TARTALOMJ

Játékok.

– I. Nyilvánosak. – A. A görögöknél nevük agwneV, l. Olympia, Pythia, Nemea, Isthmia. – B. A rómaiknál nevük ludi publici. Ezek eredetileg benső kapcsolatban voltak a vallással, s kezdetben versenyekből állottak. A hagyomány szerint már Romulus tartott ilyeneket Mars és Consus tiszteletére, s Consualia volt a nevük. Liv. 1, 9. Régtől fogva szokás volt különös alkalmakkor fogadalmi játékokat (ludi votivi) is rendezni, különösen háborús időben; ezeket később oly gyakran megismételték, hogy végre évenként tartott állandó ünnepekké (ludi stati) váltak. A játékok száma valamint az ünnepnapok folyton szaporodtak; a köztársaság vége felé az ünnepek 65 napot foglaltak le; Kr. u. a 2-ik században már 135 napot, Kr. u. 354-ben 175-öt. Kezdetben a játékok a napnak csak egy részére estek, fokonként az egész napot lefoglalták; később már kora reggeltől az éjbe nyultak bele, s így mesterséges világítás mellett folytak le. A római vallási szertartások szigorú formái miatt gyakran megtörtént, hogy tévedés vagy zavaró körülmény miatt instauratio, vagyis a játék megismétlése vált szükségessé, hogy az isteneknek ne legyen okuk haragudni. – A játékok rendes lefolyásának felelőssége a különböző papi collegiumokra esett, melyek a játékokkal ünnepli istenek szolgálatában állottak. Az állam által rendezett ünnepeken ez ellenőrzés a magas hivatalnokoknak vala tisztük. Kezdetben a consulok, később s majdnem kizárólag az aedilisek, Augustus kora óta a praetorok rendezték a játékokat. A költségeket bizonyos összeg erejéig az államkincstár fedezte; a legnagyobb ünnep, a ludi Romani rendezője a pún háborúk előtt körülbelül 45,000 koronát kapott, később 75.000 koronát, Kr. u. 51-ben már 220.000 koronát, s a rendezőnek az utalványozott összeg kétszeresénél is többet kellett költenie, mert a közönség igényei évről-évre fokozódtak. Augustus megpróbálta ugyan kellő határok közé szorítani a fényűzést, de kénytelen volt az általános áramlattal úszni, s praetorai háromszor annyit is költöttek a játékokra, mint a mennyit az állam kiutalványozott. – Legrégibbek voltak a circusi játékok (circenses), eredetileg ló- és kocsiversenyek, melyeket az idők folyamán különböző látványosságok tarkítottak. Az ünnepi menet a circusban a spinát megkerülve áldozatot mutatott be. Elől vitték az isten szobrát, utánuk mentek a főhivatalnokok, senatorok, euqesek, papi collegiumok stb. Áldozat után rend szerint sorban leültek s megkezdődött a játék: cursus, certamen gymnicum, ludus Trojae, venatio, pugna pedestris et equestris (490. á.) stb. Kr. e. 240-től kezdve rendes szinielőadásokat tartottak (ludi scenici). A gladiatori játékok szokását Etruriából vették át Kr. e. 264-ben, de a köztársaság idejében ilyeneket csak temetéseken és magánosoktól rendezett játékokon (ludi extraordiin arii) adtak elő. A gladiatori játékok főleg a császárság idejében virágzottak. Romában a következő, betűrendben felsorolt ünnepi játékok honosodtak meg és maradtak tiszteletben az utolsó időkig: – 1. Ludi Apollinares; a 2. pún háború idejében Kr. e. 212-ben alapították Apollo tiszteletére, hogy az államot a bajoktól megóvja. Liv. 25, 12. 26, 23. Macr, sat. 1, 17. Eredetileg julius 13-án ülték, később fokozatosan 6-ától 13-áig tartották, s csak az utolsó napon valának circusi előadások, az ünnep többi részét drámai előadások töltötték ki. Ez az egyetlen ünnep, mely a köztársaság korában a praetor felügyelete alatt állott. – 2. L. Augustales, Augustus császár tiszteletére; uralkodása alatt születésnapját, sept. 23-át ünnepelték a circusban. Dio Cass. 54, 26. 34. 