Assyria

’Assmria, ’Aturia, ’Atouria, legrégibb, talán a szumér és akkád korból való neve: A-usar, vagyis vízben dús síkság; az assyr-babyloni ékíratokban Assur, az Ó-Szöv. (pl. 1. Móz. 10, 11. 4. Király. 17, 23–24) Assúr; az ó-perzsa ékiratokban: Athurá. – I. Földrajza. Tágabb értelemben az egész assyriai birodalom Elő-Ázsiában, vagy csak egyes részei, mnit Syria vagy Babylonia; szűkebb értelemben az a terület, a melyet a Gordyaea hegyek északon Armeniától, a Zagrus (m. Zagros) hegysége keleten Mediától, a Caprus (a kisebb v. alsó Zabatus) v. Physcus (m. Adhem) Babyloniától választottak el és a mely nyugaton a Tigrisen túl Mesopotamiával volt határos. A Tigris mentén alföld volt, é. k. hegyvidék; legnagyobb része egyes dombsoroktól megszakított, mérsékelt hősége és vízben való bősége folytán termékeny fensík, sok asphalt- és naphtaforrással. Hdt. 1, 192. Arr. 7, 19, 4. 21, 2. A Zagrus hegységből erednek a Tigris keleti mellékfolyói, a melyek közül még említendő a Lycus (v. Zapatas, Zabatus major v. superior, l. Lycus, B, 1). Részei északról dél felé haladva: Arrhapachitis, Calacine, Adiabene és Arbelitis. Városai: régi fővárosa Assur (m. arabul Kalat, Serghat v. Serkat), a Tigristől jobbra, az ország ősi istene, Assur, nevétől kapta nevét és viszont az egész országnak adta e nevet; ettől északra, a Tigristől balra, a későbbi, nagyobb főváros Ninus (l. ezt, II) v. Ninive (Ó Szöv. Jónás 1, 2) Kalkhu v. Kalakh és Dúr-Sarrukin nevű szomszéd városaival; továbbá Arbela (l. ezt) és Gaugamela (l. ezt), mindkettő a síkon a Lycustól balra és jobbra: Arpacha a Lychus felső folyásánál Arrhapachitisben. – II. Történelme. Régente A. történetét illetőleg a görögök és rómaiak fogyatékos és azon felül többnyire nagyon zavaros leirásaira, a Berossus (l. ezt) művéből való gyér és eltorzított kivonatokra, meg az Ó-Szöv. alkalmi adataira szorúltunk; most azonban, a rendszeres ásatások (1842 óta) és az assyr-babyloni ékiratok megfejtése óta, a melyhez az ó-perzsa ékiratok párhuzamos szövege adta a kulcsot, bőséges és hiteles adataink vannak: részint feliratok az egyes királyok tetteiről, részint hiteles történelmi művek töredékei, részint évjegyzékek, a melyek Kr. e. 893–666. terjednek és mindig megjelölik a tisztviselőt, a kinek nevéről az esztendőt elnevezték (mostani nevök eponymuskánon és közigazgatási jegyzék); egy példányuk az év eseményeit is közli. E forrásokból valók a köv. adatok. Az assyriai nép sémi eredetű, a babyloninak testvére. Kr. e. 2300 körül találunk először patisi azaz papi királyok alatt levő városokat, egyes istenek tiszteletének főhelyeit Assyriában és Babyloniában. 1850 körül említenek először assyriai királyokat; 1500 óta a két nép ismételve megmérkőzik. Első nagy hódítója I. Tiglathpileszar 1120 körül. A. hatalmának tulajdonképeni megalapítói Asszurnaszirpal (884–860) és II. Szalmánaszárid (Szalmanasszar) (860–824), kik Armenia, Media, Babylonia, Syria és Palaestina ellen győzelmesen hadakoztak. III. Tiglathpileszar (745–727) még tovább terjesztette ki hódításait és nevezetesen Babyloniát teljesen meghódította. Utódja, IV. Szalmánaszárid (727–722) Samariát kezdte ostromolni; ezt elfoglalta az erélyes Szargon (Sarrukin, 722–705), a ki Aegyptussal, Kis-Ázsiával és Elammal is éreztette súlyos kezét és győzelmeinek fényében új székhelyet éíptett. Szennakherib azaz: Szin-akhi-irba (vagyis: Szín isten, szaporítsd fitestvéreimet! 