TARTALOMA

Antiochus

AntiocoV. – 1. II. Fülöp macedoniai király hadvezére, a syriai Seleucus atyja. Just. 13, 4, 17. 15, 4, 3. – 2. I. A., melléknevén Swthr, I. Seleucus Nicator syriai király fia, szül. 323 Kr. e. Just. 17, 2, 10. Midőn a mostoha anyja Stratonice iránt szenvedélyes szerelemre gyulladt és ennek folytán súlyosan megbetegedett, atyja, orvosától e betegség okát megtudván, nőül adta hozzá Stratonicét és királyi czímmel a felső satrapiák uralmát rábízta. (Plut. Demetr. 38); ehhez Ázsia több országait is megkapta egészen a Hellespontusig, midőn atyja Macedoniába, szülőföldjére vonult vissza (281). Ázsiában támadt zavarok miatt A. atyjának gyilkosával, Ptolemaeus Ceraunusszal békét kötött (Just. 24, 1, 8); aztán háborut viselt pergamusi I. Eumenesszel és az Ázsiába nyomuló gallusokkal: ez utóbbiakat nem birta döntően legyőzni, azonban az úgynevezett Galatiára szorította őket. Eumenes Sardesnél megverte. Meghalt 262 vagy 261. – Irodalom: Droysen, Gesch. d. Hellenismus, III. Niese, Gesch. d. griech. u. maked. Staaten. I.–3. II. A., melléknevén QeoV (a miletusiak nevezték el így hálából, hogy kényurukat, Timarchust elűzte); kevéssé szerencsés háborúja volt az aegyptusi Ptolemaeus Philadelphusszal, a melynek csak úgy birt véget vetni, hogy nejét, Laodicét (Just. 27, 1, 1) elűzvén, Ptolemaeus leányát Berenicét vette nőűl Kr. e. 248 körül; midőn utóbb kisázsiai tartózkodása közben Laodicét és gyermekeit újra magához fogadta, a boszúálló nő őt és az úgylátszik Antiochiában levő Berenicét meg gyermekét meggyilkoltatta 247-ben (Just. id. h. szerint fiának, Seleucus Callinicis segítségével). – Val. Max. 9, 10. ext. 1. 14. Just. 27, 1. App. Syr. 65. Droysen id. m. Holm, Griech. Gesch. IV. köt. – 4. Seleucus Callinicusnak, a ki az előbb említett Antiochusra következett, öcscse, a ki 14 éves korában bátyjától Elő-Ázsiát a Taurusig helytartóságul kapta (Jut. 27, 2, 6 sk.) és segítségére volt az egyptusi Ptolemaeus Euergetes ellenben. Azonban csakhamar egész Syriát igyekezett hatalmába keríteni, ezért ’lerax (karvaly) melléknevét kapta. Just. 27, 2, 8. Több vereség után ipához, Ariamenes cappadociai királyhoz, onnan Ptolemaeushoz menekült. Később a pergamusi I. Attalus Aegyptusszal szövetkezve, A.-t megtámadta és legyőzte, mire az aegyptusiak elfogták; azoktól megszökött, azonban menekülésében utólérték és megölték 225 körül. – Just. 27, 2–3. Droysen és Holm idézett művei. – 5. III. A. (71. á. ezüststater III. Antiochus képével), II. Seleucus Callinicus második fia, született 242-ben Kr. e., 224-ben a syr trónra lépett (impubens adhuc rex, Just. 29, 1, 3). Eleinte nyugalomban uralkodott, de 221-ben elkezdődött a belső és külső háborúság, a mely a Seleucidák birodalmának erejét felemésztette. Első háborúja az elpuhult aegyptusi Ptolemaeus Philopator ellen volt, a ki erejét szétforgácsoló nagyravágyásának czéljául Phoeniciát meg Coelesyriát tette és Elő-Ázsia ellen is indított hajóhadat és sereget. A. megkísértette e tartományokat tőle elragadni és Aegyptus ellen vonult. Ezalatt azonban több helytartó fellázadt felső Ázsiában és A. kénytelen volt fegyvereit ezek ellen fordítani; meg is verte őket 220-ban és az eddigelé független Kis Armeniát is meghódította. Pol. 5, 40. 51 s köv. 55. 