55, 6. Suet. Oct. 57. Régi calenariumokban e napot így jelzik: Augusti natalis. Ludi circenses. Kr. e. 19 october 12-én vonult be Augustus diadalmasan Romába keleti háborúja után, s ezt a napot ezentúl Augustalia névvel ünnepelték (Dio Cass. 54, 10); később nyolcz napon át (oct. 5–12) ülték ez ünnepet, a mennyiben Kr. u. 14-ben Tiberius alapította meg a L. Augustalest. Tac. ann. 1, 15. – 3. L. Capitolini. A hagyomány szerint már Romulus alapította Juppiter Feretrius templomának felszentelésekor; Livius szerint (5, 50) Camillus alapította Juppiter tiszteletére a gallusok elkergetése után. Az ünnep oct. idusán folyt le gymnikus, scenikus és zenei versenyekkel (Herodian. 1, 9, 2. Suet. Dom. 13), de csak korlátolt helyi jellege volt, mert valószínűleg a Capitoliumi domb lakosai vettek csupán benne részt. – 4. Ludi Cereales; a plebejus származású aedilis rendezte a plebs védőistenének Ceresnek tiszteletére. Eredetileg apr. 19-én tartottak, később apr. 12-étől 19-éig. Ov. fast. 4, 393 sk. – 5. L. Florales v. Floralia, a tavasz ünnepe apr. 28-ától május 3-áig, melyet az aedilis curulis rendezett. Ov. fast. 5, 185. Plin. 18, 29, 69. A nép e napokon gyakran igen kicsapongó módon mulatott. – 6. L. Magni v. Maximi. Eredetileg fogadalmi ünnep (l. votivi) volt nagy háború vagy veszedelem idején, melyet az állam rendezett Juppiter tiszteletére a háború szerencsés befejezése után. Az elsőt Kr. e. 496-ban tartották a regillusi csata után (Cic. de div. 1, 26. Liv. 2, 36. Dion. 7, 68), s ezt a játék megzavarása miatt megismételték. A köztársaság korában e játékokat azért is fogadták, mert ilyenkor az összes rendek összejöttek a circusban, s valószínűleg innen is van a nevük. Nagy fénynyel ülték meg az áldozatok, lakomák, circusi játékok, vagy ezek helyett, bikaáldozat, sőt hecatombe és ver sacrum kiséretében. Liv. 22, 9. 28, 38. 33, 44. 34, 44. – 7. L. Megalenses vagy Megalesia (Megalensia), Magna Mater tiszteletére, kinek jelképét, egy égből leesett követ, 204-ben Kr. e. Romába hozták, s templomot alapítva csakhamar játékait is megtartották. Liv. 29, 14. napja apr. 4-ére esett, melyen circusi versenyeket rendeztek; később A. Atlius Serranus és L. Scribonius Libo (Liv. 34, 54) aedilisek scenikus előadásokkal bővítették, s a játékok az aedilisek felügyelete alatt apr. 4-től 10-éig tartottak. Cic. harusp. resp. 12. A császárság korában az Isis-tisztelettel egybefüződve mystikus szertartásokra is nyújtott alkalmat. – 8. L. Plebeji; valószínűleg a patriciusok és a plebs kibékülésének emlékére alapított állandó ünnep, mely novemberben egy napig tartott, s a circus Flaminiusban rendezett játékokon kívül nagy lakomával volt egybekötve. A plebejus aedilis rendezte. Később 14 napig tartott (nov. 4.–17); az első nyolc napon voltak circusi előadások, s 9-iken a nagy áldozat és lakoma, a többin acenikus játékok. Liv. 25, 2. 27, 36. 29, 38. 30, 39. – 9. L. Romani. A legrégibb állandó ünnep a diadalmakat osztogató Juppiter tiszteletére, s az előbbivel szemben főleg a datricius rend ünnepe. Megkülönböztető jellege az ünnepi menet (pompa) a Capitoliumtól a circusba, melyet azután más ünnepeken is utánoztak. Eredetileg egy napig tartott, de folyton hosszabbodott, s Cicero korában már 15 napot (sept. 4–19) szenteltek neki. (Cic. Verr. 1, 10, 31); Caesar halála után pedig ennek tiszteletére még egy napot adtak hozzá. A scenikus játékok meghonosodása után színielőadásokat is rendeztek a játék felügyelői, a köztársaság korában a curulis aedilisek. – 10. L. Saeculares a Valerius család nemzetségi áldozataiból keletkezett, melyeket a földalatti isteneknek mutattak be a campus Martius «Terentum» v. «Tarentum» nevű helyén, honnan vulcanikus kéngőz szivárgott ki. Val. Max. 2, 4, 5. A hagyomány szerint tényleg L. Valerius Publicola consul tartotta az első saecularis játékot; biztos tudomásunk először arról az ünnepről