TARTALOMP

Papok.

– A. A görögöknél a papok egyes templomok gondozói, a kiknek az volt a kötelességük, hogy az illető helyi isten tiszteletét ápolják. Tisztük volt a kellő áldozatokat s a többi szent cselekedeteket elvégezni; támogatták továbbá a hivő lelkeket a ritusra vonatkozó szükséges utasításokkal. A papok vágták le az áldozati barmot, ők különítették el az áldozatra szánt részt, melyet a kisérő ima elmondása közben az oltárra tettek. Ha másutt kellett szertartást végezni (ilyeneket végzett az apa a családi oltáron, a három első archon Athenaeben, a királyok Spartában stb.), nem volt szükség hivatásos papra, bár gyakran meghívták az áldozáshoz esetleg a magánpapot (JuoscooV), ki az áldozati beleket megnézte, vagy meghívtak más jósláshoz értő embert. A pap neve (arhthr, iereuV) jelzi működési körét: a szent ritusok szolgálatát és az áldozatok bemutatását. A különböző cultusokban a papoknak gyakran más nevük s az illető szertartásokban különleges functiójuk van. Némely papi hivatalt egyes családok birtokoltak, mely apáról fiúra szállt (ilyen hivatalok majdnem minden görög államban voltak, különösen Athenaeben); más papi hivatalokat választással vagy sorsolással töltöttek be. A papi képesítéshez tartozott törvényes származás, kifogástalan jellem, testi hibátlanság. Sok templomban férfiak voltak a papok, másutt csak nők; némely helyt mindkét nembeliek végezték a szertartást. Általában az volt a szabály, bár nem kivétel nélkül, hogy férfi isten papja férfi, nőistené pedig asszony legyen. A kort illetőleg is különbözők voltak az egyes papi állások; egynémelyiket csak fiatal ember vagy hajadon leány tölthette be, így pl. Athenae és Artemis papnője csak leány lehetett; férjes nő is lehetett papnő, de másodszor nem mehetett férjhez. Néhol a papoknak egyik-másik ételtől tartózkodniok kellett. A papi állás olykor csak egy évre, sokszor élethossziglan szólott. A papok rendszerint hosszú hajjal, fehér ruhában jártak, némelyek sáfrányszinűben, így pl. Bacchus papja. Díszük volt továbbá falevelekből font koszorú és homlokszalag, olykor a papi pálcza. Sok szentély lakást is adott a papnak, a ki jövedelmét részint a templomi vagyonból húzta, részben az áldozati állatokból; övé volt továbbá az állat bőre, egyéb más illeték, néha tényleges áldozati ajándék is. Kiváltsága volt a testi sérthetetlenségen kívül a hadi szolgálattól való mentesség és díszhely a színházban meg a népgyűlésen. A hiányos chronologiai ismeretek miatt néhol a pap szolgálatának évétől számították az időt, s így jeleztek bizonyos időpontot. Igy történt ez Argosban, hol Hera papnőjének hivataloskodása volt az időszámítás kiinduló pontja. Thuc. 2, 2. A rendes papokon kívül voltak a szentélyekben más papok (chrux, ieropoioi, ierodouloi, newcoroi stb.) és templomszolgák is különböző szertartások elvégzésére és az épületek rendbentartására. – B. A rómaiaknál a papok (sacerdotes) az államvallást bizonyos számú testületté (collegium) alakulva gondozták, a mennyiben az állam parancsára szabályszerűleg előírt szertartásokat végeztek vagy ők maguk is ajánlottak ilyeneket a hatóságnak. A királyság alatt a vallásügyek az uralkodó felügyelete alatt állottak, főleg Numa mint az istenek szervezett tiszteletének megalapítója mutatott erre jó példát. Legfontosabb testületek e korból: flamines, augures, Vestales, salii, fetiales, pontifices, Luperci, fratres arvales, curiones. Idők folytán kiemelkedik a pontifex maximus mellett a rex sacrorum néhány oly szertartás papjaként, melyeket eredetileg a király végzett; megalakult továbbá a Sibylla-könyvek őreinek collegiuma és az epulones. A lassanként meghonosodott idegen cultusoknak is voltak külön papjaik, végre az istenített császárok papi testülete a sodales Augustales. Egynémely állami cultust egyes családok (gentes) vagy testületek (sodalitates) látták el. A köztársaság korában a papok között a legfőbb méltóságot a pontifexek (l. e.) nyerik el, ők ügyelnek föl a régi királyok módjára az egész vallásügyre. Ők voltak a senatus tanácsadói, ha vallásügyi kérdés merült fel. Utánuk következtek jelentőségre nézve az augurok és a Sibylla-könyvek őrei. A papi állás elnyeréséhez majdnem oly tulajdonságok voltak szükségesek, mint a görögöknél. A papokat részben kinevezték, részben pedig cooptatio vagy választás útján töltötték be az állásokat. Az új pap hivatalba lépése előtt inauguratio volt, vagyis a pontifex maximus az augurokkal együtt megkérdezte az istent, vajjon az új pap kedves-e neki. A collegiumba befogadott új pap nagy lakomát adott, melynek fényűzése közmondásos vala. A papi jelvényeken (insignia) kívűl az állami papokat a praetexta, a római tisztviselők bíborszegélyű ruhája, különböztette meg; fejükön hegyben végződő apexet viseltek. A legfőbb papi méltóságokat lictor és sella curulis tüntette ki. Nekik is voltak díszhelyeik játékokon és ünnepeken, nem katonáskodtak; adótól és egyéb polgári kötelezettségektől föl voltak mentve. A legfőbb papok nem kaptak fizetést, valamint a legfőbb politikai tisztviselők sem. Viszont egyes testületeknek, így az auguroknak és a Vesta-szüzeknek rendes jövedelmük volt. Ily testületeknek ugyanis voltak fekvő birtokaik, valamint folyó bevételeik a templomok látogatásából és az áldozati illetékekből. Részt kaptak az áldozati állatokból, s akadt egyéb mellékes jövedelmük is. Az állami áldozatoknál szereplő papok (pl. a curiones) a szükséges pénzt az állami pénztárból kapták; ez fedezte a templomjavításokat és az ünnepi költségeket is. Az állam ellátta a papokat állami rabszolgákkal vagy szabad és fizetett személyzettel. Nem minden állami templomnak volt állandó papja, egy sekrestyésféle aedituus (l. e.) is őrízhette az épületet, a hová évenként egyszer eljött a pap, hogy az állam nevében áldozatot mutasson be. A papokat a censoron kívül más állami tisztviselő nem vonhatta felelősségre; büntető hatalmat fölöttük a pontifex maximus gyakorolt. Államilag el nem ismert, hanem csak tűrt cultusok papjai különböző helyzetben voltak, a szerint, a mint híveik ellátták jövedelemmel és szolgaszemélyzettel.

G. J.