Scylax

Skulax. A Caryandából (Caria) származó Sc. neve alatt periplouV thV JalasshV, thV oikoumenhV EurwphV cai ’AsiaV kai LibuhV czímmel egy oceanographiai munka maradt reánk, a mely (a mi tartalmának lényegét illeti) Hispania déli csúcsától kiindulva és az evvel szembenfekvő afrikai parthoz visszatérve a földközi tenger partvidékét irja le a pontus Euxinusének bevonásával (legujabb kiadása C. Müller, geogr. Gr. min. 1, 15–96; critikai megbeszélése u. o. 23–51). Hogy ki a periplus szerzője, arról semmi bizonyosat nem tudunk. Kétségtelenűl nem az a szintén caryandai Sc. (ez a híres név itt csak czégérűl szolgáltatott), kiről Herodotus (4, 44) tesz említést, s a ki Darius Hystaspistól (521–485-ben Kr. e.) azt a megbízást kapta, hogy az Indus folyónak torkolatától kezdve Nyugat felé kutassa ki az ázsiai partokat, föl egész a Vörös tengerig. Bár ezen utazásnak eredménye nyilvánvalólag jelentésszerű írásba foglaltatott (lehet, hogy miletusi Hecataeus és maga Herodotus is geographiai ismereteik közül nem keveset ennek az iratnak köszönhettek, l. A Rainand czikkét Geographia czím alatt Daremberg-Saglio szótárában, 1531), a ránk maradt periplus mégis egy későbbi kornak bélyegét viseli magán. A szerzőség kérdésében Suidasnak S.-czikke egyáltalán nem útbaigazító. Egy caryandai mathematikusról és zenészről tesz említést, a kinek a következő munkákat tulajdonítja: periplouV twn entoV twn ‘HracleouV sthlwn, ta kata ton ‘Hrakleidhn ton Mulasswn basilea, ghV periodoV, antigrajh proV thn Polubiou istorian. Suidas itt láthatólag különböző egyéneket kever össze, s míg az 1. és 3. munkánál a mi periplusunk szerzőjére gondolhatnánk, a 2. és 4-iknél talán arra a halicarnassusi csillagászra kell gondolnunk, kiről Cicero (div. 2, 42) mint Panaetius kortársáról tesz említést. Ilyformán azt látjuk, hogy a caryandai Sc. egy neve alatt összefoglalt irodalmi adatok mögött legalább is három különböző személy lappang: a Dariustól megbízott 6. századbeli geographus és a Kr. e. 2. századbeli astronomus mellett az az egyén, a ki (tán csak a híres utazónak neve alatt) a ránk maradt periplus szerzője. Unger (Phil. 33, 29 skk. ll.) e periplus keletkezését belső okoknál fogva a Kr. e. 356. esztendőre helyezi.