van, melyet Kr. e. 249-ben rendeztek a Sibyllakönyvek rendeletére. Mint minden szertartás, melyet a Sibylla-könyvek kivántak, úgy ez sem római, hanem etruriai eredetű, mely nép 100 évre szabta a leghosszabb emberéletet, s ezért minden 100. évben engesztelő áldozatot mutatott be az új nemzedék érdekében a földalatti isteneknek. A legközelebbi ünnepet Romában nem 149-ben, hanem 146-ban tartották; az ezután következő a polgárháborúk miatt elmaradt; csak Augustus császár rendeletére ülték meg Kr. előtt 17-ben, s erre az alkalomra írta meg Horatius Carmen Saecularéját. Az ekkor megállapított számítási mód nem 100, hanem 110 évet vett föl egy saeculumnak, s később majd a régi, majd az új számítási alapot vették irányadóul. Claudius császár 47-ben Kr. u. a saecularis játékokkal együtt ünnepelte Roma fennállásának 800 éves fordulóját; később ép így tartották meg a 900 és 1000 éves fordulót. Eredetileg Romában is az alvilági istenek, Dis és Proserpina ünnepe voltak a ludi saeculares; Augustus rendeletére azonban Apollo, Diana és Latona tiszteletét is belevonták, s az ünnep lefolyása a következő vala (v. ö. Zoz. 2, 5): Aratás után egy hirdető meghívta a népet a játékokra, quos numquam quisquam spectasset nec spectaturus esset; a Sibylla-könyvekre felügyelő quindecimvirek voltak a játék rendezői, kik engesztelő szereket (fáklyákat, ként, szurkot) osztottak ki minden szabadembernek a capitoliumi Juppiter és a palatinusi Apollo templomában. Ugyanitt valamint Diana aventinusi templomában búzát, árpát és babot osztottak ki a nép között. A tulajdonkép játékok három nap és három éjjel tartottak; első éjjel a császár a Parcáknak három juhot áldozott, melyeket hymnusok között teljesen fölégettek a Terentumon levő három oltáron; ugyanekkor vagy a következő napon egy fekete disznót és egy kis malaczot áldoztak Tellusnak és sötétszinű marhákat Disnek és Proserpinának. Szintúgy az első napon fehér bikákat vágtak le Juppiternek és fehér tehenet Junónak, majd pedig scenikus játékokat rendeztek Apollo tiszteletére. A második napon matronák mondtak imát Junóhoz a Capitoliumon; a harmadikon fehér ökröket áldoztak Apollo palatinusi templomában, s ugyanekkor 27 ifjú s ugyanannyi leány adta elő a carmen saecularét. Az éjeket táncz és víg énekek között töltötték el, sőt talán színielőadásokkal is füszerezték. Suet. Oct. 31. – 11. Ludi Tarentini l. Tarentini ludi. – 12. Ludi Taurii l. Taurii ludi. – 13. Ludi scenici l. Színjátékok. – II. Társasjátékok a görögöknél és rómaiaknál. A görögök nagyon sok szórakoztató játékot ismertek, s különösen lakomákon játszottak (l. Étkezés, I). Pollux (9, 7) körülbelül ötven játékot sorol fel, melyek nagy része gyermekjáték, s némelyikük ma is igen elterjedt, mint az agyagból készült és befestett bábúk (corai, numjai), gyakran mythologiai alakok, melyeket a piaczon coroplaJoi vagy coroplastai árultak; továbbá a karika (troVoV), csiga (rouboV, strobuloV), szembekötősdi (calch, muia), nádparipa (Plut. Ages. 25) stb. A felnőttek leggyakoribb játékai valának: – 1. A koczkajáték (alea, 491. á.). A koczkákat (asragaloi, tali, tesserae) csontból vagy kőből készítették. A talus 2–2 párhuzamos lapján 1–6, 3–4 szám volt bevésve, 2 és 5 hiányzott, mert két lap nem volt síma, s ezeken a koczka nem állhatott meg. Négy ily koczkát egy fölfelé szélesedő pohárban (pyrgus, turricula, phimus, fritillus) összeráztak és egy táblán kiszórtak. Az volt a legjobb dobás, ha mind a négy lap különböző számot mutatott, s ezt Aphroditének vagy Venusnak hívták (Hor. od. 2, 7, 25); viszont a legrosszabb (neve cuwn, canis), ha mind a négy az 1 számot mutatta. A tesserának mind a hat lapján volt szám, s két vagy három koczkát használtak, ha vele játszottak. Leginkább