A szövetkezetről

A szövetkezés eszméje benn él minden nép lelkében, de ennek is, mint sok mindennek sokszor láthattuk a megcsúfolását. A gazdasági életben a tiszta szövetkezeti eszme megvalósulása nemcsak a nép egy rétegének, hanem a nemzeti közösségnek javára lehet. Bátran mondhatjuk azt, hogy legtisztább a szövetkezeti eszme a mezőgazdaságban. Ha nézzük a külföldi példákat: Dániát, Lettországot stb., azt látjuk, hogy a földet túró parasztság tiszta szövetkezeti szellemű gazdálkodása a nemzeti jólét záloga.

A szövetkezés különböző formákban történik. A letteknek "talka" a neve. A talkánál a gazda baráti és rokoni köre gyűl össze egy bizonyos munka elvégzésére, pl. trágyahordás, cséplés, szántás. Ezt tehát emberi munkaerők összevonása, abból a célból, hogy egy bizonyos munkát több ember hamarább végezzen el, mint egy.

Ehhez hasonló hazánkban az erdélyi székelyek "kaláka" néven ismert szövetkezése. Ez is mint a talka, erőösszefogás egy bizonyos munka elvégzésére. A kölcsönösségen és kötelezettségen épül fel. Ha egy gazda segít a másiknak, ez köteles viszonozni. A kaláka és a talka tehát nem tartós szövetkezés, hanem alkalmi erőegyesítés egy bizonyos munka mielőbbi elvégzésére.

A tartós egyesülés nemcsak egyes alkalmi munkák elvégzésére, hanem valamely áru beszerzésére, vagy termelvény értékesítésére szövetkezik. Owen Róbert alakította az első szövetkezetet a XIX. század elején Rochdalban (Angliában). 28 takács szövetkezett vásárlási visszatérítés adására. A Németországban Schultze és Rafaisen, Franciaországban Luis Blane, Magyarországon pedig gr. Károlyi Sándor voltak a szövetkezeti apostolok.

Hazánkban a kereskedelmi törvényben meghatározott kereskedelmi társaságok közé csak országgyűlési felszólalásra vették fel. Ezt a törvényt több törvény módosítja, de még ezidáig tiszta szövetkezeti szellemű szövetkezeti törvényt nem alkottak. A szövetkezeti üzletvezetés ezért hasonló a részvénytársaságok szellemének, mert a szövetkezet bár kapitalista, a kapitalista eszközeivel küzd a kapitalizmus ellen.

Hogy miért szükséges új szövetkezetek létesítése, azt különféle okok magyarázzák. Miért kell szövetkezet, mikor majdnem minden faluban van Hangya. Nem is az a baj, hogy van, mert ez a falu népének filléreiből tevődött össze. És ezek a vidéki Hangya szövetkezetek a falu szükségletfedező boltjai elsősorban. Tehát az volna a cél, hogy az általános, közszükségleti cikkekhez olcsóbban jusson a falu népe. Emellett a mezőgazdasági szerszámok: rézgálic, rafia és növényvédelmi szerek olcsóbb szállításával lehetővé tennék a nagyobb károk elleni védekezést. Tehát a gazda, onnan, ahova ő is befektette a pénzét, akár csak két pengőt is, csak igen kevés árucikket kap olcsóbban, mint másutt. Sokan aztán ott is hagyják a szövetkezetet és inkább vásárolnak a zsidótól. De nemcsak az említett tény, hanem a vidéki szövetkezetek vezetésében lévő hibák is sokakat átállítanak a másik oldalra. Sok helyütt a szövetkezet vezetése csaknem egészen a falu intelligenciájának kezében van. Ezek pedig az egymás közt folyó harcaikban használják fel az embereket. Megrontják annak a szövetkezetnek a szellemét, amely nemcsak az övék. Nekik több az üzletrészük, mint valamelyik parasztnak. Ez nem lehet érv arra, hogy ő legyen az ügyvezető-igazgató. A szövetkezet nem részvénytársaság.

Ha a kis vidéki szövetkezeteknél ilyen bajok vannak, akkor milyen lehet magában a Központban. Mert tudott dolog az, hogy a vidéki Hangya szövetkezeteket a Hangya Központ látja el áruval. A Hangyának van ugyan Ipartelepe, de ez édeskevés arra, hogy a legszükségesebb cikkekkel ellássa vidéki fiókjait. Kitől szerzi be tehát az áruit! Nem nehéz kitalálni. Az árun nyer a zsidó, nyerni kell a Hangya Központnak és magának a vidéki szövetkezetnek is, hogy költségeit fedezze. Ilyen hosszú láncolásnak csak a fogyasztó falusi lakosság issza meg a levét. A Hangya Központnak tehát lehetővé kellene tenni, hogy a folyton növekvő forgalma valóban javát is szolgálja a forgalmat hozó falusi lakosságnak. Ez lehetővé is válik, mert egymásután kerülnek érdekeltségébe a különböző értékesítési szövetkezetek. Szinte nap-nap után lehet hallani, hogy minden a Hangya kezébe, illetve érdekkörébe kerül. Az értékesítő szövetkezetek exportforgalma nem jár ráfizetéssel. A termelőknek, vagy az eladóknak fizetett magasabb ár is, de nem mindig azt mutatja, hogy látszatra a zsidóság kiszorítására van ugyan, de kérdezzük, ki garantálja azt, hogy ők nem fognak úgy csinálni, mint a zsidók, ha kiütötték az ellenfelet a nyeregből! Azt hisszük, senki: az árakat leszorítják és a haszon még nagyobb lesz. A szövetkezeti szellem, melynek egyik pillére a becsületesség, ezt kívánja! Hol van itt az ún. "altruisztikus" szellem! Sehol! A legmohóbb kizsákmányolás ez és becsapása a népnek. Félrevezetés a kereszténység és a nemzeti élet jelszavával. Kérjük, talán a megértést a Hangya vezető uraitól. Aligha kapunk. Hogy is lehetne, mikor nem találunk a legfelsőbb vezetőségben a terebélyes fához hasonlított vállalat gyökerét képező parasztság köréből senkit.

Amint láthattuk az egyetlen szövetkezet, mely a falut érdekelte, nem látja el feladatát úgy ahogy kell és nem szolgálja mindig a falu javát. Ha a szükségletfedező szövetkezetet nem is, de a termelő és értékesítő szövetkezeteket okvetlenül meg kell teremteni a falu népének. Önmaga csinálja meg és önmaga lássa minden hasznát. Ha van is tejértékesítő szövetkezet a faluban, az bizonyára az OMTK fiókja. Ez pedig olcsóbban veszi meg a tejet, mintha a gazdáknak volna tejszövetkezetük, mert kevesebb volna a költség. Nem kell a vezérigazgatónak meg a többieknek rész belőle. Elég ha van egy könyvelő és két-három napidíjas. A tejszállítást pedig a fogattal rendelkező gazdák végeznék felváltva. Így lassan kiépülne a tej, tojás-, baromfi-, sertés-, marha és lóértékesítő szövetkezet. Mindezt pedig a falu népe a maga erejéből alkotná meg. Ahogy nőne a szövetkezet, nőne a falu jóléte is. Mindig és minden cselekedetben szem előtt tartva azt, hogy a szövetkezet a falué: a falué a haszon is. Tehát minél kevesebb költséggel kell dolgozni, de ezt sohasem kell a dolgozók terhére cselekedni. Az a szövetkezeti vezető, aki új piacokat teremt, keres, megérdemli az érte járó díjat. Mert ez is a falunak hajt hasznot, ha többet tud eladni. Lassan a szövetkezet elérhet ahhoz a ponthoz, hogy kultúrházat épít. Ez is az övé lesz. Alapítványokat tehet, a jófejű szegényebb paraszt gyerekeket taníttatja és így lassan beküldi a falu krémjét a magyar társadalomba. Beküldi a jegyzői hivatalba, elküldi orvosnak, tanítónak, tanárnak, ügyvédnek, bírónak és képviselőnek, hogy a népet a nép gyermeke képviselje ott, ahol kell.

Ha teszünk és nem féltékenykedünk egymásra, akkor megtudjuk valósítani azt, ami sokaknak álma volt. Valóság lesz az, hogy élünk, hogy a föld valóban a miénk, hogy minden úgy lesz, ahogy mi akarjuk. Mert mi is az igazságot akarjuk, és ezt akarja az Isten is.

De nem elég csak az igazság, hanem jólét is kell. Minden falunak jól szervezett és vezetett szövetkezete pedig ezt hozza magával.

Manapság ismét sok szó esik a szövetkezetekről. A sok szó két egymással nagyon ellentétes tábor ajkáról hangzik el. Az egyik a hivatalos, tehát mai szövetkezet, a másik szövetkezeti szellemet akarók tábora.

Mi a szövetkezet? Olyan előre meg nem állapított tőkével induló kereskedelmi társaság, amely tagjai hitelének, keresetének és gazdálkodásának előmozdítására alakul, a kölcsönösség elve alapján. A kölcsönösséghez hozzájárul az önsegély és az önkormányzat is, mint megkülönböztető jelek.

A kölcsönösség és önsegély azt jelenti, hogy egy mindannyiért, mindannyi egyért felelős és senki másnak (még az állam) segítségére sem támaszkodnak. Csupán önmaguk erejéből alkotnak. Legfontosabb kellék azonban az önkormányzat, mert ha ez nincs, vagy látszólagos, már nem szövetkezet. A szövetkezet függő viszonyba kerül az állammal, ha az üzletrész tőkéjéből részt jegyez, vagy a közigazgatás emberei a vezetőségben részt vesznek.

Ami a két tábor közti ellentétet okozza, az több életbevágó kérdés körül forog. A legkényesebbek egyike a visszatérítés kérdése. Igaz, hogy a szövetkezet nem nyerészkedésre alakult társaság, de mint kereskedelmi társaságnak eredményt kell felmutatni. A nyereség felosztása történhet úgy, hogy az üzletrészekre osztalékot fizetnek ki és a fennmaradó részt vásárlási vissza térítésre fordítják. Ezt csinálják a mai szövetkezetek, holott ez nem szövetkezeti szellemű elosztás, mert elsősorban azokat segíti, akik tőkéjükkel vesznek részt a szövetkezésben. Ezek a tőkések feléje se néznek sokszor a boltnak. Az igazi szövetkező viszont elveti az osztalékosztás elvét és az elért nyereséget vásárlási visszatérítésre kívánják fordítani. Ez már igazságosabb elosztás, mert azokhoz kerül vissza a pénz, akik a forgalmat vásárlásukkal emelték. A vásárlási visszatérítést a szövetkezet minden fajtájánál meg lehet oldani. Még a hitelszövetkezeteknél is, ahol az osztalék kifizetése és a tartalék megállapítása után fennmaradó felesleget az adósok közt kamattérítés formájában kell visszafizetni.

A mai szövetkezetek folyton emelkedő forgalma nem természetes eredmény fejleménye, hanem mesterséges duzzasz6tásé. Az újonnan alakuló értékesítési szövetkezetek üzletrészeit nem a parasztság jegyzi, amelynek értékesítésre szánt termelvényeit felvásárolják. Érdemes megemlíteni a legnagyobb fogyasztási szövetkezetünknek egy-két tételét. A vidéki Hangya szövetkezetekben tömörült 600 ezer család (hárommillió lélekkel), 1938-ban 757.000 vásárlási visszatérítést kapott. Ezen szövetkezetek összforgalma ugyancsak 1938-ban 120 millió pengő volt.

A mai szövetkezetek egy része tehát nem teljesítik szövetkezeti feladataikat. Egyrészt vásárlási visszatérítésük csekély, másrészt a megindult értékesítésnél csak, mint felvásárlók jelentkeznek és a hasznot nem azok élvezik, akik értékesítették, hanem az osztalékot kapó üzletrészesek.

Hogy nálunk is olyan szövetkezeti élet legyen, mint az Északi Államokban, ahhoz meg igen hosszú és göröngyös út vezet. Elsősorban a meglévő, jobbára fogyasztási szövetkezeteinket kell átszervezni. Demokratikus alapokra kell helyeznünk. Egy falusi szövetkezet nem lehet az intelligencia és a módosabb parasztok érdekszövetsége. Az igazgatóságot és felügyelő bizottságot az üzletrészesek minden rétegéből kell választani. További teendő az értékesítés megszervezése. Meg kell teremteni ezt a szövetkezeti formát is, mert a termelő parasztság csak így kapja meg termelvényeinek teljes értékét. Csakis szövetkezeti úton lehet elérni azt, hogy kevés költséggel értékesítsük termékeinket. Ha minden falu megszervezi az értékesítőszövetkezetet és egy jó eladója van, aki megfelelő piacot talál, akkor a faluba több pénz fog befolyni, mert a különféle vezér- és egyéb igazgatók tiszteletdíjait is ők kapják vásárlási visszatérítés formájában.

Hogy Magyarország is az igazi szövetkezetek országa legyen, ahhoz kitartó munkára van szükség. Ne higgyük, hogy elérhetetlen és megvalósíthatatlan dolog szövetkezeti életet élni. Vannak hazai példák, a mélykúti földbérlő szövetkezet. Hanza szövetkezeti áruközpont Galántán. Makói Gazdák Önsegélyező Egyesülete. Mindannyi hirdeti és élő valóságként mutatja a magyar parasztság élni akarását és a szövetkezeti életre való készségét. Képzeljük csak el, mit lehetne csinálni azzal a pénzzel, amit a mai alszövetkezetek a falun nyernek. Gondolkozzon mindenki rajta és ne feledje azt, hogy más út nincs Magyarország és népének boldogulásához, mint a parasztszövetkezetek létesítése.

Amikor Sarkadi Imre 1955-ben Kossuth-díjat kapott, az Irodalmi Újságban Kuczka Péter üdvözölte. Üdvözlő levelében arról szólt, hogy a mai 30 évesek még adósak a nagy művel. Sarkadi Imre "Válaszféle barátaimnak" c. levelében arról írt, hogy a nagy mű a szocializmus építése, és nekünk minden erőnkkel azt kell szolgálni.

Sarkadi Imre szem előtt tartotta ezt a tételt, mert a Körhintával és a Madách Színházban bemutatott Szeptember-el a "Nagy mű" építését szolgálja alkotóan, művészien és maradandóan.

A Körhintát nemcsak a boldogságukért küzdő két szerelmes harca teszi maradandóvá, hanem a benne lévő nagyszerű gondolatok, művészien összeállított képek, az utat törő győzedelmes újnak és a sivár réginek szembeállítása. Néhány ilyen kép késztet arra, hogy egy-két gondolatot elmondjak. Nem a film szakmai vonatkoztatású részére, a rendezésre, fényképezésre, zenére gondolok most. Ezt külön-külön lehetne dicsérni, de együttes összhangját is hosszan kellene méltatni.

A Körhintáról, már forgatás közben, sok dicsérő szót hallottunk. Érdeklődéssel vártuk tehát bemutatását. Ilyenkor úgy van az ember, hogy ha valami nem elképzelése szerint történik a filmben, csalódással távozik. A Körhinta bemutatása után nem érzünk ilyen csalódást, mert telve vagyunk örömmel, kedvvel és hangos lelkesedéssel.

Örül a szívünk, hogy ízig-vérig magyar filmet láttunk, amely nemcsak azért magyar, mert magyarul beszélnek benne, hanem benne van népünk szokása, a magyar népzene nagyszerűsége és szilaj táncunk, tehát az egész élet minden lakkozás és kátrányozás nélkül. Így tehát nemcsak szép, hanem igaz is ez a film.

Sarkadi Imre Körhinta c. filmje mellett a Madách Színház most játssza a "Szeptember" c. színművét is. E két munka arról tanúskodik, hogy írójuk, alkotó kedvében van és a paraszti élet ismeretében méltán sorakozik Móricz, Veress Péter, Szabó Pál és Illyés Gyula mögé.

Sarkadi a Körhintában és a Szeptemberben az újért, a termelőszövetkezet győzelméért indul harcba. Ebben az újért való harcban mindkét alkalommal a fiatalság vezet és ez nagyon örvendetes dolog.

Bíró Máté harcos fiatal, akit a Párt nevelt, edzett. Parasztlegény a javából, aki látja a jövőt, tudja, hogy kell azt formálni. Néha ugyan nyers, de éppen így hiteles, így igaz. Nagyon szürke figura lenne, ha Sarkadi százszázalékosan idealizálta volna. Védi a termelőszövetkezetét Patakival szemben, azt a földet, amelyet ő az új módszer szerint művelt meg, hogy többet teremjen. Igazat ad azonban Patakinak, mint dolgozó embernek, amikor a tsz. Vezetőségét bamba, tohonya népségnek nevezi, mondván: "Ha maguk nem ilyenek volnának, a Patakiak nem kifelé, hanem befelé igyekeznének".

Ebben nagy igazság van. Ha egyik-másik termelőszövetkezet vezetősége fegyelmet tudna tartani a munkában és hallgatna a középparaszt jótanácsaira és felhasználná rendszeretetét, akkor a középparasztot vasvillával sem lehetne kiverni a tsz-ből. Baltát ragadna a tsz. Védelmében, mint ahogy ezt tette Pataki István is lánya ellen, hogy így láncolja a régihez, mert ezt tartja jobbnak, minthogy az újban a tohonya emberek megcsalták a közös iránti szép elképzeléseit.

Mire tanítja ez az egy-két jelenet az olyan termelőszövetkezetek tagjait, ahol középparasztok is vannak, vagy ahová középparasztok szándékoznak belépni? Nagyfokú felelősségre, s akár hiszik, akár nem, arra - hogy tőlük is függ a mezőgazdaság szocialista átszervezésnek gyorsasága és minősége.

Ha egy termelőszövetkezetbe a Pataki-féle anyagi helyzetű és tekintélyű emberek lépnek be, akiket a jó példa győzött meg a termelőszövetkezetbe való belépésről, akkor azok ott kedvvel dolgoznak. Ilyen helyen a kezdeti nehézségek is a minimumra csökkennek, kevesebb a torzsalkodás, jobban megy a munka, nagyobb a termés, több a jövedelem. Ezek együttesen segítik a mezőgazdaság gyorsütemű szocialista átszervezését és a gépek révén a termésátlagokat is növelik.

Mond-e ez a film valamit a termelőszövetkezet magasabbrendűségéről? A Pataki Mari által elejtett egy tejeskannából kifolyó tejben nemcsak az előtte és utána következő képek drámai aláfestését kell látni, hanem össze kell kapcsolni a következő jelenettel, amikor a termelőszövetkezet kocsijáról rakják le a tejeskannákat. Mit mond ez a jelenet? Azt, hogy csak a termelőszövetkezet adhat többet.

A termelőszövetkezet mellett szól Pataki Mari ragaszkodása Bíró Mátéhoz is. Azért ragaszkodik talán hozzá, mert Máté kedvesebb, játékosabb, jobban érti a szórakoztatást, szóval fiatalabb, mint az öreg legény, Farkas Sándor, ez a nyers, néha esetlen, szánandó ember? Mindez azért van, mert Mari látja és tudja - hiszen benne élt - hogy a termelőszövetkezet Petőfi-brigádjában a fiatalok között ezerszer jobb volt, mint a múltba belekapaszkodó keménykötésű apja, a mulandót rózsásnak feltüntető Farkas Sándor, a korán megöregedett, mindenbe belenyugodott, semmi ellen nem lázadó, örök robotban sorvadó anyja mellett. Mit adhat a kukoricaszemek koppanása, az öreg, kopott szerkezetű óra hangos kalimpálása és a lukas edényből idegeket borzongató módon csepegő víz együttes, rabvallató környezete? Ilyen környezetben nyilván nem lehet leélni egy életet, amikor tízezrek másképpen élnek, és ennél a másképpen-nél is még jobban és egyre csak jobban lehet élni. Ez ellen az életkeserítő kínlódás ellen mit tehet egy 18 éves parasztlányka? Azt, amit Pataki Mari tett. Joga van-e a fiataloknak ahhoz, hogy megmondják véleményüket: ők másképpen akarnak élni? Joguk van, ezerszer joguk van! Az elkövetkezendő 40-50 év az ő életük lesz és nem a mostani 50-60 éveseké. Keserűséget okoznak-e ezek a "makacssággal" a fiatalok? Pillanatnyilag igen. De rövid idő múlva örömet és megbékélést hoznak. A sok munkában hamar megöregedett, megrokkant és sok szenvedést átélt kedves öregek - bátyáink és nénéink - hátralévő éveinek jobbá, kellemesebbé tételén is munkálkodnak ezek a "makacs" mai fiatalok.

Mit veszíthetünk az egyéni gazdálkodás megszűnésével? A keserves gürcölést, a bizonytalanságot, a rettegést, s a mindenbe belenyugvás életelveit, amelyeket Patakiné is a régi öregektől kapott, kik azokat a feudalizmus és a kapitalizmus kegyetlensége miatt paraszti törvénnyé tették. Azt a leegyszerűsített életszínvonalat, amelyet Patakiné úgy fejez ki, hogy ennivalónk mindig volt. Megszabadulunk attól az embertelen paraszti törvénytől, hogy "a föld a földdel házasodik" Hol van a mi, szocializmust építő életünkben erre szükség? Nem kell az 5-10 holdaknak, vagy esetleg többnek összeházasodni, hogy kellő gazdasági erőt képezve, védekezzenek a földesurak és kapitalisták embertelensége ellen. Nem holmi 10-20 holdakon tengődhet, aki a földet szereti, hanem 500, 1000 és 2000 holdon élhet egyre szépülő emberi életet.

A technika mai fejlettségi fokán, a mezőgazdaság egyre fokozódó gépesítése mellett, az atomkorszak hajnalán nem maradhatunk meg nadrágszíj-földekkel, lovacskákkal, tehénkékkel, muzeális tárgyként a világ mezőgazdaságában.

Jól gondolkoznak-e tehát azok a szülők, akik még ma is a legény "határkövét" nézik? Nem. Akadályozzák gyermekeik boldogságát. Ma már a lányok egyre inkább azt nézik, a valamirevalóság mellett, hogy mit tud a fiú, hány százalékot ért el, vagy mennyi a munkaegysége. Igazabb törvény-e ez, mint az ősi törvény? Milliószorta!

Igen, ez rendjén van, de a nagy átalakulásban nem öntik-e ki a gyereket a fürdővízzel, tehetik fel a kérdést, gondolva azokra a nemzeti jellegünket kidomborító szokásokra, népi dalainkra, szilaj táncunkra, amelyek messziről mutatják, hogy ez a magyar? A Sarkadi, Fábri, Ránki, Hegyi négyes gondoskodott arról, hogy ezeknek az aggodalmaskodóknak választ adjon. Nem emlékszem magyar játékfilmre, amelynek zenéje ennyire népi lett volna. Bíró Mátét nagy búsulásakor - a "mit susog a fehér akác" negédes műdallal akarták megzavarni s vele az egész mulatást megszentségteleníteni.

Népünk szokásai nem az egyéni paraszti élettel maradnak fenn. A két háború közt, de még 1953 után is láthattuk, hogy miképp tört be a burzsoá-szemét a faluba is. Ez ellen csak együttesen összefogva lehet a harcot felvenni. Nemzeti művelődésünk fennmaradását és fejlesztését új motívumokkal - amelyek mai életünket mutatják - a termelőszövetkezetekben tömörült fiatalok kollektív munkája kiválóan szolgálhatja.

A Dolgozó Ifjúság Szövetségének, mint az ifjúsággal foglalkozó szervezetnek nagyon sok segítséget adott filmgyártásunk. Gondolok itt az Egy pikoló világos c. filmre és a Körhintára. A DISZ vezetőinek élni kell ezekkel a lehetőségekkel, segítsék fiataljainkat a szép megismerésére és a való életre.

A Körhinta bemutatása után Illyés Gyulának az Új Hang egyik számában megjelent néhány sora jutott eszembe, amikor azt írta, olyan drámát volna jó írni, amelynek látása után a néző néhány pillanatig némán ül a helyén, utána tapsol és az előadás után gyalog megy haza, s útközben a látottakon gondolkozik.

Valahogy így vagyunk a Körhintával is. A sok szép lírai mozzanat minduntalan eszünkbe vágódik, és ilyenkor gondolkodunk el a film cselekményén és tárul ki előttünk annak nagysága. E közben jutnak eszünkbe olyan gondolatok, amelyek segítenek leküzdeni a maradit és lelkesen építeni az újat.

Ahogy tisztul az égbolt a hét sötét és szűk esztendő után, úgy tör elő az igazság éltető, melegítő napsugara a tudásra, jobb emberi életre éhes magyar népre. Lassan fény derül minden gazságra, ledőlnek a tegnapi bálványok maguk állította "örök" tételei. Minden igaz és jó előkerül, hogy a maga valóságában szolgálja az embert.

A népfront-mozgalom hazai útja nagyon kanyargós, a szektás politikai bajkeverők rosszindulatából. Az a rövidlátó politikai klikk, amely nép nélkül akart "szocializmust" építeni, mindég ellenezte a nemzeti egység megteremtését. A népfront-mozgalomban megtestesülő népi egységtől félni, annak létét akadályozni, egyet jelent a nép iránti bizalmatlansággal, a nép véleményének semmibevételével.

Amikor a népfront-mozgalomról beszélünk, akkor kíméletlenül őszintének kell lenni és bizalommal kell lennünk azok iránt, akik döngetik a kaput és ablakot akarnak nyitni, hogy az éltető friss levegő életre keltse az elaltatott mozgalmat.

A Hazafias Népfrontot a Magyar Dolgozók Pártjának III. kongresszusa hívta létre. E szerint a Hazafias Népfront: "az összes hazafias és békeszerető erők legszélesebb összefogása országunkban, mint valamennyi hazája boldogulásáért és felemelkedéséért küzdeni kész, jóakaratú magyar ember egységes tömegmozgalma".

A Hazafias Népfrontról ismernünk kell a magyar népfront politika lelkes harcosának, Nagy Imre elvtársnak a véleményét is, amit a pártkongresszuson és a népfrontkongresszuson mondott. Leninre hivatkozva, megállapította: "A proletariátus diktatúrája a munkás-paraszt szövetségen nyugvó szélesebb osztályszövetség, melynek a szocializmus építésében közreműködő, értelmiségi, kispolgári, nem proletár rétegek is tevékeny részesei. Aktív közreműködésük nélkül nem lehet a szocializmust felépíteni, ... megváltozott a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség társadalmi természete, megszűnt az, ami azelőtt elválasztotta őket és így, ezek a társadalmi osztályok és rétegek gazdasági, politikai és szellemi vonatkozásban közelebb kerültek egymáshoz. A nép minden rétegét felölelő széles nemzeti összefogásnak ez a társadalmi alapja".

A Hazafias Népfront egészséges működéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az egész dolgozó népet bevonjuk a politikába. Magyarán szólva úgy kell intézni az ügyeket, hogy bízzunk a dolgozó emberekben, "kössük az orrukra a dolgokat". A magyar politikai élet éveken keresztül tetszhalott volt, színtelen, szagtalan, íztelen egységdeklarációk hangzottak el ugyan, amitől máig sem lett nemzeti egység. Nem teljes a mi nemzeti egységünk, mert sokan még bizalmatlanok. Akiket a sztálinista nemzeti egység felfogása kirekesztett a nemzeti egységből, akiket megfosztottak emberi és állampolgári jogaiktól, nehezen tudnak felmelegedni. Őket és még sok embert bátorítani kell, mert félnek, hogy jón egy újabb márciusi határozat.

Az október 14-i megyei találkozón néhány ember tragédiájáról hallottunk. Tragédia, mert szövetségesekről van szó. A volt kisgazdapárti Léhi Zoltán és a volt parasztpárti Bazsó Károly egyformán 3 kh földdel kerültek a kuláklistára. Mellettük sok névtelen járt ugyanígy.

A kínai leninisták bölcsességére gondolva azt is meg kell mondani őszintén, hogy a két háború közt a magyar nagygazdák soraiból is kerültek ki ellenzéki emberek és 1945 után beálltak a népi demokrácia hívei közé.

A Nemzeti egységnek a pártegység alapján kell megvalósulni. A Magyar Dolgozók Pártja vezető szerepét nagyon sokan már 49 előtt elismerték. Ma, amikor a Rákosi-, Farkas-féle klikk uralmának béklyóitól napról-napra megszabadulunk és a lenini elvek diadalra jutnak, még inkább nő a bizalmunk a párt iránt. Őszintén azt is meg kell mondani, hogy a bizalmat nem egy helyen vissza kell szerezni, különösen a népfrontbeli embereknél van erre szükség. A bizalmat a tettek és egyes eddig nagyon merev funkcionáriusok magatartásának gyökeres megváltozása, vagy súlyosabb esetben a közéletből való eltávozása állítja helyre. Vannak funkcionáriusok, akik nem tudják mitévők legyenek a volt koalíciós partnerekkel, pártonkívüliekkel, értelmiségiekkel, akikkel talán egy-két héttel ezelőtt még vitatkoztak, vagy azokkal, akik előbb tanultak meg arabusul, mint az arabok, vagy azokkal, akik helyesen látták az elkövetkezendő idők eseményeit - mert gondolkodtak. - Nem különös lények ezek az emberek. Emberi módon kell velük beszélni, hátsó gondolat, gyanúsítgatás és taktikázás nélkül. Nyugtalan álma csak annak lehet, aki embertelenül "túlteljesítette" a sztálini időszak embertelenségét. Vagy aki továbbra is félre akar vezetni bennünket, aki kétkulacsoskodik. Ahogy hozzátartozott a pártegységhez Nagy Imre visszavétele a pártba, úgy a nemzeti egységet is erősíti ez a tény. A júniusi friss szél, amely megárasztotta az 53 előtti politikai élet csörgedező patakját és fellibbentette a fátylat a Rákosi-féle személyi kultuszról, mind elevenítőleg hatott közéletünkre. 1953 júniusát mindenkinek végig kellett volna harcolni és nem pedig elszabotálni, mint ahogy nem kevesen tették.

Az 1955-ös esztendő a népfront-mozgalom számára a visszaszorítás esztendeje volt. A népfrontbeli emberek azóta bizalmatlanul nézik ezt a mozgalmat, nem hisznek benne. Egyes funkcionáriusok pedig gyanús mozgalomnak tekintik, ahol a nagy ég tudja, milyen reakciós elemek jönnek össze, hogy "ellenzékieskedjenek". A népfront ebben az időben holmi begyűjtő, meg egyéb apró-cseprő dolgokkal foglalkozó mozgalom volt. Affajta kirakatpolitika "nesze semmi fogd meg jól". Értelmiségiek, vagy akiknek több földje volt, az nem mert oda menni. Ismerjük egy járási tanácselnöknek a panaszát is, aki 1954. évi őszi "aktív népfrontos" munkájáért 1955 márciusában bírálatot kapott. Akik nemzeti hagyományainkról beszéltek, könnyen megkapták, hogy nagy magyarok, nacionalisták. Nyilvánvaló, hogy a szektás politika mellett a népfront nem lehet a nép fóruma, csak hamis, értéktelen kirakat.

A Hazafias Népfront akkor tölti be politikai szerepét, ha mindenben mondhat véleményt. Ez a széles tömegek véleménye legyen. Így kerüljön ez a nyilvánosság elé. Előzetesen ne "szépítsék" meg azt. A bizalmatlanságot a népfront iránt akkor sikerül feloldani, ha nem gyámkodnak felette. A párt irányításának sem kell gyámkodónak lenni, nem közvetlenül, hanem a meggyőzés módszereivel kell irányítani. A tanácsokkal kapcsolatos viszonyt nem egy helyen nehéz munkával kell majd rendezni. A tanácsok nem egy helyen a munka nehezét igyekeznek rátolni a népfront-bizottságokra. Nagyjelentőségű a Politikai Bizottság azon határozata, hogy a községi tanács vb. ülésén a Hazafias Népfront elnöke is részt vehet és ott kérdéseket tehet fel. A népfront, mint politikai tömegmozgalom részéről szükséges bírálat és társadalmi ellenőrzés ezúton, de magában a népfront-bizottságokban vagy társadalmi tanácsadó bizottságaiban is érvényesülhet. Elvégre a képviselők és a tanácstagok a Hazafias Népfront jelöltjei. Nyilvánvaló - munkájukat valamiképpen ellenőrizni kell. Nagyon helyes az a kezdeményezés, amit a megyei népfront-bizottság indított el, hogy a parlament ülése előtt nyilvános képviselői csoportgyűlést tart, amelyre dolgozókat is meghívnak, hogy együttesen dolgozzák ki, milyen interpellációs kérdéseket tegyenek fel megyénk képviselői a kormánynak.

