TARTALOMO

Octavii

eredetileg volscus lovag nemzetség, mely már a királyok korában letelepedett Romában (Suet. Oct. 1), de csak később tett szert tekintélyre. E nemzetséghez tartoznak: – 1. Cn. Oct., Kr. e. 205-ben a második pún háborúban vezérkedett mint praetor Sardiniában, azután pedig a tengeren, de egyrészt a heves vihar másrészt a miatt, hogy a carthagóiak számos hajójától megfosztották, nagy veszteséget szenvedett. A Naraggara melletti csata (202) után azt a parancsot kapta, hogy szállja meg Uticát. Utóbb a senatus megbizásából egy görögországi küldetésben járt el, a melyben Antiochus ellen működött 191-ben. Liv. 36, 12. – 2. C. Oct., Augustus dédapja, a második pún háborúban hadi tribunus. – 3. Cn. Oct., a hajóhad parancsnoka a Persues ellen viselt háborúban (Kr. e. 168-ban), Samothracén foglyúl ejtette Perseust (Liv. 45, 5 skk.) s meggazdagodva tért vissza Macedoniából. Ő építette Romában a porticus Octaviát, 165-ben consul lett, majd (162-ben) Ázsiába ment, hogy Syriában és Aegyptusban szemmel tartsa Roma érdekeit, megfigyelje az ottani fejedelmeket és elsimítsa a villongásokat. V. ö. Cic. Phil. 9, 2, 4. Mivel azonban kíméletlenűl járt el, egy Leptines nevű görög eltette láb alól. App. Syr. 46. – 4. M. Oct., Kr. e. 133-ban Tiberius Gracchus néptribunus tiszttársa, eleinte támogatta ennek lex agrariáját, utóbb azonban rávették a nemesek, hogy ellentétbe helyezkedjék vele, bármennyire igyekezett is Gracchus, hogy az ellenszegüléstől eltántorítsa. Noha Gracchus javaslatára tették le Octaviust tribunusi hivataláról, úgy látszik, személyes barátságuk azért mégsem szenvedett csorbát. Plut. Tib. Gracch. 10–12. – 5. M. Oct., Kr. e. 87-ben consul, Sulla távolléte alatt kitünt mint a nemesi párt feje tehetségével és derékségével; midőn általa elűzött tiszttársa Cinna a Marius-pártiak segítségével Roma ellen nyomult, nem volt ereje (vir lenissimi animi, Vell. Pat. 2, 22) a nyugalom fönntartására, s nyilt gyűlésen ölte meg Censorinus. Cic. tusc. 5, 19, 55. – 6. M. Oct., mint néptribunus módosított a Sempronius-féle gabona törvényen. Cic. Brut. 62, 222. – 7. L. Oct., Kr. e. 75-ben consul, a következő évben halt meg mint Syria proconsulja. – 8. M. Oct., Kr. e. 50-ben aedilis, a polgári háborúban a senatus pártjára kelt, vezére volt Pompejus hajóhadának, elfogta Antoniust, pártjának Pharsalusnál történt leveretése után kénytelen volt menekülni Illyricumból, a hol hiába igyekezett föntartani magát; Africába ment s úgy látszik, utóbb egy tengeri hadosztályt vezérelt Actiumnál. Caes. b. c. 3, 5–10. b. Alex. 42 skk. – 9. C. Oct., igazságszeretetével és jó szívével híressé vált egyéniség, Kr. e. 62-ben megsemmisítette a Catilina híveinek Italiában csavargó töredékét s dicsően harczolt a thraxok ellen. Tartományából Macedoniából visszatérve hirtelen halállal mult ki (58-ban) Nolában, alig öt éves fiát, a későbbi Augustus császárt hagyva hátra (l. Octavianus). Cic. ad Qu. fr. 1, 1, 7. Vell. Pat. 2, 59. Suet. Oct. 94. 