TARTALOMS

Salmanassar

SalmanassarhV, assyriai nyelven Sulmanu Asarid, a. m. «Sulmanu (= az üdvhozó) Isten a király», több assyriai királynak a neve. – I. S., uralkodott Kr. e. körülbelül 1330–1310 között. A Tigris bal partján a Nagy Zah beömlése, Kalakh (Calah) táján uj székvárost és a kileh sergati palotát építette (Ninivehtől Délre, ma Nimrud), Istar istennő romba dőlt teplomát pedig teljesen ujjáépítette. Győztes háborúkat viselt, melyekről (hézagos) feliratok maradtak reánk. – II. S., uralkodott Kr. e. körülbelül 1010–990 között, szépítgette Kalakhot és megépítette az úgynevezett középponti palotát meg egy hatalmas tornyot. Ennek romjairól l. Xen. an. 3, 3. 4, 1, 7–9. – III. S., uralkodott Kr. e. körülelül 857–823 között, Assurnazirpal fia és utóda. Mint nyers hódító alapítá meg hírnevét. Miután Karkar táján 12 szövetkezett syriai fejedelmet legyőzött, ismételten hadat viselt Damascus fejedelmei és Zsidóország királyai, Achab és Jehub ellen s ez utóbbit adófizetésre is kötelezte. Azután (ő először) Perzsiába és Mediába rontott. Majd ujból Damascus (II. Benhadar) ellen fordítá fegyverét és Chazraelt, Aram urát is legyőzte. E harczok hírére Sidon és Tyrus is elismerték uruknak és a zsidók királya aranynyal és ezüsttel kedveskedett neki (842). Miután ily módon Közép Syria fejedelmeit kivétel nélkül hódolatra bírta, Ciliciába nyomult és Tarsus városát kerítette hatalmába. Harczolt azonfelül Urarti és Van országok (Armenia) ellen is, nekülönben keleti Iránban s Bactriában. Agg korában legidősb fia Assur danin pal fellázította atyja ellen az országot, de S. ifjabb fia Samsi Bin megölte a pártütőt. S. meghalt a 823. év körül. – IV. S., uralkodott Kr. 780–770 között, jelentéktelen fejedelem volt, ki Armenia és Media ellen meddő harczokat folytatott és Damascus eredménytelen ostroma után a Syria feletti hatalmát elvesztette. – V. S. (Ptolemaeus canonjában Ilulaeus, Ululae), uralkodott 727–722-ig, II. Tiglat Pilessar utóda. Előbb Syriában harczolt és a zsidók országát, Tyrust és egész Phoeniciát ujból engedelmességre kényszerítette. Mikor pedig hírét vette, hogy Hoshea zsidó király Sabako aegyptusi királyt hívta segélyül, Hosheát letartóztatta, Samaria fővárosát pedig ostrom alá vette. Egyúttal azonban Tyrust is ostrom alá fogta és a parti város ellenben ép oly szivós ellenállást tanusitott mint Samaria. E kettős ostrom folyamában S. váratlanúl, rejtélyes módon elhalt. Gyermekei nem maradtak, s így Sargon lett utóda. V. ö. Maspéro, Duncker, Hommel, Titele és Winckler kézikönyveit az őskeleti és ókori történetről.

M. L.