705–681) Palaestina és Aegyptus ellen való vállalatában dögvész következtében szerencsétlen volt, azonban fenn bírta tartani az ország határait és Babylont felégette. Aszarhaddon azaz: Asszurakhiddin (681–669) elfoglalta Aegyptust; Asszurbanipal (669–626) függővé tette Elamot és Lydiát, Aegyptus és egyéb tartományok lázadását leverte; élete vége felé birodalmát nagyon megrendítette a scythák betörése. Halála után s gyönge utóda, Asszur-idil-ili (Sarakos) alatt hanyatlás köszöntött be és a chaldeai helytartó, Nabúpalaszar (625–605) magához ragadta Babylonia uralmát és 606-ban Niniveht bevette és felégette, Assyriát pedig megdöntötte: a birodalom pusztulásával az egész harczias, kegyetlen nép is szétzüllött. – az assyriai államban, mint keleten mindenütt, korlátlan kényuraság uralkodott. A 8. és 7. század királyai iparkodtak nagy birodalmuknak szilárdabb szerkezetet adni, és a meghódított országok laza hűbéri viszonyát, a mely adófizetésből és assyriai helyőrségek befogadásából állott, közvetetlen és állandó alárendeltségre igyekeztek változtatni. A hadügy katonai menetek és nyilt harczok, továbbá várak megerősítése, védelme és ostroma tekintetében kifejlődött. – Müvészetben és irodalomban jelentékeny, de nem önálló működés látható. Építészetök országuknak kőben való gazdagsága ellenére főleg a babyloni tégla-építésnél állapodott meg; királyaik nagyszerű palotákat alkottak. Domborművű faragványok, vadászatok és csaták ábrázolása, királyok és udvari emberek alakjai, a melyek palotáik falait diszítették, szabadabb felfogást és több élethűséget tüntetnek fel, mint az aegyptusiak. Már az assyriusoknál találunk példát a félköríves (128. á.) és csúcsíves (129. á.) boltozatra palotáik csatornáiban. A romok közt talált domborművek pedig arról tanuskodnak, hogy a lapos és kiemelkedő kupolatetők építésében is járatosak voltak. Palotáik lépcsőzetes alapon egymást felváltó udvarok, csarnokok és termek tömkelegéből álottak és a templomok, szentélyek ezeknek csak függelékét képezték. A palota bejáratát kétoldalt emberfejű óriás szárnyas bikák vagy oroszlánok őrizték (130. á., Nimrudi emlék). Az assyriai oszlopot csak reliefábrázolásokból ismerjük; lehet, hogy fából voltak s hogy azért nem maradtak ránk. Az oszlop lába gyakran a középkori oszlopokra emlékeztetően oroszlánnak vagy szárnyas állatnak hátán nyugszik, míg feje feltünően hasonlít a görög-ion és corinthusi oszlopfőre (13, 132, 133. á., az utóbbi Kujjundsikből való relief). A paloták termeit és folyosóit végig színesre festett dombormvűek burkolták szőnyegként. Az ábrázolások középpontja mindig a király (134. á., khorsabadi emlék), ki méltóságteljesen lépdel, követve a szolgák hosszú sorától, katonáitól, harczi szekerektől. Más reliefek harczi jeleneteket, oroszlánvadászatot (135. á., khorsabadi emlék a Louvreban), várostromot (136. á.), ünnepélyeket stb. mutatnak. Az önálló szobroknak megmaradt néhány emléke is királyt ábrázol (pl. 137. á., Asszurnaszirpal király mészkőszobra Kujjundsikből, jelenleg a Biritsh Museumban). Irodalmuk körül kivált Assurbanipal szerzett nagy érdemet azzal, hogy vékony cseréplapokba és hengerekbe nyomott ékirásból álló, terjedelmes könyvtárat alapított, a melyben régibb műveknek is voltak nagyszámú másolatai; e gyüjteményt, részben töredékekben és hiányosan, újabb időben megtalálták. A művek tartalma nagyon sokféle: történelmi szöveg, földrajzi jegyzékek, tisztviselők és katonatisztek jelentései, törvénykezési okiratok, mythologiai részek, bűbájos mondások, imádságok, astrologiai megfigyelések, természetrajzi feljegyzések, lyrikus és epikus költemények stb. – Hdt. 1, 102. 178. 188 s gyakr. Xen. Cyr. 2, 1. 5. 6, 1, 17 s gyakr. Arr. an. 2, 5, 1. 6, 3. A jelenkori tudományos irodalmat l. Bezold Károly kitűnő czikkének végén, Paulys Real-Encyclop. d. class. Alterthumswissenschaft czímű műben, Assyria szó alatt. Tiele, Handbuch der babyl.-assyr. Gesch. (Gotha 2 köt.); Smith G., Entdeckungen in Assyrien. Néámetre ford. Boecklin (Lipcse, 1898). Duncker, Gesch. des Alterthums. Az első 4 kötet 5. s követk. kiad.; ehhez kiegészítésül a mi irodalmunkban: Dr. Giesswein Sándor, Mizraim és Assur tanusága (Győr, 1887–8) 2 kötet; Dr. Kaulen Ferencz, Assyria és Babylonia a legujabb felfedezések után, a 4. kiad. után ford. Dr. Szabó Árpád (Temesvár 1891). Világtörténet. Kiadja Marczali H. I. köt. Maspéro nyomán. Budapest, 1898.