A Népfront működésével kapcsolatban a Magyar Nemzet hasábjain vita indult meg. Olyan politikai légkört kell teremtenünk, hogy a népfrontban szabad viták folyhassanak a kölcsönös bizalom jegyében. A népfront-bizottságokban különféle világnézetű emberek foglalnak helyet, ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ott vitatkozni is fognak. A népfront-bizottságokban helyet foglaló emberek az alapkérdésekben, így pl. a hazaszeretet és a béke, valamint a jobb emberi életért való munkálkodásban egyetértenek. Az ilyen kérdéseket kell szélesíteni. Mindég meg kell találni a közös alapot bármely vitatott kérdésben. Ez lényegesen megkönnyíti az előrehaladást. A siker akkor lesz teljes, ha mindég a haza és a dolgozó nép érdekeit tartjuk szem előtt. A népfront-viták nemcsak a népfront-bizottságban, hanem a mellette működő társadalmi bizottságokban, vagy ankétokon is folyhatnak. A társadalmi bizottságokban folyó viták egy-egy problémát alaposan megtárgyalnak, a vita eredményeképpen önálló javaslatot is terjeszthetnek a párt, a tanács és a kormány elé is. Sokakban felvetődik a gondolat, hogy ezeken a vitákon ellenzéki hangok is hangzanak el. Ettől nem dől össze a világ. Az lenne a baj, ha valaki egy ilyen vitáról azzal menne el, hogy nem mondhatta el a véleményét, a szólásszabadságról szóló jogát nem érvényesíthette. A vitán jelenlévő párttagoknak és haladó pártonkívülieknek a meggyőzés módszerével kell az igazságot kideríteni és diadalra juttatni.

Ez év nyarán megtörtént a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének és a békemozgalomnak egyesülése a Hazafias Népfronttal. Elég mechanikusan történt ez, nagyobb eredményei sajnos nem mutatkoznak. Sokkal többet várhatunk attól a kezdeményezéstől, amelyet a Borsod megyei népfront-bizottság október 14-én egy megyei találkozó szervezésével elindított. A volt függetlenségi pártok megyei vezetőinek baráti találkozója az őszinteség és egymás iránti bizalom, a tenni vágyás és szívből jövő lelkesedés jegyében zajlott le. A jelenlévők hitet tettek amellett, hogy a 49 előtti jó együttműködő módszerekkel most már nem pártokban, hanem a Hazafias Népfront-bizottságokban fognak együttműködni. Rehabilitálják a régi harcosokat, amit a sajtóban és rádióban is közzétesznek. Régi, lelkes harcosokról a sajtóban cikket írnak, hogy példaképül állítsák oda fiatalságunknak. Több pártonkívüli harcost komoly funkcióba helyeznek el. Ilyenformán megszűnik az az éveken át folytatott gyakorlat, hogy a pártonkívülieket meghívták a díszelnökségbe, mondtak róluk egy-két szép szót, esetleg még kormánykitüntetést is kaptak, de nem adódott alkalom véleményük kifejtésére. Ha ezt végig tudjuk vinni, akkor a Hazafias Népfront-mozgalom rövid időn belüli nagy fellendüléséről számolhatunk be.

Megragadjuk az alkalmat, hogy a nagy nyilvánosságot tájékoztassuk népfront-bizottságaink tennivalóiról. A Politikai Bizottság határozata értelmében a termelési bizottságok, gazda- és olvasókörök szorosabb kapcsolatban vannak most már a népfronttal és a Szabad Föld téli esték rendezése is a Népfront-bizottságok feladata. Feladatot kapott a Hazafias Népfront a népi kollégiumok szervezésében is. Nagy gond falun a mezőgazdasági munkaerők és a jó gazdák utánpótlásának nevelése. Népfront-bizottságainknak segíteni kell a DISZ-szervezeteket a népfőiskolák, vagy parasztkollégiumok szervezésében, ahol téli időszak alatt a dolgozó parasztfiatalok nemcsak szakmai ismereteiket, hanem általános műveltségüket is fejleszthetik.

Lelkesítő feladatok állnak a népfrontmozgalom előtt. Ehhez népünkért érzett felelősségérzetre, cselekvő hazaszeretetre, a népi segítőkészség kibontakozásának előmozdítására és a szocializmus győzelméért való harci kedvre van szükség.

Bihari Sándor cikke régen megjelent a Művelt Népben. Azóta ország-világ megtudott egyet-mást Miskolcról. Sokan kíváncsiak arra, hogy van-e valami változás? Van már némi előrehaladás. Azóta többen érdeklődnek a művelődés problémái iránt - bár egyesek még mindig gyanakvással. A megyei és városi tanács is hathatós segítséget nyújtott a megyei írócsoportnak. Megjelent az írócsoport hetilapja, a Kilátó, a Széphalom mellékleteként. Az új lapot nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadta az olvasóközönség, de körülötte nagy viharok dúlnak. A régi, visszahúzó erők felélénkülése, a szektás szemlélet érezhető azokból a cikkekből, amelyek az Északmagyarországban támadják a miskolci írócsoport jobbik, tehetségesebb (ezt eddig írásaikkal is igazolták) részét. A vita egyik-másik hangja - ha tompítva is - hasonlít az 1956. július 2-a utáni napok felszólalásaihoz. Magam is szenvedője voltam a júliusi határozatot megelőző rosszindulatú bánásmódnak. Így kötelességem beszélni, mert nem kívánom senkinek sem, hogy ismét olyan napokat éljen át, mint amit néhányan kénytelenek voltunk rövid idővel ezelőtt átélni. Igaz, azóta megszületett a júliusi párthatározat, de Miskolcon és Borsodban néhányan nem akarják tudomásul venni.

Dr. Bóna Ervinnek a Művelt Népben megjelent nagy hatású cikke Miskolcon - kevesek kivételével - tetszéssel találkozott. A kevesek közé kell sorolnunk Déri Ernőt, a városi pártbizottság első titkárát. Eddig még nem volt alkalmunk szót váltani. Másoktól tudom, hogy művelt pártfunkcionárius, és így toronymagasan felette áll rosszhírű elődjének, az értelmiségfaló Bodnár Andrásnak. Azt is hallottam, hogy ezerkötetes könyvtára van. Éppen ezért volt kiábrándító Déri Ernőnek "A pártfunkcionáriusokról" írt cikke az Északmagyarországban. A hang helyenként kirohanásszerű. Szinte megbélyegzi azt, aki a pártfunkcionáriusokat bírálja. Azt írja, hogy "amíg egyesek a diplomájukat védték, addig a pártfunkcionáriusok földet osztottak stb." Sehogyan sem tudok igazat adni Déri Ernőnek. Ismerek Györffy-kollégistákat, akik földet osztottak, pártot szerveztek, újságot szerkesztettek, földművesszövetkezetet szerveztek és tanultak. Az már más lapra tartozik, hogy egyes funkcionáriusokat "megagitáltak" valamilyen állás betöltésére, utána teljesen magára hagyták őket. Éppen ezért később megfeneklettek, és végül összes "bűneiket" fejükre olvasták és ezzel össze is törték őket. Az írók és mások, akik a funkcionáriusokról írnak, nem ilyen kegyetlenek. Mi nem emlegetünk fegyvert ellenük, mint közülük némelyek Miskolcon, a Petőfi-körös elítélő határozat utáni pogromhangulatban. Ahhoz azonban minden magyar állampolgárnak joga van, hogy egyes magukról megfeledkezett funkcionáriusokról véleményét megmondja, még akkor is, ha pártonkívüli. Feljogosít erre a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusának határozata.

Hogyan legyünk mi nyugodtak és hogy higgyünk azok őszinteségében, akik "jobboldalinak", "Petőfi-körösnek" ma is és finoman megfenyegettek bennünket, amiért tapsoltunk Kónya Lajosnak. Bűn az, ha valakinek tetszik Illyés Gyulának Bartók című verse, vagy Kuczka Nyírségi naplója, Benjámin és Kónya versei? Vagy talán az volt a jobboldali dolog, hogy a megyei pártbizottság első titkárának, Földvári Rudolfnak őszintén megmondtam, hogy másfél éve ő is csak a Kónya-estén jelent meg először irodalmi estén? "Petőfi-körös" javaslat volt talán az, hogy egyes megyei tanácsbeli funkcionáriusoknak szeszelvonó kúraként irodalmi estek látogatását javasoltam? Nem jogos-e a kifogás az olyan tanács-funkcionárius ellen, mint Bartók András, a sátoraljaújhelyi járási tanács VB elnökhelyettese, aki a nyolcórás munkaidő betartását "jobboldali dolognak" tartja? (Rémlik valami a szemináriumról, hogy valaha a nyolcórás munkaidőért komoly harc volt.) Vagy talán az egyik cigándi termelőszövetkezet Bodnár nevű párttitkárát említsem, aki ellen tengernyi a panasz, de mégis védik. Pedig ez az ember járási funkcionárius korában is "kiskirály" volt. Várható-e az új szellemben való munkálkodás az olyan típusú járási funkcionáriustól, hogy a mezőkövesdi földművesszövetkezeti étterembe belépve nem köszönnek neki előre a földművesszövetkezet alkalmazottai? Meg kell említeni néhány funkcionáriusnak a Hazafias Népfront lapjával, a Magyar Nemzettel szemben megmutatkozó ellenszenvét. Ez a mezőkövesdi és a sátoraljaújhelyi járásban tapasztalható. A Hazafias Népfronttal kapcsolatban többségüknek régi, elavult a nézetük. Taktikának tartják a Népfrontot.

Szerencsére egyre több helyen kezd derengeni, mind több helyen beszélnek azokról a volt megyei funkcionáriusokról, akik éveken keresztül éltek itt, akik nem szakadtak el a néptől, nem ültek elefántcsonttoronyba, nem pöffeszkedtek, hanem éjt nappallá téve a nép között éltek. Ezek az elvtársak értették a módját annak, hogy miképp kell más pártbeliekkel és a társadalom legkülönbözőbb rétegeivel viselkedni, hogy azokat megnyerjék a pártnak. Nem volt könnyű dolguk, de olyan közvetlen, emberi módon dolgoztak, hogy az ellenfeleik is tisztelettel emlékeztek meg róluk. Szeretettel emlékezünk Fekete Mihály munkás főispánra, az avasi partizánvezérre. Államigazgatás vonalán a felső vezetés és a nép között mintaszerű kapcsolatot teremtett. A dolgozó parasztok közül nemcsak azok, akiket "felfedezett", hanem mindazok, akik valaha beszéltek vele, mind örömmel látnák maguk közt Markovics Jánost, a jelenlegi Tolna megyei mezőgazdasági igazgatót. Nem volt született borsodi Harmati Sándor, a főváros X. kerületének jelenlegi tanácselnöke, aki két ízben is volt megyei titkár. Művelt, nyugodt, megfontolt, mélye emberséggel rendelkező funkcionárius volt, akinek elvhű felszólalásait mindig örömmel fogadtuk. Méltatlanul jártak el vele szemben. A mi emlékezetünkben nem úgy él, ahogy a megyétől való eltávozásakor befestették. Mai szemmel és értelmezéssel az idő Harmati Sándort igazolta. A miskolciak nemcsak a sötét "bodnári" évek alatt, hanem még most is meleg szavakkal emlegetik a csepeli Mikola Gyulát, aki öt évig volt városi párttitkár. Sokat tett ő Miskolcért és legfőképp azért, hogy a sokrétű város dolgozóit közelebb hozza a párthoz. Embertelen volt a vele való bánásmód is. Meg se köszönték munkáját. Az ózdiak, de a megyebeliek is szeretettel gondolnak Prieszol Józsefre, a KV volt tagjára, az erzsébeti kőműves proletárra. Íme ilyen funkcionáriusok is vannak.

Most, amikor a volt más pártbeli, megbántott, félreállított emberek megnyerésén fáradoznak, keserűen tapasztaljuk, hogy a vezetés rokonszenves borsodi jó hagyományai hiányoznak. Gyárfás János barátunk és harcostársunk, aki a fentebb felsorolt elvtársak vezetése idején töltötte a megyei vezetés inaséveit, dolgozik ebben a szellemben a megyei pártbizottság másodtitkáraként.

Vannak persze mások is - egyre többen - akik időben felismerték a XX. kongresszus szellemét. Nemcsak beszélnek róla, hanem tesznek is.

A volt más pártbeliek és pártonkívüliek megnyerése a Hazafias Népfront számára csak úgy lesz eredményes, ha őszintén és bizalommal tesszük. Sokan lelkesen indulnának csatasorba ismét, de a taktikázók még mindig a régi recept szerint gondolkoznak. Kérdem ezektől: mi a fontosabb: néhány ember önzése vagy a nép boldogsága? Szerintem akkor sem dől össze a világ, ha a tanácsoknál pártonkívüli elnökhelyettesek lesznek.

Földvári és Déri elvtársak mostanában sokat megfordultak az írók és értelmiségiek körében. Az éjfélig vagy hajnalig nyúló beszélgetéseken sok okos gondolat született. Fáradozásukat azonban nem kísérheti szerencse, ha az Északmagyarország továbbra is folytatja a szektás cikk-kampányt. Július 2-ra, a Kónya-estre és a cikkekre emlékezve, azt látjuk, hogy Miskolcon és Borsodban működnek a visszahúzó erők.

Ideje volna már az eddigi kevés után többet tenni. A TTIT-be is életet kellene lehelni. Miért nincs függetlenített titkára Borsodban egy ilyen nagy létszámú szervezetnek? A falu és a város várja a természettudományos és irodalmi előadásokat. A szakosztályok szerintem nem készültek fel kellőképp erre. Segíteni kellene a tokajhegyaljai rekonstrukció megvalósítását, harcolni kellene a talajerózió ellen, gondolkozni kellene az idegenforgalom fejlesztésén stb.

Kevés szó esett (egyetlen cikk) a népi kollégiumokról. Miskolc az ország második kollégiumi városa volt. Miért csak néhány lelkes ember beszél erről a "Pilvax"-ban? A hivatalosak miért nem nyilatkoznak már?

Az új légkörben és remélhetőleg gyorsuló kibontakozásban Miskolcon és Borsodban is nagyot lépünk majd előre, de ennek előfeltétele, hogy a megye vezetői a kor, az új szellem szerint gondolkozzanak, vitázzanak és így cselekedjenek. Akkor majd nem lesz köztünk komoly nézeteltérés.

Mielőtt az égető problémákat, gondokat megtárgyalnók, egy-két dolgot tisztázni kell.

1950-től minden társadalmi rétegnek kijutott a maga része Rákosiék bűnös politikája következtében. A parasztságnak is bőven kijutott a szenvedésből. A begyűjtés súlyos terhei, a padlásleseprések, az emberi és paraszti önérzetében való megsértés az úgynevezett "határidős" mezőgazdasági munkákkal, a termelőszövetkezeti szervezéseknél alkalmazott zaklatások és embertelenségek. Az adózás súlyos terhei, a helyi kiskirályok basáskodásai, mind olyan tények, amelyek elkeseredetté, földutálóvá és hosszú időre bizalmatlanná tették parasztságunkat. A parasztok maguk módján tiltakoztak a Rákosi-Hegedűs-féle parasztpolitika ellen. Tiltakozás volt az is, hogy számosan otthagyták a földet. Nagy szó ez egy olyan népnél, amely ölre és percre ment akár egy barázdáért, vagy a jussért. Nagyobbik részük azonban ottmaradt a földnél és hősi harcot folytatott a mezőgazdasági bürokrácia hétfejű sárkányával. Övék minden tiszteletünk, mert megmentették a magyar mezőgazdaságot a jövő számára. Paraszti őseinktől örökölten megmaradt bennük az a képesség, hogy miképp kell átvészelni a nehéz időket és hogyan kell túljárni egy nép erejét megtörni akaró politikai kalandortársaság eszén.

A parasztságnak tehát nem hullottak ölébe a kedvezmények és tehercsökkentések. Az októberi józan követelők közt ott voltak a parasztok egyetemista fiai és a Rákosi-Gerő-klikk elsöprésében, mellettük a parasztok munkás gyerekei is részt vettek. Egy évezred harcai közepette, mint a nemzet fennmaradásáért mindig felelősséget érző osztály, most is megmutatta e nagyszerű tulajdonságát, mert a köztük is sztrájkra uszító ficsúroknak odavágták: "jövőre is élni akarunk, ha nem vetünk, nem eszünk".

Évszázadok viharai között mindig terhektől és bürokratikus módszerektől és ezek gyakorlóitól megszabadulva, felszabadulva, növekvő kedvvel végezte minden irányítás nélkül az őszi munkákat. Míg a dolgozó parasztok az "élet" magját vetették, addig a magyar falu örök vámszedői? Basaparasztok, embernyúzó nagygazdák, "ügyeskedők", kupecek, kufárok, urak ügynökei másfajta magot vetettek. A bosszúállás, a gyilok, az emberirtás, a testvérháború magvát. Ezek az "örök könnyen élők" voltak az első világháború falusi hadi gazdagjai, az ő érdekükben írt a főjegyző úr "felmentés iránti kérelmet" a felsőbb parancsnoksághoz, míg a földnélküli jánosok véreztek a Donnál. Ők voltak a legfőbb feketézők 1945-ben, most is a zavarosban igyekeztek halászni. Tanács helyett már elöljáróságot szerveztek vallásfelekezeti alapon, más helyen a divatosabb munkástanács álarcában igyekeztek szétrombolni az államhatalmat. Mi jogon zavarták el ezek az úri ügynökök, a jobbára parasztokból álló tanácsokat? A tanácsban lévő parasztembereknek is ugyanolyan volt a terhük, mint a hozzájuk hasonló parasztoknak. Sőt nehezebb volt, mert mindit "példát kellett mutatni". Ha valakinek panaszos volt az elmúlt hat év, akkor az a dolgozó parasztoké volt - akik a földnél maradtak - és nem pedig a falu örök vámszedőié. Nagygazdákkal szemben is történtek törvénytelenségek. A szocializmust magyar módon építeni akaró demokratikus erők az ő érdekükben is szóltak, mert tudták, hogy közöttük is voltak a Horthy-világnak ellenzői. Közöttünk a magyar módon való élni akarásban az a különbség, hogy mi a kizsákmányolás nélküli életet akarjuk. Éppen ezért szállunk szembe azokkal, akik a tanácsokat és a termelőszövetkezeteket igyekeztek bomlasztani. Az igaerő nélkül maradt emberek kénytelenek lettek volna 4-6 nap gyalog napszámért igénybe venni a nagygazdák igaerejét, vagy a gépállomásról "visszaszerzett traktorát". Szerencsére ez a "jó világ" nem tért vissza. A földhöz jutottak megvédték volna földjeiket a "nagy halakkal szemben". Nem árt, ha félszemmel továbbra is figyeljük őket. Ismét megtanultuk, hogy némely volt urakkal még mindég nem jó egy tálból cseresznyézni.

Másik szemünkkel a visszahúzó erőket kell figyelnünk, akik azon az elven, hogy a káposzta felmelegítve jó, úgy gondolják, nyugodtan felmelegíthetik régi, a nép által októberben szemétdombra dobott módszereiket. Nem kertelünk. Megmondjuk őszintén, sokan aggályoskodunk, vajon nem jön-e vissza a régi Rákosi-világ. A régi világ nem egy túlteljesítő embere van még magas polcon, nem egy közülük egyre arcátlanabb. A "meleg napokban" bújtak volna mindenüvé és kerestek menedéket a józan demokraták és becsületes hazafiak oldalán, akik a szocializmust kívánják, de Rákosi-Gerő módszerek nélkül. Mit tesz isten. Most ezeket a józan és becsületes embereket ellenforradalmi tevékenység, vagy megnyilvánulás miatt igyekeznek racionalizálni. Álljunk meg egy szóra. 1956. október 14-én, amikor meghirdettük megyénkben a nemzeti összefogást, nem ebben állapodtunk meg. Egyes embereknek csak a pozíciójuk szent, és nem a nemzet egyetemes érdeke. "Két pogány közt kell tehát megtalálni a szocializmus magyar útját".

Beszélnünk kell a munkás-paraszt szövetségről is, amiről eddig úgy esett szó, hogy a munkások adnak a parasztoknak gépeket, a falu meg köteles a begyűjtést teljesíteni, hogy a városban legyen élelem, azon kívül egynéhány erőszakkal összehozott termelőszövetkezetnek segítettek a különféle csoportok. Ilyenformán az egész munkás-paraszt szövetség nagyon naivan élt a köztudatban. Annyit tettek még ennek érdekében, hogy néhány község élére, vagy termelőszövetkezeti elnöknek, vagy a gyárból vagy a városból funkcionáriusokat küldtek ki. A piacon, meg a vonatfülkében másképpen beszéltek a munkás-paraszt szövetségről, mint a szemináriumokon vagy a plakáton.

A munkások ismét előbbre léptek egyet a munkástanácsok létrehozásával. A munkások politikai szerepe megnőtt. A Rákosi-Gerő-féle bürokratikus klikk elsöprése idején valóban megmutatta az erejét, alkalmas tehát a proletárdiktatúra gyakorlására. A parasztság azonban politikai gazdasági és kulturális érdekvédelem szempontjából teljesen szervezetlen. Márpedig a szövetség csak úgy szövetség, ha az egyenjogúság alapján létesül. Ha a paraszt nem lesz szervezett, akkor alárendelt szerepe lesz és örökké elégedetlen marad. A munkás-paraszt szövetségnek a munkástanácsok és a paraszti érdekképviselet szoros együttműködésén kell alapulnia.

A parasztság köréből is felnevelkedett egy értelmiségi réteg, akik ismerik a marxizmus-leninizmust. Iskola nélkül is sok komoly vezető került ki a parasztságból. Közülük szinte minden falu megtalálja a maga vezető emberét. Bízzunk tehát bennük, mert ők a demokrácia és a szocializmus hívei.

A parasztság jól tudja, hogy számára is a szocializmus jelenti a felemelkedést és a munkásosztály nélkül, vagy ellenére nem mehetünk előre.

A magyar parasztság különböző rétegei akár külön-külön vagy együtt, mindig küzdöttek azért, hogy legyen érdekvédelmi szervezetük. Jogos és időszerű ez a kívánság. Van, aki Kamarára gondol, vagy annak demokratizált utódjára, van, aki a magyar Parasztszövetséget akarja felmelegíteni. A MEDOSZ hívja a régi DÉFOSZ tagokat, vannak, akik a különféle termelési áganként akarnak érdekvédelmi egyesületeket létrehozni. Mi borsodi parasztok és parasztmozgalmi emberek a mai helyzethez mérten, a nemzeti egység és a dolgozó parasztok egysége jegyében "Magyar Földművelők Szövetsége" mellett foglaltunk állást. Ha a munkásoknak és alkalmazottaknak joguk van szakszervezetben tömörülni, akkor a demokrácia elvei alapján legyen joga a földműveléssel foglalkozóknak is arra, hogy szervezkedjenek. Érdekvédelmi szervezetének pártoktól és kormánytól függetlennek kell lenni.

Az alkotmány és a törvények alapján akarunk működni, társadalmi, gazdasági és kulturális érdekeink védelmében és helyzetünk javításáért. Legfőbb cél a magyar mezőgazdaság általános fejlesztése, tekintélyének és külföldi piacainak visszahódítása. Ennek érdekében követeljük a beruházások arányának a mezőgazdaság javára történő megváltoztatását. Tisztességes árakat akarunk elérni termelvényeinkért, amelyek az egyes rétegekhez képest elmaradt paraszti életszínvonal emelkedését biztosítják. A paraszti gazdálkodásnak - egyéninek, termelőszövetkezetnek - egyaránt a szabadságra kell épülnie és mentesnek kell lenni a kizsákmányolástól. Földet tehát csak földműveléssel foglalkozó vásárolhasson, azt is maximum 25 kh-ig. A tagosítást a jövőben az érdekvédelmi szervezet közreműködésével lehessen csak végezni. A tartalékföldek a haszonbérlet lejárta után a földműveléssel foglalkozóknak visszaigényelhetők legyenek, vagy azokat kártérítésre használják fel. A kormánynak segítséget kell nyújtani a talajjavításhoz, mert a Rákosi-Hegedűs-féle mezőgazdasági politika következtében nagymérvű volt a talajromlás. A dolgozó parasztságot hozzá kell segíteni kisgépek vásárlásához. Az állattenyésztés terén fajtakörzeteket kell kialakítani. Rendbe kell hozni legelőinket, rendezni kell a legelőjogot, s teljes önállóságot kell adni a Legeltetési Társulatoknak. Trágya-mintatelepeket kell létesíteni, ahol a helyes trágyakezelést bemutatókon kell ismertetni. Segíteni kell az öntözéses termelést, bemutató telepek létrehozásával kell emelni az öntözéses kultúrát. Keresni kell a tájegységi és belterjes gazdálkodáson belül a nagyüzemi termelés hazai hagyományokon alapuló legjobb módszereit. Létre kell hozni a földműves szövetkezetek széles értékesítési hálózatát exportálási lehetőséggel. Életre kell kelteni a tej- és hitelszövetkezeteket. A sok felvásárló vállalat helyett ezt a tevékenységet a földműves szövetkezetek végezzék, mert így ez jobb és olcsóbb. A feldolgozó ipar, mint pl. a szeszfőzdéket és a kisebb tartósító vagy konzervüzemeket a szövetkezetek üzemeltessék.

A művelődés terén sok kívánnivaló van, mert a falu nagyon lemaradt a város mögött. Sok helyen még mindig nincs alkalmas hely, ahol összejöjjenek és az ifjúság kedve és érdekei szerint szervezeti életet élhessen. Az öregeknek pedig nincs hely arra, hogy a gazdakörben pipázgatás közben gondolatindító és tettre buzdító beszélgetéseket folytathassanak.

Már pedig, ha versenyképesek akarunk lenni a világpiacon, akkor a szakmai ismereteket és az általános műveltséget is növelni kell. Amíg e téren nem lesz frontáttörés, addig nem beszélhetünk a mezőgazdaság komoly újjászületéséről. A fiatalság számára rendkívül fontos a téli szakoskola, amely a mezőgazdasági munka inaséveinek számítana, míg a katonaévek letöltése után önkéntes jelentkezés, vagy minőségi válogatás alapján a népfőiskolában az általános műveltséget és a gazdasági vezetés tudományát növelnék, illetve sajátítanák el, hogy utána valóban a falu, vagy a szövetkezet képzett, okos vezetői legyenek.

Az érdekvédelmi szervnek kellene megrendezni a téli oktatáson kívül a nyári gyakorlati bemutatókat, szövetkezeti látogatásokat, határjárásokat és egyik-másik jellegzetes helyen a mezőgazdasági kiállításokat, bemutatókkal egybekötve.

A falusi művelődési otthonokban okvetlenül társadalmi irányítás szükséges és meg kell szüntetni a "szempontok" alapján irányított népművelés és "kincstári szellemet". A megye parasztságának okvetlenül szüksége van egy jól szerkesztett paraszti hetilapra.

Rendezni kell a dolgozó parasztság betegbiztosítását, orvosi ellátottságát és gyógyszerellátottságát is. A betegbiztosítást és a paraszti nyugdíj ügyét az önkéntesség alapján kell intézni.

Gondoljuk, több érdekvédelmi kérdés is felvetődik olvasóinkban. E cikknek azonban nem az a célja, hogy ezzel a problémával foglalkozzék.

Sok szó esik mostanában arról, hogy megnőtt a termelési kedv a falun. Ezt a szántóföldeken lehet csak valóra váltani. Ezért van most nagy harc a faluban a földért. A józan elgondolások és a legfékevesztettebb kívánságok listája tárul elénk, a különféle küldöttségek és egyéni panaszkodók elmondásaiból. Vegyük sorra a dolgokat. Az állami gazdaságokra, mint a parasztság minőségi vetőmaggal és tenyészállatokkal való ellátása és a városi lakosság élelmiszerrel való ellátása szempontjából szükség van. Területükhöz tehát hozzányúlni káros volna. A feloszlott szövetkezetek földjeiből az "ősi föld" visszaszerzése szintén helytelen. A betagosított területen a feloszlott termelőszövetkezet tagjai közt kell kiosztani. Helyes volna ilyen esetekben a tsz tagok részére úgynevezett kistagosítást végrehajtani, már persze ott, ahol a föld minősége alapján ezt igazságosan meg lehet csinálni. Az egyéni parasztok a termelőszövetkezetek szervezése idején ellenérvként nem egyszer azt vetették fel, hogy tagosítsák az ő egyéni földjeiket is. Ha rokonok kerülnek így egymás mellé a korábban divatba volt kölcsönös segítés alapján, valamifajta egészséges társulás létrejöttét lehetett volna elősegíteni. Úgy megszerezni az "ősi földet", hogy erőszakkal szétverjük a termelőszövetkezetet vagy az állami tartalékterületből kiverjük a kishaszonbérlőt, ez törvénytelenség és alkotmányba ütköző cselekedet. A tagosítás helytelen módszereit elítéljük, a kormányzat is igyekszik ezt rendbe hozni. Kár volna a korábbi helytelenségeket törvénytelenséggel tetézni. Ha az egyéni dolgozó parasztok termelési biztonságot és segítséget kívánnak, akkor a termelőszövetkezetek hasonló óhaját is tartsuk tiszteletben. Nagyon elmaradt embernek kell lenni annak, aki olyan ellenségesen viselkedik a termelőszövetkezeti mozgalommal szemben, mint a 47-es "csajkás" időben. A technika és a számvetés gondolata a mezőgazdaságban is érvényesül. Ezt számításon kívül hagyni annyi, mint lemondani a magyar mezőgazdaság fejlesztéséről, újjászületéséről. Aki a munkás-paraszt hatalom és a szocializmus mellett tett hitet, annak el kell ismerni a termelőszövetkezetek létjogosultságát. Nyilván abban egyetértünk, hogy a Rákosi-Hegedűs-féle módszerekkel nem lehet termelőszövetkezetet szervezni. Az erőszak ideje lejárt. Sokkal helyesebb, ha a jövőről beszélünk. Ez esetben pedig okvetlenül szóba kerül, hogyan tovább!

Szocializmust építünk, tervgazdálkodás van, földjeink leromlott állapotban vannak, kevés a műtrágyánk, szőlőink felújításra várnak, magtermelésünk gyenge és keressük a helyes, sajátos nagyüzemi formákat. Van tehát tennivaló bőven, gyürkőzhetünk. A tél hátralévő heteiben még sok hasznos munkát végezhetünk, ha nekilátunk. Elsősorban azokról a munkákról és feladatokról kell beszélnünk, amelyek legközelebb vannak hozzánk, tehát a tavaszi munkákról. Ehhez persze az kell, hogy január végéig a "földügyek" nagy részét rendezzük. A megmaradt termelőszövetkezetek termelési feltételeit biztosítani kell, az elhurcolt javakat vissza kell vinni. Rendezni kell a feloszlott, vagy tsz-ből kilépett tagok elszámolását, törvényesen és igazságosan, ne úgy, mint 1953-ban, hogy az akkor kilépettek közül sokaknak még most is rendezetlen az ügye.

A legközelebbi tennivalókkal párhuzamosan beszélni, tárgyalni és határozni kell a távolabbi kérdésekben. Dolgozó parasztok és szakemberek most aztán előjöhetnek azokkal a tervekkel, gondolatokkal, amelyeket 1949-től a Rákosi-Hegedűs-féle mezőgazdasági politika mellőzött. Perspektivikus terveinknél abból kell kiindulni, hogy megyénk az ország legnagyobb ipari megyéje, itt van az ország második városa, három nagy ipari város és három bányavidék tartozik ide. Ezek ellátása nagy gondot okoz. Szakembereinknek tehát a gyakorlati gazdákkal együtt arról kell tárgyalni. Hogy hol legyen a megyében zöldségtermelés, öntözéses és száraz. Elővehetjük a Hernád-völgyi komplex tervet, szabályoznunk kell a Sajót, hogy a Sajó völgyében Hét mellett másutt is nagyobb mértékben foglalkozzanak káposzta- és zöldségtermeléssel. A Bodrogköz is segít ebben. Ott azonban már a tartósításra is kell gondolnunk a szállítási nehézségek miatt. A monyhatanyai szeszgyárat tartósító üzemmel is ki lehet egészíteni. A sok embernek a zöldség mellett hús is kell. Gönc környékén és a mezőcsáti járásban kell különösképpen fejleszteni. A városokhoz közel lévő állami gazdaságokban lefejő tehenészeteket kell létesíteni. Nagyon sokat beszéltünk már Tokaj-Hegyalja rekonstruálásáról, de keveset haladtunk előre. Itt az ideje, hogy a néppel együtt megtárgyalva cselekedjünk is. Tokaj-Hegyalja mellett a bükkaljai és miskolci szőlő- és gyümölcsrekonstrukcióról sem szabad megfelejtkezni. A talajjavítás terén is sok a tennivalónk. A mezőcsáti járásban, a szikesekkel, az ózdi, a putnoki és edelényi járásban pedig a talajeróziót kell megállítani. Ha már a tájegységi területeket meghatároztuk, akkor beszélhetünk arról, hogy ott milyen társulással, vagy milyen szövetkezeti formával fejleszthetjük mezőgazdaságunkat. Figyelembe kell venni a munkaerő ellátottságot és ezután lépünk kapcsolatba a Diósgyőri Gépgyár munkástanácsával, hogy nekünk milyen gépeket gyártsanak. Fejleszteni kell megyénkben a mezőgazdasági ipart is, éppen ezért fel kell kutatni az erre alkalmas üzemeket, épületeket.

