TARTALOML

Lederata

római helység Felső Moesiában a Duna szerb partján Rámánál. A tab. Peutingeriana szerint, melyen kívül még Procopius (de aed. 4, 6. p. 287) s a Notitia (or. p. 104. 105 Laederata, Laedenata) említik, Viminaciumtól (Kostolacr) Kelet felé 10 r. mérföldre feküdt. Előtte vált ketté a hadi út, s míg egyik ága a Duna jobb partján továb ment, a másik ág a Dunán s a volt Bánságon át vezetett Daciába s arról nevezetes, hogy ezen haladt Kr. u. 101-ben Trajanus, midőn az első hadjáratot viselte a dacusok ellen. Az összeköttetést a Dunán át hajóhid alkotta s a magyar parton Ó Palánkáról a vámkirendeltség épülete mellett még ma is láthatók a hídfő nyomai. A tábor Rámától Keletre a Duna partján egy magaslaton állott, a sziklafalba vésve pedig egy felirat (CILIII 8099=1643) olvasható, mely a legio VII Claudia egy vexillatiójától ered. Más két felirat a vár bástyafalába befalazva található. Az egyik (CIL III 8100=1644) ugyanazon legio egyik veteranusára vonatkozó sírkő. A legio VII Claudia egy Rámán talált téglabélyegen is (CIL III 8275) előfordul, mely a szomszédos Viminaciumból került oda, hol a legio tábora volt.

K. BÁ.