100. – 10. Leánya Octavia, kit minor melléknévvel különböztetnek meg hasonló nevű nénjétől (Oct. major), második házasságából született, s először C. Marcellusnak, aztán M. Antonius triumvirnek lett a felesége. Nemes lelkével, szeretetreméltóságával és szelídségével mindenkit megnyert. 37-ben sikerült elegyengetnie a fitestvére és férje közt támadt viszálykodást. De Antonius Ázsiába menve Romában hagyta, s midőn aztán Cleopatra hálójába került, a távolból is szeretetlenűl bánt nejével, bármily példásan viselkedett is az vele és gyermekeivel szemben. 32-ben elvált tőle Antonius; a nő legott gyermekei nevelésére szánta életét s nemes szívét nem tagadta meg egy pillanatra sem. Ritka erényeiért, hűségeért, szépségéért a köztisztelettől környezve halt meg, mint a római nő mintaképe Kr. e. 11-ben; mélységesen meggyászolták. Első férjétől született sok reményre jogosító fia, M. Marcellus, a ki Augustus leányának Juliának volt a férje s már Kr. e. 23-ban meghalt. Hor. od. 1, 12, 46. Plut. Anton. 37. 54. 57. 87. Vell. Pat. 2, 78. Suet. Caes. 27. Oct. 29. 61. – 11. Julia, Augustus leánya Scriboniától, előbb M. Marcellus neje, ennek korai halála után a későbbi Tiberius császáré Kr. előtt 11-ben; szellemes, kiváló szép hölgy volt, de tele sok könnyelműséggel. Midőn Tiberiusnak Romából való távozása (Kr. e. 6) után a nőiességnek még színét is levetkőzte (Vell. Pat. 2, 100), atyja haragra gyúlt s Pandataria szigetére száműzte, a hol több évet kellett töltenie. Utóbb Augustus engedelmével Rhegiumba ment át, de Romába nem volt szabad visszatérnie. Kr. után 14-ben halt meg. Tac. ann. 1, 53. – 12. Agrippával való házasságából származott két fia, C. Caesar és L. Caesar, a kiket Augustus fiaivá fogadott, gondosan fölnevelt és minden kitelhető módon a nép kegyeibe ajánlott. Kr. előtt 1-ben Augustus Ázsiába küldte Cajust, hogy ott derék emberek vezetése mellett harczi dicsőséget és a közigazgatásban jártasságot szerezzen, de egy város ostromlása közben megsebesült, búskomorrá lett s Kr. u. 4-ben meghalt, míg fitestvére Lucius már másfél évvel előbb halt volt meg (Kr. u. 2-ben). Dio Cass. 55, 10a Zonar. 10. 36. tac. ann. 1, 3. 2, 4. Vell. Pat. 2, 102. Suet. Oct. 65. – 13. Octavia, Claudius császár és Messalina leánya, Kr. u. 52-ben Neróval kelt egybe, a ki sikertelenűl próbálta hírbe hozni jó hírnevét, de azért mégis eltaszította. Minthogy e miatt a nép közt elégedetlenség támadt, a császár kénytelen volt visszahívni nejét, de nemsokára eltette láb alól. Tac. ann. 12, 58. 13, 12. 14, 60. Sorsa egy tévesen Senecának tulajdonított, Octavia czímű tragoedia tárgyát teszi. – 14. M. Oct. Ligur, Verres sokat zaklatta bizonyos örökség miatt s utóbb ennek pörében tanukép lépett föl ellene. Cic. Verr. 1, 48. – 15. Oct. Marsus, öngyilkos lett, mikor Laodiceában, a hol vezérkedett, váratlanúl megrohanták (Kr. e. 43-ban). Cic. Phil. 11, 2, 4. – 16. Oct. Sagitta, Pontia meggyilkolásaért bevádolták s Nero (Kr. u. 58-ban) számkivetette. Tac. hist. 4, 44. ann. 13, 44.

R. G.