A termeléssel már meglennénk, de hogyan csináljuk az értékesítést? A földműves szövetkezetek fölvásárló hálózatának mintaszerűen és bürokráciamentesen kell ezt megcsinálni. Beszélnünk kell tehát arról is, hogy a földműves szövetkezeteket hogyan erősítsük meg. Legyen ott valóban szövetkezeti demokrácia, érvényesüljön benne a parasztok akarata, okosan és gazdaságosan vezessék.

Az elmondottak nem ismeretlenek előttünk. 1954 óta a Hazafias Népfront megbeszélésein, vagy a gazda- és olvasókörökben - már ahol volt ilyen - sok szó esett ezekről. Szervezzük újra a gazda- és olvasóköröket, hogy ezekről a közeli és távolabbi problémáinkról nyugodtan, okosan elbeszélgessünk. Ezt az országot nekünk kell szebbé tenni!

Nagy érdeklődéssel olvastam a vitaindító cikket. A kérdés alkalmas időben vetődött fel, segítve, hogy az egészséges, céljainkat támogató társadalmi szerveket cselekvővé tegyük. Mert a mostani helyzetükkel nem lehetünk megelégedve.

Sok a bizottság - halljuk nem egyszer - és ráadásul a legtöbb csak papíron létezik. Vezetőik és tagjaik sok esetben ugyanazon személyek. Ilyenformán, ha munkára kerül sor, a néhány aktív ember napról-napra ugyanazt hallja, s szűk körükben szinte egymást győzik meg erről vagy arról. Pedig mindegyik bizottságnak megvolna a maga szerepe, elevenné tehetnék tömegkapcsolataikat és hozzájárulhatnának a mezőgazdasági termelés fellendítéséhez. Az 1945 után alakult termelési bizottságok hasznos tevékenységét ismerjük. Kár volt a bizottságokat 1949 után elsorvasztani. 1954-ben a szervezetek feltámadtak, de 1955-től ismét csak papíron működtek. Milyen legyen a termelési bizottság a jelenlegi helyzetben?

A párt és a kormány intézkedései, amelyek elősegítik a mezőgazdasági termelés fejlődését, kedvező visszhangra találtak. Nemcsak a földeken, hanem a falusi közéletben is élénkebb mozgolódás volt tapasztalható, elsősorban a Hazafias Népfrontnál és a földműves szövetkezetekben. A Hazafias Népfront Országos mezőgazdasági bizottsága már az év elején megindította "A magyar mezőgazdaság jövője" című vitát. Ezt követően megalakultak a megyei, majd a járási mezőgazdasági bizottságok. E bizottságok munkája egyre élénkebb és egyre több eredménnyel jár. Helyes kezdeményezés volt a mezőgazdasági bizottságok létrehozása. A Hazafias Népfront politikai tömegmozgalom, amely bírálataival és javaslataival is támogatja a kormány politikáját. A népfront mezőgazdasági bizottságai éltek ezzel a lehetőséggel. Javaslataik a nép véleményét tartalmazták. De ezek a bizottságok nemcsak az alulról jövő kezdeményezéseket továbbítják, hanem lelkes hirdetői a párt agrárpolitikai téziseinek is. Munkájukat szélesebb területre kell kiterjeszteni, valami tágabb fórumra volna szükség, ahol beszélgetés, politizálás folyhat. Erre kiválóan alkalmasak a Hazafias Népfront népkörei.

A Hazafias Népfront népköre tágabb, mint a szűkebb réteget képviselő gazdakör, erősíti a nemzeti egységet, mert magába foglalja mindazokat, akik falun érdekeltek a mezőgazdasági termelés fellendítésében. Ez pedig érdeke a gépállomási traktorosnak, a tsz-tagnak, az egyéni gazdáknak, az agronómusnak, a falusi kisiparosnak és a tanítónak. A Hazafias Népfront népkörét felhasználhatják a tanácstagok, a tanács állandó bizottságai és a földműves szövetkezetek rendeletek, határozatok, különböző feladatok ismertetésére. A népkörök a politizálgatás mellett főképpen a szakmai képzést tehetik lehetővé előadássorozatok, ankétok rendezésével.

A nagyobb községekben, nyilván több népkör alakul majd, de a népfrontnak ez esetben is csak egy mezőgazdasági bizottsága legyen. Olyan kis községekben, amilyen nálunk Borsodban sok van, legjobb, ha maga a népfrontbizottság foglalkozik a mezőgazdasági termelés problémáival. Így élő lesz a népfront-bizottság munkája és a gazdák sem maradnak tőle távol.

Most azt látjuk, hogy a mi megyénk községeiben is alakulnak földművesszövetkezeti termelési bizottságok. Igen örvendetes, hogy a földműves szövetkezetek egyre többet törődnek a termelés előmozdításával is. Ugyancsak növekedik a földműves szövetkezet szerepe a szerződéses termeltetésben, a felvásárlásban, a szakcsoportok és termelési társulások segítésében.

Mindez elég gondot okoz a földműves szövetkezeteknek.

Helytelen volna, ha nyakukba vennék az egész falu termelési problémáit. Ezt más, szintén fontos feladataik rovására tennék. Azonkívül a kisebb falvakban nincs is önálló földműves szövetkezet. Ezek az úgynevezett helyi szervezetek mostohának érzik magukat. A körzeti földműves szövetkezetek közös termelési bizottsága a tagszövetkezetek községeinek termeléséhez nagyon kevés segítséget nyújthat. Nálunk a népfront és a MESZÖV vezetői egyetértenek és kölcsönösen támogatják egymás munkáját.

A Hazafias Népfront mezőgazdasági bizottsága a népkörrel együtt a legalkalmasabb fórum, ahol a tájegységi és belterjes gazdálkodási problémákat megtárgyalhatják és minden erőt mozgósíthatnak a kialakult közös elgondolás megvalósítására. A földműves szövetkezet, mint gazdasági szerv, a maga sajátos feladatainak teljesítésével, a termelési szerződések intézésével, a társulások szervezésével, az érdekvédelem ellátásával segíti megvalósítani a népfrontba kitűzött feladatokat.

Fogaskerékként kapcsolódnak egymásba a különféle szervek. A mezőgazdasági termelés nemcsak politikai meggyőzésből és a gazdasági segítségből áll, van itt dolga az államhatalomnak is. A tanácsokra és a mezőgazdasági állandó bizottságokra gondolok. Velük is más már a helyzet, mint a begyűjtés idején volt. Azt azonban még nem mondhatjuk el, hogy megtalálták az helyzetnek megfelelő jó munkamódszert.

Helyes gyakorlat volt, hogy a községfejlesztési terveket nem egy helyen a Hazafias Népfrontban tárgyalták meg először. Megbeszélték a falu kívánságát és javaslatukat a tanács elé terjesztették. Ezeket a javaslatokat a nép magáénak érezte, ezért meg is valósultak. Befizették a megszavazott összeget és elvégezték a felajánlott társadalmi munkát.

A Népfrontban és a földműves szövetkezetben megtárgyalt helyi termelési kérdésekből a tanács jóváhagyásával törvény lesz a faluban, mert a tanács a falu államhatalmi szerve. Határozatainak végrehajtása kötelező. A tanácstagok és az állandó bizottságok a népfront népkörében ismertethetik a határozatokat és ugyanott az alkotmányban előírt feladatoknak, beszámolási kötelezettségüknek is eleget tehetnek.

Az újság olvasó falusi emberek és a község közéletében tevékenykedők bizonyára találkoztak már a "Gazdagodjanak földjeink" mozgalom problémáival. A Hazafias Népfront és a KISZ megyei szervei, valamint a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, az Agrártudományi Egyesület és a TIT a napokban felhívással fordul - és egyúttal iránymutatást is ad - több állami gazdaság és község vezetőihez a mozgalom célkitűzései és a komposztkészítés ügyében.

A második ötéves terv irányelveiből ismerjük, hogy a kettős feladat sikeres végrehajtása érdekében bőven vannak tennivalóink. Ennek egyik része, a nagyüzemek kialakítása folyamatban van, hiszen az idén már a szocialista szektor területére már a szocialista szektor területe elérte a 71 százalékot. A feladat másik részét a több árutermeléssel kell megvalósítani. Az elkövetkezendő öt évben 32 százalékkal kell emelni a mezőgazdasági termelés eredményeit.

A terv megvalósításához a feltételek adva vannak. Beszélnünk kell azonban néhány problémáról, amelynek megoldása, illetve megszüntetése biztosabbá teszi a kitűzött cél elérését. A szövetkezetekben a tagoknak most már nagyobb területben kell gondolkodni. Nem elég csak a nagyüzemi táblák kialakítása. Ez csak lehetőséget ad a többtermeléshez. A folytonosan emelkedő terméseredményeket azonban a jó termőerejű föld adja. Megtettünk-e vajon mindent ennek érdekében? Ha körülnézünk, megállapíthatjuk, hogy nemcsak rejtett tartalékok, de látható tartalékok is vannak. Több helyen tapasztaltuk a gazdasági udvarok szemléjén, hogy inkább trágyadomb, mint trágyatelep az a hely, ahová a trágyát összehordják. A trágyalé egyes helyeken nemcsak az udvaron folyik, hanem sajnos még az útra is kifolyik, márpedig ennek szakszerű összegyűjtése óriási jelentőségű. Tavasszal különösen a kertekben gyakran látjuk, hogy az előző év szár, levél stb. maradványait összegyűjtve elégetik. Egy kicsivel több idő, illetve fáradtság nem ezek pusztulását jelentené, hanem hasznos felhasználását eredményezné. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogyan gazdálkodunk mi a mintegy 50 millió mázsa fel nem használt kukoricaszárral, továbbá a burgonyaszárral, babszárral, a napraforgó szárrészével, kazal-aljával, baromfi trágyával, a zöld bokornyesedékekkel, az árkok tisztításából kikerült földdel, a mezőgazdasági ipari üzemek hulladékaival, a szőlőmetszésből származó venyigével stb. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a háztartási és a zöldség-hulladékot sem.

A belterjesség növelésének is fő feltétele a föld termőképességének folytonos növelése. A föld magas termőképességének növelése a magas terméshozamok elérésének az alapja. Ennek megvalósításához legalább 4 évenként trágyáznunk kell a talajt, ehhez pedig nagymennyiségű trágyára van szükség. Fekete Zoltán egyetemi tanár mintegy 3 millió vagyonra becsüli a szerves trágya hiányunkat. A hiányzó trágyamennyiség biztosításához a kertész gondosságával kell hozzáfognunk. Minden olyan anyagot, amely a termelés növeléséhez, mint forrás és eszköz felhasználható és javítja a talaj termőképességét, össze kell gyűjteni, helyesen kell tárolnunk és felhasználnunk. A minél több szerves trágya előállítására kell törekednünk. Ki kell terjesztenünk a zöldtrágyázás területét is.

Milyen tennivalóink vannak a talaj táperejének fokozása tekintetében? Mindenekelőtt a felelősséget kell felébreszteni a talaj termőképességéért, a többtermelésért, a gazdagon termő földekért. Bármennyire is szakmai kérdésnek tűnik ez, nagyfokú, szívós és sokoldalú politikai munkát kíván. Azzal mindenki tisztában van, hogy a parasztember ismeri a trágyázás jelentőségét, azonban nem tartunk még ott, hogy sok alapvetőnek tűnő kérdésben ne kellene még sokat beszélgetnünk. A talajerő kérdése is sok beszélgetésre és még több cselekvésre szolgáltató téma.

Figyelembe kell vennünk, hogy hazánkban egy lakosra egy katasztrális hold föld jut. Ilyenkor már nem bízhatjuk magunkat a természet kegyeire. Szűzföldjeink sincsenek. Bizonyos vízügyi problémák megoldásával, mint amilyennel most Tiszabábolna községben foglalkoznak, bizonyos termőterület nyerhető, azonban ez nem sok. Az ipari-építkezésekkel és a lakásépítkezésekkel egyre fogy a termőterület. Hozzátehetjük, hogy szinte a legjobb földjeink. Nincs más tennivalónk, hogy a meglévő földterületünk termőerejét fokozzuk.

Külön és részletesebben kell foglalkoznunk a komposzt-telepek létesítésével. A "Gazdagodjanak földjeink" mozgalom egyik legfőbb újabb tennivalóját ebben látjuk. A komposztálás nem egyéb, mint szerves trágya készítése, mesterséges eljárással. A komposzt tehát kevert, több anyagból, több szerves hulladékból származó szerves trágya. A komposztálásnál a mezőgazdaság, a táplálkozás és az ipar bizonyos olyan hulladékait használjuk fel, amelyek más módon már nem hasznosíthatók. A legfontosabb anyagok a növények szárai, gyökerei, levelei, csatornaiszap. A háztartás szerves hulladékait, köztük a nyári háztartási zöldszemetet is felhasználjuk.

Liszenko szovjet akadémikus "A mezőgazdaság nagy tartaléka" című munkájában igen nagy jelentőségűnek tartja a komposztok készítését. Eljárást is dolgozott ki, istállótrágyából és földből készített komposztra. Módszere röviden a következőkben foglalható össze: félhektáros táblára 2-300 tonna istállótrágyát terített ki, erre kiszórt 300 mázsa meszet, és 200 mázsa nyersfoszfátot tavasszal. A földet nyáron át gondosan művelték és trágyalével öntözték, az anyagok földdel elkeverve komposztálásnak indultak. Az így kialakult komposztot augusztusban talaj-gyaluval 15 cm mélyen felszedték, ezzel a módszerrel fél hektáros területről, mintegy 800 tonna komposztot nyertek, amely az istállótrágya értékét megközelítő trágyaszer. Mivel pedig helyben, a felhasználás helyén készült, nem terhelték a kiszállítás költségei. Az elkészített anyagból 20 tonnát adtak egy hektárra, tehát 40 hektárt trágyáztak meg. Ezt a módszert a Szovjetunióban több ezer kolhoz hasznosítja a gyakorlatban.

A kukoricaszár is hasznosan felhasználható szerves trágyának. Tudjuk, hogy a kukorica vetésterülete nő. Nálunk több helyen a kukorica után búza kerül a földbe.

Itt nemcsak a kukoricavetés ideje, a vetőmag megválasztása, a növényápolás, a vegyszeres gyomirtás helyes elvégzése, hanem a szár-feltépés jó munkája is rendkívül fontos. A helyben való feltépés más műtrágya gazdálkodást is jelent. Ha a kukoricaszárat helyben, a táblán tépjük fel, akkor nagy mennyiségű szerves anyaghoz juthatunk. Ez a munka nálunk még nem elterjedt. Mondhatnánk, kezdeti stádiumban vagyunk. A föld termőképességének növelése komplex feladat. A különféle szerveknek tervet kell készíteni a gyorsabb ütemre és a minél kevesebb költséggel való végrehajtásra. A talaj táperejének fokozása érdekében, nemcsak agrotechnikai, hanem műszaki tevékenységre is szükség van. Pl. komposztkészítés, meszezés, gyenge földek javítása, erózió elleni védelem, a vízügyi problémák megoldása. Előfordul, hogy sokszor több szomszédos szövetkezet egyező nehézségekkel küzd. Hasznos volna, ha ezek megoldására a szövetkezetek között a kölcsönös segítség alapján együttműködés jönne létre. Ez olcsóbbá is tenné a munkát. Nem egy helyen a tagok foglalkoztatottságát is egyenletessé tehetik. Szükséges a helyi erőforrások felhasználása is.

A "Gazdagodjanak földjeink" mozgalom sikeres ténykedése érdekében nemcsak a gazdának felkért népfront-bizottságok és a munkában jelentős részt vállaló KISZ-bizottságok, hanem a községi tanácsok, valamint az Agrártudományi Egyesület és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat is nagyon sokat segíthet. Nagy a felelőssége azoknak az állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek, melyek most kezdik majd meg a komposztkészítés munkáját. A tudományos Ismeretterjesztő Társulat előadói közül, azok, akik ismerik ezt a problémát, előadások tartásával felkelthetik az érdeklődést. Utána a tömegszervezetek feladata a megfelelő politikai munka elvégzése. Az Agrártudományi Egyesület tudományos munkával foglalkozó szakembereinek pedig ez a munka nagy lehetőséget ad arra, hogy ki-ki a maga munkakörének vagy érdeklődési körének megfelelően tudományosan foglalkozzék a problémákkal és segítse szövetkezeteink tudományos alapon történő gazdálkodását.

Jól tudjuk, hogy a szorgos tavaszi munka forgatagában sok a tennivalónk. Azonban gondoljunk arra, hogy minden évben többet akarunk termelni, mert az életszínvonalunkat csak így tudjuk emelni. Aki igazán szereti a mezőgazdaságot, segítsen e nagyjelentőségű munkában, amit tud, hogy jobban, gazdagabban termő földeket adjunk át az utánunk következő nemzedéknek.

A megyei tanács szeptember végén tartott ülésén tanácsi rendeletet hozott a község (város) fejlesztéséért végzendő társadalmi munka szervezéséről, értékeléséről és nyilvántartásáról, valamint a községfejlesztési munkában kiváló eredményt elért dolgozók, illetve szervek részére kitüntető jelvény, illetve emlékplakett adományozásáról.

Időszerű volt ennek a tanácsi rendeletnek megjelenése, mert egyik-másik községben a községfejlesztés társadalmi munkájával kapcsolatban érdekes dolgokat tapasztaltunk. Az egyik községben például munkabíró emberek is pénzzel váltják meg a társadalmi munkát és helyettük, bérért, napszámosok dolgoznak. Más helyen a termelőszövetkezet ellenszolgáltatás nélkül adja a fogatot, de a fogatosnak munkaegységet írnak jóvá. A termelőszövetkezeti tagok által végzett segédmunkáért szintén munkaegységet írnak jóvá. Ez helytelen, mert nem más, mint munkaegység hígítás. Mindezek a politikai munka elégtelenségét mutatják, valamint azt, hogy több helyen tisztázatlan a társadalmi munka fogalma.

A tanácsi rendelet a társadalmi munkát a következőkben fogalmazta meg: a község (város) fejlesztési célkitűzések megvalósításáért végzett társadalmi munkának tekintendő minden olyan szak- és segédmunka, fogattal és gépjárművel végzett szállítási stb. munka, továbbá tervezés, művezetés, amelyet az állampolgárok ellenszolgáltatás nélkül, önkéntes felajánlás alapján végeznek.

A községfejlesztés társadalmi munkája a szocialista hazaszeretet iskolája. A községért, a városért való felelősségérzetet is felkelti az emberekben, tehát egészséges lokálpatriotizmust teremt. Ez pedig a szocialista hazafiság útján jelentős állomás. A közösségi munkában fejlődnek, öntudatosodnak az emberek. Kialakul bennük a társadalmi tulajdon védelme is. Bőcs községben például egy traktoros összetörte a lakosság által épített járdát. Az építő emberek bementek a tanácshoz, követelték, hogy a traktoros fizessen kártérítést. Ez érthető is, mert ők nemcsak a népgazdasági terv megvalósításán fáradoznak, hanem napi munkájukon túl, társadalmi munkában is építenek. A közös munka semmibevételét látták a traktoros nemtörődömségében.

A megyei tanács rendelete kimondja, hogy a társadalmi munkát munkaórában kell mérni. A társadalmi munka mérésénél annak legáltalánosabban előforduló formáját, a segédmunkát kell alapul venni, egy szakmunkás órát két segédmunkás órának kell elszámolni.

Intézkedik a rendelet a társadalmi munka nyilvántartásáról és értékeléséről is, és ezt a községi városi tanácsok község- (város)- fejlesztési állandó bizottságának adja feladatul. A végzett társadalmi munkáról vezetett nyilvántartást az állandó bizottság kezeli és zárja le.

A községfejlesztési tervek megvalósításáért végzett társadalmi munkában kiváló eredményt elért állampolgárok munkájának elismerése és megbecsülése végett a Borsod megyei Tanács "A községért" elnevezésű kitüntető jelvényt létesített. Ennek arany fokozatát az kapja, aki legalább 100 munkaórát, ezüst fokozatát, aki 80 munkaórát, bronz fokozatát pedig, aki 60 munkaórát végzett társadalmi munkában.

A társadalmi munka tevékeny együttműködést jelent a tanácsok és a népfront-bizottságok között. A népfront-bizottságok előtt álljon a Hazafias Népfront II. Kongresszusának e munkára vonatkozó határozata. "A népfront-bizottságok rendkívül sokat tehetnek azért, hogy a második ötéves terv a jó hazafiak igazi, bensőséges ügyévé váljék. Ez a terv irányelveinek ismertetésével és vitájával kezdődik és a minél jobb megvalósításáért végzett társadalmi munkával érheti el a csúcspontját. Amennyiben sikerül község- és várospolitikai munkánkat e nagy célkitűzések irányába igazítani, úgy, hogy minden társadalmi erőfeszítéssel létrehozott alkotás az országos terv végrehajtását gyorsítsa, akkor lesz igazán hatékonyabb e területen végzett tevékenységünk. Így vezetjük el a tömegeket már az országos politika tereire, ahol az eddigieknél még nagyobbat és még maradandóbbat alkothatnak, most már nem csupán a szűkebb közösség, hanem az egész nép javára".

Végezetül mindenki meggyőzésére és biztatásául álljon itt Leninnek a "Nagy kezdeményezés" című munkájából a "Kommunista szombatok" jelentőségét méltató rész. "Ez olyan fordulatnak a kezdete, amely nehezebb, mélyrehatóbb, alaposabb, döntőbb jelentőségű, mint a burzsoázia megdöntése, mert ez a magunk renyhesége, fegyelmezetlensége, kispolgári önzése feletti győzelmet jelenti, győzelmet jelent azokon a szokásokon, amelyeket az átkozott kapitalizmus hagyott örökségül a munkásnak és a parasztnak. Az új társadalmi fegyelmet, a szocialista fegyelmet akkor és csakis akkor teremtettük meg, akkor és csakis akkor válik legyőzhetetlenné a kommunizmus, amikor ezt a győzelmet megszilárdítottuk".

Az Északmagyarországban az utóbbi időben több cikk foglalkozott a tájtermeléssel, a tájkutatással. 1959 végén a Borsodi Szemlében is olvashattunk róla. Mindinkább gazdagodik a könyvtári irodalma is és 1960-ban a Magyar-Szovjet Mezőgazdasági Napok egyik témája volt. 1959-ben a keszthelyi Georgikon-napok műsorán is szerepelt.

A termelőszövetkezeti községgé fejlődés, és az első év után a szövetkezeti tagok azon törik fejüket, miképp alakítsák ki a táblákat, miképp növeljék a termelést és milyen módon teremtsenek jobb életet. Az élet vetette fel a témát, ezért foglalkozunk vele többet.

A szocialista mezőgazdaság megerősítésének és a termelés fejlesztésének fontos feltétele, a tájadottságok érvényesítése, a területi elhelyezés és a specializálás tudományos megoldása. Ennek eddig legfőbb akadálya a kisüzem volt. Ezeknek szövetkezetekké való egyesülése után lehetővé válik a helyi feltételek célszerű hasznosítása alapján a munkatermelékenység növelése, az önköltség csökkentése, valamint az üzemi és az egyéni érdekek összeegyeztetése. A termelési tartalékokat legcélszerűbben tudjuk kihasználni, hathatósabban növeljük az életszínvonalat.

Az ésszerű területi elhelyezés célja: a legkedvezőbb feltételek mellett olcsón előállított termékekkel kielégíteni a népgazdaságot és a lakosság igényeit. Növelni a területegységre jutó termelést a legkisebb élő és holt munka ráfordításával. Nézzük ezeket a problémákat megyei példákkal illusztrálva.

A közgazdasági tényezők szerepe a mezőgazdasági termelés elhelyezésében irányt és összetételt szab. A városi - a bánya- és az ipartelepek - lakosságnak elsősorban tejre, húsra, zöldségre és friss gyümölcsre van szüksége. Úgy jó, ha ezek közelben termelhetők. Megyénk városai és ipartelepei e tekintetben szerencsések. Miskolcnak, Kazincbarcikának, Ózdnak, a Sajó-völgy és a Hernád-völgy hagyományos zöldségtermelő községei segítségére van és méginkább lesz. A későbbiek folyamán e területen öntözéses gazdálkodás is lehetséges, így a takarmánytermelést is segíti. A szerencsi cukorgyár melléktermékei pedig a sőrehízlalást teszik lehetővé. Ez exportlehetőséget teremt és a lakosság húsellátását is javítja. Tiszapalkonya körül is most szerveződik a városellátó gazdálkodás. Városaink körül tehát a természeti tényezők is kedvezőek és a szállítás sem kerül sokba. A lakosság friss áruval való ellátása pedig a kereskedelmen is múlik, mert helyes szervezéssel, a termelőszövetkezet földjéről a boltba szállítható az áru.

Másik közgazdasági tényező a népsűrűség és a mezőgazdasággal foglalkozók aránya. E tekintetben a városaink körüli helyzet már nem olyan szerencsés. Sok az öreg, az asszonyok bevonásához pedig némely helyen jelentős politikai munka szükséges. Más a helyzet a Bodrogköz-ben. Ott is termelhető zöldség, az állattenyésztés is jelentős, az ipartelepekről viszont távol van, itt tehát a szállítás már probléma. A mezőgazdaságban dolgozók aránya viszont jó. A Bodrogközben tehát a szállítást kell gyorsabbá tenni és tartósító, valamint feldolgozó üzemeket kell létesíteni. Van is rá lehetőség a szeszgyárak átalakításával. Megyénk déli részén, a hőforrások vize és az ipartelepek hulladék melegvize lehetővé teszi a primőrrel való ellátást, másrészt a termelőszövetkezeti tagság egyenletes foglalkoztatását, ezenkívül nagyobb jövedelmet is biztosít. Ahol egy tagra kevés terület jut, ott több munkaigényes növényt kell termelni, ahol pedig több a terület, ott a fogat és a gépi erő helyes összhangját kell megteremteni. Minden esetben a munkaigényes kultúrák termelésére kell törekedni, továbbá arra, hogy az egységnyi területről minél többet termeljünk. Érteni kell a géppel való gazdálkodáshoz.

A mezőgazdasági termelés - bármennyire is iparosodó - nem a szerelőcsarnokokban folyik. Itt élő termelési eszközök - növény és állat - vannak. Figyelembe kell venni, hogy egy növény különböző viszonyok között más-más költséggel termelhető és más eredményt hoz. A természeti tényezőknek tehát nagy jelentőségük van. A termelés a legfontosabb termelési tényezők egyikén, a talajon folyik, amelynek fejlődése, termelékenysége függ a társadalom fejlődésétől is. Ismernünk kell a talajtájakat, mert egy faluban többféle talaj is található. Az éghajlat - a másik fontos tényező - változatossága miatt nem minden évben biztosítja a legkedvezőbb feltételeket. Az éghajlati elemek, a hőmérséklet és a csapadék mennyiségének és a növény igényeinek ismerete nem közömbös. A mi kontinentális éghajlatunk nagy ingadozást mutat hőmérsékletben és csapadékban. A hőmérséklet nagy előnye, hogy a hosszú tenyészidő változatos termelést tesz lehetővé. A talaj és a napfény jó terméket biztosít. Megyénkben az évi csapadékmennyiség 582 mm, az átlaghőmérséklet 16.1, az évi napfénytartam 1780 óra, a hő-összeg 2960 C fok. Egyes növények termesztésénél figyelembe kell venni a talaj és a hőmérséklet hatását is, mert a kukorica és a paprika melegkedvelő, az árpa szárazságtűrő, a cukorrépa fény-, a burgonya árnyék-, a rostlen pedig párakedvelő. Amint látjuk meteorológiai ismeretekre is szükség van.

A domborzat viszonyai - szintén a természeti tényezőkhöz tartoznak - több körülményre figyelmeztetnek. Más a szél, a napfény, a csapadék hatása, a vízrendszer s a talaj fejlődése a síkvidéken és a lejtős területen. A termelési ágak különbözőképpen alakulnak, más agrotechnikai eljárásokra van szükség. Az erodált területeken például rétegvonalas művelésre és biológiai vonatkozásban fásításra van szükség. A lejtős területeken nemcsak a szállítás, hanem a művelés gépei is mások. Az erdő kiegyensúlyozottabb éghajlatot és párateltséget biztosít, a napfényintenzitás a lejtőkön jobb, mint a síkon. Kimondhatjuk tehát, hogy a természeti tényezők specializálják a termelést. A kedvező feltételeket ki kell használni, a kedvezőtleneket pedig ki kell küszöbölni. Az északi részen talajvédelem, takarmánytermelés és állattenyésztés, a déli részen Tisza-mente, a Taktaköz és a Bodrogzug vízügyi problémák megoldása után belterjesebb termelés szükséges.

Mindezek után nézzük meg, mit is értünk táj alatt? Tájnak, vagy termelési körzetnek a mezőgazdasági termelés szempontjából azonos, vagy hasonló közgazdasági és természeti feltételekkel rendelkező összefüggő területet nevezünk. A tájkutatási munkához különböző térképekre van szükség. A talajismereti, a talajhasznosítási és a vízügyi térképek mind segítői az üzemeknek. A tájkutatás időszerű és sürgős munka. Azért szólunk mellette, meg azért, hogy 1962-re is segítséget adjunk. Nem közömbös ugyanis milyen irányban kezdenek, hogyan alakítják az üzemi arányokat és a helyi lehetőségeket a népgazdasági érdekkel miképpen egyeztetik a szövetkezetek. Kár volna a véletlenre bízva nagy tandíjat fizetni. Ezért üdvözöljük a munka mielőbbi megkezdését. Ehhez, a szakembereken kívül mindazok segítségére is szükség van, akik ismerik egy táj hagyományos termelését és annak további fejlesztése szívügyünk.

Most van a nyári munka dandárja. Nagy az igyekezet, hogy augusztus 20-ra befejezzük a cséplést. Jónéhány termelőszövetkezetben már sikerült ezt elérni. Vigyázó szemeinket azonban már a következő, a cséplés utáni időszakra vetjük. A megyei tanács a tavasz folyamán tárgyalta a községfejlesztés munkáját. Egyes részterületeken megállapított bizonyos lemaradást. Ezek közül a társadalmi munkát emeljük ki. Megyénk lakosai szűkebb pátriájuk fejlesztéséhez és szépítéséhez többszázezer forint értékű anyaggal, önként vállalt társadalmi munkával járultak hozzá. A járdaépítésnél végzett segédmunkától az út- és a művelődési ház építésén át hosszú, de felfelé ívelő a közösség érdekében végzett társadalmi munka útja.

Szükséges a fentieket elmondani, mert vannak olyanok, akik a termelőszövetkezeti községben, az új helyzetben helytelenül értelmezik a községfejlesztés társadalmi munkáját. Néhol a községi vezetők nem vették számításba a lakosság társadalmi munkáját, illetve javaslatait. Arra gondoltak: ha mégis sikerül társadalmi munkát szervezni, azért dicséret, sőt jutalom is illeti őket. A szocialista erkölcstől ilyen távolálló gondolatért, cselekedetért inkább bírálat jár. Más helyen, mint például Nyékládházán, nem vették figyelembe a népfront-bizottságnak a falu fásítása ügyében tett felajánlását. Úgy látszik, itt a vezetők nagyon elbizakodottak a tavalyi jó munka után. Ahol nem szerveztek társadalmi munkát, vagy a felajánlást nem vették figyelembe, ott egyrészt nem bíznak a dolgozó emberekben, másrészt tagadják a községfejlesztés során végzett társadalmi munka tudatformáló szerepét. Találkoztunk olyan véleménnyel is, hogy a termelőszövetkezeti községben nehezebb társadalmi munkát végezni, mert a tsz-ben sok a munka. Az ilyen ellentmondásos véleményeket főképp tsz-vezetőktől hallunk. A gépek és a termelőszövetkezet munkaszervezete, ha ez helyes összhangban van, sokkal jobban biztosít időt társadalmi munkára, mint az egyéni gazdálkodás időszaka. A termelőszövetkezeti tagok között is akadnak, akik úgy érvelnek, hogy fizetnek hozzájárulást, miért kell még társadalmi munkát is végezni. Így nem lesz elegendő munkaegységük. Szembe kell szállnunk az ilyen demagóg, politikai elmaradottságot mutató és aggályoskodó nézetekkel. Most kevesebb a lakosság hozzájárulása. A termelőszövetkezet fogatereje, továbbá a termelőszövetkezet brigád- és munkacsapat szervezete jobban összpontosítható. Nem húzódik el úgy egy-egy mezőgazdasági munka, mint korábban. A községfejlesztés társadalmi munkája tehát nem veszi el a kenyérkereseti lehetőséget.

Mi az igazság tehát, kérdezik a vitapartnerek? A községfejlesztés társadalmi munkája sok községben segítette a termelőszövetkezeti községgé való átszervezést és a tavaszi munkák megindulását. Így például Szirmabesenyőn húszezer forint értékű társadalmi munkát végeztek és az idén a tavaszi munkák elején szépen indultak.

