TARTALOMV

Vettii, Vectii.

– 1. T. Vett., római lovag, 104-ben Kr. e. rabszolgalázadást támasztott. Diod. Sic. 36, 2. – 2. P. Vett Scato (v. Cato, Senecánál C. Vettius), a marsusok vezére a szövetséges háborúban, elfoglalta Aeserniát, levert egy római sereget, de már a legközelebbi napon ő szenvedett vereséget Mariustól (90 Kr. e.). Midőn a római főparancsnok elé vonszolták, saját szolgája annak a katonának kardját, ki őt Marius elé vitte, kirántván, előbb urát szúrta át vele, aztán saját keblét döfte át. Sen. de ben. 3, 23. – 3. L. Vett., Catilina czinkostársa, később elárulta az összeesküvőket. Dio Cass. 37, 41. Pompejus és a nemesek között való egyenetlenség előidézése czéljából tette Caesar tudtával azt a hamis följelentést a senatusban, hogy a nemesek közül többen titkos összeesküvést szőttek Caesar és Pompejus ellen, hogy ennek élén az ifjabb Curio áll, hogy a merénylet végrehajtására őt bérelték föl, s hogy ő togája alá rejtett tőrrel el is jött egyszer a senatusba. Erre a senatus Vettiust vizsgálati fogságba vetette. Azonban mielőtt a vizsgálatot tovább folytathatták volna, egy reggel a fogságban megfojtva találták. A nemesek abban a hiszemben voltak, hogy azoknak unszolására végezték ki börtönében, kik őt a hamis rágalomra és feladásra birták s most attól féltek, hogy a vizsgálat őket a bűnvádba keveri. Cic. Att. 2, 24. Sest. 63, 132. Vat. 10 sk. diod. Sic. 38, 9. App. b. c. 2, 12. Plut. Luc. 42. – 4. Vett. Valens, híres orvos Claudius alatt, a hírhedt Messalinának, Claudius császár első nejének (ki később Silius udvaroncznak lett a felesége) egyik bűntársa. Narcissus szabados, Claudius mindenható ministere, a Silius-Messalina-féle bűnügyben tartott vizsgálata alapján halállal büntette. Tac. ann. 11, 31. 35. – 5. Vett. Bolanus, nagytekintélyű ember Nero uralkodása idejében, Cn. Domitius Corbulo alatt mint egy legio parancsnoka működött Armeniában, Vitelliustól Britannia helytartóságát kapta meg és Vespasianus alatt Asia provinciát igazgatta. Tac. ann. 15, 3. hist. 2, 65. Agr. 8. Stat. silv. 5, 67.

L. K. G.