Periander

PeriandroV, a görög tyrannusok typikus alakja, fia Cypselusnak, a ki anyja után az oligarcha Bacchiadák rokona s ennélfogva női ágon Heracles ivadéka volt. Miután az atya Corinthusban tyrannist alapított s azt 30 éven át birta, 627-ben Kr. e. fia lépett helyébe, ki 586/5-ig uralkodott. Szülővárosa külhatalmát nagy mértékben gyarapította. Corcyriát, Corinthus gyarmatát, mely az oligarchia idejében elszakadt az anyaállamtól, ismét függésbe hozta. Euagoras nevű fiának vezetése alatt Chalcidice félszigetén Potidaeát alapította, mi által Corinthus befolyást nyert a keleti vizeken s fontos kereskedelmi összeköttetést a thraciai-macedoniai partokkal. Miután megölte feleségét, Proclesnek az epidaurusi tyrannusnak a leányát Lysidét (a kit azonban maga Melissának nevezett), háborúba keveredett apósával s azt foglyúl ejtvén, hatalma alá hajtotta Epidaurust. Így messze földre terjesztette ki tekintélyét, s ezért történt, hogy mikor az athenaeiek elfoglalták a Hellespontuson Sigeumot s az e miatt felháborodott mytilenaebeliek annak ellenében az Achilleum nevű erődöt építették, békebiróul P. kéretett fel, ki aztán úgy itélt, hogy Sigeum az athenaeieké, Achilleum pedig a mytilenaeiké maradjon. Baráti viszonyban élt Thrasybulusszal (l. o.) Miletus tyrannusával összeköttetésben állott Alyattes lydus királylyal valamint az aegyptusi Psammetichusszal, mely viszonynak tulajdonítandó, hogy unokaöcscse ezen utóbbi nevet viselte. Szoros viszonyt tartott fenn Delphivel és Olympiával. A népies izlésnek és igényeknek eleget akarván tenni, felkarolta és támogatta Dionysus cultusát, a mi körül segítségére volt a methymnai Arion (l. o.), korának egyik legkiválóbb dithyrambus-költője, kit a tyrannus hosszasabban tudott udvarában visszatartani. Az a tudósítás, mintha a Cypselidák abba hagyták volna az isthmusi játékokat, nem felel meg a valóságnak; ellenkezőleg, nekik érdekükben állott, hogy azokat minél fényesebben rendezzék be. Belügyi kormányáról nagyon ellentétesen tudósítnak a régiek. Herodotus és utána Ephorus sötét képet rajzolnak róla. Szerintük Thrasybulus tanácsára kivégeztette a kiválóbb polgárokat, zsoldosokat tartott, meggyilkolt nejének holttestével nemi közösségbe lépett, majd a corinthusi nőket megfosztotta ruháiktól és ékszereiktől, hogy ezeket elégetve nejének áldozza s ezáltal annak szellemét vendégbarátja kincsének holléte iránt vallomásra birja; nem engedte, hogy a polgárok rabszolgákat tartsanak, s hogy amazokat szüntelenül foglalkoztassa, újabb meg újabb munkákat talált ki számukra, s nem engedte meg sokaknak, kik pedig vágytak reá, hogy a városban lakjanak. Aristoteles szerint azonban nem volt kegyetlen zsarnok, a későbbiek, nevezetesen Heraclides Ponticus (Müller, Fragm. 2, 212) szerint meg épen mérsékelt volt, adót és vámokat nem szedett alattvalóitól, a kerítőnőket a tengerbe dobatta s a fényűzés és tétlenség ellen volt. Ha tekintjük P. kormányzói sikereit, ha figyelembe veszszük, hogy Corinthus hatalmát és a maga személyes tekintélyét oly széles körre terjesztette ki, el kell ismernünk, hogy kiváló uralkodó tehetségekkel kellett birnia. Lehetséges azonban, hogy állásából kifolyólag arra a hitre tévelyedett, hogy alattvalóit akaratuk ellenére önhatalmú eszközökkel is boldogíthatja. De ez veszélyes ellentéteket támasztott az uralkodó és népe között s ezen ellentétek aztán kegyetlen lépésekre ragadták P.-t. Mindamellett már az első tekintetre meglátszik, hogy a Herodotus és Ephorus festette kép túlozva van. Ennek pedig abban keresendő az oka, hogy P.-nek kimagasló állása kora tyrannsuai között, alkalmat szolgáltatott arra, hogy az utókor meg akarván rajzolni a tyrannusok typikus képét, ezt az ő személyével kapcsolja össze. Azonban általánosan történelmi ténynek tekintik, hogy megölte feleségét. Herodotus előadása szerint a nő atyja Procles a tettet felfedezte P. két fiának, Cypselusnak és Lycophronnak. Az idősebb mint gyönge elméjű, nem törődött vele, de Lycophron azóta kiolthatatlan gyülöletet táplált atyja iránt, ki ezért aztán kiűzte a fiút házából. Miután a fiú egy darabig a városban bolyongott, az atya megindulván sorsán, ki akarta békítni és hazahivogatta. De a fiú tudni sem akart a hazamenetelről, mire P. elküldte Corcyra kormányzására. Midőn pedig érezte, hogy életének vége közelg, megint fiára gondolt s leánya útján akarta hazatérésre birni, hogy átadja neki az uralmat. De hasztalan. P. ekkor azt az ajánlatot tette, hogy ő megy Corcyriába, fia pedig vegye át az uralmat Corinthusban. Lycophron ezt már elfogadta, de a corcyraiak megrémülve a gondoalttól, hogy a félelmetes öreg menjen a nyakukra, meggyilkolták Lycophront. P. szörnyű boszút akart állani: 300 corcyrai ifjut a legelőkelőbb családokból hajóra rakatott s őket útnak indította Alyattes lydiai királyhoz, hogy ez az ifjakat megcsonkítván, eunuch-szolgálatra használja. De szerencsére a samusiak felháborodván eme a görögök közt szokatlan embertelenségen, csellel kimentették az ifjakat s később visszaküldték hazájukba. P.-t uralkodói sikerei miatt a 7 görög bölcs közé számították s e czímen velős mondásokat adtak a szájába, mások tekintettel véres tetteire ez ellen tiltakoztak. Plato és Ephorus sem adtak neki helyt a 7 bölcs között, de igen Aristoteles és Phalerumi Demetrius. Mások megint ki akarván egyenlíteni az ellentéteket, azt mondották, hogy a bölcs P. Ambracia fejedelme volt, a vérengző pedig annak unokaöcscse. Minthogy P.-nek másik két fia, t. i. Euagoras és Gorgus is hamarabb meghalt atyjánál, a tyrannist unokaöcscse Psammetichus örökölte, de csak három évig birta. Hdt. 3, 48 skk. 5, 92 skk. Ephor. ap. Diog. Laërt. 1, 7, 96. 98. Mäntler, Korinth unter den Kypseliden, Liegnitz, 1860. J. Holle, De Periandro Corinthiorum tyranno, Münster, 1869. Knapp, Die Kypseliden, Korrespondenzbl. f. d. Gel. u. Realsch. Würtembergs, 1888.