TARTALOML

Lamiai háború.

Nagy Sándor élete vége felé tett intézkedéseivel újolag kimutatta, hogy mily kevésbe veszi a görög szabadságot, önkormányzatot. A Kr. e. 324-ik év első relében rendeletet küldött Görögországba, hogy ezután a görögök is isteni megtiszteltetésben részesítsék. Majd az ezen évi olympiai játékokon kihirdették a királynak azt a rendeletét, hogy a városok, kivéve az istenek megsértőit és a gyilkosokat, bocsássák haza a számüzötteket. A páartharczok és az államok versengése következtében pedig sok ilyen száműzött volt akkoriban, kik mint zsoldosok tartották fenn magukat s főkép N. Sándor zászlai alá sereglettek. Neki azonban már nem volt olyan sokra szüksége, angyobb részüket hát hazabocsátotta, de a rend érdekében megkivánta, hogy az illetők visszatérhessenek hazájukba. Az otthon levők azonban nagy ellenszenvvel fogadták a rendeletet, mert tudták, hogy amazok visszavétele az akkori viszonyok felforgatását vonná maga után. Kitörésre azonban Sándor életében nem került a dolog, de a midőn megjött a hír a király haláláról, annál élénkebben indult meg a macedon-ellenes mozgalom. Élére Athenae állott, és pedig annál inkább, mert jól állottak pénzügyei s alkalmas vezér is volt kéznél, Leosthenes, ki macedoni érzelmeiért egykor számüzetett ugyan, de aztán mégis odahagyta Sándor pártját. Ez most 8000 zsoldost szerzett, kikkel Aetoliában még 7000 egyesült. Ezenkívül Athenae hadba szólította az összes polgárokat 40 éven alól s csatlakozásra bírta az acarnaniaiak, dórok, locrisiak, phocisiak, a thessaliai aenianiaiak, dolopsok, leucasiak, athamaniaiak és molossusok hadi népét, valamint a Peloponnesusból Argost, Phliust, Sicyont, Elist, Messeniát és Arcadiát. A görögök helyzete kezdetben előnyös volt, mert egyelőre csak Antipaterrel, a birodalom európai fővezérével állottak szemben, ki most Perdiccas ellenségeskedése miatt el volt szigetelve s csak az európai segélyforrásokra támaszkodhatott. Craterus 10.000 veteranust vezetett ugyan hazafelé, de még csak Ciliciáig ért. Midőn hát Leosthenes megszállotta hadaival a Thermopylaet 323-ban, Antipater csak felényi haddal, azaz 13.000 gyaloggal és 600 lovassal nyomult azon év nyarán Thessaliába. Clitusnak azonban rendeletet adott, hogy 110 trieresszel lehetőleg a közelben működjék. Maga nemsokára megütközvén Leosthenesszel Heracleánál (’H. ev Tracine), vereséget szenvedett, mire a thessaliak, különösen ezeknek 2000-nyi lovassága, valamint más északi görögök odahagyták táborát és a szövetségesekhez állottak. Antipater kénytelen volt Lamia várába vonulni. Leosthenes körülzárta és Antipater kész volt békülni. A görögök most elismertethették volna függetlenségükte, de szerencséjük elkábította és feltétlen megadást kivántak. És ezzel el is játszották szreencséjüket. A megszálló görögök egy része hazaszéledt, s még nagyobb baj volt az, hogy Leosthenes a 322-ik évelején Antipaternek egy kirohanása alkalmával megsebesült s nemsokára meghalt. Helyét egy szintén tehetséges vezér, Antiphilus foglalta ugyan el, de ez, midőn Phrygiából a macedoni Leonnatus vezetése alatt 20.000 gyalog és 2500 lovas érkezett Antipater felmentésére, kénytelen lőn Lamia alól ezek ellen fordulni. Leonnatus Lamiától Északra néhány mérföldnyire egy lovasütközetben elesett ugyan, de Antipaternek sikerült a hegyeken vonulva kikerlnie az ellenség erősebb lovasságát és a macedoni határra menekülni, hogy itt erős táborban bevárja Craterust és veteranusait. Időközben 323-ban és 322 elején, a tengeren is folyt a küzdelem és Clitus győzelmet aratott az Echinades szigeteknél. Diod. Sic. 18, 16 skk. Majd megérkezett Craterus is ezzel a macedoni sereg 48.000-re nőtt, míg a görögöknek csak 28.500 emberük volt. Az ellenséges hadak hosszasan állottak már szemközt a Peneus mellett, midőn a görögök nem várva be a még igérkező csapatokat, 322 augustus 7-én Crannon mellett ütközetre csábíttatták magukat. A thessaliai lovasok győzelmesen harczoltak ugyan, de a gyalogság nem birta ki a macedoni veteranusok támadását. Egészben véve a csata eldöntetlen maradt, a görögök mégis bátorságukat vesztették. Most érezték Leosthenes hiányát. Ő nemcsak jó hadvezér volt, hanem tekintélyével hatni is tudott a szöveségesekre, tudta az erőket összegyűjteni és együtt tartani. Most a crannoni ütközet után a szövetségesek szétszóródtak, s engedtek Antipater kivánságának, hogy az egyes államok külön lépjenek vele alkura. És csakugyan, miután a thessaliai városok gyorsan és erőszakkal meghajlíttattak, a többi görög állam megalkudott, a mint lehetett. Mindenütt a macedoni érzelmű oligarchák uralma tért vissza. Csak Aetolia és Athenae tartotta még magát. De ez utóbbi nem sokáig. Midőn ugyanis Antipater megindult ellene s már Boeotiában volt, Phocion, Demades és más athenaei követek járultak elébe, hogy lehetőleg kiengeszteljék őt. De Antipater most ugyanazt követelte az athenaeiektől, a mit azok tőle Lamia alatt, a feltétlen megadást. Egy második követség bejelentette ezt is. Antipater követelte Demosthenes, Hyperides és más szónokok kiadását is, de mivel ezek időközben menekültek, Demades indítványára távollétükben mondták ki reájuk a halálos itéletet. A Munychia macedoni őrséget kapott. Polgári jogokat ezután csak azok gyakorolhattak, kiknek legaláb 20 mina értékük volt, ezek száma Diodorus szerint (18, 18) ekkor csak 9000-re rugott. A város kénytelen lőn megfizetni a hadi költséget, büntetésül kiadni Oropust a boeotiaiaknak és Samust a régi lakosoknak. Kitartóbbak voltak az aetoliaiak, kik folytatták az ellenállást mindaddig, míg 321 tavaszán Antipater és Craterus kénytelenek voltak Ázsiába vezetni hadaikat s így az aetoliaiakat meghagyni függetlenségük élvezetében. Diod. Sic.18. Just. 13. V. ö. Grauert, Analekten 260 skk. Droysen, Gesch. d. Hellenismus 2, 1, 44–88.

S. L.