TARTALOMM

Miletus

MilhtoV. – 1. Apollo és a cretai Area (v. Deione) fia. Minos, Sarpedon és Rhadamanthystól egyszerre szeretve, az első elől Sarpedonnal Cariába menekül és ott építi Miletust. Vagy elmenekül, mert az öreg Minos gyanakszik, hogy trónja ellen tör. Ov. met. 9, 441 skk. Cariában Maeander leányával Cyaneával nemzi Caunust és Bybist. – 2. A hellenek legjelentékenyebb városa Kis Ázsiában, ma Palatia, melyet már Homerus említ mint a cariaiak városát, azután kiválik mint ión gyarmat. A Maeander torkolatánál a Latmusi öbölben feküdt. Innen indultak ki a legjelentékenyebb gyarmatok (80), névszerint: Cyzicus, Sinope, Abydus, Tomi, Olbia és mások, maga Naucratis is Aegyptusban. Szülővárosa volt Thales, Anaximander és Anaximenes bölcselőknek, Cadmus, Hecateus és Dionysius logographusoknak. Mikor Kr. e. 495-ben a ióniai háborúban elfoglalják és kifosztják a perzsák (Hdt, 5, 30. 35. 6, 18), hanyatlik a virágzó város, de még inkább, mikor hasonló sors érte 334-ben Nagy Sándor részéről. Arr. 1, 18. Virágzása idejében két részből állott, a külső és belső városból, mely utóbbinak külön erődítvényei voltak, habár mindkét részt egy közös kőfal vette körül. 4 kikötőjét különösen a Tragasaeus szigetek (Lade, Dromiscus, Perne) védték. A part most eliszaposodás folytán teljesen megváltozott; a Latmusi öbölből most csak a belső rész mint beltenger maradt meg. Környékének gyapja miletusi néven régi korban nagyon híres volt (Verg. G. 3, 306. 4, 334), rózsáit és tajtékját is említik. Miletustól délre (80 stadiumnyira) Didyma helységnél feküdt Apollo Didymeusnak temploma, oraculummal, melynek gondozása a branchidák papi családjára volt örökségképen bízva. A templomból, melyet Xerxes elpusztíttatott, de ujra felépítettek, még láthatók romok. Plin. 5, 31. Strab. 14, 634 skk. Hdt. 5, 36. 6, 19. – 3. Régi város Creta északi partján, melyet Homerus (Il. 2, 647) említ, de már Strabo idejében puszta volt. Strab. 10, 479. Nevét, úgy látszik, átvitték a híres ióniai városra.

E. B.

533. Midas király sírja Doganlu mellett.

533. Midas király sírja Doganlu mellett.