TARTALOMT

Thespis

QeopiV, Icaria attikai demosból származott a Kr. e. 6-ik században, a Pisistratidák kortársa, kit a legrégibb ismeretes tragoediaírónak, majd általában a művészileg kialakult tragoedia feltalálójának és megalapítójának mondottak. Ő ugyanis a Dinoysus ünnepségein előadott kardalokhoz elbeszélést és Dionysus mythusainak mimico-orchestikus előadását csatolta, melynél a karvezető a karból kilépvén, a szinész önálló helyzetét nyerte. E szerepet eredetileg bizonyára Thespis maga adta a kar mellett s így a költő, zeneszerző és szinész feladatát egymagában teljesítette; Aristoteles is így fogja fel (poet. 4 p. 1449A 9 sk.) a tragoedia kezdetét, bár Th.-t nem említi fel. Suidas szerint Thespis kendőzte magát s először hozott be álarczokat (vászonból), a Horatius említette Thespis szekere azonban a tragoedia és a pajkos ünnepi menetek összecseréléséből keletkezett. Állítólag 534-ben adta elő az első tragoediát. Az, hogy iratfélét hagyott volna hátra, nagyon kérdéses, ámbár Suidas több tragoedia czímét (aJla Peliou h ForbaV, iereiV, hiJeoi, PenJeuV) sorolja fel tőle, melyek azonban minden valószínűség szerint Heraclides Ponticus hamisításai. Plut. Sol. 29. Plato, Min. 321A. Dioscorid. Anth. 7, 410 sk. Hor. a. p. 275 skk. Diog. Laërt. 3, 56. 5, 92. Clem. Al. stromata 1, 365 P. 309 S. Suid. s. v. Athen. 1 p. 22. L. Tragoedia. V. ö. Bernhardy, Sittl és Christ görög irodalomtörténeteit. Nauck, Tragicorum Graec. fragm., Leipzig, 1856.

SZ. I.