TARTALOMN

Nomen.

– I. A régi görögöknek nem voltak családi és nemzetségi neveik. Az ujdonszülött gyermek a szülők szabad tetszése szerint kapott egy nevet. Euripidesnél (Phoenissae 57) Iocaste azt mondja, hogy Ismenét édes atyja Oedipus nevezte el így, Antigone pedig anyjától Iocastétól nyerte nevét. A szülők között néha véleménykülömbség merült fel az elnevezésre nézve, a mint azt Strepsiades (Aristoph Nub. 60; peri tounomatoV dh ’nteuJen eloidoroumeJa) mondja. A gyermek ünnepélyes elnevezése rendesen a születése utáni tizedik napon történt; az áldozattal összekötött családi ünnepet ezért hívták decath-nak (l. Amjidromia). Néha előbb is megtörtént, pl. a hetedik napon. A fiúgyermek régi szokás szerint a nagyapja nevét kapta, néha pedig az édes atyjáét. A görög neveket két csoportra lehet osztani. Az úgynevezett onomata Jeojora alatt értendők azok a nevek, melyek valamely istentől vagy hőstől voltak képezve. Tehát nemcsak az ’Apollwn, Ahtw, ’ArtemiV, továbbá TantaloV, Pelof st.b, hanem a DiogenhV, DiojanhV, DionusioV, ’AJhnw, ’Artemw stb. nevek is, melyeket igen sok esetben a család védőistenének tiszteletére választottak. Mai napság akárhányszor annak a szentnek a nevére keresztelik a gyermeket, kinek naptárnapján a gyermek született. Még az istenek melléknevéből is alkottak nevet, így pl. az ’Actaiwn a ZeuV ’ActaioV-ból származik. De sokkal nagyobb számmal fordulnak elő az úgynevezett onomata aJea, mint ’AggeloV, ’Aggeliwn, ’AndragaJoV, EuagroV. Különös előszeretettel választották a kedvező jelentésű neveket, melyekben a gyermek jövőjére nézve szerencsés előjelet láttak. Innen van a latin nomen omen mondás is, mert az ókori népek általában véve sokkal babonásabbak voltak, mint a mai kor emberei. Megtörténhetett az is, hogy a név jelentése merev ellentétben állott a tulajdonosának egész lényével, pl. ha egy szikár, gyenge embernek KrathV volt a neve, vagy ha egy kifogásolható jellemű férfiút DicaioV-nak hívtak. Néha egy jellemző tulajdonság hozzájárult ahhoz, hogy valakinek az eredeti nevét megmásítsák. Igy Diogenes Laërtius (3, 5) szerint a nagy görög gondolkodót Platót eredetileg Aristoclesnek hivták és csak később kapta a Plato nevet, mert állítólag széles volt a homloka vagy a melle. Az indokolás korántsem valószínű ugyan, de másrészt Aristotelesről is azt olvassuk, hogy Tyrtamus nevű tanítványának ő adta a QeojrastoV nevet. A görög ember neve mellé rendszerint oda tették az atyja nevét (DhmosJenhV, DhmosJenouV), ez volt a patroJen onomazein vagy eponomazein. Az attikai néphumor gúnyneveket is gyártott egyes szembeötlő testi vagy lelki tulajdonság, fogyatkozás vagy feltünő szokások és tettek alapján. Igy keletkeztek a ’Alwphx (v. ö. a magyar Róka és a német Fuchs nevet), BatracoV, KaproV, Korax (magyar Holló, német Rabe), MuV, TauroV nevek. L. Becker, Charikles 2, 26. 258. A különféle szinek után alkotott elnevezések a PurroV, XanJoV, ’ArgoV, MelaV stb., melyeknek megfelelő nevek találhatók az újabb nyelvekben is. A rabszolgákat rendesen szülőhazájukról nevezték el; ilyen sokszor előforduló rabszolganevek voltak a SuroV, Qrax, Pajlagwn, Frux, LudoV, DaoV (latin vígjátékokban Davus) a Caspiusi tó mellett lakó nép után. Csak a ‘ArmodioV és ‘Aristogeitwn nevét nem volt szabad rabszolgának fölvennie. Állatoknak is voltak neveik, így pl. ismeretes az Iliasból Achilles lovainak a neve, XanJoV és BalioV, a Sárga és Tarka. A görög kutyák a következő szép nevekre hallgattak: Yoch, QumoV, Porpax, Gnwmh, Stibwn, Nicwn stb. Más állatokat, mint elefántokat és szamarakat is illettek nevekkel, úgy mint nálunk például a szajkókat. A hajóknak is