Nézzük, mit csináltak tavaly az első éves termelőszövetkezeti községek. Hejcén, ebben a kis, abaújszántói járásbeli községben hat ember kezdte el a vízvezeték építését társadalmi munkában. Példájuk átragadt az addig közömbösökre is, mert a harmadik napon már a falu felnőtt lakosságának nagy része ott dolgozott és ötvenhatezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. A gönciek is kitettek magukért, mert az első esztendőben különféle munkákkal százezer forint értékben gyarapították községüket. Az idei tavasszal is találkoztunk már alig néhány hónapos termelőszövetkezeti községekben követendő példával. Emődön például a kavicsot húsvét vasárnapján hordták ki a vasútállomásról az útépítéshez, hogy ne kelljen fekbért fizetniük. Tardon az elmúlt esztendőkben a községfejlesztés során egy-két munka nem elég jól sikerült. Most a termelőszövetkezeti községgé alakulás után a tanács és a népfront-bizottság összefogott. A "Hogyan dolgozik jól egy népfrontbizottság" című előadáson több mint háromszázan, a "Községpolitikáról" szóló előadáson pedig mintegy kétszázan vettek részt. E két előadás is hozzájárult a lakosság felvilágosításához. Most az útmenti árkot rendbe hozzák, a kitermelt földet pedig a lakosság szállítja el társadalmi munkában az iskolaudvar feltöltéséhez, valamint a járda építéséhez. A járdaépítés megkívánja, hogy néhány kutat betemessenek és az újat beljebb, az udvarban ássák meg, továbbá több vasrácsos kőkerítést kell elbontani. Akinek ilyen áldozatot kell hozni, vállalja, mondván, rendnek kell lenni, miért csak Tard legyen járda nélkül; a gyerekeknek itt biztonságosabb és ősszel meg tavasszal a sárban nem csapja össze őket az autó, meg a kocsi. Elismerőleg kell szólnunk a társadalmi munkát említve a járásokban működő népfront községpolitikai műszaki munkacsoportokról is. Eredményesen segítették a községfejlesztés munkáját a miskolci, ózdi és a sátoraljaújhelyi járásban.

A községfejlesztés társadalmi munkáját helytelenül értelmezőknek - akármelyik oldalon is legyenek azok - csak azt válaszolhatjuk, hogy ahol helyesen készítették el a szövetkezet tervét és benne a munkaerő mérlegét és jó a munkaszervezés is, ott találnak időt a községfejlesztésre, a társadalmi munkára. A téli időszakban általában az előkészítő munka folyhat, a helyi anyag kitermelése és a helyszínre való szállítása. Május elején, augusztus 20 előtt és novemberben, a munka tényleges elvégzésére kerülhet sor. Megszívlelendő Szalai Ádám tanárnak, a mezőnyárádi népfront-bizottság titkárának javaslata, hogy az állami ünnepek előtt összpontosítsuk az erőket a társadalmi munkára és egy-egy tervet valósítsunk meg. A társadalmi munkába bevonhatók a községből elszármazott szakemberek is, mint például Cserépfaluban is tették, ahol egy falubeli tervezőmérnököt kértek fel az autóbusz váróterem tervének - társadalmi munkában való - elkészítésére.

A társadalmi munka mellett gondolnunk kell a másik nagy erőforrásra, a helyi anyagra is. Igyekezzünk ezt felkutatni, helyesen, célszerűen, minél nagyobb mértékben kiaknázni. Egyik-másik helyen a termelőszövetkezetek összefogása nemcsak a termelőszövetkezeti építkezésekhez, hanem a községfejlesztéshez is sok segítséget nyújthat.

Azoknak, akik nem tudnak mit kezdeni, javasoljuk, hogy tegyék folyamatossá - és jó volna, ha minden községben általánossá tennék - a tisztasági mozgalmat. A községrendezési irányelvek a megye községeinek kétharmadában elkészültek és annak megvalósítását az utak, kutak környékének tisztántartásával, az árkok rendben tartásával, járdaépítéssel stb. már el is kezdhetjük. Kár volna, ha ez évben nem foglalkoznánk a társadalmi munka fejlesztésével, mert az elkövetkezendő esztendőben nagyobb feladatok állnak előttünk a mezőgazdaságban végzendő különféle vízügyi és talajvédelmi problémák megoldásában.

Mindezeket nemcsak az idei községfejlesztési terv sikeres végrehajtása érdekében mondtuk el, hanem az 1962-es terv összeállításának segítéseképpen is. A rest emberek nem mondhatják, hogy majd jövőre jobban csináljuk. A szocializmust építők már az idén is jobban csinálták, mint tavaly, a hátralévő időben jobban akarják csinálni, hogy jövőre még jobban csinálhassák.

A tanácsok állandó bizottságainak helyét és a szerepét vizsgálva, azt látjuk, hogy feladatkörük hasonló a tanácsokéval, de szűkebb annál. Feladatuk többek között segíteni a tanácsokat a rendelkezések végrehajtásában, szervezni a lakosságot az állami feladatok megvalósítására, javaslatot tenni, ellenőrizni a tanács alá nem tartozó szerveket a tanács hatáskörébe tartozó kérdésekben. Amint látjuk, igen széleskörű a tevékenység és sok ember közreműködését kívánja. A tennivalókat tehát állandóan napirenden kell tartani, ezért ellátásukra a tanácsok tagjaiból állandó bizottságokat hoznak létre. Vannak feladatok, amelyek megszervezésére és végrehajtására ideiglenes bizottság is elegendő. Létre lehet hozni pl. ilyen ideiglenes bizottságot a tanácsülés elé kerülő probléma előkészítésére is. Előfordul, hogy az állandó bizottságok albizottságokat hoznak létre. Helyes ez, mert nagyobb területet ismernek így meg. A kézbentartás és az elszakadás veszélyének meggátlása végett legjobb, ha egy állandó bizottság 3-4 albizottságot hoz csak létre.

A módszerek tekintetében különbség van a községi, valamint a járási és a megyei állandó bizottságok között. A községi állandó bizottságok a tanácsnak a lakosságot közvetlenül érintő munkáját segítik, továbbá a lakosságot aktívák útján mozgósítják. A járási és a megyei tanács állandó bizottságai viszont a tanács vezető és irányító tevékenységét támasztják alá, tehát inkább elvi kérdések kidolgozásán fáradoznak.

A különböző szintű állandó bizottságok között nincs alá- és fölérendeltség, legjobb, ha tapasztalat és véleménycsere útján jó kapcsolatot teremtenek egymás között. A tervezés és a költségvetés összhangja ezt meg is kívánja. A felsőbb állandó bizottságok ne befolyásolják az alsóbb szervek állandó bizottságait. A cél az, hogy a jól dolgozók munkamódszereit és vezetési stílusát terjesszük el. A legdöntőbb, hogy az állandó bizottságok a hozott határozat elfogadásával nem végzik be munkájukat, hanem megkezdik, ugyanis akkor kezdődik a végrehajtás segítése, a lakosság megszervezésével.

Néhány községben vita folyt arról, hogy szükség van-e mezőgazdasági állandó bizottságra.

A termelőszövetkezeti községben nem csökkent a tanács feladata, tehát állandó bizottságra is szükség van. Az állandó bizottságok munkája tehát más tartalmat kap. Érdemben kell tárgyalnia és előkészítenie a tanács elé kerülő kérdéseket. Ha szakemberek nincsenek az állandó bizottságban, akkor alakítsanak albizottságot és vonják be őket. A községi mezőgazdasági állandó bizottság tanácsot adhat a termelési profil kialakításához, programot dolgozhat ki, amit a tanácsülés elé terjeszthet. Bár a tanács és az állandó bizottság a termelőszövetkezetet nem kötelezheti egy-egy feladat végrehajtására, de a termelőszövetkezet és annak vezetői nyilván előre akarnak haladni. Tehát megszívlelik a javaslatokat. Az állandó bizottság foglalkozhat konkrét termelési probléma kidolgozásával, valamint a kampány feladatokat is megtárgyalhatja.

Másutt az állandó bizottságok gyenge, vagy papíron való működése azt a gondolatot veti fel, hogy nincs is szükség rájuk. Az ilyen nézetet vallóknak nincs igazuk, mert a legképzettebb vezetők sem pótolhatják a kollektíva alkotó kezdeményezését.

A továbbiakban nézzük meg, hogy a termelőszövetkezeti községben az új problémák felvetődésével miképpen lehet együttműködniük az állandó bizottságoknak. Napirendre került a táblásítás, a területrendezés és a községrendezés problémája. E feladatok megvalósításához a megyei tanács és a járási tanácsok állandó bizottságai hathatós segítséget nyújthatnak. A szép falukép kialakítása végett elvi és gyakorlati együttműködés alakulhat ki a terv és építési állandó bizottság, valamint a mezőgazdasági és az egészségügyi állandó bizottság között. A községrendezési irányelvek alapján kell munkálkodniok, segíteniök kell az évi községfejlesztési tervek helyes kialakítását, fokozni a társadalmi munkát. A művelődési állandó bizottság az ifjúság bekapcsolásával segítheti az állandó bizottságok munkáját. Az emberek nevelése a másik nagy feladat ma falun. A téli művelődési esték programjának összeállításában együtt kell működniük a művelődési, a mezőgazdasági és az egészségügyi állandó bizottságoknak. Elsősorban a nagyüzemi szemlélet kialakítását, a szövetkezeti demokrácia erősítését, a szocialista törvényesség biztosítását tekintsék feladatuknak. Az általános műveltség kérdése végett a táj, történelmi, irodalmi, technikai, természettudományos és egészségügyi ismeretek gyarapítását kell szorgalmazni. A szocialista brigádok munkájának segítése is fontos feladat a mai termelőszövetkezeti községben. A mezőgazdasági és a művelődési állandó bizottság hasznos együttműködése e brigádok javát szolgálja, mind művelődési és emberformálás szempontjából.

Jelentős probléma közéletünkben az alkoholizmus elleni küzdelem, amely termelési és politikai probléma is. A mezőgazdasági állandó bizottságok szorgalmazhatják a gyümölcstermelést és azok célszerű felhasználását, az egészségügyi állandó bizottság a túlzott alkoholfogyasztás károsságát mondhatja el, a művelődési állandó bizottság, segítve az előbbit, felvilágosító munkát végezhet, a kereskedelmi állandó bizottságnak támogatni kell az eddigiek munkáját azzal, hogy ellenőrzi, van-e elegendő gyümölcslé és üdítőital az üzletekben, italboltokban. Mindannyiunk közreműködésével, a Népi Ellenőrzési Bizottság eredményes vizsgálatokat folytathat a probléma sikeres megoldására.

Egyes községi állandó bizottságok, de más helyi szervek is, már most egészséges kapcsolatot teremthetnek egymással. Pl. az egészségügyi és a szociális állandó bizottság, valamint a művelődési állandó bizottság, a művelődési ház vezetőjével és a termelőszövetkezet kulturális, szociális állandó bizottságával, ktsz-el, vagy más szervvel, ahol van kulturális alap, a helyes felhasználás és a község igényeinek kielégítése szempontjából. Ha többen összefogják az anyagi erőket is, akkor hamarább tudnak a művelődési házon belül egy klubot létrehozni, azt be tudják rendezni, televíziót tudnak vásárolni. Nem is beszélve a könyvtár fejlesztéséről.

A tanácsok állandó bizottságairól a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1954. évi 18. és 19. számú határozatai a következőket mondják: "helyes, ha az állandó bizottság aktívahálózatának kiépítéséhez a Hazafias Népfront helyi bizottságainak segítségét kéri. Az állandó bizottság figyelembe veszi javaslataikat és ara törekszik, hogy a helyes javaslatokat a tanács megvalósítsa". Az egyik fontos feladat tehát az állandó bizottságok aktívahálózatának bővítése. Az állandó bizottság aktivistáinak szerepe jelenős. Ők jelentik az összekötő kapcsot a tanácstagok és a dolgozók között. A tanácsok állandó bizottságai a tömegszervezetektől e tekintetben jelentős segítséget kaphatnak. Egészségügyi vonatkozásban a Vöröskereszt és a nőtanács, a művelődési ügyekben a Pedagógus Szakszervezet és a nőtanács, valamint a szülői munkaközösségek sok segítséget nyújthatnak. A közeljövőben megalakuló szakmai bizottságok nemcsak politikai vonatkozásban jelentenek majd új színt a falun, hanem az állandó bizottságok lehetőleg minél több tudományos embert vonjanak be aktívaként. Laza aktívahálózatot lehet létrehozni egy-egy akció lebonyolítására. Előnye, hogy mozgékony, hátránya viszont, hogy az akció lebonyolítása után az aktívák szétszélednek. Helyes tehát, hogy brigádokat hozunk létre egy-egy á.b.-tag vezetésével egy-egy területen és mindig más-más feladatot tűzünk ki célul. Ilyenformán tehát nem felesleges a különféle falusi tömegszervezetek létezése. Különböző rétegeket nevelnek ők a párt iránymutatása alapján. Megfelelő együttműködéssel ki lehet alakítani a közös elveket és a feladatokat, a sajátos módszerek alapján közelebb lehet hozni az embereket egymáshoz, együttes cselekvésre lehet bírni és azon keresztül gondolkodásukat is meg lehet változtatni. Ezért jó, ha az állandó bizottságok tagjai, vagy aktívái között a különféle szervezetek képviselői is helyet foglalnak.

Visszaemlékezés a bogácsi földosztásra és a földműves szövetkezet megalakítására

Már diákkoromban olyan emberek körében forogtam, akik gyakran beszélgettek a majdani demokratikus Magyarországról. A népi írók könyveit elolvastam, velük személyesen is megismerkedtem a Szabad Szónál. 1939 és 40-ben szövetkezeti témájú cikkeim jelentek meg a Szabó Pál szerkesztette Szabad Szóban. Diáktársaim is, de a katonaságnál is földosztónak neveztek miután nagyon sokat beszéltem a földreform szükségességéről. A sors kegyes volt hozzám, mert szülőfalumban Bogácson valóban részt vehettem a földosztás segítésében. Miután nem voltam földigénylő, kötelességemnek tartottam segíteni barátaimat, földijeimet.

Az Egri Székeskáptalan Pazsag tanyáján csak 500 hold földet oszthattunk fel, mert ennyi állt rendelkezésre. A szomszédos Tard községben a Coburg hercegség 5.000 holdját oszthatták fel. Sok fiatalembernek azt ajánlottuk, hogy a Dunántúlon több föld van. Mint hajdan Árpád követei útra keltek és a Budapest melletti Perbál községet találták alkalmasnak a letelepülésre. A faluban azóta Kis-Bogácsnak is nevezik ezt a községet. A teljesen nincstelen családosoknak 3 hold volt az alapjuttatás és gyermekenként 400 ölet tudtunk csak juttatni. A földigénylőknél figyelembe vettük a szülőktől várható örökrészt úgy férj mint feleség ágán, és a családi helyzetet. Így igyekeztünk 3 holdra azt kiegészíteni. Lényegében egy törpebirtokosi állapot alakult ki. A faluban kulák nem volt, a 15 holdon felüli paraszt is kevés volt. Nagyon sokat jártak el a faluból summásnak, főképp a Dunántúlra. Tavasszal útra keltek és novemberben tértek haza. Télen "ölfavágás" volt a Bükk erdeiben. Szép számmal éltek a faluban kőművesek. Közülük többen is földigénylőnek léptek fel. Először ők ragadták a kezükbe a földigénylés ügyét, de nagyon maguk felé hajlott a kezük. A teljesen nincstelen hadiözvegyeknek nem is juttattak földet. Így a nép lemondásra késztette őket. Az új Földigénylő Bizottság 1919-es forradalmárokból és főként harcos fiatalemberekből alakult meg. Nőket is választottak a bizottságba. A földigénylők főképp olyan nagyhangú és bátornak tartott asszonyokat választottak, akiktől az igazságos elosztást remélték. Közben egyikük-másikuk meghátrált, mert ahogy mondták: "nem gondolták, hogy ilyen nehéz munka ez".

Iskolatársaim és barátaim kérték a segítségemet, és én szívesen segítettem nekik. Úgy gondoljuk, jól végeztük el a munkát, mert rokonaink közül néhány egy-két évig haragudott ránk. Jó falusi szokásként azt remélték, hogy részre hajlók leszünk. Az volt az elvünk, hogy ezt a munkát becsületesen kell csinálni "sógorság, komaság, le az uborkafáról".

Nemcsak a földosztás munkája várt itt ránk. A termelést is meg kellett indítani. Igaerő alig volt a faluban. Volt azonban egy traktor és vetőgép, meg egy pár bivaly. Szerencsére volt eladni való lenszalma is. Ennek az árából vettünk gépolajat és a traktor a 6-os km-kőnél elkezdte a szántást. Jó nagy táblát egybe szántott és utána egybe vetettünk. Majd ezután osztottuk fel a vetett területet. Többen mondták is, hogy milyen könnyen megy így a munka. Megjegyeztem, ne szóljatok senkinek, de a kolhozba is így megy. Barátaim jót nevettek, hogy valóban amikor a kolhozzal ijesztgetik a népet, tényleg nehéz erről beszélni, de azt is mondtuk, hogy ha látják majd a könnyebb munkát, majdcsak megbarátkoznak a szövetkezettel.

A traktort és a gazdasági épületeket ugyanis 1945 augusztusában a földműves szövetkezet tulajdonába vettük. A földreformrendelet ugyanis lehetővé tette ilyen szövetkezetek alakítását. 131.000/1945 FM számú rendelet a földműves szövetkezetek alakulásáról csak szeptemberben jelent meg. Fekete Rudolf nevet kell említenem és egy szihalmi származású rendőrét (nevére már nem emlékezem). Lementem a tanyákon élőkhöz és felolvastam nekik a 600-as rendelet azon passzusát, amely az ilyen gazdasági épületekről szól. Becsületükre legyen mondva, hogy társadalmi tulajdonként kezelték az épületeket. Tard községbe ugyanakkor 3 tanyát bontottak el. A pazsagi gazdasági épületek először az 1948-ban alakult József Attila Termelőszövetkezet, majd az Új Élet Termelőszövetkezetnek ma is használt gazdasági épületei. 1945 őszén többen eljöttünk a községből, én a Nemzeti Paraszt Pártnak lettem megyei titkára és a szövetkezeti kezdemény nem erősödött tovább, pedig szép elképzeléseink voltak. Először nyúltenyésztéssel majd baromfitenyésztéssel és sertéstenyésztéssel kívántunk foglalkozni. Egyik a másiknak adta volna az anyagi erőt. Mégis annyi haszna volt e kezdeményezésnek, hogy a termelőszövetkezet a járásban az elsők közt alakult meg. Hócza Vendel a Földosztó Bizottság elnöke, Molnár József a Földosztó Bizottság jegyzője és Farkas Imre nevét kell említenem, majd később Majoros László és Farmosi Imre kapcsolódott a földműves szövetkezet munkájába. A földosztó bizottságiak a fenyegetések ellenére harcosan és nagyon igazságosan, körültekintően tevékenykedtek. A felsorolt emberek közül Farmosi Imre ma a Mezőkövesd és vidéke ÁFÉSZ elnöke, a SZÖVOSZ Igazgatóságának és az Országos Szövetkezeti Tanácsnak a tagja. Nem rég járt Vietnámban. Ő volt a MADISZ elnöke is. Én voltam a MADISZ korelnöke.

Az egyházi javadalmi föld egy részét is kiosztottuk házhelynek. Többen azt mondták, nem lesz ott ház, azon Isten áldása, mert a papét osztják ki. A litániáról jövő asszonyok nem is szóltak mellette. Néhány idősebb és fiatalabb ember hangosan követelte a papi föld házhelyként való kiosztását. Ez a terület közvetlenül a faluhoz csatlakozott, legjobban ez a terület mutatkozott házhely-osztásra. A néhány erőteljes hang után én azt mondottam, hogy a többség a javaslat mellett van, így kiosztjuk házhelynek a pap, a kántor és a harangozó földjét. Nagy kő esett le az asszonyok szívéről. Én vállaltam a döntést ebben az ügyben. A kisgazdák budapesti győzelme után néhány felbérelt vallásos ember kiráncigálta a házhelyeken a karókat. Feljelentettük őket, de a kisgazdapárti járási rendőrkapitány elsimította az ügyet. Hócza Vendel volt az első házépítő, majd a kertészkedő Molnár Testvérek. Azóta egy szép új telep szebbnél szebb házai mutatják 25 év ragyogó eredményeit. A faluban is a régi házakat ezek képére és hasonlatosságára alakítják át. Többen mondták már azóta a vallásos emberek közül "hát mégis Istennek tetsző dolgot csináltatok".

Somogyi Imre "Kert Magyarország felé" című könyvét a könyvtáramból a kertészkedni akarók rendelkezésére bocsátottam. Rongyosra olvasták. A Molnár testvérek voltak az első kertészkedők. Közülük József a Földigénylő Bizottság jegyzője ugyan Mezőkövesden ipari munkás, de a ház melletti kis kertje, az ma is mintakert. Az új gazdák indították el tehát a belterjes gazdálkodást a faluban. Ma a termelőszövetkezetnek jelentős jövedelmi forrása a kertészkedés.

Most, a 25. évfordulón, amikor visszaemlékezünk azokra az emlékezetes napokra bennünket, 45-ösöket örömmel tölt el, hogy népünk javára cselekedhettünk.

Megdöbbenéssel olvastuk: Meghalt Iván Vasziljevics Szalimon, aki 1975-83 között Budapesten követségi tanácsosi rangban a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének képviselőjeként dolgozott.

1961. augusztus 19-én Moszkvában találkoztam vele először. A Szovjet-Magyar Baráti Társaság az akkor Moszkvában tartózkodó magyar csoportok részére alkotmánynapi ünnepséget szervezett. A mi csoportunk politikai munkatársakból, újságírókból, rádiósokból állt. Valahogy megérezte, hogy tollforgatók, irodalmárok, irodalombarátok vagyunk, mert bennünket tüntetett ki köztünk maradásával. Mindannyian bámultuk, hogy nemcsak a magyar irodalom klasszikusait ismerte, hanem a maiakat is. Hazajőve, íróbarátaimnak beszéltem róla. Szemük felragyogott. Iván Szalimon! - kiáltottak fel, csodálatos ember, a kívánságunkat, a gondolatunkat kitalálta. 1975-ig a Szovjet Írószövetség külügyi bizottságának magyar referense volt.

1975-ben Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában ismét találkoztam vele. Felelevenítettük első találkozásunkat, hozzátéve, hogy íróbarátaimmal sokat beszéltünk róla, például a tokaji írótáborban is. Utána többször találkoztunk, sohasem mulasztotta el a tokaji írótáborról való érdeklődést. Magyar-szovjet barátsági rendezvényeinken gyakran tartott előadást a mai szovjet irodalomról és irodalmi kapcsolatainkról. Mindig emlékezetemben marad egy Barátságfesztiválbeli szereplése, amikor a következő év programjáról beszélgettünk a testvérmegyék képviselőivel és a budapesti kulturális központjaik vezetőivel. Felszólalása erős internacionalista kötőanyag volt a testvérmegyék barátságában. 1976 márciusában magyar-szovjet barátsági hét volt megyénkben. A záróünnepséget a szerencsi várban lévő művelődési házban tartottuk. Nagyara becsülendő figyelmességgel a Rákóczi-várban II. Rákóczi Ferencről beszélt születésének 300. Évfordulója évében. Örömmel hallgattuk és köszöntük történelmünk nagyszerű ismeretét.

Valószínű, hogy sok ilyen protokollmentes, mindig mosolygó arccal, olykor harsogó jókedvvel való köztünk járása után alakult ki a népfrontosok körében: hogy "Iván Szalimon tiszteletbeli magyar". Nagyon jól, sőt ízesen beszélt magyarul. Az 1961-es találkozásunkkor hallottam tőle, hogy Poltavában született, orosz emberként.

Egy éve a HNF Országos Tanácsa Népfrontmunkáért kitüntetéssel köszönte meg a két nép barátságának erősítése érdekében kifejtett tevékenységét. Külföldieknek ritkán adományozzák ezt a kitüntetést. Népfrontos kollégáimtól tudom, hogy a kitüntetés átvételekor Iván Szalimon jó szívvel vallotta magát a Hazafias Népfront aktivistájának.

Ezért fogadtuk mi - akik tiszteltük, szerettük - szomorúan halálhírét. Tisztelettel emlékezünk rá!

A háború idején nagy volt bennem a vágy, hogy otthon legyek a földosztásnál. Megadatott, Gyermekkoromban nyaranként hallottam: "Holnap a Proletárba (Dűlő neve) megyünk aratni". Gyenge föld volt, ahol mint marokszedő nagyon szenvedtem. Szüleim még az első világháború után kapták a földosztásnál. Később tudtam meg, hogy ez volt a Nagyatádi-féle földreform. A harmincas évek második felében a népi írók könyveiből és a Szabad Szó című radikális parasztlapból ismerkedtem meg a földreform fontosságával. A legkülönbözőbb megoldási lehetőségeiről hallottam, olvastam az akkori pártok elgondolásaiból. 1919 hibájául rótták fel, hogy nem oldotta meg a földkérdést. A polgár-paraszti megoldás széles körben ismert volt, amelynek lényege: a föld azé legyen, akinek van mivel megművelnie. Egyes módosabb falusi kisiparosok is szimpatizáltak ezzel. A kisurakból nagyurak akartak lenni. A Kisgazdapárt ezekről főleg az 1945-ös novemberi választások után beszélt. A szegényparaszti elgondolás kezdettől radikális földreformot képviselt: "A föld azé, aki megműveli. A földreform a kérdések kérdése". Szerencsénkre ez kerekedett felül nagy osztályharcban.

A felszabadult községekben a kommunisták álltak az élen. Jeleskedtek a népi szervek létrehozásában, a rendteremtésben, a romok eltakarításában, az élet megindításában. Az MKP 1944. november 30-án közzétette "Magyarország demokratikus újjászületésének és felemelkedésének programja" című javaslatát. Többek között szólt arról is, hogy "a földigénylők közreműködésével széles körű földreformot kell végrehajtani, mely sok százezer földnélkülit és szegényparasztot tesz életképes kisgazdaság tulajdonosává". A programjavaslatot a Szegeden 1944. december 3-án megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai is elfogadták. Ugyancsak így tett a Debrecenben 1944. december 21-én megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés is. Szózatában a magyar nép tudomására hozta, hogy "földreformot akarunk! Földhöz juttattunk sok százezer földnélkülit és szegényparasztot, hogy gyarapítsuk a magyar nemzeti erőt és évszázadokra megszilárdítjuk a demokratikus magyar államrendet".

Az idő több okból is sürgette a gyors végrehajtást. A politikai erőviszonyok nemzetközileg javultak Európában, általában a kommunisták vezetésével széles demokratikus fellendülés bontakozott ki, visszaszorítva a fasiszta erőket, sőt a nagytőkéseket is. Közép-Kelet-Európában pedig a földbirtokosokat. Tőlünk megvert helyzetükben sokan elmenekültek, és így nem gondolhattak komolyan az ellenállásra, de a reakció nem nyugodott bele a hatalma elvesztésébe. Az ország gazdasági helyzete is sürgőssé tette a mezőgazdasági termelés megindítását, amely valójában csak a földreform végrehajtása után volt lehetséges. A szegényparasztság különösen az Alföldön mozgolódott. Megyénkből a borsodszemereiek (ma Mezőszemere néven Heves megyéhez tartozik) földmunkás szakszervezete 1945 februárjában a főispánhoz írt levelében még a tavaszi munkák előtti földreform megvalósítását sürgeti. Március elején az itteni Nemzeti Bizottság és a termelési bizottság az alispánhoz fordul, hogy a Jungreis-féle bérgazdaságot kishaszonbérletben kívánják hasznosítani. Az alispán öt nap múlva beleegyezőleg tudomásul veszi, mert a Nemzeti Bizottságnak ez jogában áll. A mezőnagymihályi Nemzeti Bizottság ugyancsak március elején a főispánnak írt felterjesztésében követeli a földreform-törvény sürgős megalkotását és a földbérleti szerződések módosítását.

Részletesebb földreformtervezettel 1945. január 14-én az 1939-ben alakult Nemzeti Parasztpárt (NPP) jelentkezett először. A népi írók a szegényparasztság és a falu szószólóiként könyveikben és a Szabad Szón keresztül követelték a radikális földreformot. Erdei Ferenc belügyminiszter volt a kormányban. Az NPP vezetői közül legjobban ő ismerte a marxizmus-leninizmus agrárelméletét. Az NPP földreformtervezetének célkitűzései a következők voltak: a birtokviszonyok gyökeres és teljes újjárendezése szükséges. El kell kobozni a hazaárulók, fasiszták és a volksbundisták (a magyarországi németek Hitler-hű szervezete) birtokait. Igénybe kell venni minden 100 kt. h.-on felüli úri birtokot, a parasztbirtok meghagyható felső határa 200 kat. H. lehet. A juttatandó földterület felső határa 15 kt. h. Elsősorban a teljesen birtoktalan és törpebirtokos parasztságot kell földhöz juttatni.

Az MKP vitára ajánlotta a tervezetet, és sürgette az együttműködést, "minél gyorsabb lesz a földreform végrehajtása, annál kisebb lesz az elkerülhetetlen gazdasági megrázkódtatás".

A Kisgazdapárt csak február végén nyilatkozott. Általában egyetértett, de zavarkeltőnek mondható a megnyilatkozása: "A mai körülmények között folytatható egyéni gazdálkodásra nincs felkészülve, ez a sok mezőgazdasági cseléd. ... de azt, hogy kollektív gazdálkodásra nem volna felkészülve, azt cáfolja az egész magyar mezőgazdasági élet. A nagybirtok nem más, mint kollektív művelés. Úgy látszik tehát, hogy igenis be van állítva a magyar parasztság egy része, ez volna járható útja a földreformnak". Időt is akartak nyerni a "megfontolás", az "alaposság", a "szenvedélymentesség" hangoztatásával. Azt szerették volna, ha minél több 300-500 kat. h.-as középbirtok marad meg, és a földreform 25-30 kat. h.-as gazdaságokat hoz létre. De ezzel nem állhatott elő. A végrehajtást pártatlan testületre akarta bízni. Érdemben nem szólt az NPP javaslatához, de konkrét javaslatot sem készített, mert elképzeléseiben a polgári földreform szerepelt. A Szociáldemokrata Párt az Ideiglenes Nemzetgyűlésben a földreform szükségességével egyetértett.

A Tiszántúlon a szegényparasztok mellett a kisparasztok is nemcsak a kormány intézkedéseit követelték, hanem előkészültek a földosztásra is. Nem voltak erőszakos parasztmegmozdulások mint 1918-19-ben, de higgadtan és határozottsággal léptek fel. Az önhatalmú földosztás a gazdag parasztok számára is kellemetlen lett volna. Nem lehetett már április 1-ig várni, hogy a Nemzetgyűlés összeüljön. A Dunántúlra a német hadvezetés 11 hadosztályt vezényelt a nyugati hadszíntérről. Közismert, hogy a Balaton és Székesfehérvár körül milyen elkeseredett harcok folytak. Ezt figyelembe kellett venni. Így történt, hogy a földművelésügyi miniszter javaslatát a pártközi értekezlet 1945. március 15-én különösebb vita nélkül megtárgyalta és elfogadta. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány is megtárgyalta és "Az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhözjuttatásáról", közismerten a 600-as rendelet címen jelent meg. Ezzel a földreform előcsatározásai lezárultak.

Következett a végrehajtása. A szegényparasztok érdekei kerekedtek felül, tehát antifeudális, tőkésellenes és antifasiszta jellegű, mert ingatlant, ingót, mezőgazdasági jellegű ipari üzemeket kisajátít, és elkobozza a fasiszták birtokait. Kivétel az 1000 holdon aluli birtok esetében, ahol meghagy 100 kat. h.-at és vele arányos felszerelést. Állami tulajdonba vette a nagybirtokosok városok-községek erdőit és minden 10 kt. h.-nál nagyobb erdőt. Ez volt az alapja a szocialista erdőgazdálkodásnak. A reform megjelenése idején már működtek a különböző népi szervek, üzemi bizottságok, falun termelési bizottságok, és legelsősorban a nemzeti bizottságok, amelyek ez időben a falusi önkormányzat, a képviselőtestületek megválasztása során folytattak harcot. A nagy népmozgalomban a közvetlen demokrácia forradalmi demokratikus szelleme együttesen olyan történelmi légkört alakított ki, amely nagyon kedvezett a földigénylőkből alakított községi Földigénylő Bizottság népgyűléseken történt megválasztásának, hogy elvégezzék történelmi küldetésüket a radikális, a szegényparasztság érdekeit szolgáló földreform végrehajtását, vele az új honfoglalást.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról a legkülönbözőbb módon jutott a leginkább érdekeltekhez, az igényjogosultakhoz. Debrecen környékén gyorsabban terjedt a hír és nyomában a cselekvés. Molnár Zoltánék (MKP megyei titkára volt, ma József Attila-díjas író) az akkori Bihar megyei Geszten már április 2-án átadták a birtoklevelet az újgazdáknak. Felosztották a hírhedt Tisza grófok birtokát. Fekete Gyula Mezőkeresztesen talált egy röplapot, amelyen az állt, hogy a Győrffy-kollégisták jelentkezzenek Debrecenben. "Toronyiránt" menve jutott el oda és Borsod-Gömör-Kishont vármegyében való földosztásra kapott megbízatást - 23 évesen. A diósgyőri munkások, mint járási megbízottak sok-sok munkástársukkal együtt segítették a községi földigénylő bizottságok létrehozását, munkáját.

