TARTALOMN

Népdal.

Sajátságos tünemény, hogy a voltaképi népdalnak a görögöknél távolról sem volt az a jelentősége, mely azt az újabb nemzeti költészetben megilleti. Oka az, hogy a korán kialakult műköltés népies volt és a népies költemények könnyen öltöttek föl művészi formát. De azért a legrégibb időtől kezdve mint föld alatt bujkáló folyam elő-előbukkan és ép a mesterkélt műköltéssel szemben az alexandriai korszakban az idylliumban csodálatra méltó erővel tör elő. Már a homerusi költeményekben megtaláljuk a népköltés egyes maradványait, melyek a későbbi műköltésben külön költői műfaj formáját ölték föl. Így a Linus dalt, a hymen éneket, a threnust, azaz sirató dalt úgy emlegetik a homerusi költemények, már formát öltött dalokat; sőt az Iliasban megtaláljuk a Hectort sirató részletekben a népies sirató énekek mintáját is. A Linus dalt Homerusnál az aratásnál éneklik (18, 569). A népköltés egyik jellemző vonása a refrain: Ai Dine hangzott a Linus ének kezdetén és végén. A görög tragoediákban az ailinoV nomoV panaszdal volt, mely előfordul Aeschylus Agamemnonjában, Euripides Heraclesében (343). A hervadó természet mélabús hangulatra kelté a nép kedélyét; a szép nyártól vált meg a nép fia: innét a szomorú alaphang, mely e szüreti dalban megrezdül. Maga az ai line aligha nem sémi eredetre vall; a héber ai linu (jaj nekünk) hangzott a visszatérő felkiáltásokban. Ilyen az Adonist sirató dal, melynek mintáját találjuk a Theocritus 15. idylliumába szőtt dalban, ilyen a Maneros dal, melyet Herodotus említ (2, 79) mint aegyptusi panaszdalt. A meseköltő nép különböző regékben ugyanazt az alapgondolatot fejezte ki, hogy t. i. rövid a szép élete a földön, mint Schiller mondja Wallenstein halálában. Ugyanis a dal tárgya egy szép ifjú halála volt, kit a vadak téptek szét. Az egyszerű pásztorélet körében ily eset nem egy fordul elő. Az egyszerű eseményt összeszőtték az Aphrodite szerelmével és kész volt az Adonis románcz. Az ifjú származását isteni eredetre vitték vissza, a mythusa egyre gazdagodott, csodásabb alakot öltött. Görögország több vidékén a helyi mythusok formájába ugyanez az ős rege szövődik bele. Így énekelték meg Ialemust, Scephrust Tegeában, Lityergest vagy Lityersest Phrygiában. E Lytersest megtette a monda Midas király fiának, ki idegeneket hivott aratni és fejeiket vágta le búzakalász gyanánt. Sositheus írt egy dalt DajniV h DituershV (említi Theocritus 10, 41 skk. verseiben). A Daphnis monda, mely a pásztorköltészet legkedveltebb tárgya, szoros kapcsolatban áll e mondakörrel vagy legalább e mondakört alkotó alaphangulattal. A fekete tenger partján megénekelték Bormust. E dalokkal rokon volt a halottsirató ének, a JrhnoV, mely oly bevégzett formát és oly mélységes tartalmat vett föl Pindarus threnusaiban. Homerus Ilias 24, 720–775. verseiben fenséges threnusokat találunk. Az áldozatoknál az istenek dicsőítésére énekelt hymnus, főként az Apollot magasztaló paean is előfordul már Homerusnál. Il. 1, 473. 