TARTALOMS

Spartacus

SpartakoV, thraciai születésű katona, majd rabló s végül a fellázadt gladiatorok királya. Meglehet, hogy a Spartacidák nemes nemzetségének volt sarja, mely Thraciában, később pedig Panticapaeumban a királyi méltóságot vitte fel. S. előbb a római seregbe beosztott thraciai segédhadban szolgált, de valami okból megszökött és rablóéletre adta magát, elfogatása után pedig a rómaiak gladiatornak szánták. S. ekkor Batiatus nevű vívómester capuai iskolájába került, a honnan azonban a 73. évben Kr. e. Crixus celta rabszolgatársával és vagy 70 gladiatorral megszökött és a Vesevus erdős lejtőjén keresett menedékhelyet. Csapatja a környékbeli rabszolgák csatlakozása folytán csakhamar felszaporodott és nemsokára a környékbeli gazdag földbirtokos családoknak réme lett. Ezek könyörgésére a senatus előbb Clodius Glaber majd P. Varinius praetor vezetése alatt két legiót küldött S. ellen, a ki azonban mindkét ellenfelét a campaniai síkon csúfosan megszalasztotta. A diadalmas S. erre déli Italia felé vette útját Lucaniába, az elvadult pásztorok és rablók igazi tanyájára, Variniust pedig, a ki oda is követte, teljesen legyőzte. Ez újabb diadal hírére 70,000-re szaporodott S. hadserege, melynek élén most a campaniai, lucaniai és a bruttiusok földjén fekvő nagyobb városokat sorra megvívta és kifosztotta, míg felbőszült emberei az elfogott rómaiakon kegyetlen bosszút állottak és a többieket közülök arra kényszerítették, hogy vívójátékokban egymást öljék le. A megrémült senatus a 72-ik év consuljait bízta meg az őrjöngők megfékezésével. L. Gellius consul alvezére Q. Arrius praetor Crixus celta bandáját, mely saját szakállára folytatta rablásait, a Garganus hegy tövében utólérte és legyőzte, a másik consulnak azonban, Cn. Cornelius Lentulusnak magával Spartacusszal gyűlt meg a baja. S. akkoriban úgy látszik arra vágyódott, hogy embereivel az Alpeseken át celta földre vagy thraciai hazájába vonulhasson, miről azonban Crixus és Oenomaus csapatai, sőt részben S. saját emberei is hallani sem akartak, annyira megkedvelték a gazdag Italiában való rablóéletet. Ebben az egyenetlenségben és a rabszolgahad fegyelmezetlenségében rejlett az egész mozgalom bukásának csirája. S legyőzte mind a két consult, és Mutina mellett C. Cassiust, az innenső Gallia helytartóját. Már most nyitva állott előtte az út észak felé, de rövidlátó, fékevesztett hadai arra kényszerítették, hogy visszaforduljon és újra barangolja be velük Italiát. S. egy pillanatig Roma ostromára gondolt, de embereinek ez sem volt ínyökre, és így újra déli Italiába vezette őket. A senatus időközben M. Crassus praetort bízta meg rendkívüli főparancsnoksággal, ki előbb a saját katonáit szoktatta bátorsághoz és rendhez, majd S. ellen vonult, a kit egy kisebb ütközetben sikerült legyőznie. S. erre Lucanián keresztül Rhegiumba igyekezett, a honnan a kisázsiai kalózok hajóin Keletre készült menekülni. A kalózok elfogadták tőle a kikötött szállítási díjat, de ismeretlen okokból cserben hagyták. Crassus ezalatt a bruttiusok félszigetét egy hosszu sánczczal mintegy elrekesztette a többi Italiától és S. hadát ostromzár alá fogta. S. 71 tavaszán egy sötét éjjelen keresztültört ugyan a sánczon és újra Lucaniában termett, de a hadát pusztító éhség, a celta, germán és thraciai rablók viszálykodása és rablóhadának javíthatatlan fegyelmetlensége nagyon lelohasztotta reményeit. Petelia táján diadalt aratott ugyan még egyszer Crassus hadán, de azután Apuliában seregének zömével Crassus ellenében hősiesen elesett. S. halála után néhány ezer rabszolga Észak felé menekült, azonban a Crassus segélyhívására épen Hispaniából hazatérő Pompejus kezébe estek. Ezzel a félelmetes gladiator- és rabszolga-háború véget ért. Plut. Crass. 8 skk. App. b. c. 1, 116 skk. Cic. de imp. Cn. Pomp. 11. Flor. 3, 20. Oros. 5, 24. Mommsen 5. könyv, 1. és 2. fej. Ihne, 6. kötet. Nitzsch, 2, 171 skk. Bonghi Ruggiero, Spartaco (Nuova Antologia, 1880, 7–8. szám), Bücher, Die Aufstände der unfreien Arbeiter im Altertum (1874). Desjardins Abel, Histoire de l’esclavage dans l’antiquité (1857) és az ókori rabszolgaságról szóló munkák. Hartwig, Der Sclavenkrieg des Spartacus (Meiningen, 1895). Schambach, Der italienische Sclavenaufstand 74–71. vor Chr. (Berlin, 1872), Muenzer, Der erste Gegner des Spart. (C. Claudius Glaber). Philologus, 55. köt. 1896.

M. I.