Abaúj-Torna vármegyében lassan járt a posta - a Megyei Földbirtokrendező Tanács panaszolta - mert egy ajánlott levél 30 nap alatt került a megyeszékhelyről egy közeli községbe. E megyéhez tartozó gönci járásban a Budapest-Kőbányáról jött kommunista munkás Harmati Sándor (két ízben volt az MDP megyei első titkára Borsodban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ma a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke) bátorította és segítette az ottani nagybirtok kiosztását.

A rendelet ismertetése, magyarázása és értelmezése lélekemelő és izgalmas volt egy-egy népgyűlésen. Az ezeréves per eldőltében a kétkezi dolgozó emberek jog és történelmi igazságérzete pontosan ítélkezett az elkobzásnál, az igénybevételnél. Ez az igazságérzet forradalmi harcossággal párosult a földet visszaperelni akarókkal, a mentesítések esetében, az újrafelosztást követelőkkel szemben. Mint kiscselédek, liba- és disznópásztorok, harmadosok, részesaratók és cselédek, summások, addigi életükön bőven szereztek tapasztalatot a kizsákmányolásból, az embertelenségből. Tudták, hogy melyik földesúr az, aki levegőnek nézte a más halandót, ki volt a zsíros és parancsolgató basa-paraszt. Ezeknek a kizsákmányolóknak az esetében a kompromisszumnak számító 100 és 200 holdakat sok helyen nem tartották tiszteletben. Nem bosszúból, ahogyan Mindszenty hercegprímás vádolta őket, hanem történelmi igazságérzetből. Számon tartották a termelésben élen járó, példamutató és emberséges nagygazdákat, akiknek a munkásai, jó emberei voltak. Az ő esetükben tiszteletben tartották a rendeletet. Tizenöt, tizenhét év múlva pedig az MSZMP helyes politikája alapján, aki még élt és földdel foglalkozott közülük, bevették a termelőszövetkezetbe. Volt, akit elnöknek választottak. A már kialakult nemzeti közmegegyezésben ez annak idején jelentős tényező volt. Hosszan sorolhatnám azon elnökök, jegyzők, bizottságok, tagok nevét, akik a rendelet ismertetésében jeleskedtek. Most csak Balázs Gyula bükkaranyosi elnököt említem, aki hat fiskálisnál jobban ismerte a rendeletet. Azok névsorát is, akik kimérték a földet. Közülük is csak egyet említek, földimet, Molnár Józsefet, mert mérnöki elgondolással, pontossággal mérte a földet, a házhelyet. Az időben a megyét járva, sok ilyen "népi inzsellérrel" találkoztam, akik egy mérnök mellett, vagy másutt tanulták a "mesterséget". Dicsérőleg kell szólni azokról a kis- és középparasztokról is, akik segítségükre voltak "gazdatársaiknak" a föld kimérésében. Némelyikük korábban, mint hites, vagy elöljáró gyakorolta a földmérést a jegyző mellett.

A községek közül egyik szerencsésebb volt a másiknál. A tardiaknak a Coburg birtokból szépen jutott. A mezőkövesdieknek is adniuk kellett belőle. A szomolyaiak a novajiaktól pereltek 100 kt. h.-at. A négyesiek panaszkodtak, hogy a poroszlóiak (Heves megye) és az iványiak (Borsodivánka) elélelmeskedték előlük a földet, így csak 100 kt. h. jutott nekik. (Ma egy tsz-ben, egy közös tanácsban élnek Borsodivánkával és Tiszavalkkal.) A dél-borsodi summásvidéken tehát nagy volt a földéhség. Ezt tudatja Borsod-Gömör-Kishont vármegye alispánja a földművelésügyi miniszterrel a felterjesztésében, hogy Mezőkövesdről sok ezer embert kellene a Dunántúlra telepíteni. Addig is közmunkát kell részükre biztosítani. A Borsod-Gömör-Kishont vármegyei Földbirtokrendező Tanács 1945. április 12-én jelenti az OFT-nek, hogy a földhöz jutási vágy határtalan. Így történt, hogy a mezőkövesdiek Pest környékén, a bogácsiak Perbálon, a szomolyaiak a Baranya megyei Lipót, Marót községekben találtak új otthonra. Két-három év múlva néhányukat hazahozta a honvágy.

A juttatáskor a teljesen nincsteleneknél az alap 3 katasztrális hold volt. Ehhez Bogácson gyermekenként 400 négyszögölt adtunk. Figyelembe vettük, hogy kinek milyen nagyságú földterülete van és mennyi lesz a várható öröksége. Ezt egészítettük ki 3 kat. h.-ra és hozzáadtuk a gyermekenkénti 400 négyszögölt. Ezzel sok helyen, ahol nem találták a telekkönyvet, probléma volt. Akinek nem jutott elegendő, vagy kevesebb, az menten sógorságot, komaságot emlegetett. Ha bebizonyosodott, menesztették a vétkeseket.

Az országban sok helyen éltek bányászok és szinte mindenütt voltak kisiparosok. Szép számmal jelentkeztek ők is földért. Nem egy helyen nagy vita kerekedett belőle, mint például a Szendrő melletti Felsőtelekesen is. Az OFT elvi állásfoglalása szerint a bányászok egy része bizonyos hónapokban bányász, máskor földműves, a falusi kisiparosok jó része hasonlóképp gyakorolja az iparát. A felsőtelekesi KFB 600-600 négyszögölt adott a bányászoknak, 1-1 katasztrális holdat az időszakiaknak. A kisgazdapárt helyi szervezete "magához ragadta a vezetést" - írja az MKP szendrői körzeti titkára - és aki 1-1 kat. h.-at kapott, azokat ki akarják zárni a földosztásból. A kisgazdapártba tömörült reakció Mindszent -hercegprímás - aki király híján az ország zászlósuraként tetszelgett - 1945. októberi pásztorlevelétől is támogatottan, a földhöz nem jutottak, a hadifoglyok képviseletében a túlzásokat felnagyítva, mint az igazságtalanság és jogtalanság ellenfele lépett fel. Valójában a földreform és a demokrácia ellen. A fő tüzet a községi földigénylő bizottságokra irányították.

Az újgazdák érdekeik védelmére 1945 szeptemberében kongresszust tartottak Budapesten. A FEKOSZ (Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége) mellett létrejött az újgazdák szervezete, az UFOSZ is. A népi szervekben - Nemzeti Bizottság, Termelési Bizottság, a képviselőtestületben - is folyt a harc a reakció ellen. 1946. február 1-én hazánk köztársaság lett, elnöke Tildy Zoltán. Az MKP, SZDP, NPP és a szakszervezetekben tömörült forradalmi erők összefogásával a demokrácia védelmére létrejött a Baloldali Blokk. Megkezdődtek az államosítások. A nép Budapesten és más nagyobb városokban az utcán tüntetve védte a földreformot, a demokráciát és a köztársaságot. Miskolcon egy 156 főből - kommunisták és parasztpártiak - álló csoport a Szemere u. 9-ben (NPP helyisége) megfogalmazott követelésüket a Weidlich-palotában székelő megyei Földbirtokrendező Tanácshoz vitte, "Földet vissza nem adunk!" jelszóval. Követelték a Földbirtokrendező Tanács elnökének és a Földhivatal ügyvezetőjének az azonnali eltávolítását. Türelmük elfogyott. Elég a várakozásból. Egy éve várjuk a jogerős határozatokat. Az úri huncutság és a ravasz számítás ellenkezik a nép érdekeivel.

A földosztás negyvenedik évfordulóján tisztelegjünk a legújabb kori magyar történelem hős szereplői, harcosai előtt, akik jóformán fizetség nélkül, napi fárasztó munkájuk után valóban társadalmi munkában intézték sorstársaik, de vele az ország ügyét is. A meghaltakra kegyelettel emlékezünk. Az élőknek több megbecsülést, jó egészséget kíván a megmozdulásaik közül egy jelentős tiltakozásukat és követeléseiket jegyzőkönyvező, és ennek ma már krónikása: Hegyi Imre.

Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják...

A mai napon, a Miskolcon és a megyében volt népi kollégiumok tagjai - a népi kollégiumi mozgalom megindításának 40. Évfordulója tiszteletére - találkozót rendeznek Miskolcon a Hámán Kató Kollégiumban. Az elmúlt évben Füzérradványban a Petőfi Diákotthon és utódja a Szemere Bertalan Népi Kollégium alapításának 40. Évfordulójára emlékeztünk. Ma a Karacs Teréz, Bajomi János és a Rozgonyi Piroska volt népi kollégium vezetői és tagjai kollégiumi esten mondják el emlékeiket, holnap, Péter-Pál napján délelőtt tíz órakor a volt Szemere Bertalan Népi Kollégium falán - Felszabadítók útja 30. (a Herman Ottó Múzeum mellett) a jeles évforduló alkalmából elhelyezett emléktábla avatására kerül sor. A találkozót a MTA Miskolci Akadémiai Bizottság klubja keretén belül tevékenykedő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Népi Kollégisták Baráti Köre szervezi. A 30. Évfordulón Budapesten az országos találkozón tudományos előadásokon népi kollégiumokban nevelkedett képzőművészek kiállításán, és a Madách Színházban kollégiumi esten emlékeztünk a hajdan volt szép és dicsőséges időkre. A 40. Évfordulót szerényebb keretek között, reméljük annál nagyobb bensőséggel tartjuk meg.

Gyakran halljuk, olvassuk: a fényes szelek korszaka, nemzedéke. Mind többen mondják idetartozónak magukat. Minden túlzás és elbizakodottság nélkül mondjuk: ezekben az időkben a legjellegzetesebb alakulat, a népi kollégiumok, a népi kollégisták voltak. Nagyra becsüljük más kollégiumok és a szakérettségisek mozgalmát és a MADISZ-t is, de a hatalomban volt uralkodó osztály műveltségi monopóliumának áttörésében a népi kollégisták voltak a legkövetkezetesebbek.

A népi kollégiumi mozgalom nem máról holnapra, hanem nemzeti hagyományaink ismeretében a harmincas évek második felében indult útjára. Nemcsak a magyar oktatástörténetben, hanem történelmünkben is jelentős szerepet vittek az iskolakollégiumok, mint a sárospataki, debreceni, pápai, nagyenyedi, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és a líceumok, mint a pozsonyi, eperjesi és a soproni. Így elődök és példaképek, Bethlen Gábor 1622-ben Gyulafehérvárott 40 szegényparaszt, jobbágyivadék nevelését szervezte meg, akikből pap, jegyző, iskolamester, ispán, könyvtárvezető lett. Megbüntette azokat a nemeseket, akik nem engedték tanulni a szegényparaszt gyerekeket. Horthyék a harmincas évek második felében kezdett "népbarát" akciójuk keretében tehetségmentést szerveztek. Ezidőben már a népi írók könyveit olvastam, velük olykor a Centrál Kávéházban találkoztam. Szabó Dezsőtől. Hóman Bálint szidalmazását hallottam. A Szabad Szó szerkesztőségében, katonaidőm alatt a parasztfőiskolásokról és a Bólyai Kollégiumról különböző folyóiratokban olvastam. Karácsony Sándortól a nevelők és neveltek demokratikus viszonyáról, Győrffy Istvántól a népi hagyományoknak a nemzeti művelődésben való szerepéről, Földes Ferenctől pedig a munkásság és a parasztság gyerekeinek valóságos tanulási helyzetéről és a gyökeres átalakulás szükségességéről. A Kelet Népe című folyóiratban a főszerkesztő Móricz Zsigmond "A hódmezővásárhelyi Tanyai Tanulók Otthonáról" írt. Zilahy Lajos "A kitűnőek iskolájáról" (ő a lapjában, a Híd-ban továbbfolytatta ezt). Veres Péter és Darvas József szólt az írásokról. Erdei Ferenc 1943 augusztusában Szárszón a népi értelmiség szerepéről beszélt. Érdekes könyv volt ezidőben Veres Péternek egy paraszt fiatalhoz "Mit ér az ember, ha magyar" címen írt könyve. Németh László "Parasztkollégiumok" címen írt tanulmányt. Kovács Imre és Féja Géza is kifejtette véleményét e témakörben.

Az 1943-ban alakult parasztfőiskolások közössége, Győrffy István professzor kezdeményezésére, Erdei Ferenc, Féja Géza, Somogyi Imre és mások bábáskodásával. Ebből jött létre 1940-ben Turul Szövetségen belül a Bolyai Kollégium, amely 1942-ben önálló útra lépett, amikor is 1942. Végén megalakult a Győrffy Kollégium, ahol rövid idő múlva az illegális marxista csoport vette át a vezetést. Megalakulásakor Zilahy Lajos a Híd-ban köszöntötte a kollégistákat. Ez időszakból néhány nevezetes dátumot meg kell említenünk. 1939. szeptemberében kitört a II. világháború, 1941. október 6-án megkoszorúzták a Batthyányi mécsest, november 1-én pedig a Kerepesi temetőben a Kossuth mauzóleumot, 1942. március 15-én a Petőfi szobornál a magyar függetlenségért harcolók és a háborúból való kilépést követelők koszorúztak. A Soli De Gloria Kabay Márton köre (református) munkás-paraszt, értelmiségi ifjúsági találkozót szervezett a függetlenség és szabadság szellemében. A nyolc napos tanácskozáson az OIB (Országos Ifjúsági Bizottság) és a népi kollégisták hatására a közvélemény balra tolódott. Népi kollégium alakult Debrecenben, és más egyetemi városban is volt kezdeményezés. Tevékenységük példa volt az országnak és a dolgozó osztályoknak az igazi művelődésre. 1943-ban a Parasztszövetségen belül a földmunkás szakosztáson kívül megalakult a negyvenezer főt számláló arany- és ezüstkalászos gazdák köre is, valamint a parasztfőiskolások szakosztálya is. A Győrffy Kollégium 1944. március 19-ig működött.

Felszabadulás előtt.

Adyt idézve, "...itt valahol, ott valahol négy-öt magyar összehajol" - a majdani demokratikus Magyarországról beszélgetve úgy gondoltuk, hogy a népi szervek létrehozása után megcsináljuk a földreformot, az ipari üzemek, bankok, az iskolák államosítását és kibontakozik az egészséges közművelődés. A munkásotthonokban olvasó-, nép- és gazdakörökben nevelkedett vezetők a kommunistákkal az élen a szabadság másnapján hozzá is fogtak "történelem adta" lehetőséggel élve, immár történelminek minősített feladatuk ellátásához. A megyei földosztó kormánybiztosok nagy része Győrffy kollégista volt. A néppel a népért elvet valló értelmiségiek, főleg a néptanítók tudva tudatlanul hirdették - aminek később hitvallói lettek - azt az illyési mondást "Azt, hogy a nép fia vagy nem azzal kell bizonyítanod, ecsém, hogy honnan jössz, hanem azzal, hová mész"..., meg a másikat is, hogy "...a néphez való hűség feltétele az erkölcsi felelősség". Úgy tartottuk, hogy a demokratikus fejlődés és a majdani szocializmus kívánta ilyen szellemiségű értelmiséget tömegméretekben csakis a népi kollégiumokban lehet nevelni.

1945. nyarán gyakran jártam Miskolcra, a Nemzeti Parasztpárt Kerületi Titkárságára és a Szabad Szó Szerkesztőségébe. Fekete Gyula volt a kerületi titkár, Győrffy kollégista volt, Meszticzky András is ismerte e mozgalmat, ő Petőfi kollégista lett. Itt találkoztam később Kovács Tiborral, aki a közjóléti szövetkezetnél dolgozott. Fekete Gyulával közgazdász hallgatók volta. Így ismerték egymást. Kovács Tibor is ismerte a Győrffystákat. Ő a MADISZ-nál tevékenykedett. Köztük folyt beszélgetések során került szóba egy diákotthon létrehozása. Erről a "Szén és acél" diósgyőri lap 1946. január 10-én így ír: 1945. szeptemberében a Nemzeti Segély, a Borsod Gömör-Kishont vármegyei Közjóléti Szövetkezet, a munkáspártok diósgyőri szervezetei, a MADISZ északmagyarországi területi titkársága, a polgármester rövid idő alatt hatvan munkás, paraszt és kisfizetésű értelmiségi gyereknek megteremtette a középiskolás Petőfi Diákotthont. A Győrffy kollégiumot tartják példaképnek. Az országban több helyen alakult népi kollégium.

1946 július 10-én a Győrffy kollégium kezdeményezésére országos szervezési mozgalom indult, és vált nemzeti üggyé. A felhívásban szép gondolatokat találunk. Igazán demokratikus társadalom nem lehet, nem maradhat fenn, nem fejlődhet a saját szervezett értelmiség a társadalom alapját képező dolgozó osztályokból származó népi értelmiség nélkül. Demokratikus gondolkodásával, erkölcsével, magatartásával biztosítja a nemzeti közszellem demokratizmusát. A koalíciós pártok vezetői üdvözölték a kezdeményezést. Rajk László a MKP részéről történelmi jelentőségűnek tartotta a kezdeményezést, Erdei Ferenc a NPP alelnöke, a FOK (Földművesszövetkezetek Országos Központja) nevében száz földhöz juttatott gyerekének a népi kollégiumba jutását szorgalmazta, hogy a földműves szövetkezetek lássák el őket. A népi kollégiumok szervezésével hatalmas népi önsegély bontakozott ki. Hallatlanul rossz állapotban lévő épületeket, laktanya épületeket a háború minden borzalmával sújtottakat vettek birtokba. Segítőik a kommunista párt és a Nemzheti Parasztpárt szervezetei és különböző tisztségekben lévő tagjaik, főispán, alispán, a Nemzeti Segély, az Elhagyott Javak Kormánybizottsága volt. E pártok és szervezetek vezetői rendszeresen ellátogattak a kollégiumokba - Miskolcon a kommunisták részéről Markovics Jánost, Gattyán Jánost említem legelőbb. Velük voltam a KOBAK - a Kollégiumok Baráti Körének a tagja. Korán Imre mérnök a Vasgyárból nagyon sok segítséget adott.

Amikor a népi kollégiumokat hozom fel jó példának, többen megkérdezik, mit lehet abból ma hasznosítani?

Sokat! Pedagógiai és a közösségteremtés terén. A KISZ kongresszusán sok szó esett a megújulásról. Ehhez én alapvetőnek tartom, hogy a mai kollégiumokban jó volna, ha megismernék a magyar kollégiumok, benne a népi kollégiumok múltját.

Köztudatba kell vinni a népi kollégiumoknak, mint önálló pedagógiai mozgalomnak a módszereit, mindent, amit az elmúlt tíz évben könyvekben közreadtak. Ismertetni és segíteni gyakorlattá tenni a sajátos önkormányzatot és a sajátos nevelési módszereket. Be kell vezetni a mai kollégistákat a közösségi önnevelés, az együttnevelődés titkaiba, amelyhez a feltételeket meg kell teremteni, úgyis késznek kell lenni ezek befogadására. Mindehhez sokfajta demokratikus lelemény kell. A népi kollégiumok pedagógiája a valóság pedagógiája. Ez a felszabadulás után forradalmat jelentett a nevelés terén. A miskolci és megyebeli népi kollégista barátaim gondolom megértenek, hogy emlékeimből most nem a miskolci népi kollégiumi életről írtam, arról majd "Az van arra írva, éljen a szabadság" részben írok.

Ma Budapesten a KISZ Központi Bizottság Székházában a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) megalakulásának 40. Évfordulója tiszteletére Emlékülést, a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom meghirdetésének 40. Évfordulóján ünnepi kollégiumi estet rendeznek az MSZMP KB Politikai Főiskoláján.

Gyakran halljuk, olvassuk a fényes szelek kora, nemzedéke. Minden túlzás és elbizakodottság nélkül mondhatjuk, ezidőben az ifjúság körében a legjellegzetesebb alakulat a népi kollégiumok, a népi kollégisták voltak. Nem becsüljük le más kollégiumok - bár harcban voltunk velük - a szocdemek szervezte DOKOSZ, a kisgazdák szervezte MAKE és a szakérettségisek mozgalmát és a MADISZ-t sem, de a volt uralkodó osztály műveltségi uralmának áttörése a népi kollégiumokban volt a legkövetkezetesebb. A 15.000 volt népi kollégista közül több mint 400 lett egyetemi tanár, a miskolciak közül tizenöten főiskolai és egyetemi tanárok. Az élet sűrűjében az első vonalban igen nagyszámú néptanító töltésű tanuló és tanár hasznosította a kollégiumi szobaszövetkezetekben kialakult és sehol másutt nem létező közösségi szellemet. A népi kollégiumi mozgalom nem előzmények nélkül jött létre. Nemcsak a magyar oktatástörténetnek, hanem a magyar történelemben is jelentős szerepet játszottak az iskolakollégiumok, mint a sárospataki, a debreceni, a pápai, a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi, és a líceumok, mint a pozsonyi, soproni és az eperjesi. Elődeink és példaképeink, mint ahogy az a Bethlen Gábornak 1622-ben Gyulafehérvárott a szegényparaszt és a jobbágy gyerekek tanulását segítő kollégiuma is. A Horthy-rendszer "népbarát" akcióival szemben a másik Magyarország képviselői munkálták a történelmi folyamatosságát a haladó hagyományok ápolását. Szabó Dezső, Karácsony Sándor, Győrffy István, Földes Ferenc, Móricz Zsigmond a Kelet Népe és Zilahy Lajos a Híd című folyóiratában és másutt is sok író kifejtette a véleményét mint Darvas József, Erdei Ferenc, Kovács Imre, Németh László és Somogyi Imre, Veres Péter "Mit ér az ember, ha magyar" című könyvében. Közülük néhányan bábáskodtak az 1939. októberben megalakult Parasztfőiskolások közössége körül, amely nyilvános népfront fórum volt. E közösség Bolyai Kollégiummá, majd Győrffy István népi kollégiummá alakult, ahol rövid időn belül illegális marxista csoport vette át a vezetést. A Győrffysták ott voltak 1941. október 6-án a Batthyányi mécses, november 1-én a Kossuth mauzóleum, 1942. március 15-én a Petőfi szobor koszorúzásánál, 1943 nyarán Szárszón és mindenütt, ahol a magyar függetlenség és szabadság, a majdani demokratikus Magyarország és a szocializmus ügyéről volt szó.

A munkásotthonokban, nép- és olvasókörökben, a gazdakörben, a népfőiskolákban nevelkedettek, a felszabadulás másnapján tették a dolgukat a népi szervek létrehozásával, a romok eltakarításával megindították az életet. A Győrffy-kollégisták közül sokan az ellenállási mozgalomban való részvétel után, mint földosztó kormánybiztosok tevékenykedtek, majd földmíves szövetkezeteket szerveztek. Úgy gondoltuk a felszabadulás úgy lesz teljes, ha a földosztás és az államosítások után az iskolákban és a közművelődésben is a nép lesz hatalmon.

Negyven évvel ezelőtt 1946. július 10-én a Győrffysták kezdeményezésére - amelyhez csatlakoztak a már eddig létrehozott diákotthonok és népi kollégiumok is - meghirdették a népi kollégiumokat építő mozgalmat. A népi demokratikus Magyarországnak, a szocializmusnak az újért a néppel, a népért, népben, nemzetben gondolkodó értelmiségiekre volt szüksége. Tömegszervezetekben ilyen töltésű értelmiségieket csakis a népi kollégiumokban lehet nevelni.

Ezt tettük mi Miskolcon is, de Borsodban, Abaújban és Zemplénben is. A "Szén és acél" című diósgyőri lap 1946 január 10-én az 1945. szeptember 1-én működését megkezdett Petőfi Diákotthon létrehozásáról tudósítja olvasóit. A honfoglalóknak elhagyott, romos, ablaknélküli és a háború minden borzalmától teli szörnyűséges rosszállapotú épületeket kellett otthonná tenni. A Magyar Kommunista Párt részéről Szkladán Ágoston, Prieszol József, Mihala Gyula, Gattyán János, Gyopár János, Markovics János, a Nemzeti Parasztpárt részéről a győrffysta Fekete Gyula, a Petőfi kollégista Mesztickhy András és Béres Ferenc, továbbá Szeberényi Lehel, Hegyi Imre és Jobbágy Gábor és a városi valamint községi szervek nemcsak szellemi támogatást nyújtottak, hanem anyagi segítséget is szerveztek a Nemzeti Segély és az Elhagyott Javak Kormánybiztosságán keresztül is. Szervezték a szerepléseiket, segítették a szociográfiai felméréseiket. Ez a néppel való együttlét, vitatkozásokkal való megnyerés adta azt az edzettséget, amely a Rákosi-időkben is átsegítette őket a nehézségeken és megtartotta embernek? az embert. Mindig jó szívvel emlékezem a kollégiumokban tartott előadásaim után tartott eszmecserékre, a kollégiumi estekre, Erdei Ferenccel, Veres Péterrel és Darvas Józseffel való találkozásainkra. Különösen emlékezetemben maradt az 1947-es választási hadjárat, amikor az ellenséggel szemben, a falusi népgyűléseken a tizenéves népi kollégisták nemcsak átestek a tűzkeresztségen, hanem megmutatták képességeiket, néphez való hűségüket, életükkel példát mutattak és felébresztették a tanulási vágyat nagyon sok falusi fiatalban, akik közül többen váltak népi kollégistává. A választási eredményeket a Kommunista Pár és a Parasztpárt irodáján ők értékelték. A reakció elleni tüntetéseknél, jó ügy melletti kiállásoknál, felvonulásoknál énekükkel, táncukkal, jó kedvükkel nemcsak színes kép volt a népi kollégisták csapata, hanem erőt sugárzó politikai demonstráció is, tett és kiállás a népi demokrácia mellett. Elkötelezettség, ahogy ma mondjuk. Az 1948-as polgári forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulóján a Kossuth és Szemere szobornál népi kollégisták mondtak beszédet. Miskolc nyolc népi kollégiumával és ötszáz népi kollégistájával Budapest főváros után az ország második népi kollégiumi városa volt.

Rákosi Mátyás bűnlajstromán ott van a népi kollégiumok elleni bűne is. Ő ugyanis nem olvasta sehol, hogy a szocializmus építésénél népi kollégiumokra is szükség van.

A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Bizottsága Klubján belül működik a Népi Kollégisták Baráti Köre. Itt is, másutt is felvetődik, hogy ma hol és hogyan lehet hasznosítani a volt népi kollégiumi módszereket. Receptet nem tudunk adni csak jó tanácsot. A megújuló KISZ-nek: a népi kollégiumi mozgalom forradalmi tartalmú diákmozgalom is volt. Amit a pedagógia hasznosíthat: a népi kollégiumi mozgalom - önálló pedagógiai mozgalom volt, sajátos önkormányzaton alapuló önkéntes társulással létrejött kollégiumi diákközösségek, mint speciális nevelő intézmények működtek, sajátos nevelési és oktatási célokkal, sajátos nevelési módszerekkel. Kollektív önnevelés volt a főiskolai és az egyetemi kollégiumokban, az általános és középiskolai kollégiumokban pedig nevelők és neveltek viszonya együtt nevelődési viszony volt.

A huszönötödik és a harmincadik évfordulóra a Hazafias Népfront megyei Bizottsága hívta meg a népi kollégistákat. Most a Baráti Kör hívta elsősorban Karacs Teréz, Bajomi János és a Kossuth volt népi kollégium tagjait a 40. Évfordulóra és Szemere Bertalan népi kollégium tagjait is. Ők tavaly Füzérradványban emlékeztek elődjük, a Petőfi Diákotthon alakulására. A mostani találkozó alkalmából Miskolcon a Felszabadítók útja 30. Sz. alatti ház falán, ahol a Szemere volt, emléktáblát avattunk, ez tiszteletadás a népi kollégiumoknak és elismerés a népi kollégistáknak. Biztatás és kérés is, segítsük a megújulást az ifjúság körében a szocialista közösségeken keresztül. A népi kollégisták munkája követhető, mert erkölcsi alapot ad. A volt népi kollégisták felelőssége a haza javára, életük végéig tart. Az emléktáblán a Szemere Bertalan népi kollégium neve mellé oda kell sorolni a Kossuth, a Karacs Teréz, a Bajomi János, a Balázs Ferenc, a Rozgonyi Piroska, a Bethlen Kata és Fazekas Mihály népi kollégiumokat is. A volt népi kollégisták oda olvassák elhalt barátaik nevét is, tisztelegnek emlékük előtt, elmondva, hogy a hajdan volt szellemi központ körül áll a Kós Károly tervezte ház az építőművészek székháza lesz, szomszédban a Herman Ottó Múzeum található, vele szemben a Munkásmozgalmi emlékmű mellett a Sportcsarnok, a Megyei Könyvtár és az épülő Tudomány és Technika Háza.

A volt népi kollégisták azt remélik, hogy az 50. évfordulón sok akkori kollégiumban hasznosítják az ő nagyszerű diákéletükből a hasznosíthatókat, legfőképpen e közösségi szellemet.

Az elmúlt év karácsonyán 75. Születésnapján köszönthettük volna. Sajnos, tizenöt éve már halott. Így most már emlékező összejöveteleken idézzük munkásságát a legkülönbözőbb tudományterületeken.

A népi írók táborából személyesen vele ismerkedtem meg legkésőbb, 1945 augusztusában. Nevét 1936-ban hallottam először és 1937-ben a Márciusi Front alakulásával. Az 1938-ban megjelent Parasztok című könyvének befejező részéből azért idézek néhány mondatot, mert ezek az időben számomra jó irányt, megerősítést mutatók voltak. "Tagadom a parasztsorsot és hiszek az emberben, aki paraszt. Nem szabad parasztnak maradni... Nem szabad menekülni. A futás sem a menekülőn, sem az otthagyotton nem segít... Hiszem, hogy a paraszt emberekkel lehet országot építeni". 1943 augusztus végén a nevezetes balatonszárszói konferencián "A magyar társadalomról" tartott előadását néhány hónap múlva a Magyar Élet Kiadó (Püski Sándor) Szárszó című kötetében ugyancsak a befejező rész adott útbaigazítást. "Hogy ténylegesen milyen kifejlés jöhet, az természetesen külső politikai alakulástól is függ. Van azonban a belső viszonyokban is egy komoly tényezője, az nevezetesen, hogy az átalakulás szakában a parasztság és az értelmiség milyen erővé és tényezővé fejlődik ki a munkásság mellett. Hogy lesz-e ilyen társadalomépítés, az azon múlik, hogy a parasztság milyen erővel tud benne részt venni. Hogy pedig tartós és fejlődőképes társadalom épül-e, az elsősorban azon múlik, hogy a parasztság mennyi történeti tőkét visz bele. Az értelmiség szerepe azonban minden esetben csak a munkás és paraszt dolgozó rétegek sorsával összekapcsolódva alakulhat ki. Tehát a mai külön úri középosztály helyett a nép értelmisége".

Sok, a parasztságból jött értelmiségi kortársammal ilyen tanítások nyomán maradtunk hűek a felnevelő osztályunkhoz, a dolgozó parasztsághoz, váltunk a munkás-paraszt szövetség híveivé, a demokrácia és a szocializmus szószólóivá, majd gyakorlati munkásaivá. Nemcsak Szárszón, de még a felszabadulás után is a hogyan tovább? - dolgában való vitákban is Erdei Ferenc igazított el bennünket. Amit ő Szárszón mondott, abban a történelem őt igazolta. Sajnos Németh László aggályai életünket megkeserítő valósággá lett. Veres Péter Paraszti jövendő című könyvéről folyt vitában is - de a későbbiekben a 60-as években a reform előtt és idején az mgtsz, közös és háztáji, meg a melléküzemágak dolgában is - igazolódott. A magyar mezőgazdaság, benne a szövetkezetek fejlődése mutatja ezt. Veres Péter aggályaira azonban jobban oda kellett volna figyelni, mert kevesebb kínnal-keservvel és tragédiával juthattunk volna előre a szövetkezés útján. Erdei két ízben volt földművelésügyi miniszter, méghozzá nehéz időkben. A tsz-szervezésnél elkövetett torzulásokat nem az ő számlájára kell írni. Az időben a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályán csoportvezető voltam, így ismerem a mozgató erőket. 1953-ban igazságügyi miniszter volt és az időben kezdődött el a törvénytelenül elítéltek rehabilitálása. Joggal és erkölcsi alappal írhatta egy könyve címéül "Emberül élni".

Erdei Ferenc néhányszor járt megyénkben. Látogatása mindig jelentős esemény volt. 1943. június 13-án délelőtt 11 órakor Miskolcon a Nemzeti Színházban a diósgyőri munkások "Jószerencse Dal- és Önképzőköre" szervezett irodalmi matinét. (Előző nap délután 5 órakor a vasgyárban könyvvásár volt az írók részvételével.) Veres Péter: A népi irodalom, közösségi irodalom, Erdei Ferenc: A magyar társadalom címen tartott előadást. Nagy István a "Szihológus" című elbeszélését, Asztalos István egy elbeszélését olvasta fel, Sinka István néhány versét mondta el. A "Jószerencse" férfikara énekeket és Kodály: Karádi nóták című művét énekelte. Krompaszky Ella pedig Bartók: Parasztnóták című művét adta elő zongorán. Mindez 9-10 héttel a nevezetes szárszói találkozó előtt volt, ahol több diósgyőri munkás is részt vett. Az egyesület elnöke ez időben Korán Imre volt. Máskor is, de még 1944-ben is rendeztek hasonló estéket a volt moziban és a vendéglő emeleti helyiségében. Mindig nagyszámú hallgatóság előtt szerepelt Darvas József, Féja Géza, Szabédi László és Szabó Pál.

