TARTALOMS

Solon

Solwn, az athenaei törvényhozó, Execestides fia, Codrus és a Medontidák családjából, 640 körül Kr. e. született, s hírét 600 körül Salamis szigetnek visszafoglalásában való szereplésével vetette meg (604-ben). Az athenaeiek ugyanis a Cylon-féle felkelést követő megarai háborúban elvesztették ezt a tengeri kereskedésükre nézve rendkívül fontos szigetet s a hagyomány szerint mikor visszaszerzésére irányuló minden igyekezetük meghiúsult, halálbüntetést szabtak arra, a ki Salamist újra szóba hozza. De Solon a népgyülésen lelkesült költeményben (Salamis cz. elegiájában, l. lenn) ecsetelte polgártársai előtt azt a szégyent, mely a vállalat abbanhagyásával a várost éri, s új támadásra buzdította őket. Örök hírnevét azonban mint törvényhozó szerezte. A Cylon-féle szentségtörés (l. Cylon és Epimenides czímszó alatt) jóvátette és a Draco-féle törvényhozás nem szerzett tartós nyugalmat Atticában. A 6. század kezdetén a forgalom fejlődésével s a pénz elterjedésével ott is bekövetkezett a mezei gazdálkodás válsága. A kisbirtokosok eladósodtak, telkeik a nagybirtokosok kezére kerültek, a bérlők nem tudták megfizetni a bérösszegeket, a pelatai (cliensek) és ekthmoroi (hatodrészesek, napszámosok, Arist. pol. Ath. 2) nem tudtak keresményükből megélni. A ki az adóssága után járó járó magas (legalább 18 %) kamatot meg nem fizette, rabszolgaságba került (agwgimoV), még pedig többnyire külföldre. Solon, egyrészt mint előkelő nemzetség sarja, de másrészt mint kereskedő fia s középvagyonú polgár, minden pártnak bizalmát megnyerte; az 594. évre korlátlan hatalommal archonnak választották, s reá bízták a társadalmi válság megoldását, az alkotmány rendezését, és a dracói törvénykönyv helyett ujnak szerkesztését. Működését a társadalmi reformokon kezdte, mert legsúlyosabb baj a földmives nép elnyomása volt. Ezen segített a «teherlerázás» intézménye (seisacJeia). Ezt az intézményt egy, Androtionra visszamenő adat szerint (Plutarchusnál Sol. 15) Boeckh nyomán sokáig úgy magyarázták, hogy a reform csupán a kamatlábnak és pénzegység értékének leszállításában állott. Grote, Busolt és kivált Köhler vizsgálódásai óta és Aristoteles politeia ’Ajhnaiwn cz. művének felfedezése óta (l. ott a 6. fejezetet) azonban forradalmi rendszabálynak tartják, mely csakugyan nem volt egyéb, mint az adósságoknak egyszerre való teljes eltörlése (crewn apokopai). Csak abban nincs még megegyezés, vajjon a kereskedelmi- és pénzüzletekre is kiterjedt-e a rendszabály, vagy csupán a földbirtokokat terhelő és a személyes szabadságvesztéssel járó adósságokra vonatkozott-e (l. Meyer, Gesch. des Alt. 2, 651 skk.). A társadalmi bajok orvoslása után Solon az alkotmány és jogrend átalakításához fogott. Az új alkotmány jellemző vonása, hogy politikailag is felszabadította a mezei lakosságot. De azért még korántsem democratikus szinezetű: a politikai jogokban való részvétel fokozatosan van benne berendezve a földbirtok jövedelmének nagysága szerint, tehát a népességnek vagyon szerint való (timocratikus) osztályozása alapján (l. Timhma, 2). Solonnak tulajdonítandó-e a lakosság ilyetén osztályozása vagy már előbb is megvoltak-e a vagyonosztályok, s ő csak alkotmányához alkalmazta azokat, még eldöntetlen kérdés (Aristoteles [pol. Ath. 7] úgy nyilatkozik, hogy az osztályok már előbb is megvoltak; a tudósok véleménye most még megoszlik). A három felső osztály tagjai (pentakosiomedimnoi ötszázmérősök, ippeiV lovagok, zeugitai igások) rendes hadiszolgálatra voltak kötelesek; a negyedik osztály (JhteV, napszámosok) csak rendkívüli esetekben és akkor is csak mint könnyü fegyveresek vagy hajóslegénység (embatai). Hadiadót (eisjora, l. Államháztartás) is csak az első három osztály fizetett, béke idején pedig liturgiákra (l. Leitourgia) volt köteles. Viszont állami hivatalt csak ők viselhettek, de ők sem egyformán valamennyit. Archon, Areopagus tagja, Athene kincstartója (tamiaV) csak ötszázmérős lehetett; a lovagok és igások csak alsóbb hivatalokat és tanácstagságot viselhettek. A thetes a tanácsból is ki voltak zárva. Egyébiránt a hivatalok és a közigazgatás szervezetén, úgy látszik, nem változtatott a S.