TARTALOMM

Mursella.

– 1. Romai helység Felső Pannoniában, mely előfordul Ptolemaeusnál (2, 14, 5) s az Itinerariumban (p. 262). Az utóbbi szerint a Savariát (Szombathely) Arrabonával (Győr) összekötő útvonalon feküdt, még pedig az első állomás volt Arrabonától Délnyugotra, 20 r. mérföld távolságban, a mennyire körülbelül a mai Marczaltő helységet találjuk. Még Marczaltőn azonban nem került római kőemlék napfényre, ellenben Lovász Patonán, mely Marczaltőtől nem messze esik Kelet felé, találtak egyet, mely annál fontosabb (CIL III 4267), mert Mursella egyik irnokáról van szó benne, s így ez alapon Mursella Lovász Patonával is azonosítható volna. A mennyiben Mursa (Eszék) eddigi tudomásunk szerint mindjárt colonia lett, a Carnuntumból (Petronell) származó CIL III 4490 feliratban is csak dec(urio) m(unicipii) Murs(ellae) olvasható helyesen. Legfölebb arról lehet szó, hogy egy más Mursellára vonatkozik, csakhogy Felső Pannoniában nincs tudomásunk két Murselláról. Igy aztán ebből a feliratból megtudjuk, hogy Mursella municipium volt, melyben ép oly kevéssé hiányoztak decuriók, mint a coloniákban. – 2. Római helység Alsó Pannoniában; ezen néven fordul elő Ptolemaeusnál (2, 15, 4), míg a tabula Peutingerianán Mursa minor a neve, nyilván megkülönböztetésül Mursa majortól (Észék), a melynek szomszédságában, tőle Nyugotra a Poetovióba (Pettau) vezető úton 10 r. mérföldre feküdt, úgy hogy a mai Petrievce községgel lehetne azonosítani. Ha a szurduki (Szlavoniában) két oltárkő felirata (CIL III 10243) ezen Mursellára vonatkozik (s másra alig vonatkozhatik, mert csak Felső Pannoniában, volt még egy Mursella) úgy megtudjuk belőle, hogy ezen alsó pannoniai Mursella is municipium volt. A két azonos feliratot Juppiter Dolichenus és a hazai Comagenus tiszteletére M. Aurelius Apollinaris dec(urio) m(unicipii) Murselensium készíttette.

K. BÁ.