22, 391. A homerusi hymnusok eredete visszavihető az áldozati hymnusok népies formájára. Egy pár hymnus a kisebbek közül még megőrzi az ős egyszerű formát. A lakodalmi ének, mely epithalamium formájában Sapphónál, Callimachusnál, Catulhusnál oly kerek egészszé vált, eredetileg hymendal és a lakodalmi szokásokkal összefüggő víg ének volt, melylyel a menyasszonyt vőlegényének házába kisérték. Már a homerusi költeményekben előfordul. Il. 18, 493. Híressé vált az őrlődal, mely a német népköltésben is előfordul. Az őrlés ideje a legkedvesebb pihenőt ad a munkásnak, hogy gondját, baját vagy jókedvét dalba öntse. Ez volt az epimulioV wdh, mely Lesbosban sajátos alakot öltött. A vers így hangzik: ’Alei mula alei | kai gar PittakoV alei | megalaV MitulanaV basileuwn. Ritschl (Rhein. Mus. 1, 301 skk.) ebben hangsúlyos verset lát, mi mutatja ősrégi népies jellemét. Volt ú. n. imuaion asma (szíjdal) is, melyet Flach egyszerű Zugliednek tart. Voltak a kenyérsütésnél, a gyapjúfonásnál énekelt dalok. Voltak evező dalok, eretica, a fuvola ütemére költött sajkadal. Voltak balaneiwn wdai, azaz fürdődalok, cséplő-, fonó-, bölcső- és gyermekjáték dalok. Volt koldusdal. Ilyen volt az Neiresiwnh, egy dal, melylyel a pyanepsia (october-novemberben) és thargelia (aprilis-majusban) ünnepei alkalmával a gyermekek olaj- és babérággal kezökben szerte jártak házról-házra koldulni. A dal, mit énekeltek, a fecskedal. Innét celidonisma, celidonizein. Hesychius szerint celidonistai = oi th celidoni ageironteV. Így koldultak varjakkal is (corwnizein). Aristophanes Madaraiban Euphites és Pithetaerus szintén varjut és csókát visznek magukkal. Megható vonása a görög kedélynek, hogy a legragyogóbb évszakot ragadták meg az irgalomra és könyörületre buzdítás idejéül. Bergknél e dal az 1311. lapon fordul elő. A scolion, a bordal is ily népköltési műfaj volt, melyet az irodalomba legelőbb Terpander vitt be és melynek versformát Pythermus ad. A pásztorének kezdetleges formája szintén népies eredetű (l. Theocritus alatt). E népdalok maradványait megtalálni Schneidewin, Delectus poesis Gr. eleg. iamb. melicae, 2. Bergk, Poetae Lyrici Graeci 3, 654 skk. Hiller, Anth. lyrica, 1890, 313–321. Tárgyalják a népköltést: Ritschl, Opusc. 1, 249 skk. ll. Benoist, Des chants populaires dans la Grčce antique (1857). – A rómaiak műveltségére oly nagy hatással volt a görög, hogy igen kevésre becsülték a népszellem kezdetleges, darabos alkotásait. Pedig úgy a satira eredete visszanyulik a néphumor drámai megnyilatkozására, a versus Fescenninire, melyek nyers élczek, mondókák alakjában a lakodalmi kedvet fokozták, valamint a mai versalakba öntött gúnyversek és különösen a diadalmenetek alkalmával mondott élczek, tréfák, a carmina triumphalia és népköltési termékek. Párbeszédes formát, mely tudvalevőleg rendkívül kedvelt formája a népköltésnek, gyakran öltöttek e katonadalok, mint Livius (4, 53, 11) megjegyzi: alternis inconditi versus militari licentia jactati. A szerelmi dalnak szintén találunk nyomaira a népköltészetben; Horatius brundusiumi útján hallotta éjjel: Absentem ut cantat amicam Multa prolutus vappa nauta atque viator Certatim. (Sat. 1, 5, 15 sk.). Gellius (n. A. 19, 11, 4) egy oly gyöngéd, érzelmes szerelmi dalt közöl, mely kiállja a versenyt bármely nép legszebb dalával. Suetonius a császárok életrajzában idéz több népies eredetű gúnyverset.

H. I.