1945 őszén Erdei mint belügyminiszter és a Nemzeti Parasztpárt alelnöke az akkor Szabolcs vármegyéhez tartozó Tiszaladányban mondott választási beszédet. Győri Elek helybeli festőművész egy nagyszerű alkotásában örökítette meg ezt az alkalmat. 1948 tavaszán mint a Nemzeti Parasztpárt főtitkára Miskolcon a megyeházán (a megyei tanács épülete) parasztpárti vezetők és népi kollégisták, meg az egész napos programban részt vevő munkás- és kisgazdapárti vezetők előtt a szövetkezetekről, a népi kollégiumok szerepéről és az irodalomról tartott nagy hatású előadást. 1948 őszén Mezőcsáton egy DÉFOSZ (Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége) gyűlésen mondott beszédet. A gyűlés után az időben szokásos beszélgetéseken - mint régebben a mise után a piacon - odaállított egy jó kiállású ötvenes parasztember és bemutatkozik: "Én is Erdei Ferenc vagyok". A makói Erdei melegen kezet rázott a csáti névrokonával. "Isten éltesse, jó egészséges kívánok" köszöntés kíséretében és utána úgy beszélgettek, mint a rokonok. 1949 őszén mint földművelődésügyi miniszter látogatott Miskolcra és a megyeházán az időszerű mezőgazdasági tennivalókról beszélt és kitüntetéseket adott át.

1966. április 28-án Encsen tett látogatása idején a Hazafias Népfront főtitkára volt és az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója. A beszélgetés témája a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tanácsok létrehozása volt. (A mai termelőszövetkezeti szövetségek elődje.) Örült annak, hogy a megyében egy kedvezőtlen adottságú területen alakítják meg elsőnek ezt az új szervet. Az időben már beszélgettünk a reformról. Elsőként tehát arra irányította a figyelmet, hogy egy ilyen szerv milyen szerepet játszik a gazdasági reform idején. Az igaz, hogy a gazdasági vezetőknek több gondjuk lesz, ugyanakkor nagyobb lesz az önállóságuk, de a felelősségük is. Lassú átmenettel jutunk eredményhez.

A tanácskozás után ellátogatott a közeli Fancsal községbe, ahol már évek óta talajvédelmi gazdálkodás folyt. Laczkó István, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának főagronómusa "A domb és hegyvidéki gazdálkodásról" írta doktori disszertációját, és Erdei volt a felkészítője. Szóval terepszemlét tartott. Erdei 1968-ban a Közgazdasági Szemle 11. Számában tanulmányt írt a dombvidéki gazdálkodásról, amelyben a tsz-ek melléküzemági fontosságáról is kifejtette nézeteit.

Erdei Ferenc úgy gondolta, hogy 70 éves koráig aktívan munkálkodik a közéletben és utána összegzi élettapasztalatait. A megélt 60 és fél éve alatt alkotott műveit életműsorozatban adta közre az Akadémiai Kiadó. Ezekben a művekben él tovább. A fiatalabb nemzedék érdeklődéssel és haszonnal forgatja könyveit. Úgy hírlik, még négy-hat kötet megjelenése várható. Ezek közül most jelent meg: Agrárproblémák 1., A mezőgazdaság technikája, belterjesítése és szakosítása.

Az 1947. évi V. tc. - a koalíciós pártok nagy egyetértése alapján - megszüntette a községi földigénylő bizottságokat - többségük nagy becsülettel elvégezte forradalmi munkáját - továbbá a megyei földbirtokrendező tanácsokat, és szűkítette az Országos Földbirtokrendező Tanács tevékenységét. Az új demokratizálódott birtokviszonyok megszilárdultak. Az ország szántóterületének kétharmadán az 1-5 katasztrális holddal rendelkezők gazdálkodtak. A termelés a családban élő munkaerő hasznosításával paraszti kisüzemben folyt, olyan történelmi tájképben, ahol éjt nappallá téve dolgoztak ásóval, emberi erővel, növendék állatokkal, ló-tehén vegyes fogattal, elrejtett és titokban meggyógyított lóval vontatott ekével művelték a földet.

Sokan belterjesen kezdtek gazdálkodni, ahol a természeti adottságok és a szükséges munkaerő jelen volt. Aki korábban kertészetben dolgozott, az ott ellesett tudományát hasznosította. Többen a Szabad Szóból szereztek ismereteket, főleg Somogyi Imrétől, a Kert-Magyarország felé című könyv írójától, biciklis apostolától. Őt a tiszaladányiak és a taktaköziek jól ismerték. Bogácson, könyvének egy példányát közreadtam, és rongyosra olvasták. Hócza Vendel és Molnár József, a községi Földosztó Bizottság vezetői és hozzátartozóik voltak az első kertészkedők - ma is folytatják. Ők voltak az első házépítők is. Molnár József 1946-ban 400 négyszögölön hagymamagot termelt. 1947-48-ban építkezett. Bátyja 1951-ben, ő 1952-ben vásárolt motorkerékpárt. 1947-ben Borsodivánkán járva elmondták, hogy az újgazdák között van egy hétholdas ember, akinek már dohánykertészete van.

A házhelyeken rengeteg gyümölcsfát, majd szőlőt is telepítettek. Bogácson földcserét ajánlottunk az elöljáróságnak, hogy a házhelynek kiosztandó egyházi javadalmi föld helyébe engedjék át a Pást-ot, hogy az újgazdák ott építkezzenek. (E területen az utóbbi öt évben sok új ház épült.) Mivel a cserét ellenezték, így a község néhány száz méterrel megnyúlt.

A szövetkezetek valamilyen formájáról sok helyen beszélgettünk ebben az időben. Valóságos szövetkezeti láz volt. Természetesen először a fogyasztási szövetkezeteket - egy kis házi bolttal - és értékesítőket szerveztek, hogy cserébe iparcikket kapjanak. Általában földművesszövetkezet, illetve népszövetkezet néven alakultak, vagy a Hangyát tették népivé, demokratizálták.

Az újgazdák az ország legkülönbözőbb részein termelésre is szövetkeztek. 1945 februárjában - tehát a földosztás előtt - Körösladány-Fáspusztán a cselédek igénylik a gazdasági épületeket és a gépeket. Áprilisban Sarkadkeresztúron (Sarkad-Feketeér néven jobban ismert) Boros Gergelyék fogtak össze. Urbán Ernő egyik írásában a sárváriak szövetkezéséről olvastam. Kistokajban Bazsó Károly és Kupai Dániel szervezkedett. Bogács-Pazsak tanyán Hócza Vendellel és Farkas Imrével leltárt készítettünk és elkészítettük az alapszabályt. Fekete Rudolf földigénylő, bizottsági tag közreműködésével elmondtuk a tanyán élőknek, hogy a gazdasági épületek és a traktor a szövetkezeté. Hál' istennek, nem követték a tardiakat, ahol három tanyát bontottak el. Pazsakon ma is ott állnak az épületek. Az volt az elképzelésünk, hogy állattenyésztésre hasznosítjuk, mert az egri káptalan idején is ezt folytatták. A hozzáértő emberek ottmaradtak. A traktort úgy hasznosítottuk, hogy eladtuk a lenszalmát, vettünk érte gázolajat és a Kerekcsátétól (Mezőkövesd-Bogács határa) egybeszántottuk a földet, vetőgéppel vetettünk, és utána mértük ki - nyílhúzás alapján - kinek-kinek a juttatott földet. A traktornak a putnoki gépállomásra való bevonultságára Majoros László kapott utasítást. Én Budapesten, a Szabad Szóban 1939-40-ben szövetkezeti cikket írtam és olvastam Kovács Imrének a Cserépfalvi Kiadónál (Cserépfalvi Imre Cserépfaluban született) "Szovjet-Oroszország mezőgazdasága" című könyvét. A háború idején Ukrajnában járva Proszkurov környékén nagyon jól működő kolhozokat láttam. Ezekről, és a hazai szövetkezeti tapasztalatokról beszélgetve alakult ki bennünk, hogy miképp segítsünk magunkon. Elképzeléseinket jórészt földijeim - a mezőkövesdi járásban első között megalakult József Attila Tsz-ben - váltották valóra. A földhöz nem jutottak sok helyen a földművesszövetkezeten belül földbérlő csoportokat alakítottak a kulákok által az államnak átadott földeken. Ezért mondtuk hosszú ideig: a földművesszövetkezet a szövetkezetek anyja.

Az 50-es évek első felében a belterjes gazdálkodásról nemigen beszélhettünk, mert a begyűjtés volt a legfontosabb. A szövetkezeti szervezés és élet eltorzult. 1957-ben az MSZMP agrárpolitikai határozata a széles közvélemény helyeslésével találkozott. A legnagyobb mértékű belterjesség szükséges az életszínvonal emelkedéséhez, a külkereskedelem fejlesztéséhez, a szocialista világgazdasággal való kapcsolat erősítéséhez. Mindehhez ki kell használni a természeti és társadalmi adottságokat is. A mai mezőgazdaságban dolgozóknak hasznos megismerni a történelmi tapasztalatokat, egy kisebb-nagyobb táj termelési adottságait. Sok közgazdasági és üzemgazdasági kérdés vetődik fel. Új technika, biológiai módszerek, biotechnológia. Mindezek a háztájiban is. Szakismeret és szervezettség. Költségszámítás és jövedelmezőség, a termelékenység növelése. Az arányos településfejlesztés és a községek népességmegtartó feladata az ott élő munkaerő hatékonyabb foglalkoztatását követeli a mezőgazdaságtól. Igényli a termelés és feldolgozás összhangját is. A kenyérízű kenyeret, a tejízű tejet, gyümölcsöt és csemegeszőlőt a lakosság és a vendéglők asztalán. Valódi gyümölcsből készített egészséges üdítőitalt. Szóval választékot és minőséget. Rendet a zöldségtermelésben és főleg a forgalmazásban.

Veres Péter illette a címbeli jelzővel, de nevezhetjük őt a nép Magyarország mindenesének is. 1902-ben Abony községben született egy hat gyermekes földműves-gátőr család negyedik gyermekeként. Testvére Miklós 1957 után a MSZMP Politikai Bizottságának tagja és a SZOT elnöke volt. Az elemi iskola hat osztálya után a négy polgárit már felnőttként másfél év alatt végezte el. Festőművész akart lenni, végülis a szobrászatot művelte, Johnson Grisle norvég protestáns lelkész és Lyka Károly biztatására és Gundel Károly vendéglős támogatásával. Egy házban lakott Győrffy István néprajztudóssal, aki megnyerte a néprajz ügyének, felkérve őt a gazdálkodási hagyományok, emlékek és a néprajzi tárgyak gyűjtésére. 1931-ben azért ment Bulgáriába, hogy megismerkedjen a régóta híres bulgár kertészettel és a belterjes gazdálkodással. Itthon Beregszásztól Pécsig, Szombathelytől Szegedig biciklivel járta az országot. Mindenütt a zöldségtermelésről, a kertgazdálkodásról, a népművészetről, a parasztok és mezőgazdasági munkások embertelen helyzetéről rendkívül szuggesztíven beszélt. Tolnában, Baranyában szövetkezeteket szervezett, másutt népfőiskolát. Haladó gazdáknál kísérleti telepei voltak. A határjárásokon egymástól tanultak a résztvevők. Könyveket is vitt magával, meg tiltott röplapokat is. A politikai eszmecseréken az igazságra törekvőket vonzotta magához.

Országjárása során jutott el az akkor Szabolcs vármegyei Tiszaladányba. 1940-ben és 1942-ben Darvas Józseffel együtt szervezte az író-paraszt találkozót. Az itteni tevékenységéről a Kert-Magyarország felé c. könyvében sok ma is megszívlelendőt olvashatunk. Magyar Élet Kiadó (Püski Sándor) 1942.

Eddig úri Magyarország voltunk, ezután népi Magyarországnak kell lennünk. A gazdasági élet átalakítása nélkül el sem lehet képzelni az új élet kialakulását. Olyan gazdasági életre kell berendezkednünk, amelyik minden magyar munkáskezet foglalkoztat és a termelési költség szempontjából versenyezni tudunk más államokkal. A magyar földet azoknak a kezébe kell adnunk, akik azon csakugyan dolgoznak is. De nem elég, hogy a földet szétosztjuk. Ennek csak eszköznek kell lenni egy olyan életforma kialakításához, amelyben a közösség minden tagja egyformán boldogulni tudjon. Nem elég a jövőt színesen, szépen felrajzolni, kell, hogy a gazdasági életünk múltját és jelenét megismerjük. Az életformát kell megváltoztatni. A jövő falu vezetőjének akár szellemi, akár gazdasági téren akar bekapcsolódni a falu szellemi és gazdasági irányításába, a népismerettel kell kezdeni. Önállóbb, felelősségvállalóbb ifjúságot kell nevelni. De ezt csak úgy tudjuk elérni, ha már fiatal korban lehetőségeket adunk nekik az önálló munkára, aminek az elvégzéséért mindenkor felelős és ilyen alapon szívesen vállalja a felelősséget.

A hasura török eredetű szó, ott takarót jelent. Gyékényből, vagy zsúpból font takaró, amelyet kertészetekben, melegágyak és üvegházak takarására használnak. (Ez a mai fólia elődje). 1939 nyarán jutottam el Tiszaladányba, ahol a legelső országos hasuragazdálkodási és elraktározási kísérletet csináltuk. Később a Falukönyvtár Szövetkezet 100 kötetes könyvtárát juttattuk el a faluba. A könyv 38. Oldalán fénykép tanúskodik arról, hogy a magyar írók szövik a hasurát Tiszaladányban.

1943 augusztusában ott volt Szárszón is. Kovács Imrének a paraszt életforma csődjéről mondottakhoz kapcsolódva arról beszélt, hogy a faluból elmentek lényegében elmenekültek az elviselhetetlen életformából.

Sipos Gyula "Akkor voltunk fiatalok" c. könyvében így ír róla: "Somogyi Imrét sok méltatlan támadás érte Kert-Magyarország c. könyve miatt, iparellenességgel gyanúsítva őt, aki a munkás-parasztszövetség élő példaképe volt. Pedig könyvét ma is haszonnal forgathatják azok, akik a magyar mezőgazdaság fejlesztésén fáradoznak, s akik tudják, hogy az ipart is csak az ország adottságainak megfelelően érdemes fejleszteni".

A Győrffy kollégium pesterzsébeti népfőiskolájának főtanácsadója volt, ahol a földet parcellákra osztották, mint majd a földreformnál lesz. Megvalósult az önkormányzat. Maguk választottak vezetőséget és a vetéstervről, öntözésről, munkabeosztásról maguk döntöttek. A német megszálláskor ők is vállalták a kollégisták sorsát. Ezidőben is és a felszabadulás után is megállták a helyüket, kiből agronómus, állami gazdasági vezető, TSZ elnök, állatorvos stb. lett.

A felszabadulás után mint alapító tag a Nemzeti Parasztpártban munkálkodott. Vas Zoltán munkatársa volt a Közellátási Kormánybizottságon. A Földművelésügyi Minisztériumban a Mezőgazdasági és Kertészeti Ujjászervező csoportot vezette. 1945 májusában lakása közelében a vetkőztetők lövése koponyacsontját találta. 1947. augusztus 5-én halt meg. A Kerepesi (Mező Imre úti) temetőben nyugszik. 1948-ban posztumusz Kossuth díjat kapott Bartók Bélával, Derkovits Gyulával és József Attilával együtt.

Somogyi Imre élete tevékenységével üzent az utókornak. Az életformával és a közösséggel sokat foglalkozott. A gazdasági, társadalmi és kulturális területen végbement nagyjelentőségű változásokat elismerően helyeselné. Az életkörülmények javulását is, de észrevenné az életmódban látható felemás helyzetet, nevezetesen, hogy az életszínvonal emelkedése nem járt együtt az új, a szocializmushoz méltó közösségi formák kialakulásával, hogy a szellemi értékek nem kerültek a megfelelő helyre. Vitányi Iván, aki 1942-ben mint sárospataki diák ott volt Tiszaladányban és valószínű találkozott vele, néhány éve így fogalmazta meg mai teendőinket: "Az egészséges nemzeti lelkülethez, szellemhez, a megfelelő mentálhigiéniás állapothoz két dolog szükségeltetik: megfelelő közösség és értelmes tevékenység. A közművelődési köröknek - sokfajta van - többek között fontos feladata az előnyös lelki tulajdonságoknak az elismerése és tudatosítása. Egészségesen ugyanis az tud élni, aki érzi szükség van rá, érzi, hogy tartozik valakihez, vagy egy közösséghez". Darvas József "A léleknek kenyere" c. könyve "Töprengés Móricz ürügyén" c. írásában (1972-ben az első tokaji írótábor után írta ezt) a következőket írja Somogyi Imréről. "A valóságban ez történt: 1940 pünkösdjén Móricz Zsigmond vezetésével néhány író ellátogatott ide, ebbe a Tisza-menti kis faluba. Veres Péter, Szabó Pál, Sinka István, Kovács Imre s jó magam. Somogyi Imre az abonyi kubikusból lett írogató, szobrász, ez a különös megragadó életű apostol szervezte a találkozót. Rozoga kerékpárján járta az országot, gyűjtötte a röplapokat vitt - így jutott el ide, Tiszaladányba is. Néhány hete, hogy - halála 25. Évfordulójára emlékezve - ott álltunk a Kerepesi temetőben a sírjánál. A családtagok és tíz-tizenöt egykori barát. Hogy elfelejtettük őt is. Méltatlanul. Mert műve alig maradt? Néhány szobor csak s egy vékony könyvecske. Dehát egy megélt élet - olyan mint az övé! - nem őrizheti meg az embert? Az 1930-as évek őstehetség kutató láza - konjunktúrája dobta fel a mélyből, de ő nem prostituálta magát. Amit kívántak tőle a konkjunkturális kereskedők, azt nem csinálta, éhezett, nyomorgott inkább. És tanult. Marxista, kommunista lett; egy kicsit afféle, narodnyik kommunista. De ezt nem pejoratív előjellel mondom. Komolyan vette, hogy a népet tanítani kell. Tanította őket politikára, irodalomra, belterjes gazdálkodásra és amikor azt parancsolta az idő, a fegyveres ellenállás sorába lépett..."

Temetése után Budapesten népi kollégiumot neveztek el róla. Ötezer kötetes könyvtárát ők örökölték. A 90. születésnapja alkalmából a szülőfalu - Abony - életéről és munkásságáról könyvet adott ki. Fóton kertbarátkör viseli nevét. A HNF-ot nevével plakettet alapított az eredményesen munkálkodó kertbarátok számára. Kétszáz példányban kiadta egy kis füzetecskében "A kis cseléd" és a "Didergős számtanverseny" c. írásait. Tevékenységét Fehér Lajos, Dobi István, Veres Péter, Darvas József, Dancs József és Sipos Gyula könyvükben méltatták. "A fényes szelek nemzedéke" c. könyvben ma is követhető példamutatásáról olvashatunk. Zsindelyné Tüdős Klára visszaemlékezéseiben tisztelettel emlékezik rá.

A tiszaladányiak a felszabadulás 50. évfordulójáig szóló községük fejlesztését szolgáló elképzeléseikben úgy tervezik, hogy Somogyi Imrének községükkel való kapcsolata alapján emlékét az olvasókör ápolja. Azt az utcát, ahol a hasuragazdálkodás bemutatójára jártak és az öregek napközi otthonát is róla nevezik el.

Örömmel tapasztaljuk, hogy a könyvkiadás hasonmás kiadásban ad ki újra sok hasznos könyvet a könyvbarátok örömére. Azt is helyesléssel fogadtuk, hogy Herczeg Ferenc néhány művét és Harsányi Zsolt "Magyar rapszódia" c. könyvét is kiadták. Ezek után az a javaslat, hogy Somogyi Imre "Kert-Magyarország" felé c. könyvét és Emlékiratait is ki kell adni már természetes és jogos. Az 1987. évi Mezőgazdasági Könyvhónap - születésének 85. évfordulójára emlékezve - jó alkalom lenne rá.

Népfrontos emlékeim egy részét szülőfalumban megélt évekre gondolva gyűjtöttem össze. Az indíttatásét, amikor az idős emberektől a múltról hallottam beszélni, és nekik az újságokból cikkeket olvastam fel. Az indulásét, amikor Pestre mentem tanulni, de nyaranként hazajártam dolgozni, és újabb indíttatásokat kaptam. Az útra bocsátását, amikor már valamely politikai ismeretekkel is felvértezve segítettem a földosztást, és elindultam a megyére, ahonnan eljutottam az Országházba. Voltaképp ezekkel kellett volna kezdenem a bogácsi délutánokat, mert a beszélgetések általában vasárnap délután voltak. 1945 pünkösd napja és a KISZ közelgő kongresszusa valahogy összecseng 41 év távlatából is. A MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) alakulóban lévő bogácsi szervezete ezen a napon mutatkozott be a falu népének.

A március tizenötödikei ünnepség még nem nagyon mutatta "az új tavaszi seregszemlét". Május elseje már, mint a munka ünnepe inkább. Közben volt húsvét, a feltámadás ünnepe. A felszabadulásunkért életüket áldozó szovjet hősöket Mezőkövesden temették el. A háború magyar katonai áldozatait húsvét vasárnap délutánján egy több évszázados műemlék templom melletti temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyermekeiket, férjüket, édesapjukat gyászoló és reménykedve hazavárók előtt búcsúztattam őket. Egy év múlva Jankó István községi bíró mondott beszédet a falu adományából emelt síremléknél. A felszabadulás 40. évfordulóján a második világháború áldozatainak hozzátartozói pedig felújították.

A temetés után több fiatal arra kért, hogy menjünk a "kultúrba". Elhatároztuk, hogy vasárnap délutánonként összejövünk. Egyre többen lettünk. A pünkösdi szereplésre készültünk. Muharay Elemér és Lajos Árpád népi játék könyvéből.

Pünkösdvasárnap délután mutattuk be műsorunkat, mint a MADISZ korelnöke köszöntöttem a megjelenteket és megköszöntem a támogatást. Megmondtam mennyi a bevétel. Elmondtam, hogy Hilóczki Joachim asztalosmester, a helyi Nemzeti Bizottság elnöke fáradság nélkül végezte az üvegezést, az üveget a bevételből vettük. Azt is közreadtam, hogy hány pengőt osztunk szét a hadiözvegyek között. Szóltam szülőfalunk jövőjéről is. Elődeinket dicsérni kell, hogy a középületek 400 méteren belül a Fő utcán találhatók. Jövőre nézve kedvező helyen terül el községünk. (Ennek valóra válását segítette 1959-től a hőfürdő, majd Bogács székhellyel, Bükkzsérc, Szolmolya, Cserépfalunak egy tsz-ben való egyesülése. A megye hosszú távú terület- és településfejlesztési koncepciójában a bogácsi gyógyfürdő mellett Bükkzsércnek, Cserépfalunak és Cserépváraljának üdülőfaluvá kell fejlődnie.) Darvas József Szakadék című drámáját Bogácson és Bükkzsércen mutattuk be. A bevételből sportpályát létesítettünk. A kapunak a fát Olsavszky Árpád erdőmérnök, az MKP tagja adta. (A pálya ma is a Páston szolgál.) Mezőkövesden egy választási gyűlés után a szerző jelenlétében mutattuk be nagy tetszéstől kísérve a Szakadékot. Példánkat a koalíciós pártok is követték. Versengtek az iskolai tantermek rendbehozatalán.

Amikor Mezőkövesdről a járási szervezők jöttek Bogácsra, már élő MADISZ szervezet működött. Miskolcon megtudtam, hogy a miskolci és a szentistváni szervezet után, a mi munkánkat értékelték legjobban. Többen láthatták, hogy milyen egy 250 tagú MADISZ-szervezet vasárnap délutánja. Lelkes, jó szervező fiatalok voltak a vezetők, akiknek szavára szívesen jöttek a MADISZ-ba. Mint korelnök különböző tájékoztatókat tartottam. Farmosi Imre elnök ugyancsak ezt tette. A községházán volt írnok. Tamási Áron Énekes madár című népi játékát is bemutattuk, a bevételből írógépet vettünk a községházára, hogy az elnökünk munkáját megkönnyítsük. Később a mezőkövesdi járási fmsz elnöke, majd a mezőkövesdi áfész elnöke volt. Elnökölt egy Szövosz-kongresszuson 1967-ben, a kistermelésről szólt az MSZMP XII. kongresszusán. Munkásságát Eötvös-díjjal és Szocialista Magyarországért Érdemrenddel ismerték el. Jobbágy Gábor titkár a községházán volt kisbíró, ő a szervezeti élet fejlődéséről adott számot. Ő a Nemzeti Parasztpárt Borsod vármegyei titkárhelyettese, majd Zemplén vármegyei titkára volt. E minőségben köszöntötte Fekete Mihályt, Borsod-Gömör-Kishont vármegyei főispáni, Zemplénben pedig Berki Mihálynét beiktatásán. EPOSZ országos referense, majd katonatiszt volt. Hosszú ideje külkereskedelmi vállalatok gazdasági és párt tisztségviselője, 1970-ben Felszabadulási Emlékéremmel tüntették ki. Daragó Miklós alelnök is sok ötlettel és humorral segítette a szervezeti életet. A Nemzeti Parasztpárt abaúji, majd Zemplén vármegyei titkára volt. Agráregyetemet végzett. Encsen és Mezőkövesden volt járási mezőgazdasági osztályvezető. Néhány évig a Hazafias Népfront járási titkára. A mezőkövesdi járási hivataltól ment nyugdíjba. Kétszer is a Munka Érdemrenddel tüntették ki. A vezetőségi tagok közül Vígh Rudolf tanított meg bennünket a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalra. Moszkvában tanult. A Magyar Állami Népi Együttes karvezetője volt. Kodály Zoltán tanítványaként az MTA Népzenekutató Intézetében munkálkodott. Bogácsi siratóénekeivel és cigánydalokkal egy tokiói hanglemezversenyen díjat nyert. Alig múlt 50 éves, amikor meghalt. A színjátszók közül dicsérőleg kell szólnom a következőkről. Takács János volt az első a faluban, aki kommunista pártiskolát végzett 1945-ben. A ma Kanadában élő Baranyi Zoltán a labdarúgó csapatot szervezte. Molnár János a járási tanácsnál dolgozott. Sajnos, ő is korán eltávozott közülünk. Molnár Lajos akkor is, most is jó humorú ember. Tőrös Viktor minden vasárnapra megtanult egy verset. Sok Petőfi-, Ady- és József Attila-verset tudott. A MADISZ-taggyűléseken, valamint a környező falvakban népgyűléseken mondta el nagytudásúan és elismerésre méltóan. Állami gazdasági igazgató lett. Motorkerékpár-szerencsétlenség következtében halt meg. Mező Lajos már nős emberként volt a MADISZ tagja. Ez is újnak számított ez időben. Ő is állami gazdasági igazgatóként működött. Sajnos, sem ő magára, és mások sem vigyáztak rá, így derékba tört a pályája.

A lányok lelkes munkáját Fodor Júlia tanítónő korelnöktársam irányította. A szülők nagyon örültek a MADISZ-beli tevékenységnek, különösen a vallásosak. Az értelmiségiek közül első között volt, aki 1945-ben bekapcsolódott a közéletbe és fokozatosan mind többet és következetesebben munkálkodott. Később az MNDSZ-ben, a tanácsban, a népfrontban és a közművelődésben. Mint könyvtárost jó munkájáért Szocialista Kultúráért jelvénnyel dicsérték. Síremlékén nyitott könyv van. Kis Róza egy parasztküldöttség tagjaként járt a Szovjetunióban. Egy, az akkori újságokban megjelent fénykép igazolja a tsz-be való belépését. Sütő Etelka később a színjátszók lelke volt. Antal Gáborral, aki a férje lett, még néhány éve, évenként összejövetelt szerveztek a volt népművelőknek. Derda Etus a Szakadék, Farkas Aranka, Daragó Miklósné Tamási Áron Énekes madár című népi játékának volt a főszereplője. Jankó Teréz is a színjátszók közt jeleskedett. Férje, Verhóczky Lajos Svédországban él, hasznos közkatonája volt sok más fiatallal a szervezetnek.

Mai kisdobos vagy úttörő életkorú fiatalok is el-eljártak összejövetelekre. Amit ott hallottak, láttak, valószínű segítségükre volt abban, hogy továbbtanuljanak és néhányuk a népi kollégiumokban egy életre szóló töltést kapjon. Varga Sándor Bogácson iskolaigazgató, Varga Béla nemzetközileg is ismert erdőmérnök, Szeberin Rudolf általános iskolai matematikai szakfelügyelő, Farkas Miklós katonatiszt. A fiatalabb korosztályhoz tartozott Farkas László, aki dolgozott a Mezőcsáti Járási Pártbizottságon, osztályvezető volt a HNF OT-ban. Dr. Kozma Imre megyei ügyész Miskolcon, fiatalabb korában szép verseket és elbeszéléseket írt. A Hilóczki-testvérek közül József az LKM osztályvezetője, János a bogácsi tsz elnöke. Szólnom kell azokról is, akiknek mindez már történelem, de ismerői ezen időknek és ápolói is a hagyományoknak, Hajdú Imre, az Észak-Magyarország rovatvezetője, Daragó Károly a Miskolci Filharmónia zenekarának tagja és a bogácsi művelődési ház vezetője.

A MADISZ-nak nagyon sok tagja lelkes propagandistája és plakátragasztója volt a Magyar Kommunista Pártnak és a Nemzeti Parasztpártnak. Az MKP lett az első, az NPP a második. Vörös Bogácsnak neveztek bennünket a környéken. Folytattuk elődeink munkáját, ők a művelődési házat felépítették, mi felújítottuk. Járdát, fürdőt, egészségházat építettünk. Felújítottunk régebbi házakat bölcsődének, óvodának, új iskolát építettünk. A munkában is mindenütt és mindig becsülettel helytálltak. Gyarapodtak, gyermekeiket taníttatták. Életük váltóján ezt hagyományozzák az utókornak azzal, hogy nincsen olyan nehéz helyzet, amikor alkotni, építeni, előrehaladni ne lehessen.

Veres Péter negyvenéves volt, amikor 1937-ben a "Számadás" című könyvét elolvastam. Azóta egy fél évszázad múlt el. Akik a hatvanas években találkoztunk vele, egymás közt róla beszélgetve pátriárkai kort jósoltunk neki. Sajnos lassan tizenhét éve lesz, hogy eltávozott közülünk. Így most, születésének 90. évfordulóján a mindig országban, népben, nemzetben, emberiségben gondolkodó íróra, politikusra emlékezünk.

Személyesen 1940. június 4-én Budapesten találkoztam vele először, amelyről a Bolyai Akadémia kiadásában megjelent Gyepsor - elbeszélések, versek - című könyvébe írt dedikálása tanúskodik.

A felszabadulás után mint a Nemzeti Parasztpárt, majd később a Hazafias Népfront megyei tisztségviselőjeként sok politikai népgyűlésre, beszélgetésre és író-olvasó találkozóra kísértem el. Találkoztam vele és hallgattuk bölcs javaslatait a HNFOT különböző bizottságaiban és a TIT országos agrárválasztmányában. 1953-58 között együtt voltunk képviselők. Jólesett az 1956. augusztus 1-én a szabálysértésről szóló törvényjavaslat vitájában elmondott "szűzbeszédem" utáni gratulációja.

Megyénkben a felszabadulás előtt 1943. június 12-én délután öt órakor a Vasgyárban a könyvvásáron vett részt. Ezt és a másnap délelőtt 11 órakor a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett irodalmi matinét is a diósgyőri munkások "Jószerencse Dal- és Önképzőköre" szervezte. Veres Péter a népi irodalomról, közösségi irodalomról beszélt. Az 1944. őszi sályi tartózkodásáról "Az ország útján" című könyvében emlékezik. Október 15-e után a "csapatát keresve" Miskolcról Emődön át jutott el Sályba. Itt egy református tábori lelkész felismerte és az ő segítségével a GH-ban (Gazdasági Hivatal) munkálkodott, kikerülve a Habsburg-Horthy világ nevelte tisztek szeme elől. Mivel civil ruhás munkaszolgálatos volt, így a Szálasira való felesküvéshez nem kellett felsorakoznia, ezzel meg az ellenőrző nyilas karszalagos figyelme alól vonta ki magát. A GH-s tiszt pedig úgy okoskodott, ha már zsidó munkaszolgálatosnak nem tehet szívességet, akkor itt van ez az író - ha nem is tudja milyen író - (aki szorgalmasan vágja a fát a konyhára), célszerűnek látja benne pártfogót keresni a nehéz időkre. (A sályiak a község felszabadulásának 40. évfordulóján a kastélyiskola aulájában hat, ott született, élt, alkotott író emléktábláját állították fel. Veres Péterre való mostani emlékezés jó alkalom lenne az ő emléktáblájának az elhelyezésére is.)

