TARTALOMK

Klroucia

colonia, gyarmat.A. A görög gyarmatosításra a legutolsó évtized kutatásai egészen uj világosságot vetettek. A kutatások eredményei röviden így foglalhatók össze: A görög gyarmatok (a kisázsiaiak és a szigetségiek is) nem, mint korábban hitték, egy nagy vállalatnak, hanem évszázadokon át folyt mozgalmaknak eredményei, melyekre, mint máshol, úgy Görögországban is, kivált az anyaország socialis és culturalis viszonyainak fejlődése és a népesség elszaporodása adott okot. A kisázsiai gyarmatosítás kezdete még a mycenei korba esik, nemkülönen Cyprusé és Pamphyliáé is; kora már 1300–1000 közé tehető; az Aegaeus tenger szigeteinek gyarmatosítása pedig valószínűleg megelőzte Kis Ázsiát is. A dór vándorlás (melynek történelmi alapjában kevés kivétellel megegyeznek az ujabbkori tudósok) aztán sok tekintetben módosította a korábbi gyarmatviszonyokat egyrészt a dórok elől menekülő régibb lakosságnak, másrészt maguknak a dóroknak ujabb terjeszkedése által. Ezen ujabb mozgalmak alsó határául ujabban körülbelül az 1000. évet szokás felvenni (Kr. előtt); addig alakultak meg a szigetségi és kisázsiai gyarmaotknak a történelmi időkben is fennálló keretei. Az ekkor kezdődő társadalmi és culturalis átalakulás, kivált a kereskedelem nekilendülése, Nyugaton az italiai és siciliai, Keleten a propontisi és pontusi gyarmatok alapítására vezet. Még később, a phoeniciaiak háttérbe szorulása után, nyitják meg kivált a samusiak cyrenei és naucratisi gyarmatai Africát, a phoecaeaiak gyarmatai a messze Nyugatot (Tartessus) a görög kereskedelemnek. Legalsó határául a görög gyarmatosításnak nagyjából a Kr. e. hatodik század közepe mondható. A gyarmatalapítás módja a történelmi korban nagyjából a következő volt. Ha akár a dolog- és vagyontalan népesség elszaporodása, akár pártvillongások, akár politikai érdekek ujabb gyarmat alapítását tette szkségessé, az anyaváros (mhtropoliV) rendesen a delphii jóshelyhez fordult tanácsért, mely nagy összeköttetései miatt nemcsak vallásos megnyugvást, hanem igen hasznos gyakorlati útmutatásokat is adhatott a vállalkozóknak. A gyarmatok raját rendesen egy város szolgáltatta, de néha részt vettek benne idegen városok polgárai is. Thuc. 3, 92. A kivándorlók vezetőjét (oicisthV) az anyaváros választotta meg, ha maguk az adott viszonyok úgyis ki nem jelölték. CIA I 31. Ez az oicisthV rendezte be az uj községet, s halála után herosi tiszteletben részesült. Hdt. 6, 38. A gyarmatosítandó hely megszerzése után (mi nem mindig járt harczczal) a megszerzett földet egyforma telkekre osztották, melyeknek egy részét az istenek számára tartották fen, más részét kiosztották a gyarmatosok közt. Hom. Od. 6, 6. A gyarmatváros viszonyát az anyavároshoz, mint vallásos kegyeleten alapuló viszonyt fogták fel. A szent tüzet az uj város számára az anyaváros állami tűzhelye (prytaneum) szolgáltatta; az alkotmány főkereteit és a vallásos szertartásokat is többnyire megtartották a gyarmatok, jóllehet néha (pl. Ephesusban, Colophonban) sok benszülött elemet is magukba olvasztottak s politikai tekintetben egészen önállók, függetlenek voltak. Az anyaváros ünnepeire követségeket és ajándékokat küldtek, ujabb fiókgyarmat alapítása esetén oicisthV-t gyakran az anyavárostól kértek. Pénzrendszerük is többnyire azonos maradt az anyavároséval. A gyarmatokba utólagosan átköltöző gyarmatrajok (epoicoi) többnyire szerződést kötöttek a korábbi gyarmatoslakossággal (Naupactusra nézve l. I. G. A. 321). A gyarmatok különös faját tették azok a Aclhroucia-k, melyeket 570-től kezdve az athenaeiek alapítottak részint valamely meghódított terület biztosítása részint szegényebb polgárok megsegítése (és a hoplitaszolgálatra képes polgárság szaporítása) czéljából. Az 570 és 560 közt alapított salamisi c.-ra vonatkozó néphatározat fenn is maradt (CIA IV 21 A). A főkülönbség abban áll, hogy az efféle athenaei telepítvényekben a telepesek nem voltak tulajdonosai, hanem csak birtokosai a köztük felosztott telkeknek (clhroi); sokszor bérbe sem adhatták a birtokot, hanem maguknak kellett rajta gazdálkodniok (v. ö. CIA II 14 is); de Lesbosban kivételképen szabad volt bérbeadniok. Fontos különbség továbbá, hogy megtartották athenaei polgári jogukat, jóllehet a nagy távolságból nem igen gyakorolhatták. Katonáskodás és adózás tekintetében egy tekintet alá estek a többi polgársággal, de (a salamisiak kivételével) külön hadtestekben harczoltak. Belügyeiket maguk intézték, kicsinyben többnyire egészen athenaei minta szerint, igazságszolgáltatás dolgában azonban (apró ügyeket kivéve) az athenaei törvényszékhez kellett fordulniok. A 4-ik századtól kezdve Athenae felügyelőket (epimelhtai) szokott küldeni a telepek ellenőrzésére. – Irodalom: Rochette, Histoire critique de l’établissement des colonies Grecques, 1815. Az ujabb kutatások állására nézve l. Busolt, Gr. Gesch., 1, 5–7. Mayer E., c.-kra nézve Köhler, Mitth. d. arch. Ist. 9 (1884) 117 skk. Döntő most a felirati anyag.

