TARTALOMI

Iphicrates

IjicrathV, athenaei hadvezér, alacsony sorsból, egy bőrmunkás fia, kire már 20 éves korában reá bízták a zsoldos sereg vezetését a corinthusi háborúban. Első csatáját a spartaiak ellen Lechaeum, Corinthus kikötője alatt vívta ki 393-ban Kr. előtt, de vereséget szenvedett. Ez óta nagy erélyét, találékony eszét arra irányította, hogy a zsoldos csapatokba, a melyeknek a használata mind általánosabbá lett Görögországan, jó szellemet öntsön és azokat a körülményeknek megfelelő fegyverzettel lássa el. Az ő új fegyvernembeli csapatai középhelyet foglaltak el a hopliták és könnyűfegyverzetűek között: amazoknak tömött sorokban való támadását egyesítették emezek mozgékonyságával. Nem annyira a tömeg sulyával, mint a csapatok művészi kifejtésével és fordulataival (exeligmoi, tacticai diexodoi) igyekezett az ellenséget meglepni, zavarba hozni. Ehhez képest könnyített a védő fegyvereken s hatékonyabbá tette a támadó fegyvereket. A nagy hoplita paizs helyébe kicsi kerek paizs lépett, a pelth, innen az új fegyverzetű katonák elnevezése peltastai; az ércz pánczél helyébe a lenből való lépett s könnyebb lett a lábvéd, a dárda felényivel hosszabb, a kard még egyszer oly hosszú, mint előbb. Nep. Iph. 1. 2. Diod. Sic. 15, 44. Szigorú figyelemben tartotta az addig nehezen fékezhető zsoldosokat, kik előtt mindamellett népszerűvé és szeretetté tudta tenni személyét bátorságával, midőn katonáival egyaránt kitette magát a háborúk fáradalmainak, nélkülözéseinek és veszélyeinek, valamint kiváló beszélő tehetségével, midőn mindig és mindenkivel szemben meglelte a legtalálóbb kifejezést. Veresége után alig pár hónapra győzelmesen járta be peltastáival Philius, Sicyon és Arcadia határait, de legnagyob feltünést és hírt azzal szerzett magának, hogy megsemmisített 390-ben egy egész mora spartai hoplitát, kik Lechaeum őrizetére voltak rendelve, de a kikkel a polemarchus Agesilaus király meghagyásából a hyacinthiák ünnepére hazatérő amyclaebelieket Sicyonig kisérte s így visszatértében I.-szel találkozott. A 600 főnyi csapatból alig menekült meg egy nehány. Xen. Hell. 4, 5, 11 skk. Plut. Ages. 22. Éles látással fölismerte, hogy Corinthus fellegvárából volna a legkönnyebb útját állni a Középgörögország ügyeibe szüntelenül beavatkozó Spartának, igyekezett hát ide athenaei őrséget helyezni, de sem az athenaeiek sem az ezek iránt bizalmatlan s az argosiakkal egy államba olvadt corinthusiak nem birták felfogni a terv nagy horderejét, s midőn I., nem akarván ez ügyben tágítani, ellenkezésbe jött mind az argosiakkal és corinthusiakkal mind pedig saját honfitársaival, a vezérségről letétetett. De még ezen évben (390) egy kis haderő élén Thraciába küldték Anaxibius, Abydus spartai harmostese ellen, ki Athenae hellespontusi birtokait zaklatta. I. megverte, maga Anaxibius is elesett. Xen. Hell. 4, 8, 31 skk. Az itt kivívott előnynek azonban Antalcidas békéje és fenyegető fellépte véget vetett. Úgy látszik, hogy a következő években folytatta a thraciaiak ellen azokat a hadjáraotkat, a melyek rendén Seuthes uralmát visszaállítota; Cotyst megtámadta, de azután vele szövetséget kötve leányát nőül vette (talán 382-ben). A perzsák 380-ban vissza akarván hódítani Aegyptust, az athenaeiek Artaxerxes kérésére, kinek most barátságát keresték, a hellen zsoldos sereg vezéréül I.-t küldték ki. Miután Mendes megvételénél kitüntette magát, a védtelen Memphis ostromát sürgette, de Pharnabazus satrapa tartva I. szerencséjétől, akadályokat gördített elébe. Midőn aztán a perzsa hadak helyzete a késedelem s a Nilus áradása miatt válságos lett, I. haza ment 374-ben Nep. Iph. 2. Diod. Sic.15, 29. Polyaen. 3, 9, 56. Itt Callistratus segítségével letétette a vezérségből Timotheust, mire a hajóhad élére őt állították; de ő látva, mily nehéz a hadvezérek állása az anyagi támogatás hiánya s a könnyen meginduló vádaskodások miatt, társvezérekül kérte maga mellé Callistratust és Chabriast, kik közül az első nem volt ugyan hadvezér, de jeles államférfiú és szónok, a második annál kitünőbb hadvezér és I.-nek versenytársa. Szokott erélyével hetven hajót hozván össze, Corcyra segítségére ment, a melyet a spartai Mnasippus szorongatott. Mire megérkezett, a corcyraiak az ellenséges vezér hibáinak és kirohanásaiknak segítségével már felszabadultak, neki meg sikerült elfognia azokat a hajókat, a melyeket Dionysus tyrannus küldött a spartaiaknak (373). Xen. Hell. 6, 2, 27 skk. Hadaival aztán Acarnaniában zsákmányolt, majd elpusztította Lacedaemon partjait. Mivel azonban így sem tudott eleget szerezni a háború további folytatására, másfelől pedig maga Athenae sem akart többet áldozni, 371-ben a béke megköttetett. I. haza menvén a nép egyebek közt érczszobrot szavazott meg neki érdemei jutalmául. Harmodius azonban támogatva a Timostheus megbuktatása miatt bosszús aristocratáktól, vádat emelt ellene azon czím alatt, hogy a neki megszavazott kitüntetések törvénytelenek, I. hatalmas beszéddel védte magát, s bár a beszéd szerkesztését a régiek Lysiasnak tulajdonították, mégis jelentékeny tanújelét adta szónoki képességének. 369-ben hazája Sparta segítségére küldte ki Thebae ellen, de a háborút lanyhán folytatta s elnézte, hogy Epaminondas akadály nélkül térjen vissza a Peloponnesusból (Xen. Hell. 6, 5, 51). 368-tól kezdve több éven át Amphipolis visszaszerzésén fáradozott, de eredménytelenül; mulékony volt az a befolyás is, melyet az athenaeieknek az által szerzett Macedoniában, hogy támogatta Amyntas király özvegyét Eurydicét. 357-ben megindulván a szövetséges háború, a fővezérséget chares, Timotheus és I. nyerték el. Diod. Soc, 16, 21. Midőn a Chares esztelen módon azt követelte, hogy a tengeri vihar daczára is megütközzenek, két társa vonakodott s ő maga vereséget szenvedett. Chares följelentésére társait hazahivták s az árulás vádját emelték ellenük. I. erélyes önvédelem után fölmentetett, de Timotheus nagy pénzbirságra itéltetett. I. most valószínűleg Thraciába húzódott, hol haláláig tartózkodott, a mi úgy látszik 353-ban következett be. V. ö. Rehdantz, Vitae Iphicratis, Chabriae, Timothei, 1845.

S. L.