TARTALOMN

Nicolaus

NicolaoV. – 1. Bulis fia, kit a spartaiak Sperthiasszal együtt a perzsa udvarhoz küldtek Talthybius haragjának kiengesztelésére. Hdt. 7, 157. - 2. Vígjátékíró. Stob. flor. 14, 7. – 3. N. Damascusból, Herodes barátja, Antonius és Cleopatra gyermekeinek nevelője, peripatetikus bölcsész volt és mint ilyen történelmi tanulmányokkal is foglalkozott. Egyetemes története (144 könyvben) az assyriaiakkal kezdődött és koráig terjedt. Kisebb iratai: bioV KaisaroV (Augustus életrajza), sunagwgh paradoxwn eJnwn (Herodesnek fölajánlott ethnographiai munka), peri tou idiou biou (önéletrajz). Töred. l. Müller, fr. hist. Gr. 3, 343–464. Dindorf, histor. Gr. min. 1, 1–153.

SCH. S.

4. N. Salernitanus v. Praepositus, a 12. század első felében a Napoli melletti Salernóban virágzott orvosi iskola élén működött és antidotarium czím alatt latin nyelven egy igen nagy becsben tartott orvosi vénykönyvet írt, melyben körülbelül 150 összetett gyógyszer készítési- és hatásmódját ismertette betűrendben. Ez a rövid és könnyen áttekinthető tankönyv, mely nyomtatásban legelőször Veneziában jelent meg 1471-ben, számtalan kiadást ért el. A párisi nemzeti könyvtárban őrzött kéziratok alapján 1896-ban igen sikerült franczia fordítását adta ki Párisban Paul Dorveaux, L’antidotaire Nicolas, traduction de l’antidotaire Nicolai czím alatt Choulant, Gesch. u. Lit. d. ält. Med. 1841, ed. 2. p. 282–291. De Renzi, Collect. Salernit, 1852, 1, p. 217–220. – 5. N. Alexandrinus v. gúnyosan Myrepsicus, N. MurejoV (murejoV = kenőcsöt kotyvasztó), a byzantiumi orvosi iskola egyik utolsó képviselője, Alexandriában született és a 13. század közepe táján mint III. Ducas János császárnak udvari orvosa az actouarioV udvari czímmel felruházva működött Nicaeában. N. egy olaszországi utazása alkalmával megismerkedett Nicolaus Salernitanus antidotariumával és részben ennek felhasználásával részben pedig arab orvosi művek nyomán egy 48 fejezetből álló gyógyászati kézikönyvet írt, a melyben 2656 orvosi vényt közölt a különböző betegségek ellen. Ez a munka, melyben a virágzó arab orvostan hatása alatt a gyógyszerek nagy része arab elnevezéssel jelöltetik, a byzantiumi orvostannak már nagyfokú hanyatlását árulja el, mert szerzőjét a természet megfigyelése helyett csak a vakhit és babona vezette, úgy hogy ez a mű nagy számban tartalmazza a legfurcsább tévedéseket és hamis tételeket. Mindazonáltal ezt a művet, melynek eredeti görög szövege nyomtatásban nem jelent meg, sokszor kiadták latin nyelven és az egész középkoron át számos orvosi iskola által elismert codex pharmaceuticus gyanánt szerepelt. Latin fordítását nyomtatásban legelőször J. Agricola Ammonius adta ki Nicolai Alexandrini liber de compositione medicamentorum cz. alatt 1541-ben Ingolstadtban. Tökéletesebb latin fordítását közölte Leonh. Fuchs 1547-ben Baselben, majd a 18. században a híres párizsi könyvkiadó Stephanus (Estienne) is fölvette az Artis medicae principes czímű nagy gyűjtő munkájába. Choulant, Gesch. und Lit. d. ält. Med., ed. 2, 1841, p. 156–158. Meyer, Gesch. d. Botan, 3, p. 381. Fabricius, Bibl. Gr. 13. p. 4. Krumbacher, Gesch. der byz. Lit. p. 263, 615. 617. – 6. N. Rheginus v. de Deoprepio, a calabriai Reggióban született és a 14. század elején mint a salernói orvosi iskola egyik legkiválóbb képviselője működött. Maradandó érdemeket szerzett magának a legnevezetesebb ókori görög orvosírók műveinek latin nyelvre való lefordításával, így ő fordította le Nicolaus Myrepsicus és Galenus műveit is; az utóbbiak fordítását Róbert siciliai király parancsára készítette el 1317-től 1345-ig, a ki ezen czélból II. Andronicus byzantiumi császártól szerezte meg Galenus műveinek hiteles görög szövegét. De Renzi, Collectio Salernitana, 1, p. 338.

TI. M.