TARTALOMA

Archias

ArciaV. – 1. Corinthusi Heraclida, syracusae alapítója (Thuc. 6, 3), kinek azonban állítólag előbb hazáját oda kellett hagynia, mert kedvenczének Actaeonnak halálát okozta. Plut. amat. narr. 2, 2–2. Thebaei oligarcha, ki Leontiadesszel és Philippusszal együtt a Cadmeát 382-ben Phoebidas kezébe játszotta s mint polemarchus vezére lett a spartai pártnak. A Pelopidas és Melontól vezetett száműzöttek visszatértük alkalmával. 379 telén leölték. Xen. Hell. 5, 4, 2. 7, 3, 7. Plut. Pel. 5, 7. – 3. Aul. Licinus Archias, görög költő. Antiochiában született Kr. e. 120 körül, 102 táján jutott el Alsó Italiából Rómába, hol megénekelte Marius cimber háboruját s L. Lic. Lucullusnak a Mithridates-féle háborúban véghezvitt dolgait. Lucullus 93-ban magával vitte Siciliába s kieszközölte számára a Lucaniában fekvő Heraclea város polgárjogát s így közvetve a római polgárjogot is, minthogy Her. szövetséges város volt. Egy Gratius nevű ember a lex Papia (l. o.) alapján megtámadta A. polgárjogát, kit Cic. védelmezett fenmaradt beszédében, úgy látszik azért, mert a költő az ő consulságát is meg akarta énekelni. Eddig említett költeményeiből mi sem maradt meg, ellenben valószínü, hogy Anthol. Graecae (l. o.) néhány epgirammja tőle való. V. ö. Haupt, Opusc. III. 409.

T. K.