Lysias

LusiaV, a tíz attikai szónok egyike (513. ábra). Atyja Cephalus 440 körül Kr. e. Pericles bíztatására Syracusaeből költözött át Athenaebe, hol mint zsellér (metoicoV) több házat vásárolt, s jelentékeny paizs gyárat alapított; Plato Állam czímű dialogusa az ő pyraeeusi házában folyik. Három fia, Polemarchus, Lysias és Euthydemus közül L. a fennebb közölt adat szerint nem születhetett Athenaeben, 459/8-ban, mint a régiek hitték, hanem még Syracusaeben, valószínűleg 450 tájban, s már 435 körül bátyjával együtt ismét kivándorlott Thuriiba, Alsó Italiába, honnan csak a szerencsétlen siciliai hadjárat után, 412-ben tért ismét vissza Athenaebe. A peloponnesusi háború végéig mint isotelhV (adófizető zsellér) jó módban és csendesen éldegélt bátyjával együtt Athenaeben; de a harmincz zsarnok kormánya idején vagyona nagyobb részét elvesztette, s kénytelen volt Megarába menekülni (bátyját Polemarchust kivégezték). Nagy része volt a democratia helyreállításában, s azért Thrasybulus a polgárok közé való felvételét indítványozta, de az erre vonatkozó törvényjavaslat Thrasybulus egyik ellenfelének vádjára megbukott. Így hát tovább is mint isotelhV élt Athenaeben, s mindjárt hazatérése után (403) pörbe fogta Eratosthenest, bátyjának gyilkosát, leghíresebb és ránk is maradt beszédében. Ez volt az egyetlen beszéde, melyet személyesen tartott; a többieket más pörlekedők számára írta, kik aztán az illető beszédet a maguk nevében adták elő a törvényszék előtt. Hírét és jelentőségét kivált e beszédiró (logograjoV) foglalatosságának köszönhette. Miután az előadandó beszédeknek az illető személyiség helyzetéhez, körülményeihez, műveltségéhez, természetéhez kellett alkalmazkodnia, a pörösködő felek pedig többnyire egyszerű, törvényt nem tudó emberek voltak, L., ki rhetorikai tanulmányait Tisias vezetése alatt már Alsó Italiában megkezdte, idővel olyan ügyességre tett szert az egyszerű, szemléletes, természetes irásmódban, hogy stilusa az ú. n. ajeleV v. caJaron genoV-nak (tenue dicendi genus) valóságos mintája, példaképe lett. Különös művészetet mutat a tényálladék rövid, szemléletes, hatásos elbeszélésében. Az hJoV-nak és az hJicoV előadásnak elismert mestere: ez modern nyelven kb. annyit jelent, hogy hatása nem szenvedelemkeltésen (paJoV), hanem beszédeinek hangulatosságán, jellemző érzelmességén, itt-ott kedélyességén alapul. Egyike volt a legtermékenyebb logographusoknak. Az ókorban 425 beszédét ismerték, melyek közül a régi critikusok 233-at tartottak hitelesnek. Ránk 34 maradt, de nem mind hiteles és nem is mind teljes; legfontosabb köztük a törvényszéki beszédek, melyek az athenaei jogrégiségekre is elsőrangú forrásművekül szolgálnak. 380-on túl halhatott meg, mert utolsó beszédének (Pherenicusért) kelte erre az évre tehető. – Alapvető kézirat: Palatinus saec. X. Heidelbergben. Az Eratosthenes ellen szóló beszéd és a (kétséges hitelességű) ’EpitajioV a Marcianus F. kéziratban is megvan. Critikai kiadás: Cobet, Amstelodami, 1863, továbbá Schheibe, Lipsiae, 2. kiad. 1882. Szemelvényes kiadások magyarázatokkal: a Rauchenstein-Fuhr-féle Weidmannál, Berlinben (9. kiad. 1884) és a Frohberger-Gebauer-féle Teubnernél. Továbbá W. Kocks, L. Ausgew. Reden für den Schulgebr. erklärt, Gotha, Perthes, 1885. C. P. Bristol, L., ten selected orations, with notes, Boston, 1892. Irodalom: W. Devries, Ehtopoiia, a rhetorical study of the types of character in the or. of L., Baltimore, 1892. Pretsch, De vitae Lysiae temporibus definiendis, Halle, 1881.