szerencsejátékot üztek vele; a görögök bizonyos helyeken (cubeia vagy scirajeia) gyűltek össze e czélból; a rómaiaknál ily játékot csak a Saturnalia napján engedtek meg, különben el volt tiltva (vetita legibus alea, Hor. od. 3, 24, 58). A császárok korában azonban nagyon el volt terjedve, így maga Claudius császár nagyon szenvedélyes játékos volt. – 2. A deszkajáték (petteia vagy pesseia), melyet a hagyomány szerint Palamedes talált fel, már nagyobb figyelmet és gondolkodást követelt. Ezt mezőkre osztott deszkán (mint a mai ostábla) kövekkel (pettoi) játszották, s a mi sakk- vagy malomjátékunknak felel meg. A mezők neve poleiV vagy cwrai, a húzás: JesJai thn fhjon, a húzás visszavonása: ’anaJesJai. E játékokról nincs bővebb tudomásunk; csak annyit tudunk, hogy a czél az ellenfél köveinek körülzárása vagy elvétele volt; ha pedig egy kő két ellenséges kő közé került, elvétetett. Romában kétféle ilyen játékot ismertek; a ludus latrunculorum ostromjáték volt, melyben a köveket kiütötték vagy körülzárták (ligare, alligare); a ludus duodecim scriptorum olyan játék, hol a deszkát 12 párhuzamos és a középen egy metszővonal 24 mezőre osztotta s ezeken is 15 fehér és 15 fekete kő haladt egymás ellen. – 3. Ludere par impar (artiazein) szrrencsejáték, melyben az egyik találgatta, vajjon a másiknak kezében páros vagy páratlan számú pénzdarab van-e. – 4. Labdajáték, sjairistich, már Homerus korában ismerős, s ifjak, öregek egyaránt kedvelték. A gymnasiumban volt egy külön rekesz, hol a tanító (sjairisticoV) a játékokat tanította. A labda (sjaira, sjairion) bőrből készült, s könnyű anyaggal bélelték. A különböző játékok közül ismeretesek: a) aporraciV, midőn az egyik játékos ferde irányban földhöz vágta a labdát, mely több ugrással a másikhoz jutva, ez fölkapta és szintúgy visszadobta; b) ourania, mikor a labdát magasba dobták és úgy kapták meg; c) episcuroV v. ejhbich, mely főleg Spartában dívott. A társaság két pártra oszlott; középütt egy húzott vonal (scuron) választotta őket el egymástól, mögöttük is volt egy-egy határvonal húzva, melyen túl nem volt szabad visszavonulniok. A labdát az egyik párt a másikhoz dobta, melyet röptében úgy kellett megfogni, hogy a határvonalon túl nem hátráltak, mert különben a párt elvesztette a játékot. d) jaininda, midőn az egyik látszólag a másik felé czélzott, de más irányba dobta a labdát; e) cwrucrbolia, midőn a labda a mennyezetről lelógott, s a játszó a mellével vagy a kezével mozgásba hozta. – A rómaiak labdái a közönséges pila, a léggel telített follis és a tollal bélelt paganica. Játszottak velük datatium, midőn a labdát kézzel dobták egymáshoz és expulsim, midőn a magasra dobott labdát az alsó karral ütötték vissza, s e czélból az alsó karra fagyűrűket húztak. A trigon-játékhoz (Hor. sat. 1, 5, 126) a balkéz ügyessége volt kivánatos, mert a három játszó balkézzel kapta el egymástól a labdát. A 492. á. kakasvidalt mutat (l. ’Alektrounwn agwneV). – 5. A cottaboV-ról l. Étkezés, I. – Irodalom: K. F. Hermann, Lehrbuch der griech. Antiquitäten, Freiburg, 1882. 4. Bd. L. Grasberger, Erziehung u. Unterricht im klassichen Alterthum, Würzburg, 1864–81. 3. Bände. Becker Göll, Charikles. 2. Bd. Gallus, 2. Bd. Ohlert, Rätsel u. Gesellschaftspiele der alten Griechen, 1886. Richter W., A görögök és rómaiak játékai. Ford. Takács Menyhért, Budapest, 1895. Fináczy Ernő, A régi görög gyermekjátékok. Bpesti VII. ker. áll. gymn. ért. 1885. Varju János, A régi rómaiak nyilvános játékairól. N.-károlyi r.-k. nagy-gymn. ért. 1886. Az ünnepi naptárt l. Függelék, A, V. alatt.

G. J.

490. Műlovasok

490. Műlovasok

491. Koczkajáték (vázakép).

491. Koczkajáték (vázakép).

492. Kakasviadal (vázakép).

492. Kakasviadal (vázakép).