TARTALOMA

Amphipolis

AmjipoliV, város keleti Macedoniában, a Strymon két ága közt (innen neve), most Neokhorion romjai, régebbi időben ennea odoi, kilencz útnak nevezték. Hdt. 7, 114. Thuc. 1, 100. Eredetileg a harczias edonusok birtokában volt az ezüstben aranyban gazdag, bort és olajat bőven termő vidék, melyen egyszersmind fontos kereskedelmi útak szelték egymást. Előnyeit fölismerve, már Histiaeus, miletusi tyrannus, gyarmatot alapított itt Murcinus név alatt. De Darius féltékenysége miatt hamar meg kellett válnia a gyorsan virágzásnak indult helytől. Hdt. 5, 11. 53. Hiába próbált nem sokára szerencsét veje Aristagoras. Hdt. 5, 124. Majd súlyos vereséget szenvedtek a hasonló czélzattal küzdő athenaeiek is. Hdt. 9, 75. Thuc. 4, 102. Végre Pericles korában 437. sikerült Hagnonnak, Nicias fiának, legyőznie az edonusokat és Amphipolist alapítania. Mivel az alapításban kevés athenaei és többnyire másféle görögök vettek részt, a város nem nehéz szívvel állott Sparta mellé, midőn 424-ben Brasidas elfoglalta, sőt a niciasi béke ellenére is vonakodtak Athenae fenhatóságát elismerni. Thuc. 4, 103, 5, 18. Ezért Athenaenek többé soha sem sikerült visszaszerezni a fontos birtokot. A vitéz Iphicrates sem boldogult ellenében. Inkább a macedoni Perdiccasnak hódolt meg. Fülöp 359-ben szabadnak nyilvánította, de csak azért, hogy a következő évben erőszakkal elfoglalja, s birtokában is tartotta, bármily sokat fáradoztak megszerzése végett az athenaeiek. Fülöp utódai sem engedték ki kezükből. Midőn a rómaiak a pydnai ütközet után Macedoniát négy köztársaságra osztották, egyiknek a fővárosa Amphipolis lett.

S. I.