-féle alkotmány (l. Boulh és Arch II alatt, 203. lap). Az alkotmányon tett változtatásoknál sokkal fontosabb volt az új törvényhozás, mely a régi jogrenddel (a Draco féle gyilkossági perrendtartást kivéve) alaposan szakított. Egyik legjelentékenyebb Solon-féle újításnak Aristoteles is (pol. Ath. 9, 2) a néphez való felebbezés behozatalát, azaz a néptörvényszék (Hliaia, l. ott) felállítását és a vádemelés szabadságát mondja. Azonkívül a szabad végrendelkezés megengedésével gyökerét metszette át a nemzetségjognak, a nemzetségnek addigi vagyoni elszigeteltségének. Felbontotta az addigi cliensviszonyt, pártvillongások alkalmával a közömbös polgárra büntetést szabott, a nemesek és a nők fényűzésének gátat vetett, a keresettelenséget nem tűrte, a földvásárlást korlátok közé szorította, az olaj kivételével az összes termények kivitelét megtiltotta. Idegen iparosoknak, arra az esetre, ha Athenaebe telepedtek, polgárjogot adott, s általában a zsellérekről (me toikoi) sokkal kedvezőbben rendelkezett, mint a legtöbb akkori görög állam. A kereskedelem emelése végett újra rendezte a mértékeket és súlyokat is, s az addigi aeginai rendszer helyett az euboeai-chalcisi rendszert hozta be, oly módon, hogy 72,9 régi drachmából 100 újat veretett (l. Pénzek és súlyok): ezzel elérte azt, hogy Athenae kereskedelme Aegina helyett a chalcisi és corinthusi gyarmatvidékkel (főleg Siciliában és Italiában, s a thraciai partokon) szorosabb kapcsolatba került. Törvényeit Solon háromlapú, forgatható fahasábokra (axoneV, l. o.) iratta; ezeket még évszázadok multán is a prytaneumban, s kőoszlopokra (kurbeiV) írt másolataikat a basilich stoa-ban őrizték. Állítólag megeskette az összes polgárokat, hogy száz évig nem változtatnak törvényein, s aztán letette hivatalát és elhagyta Athenaet. Törvényhozásának hatása azonban inkább a távolabbi jövőben nyilvánúlt, s a legközelebbi esztendőkre nem szüntette meg a belső visszavonást. Visszatérésekor már úgy álltak a dolgok, hogy a zavart csak tyrannus szüntethette meg. Hiába ragadott maga az agg Solon is fegyvert a bitorló Pisistratus ellen: hosszú évszázadok kényszerű fejleményei ellen ő sem harczolhatott. 559-ben halt meg, némelyek szerint Cyprusban (Diog. Laërt. 1, 62), hol Soli (Soloi) uralkodójára áldásos befolyással volt. Életének utolsó évei különben egészen homályosak. Sok mythikus adatot említenek róla; ilyen Croesusszal való találkozása is, melyet már a chronologiai nehézségek is valószinűtlenné tesznek. Solon az első görög államférfiú, kinek személye nemcsak történeti, hanem mély nyomot is hagyott a történelemben. Egyike a világtörténet legeszményibb alakjainak, s egyúttal a korabeli görög typikus megtestesülése. Vidáman élvezi az élet örömeit, nem veti meg a gazdagságot, de útál minden igazságtalanságot. Legjobb mindenben a középút: mhden agan (ne quid nimis) az a jelmondat, melyet a hagyomány neki tulajdonít. Mint költő is jelentékeny alak. Elégiái az egész korszak vallásos és erkölcsi felfogásának legtökéletesebb kifejezései. Leghiresebb volt köztük a Salamis visszafoglalására vonatkozó (Bachnál 12. Bergknél 1–3. sz. töredék), s a upoJhkai eiV ’AJhnaiouV czímű (Bach 13. Bergk 4). Összes költeményei Diogenes Laërtius (1, 69) szerint 5000 verssorra terjedtek. Elegiákon kívül iambusokat és epodusokat is szerzett. Demosthenes a hűtlen követségről szóló beszédében (255. §) egész terjedelmében idézte a biróság előtt a upoJhkai cz. elegiát. Összes töredékeit kiadták Bach (1825) és Bergk (Poetae lyr. Graeci 4. kiad. 2, 34 skk. és 520 skk., Anthologia lyr. ed. tertia, 12–18. l.). Egyes költeményeit magyarra fordították: Sarudy György (Görög lyrai anthologia, Budapest, 1901, 102–105. l.), Gyomlay Gyula, (Demosthenes fordításában a hűtlen követségről szóló beszéd 255. fejezetéhez).

GY. GY.