TARTALOMA

Antigraji

ellenirat. 1) Általános értelemben azt a röpiratot jelenti, melyet az attikai perrendtartás szerint a pör bejelentését követő előleges pörvizsgálati napon (anakrisis) a vádlott vagy alperes eskü (antwmosia) letétele mellett köteles volt az ügyet vezető tisztviselőnek átadni, s melyben a vádló vagy fölperes vádlevelével szemben a maga védekezését adta elő (avtigrajesJai, Demosth. in Steph. 1, 1115, 18. V. ö. Per, 2). 2) Lysiasnál (l. Lys. in Pancleon. 5. §) s régibb időben, úgy látszik, általában jelentette a vádlott tiltakozását is a pörös eljárás formája vagy foruma ellen, tehát ugyanazt, a mit később a paragrajh (translatio, exceptio, kifogás). 3) Jelentett továbbá szűkebb értelemben igazi viszonvádat is, mikor a vádlott vagy alperes a maga pörlevelében viszonvádat emelt a vádló vagy felperes ellen, még pedig vagy ugyanazon tárgyban (példák: Demosth. beszédei Euerg. és Mnesib., továbbá Boeotus, Spudias, Apaturius ellen), vagy egészen másban (példa: Aeshines paráználkodásáról szóló viszonvádja az őt hűtlen követséggel vádoló Timarchusszal szemben). A pör a felek meg nem egyezése esetén törvényszék elé került, s elvesztése mind a két félre nézve az u. n. epwbelia (l. o.) fizetését is maga után vonta. Demosth. in Euerg. 1158, 22. Pollux VIII. 58. 4) Örökösödési pörökben minden igénytartó beadványa antigrajh nevet viselt. Demosth. in Leoch. 1902.

GY. GY.