58 s köv. aztán ismét Aegyptus ellen fordult, amely Achaeusnak, Elő-Ázsia helytartójának lázadását támogatta. A. Raphia, Syria legdélibb városánál nagy csatát vesztett 217-ben és IV. Ptolemaeus Philopatorral békét kötött. Pol. 5, 82 s köv. Just. 30, 1 s köv. Achaeust ellenben legyőzte, elfogta és kivégeztette. A kövekező évek azzal teltek el, hogy az előbb a syr birodalomhoz tartozó előázsiai és az Indus mentén levő keletázsiai tartományok, továbbá Pergamus, Cappadocia és Pontus meghódítására készült. 212-ben aztán megindította A. a háborút a parthusok és bactriaiak ellen, a kikkel ugyan szerencsésen harczolt, a miért a Nagy melléknevét kapta, azonban mégsem bírta azokat teljesen leigázni, sőt utóbb függetleneknek kellett őket elismerie. Pol. 1. 27 s k. 11, 34. Indiai hadjáratáról, a melyre azután indult, bőséges zsákmánynyal tért haza. E közben meghalt IV. Ptolemaeus Philopator (204) és fia, V. Ptolemaeus Epiphanes, egy nem egészen öt éves fiú következett Aegyptus trónján. Most A. azt hitte, hogy Aegyptust könnyen meghódíthatja; macedoniai III. Fülöppel szövetkezett, el is foglalta Palaestinát és Phoeniciát és 198-ban megnyerte a phaneasi csatát Panium hegye mellett, a Jordán forrásainál. Pol. 16, 18. Pergamusi Eumenes ellen tervezett hadjáratáról a rómaiak hízelgéssel és igéretekkel lebeszélték, mert Eumenes szövetségesük volt és mivel féltek, hogy A. aztán macedoniai Fülöpöt is támogatja, a kit ők támadtak meg. Nemsokára átlátta A., hogy a rómaiak rászedték, s ekkor elhatározta, hogy Fülöpön segít (197). Ennek Cynoscephalae mellett szenvedett veresége megzavarta őt ugyan vállalkozásában, de a Hellespontus és a thraciai Chersonnesus városait mégis hatalmába kerítette (196). Fülöp leverése után azonban a rómaiak, előbbi viselkedésökkel teljesen szakítván, azt követelték, hogy A. a Chersonnesusból és a különben Aegyptushoz tartozó syr tartományokból kivonuljon. Ez ellen A. tiltakozott, mivel Aegyptusszal már megegyezett és háborúra készült. Hannibalnak, a kinek a rómaiak üldözése miatt Carthagóból menekülnie kellett, menedékhelyet adott, a nélkül azonban, hogy bölcs tanácsait megfogadta volna. Pol. 18, 32 s k. Liv. 34. 60. Just. 31, 2. 8. Midőn aztán az aetoliaiak (192) Róma ellen segítséget kértek, seregével átkelt Görögországba;a görögök azonban Rómától félve nem mozdultak, Fülöpöt pedig megsértette; ily módon egyikök sem segítette. Néhány várost elfoglalt, aztán Euboeán telelt, jóllehet Hannibal azt tanácsolta, hogy Italiába keljen át. Pol. 20. 8. Liv. 36, 11. Plut. Elam. 16. 191 tavaszán előre nyomult, de M. Acilius Glabrio Thermopylaenél megverte (Plut. Cat. 13. Liv. 36, 13); hajóhada is több vereséget szenvedett, úgy, hogy L. Cornelius Scipio, kit testvére P. Scipio Africanus mint legatus tanácsával támogatott, akadálytalanul átkelhetett Ázsiába, a hol A.-t 190-ben Magnesiánál a Sipylus mellett legyőzték, mire A. békét kért. Ezt 189-ben jelentékeny áldozatok fejében meg is kapta: Elő-Ázsiáról a Tauruson innen le kellett mondania, hadihajóit (tizet kivéve) és hadi elefántjait ki kellett szolgáltatnia, 12 év leforgása alatt 15.000 talentumot kellett fizetnie és ez összeg fejében kezeseket adnia. Hannibalt, az aetoliai Thoast és néhány más menekültet, kinek kiszolgáltatását a rómaiak követelték, tova menekülni engedte. Az átengedett tartományokat a rómaiak szövetségeseiknek. Eumenesnek és a rhodusiaknak ajándékozták. Liv. 37, 25. 33 s k. 44. 55. 38, 37 s k. Diod. Sic. 29, 13. Pol. 21, 9. 13 s k. App. Syr. 32 s k. A hatalma eképen nagyon megfogyott és vereségével a hellenismus ereje megtörött. Midőn 187-ben az elymaeusok országába, a Tigris alsó folyásánál betörve Belnek egy templomát fosztogatta az elkeseredett benszülöttek agyonütötték. Just. 32, 2, 1–2. Diod. Sic. 28, 3. 