TARTALOMS

Strabo

Strabwn. – 1. Az ókor egyik legkiválóbb geographusa, született valószínűleg 64-ben Kr. e., meghalt 19-ben Kr. után, Pontusnak Amasia nevű városában igen előkelő családból származott; tanítói Aristodemus és Tyrannio grammatikusok és Xenocrates, a peripatetikus philosophus voltak. Romába 29-ben utazott először a Cyclasokon és Corinthuson kereszütl, de nem sokáig maradt ott, mert 24-ben Aelius Gallushoz csatlakozott, ki Augustus parancsára az arabok ellen vezetett expeditiót. Ennek kiséretében aztán bejárta egész Aegyptust, Alexandriából le egészen a messze Délen fekvő Philaeig. A hadjárat szerencsétlen kimenetele után egy ideig Alexandriában tartózkodott, majd Romába tért vissza. Későbbi utazásairól nincs pontos tudomásunk. Ő maga azt mondja, hogy a földet Armeniától Sardiniáig, a Pontus Euxinustól Aethiopiáig bejárta. Augustus uralkodásának második felében hazájába Pontusba tért vissza s ott élt egész haláláig nagy geographiai művén dolgozgatva. Eleinte főleg történelmi tanulmányokkal foglalkozott. Geographiájában ismételten hivatkozik upomnhmata istorika cz. munkájára; ez valószínűleg 44 könyvből állott. Az első könyvben röviden ismertette a világtörténet legkiválóbb eseményeit egész Carthago lerombolásáig (146) s innen aztán 43 könyvben mintegy folytatva mintaképének Polybiusnak munkáját (ezért nevezte ta meta Polubion-nak is művét) egész a saját koráig (valószínűleg Kr. e. 27-ig) tárgyalta a világ, illetőleg Roma történetét. A megmaradt töredékek össze vannak gyűjtve Müllernél, Fragm. hist. Graec. 3, 490 skk. hírnevét azonban gewgrajika (t. i. upomnhmata) cz. nagy munkájának köszöni. Ez 17 könyvből áll. Az első két könyvben a physikai és mathematikai földrajz elemeit adja. Nagyrészt Eratosthenest veszi alapul, egyes tévedéseit Hipparchusból igyekszik javítani. A föld szerinte gömbalakú, a világegyetem középpontjában mozdulatlanul áll; lakott része egy clamyshez hasonló s azon két párhuzamos kör közé esik, melyek közül az északi a mai Irlandon, a déli Ceylon szigetén vonul keresztül; hosszúsága 70, szélessége 29 ezer stadium. A 3-ik könyvben Hispaniát, a 4-ikben Galliát, Britanniát és az Alpesi tartományokat, az 5.-ben és 6.-ban Italiát és Siciliát írja le, a 7.-ben röviden a Duna és a Rhein közötti barbarok lakta vidékkel és a Balkán félsziget északi részével (Epirus, Thracia, Macedonia) foglalkozik, a 8. 9. és 10. könyv Görögországnak és a hozzátartozó szigeteknek van szentelve. A 11–16. könyvekben Ázsiát írja le (a Tanais északi részétől a Caucasusig terjedő vidék népeit, Asia Minort, Indiának és Perzsiának ismert részeit, Assyriát, Mesopotamiát, Syriát, Phoeniciát, Palestinát és Arabiát), végre a 17.-ben Aegyptust és Lybiát. Ezt az óriási területet természetesen nem írta le saját szemlélete alapján, maga panaszkodik, hogy sokkal kevesebbet utazott, mint egy geographusnak kellene, de biztosít, hogy ott a hol saját tapasztalatai nem elegendők, megbízható forrásokból merít. Munkája nem puszta topographia; mindenütt szívesen kiterjeszkedik a leírt vidék népének szokásaira, erkölcseire, foglalkozik az egyes városok történetével, kiválóbb embereivel; a szempontok, melyekből kiindul, világosan mutatják, hogy az ókor egész földrajzirodalma tulajdonképen a gramatikusok auctor-magyarázásából keletkezett. Görögországnak egész leírása még Strabónál is úgyszólva csak commentarius Homerus hajócatalogusához. Nyelve egyszerű, kifejezései keresetlenek; ebben is Polybius a mintaképe. Codexei közül legjobb a Parisinus 1937, csakhogy ez csak az 1–9 könyveket tartalmazza, mind a 17 csak a Paris. 1393-ban van meg, de itt is nagy lacuna van a 7-ik könyvben. Az editio princeps 1516-ban jelent meg Aldusnál, de már előbb a Guarinus latin fordításában (1470-ben) került ki sajtó alól. 1626-ban Casaubonus adta ki commentariussal. Kiadták még Korais (1815) és C. Müller (Paris, 1853) 15 térképpel. A Teubner-féle gyűjteményben Meineke adta ki. Szövegcritikai alapvető kiadás a Krameré (Berlin, 1843–52, 3 kötet). Főmunka Marcel Dubois, Examen sur la géographie de Strabon, Paris, 1891. Christ, Gesch. d. Griech. Litt.3 682 skk. A. és M. Croiset, Histoire de la Littérature Grecque, 5, 384–394 ll. - 2. Lásd Pompeji, Il. 10.

SZI. GY.