A koalíció idején, mint a Nemzeti Parasztpárt elnöke 1946 őszén Putnokon, 1947 tavaszán Göncön és Gagybátorban, nyáron pedig a Mezőkövesden szervezett nagygyűlésen beszélt. A környékbeliek is eljöttek, nemcsak a parasztpártiak, kommunisták, de még kisgazdapártiak is. Az újgazdák, kisparasztok örömmel és lelkesedéssel hallgatták. A kisgazdák egy kicsit szemre húzott kalap alól gyanúsan néztek: a neve is vörös. A két és fél órás beszéd hatására közülük többen oldódtak, amit néhány községben a helyi népi szervekben a Baloldali Blokk ajánlásához való közeledésük, vagy csatlakozásuk mutatott. Nagy derültség fogadta a következőket: - Nézzék, én másfél órája beszélek itt, úgy látom a többségnek tetszett, hát úgy nézek én ki, mint akinek karika van az orrában és Rákosi Mátyás annál fogva vezeti?... Azoknak szólt ez a paraszti képi kifejezés, akik azt terjesztették, hogy a Parasztpárt a kommunista párt fiókvállalata.

1948 márciusában Miskolcon a Nemzeti Színházban tartott "élménybeszámolót". Ugyanis tagja volt annak a kormánydelegációnak, amely 1948 februárjában a magyar-szovjet barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírására utazott Moszkvába. Többek között ezt mondta: "- Sztálin az iránt érdeklődött, hogy tetszik a Szovjetunió. A földek most hó alatt vannak - válaszoltam. - El kell jönnie amikor nincs hó - folytatta Sztálin. - Jó, de ahhoz meghívás kell - mondtam én..." Veres Péter a 200 tagú parasztküldöttség tagjaként két hetet töltött a Szovjetunióban.

1948-ban megjelent "A paraszti jövendő" című könyve. A Parasztpártban is vitatkoztunk róla. Amikor a termelőszövetkezetek már megszilárdulóban voltak, szóba került ez a könyv egy beszélgetésen. Nem kevesen voltunk, akik azon gondolkoztunk, hogyan lesz a földreform után? Visszaemlékezem az 1960. augusztus 28-i tiszaladányi beszélgetésre, amikor az emberek gyűrűjében arról szólt, hogy ő nincs a kollektivizálás ellen, de a módszereket másképp gondolta. A kommunista vitapartnerek a torzulások kifogásolásában igazat adtak neki. A vitatkozók értik egymást. De Rákosi Mátyás nem vitatkozott, hanem az 1948. augusztus 20-i beszédében eltanácsolta Veres Pétert a politikai életből. Erre is visszaemlékeztünk a hatvanas években egy találkozó után. "Remélem, egyszer elolvashatjátok a Királyszállási közjátékban" - mondotta. A Tükör folyóirat két számában olvastam, hogy mi volt Kecskemét előtt és után. Előtte egy hamis levél Puskin nagykövetnek, amit Puskin nem hitt el, mert ismerte Veres Péter stílusát. Kecskemét után X. nap éjjelén két órakor segédtisztjével együtt ropogást hallottak és füstszagot éreztek. Leégett a miniszteri vadászház Királyszálláson. Két nappal utána a miniszteri szoba nagyszőnyege alatt talál a segédtisztjével tűzfészket. Lemond a honvédelmi miniszterségről, az Alföld fásítási kormánybiztosa lesz, és 15 év múlva már gyönyörködhet azokban a fiatal fákban, amelyekhez a paraszti jövendő részeként valami köze volt.

Újra az irodalomnak élhetett. Révai József a magyar írók első kongresszusán a Pályamunkások című könyve kapcsán példának állítja a párttag írók elé, hogy miképp kellene írni a munkáról és a munkásról. 1954-56 között az Írószövetség elnöke. 1956. nyarán a SZOT ülésén, ahol a munkásosztály művelődését és műveltségét tárgyalták, a következőket mondotta: "Jó szimatú üzletemberek észrevették, hogy itt micsoda nagy üzleti lehetőség van és felépítettek egy szórakoztató ipart, amely nem minden vonatkozásban rossz, mert felhasználja, ahol felhasználhatja a művészetet is. József Attilát szavalják, de esztrád lendülettel. A munkás felháborodva látja, hogy pocsolyába mártották József Attilát, mert a lelkület, az előadás lelkülete nem művészi, nem múzsai, csak az olcsó sikerre törekvés, és sokezer forintnak a megkeresése van jelen".

A Miskolci Műszaki Egyetemen a sok száz hallgatónak arról beszélt, hogy az íróknak valóban művészi módon, egyéniségüket kifejezve kell írniuk, csak így nyerhetik meg a műszaki szakembereket olvasónak. "Ahogy az itt tanulók a tudományt sajátítják el, úgy nekünk, íróknak az írás tudományát, mint mesterséget kell fejlesztenünk. Tudják milyen nehéz elbeszélést, kisregényt írni? A Kelletlen leányt említette. (A Kossuth rádió hétfőn kezdte újra közvetíteni 15 folytatásban.) A későbbi nemzedékek biztos találnak majd valami érdekeset a műveimben. Szerintem a Balog-család történetéből biztos megismeri a század első felében élt parasztságnak az életét. Az író így is szolgálja a közösséget".

Örülök, hogy ellátogattam vele Kurek József tsz-elnökhöz, Kázsmárkra, megnéztük a fancsali tsz talajvédelmi gazdálkodását és a Tarcali Állami Gazdaságban Bakonyi József és társainak minőségi szőlőgazdálkodását is dicsérhette az Élet és Irodalomban.

Darvas József - születésének 75. évfordulójára emlékezünk - 1960. augusztus 28-án a tiszaladányi öreg iskola udvarán (az 1940-es író-paraszt találkozó 20. évfordulóján) mondta a címbeli szavakat, megköszönve a nehéz időkben ő és családja iránt tanúsított emberséget. Hatszáz ember meleg, dörgő tapsa volt rá a válasz. Budapesten, a Zeneakadémián József Attilára emlékező irodalmi esten a munkások és az értelmiségiek nagy tapssal fogadott beszédét hallottam tőle. A Szabad Szó szerkesztőségében már beszélgettünk is. Éveken keresztül a könyveit és írásait olvastam. 1945 februárjában a Nemzeti Parasztpárt (NPP) központjában Bogácsra jövetelem előtt ő adott politikai útbaigazítást. Az NPP képviselőjeként Mezőkövesden beszélt. Mint országgyűlési képviselőt elkísértem Bogácsra, Szentistvánra, Mezőnagymihályra, Taktaszadára, Cigándra, Semjénbe és Bodroghalomra. A dél-borsodi summásvidéken, a Taktaközben Bajcsy-Zsilinszky Endre hívei, a Bodrogközben a földosztó mozgalom utódai és a népi írókon nevelkedett - főleg néptanítók - értelmiségiek szeretettel hallgatták világos, tiszta tartalmú és nagy nyugalommal elmondott beszédeit. A gömöri Zádorfalvára és Kelemérre is ellátogatott. Erről cikket is írt a Szabad Szóban. Mint tiszántúlinak szokatlan volt az ottaniak bátortalansága.

Miskolcon, mint közoktatásügyi miniszter 1951. március 15-én a Petőfi-szobrot adta át a városnak, ősszel pedig a Politikai Akadémián tartott tájékoztatót. 1953-ban a pedagógusnapon a Nemzeti Színházban rendezett ünnepség szónoka volt. 1955-ben mint népművelési miniszterhez fordultam az írócsoport és az akkor még a Szabadság téren működő II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár ügyében. Pénzt kértem tőle. "Majd később lesz" - válaszolta. Adott, mint ahogy építésügyi miniszterként - szülőfalum - a bogácsi Fő utca járdaépítéséhez is.

Miskolci lakásunkon többször felkeresett. Egy-egy ilyen találkozáson sok mindenről beszélgettünk. Így az 1940-42-es tiszaladányi író-paraszt találkozóról, amelyet Somogyi Imrével - a Kertmagyarország biciklis apostola - szervezett. Róla a Népszabadság 1972. szeptemberében írt. A hajdani találkozó húszéves évfordulójának méltó megünneplése és 12 évvel később a tokaji írótábor szervezése is "napirenden" volt. Elmondta, hogy a "Részeg eső" című regényét folytatja, könyvet ír Magyarország felfedezéséről, Bajcsy-Zsilinszky Endréről és Rajk Lászlóról - Hunyadi és Zrínyi után - pedig drámát. Írói és közéleti tevékenységét sohasem tudtam kettéválasztani. Az orosházi munkásotthonban kapott muníciót az írói induláshoz, a szegény parasztság életének irodalmi bemutatásához és a néphez való hűséghez. 1933-ban 33 társával, köztük Rajk Lászlóval és József Attilával áll a bíróság előtt kommunista szervezkedésért. Írásait osztály elleni igazgatásnak minősítették. A börtönben ismerkedik meg a marxizmussal. Így volt a népi írók táborában marxista és a kommunisták között a népi, a nemzeti hagyomány fontosságát hangsúlyozta. Tudta és terjesztette, hogy a parasztság felszabadulása csak a munkásosztály győzelmével jöhet el. Népi íróként a forradalmi parasztmozgalom egyik vezetője volt. 1934-ben a Nyugatban jelenik meg az első verse és ez évben a "Fekete kenyér" című kötete is. 22 éves korában a Vízkereszttől-szilveszterig című könyve megjelenésekor Móricz Zsigmond avatja íróvá. Szülőfalujáról "A legnagyobb magyar falu"-ról írt szociográfiája bevezető a legkedvesebb könyvéhez az "Egy paraszt család történeté"-nek, amelyet Veres Péter "könnyes meghatottsággal" olvasott. A kommunista párt Gondolat című, a népfrontpolitikát előkészítő folyóiratában is publikált. Az 1937. március 15-én zászlót bontott Márciusi Front egyik alapító tagja, ugyancsak a Történelmi Emlékbizottságnak is. Figyelmet keltő írása jelent meg a Népszava 1941. évi karácsonyi számában is. Az 1943-as szárszói konferencián is ott volt és a 30. évfordulóján mondott beszédében tanulságai között említi: "szocialista nemzet nem épülhet reális nemzeti önismeret nélkül. Ebben elengedhetetlen a leszámolás az illúziókkal, de a szigorú nemzeti önvizsgálat nem azonos a dezilluzionizmussal". "A törökverő" című könyve a háború előestéjén az uralkodó osztály bűneire mutatott rá és a dolgozók összefogásának, a nemzeti lét és függetlenség szempontjából való fontosságára. Az "Elindult szeptemberben" című könyvének hőse nekünk a parasztságból származó és leendő értelmiségieknek adott erőt: kötődni azokhoz, akik küldtek bennünket. A HNF I. kongresszusán 1954. októberében ő mondja az előadói beszédet. Az V. kongresszuson pedig, mint a népfrontmozgalom tekintélyes veteránja az Országgyűlésben az Alkotmány módosításakor mondott felszólalásából idézett: "a népfront ne legyen a politika háztájija", most azzal toldotta meg "hogy legyen az élő demokrácia egyik nevelő iskolája".

1959-ben kezdődött az írói tevékenységének második szakasza. A "nagypolitikában" tíz év alatt szerzett élményeit és tapasztalatait írásaiban hasznosította. Az SZKP XX. kongresszusa bizalmat ébresztett benne. Az 56-os tragédia után erőteljesen részt vett az irodalmi élet újjászervezésében. 1959-től haláláig a Magyar Írók Szövetségének elnöke (1951-53 között is) volt. A népfrontban, mint az MSZMP tagja hirdette, hogy jó a politika, mert reagál minden igaz problémára. A kétszeres Kossuth-díjas írót és az Írószövetség elnökét elkísértem Mezőkövesdre és Szentistvánra egy öttagú, főleg fiatalokból álló írócsoporttal. Berzékre is ellátogatott, ahol 1944-ben bujdosása idején rövid ideig tartózkodott. Miskolcon a Zeneakadémián Dobozy Imrével, Jankovich Ferenccel, Váci Mihállyal és másokkal egy nagysikerű irodalmi esten vett részt. Drámái közül Miskolcon bemutatták: a "Kormos ég" címűt, amely az alkotó értelmiség felelősségével foglalkozik, a "Hajnali tűz"-ben a termelőszövetkezeti átalakulás konfliktusait láttuk, és a "Pitypang" című vígjátékát. "A térképen nem található" című riportdrámája Végh Antalnak a valóságban megjelent "Állóvíz" című írása körül támadt viharban akart békességszerző lenni, de a szabolcsi vezetők ezután őt is támadták, pedig több ciklusban képviselőjük volt. Én a megújult Darvas Józsefet láttam. Ez időben vallotta, hogy: "akinek fontos e kis ország valósága, az irodalmat művelők érezzék, hogy ez szüntelenül változik". E szellemben harcolt a penészleki változásokért, reformpártiként. Az első tokaji írótábor végén a meghívott tsz-vezetőknek a figyelmébe ajánlotta a tagok általános és szakmai műveltségének fejlesztését, hogy a holnapi nehezebb gondokkal könnyebben megbirkózzanak. Nemcsak az anyagi gyarapodást kell tekinteni, hanem értelmes életet is kell élnünk. Az írótábor után az íróknak is volt üzenete: "Ülök a tiszaladányi művelődési ház asztalsoránál és nézem az itt lévő írótársakat. Mind fiatalabbak, mint én - vannak köztük egész fiatalok is. Móriczra gondolok, Veres Péterre, Szabó Pálra, Erdeire, akik már elmentek. És akik még itt vagyunk? Mi már csak a magunk időszámítása szerint tudunk élni - amíg élünk. Van-e nemzedék, amely - pörölve, elégedetlenkedve velünk, ha kell, még megtagadva is minket - átveszi az írói magatartásnak ezt a mélyebb értelmét, a korhoz méltóan és korszerűen, amelyet nekünk többek között Móricz hozott..."

Nem sokkal halála előtt a szovjet írók kongresszusán szinte testamentumként szóló megnyilvánulásában a következőket hagyta ránk: "... hogy a valóság új kérdéseire, az emberi lét mai ellentmondásaira mi adjunk alkotó válaszokat. Ez viszont nem megy másképpen, csak ha lételemünk az alkotó nyugtalanság, a mindig újat kereső elégedetlenség - s egyben a tiszta szigorúság önmagunkkal szemben is. A párt, az eszme, a szocializmus ügye nem apológiát vár tőlünk, hanem az ellentmondásokat feltáró alkotásokat, igazi eszményt csak olyan irodalom tud teremteni, amely az őszinteség szavával képviseli a maga eszméit".

S. Zaligin szovjet író műveinek kiváló ismerője írta róla halála után: "Darvas nem írhatta végig legnagyobb művét. És ez a mű már nem mutathatja meg alkotóját sem egészen. Mert ez a mű: Darvas élete... Mindezt ami a legfontosabb, legfájdalmasabb és legbonyolultabb volt nemzete történelmében - jelenében - íróként érezte át s ábrázolta".

Halála után 14 évvel sokan jó, ha a nevét ismerik. A 70. születésnapja évfordulóján "A léleknek kenyere" című könyve jelent meg. Azóta semmi. Művei hiányoznak az irodalomban, az irodalmi közéletben a cselekvő ember hiányát érezzük. Molnár Zoltán, aki az Olvasó népért mozgalomban Fábián Zoltánnal együtt segítő társa volt, írta róla: "Halála után is ott lesz ezekben a küzdelmekben, mint szellemi frontunk többi hősi halottai". Példáját ezért kell gyakran idézni.

A bogácsi r.k. elemi iskolában földrajzórán hallottam először Gömör nevét, mégpedig így: Borsod-Gömör-Kishont k. e. e. (közigazgatásilag egyelőre egyesített) vármegyék. 1945-50 között e megye törvényhatósági bizottságának voltam tagja.

A megye gömöri részén 1946 őszén, Putnokon jártam először Veres Péter kíséretében. A parasztpárti nagygyűlést Tábori József (később a Meszövben dolgozott), Farkas Pál (a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Központjánál, Miskolcon, majd Budapesten a központban munkálkodott) és Solymos Ferenc, aki hosszú ideig tevékenykedett Putnok közelében. Együtt munkálkodtam Parányi János, Lőrincz József járási és N. Győr Gyula nagyközségi tanácselnökkel, Szendrei Sándor népfrontelnökkel és Mogyorossy Pál titkárral. Kis Béla és dr. Fügedi Péter mezőgazdasági technikumi igazgatóval és helyetteseikkel Jónás Istvánnal megyei tanácstag is volt) és Kuti Istvánnal kihelyezett technikumi osztályokat szerveztünk a tsz-ek megszilárdításának idején.

1954-58 között Kelemértől Aggtelekig tíz községben tanácstag voltam. Míg élek, nem felejtem a gömörszőlősiekkel való beszélgetést. Elmondták, hogy a községen átfolyó Kelemér patak olykor rakoncátlankodik. Másnap elmentem Vezse Sándorhoz, az Évizig igazgatójához. A helyzetismertetés után elmondtam, hogy társadalmi munkát is vállaltak a szőlősiek. Mi meg szakembert és még valami munkabért is tudunk adni. Néhány nap múlva Szeberényi Lehellel arra jártam és a felszabadulás utáni időkre jellemző jókedvben, jó szívvel dolgoztak. Derültünk az adóügyiseken, akik megszimatolták a pénzt és jöttek az adót behajtani. Jó ez így, mondta egy atyafi, a víz nem önt ki bennünket, meg az adó is rendezve van. A község 700 éves évfordulóján erre az eseményre emlékezve mondta egy falubeli: megint elkelne egy kis patakszabályozás.

Trizsben csendben, nyugodtan meghallgattak, jelöltek is, de hetvenen ellenem szavaztak. Kisgergely Jánosnak mondtam is, ezek még ma is ellenzékiek. A felszabadulás előtt lovasbandériummal már Ragályban fogadták az ellenzéki képviselőjelöltet. Ide is elsők között mentem beszámolót tartani. A beszámoló utáni csendet magabiztosságot sugárzó arcú ember törte meg, mondván: a beszámoló szép volt, de a Csörgős patakot is rendbe kellene tenni. Ismét segített Vezse Sándor. A hangulat évről évre javult. 1978. június 3-án, szombat délután lehettünk vagy nyolcvanan a "kultúrteremben", ahol Bajor Nagy Ernő által összeállított "Életünk történelem" című könyvben szerepelt a helybeli Demeter István pályaműve is. Néhány év múlva Fábián Zoltán, az "Olvasó népért" mozgalom lelkes apostola egy könyvtörténeti kiállítást nyitott meg. A Karádi tanító házaspárt pedig szülőfalumba, Bogácsra "csábítottam". Trizs már régóta kormánypárti, Zádorfalván Pozsgai Zsigmond a parasztpártnak, majd a népfrontnak is titkára volt a kísérőm, és Ráki Imre tanácselnök. Őt én igazgatónak is tartottam, mert jó néhány száz katasztrális hold állami tartalék földön gazdálkodott és holdanként két mázsa búzát termelt 800 forint költséggel. A búzát Miskolcra vitték a malomba és onnan lisztként hozták vissza. Az időben nem számolták a szállítási költséget. Egy alkalommal kisebb csoportban az utcán beszélgettünk középparasztokkal. Egyszer csak csendet intenek. - Halljuk, mit dobolnak, nehogy lemaradjunk a beadással, mert abból baj lesz! Látja, ott azt az embert? - szól a csoportból valaki. - Azt a felénk közeledő, jól öltözött férfit? - kérdezem. - Igen, így néz ki egy volt kulák. Megszabadították a földtől és Ózdon havi 1500-2000 forintot keres. Alsószuhán én voltam a 28. megyei szónok, aki egy helyi közéleti ember szerint, első, aki sokszor meglátogatta őket. Imolán egyházi vonalon voltak ellenzékiek és az erdőbirtok miatt 25 kulákcsalád volt. Aki kanász a földművelés mellett maradt, bárhol megélhet, vallották büszkén a helybeliek. Kelemérben - ahol Darvas József is járt - K. Rósi László bátyámat sokszor meglátogattam (NPP-elnök volt), Gál László (titkár), a hatvanas években Veszprémben volt pártmunkás. A Tompa Mihály-kör és -emlékmúzeum okán Kelemérben és Gömörszőlősön, az ózdi honismeretiek támogatásával - a múzeumi hónap idején többször tartottam előadást. E. Kovács László volt népfőiskolai parasztpárti elnök, községi tanácselnök, a járási népfront munkatársa, ma elöljáró Gömörszőlősön, és legfőképpen a kör lelke - családja segítségével, Gömör szószólója. Putnokon Egerszegi Sándorné gimnáziumi tanár a honismereti körével is jeleskedett Gömör ügyében. A héti Farkas Pál, a putnoki Egyetértés Tsz Nyisztor-díjas elnöke (már nyugdíjas) négy ciklusban volt országgyűlési képviselő (öt évig egymás mellett ültünk a harmadik sorban). Ők adták ki a gömöri népballadákat. Fia, mint a putnoki nagyközségi tanács elnöke, köszöntötte a Gömör Múzeum megnyitására egybegyűlteket, dr. Karátson Dezső megyei ny. főállatorvos, a Miskolcon élő gömöriek támogatását biztosította. A szintén héti dr. Ujváry Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár (Debrecen, néprajz-tanszék) könyveivel, előadásaival, meggyőző érveivel segítette a múzeum létrejöttét. A családilag Naprágyról (Szlovákia) származó, de héti születésű Deme László néptanító, az MSZMP megyei titkára, a sokfelől jött és a népfront által pártfogolt kezdeményezést nemcsak földiként, hanem megyei közéleti emberként is támogatta.

Köszönet a megyei múzeumi szervezetnek, hogy a borsodi, abaúji, zempléni múzeum után él a gömöri is.

Ezen írás közreadója ott volt a Márciusi Front alakulásánál és részt vett minden népfrontkongresszuson. 45 óta népfront-tisztségviselő. Illetékes és erkölcsi kötelessége szólni a népfront ügyében.

A címet nem polgárpukkasztónak szántam. A mozgalom neve: népfront. Minden tegnapira haragvó nyájas olvasót arra kérek, ne dobja félre az újságot. Ha megtették, százezrek nevében köszönöm. Ez az írás nem nosztalgiából született. Az éremnek két oldala van. A népfrontról az egyiken mostanában csak rosszat, sommás elmarasztalást olvashatunk, hallhatunk. A másik oldalra a tárgyilagosan, tényekkel bizonyítható érdemeket - mert van - felírhatjuk, elmondhatjuk, 1937. március 15-től, a Márciusi Front megalakulásától, amelyben a népi íróknak, a falukutatóknak nagy szerepük volt.

A 30-as évek első felében Németországban hatalomra került hitleri fasizmus egész Európát fenyegette. Az ellene való harcban szükség volt minden demokratikus erő összefogásával egy széles népi-nemzeti egységfrontra, mert a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás ügye elválaszthatatlanul összefügg egymással.

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban - amely formailag pártkoalíció - a haladó erők együttműködése a fasizmus elleni küzdelemben jelentős volt, programja demokratikus, antifasiszta, antiimperialista, antifeudális. Sorra alakultak a helyi hatalmi szervek, a nemzeti, az üzemi és a földigénylő bizottságok. A nemzeti bizottságokban tevékenykedők nemcsak pártjaikat képviselték, hanem a népfront-politikán keresztül a pártok együttműködését szolgálták. Így a nemzeti bizottságok és más népi szervek munkáját joggal soroljuk a népfrontmozgalom történetéhez.

A Magyar Függetlenségi Népfront 1949. március 15-én a korábbi pártkoalíciónál szélesebb társadalmi összefogást hirdetett, az ország minden alkotóerejének összefogását tűzte ki célul. A személyi kultusz térhódítása következtében a népfront ez időben csak papíron létezett.

A Hazafias Népfront 1954. október 23-24-én tartotta első kongresszusát. A személyi kultusz időszakában elkövetett hibák, bűnök feltárására az 1953-beli kormányprogram alapján szükségszerű volt a népfrontmozgalom újjászervezése. A szocializmus építése idején is funkciója van a közéletben a nemzet összes haladó erőinek tömörítésével. Az egypártrendszerben a népfrontmozgalom is egy "hajtószíjjá" degradálódott, és mint politikai tömegmozgalom az MSZMP irányításával valóban több területen bírálható és bírálandó tevékenységet folytatott.

A Rákosi-korszakban a mezőgazdaság és a falu nagyon sokat szenvedett A falu egész társadalmát - módos parasztoktól a termelőszövetkezeti tagokig - súlyos törvénytelenségek érték. A padláslesöprés általános volt. A Hazafias Népfront mezőgazdasági akcióprogramja 1954-ben, majd 1957-ben az egyéni gazdálkodás túlsúlya idején készült. Mára is tartalmaz hasznosítható ajánlásokat. A népfront-fórumokon: szőlőtermelésről, a gönci kajszi termesztéséről, belterjes gazdálkodásról, a domb- és hegyvidéki gazdálkodásról, a háztáji és kistermelésről, a tsz-tagok nyugdíjáról és a termelőszövetkezeti szövetségekről tanácskoztunk. A kertbarát-mozgalom Miskolc-Diósgyőrben indult útjára. Arra törekedtünk, hogy a föld szeretetét és a paraszti munka megbecsülését átmentsük a szövetkezetekbe, a hazai valóságnak megfelelő gazdálkodást támogattuk, hogy az fejlődésében a folyamatosság jelen legyen.

Az 1971. évi településhálózat-fejlesztési koncepció eltorzítása és a falvak elsorvasztása ellen a községi népfront-vezetők aggteleki tanácskozásain nagyon határozottan felemelték szavukat. Megszületett a jelszó: "Arányos településfejlesztést!" Bibó István és Erdei Ferenc "Város és vidéke" szellemében hirdettük, a városnak vidéke, a községnek városa van. Kölcsönös egymásrautaltságban élnek, kölcsönös segítségben kell élniök. A városvédő és városszépítő egyesületek elindítója, szervezője és istápolója a népfrontmozgalom volt. A rásonysápberencsi tanácskozások - az aprófalvas területek érdekében - a komplex fejlesztést ajánlották.

Egyesek, ha azt hallják, társadalmi munka, legyintenek. "Ügyködik" a népfront. A népfront ellen beszélőknek szívesen megmutatom a bogácsi fürdőt, egészségházat, elmondom a tardi járdaépítés történetét, fényképekkel igazolom a görömszőllősiek, a mezőnyárádiak patakszabályozását és a száznál többre tehető népi alkotást. Dokumentumokkal igazolom a tiszaladányiaknak a honalapítás 1100. évfordulója méltó megünneplésére készült terveket, amiből már néhány létesítmény szolgál. A sályiak összefogásáról is szólnék, mit tettek a jubileumi zászló elnyeréséért. A társadalmi munka által létrehozott értékek összege többszöröse annak, amit a népfront állami támogatásként kapott. A szellemi-társadalmi munka értékét még nem is számoltuk. Nem a pártállamot, hanem hazájukat szolgálták. A népfrontosokat az az emelkedett gondolat hevítette, hogy mindig élni kell a történelem adta lehetőséggel, amit eleink oly sokszor hasznosan tettek. A Veres Péter megfogalmazta népben, nemzetben, országban való gondolkodás és cselekvés a nemzet és az ország életének folyamatosságát biztosítja.

A közművelődés ügye és a nemzeti hagyományok ápolása fő helyen szerepelt a népfrontbizottságok tevékenységében. Az Olvasó népért mozgalom, a Honismereti mozgalom sok száz közreműködője, tűzcsiholója és krónikaírója, a szülőföld, a lakóhely szeretetre nevelésének, a cselekvésnek, a nemzeti tudat ébresztője és fejlesztője volt. Emléktáblát helyeztek el: az ónodi vár falára, ahol Rákóczi Ferenc országgyűlést tartott, a Tokaji Ferenc-féle parasztfelkelés emlékére Tokajban, Sátoraljaújhelyen, Bajcsy-Zsilinszky Endre, a magyar népfrontmozgalom kiválósága emlékére Miskolcon, a Sajtóház falán. Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc nagyságos vezérlő fejedelem születésének 300. évfordulója esztendejében - 1976-ban - 30 településen szerveztek a népfrontbizottságok megemlékezést. Fábry Zoltánt Stószon népes népfront-delegáció látogatta meg, mint az antifasiszta irodalom legkiválóbb művelőjét, a szlovákiai magyarság bátor szavú szószólóját. Temetésén népfront-delegáció vett részt. Encsen, Edelényben, Szendrőn és más községekben is tisztelettel emlékeztünk rá.

A tokaji írótábor népfront-alapozású intézmény. A népi írók 1940-es és 42-es tiszaladányi látogatása népfrontos összejövetel volt, ahol írók és parasztok a majdani demokratikus Magyarországról felelősségteljesen beszélgettek. 1972 óta az 1987-es év kivételével minden évben a mai magyar valóság egy-egy sorskérdésével foglalkoztunk. A változást segítettük. Az utolsó napon mindig irodalmi zarándokútra keltünk, és egy-egy irodalomtörténeti és történelmi szempontból jelentős helyre látogattunk, és a község lakóival együtt emlékeztünk.

Sok mindenről lehetne és kellene írnom. Kezdeményezésekről, elvégzett hasznos munkákról, közösségekről, becsületes, népfrontos magyar emberekről. Arról, hogy a népfront, a magyar progresszió szellemében munkálkodók miképpen akartak demokratikus változást hozóan, mai szóval az állampárt szorításából kitörni. Mert volt ilyen lehetőség 1953-ban, 1954-ben és 1956-ban, majd Erdei Ferenc főtitkársága idején a reform indulásakor. Legnagyobb pedig 1985-ben, amikor Pozsgay Imre főtitkár kimondta: válság van.

1990. június 23-án a Hazafias Népfront X. rendkívüli kongresszusának második napján kimondta a Hazafias Népfront átalakulását és megkezdte munkáját a Társadalmi Egyesülések Szövetségének (TESZ) XI. szövetségi gyűlése. Az elmúlt évtizedekben a népfrontra rótt politikai és közjogi feladatokat a politikai rendszerváltás után nem gyakorolja. A lakosság helyi és országos mozgalmai közül sokat a népfront indított útjára, nem morzsolódhatnak fel, ők az általunk teremtett értékek megőrzését és továbbfejlesztését akarják a Társadalmi Egyesülések Szövetségében. Ezen szociális, kulturális és gazdasági mozgalmak, mint civil társadalmi szerveződések a demokratikus országokban jelentős szerepet játszanak és élvezik a pártok és kormányok támogatását. A felsorolt és fel nem sorolt mozgalmak eredményeik alapján továbbra is TESZ-ik e nemzeti értéket teremtő ország építő munkájukat.

A népi írók köréből személyesen vele ismerkedtem meg legkorábban. Egy Hangya-tisztviselő kollégám, aki évfolyamtársa volt az egyetemen, mutatott be neki 1939 júniusában a Central kávéházban. Utána a Szabad Szónál többször találkoztunk. Szövetkezeti cikkeim, amelyeket Árpád Géza néven írtam, az ő és Szabó Pál főszerkesztő segítségével jelentek meg. 1939 augusztusában levelet kaptam tőle, amelyben örömmel üdvözöl a Nemzeti Parasztpárt tagjainak sorában. A küldött pártprogramot Dél-Borsodban terjesztettem. Ősszel a Belvárosban találkoztunk. A németek és a szovjetek ekkor már lerohanták Lengyelországot. Mi is belekeveredünk a II. világháborúba, mondotta. Érdeklődésemre elmondta, hogy most az Andrássyakat tanulmányozza és Franciaországba készül. Valahogy kifutott a számon: külügyminiszternek készülsz? Mosolygott. 1946-47-ben a béketárgyalások idején visszagondoltam erre a beszélgetésünkre és úgy gondoltam, Kovács Imre jól képviselte volna ügyünket, nemzeti érdekeinket. Máskor egy kisvendéglőben "Pünkösd Tiszaladányban" című, a Szabad Szóban megjelent írásáról beszélgettünk. A tiszaladányi fűzfakosarasoknak és hasurásoknak a házigazdája, Gombás Ferenc keres piacot. Egy géplakatos inas édesanyja elpanaszolta neki, hogy fiának mindennap 4 fillér kövezetvámot kell fizetnie Tokajban. Elszomorító volt Béres Ferenc tizenkét gyerekes cselédember kálváriája. 27 évet szolgált gróf Szirmay Ottó nagyhomokosi birtokán. Felmondtak neki, mert sok gyereke van. Özv. Gróf Pálfy Sándorné, Szirmay leánya sem nyugdíjat, sem kegydíjat nem adott neki. Elmondtam, hogy a szülőfalumban a kántortanító egy cselédembernek kért kegydíjat az egri székeskáptalantól, de nem kapott. Egy találkozásunk a Cserépfalvi kiadónál volt, ahol Imre szaklektorként dolgozott. Bemutatott Cserépfalvi Imrének, mindjárt tisztáztuk, hogy földiek vagyunk. Ő Cserépfaluban született - a könyvében Cserépfalvának írja. Ő adta ki Szabó Zoltán "A tardi helyzet" c. nagysikerű művét is. Így Bogács után Tard is szóba került. A beszélgetés során felelevenítették Kovács Imre "A néma forradalom" című híres munkájának kiadásait, a per anyagát és szó volt arról, hogy írók és művészet Kovács Imre mellett kiálló levelét Matolcsy Mátyás olvasta fel a Parlamentben.