29, 15. Strab. 16, 744. – Irodalom: Droysen id. m. Wutzdorf, Antioch. d. Grosse (görlitzi progr. 1868). A. Heyden, Beiträge zur Gesch. Ant. des Grossen (Emmerich, 1873). – 6. IV. A. Epiphanes (’EpjanhV), az előbbinek fia; atyja 189b-en túszul Rómába küldte, onnan 175-ben megszabadult, mikor testvérének, Seleucusnak fia Demetrius lépett helyébe. Seleucust megölte főembere Heliodorus, a ki maga akarta a trónt elfoglalni. A. azonban elragadta tőle a hatalmat. Nemsokára trónralépte után háborút kezdett Aegyptussal, hogy Phoeniciát, Palestinát és Coelesyriát, melyeket huga Ptolemaeus Epiphanesszel való esküvőjekor hozományul kapott megint megszerezze; el is foglalta az országokat és meg is tartotta, azonban Aegyptusnak megszállott részeiből ki kellett vonulnia, minthogy a római követ Popilis Laenas haddal fenyegette, Kr. e. 168-ban. Liv. 44, 19. 45, 11–13. Just. 34, 3.: utóbbi igen elevenen írja le Popilius viselkedését; Pol. 27, 17. 29, 11. Nem oly szerencsés volt a zsidókkal vívott harcza; ezeket (167–4) vallásuk miatt keményen sanyargatta és a jeruzsálemi templom kincseit is el akarta rabolni. A hellenizáló zsidók ugyanis azt mondták neki, hogy csak akkor uralkodhatik bizton Paleastinán, ha a szigorúan hitükhöz ragaszkodó zsidókat elnyomja, a kik a Potlemausok hívei voltak. Azonban a Maccabaeusok hősei nemzetsége sikerrel harczolt A. és hadvezére Lysias ellen (Ó-Szöv., Maccabaeusok 2 könyve). Egy szerencsétlen keleti hadjárata közben Tabaeben Persiában meghalt 164-ben. A zsidó történetirók a legutálatosabb kényúrnak festik, a görögök is részben megerősítik kegyetlenségét; JeoV ’EpijanhV melléknevét, mely a. m. a megnyilatkozó, a megjelenő isten (v. ö. Horat. od. III, 5, 2), ellenségei gúnyosan erre változtatták: epimanhV, az őrjöngő; ujabbkori írók mentegetik. Talán sok rosszat, a mit szemére vetnek, gonosz tanácsadói rovására kell írnunk, kik iránt túlságosan engedékeny volt. – Tac. hist. 5, 8. Diod. Sic. 34, 1. Ewald, Geschichte des Volkes Israel, IV. 332 s k. Schürer, gesch. d. jüd. Volkes, I, 129, 138 s k. Holm id. m. J. F. Hoffmann, Ant. IV. Epiphanes (Leipzig, 1873). – 7. V. A. Eupator (Eupatwr), az előbbinek fia, apja halálakor csak 9 éves volt és a már előbb gyámjává tett hadvezérrel, Lysiasszal épen Jeruzsálemet ostromolta. Egyszerre megjelenik apjának előbbi kedveltje Philippus, hogy a kiskorú király helyett atyjának végső akarata értelmében a kormányt intézze. Lysias erre rögtön megegyezett a zsidókkal, Philippus ellen síkra szállt és legyőzte (Kr. e. 162). Csakhamar megérkezett azonban Rómából Demetrius, fogságba vettete unokaöcscsét A.-t és Lysiast és 161-ben kivégeztette őket. – Pol. 31, 12. Just. 34, 3. Appian. Syr. 46. 66. Porphyr. in Euseb. chron. I, 253. Maccabeusok II. könyve. Schürer id. m. I, 165 s k. – 8. VI. A., melléknevén QeoV EpijanhV DionusoV, Alexander Balas fia; 144-ben Kr. e. Demetrius Nicator ellen ellenkirályul léptették fel; Diodotus Tryphon támogatásával majdnem az egész birodalmat hatalmába kerítette, de már 141-ben Tryphon megölte. – Just. 36, 1, 7. Jos. ant. 13, 131. 132. 218. Diod. Sic. 33, 4 a. Maccab. I, 11, 39 s k. 54.57. 13, 31.41. Schürer id. m. I. 132. – 9. VII. A., a pamphyliai Sidében nevelkedett, ettől neve Sidetes (SidhthV); 138-ban Kr. e. elűzte e trónrabló Tryphont (Just. 36, 1), 132-ben Johannes Hyrcanus zsidó papifejedelmet meghódolásra kényszerítette és 129-ben a parthusokkal vívott csatában elesett. Just. 38,10. Jos. ant. 13, 271. Ó-Szöv. 1. Maccab. 