TARTALOMS

Satira

régiesen satura, t. i. lanx, eredetileg a Ceresnek hozott áldozati tálat jelenti, mely Diomedes szerint referta variis multisque primitiis sacris Cereris erat. A satira név tudományos vitára adott alkalmat, mert satyrának irva a görög satyrus cultussal hozatott összeköttetésbe, s minthogy álarczos játék formában lépett föl legelőször mint irodalmi műfaj, Mommsen Tivadar is hajlandó a satyrát a commissatio satyrorummal hozni összefüggésbe, tehát jelentené a satyrusi mezt öltött ifjak vígjátékát. Voltakép a satura már egy formát öltött színdarab, mely a Fescennini versusból (carmina Fescennina) keletkezett. E Fescennini versusról mondja Festus (p. 60 Th): Fescennini versus, qui canebantur in nuptiis, ex urbe Fescennina (Etruriában) dicuntur allati, sive ideo dicti quia fascinum putabantur arcere. Liviusnál (7, 2, 7) olvasható az a fő hely, mely a római színköltészet eredetének történeti adatát tartalmazza. E szerint fuvola mellett ének és táncz kiséretében adták elé azt a hevenyészett élczelődésekkel mulattató tréfás darabot, mely a későbbi satura tartalmát képezte. Horatius megemlékezik az aratási ünnep alkalmával előadott, ötletes párbeszédformát öltő játékról, mely a fescennina licentiára adott alkalmat, mit később törvénynyel kellett fékezni (epist. 2, 1, 139 skk.). E darab a Livius Andronicus által behozott szindarabbal szemben rögtönzés volt, minden terv és egységes szerkezet nélkül. Midőn a görög drámai költészet átültetése következtében a színi előadások rendszeres formát öltöttek, a néptől kedvelt és főként az ősrómai családok hagyománya által szentesített játék, a satura, fenmaradt. Kifejlődött mellette de voltakép ugyanazon alapon egy külön műfaj, az Atellana, melynek állandó typikus alakjai vannak, melyek egy campaniai városból Atellából származtak Romába, és a Campaniát meghódító főváros kedélyes évelődését fejezték ki a vidékkel szemben. A régi Maccus, Bucco, Pappus és Dossenus alakok mintájára a római néphumor is megteremté a Manducus, Mania, Lamia, Pytho alakokat. Ez Atellana is mindvégig fenmaradt a római szinpadon. Suetonius Nero, sőt Galba idejéből is megemlékszik Atellana játékokról. Nero 39. Galba 13. V. ö. Juv. 6, 71 skk. A satura azért mint a személyi gúnynak szabadalmazott formája fenmaradt. Sőt irodalmi formát is öltött, mert Naevius és Pacuvius mint satura-irók is szerepelnek. Később a satira átalakul. Vegyes tartalma maradt meg, és a könyvirodalom kifejlődésével kifejlett a könyv-satira. Enniusnál már csak vegyes költemény, melybe tréfa, gúny mellett a tanító elemet is fölvette. A párbeszédes formát (pl. az Élet és Halál szóváltása) még kedveli, de sző bele mesét is, mint a búbos pacsirta meséjét, miben Horatius egyenesen követte. Ezért ama sokat vitatott helye (serm. 1, 10, 48): Graecia intacti carminis auctor, bizonyára Enniusra vonatkoztatható. És itt megnyilatkozik a római önérzet. Tehát egy műfaj, mely eredeti római talajon sarjadzott fel. Az a költő, kit társadalmi előkelő állása, őszinte, nyilt lelke, a közviszonyokkal szemben elfoglalt ellenzéki álláspontja, az ősrómai erények iránti lelkesedése alkalmassá tettek egy oly műfaj teremtésére, mely az aristophanesi vígjátékkal rokon, Lucilius volt. Az ő kezében a satira könyv-satira lett és tanító költeménynyé változott. A Vegyes tartalom még megmaradt, de az elbeszélő forma, melyet párbeszédek élénkítenek, a politikai és társadalmi critika megadják azt a műfajt, melynek Horatius lett végletes megalkotója. Horatius utánzója Nero korában, Persius, tisztán őrzé meg e műfajnak Horatius megalkotta formáját. Ily irányban irtak Domitianus alatt Turnus, e császár halála után Juvenalis. E satirában mintegy nagy ellentét harczát látjuk, a költő lelkét átható erkölcsi esemény és a romlott közszellem harczát; Lucillus és Horatius derült hangulattal, játszi mosolylyal rajzolják le ez ellentétes küzdelmet, Persius keserűvé lesz, Juvenalis szenvedélyessé. E satirák műformája a hexameter. Volt azonban a satirának más irodalmi formában is szerepe. Így M. Terentius Varro ujra az Ennius-féle formához tért vissza. A gadarai Menippust utánozva prózával vegyített költemények alakjában írt satirikus hangú darabokat. Az irodalmi critika és bölcselmi secták vitatkozásának viszhangja volt e satira. Ez az ú. n. satira Menippea, melyet föltalálunk még Nero korában is a Seneca apocolocyntosis cz. művében, mely alkalmat vesz egy alvilági jelenetben maró satirával tenni gúny tárgyává Claudiust, kinek apotheosisa tökké való átalakulás formájában történik. Petronius satiriconjában pedig regényformát vesz maga a satira. Ilyen L. Apulejus metamorphosese, mely szintén satirikus regény. Sőt még Tertullianus de palliója, Marcianus Capella nuptiae philologiaeje és Claudianusnak in Eutorpium és in Rufinum czímű művei is satirikus természetűek. Mindazáltal a satirának a tiszta, egységes formát Horatius formaérzéke adta meg. A satira-iró triason (Horatius, Persius, Juvenalis) kívül satira-írók voltak: Turnus, Sulpicia, Julius Rufus, Rubirius, Silius, Gabius Bassus, Manilius Vopiscus, Decius Albinus, Rusticus Helpidius, Eucheria. Ha Quintilianus a satiráról mint műfajról így nyilatkozik: satira quidem tota nostra est (ins. or. 10, 1, 92), teljesen igaza van, és ez főképen a Horatius érdeme. E műfaj valódi római termék. Nevezetesebb szakmunkák: Casaubon Izsák, De satyrica Graecorum poesi et Romanorum satira, 1605. Petermann, Über den Ursprung und das Wesen der römsichen Satire, Gr. Glogan, 1856. Mette, de satira Romana et satyrica Graecorum poesi, Brilon, 1868 (programm értekezés). Plifke, de discrimine satirarum Horatii, Persii, Juvenalis, Hechingen, 1863 (progr. ért.). Scheibe, De satirarum Romanarum origine et progressu, Zittan, 1849. William Gifford, Essay o nthe Roman Satirists, London, 1890. A magyar irodalomban figyelemreméltó Székely Ferencz értekezése. A római satira lényege, eredete és fejlődése (a nagyenyedi Bethlen főtanoda értesítőjében progr. ért. 1875). Dr. Barna Ignácz akadémiai székfoglaló értekezése. A rómaik satirájáról és satirairóikról, 1877. Zichy Antal 1871 januarius 2-án tartott székfoglaló értekezése Horatius satiráinak ethikájáról igen érdekes és alapos munka.

H. I.