TARTALOMR

Rhampsinitus

RamyinitoV, Proteus fia, Aegyptus mythikus királya, kinek kincsesházáról Herodotus (2, 121) hasonló történetet beszél el, mint a minő a Throphonius és Agemeded (l. Agamedes) kincsrablásáról szóló mese. III. Ramses néven uralkodott és nevezetes haditetteket vitt véghez, de mindezeknél inkább híressé tették őt a róla elterjedt regék. Így azt meséli róla Herodotus (2, 122), hogy még életében leszállt az alvilágba és ott Demeterrel koczkajátékot folytatott; e közben majd nyert majd vesztett, míg végűl az istennőtől nyert aranykendővel visszatért a földre. Ebből a regéből magyarázták az aegyptusiak következő ünnepüket: a papok egy nap alatt egy ruhát szőttek, melybe egyet maguk közül felöltöztetve az illetőt elvezették Demeter templomába, ott két farkas kisérte be őt a templomba s vezette ismét ki belőle. Alapjául mindezeknek valószínűleg a földmívelésre vonatkozó képzetek szolgáltak. A Demeterrel való koczkajáték a termés istennője kegyének változását jelenti, az arany kendő pedig ama képletes nyelvbeli kifejezésre emlékeztet, mely az ekével való szántást szövésnek mondja. Az alvilágba való leszállás és visszatérés, továbbá a termés változékonysága, idővel a fény és sötétség, a nyár és tél váltakozásának képzeteivel forrtak össze. Így Rhampsinitusnak tulajdonították a Phthas (Hephaestus) templom két nagy colossusának felállítását is, melyek egyike Délnek tekintett s nyárként tisztelték, míg a másikat télnek hivták s kellemetlen istenségeknek tartották. Ezekből fejlődtek ki utóbb Aegyptusban az élet halál váltakozásának valamint a lélekvándorlásnak képzetei is.

SZ. ZS.