15–16. – 10. VIII. A., Demestrius Nicatornak egyik fia, melléknevén ’EpijanhV, Filomhtwr, KallinikoV és GrupoV (karvalyorrú); atyja meggyilkolása után Syriának egy részén uralkodott, az aegyptusiak segítségével elűzte vetélytársát Alexander Zabinát, saját anyját Cleopatrát az önmaga számára készült méreggel tette el láb alól és hosszú ideig viszálykodott féltestvérével A. Cyzicenusszal a birodalomért; 96-ban állítólag valami Heracleon meggyilkolta. – Just. 39, 1 s k. App. Syr. 69. Diod. Sic. 34, 38. Jos. ant. 13, 365. A. Kuhn, Beiträge zur Gesch. der Seleukiden vom Tode A’s VII. Schürer, id. m. I, 209 s k. – 11. IX. A., az előbbi pontban említett KuxichnoV (minthogy atyjának A. sidetesnek halála után Cyzicus városában tartózkodott), máskép Philopator, 96-ban Kr. e. Seleucus Epiphanesszel vívott csatában elesett; az ellensége testvérének fia volt, a kivel az uralomért kellett küzdenie. – App. Syr. 69. Diod. Sic. 34, 34. Jos. Ant. 13, 366. Kuhn és Schürer id. müvei. – 12. X. A. EusebhV (Pius) Philopator, legyőzte Seleucus Epiphanest; a lázadást, melyet ennek testvérei A. Philadelphus és Philippus, A. Grypus fiai, ellene támasztottak, elnyomta és mindkettőjüket az Orontes mellett (95–94) megverte, azonban maga a parthausok ellen való harczában elesett. Utódja heves belső harczok között Philippus lett. – App. Syr. 69. Diod. Sic. 34, 38. Jos.ant. 13, 367 s k. Kuhn id. m. 33 s k. l. – 13. XI. A. Philadelphus, más nevén Epiphanes, az előbbinek ellenfele, az orontes-parti csatavesztés után futásközben e folyóba fúlt. Jos. ant. 13, 369. Euseb. 261. Trog. prol. 40. – 14. XII. A. DionusoV (Epiphanes Philopator Callinicus), szintén A. Grypus fia, fegyvert fogott Philippus ellen (l. a 12. sz.); egy arab törzs, a nabataeusok ellen küzdve elesett. – Irodalom: Schürer id. m. I, 614. Kuhn id. m. 33 s k. l. – 15. XIII. A. Asiaticus, X. A. fia; a syriai trónra való jogát a római senatus elismerte, ennek következtében Lucullus Kr. e. 68-ban Syria királyságában megerősítette, miután a római sereg az armeniai Tigranest legyőzte, a kinek Syria meghódolt vala. Azonban már egy évvel utóbb (vagy legkésőbb 65-ben megfosztotta őt Pompejus a tróntól és erre Syria római provincia lett. Ez volt az utolsó syriai király Seleucus véréből. App. Syr. 49. 70. Diod. Sic. 40, 16. Kuhn id. m. 44 s k. 1. – 16. Athenaei A., Alcibiades hajóhadának vezére, ennek parancsa ellenére Lysauder csalogatására Notium mellett csatába bocsátkozott és vereséget szenvedett Kr. e. 407-ben. Xen. Hell. 1, 5, 11 s k. Diod. Sic. 13, 71 Plut. Alcib. 10. 35. Lysand. 5. Paus. 3, 17,4. 9, 32, 6. – 17. Ascaloni A., híres academiai bölcselő, Philo tanítványa, Athenae, Alexandria és Róma városában élt és Varro, Brutus, Cicero meg más híres rómaiak tanítója volt. Tanait előadja Cic. acad. 2, 19 s k. A stoikusok tanítását az Academiáéval igyekezett megegyeztetni; germanissimus stoicus, si pauca mutasset, Cic. acad. 2, 43. Cic. Tusc. 5, 107. acad. 2,69. Brut. 315. de fin. 5, 1. Chappuis, De Antiochi vita et doctrina (Paris, 1854). Hoyer, De Ant. Ascalonita (Bonn, 1883). – 18. Syracusaei A., Thophanes fia, Thucydides kortársa, ion nyelvjárásban Italia és Sicilia történetét irta meg 9 könyvben kr. e. 423-ig. Gyakran elismerőleg emlegetik és sokan felhasználták művét, pl. Thucydides is. – Töredékeinek gyűjteménye Müller, Fragm. hsit. Graec. I, 181–184. Paus. 10, 11, 3. Diod. Sic. 12, 71. Dionys. ant. 1, 12. 22. Strab. 6,257.

P. K.

71. Ezüststater III. Antiochus képével.

71. Ezüststater III. Antiochus képével.