TARTALOMV

Vindex

védő, boszúló. – 1. A személy elleni végrehajtásnál v. volt az, a ki kezességet vállalt az elitéltért, hogy szabadlábon maradhasson. Fest. p. 7. 574Th. A régi jogban az in jus vocatio esetén csak úgy bújhatott ki a vádlott a törvény előtt való megjelenés kötelezettsége alól, ha helyettest tudott állítani, a ki magára vállalta a vádat összes következményeivel együtt. Gaj. 4, 46. Dig. 2, 4, 22. 1. L. Per (római) és Manus injectio. Ez a neve általában minden helyettesnek, szószólónak. Cic. top. 2. L. Assertor és Manumissio. – 2. Mellékneve Juppiternek, mint a sérelmek boszulójának s ezáltal a sérelmet szenvedők védőjének.

CS. JÓ.

3. Személynév: C. Julius Vindex, egy elrómaisodott ősnemes celta család sarja (Dio Cass. 63, 22. Suet. Ner. 40), Nero alatt Gallia Lugdunensis helytartója volt, s mint ilyen 68-ban Kr. u. úgy látszik azt tervezte, hogy Galliát önálló rangra emelje talán egy védenczállam mintája szerint, melynek azután ő uralkodója szeretett volna lenni. Tac. hist. 4, 17. Nagyszámú gallus csapatok özönlöttek hozzá, úgy hogy serege végre 100,000 főre rúgott. A mennyiben azonban seregének nem volt kellő fegyverzete és gyakorlata, a szomszéd hadseregek segítségéhez kellett folyamodnia. Sulpicius Galba, Hispania Tarraconensis helytartója, a kinek ő azt ajánlotta, hogy emeltesse magát császári rangra (Plut. Galb. 4 sk. 22. 29. Dio Cass. 63, 23), minthogy már régóta sóvárgott a koronára, hajlott az ajánlatra és felmondta Nerónak az engedelmességet. Plut. Galb. 4. 9. Máskép tett Felső Germania helytartója, L. Verginius Rufus, kinek a saját csapatai ajánlották fel a császári méltóságot. Plut. Galb. 6. Ez eleinte habozott, csakhamar azonban felkerekedett és nagy sereggel indult el a Vindex szította felkelés elnyomására Vesontio a sequanusok fővárosa felé Galliába. Mialatt Vindex itt még egyszer megkisérlette Verginius Rufust pártjára vonni, ez megkezdte a csatát, melyben Vindex és serege teljesen tönkre ment. Dio Cass. 63, 22 skk. Zonar. 11, 13. Suet. Ner. 40 sk. Plut. Galb. 3 skk. Tac. hist. 1, 51. 65. 89. 2, 95. 4, 14. 57. 1, 1, 362 skk.

L. K. G.