GY. GY.

B. A rómaiak eredetileg a birodalom védelme és terjesztése czéljából alapítottak coloniákat, még pedig épen azért nem lakatlan vidéken, mint a görögök, hanem többnyire már kész községekben. Ezek igen alkalmasak voltak nemcsak az ujonnan hodított birtok biztosítására, hanem az ellenség szemmel tartására s a tovább terjeszkedés előkészítésére is. Consul vagy tribunus indítványára s egy senatus consultum alapján néphatározat (lex colonica) rendelte el a gyarmattelepítést s szintén a nép választotta meg a közönségesen 3, olykor 5 egész 20 tagból álló bizottságot teknitélyes férfiak közül a jelentkezés útján bionyos megszabott számig elfogadott gyarmatosok kivezetésére és a telepítés foganatosítására. A gyarmatosok mintegy patriciusokká lettek a meghagyott régi lakókkal szemben, a kik csak civitas sine suffragiót élveztek. A gyarmatosok maguk választották maguk közül a tisztviselőket és a senatust is. L. Magistratus municipales. Italia teljes meghódítása után a colonia-alapításnak most már időszerűtlenné vált czélja helyébe egy másik lépett, t. i. a pusztulni kezdő italiai földmívelő-osztály erősbítése. A Gracchusok a régi colonia-alapítás és assignatio egyesítése által évről-évre folytatott nagyobb arányú földkiosztással igyekeztek a fővárosi szegény köznépet fölsegíteni s a földmivelésre vonni. Miután azonban a katonáskodás a szegényebb osztály kenyérkeresetévé lőn s a kiszolgált katonák rohamosan szaporították a proletarius osztályt, a mely nagy számánál fogva az állam biztos fönállását fenyegette: az állam érdekében állt a kiszolgált katonák kitelepítése s földekkel való jutalmazása. A Kr. e. 100. évben történt ez először (Vell. 1, 15, 5); a polgárháborúk alatt azonban Sullától fogva valóságos rendszerré vált az ilyen ú. n. katona-gyarmatok (coloniae militares) telepítése, a mi közönségesen sok erőszakoskodással és kegyetlenséggel járt a korábbi lakosokkal szemben. A császárkorban is alakultak katona-gyarmatok egész a Kr. u. 265-ik évig (Verona), csakhogy akkor már nem a nép rendelte el, hanem imperiumánál fogva maga a császár, a ki nem választott bizottságára bízta többé a telepítést, hanem egy-egy legatusára, miként már Caesar is a dictatorsága alatt s utána a triumvirek. Lakosaik jogait illetőleg megkülönböztetendők: a) coloniae civium Romanorum, a melyekben a colonusok cives cum suffragio et jure honorum voltak; b) coloniae Latinae, l. Latium; e) coloniae juris Italici, l. Jus Italicum.

CS. JÓ.