voltak neveik, így az Argonauták elbeszéléséből tudjuk, hogy hajójuknak ’Argw volt a neve. – II. A rómaiaknál a legrégibb korban szintén találunk egyes neveket, mint Romulus, Faustulus, de csakhamar kettős elnevezésekkel találkozunk, mint Numa Pompilius, Ancus Martius, sőt az utolsó római király neve már három részből áll. A köztársaság korától fogva általában három név szokott előfordulni, a praenomen, a nomen és a cognomen. Igy mindjárt az első consul teljes neve Lucius Junius Brutus. A három név után néha még egy negyedik is állott, az agnomen vagy cognomen secundum. Ilyen volt az Africanus és Asiaticus név a Scipiók híres családjában. De nem érdektelen, hogy nehány jelentékeny hadvezér neve mellől elmarad a cognomen. Igy csak a Gajus (rövidítve C.), Marius, Lucius (L.), Mummius és Lucius Fabricius nevek maradtak reánk. Az is különös, hogy némely római írót és költőt az utókor alig említ családi néven, hanem csak cognomenjét ismeri, mint pl. Cicero Caesar, Tacitus, mindmeganyi cognomen, de Maro, Flaccus és Naso helyett mégis csak sokkal sűrűbben olvassuk az illető nomen gentiliciumot, Vergiliust, Horatiust és Ovidiust. A római praenomenek száma a tudós Varro feljegyzése szerint megközelíti a harminczat, melyeket rendszerint csak a kezdőbetüvel jeleztek, mint pl. M. = Marcus, Q. = Quintus, P. = Publius, Cn. (régi helyesírással) = Gnaeus. A Gajus előnév állítólag «a gaudio parentum»-ból származott, a Manius (M.’) pedig, szintén állítólag, azokat illeti meg, «qui mane editi erant», sőt a Kaeso, Caeso, Varro elfogadhatatlan etymologizálása szerint azokat jelentette, «qui e mortuis (?!) matribus exsecti erant.» A dies nominalis vagy lustricus rendszerint a kilenczedik nap volt. A legidősebb fiú az apja nevét kapta, sőt mint mondják, egy senatus consultum azt egyenesen elrendelte. Igen kiterjedt nemzetség volt a gens Cornelia, melyhez a Dolabella, Lentulus, Cethegus, Cinna és a patriciusi Scipio, Sulla és Rufinus családok tartoztak. A Fabiusok (faba = bab) és Lentulusok (lens =lencse) neve, továbbá a híres szónok Cicero cognomenje (cicer = borsó) mutatják, hogy a földmívelés és mezei élet köréből vannak merítve. Az adoptio révén a fiusított gyermekek az adoptáló atya teljes nevét vették fel, a saját családjukbeli nevüket pedig -anus végzettel megtoldva viselték. Igy értendő a Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanus elnevezés. A császárok korában sokkal sürübben találhatunk ilyen hosszú neveket. A római lányok az apa nomen gentiliciumát viselték -ia nőnemű végzettel, pl. Cornelia, Livia, Tullia. Törvénytelen gyermekek anyjuk nevét kapták. A mi végül a rabszolgák nevét illeti, a nomen servorum a gazda nevéből és a puer rövidített por alakjából volt képezve, pl. Lucipor, Marcipor. V: ö. Ellendt, De cognomine et agnomine Romano, 1853. – A jogi műnyelvben a nomen annyi, mint adósságtétel, melyet a főkönyvbe beiktattak vagy néha egy másik névre átruháztak; ez volt a transscriptio a persona in personam. Így jött létre a megújított és a másik névre kiállított kötelezvény vagy adósságlevél (novatio). A bonum nomen a megbizható fizetőt jelentette, a lentum nomen a késlekedő adósokra vonatkozott. Nomen deferre annyit jelentett, mint panaszt emelni valaki ellen, miután a vizsgálóbiró, quaesitor, a panaszt magáévá tette vagyis nomen recepit. A katonaszedés (dilectus) alkalmával a nomen dare vagy egyszerűen respondere körülbelül annyi volt, mint katonának jelentkezni vagy felcsapni, a mikor ugyanis a név szerint felszólított (nominatim citari jussus) beleegyezését jelentette ki ahhoz, hogy nevét a katonák jegyzékébe beleiktassák.

PR. J.