A háború alatt katonáskodásom idején a szabadságomat főleg Pesten töltöttem, a Szabad Szóhoz belátogattam. Így kaptam mindig valami muníciót és feltöltődést. Mint frontot járt katona, aki olvasta Kovács Imre "Szovjet-Oroszország agrárpolitikája" c. munkáját, elmondtam, hogy a könyvében szerepelt Cicin és Darvazsin professzorok fényképét láttam egy laboratóriumban. Mintakolhozokat pedig Proszkurov környékén találtam. Szóba került a földreform ügye is. A pontosság kedvéért az 1940-ben megjelent "A paraszt életforma csődje" című könyvéből idézek: "Nálunk nincs más kiút, mint azonnali radikális földreform. A nehézségeket radikálisan kell megoldani... Szerintem ugyanis a kitagadott nincstelen milliók és pár hold földdel rendelkező mezőgazdasági munkások pártja kell, hogy legyen a Parasztpárt... Hárommillió agrárproletár megszervezésével olyan súlyt lehetne adni az új földreform gondolatának, ami kikényszerítené a döntést." Elújságoltam neki, hogy a népi írók műveit ismerő katonacimboráim "A paraszt életforma csődje" című könyvét olvasva azt javasolták, hogy ahogy Gyomáról írtál, azt minden parasztságból származó értelmiséginek el kellene végezni a szülőfalujában. Szó volt Eckhardt Tiborról is, akit a 30-as évek közepén Dél-Borsodban az idős parasztok közül sokan olyannak tartottak, mint Mátyás király volt. Kovács Imre sajnálkozva mondta, hogy Eckhardt Tibor nem mert a változást követelők élére állni.

Az 50 évvel ezelőtti beszélgetésnek van mára szóló üzenete is. Ezért ismét a könyvből idézek: "1848-ban sokminden más mellett a földesúri gazdasági rendszer csődje hozta meg a jobbágyfelszabadítást, most a feudális agrármunkarendszer csődje fogja kikényszeríteni a mezőgazdasági szociálpolitikus reformokat és a paraszt életforma csődje a társadalmi reformokat." Másutt arról ír, hogy a parasztok közül többen úgy látják, hogy modernizálni kellett volna a termelést és rendezni a gép és az ember viszonyát a mezőgazdaságban is, főleg pedig egészen másként kellett volna berendezni az életüket. Erdei Ferenc és Kovács Imre 1937 őszén hasznosan együttműködtek a Márciusi Frontban. Erdeinek 1938-ban jelent meg a "Parasztok" c. munkája, amelynek befejező soraiban ilyeneket olvashatunk: "Tagadom a parasztsorsot, de hiszek az emberben, aki paraszt... nem szabad parasztnak maradni... a világot tagadtam, amely úr és paraszt, s embernek törekedtem, aki túl van ezeken." A Csallóközben lévő Galántán jelent meg a Hanza Újság, amelyben nagy érdeklődéssel olvastuk, hogy a parasztság körében sokan tiltakoznak a paraszt megnevezés ellen. Mi ezekben a megnyilvánulásokban a paraszti polgárosodás gondolatait láttuk.

1945 februárjában a Nemzeti Parasztpárt Andrássy út 25. sz. alatti székházában találkoztunk. Kovács Imre kopaszra nyírt feje arról tanúskodott, hogy a gödöllői fogolytáborból szökhetett meg. Nem szívesen beszélt "fogságáról". Aláírta a kétnyelvű igazolványomat és jó munkát kívánt. 1945-ben többször hívtam Borsod-Gömörbe, de nem jött. A Sajó és a Bánpatak völgyében lévő községekben a Czövek, Szerth és a Szabon családok köréből kerültek ki a hívei. 1946-ban a parasztpárt emlékezetes őszi nagyválasztmánya előtt meglátogatott. A nagyválasztmányi tagok felől érdeklődött. Megnyugtattam, hogy híveit is köztük találja. Sajnálhatod, hogy nem jártál megyénkben, mert megismertek volna. Utána már alig találkoztunk. 1947-ben Balogh páterrel egy pártban volt. Megyebeli hívei nem követték.

1972. szeptember 22-én Budapesten a Kossuth klubban Darvas József vezetésével megvitattuk Tóth István: "A Nemzeti Parasztpárt története 1944-48." c. könyvét. Darvas József a vita során mondotta, hogy Ti nem is tudjátok, milyen forradalmár volt Kovács Imre. Akik közelebbről ismertük, igazoltuk azt. Több alkalommal műveinek kiadása mellett kardoskodtunk. A 80-as évek második felében a "Tanítványok" című játékfilmben az ő szerepét játszó színész kicsit eltért az általunk ismert Kovács Imrétől. A jelen írásomban közölt könyvein kívül a Cserépfalvinál jelent meg "A kivándorlás", a "Kolontó" c. regénye, továbbá a "Magyar feudalizmus és magyar parasztság", valamint "Az elsüllyedt ország" című tanulmánya.

Egy előadáson pozitívan hallottam értékelni a dél-amerikai országokban folytatott agrárszakértői tevékenységét. Gyenes Antaltól és Huszár Tibortól, akik az Egyesült Államokban találkoztak vele, hallottam: "ebből az országból már nem mennék el, de erre a Magyarországra még nem jövök vissza." Nagy Ferenc volt miniszterelnök könyvét olvasva szomorúan állapítom meg, hogy hosszabb és tartalmasabb értékelő véleményt nem közölt róla. S. Szabó Ferenc, a Kovács Imre Társaság elnöke Erdei Ferenc 80. születésnapi évfordulóján rendezett tudományos ülésen azt mondotta, hogy a Veres Péter Társaságnak, a Kovács Imre Társaságnak, a Németh László Társaságnak és az Erdei Ferenc Társaságnak együtt kell működnie a népi irodalom és a Nemzeti Parasztpárt kiválóságainak megismertetésén és méltó elismertetésén.

Darvas (Dumitrás) József 1912. február 10-én született - ahogy egyik nagyon híres könyvének a címe is mondja - "A legnagyobb magyar falu"-ban, Orosházán. A városban működő Darvas József Társaság megemlékezett néptanító-író szülöttjéről, születésének 80. évfordulóján. A Vasárnapi Hírek 1992. február 16-i számában dr. Czine Mihály "Az érdemes ember" című írásában emlékezett róla.

A Tokaji írótáborban többek által kifogásolt parasztpárti politikusi, miniszteri, írószövetségi elnöki ténykedése és magatartása miatt nem voltak hajlandók Tiszaladányba ellátogatni - ahol eddig az írótábort megnyitottuk - és Darvas emléktábláját megkoszorúzni.

A Tokaji Írótábor indulásánál Darvas Józsefnek kiemelkedő szerepe volt. Azon javaslatomat, hogy az 1940- és 42-es tiszaladányi író-paraszt találkozó 20. évfordulójának (1960) megünneplése után egy szárszó jellegű és szellemű tábort kellene szervezni a Napjaink köré csoportosult írók részvételével; támogatta és közreműködésével segítette. Így indult 1972 augusztusában az első Tokaji Írótábor. A hajdani 1940-es találkozóra az írók Móricz Zsigmond vezetésével érkeztek az akkor Szabolcs vármegyéhez tartozó Tokaj melletti Tiszaladányba. Az 1972-es írótábor után Darvas a Népszabadságban "Töprengés Móricz ürügyén" cikket írt. Az 1940-es találkozó is, de a 42-es még inkább népfrontos jellegű volt. Így a Hazafias Népfront mint népfrontos hagyományt gondozta 1972-től a Tokaji Írótábort, a magyarság sorskérdésével foglalkozó fórumot.

Az 1940-42-es találkozó szervezését Győri Elek festőművész a "magyar Brueghel", Somogyi Imre a "Kertmagyarország biciklis apostola" és Darvas József végezték. A helybeliek közül pedig M. Csikai Miklós és testvére László, valamint Miklós barátja Sipos Zoltán, továbbá Jenei László, akinek Béla nevű testvére a spanyol fronton halt meg. Murvai Elek asztalosmester pedig Somogyi Imre tervei alapján készítette el a hasuraállványt, amelyen az írók is szőtték a fagykármentő hasurát. (Ma ezt a fólia pótolja.) A szervezésben a folyamatosságot Nagy Piroska tevékenysége jelentette. 1940-ben is jelen volt, 42-ben Sinka István verset írt róla, 43-ban pedig ott volt Szárszón, 1972 után mint a községi tanács vb-titkára segített. 1944 nyarán az ő házukban bujtatták Darvas Józsefet és családját. A községben sokan olvasták munkáit. A népi írók ottjártukkor örömmel tapasztalták, hogy sok házban a könyvespolcon munkáik ott vannak. A Szabad Szó a Nemzeti Parasztpárt félig legálisan megjelenő lapja több száz példányban járt a községbe. A 30-as években saját erőből építette a művelődési házat. A helyi művelődés szervezői, irányítói a legolvasottabb parasztok voltak. Többen Püski Sándor könyvbarát körének voltak tagjai. Püski Sándor 1942-ben - mint a Magyar Élet Könyvkiadónak vezetője - feleségével együtt ott volt a találkozón. A 80-as években háromszor látogatott el Tiszaladányba. Balla Péter a tábortűznél nótázott a ladányiakkal. Vitányi Iván a sárospataki regős cserkészekkel járt ott és az akkor elszavalt Veres Péter-verset a 70-es évek egyik írótáborában is megismételte.

Az 1940-es találkozó után Móricz Zsigmond a Kelet Népében írt figyelemre méltó cikket és a rádióban előadást is tartott, Kovács Imre a Szabad Szóban, Pünkösd Tiszaladányban címmel, míg Darvas József a Kis Újságban tudósított az emlékezetes találkozóról. Somogyi Imre a "Kertmagyarország felé" című munkájában fényképeket is közreadott. Darvas József mindig szeretettel beszélt a ladányiakról. "A léleknek kenyere" című munkájában így vall róluk: "De nemcsak a szellemi pezsgés volt itt vonzó, az egész emberi közeg. A szomszédos nagybirtokok szorításában így "csakazértis" dacos, szabadszellemű, bátor és mindég ellenzéki, a gátak közül kitörni akaró kisparaszti közösség alakult ki. Az adott világ lehetőségei szerint - talán a Tisza környékében bezártan, s némileg észrevétlenül is? - maga formálta a saját belső, közösségi törvényeit, és még a falu akkori vezetőit, a jegyzőt, a papot is magához "idomította". Sok mindent megőrzött a múltból. Egyfajta, jó értelmű patriarchális szellemet is, amiből azonban hiányzott a feudális szolgaalázat. De ehhez már felnőtt a kisparaszti polgárosodás szabadabb magatartása. És mindez a patriarchális demokratizmusnak - jobb jellemzést nem tudok - valami egészen érdekes, izgalmas légkörét adta össze. A föld kevés volt - tehát áttértek a belterjes gazdálkodásra. Megvalósították kicsiben és szerényen - szegényesen persze - némely népi írók álmát a "Kertmagyarországot".

Az 1940-es találkozó 20 éves évfordulóján 1960 augusztusában, amikor Győri Elek festőművész kiállítását megnyitottuk, délután hatszáz taktaközi ember találkozott az írókkal. Darvas ekkor mondta: itt engem egy embererdő védett családommal együtt 1944 nyarán. Egy későbbi Tokaji Írótáborban Takács Gáborné Cserés Julcsa néni így emlékezett erre: "Féltettük, óvtuk, bujtattuk és őriztük Darvas Józsefet". A gyűlés után Győri Elek sírjához mentünk koszorúzni. Menet közben Veres Péter és Darvas József a 90. zsoltárról beszélgettek. Péter bácsi azt mondotta, hogy ő ezt a magyar népdal kincseként tartja számon. A koszorúzás után Darvas József arra kérte a jelenlévőket, hogy: felebarátaim énekeljük el a 90. zsoltárt. Darvas "Részeg eső" című drámájában mindjárt az elején a 90. zsoltárt éneklik egy temetésen Völgyes-Tiszaladányban. SZÓLÁTH: ... Most érzem csak, mit jelentett nekem ez a falu. Nemcsak a hála, az önzés is idekötött, mert itt mindég éreztem, hogy van emberi hátterem... Nem tudja folytatni. A szavait elnyomja a parasztok hirtelen kirobbanó éneke. Vad indulat van ebben az énekben. Lázadás. PARASZTOK ÉNEKE: Tebenned bíztunk eleitől fogva... Az ének fokról fokra lázadóbb lesz, nem is temetési zsoltár ez már, vád és fenyegetés, komor tüntetés.

A tiszaladányiaknak az 1943-as szárszói konferencián való jelenléte természetes következménye az írók 1940-42-es náluk tett látogatásának. Mi is volt Szárszó? A korabeli újságok árulkodnak róla. Az úgynevezett "keresztény nemzeti jobboldal" lapja, a Nemzeti Újság 1944. február 13-i számában arról ír: "...nem annyira az írókat és az irodalmat kívánták szolgálni, mint inkább egy politikai fordulat előkészítését". A fasiszta Egyedül Vagyunk 1944. január 28-i számában pedig azt találjuk: "Nem szóltak a fegyveres honvédelemről, a zsidó veszedelemről, hogy az egymilliós zsidóság hangja mennyire megnőtt. Sztalingrád óta". Szárszó népfrontos jellegű volt. A fiatal értelmiségieket a Győrffy-kollégisták képviselték. A Soli Deo Glória Kabai Márton körének tagjai a szervezett munkássággal kereste a kapcsolatot. A KALOT népfőiskolás parasztfiatalok mellett ott voltak a katolikus "Hivatásszervezet" néhány vezetői is. A parasztságot az aranykalászos gazdák, radikális kisparasztok, kisgazdapárti vezetők, a Parasztszövetség-beliek képviselték.

Mit vehetünk mi ma Szárszó üzenetének a Tokaji Írótáborban? Elsősorban azt, hogy akkor, ott a különböző szervek és társadalmi csoportok az ország függetlensége mellett tettek hitet, és a németek kiverése után egy demokratikus Magyarországért kell munkálkodni. 1990-ben bizonyos fordulatról beszéltek a Tokaji Írótáborban. A népi irodalom ellen? Ha az egyetemes magyar irodalmat tűzi zászlóra, akkor ebben jelen van a népi irodalom is. A közös nevezőre jutásért még nekünk munkálkodnunk kell. Tizenhét éven keresztül ezt munkáltuk Tiszaladányban és Tokajban. A gyökereket elvágni bűn volna.

Mit kezdjünk Darvas Józseffel, veti fel Somi Éva tanárnő az Orosházi Naplóban: "Próbáljuk meg objektíven értelmezni a tényeket, újraértelmezni az életművet". Czine Mihállyal egyet lehet érteni: "Tévednek, nagyot tévednek azok, akik Darvas Józsefet kihagyhatónak vélik a magyar irodalom történetéből". Horváth Terit már kihagyták a Színészlexikonból. Két országgyűlési képviselő kivizsgálást követelt az Erdei Ferenc Társaság tudományos ülésszaka miatt. A 30-as években szép számmal voltak a parasztságból kikerült értelmiségiek, akik nem tagadták meg származásukat. Sőt kiálltak mellettük, ügyüket képviselték, szolgálták könyveikben. Kis híján az egyiket a tanítóképzőből majdnem kizárják, a másikat eltanácsolják az egyetemről. Azt is megkapták: kommunista bérenc. Börtönt is viseltek. Nem rágalmazni kell a régebbi időben kiállókat, hogy ezzel is a feledésüket siettessük, hanem az egész élet munkásságát kell számvető módon szembesíteni, értékelni és az értékeset hasznosítani. Tisztelni, becsülni kell azokat, akik már a 30-as években is idejét múltnak tartották a földesúri rendszert és éppúgy küzdöttek ellene, mint a fasizmus ellen. Könyveik a magyar progresszió - a haladás - vonalában irodalmi alkotások voltak.

A falun élő ember mindig nagy várakozással tekint a tavasz elé. Az 1848-as tavasz meghozta a jobbágyfelszabadítást. Az 1945-ös földosztással megdöntöttük az idejétmúlt nagyúri földbirtokos rendszert. Hát az idei tavasz milyen lesz? - teszik fel a kérdést nagyon sokan. Biztosítja-e az idei kívánatos jó termést és hogyan segíti elő a jövő évi tavaszt? Olvasom egy tudósításban, hogy történelmünk legnagyobb földrendezése előtt állunk.

A jobbágyfelszabadítás után, a századforduló idején, kitántorgott Amerikába millió emberünk". Az első világháború utáni Nagyatádi-féle földreform idején kevés és gyenge földet osztottak szét, pl. Bogácson a Proletár-dűlőt. A hárommillió nincstelen országa lettünk. Az 1945 utáni három-négy esztendőben a régebbi birtokos gazdák, a kistermelők és az újgazdák a külföld szerint csodát műveltek. Pedig súlyos háborús károkat szenvedett a magyar mezőgazdaság és a falu is. Az 1960-as években a "termelőszövetkezeti községekben" az volt a kérdés, hogyan szokik össze a termelési, szervezési tapasztalatokkal rendelkező régebbi gazda, az újgazda és a növekvő számú alkalmazotti gárda. Izgalmas kérdés volt a fiatalok közérzete is. Az agrárszakemberek és a tanultabb parasztok szerepe növekedett.

A hatvanas, hetvenes években, s méginkább a nyolcvanas években a szomszédos országokétól eltérő sajátos szövetkezeti gazdálkodás alakult ki. A szakszövetkezetek jelentették a másságot. Majd a nagyüzemi közös és a háztáji együttműködése a termelésben és az értékesítésben. A vállalkozó szellem mindinkább erősödött. Gyarapodott a Honda-traktorok, a fóliás kertek száma. A magyar mezőgazdaságban egyes ágazatok világszínvonalon termeltek. A fagyasztóládák terjedésével egy évben többször volt sok udvaron disznóvágás. A falu képe is megváltozott. Először a riasztó sátortetős házak, majd az olykor pazarló módon épült, és fenntartásában is túlságosan költséges "magas" házak épültek. Ma már szolidabb, lakályosabb házak épülnek, ahol a komfort is teljesebb, és igénybevett. A régi istállókat garázzsá alakították át. A villany sokfajta komfortot biztosít. Egyre általánosabb a portalanított járdák és utak készítése, valamint az egészséges ivóvíz bevezetése.

A paraszti nyugdíj alacsony. Sokan, főleg a fiatalok, városba költöztek. Egyes kisközségek elnéptelenedtek. Az elmúlt 47 év alatt a falun élő ember helyzete, státusa megváltozott. Többször is. Volt, aki ipari munkássá vált, majd közülük nem kevesen visszajöttek a tsz melléküzemágába. Az asszonyok a gyalogmunkából, a kertészetből sok helyen a varrodába kerültek.

A rendszerváltás óta sok minden megváltozott, változóban van. A bizonytalanság egyre nagyobb.

Az iparból hazajönnek a munkanélküliek. A szövetkezetekben is növekedik a számuk. A varrodákban is még kevesebb asszonyt foglalkoztatnak. A kistermelők - akármire szakosodtak is - egyre nagyobb bizonytalanságban élnek. A földmérők ugyan járják a határt, de a tulajdon dolgában mindenki bizonytalan. Nagy kérdés, mennyien lesznek olyan emberek, akik a földet igazán szeretik. A helyi és a táji adottságokat miképpen fogják kihasználni? Feltör-e a sok jó gondolatot magába záró szellemi búvópatak? A megújulni tudó gazdák, a korszerűen termelő művelt parasztpolgárok? A folyamatosságot biztosítani kell a termelésben, hogy az ellátás és az export ne szenvedjen kárt.

1848 történelmi lépést tett, a 45-ös földreform már megkésett, de jelen volt a korszerű elképzelés, a dán példa követése. Csakhogy Kelet-Közép-Európában nem termelési és értékesítési szövetkezetek alakultak, hanem erőszakkal, törvénytelenséggel, embertelen módon, paraszti megalázással termelőszövetkezetek. A falu ezidőben is tette a dolgát - ahogy lehetett. Most ismét lépni kell, emberi mértékkel, akár magángazdaként, akár az új szövetkezetben. Csak a milliárdos értékeket ne pazaroljuk el. Községünkben ezért kértük a szövetkezetek képviselőit, hogy lapunkban a legfontosabbról tájékoztassák a lakosságot.

Négy község életében - Bogács, Bükkzsérc, Cserépfalu és Szomolya - jelentős napra gyülekeztek az eddigi Hórvölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tagjai. Papp Ernő elnök közölte: az Mgtsz 531 tagjából 309-en jelentek meg, tehát az átalakuló közgyűlés határozatképes. Rajtuk kívül 28 fő alkalmazott és 5 fő kívülálló üzletrész-tulajdonos is részt vett a közgyűlés munkájában. Vendégek is jelen voltak, mint: dr. Turnyánszky János, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Érdekvédelmi Szövetség agrárpolitikai titkára és Berky György, a Kereskedelmi és Hitelbank mezőkövesdi bankszerve hitelügyi előadója, a Hórvölgye Mezőgazdasági Szövetkezet referense.

A szövetkezet tagsága a szövetkezetekről szóló 1992. Évi I. törvénnyel összhangban megalkotta az alapszabályát. Ezek szerint: a bogácsi "Hórvölgye" Mezőgazdasági Szövetkezet a tagjai akaratából, a szövetkezés szabadsága és az önsegély elve alapján létrehozott közösség, mely a tagok tulajdonát képező vagyonnal és tagok vagyoni hozzájárulásával, személyes közreműködésével, demokratikus önkormányzat keretében a tagok érdekeit szolgáló vállalkozási és más tevékenységet folytat. A szövetkezet székhelye Bogács, 3412 Alkotmány utca 45. Tevékenységi köre: termelés, szolgáltatás, értékesítés. Képviseletére az igazgatóság elnöke, elnökhelyettese, továbbá egy tagja jogosult. Határozatlan időre alakult. A szövetkezetnek minden tizennegyedik életévet betöltött személy tagja lehet. A kiskorúak esetében a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges. Ami 1992. április 22-vel a vagyonnevesítéssel elkezdődött, most a tulajdon alapján létrejött átalakulásával befejeződött. A vezetőség nagy gondot vállalt magára, mert ténykedéséért polgárjogilag is felelős. Több korosztály érdekeit - aktívak, nyugdíjasok, földdel, részjeggyel, üzletrésztőkével, a nevesített vagyonnal - kell képviselniük. A kívülálló üzletrész-tulajdonosok ha az alakulástól legalább öt évet dolgoztak a szövetkezetben és elmentek máshová dolgozni, eddigi munkájuk alapján üzletrészt szereztek. Ők osztalékra lesznek jogosultak. Az átalakuló közgyűlésen felszólalók kérdéseire adott válaszokból közreadunk néhányat. Aki földdel lépett a szövetkezetbe és időközben a tagsági viszonya megszűnt, és földmegváltást kapott, az a tulajdonviszonyát csak kárpótlás útján rendezhette. A szövetkezet erre a célra községi földrendező bizottsággal a földterületet kijelölte. A tulajdonviszonyt a földhivatalnál és a közjegyzőnél lehet kideríteni. Az elhalt szövetkezeti tag esetében - ha földdel lépett be - a gyermekei az örökösök, a túlélő férj vagy feleség a haszonélvező. 1992. december 31-ig ő jogosult a földjáradékra. 1993-tól a gyermekek, mint tulajdonosok bérleti szerződést köthetnek a szövetkezettel, de a haszonélvező élete végéig a bérleti díj felett rendelkezik, amíg le nem mond a gyermekei részére. Felvetődött a bérleti díj nagysága is. Ezt a témát a közgyűlés az igazgatóság hatáskörébe utalta.

Papp Ernő elnökkel az elmúlt évekről, főképpen a 92-es nehéz, aszályos évről beszélgettünk. A bevétel kevesebb a tervezettnél. Búzából és kukoricából jóval kevesebb termett, mint tavaly. A költségcsökkentés nem pótolta a kiesést. Az agrárolló méginkább kinyílt, mert az ipari eredetű anyagok ára jelentősen emelkedett. Ugyanakkor termékeinkért, mint például a 91-es borért 92 júliusában fizettek. A szőlőműveléshez 36-40 százalékos kamatú hitelt kellett felvenni. Olykor cserekereskedelmet is kell folytatniok. Ősszel 800 hektár búzát vetettek. A háztáji megszűnt, de a saját földrész egy területén - összeírás alapján - egy tagba búzát vetettek. Kukorica és burgonya vetése is így lesz majd tavasszal. A kevés földigénylőnek kiadták a földet, a földlicitálást még nem tűzték ki. A munkahelyi tanácskozásokon a négy falu az együtt maradás mellett döntött. Talpon maradtak. Dél-Borsodban néhány korábban jó hírű szövetkezet csődbe került. Az alapszabály alapján a nagy egészen belül a hangsúlyt az egyéni és csoportos vállalkozásra, termék előállításra - szőlő, búza, kukorica, gyümölcs, gépi-szolgáltatás - helyezik.

A mezőgazdasági szövetkezet vezetőivé a következő tagokat választották: az igazgatóság elnöke: Papp Ernő. Az igazgatóság tagjai: Bóta Lajos, Dósa Sándorné, Gyurcsik Sándor, id. Hák Vilmos, Kovács Lajos, Keresztes István, Novák Ferencné, Verhóczki Józsefné. Elnökhelyettest - nem függetlenítettet - majd a legközelebbi közgyűlésen választanak.

A felügyelő bizottság elnökévé Lakatos Miklósnét, tagjaivá Hák Gyulát, Kerékgyártó Károlyt, Kósik Istvánnét és Németh Jánost választották.

A krónikás megjegyzése. Több szempontból jó, hogy együtt maradtak. Nyugaton a különböző szövetkezetek jelen vannak a piacgazdaságban, mégpedig hasznot hajtóan. A 21. Században lovacskával már nem lehet földet túrni, hanem gondolkodó, vállalkozó polgárt igényel a mezőgazdaság. Erre a "Hórvölgye"-ben bő lehetőség nyílik, ha a tagok jószívvel hasznosítják dr. Turnyánszky János tanácsait is. Mindezekről majd bővebben a "Bogácsi tél"-ben.

A magyar történelemben október 6-ára nagy nemzeti gyászunkra emlékezünk. Az utóbbi ötven évben két nap is feliratkozott a naptárba, hogy jobban számon tartva emlékezzünk október 15-re, vagy mint 23-as piros betűs ünnepnappá emelkedett.

143 évvel ezelőtt október 6-ának ködös napja óta az emlékezés helye Arad. Az 1848-49-es dicső szabadságharc leverése után, a szörnyű Haynau-i megtorlás idején 13 tábornok vértanúhalált halt. Sokáig jeltelenül őrizte őket az emlékezet. Arad pedig türelmes kegyelettel. Nevüket minden magyar embernek ismernie kell: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Nagy Sándor József, Lechner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. 1944. október 15-én csodálatos őszi vasárnap volt. Budapesten sokan meccsen voltak. A doni súlyos vérveszteség után 1944. március 19-én a németek megszállták az országot. A kárpátokban újabb hadosztályok pusztultak el. Horthyt a többszöri háborúból való kilépési kísérlete után az angolok mindig Szovjetunióhoz utasították. Október 15-én a déli órákban Horthy Miklós kormányzó bejelentette a rádióban, hogy fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményez a Szovjetunióval. Este fél hétkor már a németek pártfogoltja Szálasi Ferenc a nyilasok vezére mint nemzetvezető, a háború folytatását jelentette be a rádióban. A német SS alakulatok és nyilas csatlósaik most már teljes erővel folytatták az ország kirablását, a tudatos és szervezett népirtást. Elrendelték a teljes mozgósítást, a családjaikhoz igyekvő katonák felkoncolását, Budapesten a zsidóknak a Dunába pusztítását. Béke helyett a pokol minden szenvedése zúdult az országra. A végzet beteljesedett.

1956. október 23-a keddre esett. A napsütés melegítő volt. A felvonulók tízezreinek arcán a korabeli fényképek alapján felszabadultság látható. A civil társadalom mindent elsöprő politikai megmozdulása népfelkelés volt, amelyet 1848. március 15-nek szelleme táplált. Március 15-én és október 23-án a nemzet egésze - soha nem látott nemzeti egységben - tett hitet a lemaradás felszámolására, a modern világhoz való felzárkózásra. Ennek egyik alapvető követelménye, hogy emlékezni és ünnepelni illő módon, méltóságteljesen kell. Mindkét alkalommal az ország függetlenségéért, most még a sztalinista-rákosista diktatúra ellen is emelte fel szavát a nép.

A forradalom értékeinek és a haza védelmében vívott szabadságharc - a szovjet csapatok ellen - világraszóló történelmi esemény volt. A Nyugat ismét cserbenhagyott bennünket, ahogy 1944-ben. A megtorlás kegyetlenebb volt, mint Világos után. 1989-ben nagy történelmi lehetőség adatott számunkra. Szabadok és függetlenek lettünk. Tegyünk érte, hogy azok is maradjunk.

Vajon az-e minden bogácsi lakosnak? A fiatalabb nemzeték személyi igazolványában a születési helye rovatban legtöbbjüknél Mezőkövesd, esetleg Eger, vagy Miskolc szerepel. Jog szerint és törvényesen helyesen. Csakhogy! A fölnevelő hely már nem ez a település, hanem az a község, ahol a bölcsőben ringatják (ma méregdrága gyermekkocsi és praktikus kiságy pelenkázóval) ahol az első tipegő lépéseit megteszi és az első szavakat kimondja, ahol felcseperedik, fölnevelkedik. Szóval ez a fölnevelő hely a szülőföld. A bogácsi fiatal férj, vagy feleség vajon karonfogja-e a másik vidékről idehozott élete párját, mondván: gyere megmutatom a szülőfalumat és határát. Ezek az első lépések ahhoz, hogy valóra váljon a Tamási Áron-i gondolat "valahol otthon lenni" így válhat Bogács nemcsak otthonná, hanem választott szülőfölddé is. Ugyanis: a szülőföld az a hely, amely a maga embermelegével fölnevel, útjára bocsát, mindig szeretettel hazavár, olykor haza hív, ha nem jössz fölróják, ha segítesz, nem mindig köszönik meg.

A Bogácsi Őszben azt ígértük a szövetkezet kapcsán, hogy majd visszatérünk a Télben. Az együtt maradott négy községben az adottságoknak, a piaci igényeknek megfelelő termelést kell folytatniok. A helyi piacnál az idegenforgalomra is gondolni kell. Nemcsak borszőlőt, hanem korai csemegétől a későn érőre is gondoljanak. Valamikor az üdülőhelyeken szőlőkúrán is voltak betegek. Szomolyán hasznos felújítani a rövidszárú fekete cseresznye termelését.

A cseresznye a legkorábban érő gyümölcsök egyike, igen széles skálán találjuk a legkülönbözőbb fajtákat. Nem kell hagyni kiveszni. Ezen a tájon őszibarackot újra kell telepíteni. A kajszibarackot és a szilvát általában a legtöbb házikertben termesztik. Viszont alig van nyári alma és körte a piacon.

Az idegenforgalmi időkben, de máskor is elengedhetetlenül szükséges a termelők és a vendéglátók együttműködése. A bisztrókban és a különböző bódékban uniformizált az étlap. Flekken, kolbász, sült hal, újabban hot-dog és hamburger. Szélesíteni és színesíteni kell az étlapot, például nyúl- és borjúhús is szerepeljen benne. Az alabástrom panziónak télen nyáron legyen valamilyen fajta specialitása. A fizető-vendéglátó szolgálatban meg kell kísérelni a teljes ellátás biztosítását is. A vendéglátó helyeken a reggeli és délutáni órákban uzsonnára legyen termelői tej, tejes kávé és bogácsi krumplis kaláccsal. Néhány tehéntartó gazdának megérné, még a téli időkben is meg lehet találni az értékesítés módját. Szervezés és barátkozás alapján a hétvégi háztulajdonosok körére is ki lehet terjeszteni az értékesítést. A mindehhez hozzá tartozó szíves látás, kulturált kiszolgálás vendégmarasztaló és a következő évben is visszatérő vendéget jelenthet.

A településpolitikában tisztelni és gondozni kell elődeink örökségét. Néhány dologban jól sáfárkodtunk folytatva a községi hagyományokat, de az Idősek Klubja helyének kiválasztásánál korábban körültekintőbbnek kellett volna lennünk.

Bogács a hőfürdő okán lett üdülőhellyé, ezen a címen kapott összegeket a fejlesztésre. Ma már túlzsúfolt, szükségtelen újabb telkek értékesítése. Zajos is. Egy vendéglátó hely úgy kulturált, ha onnan tisztes időben megjelölt és betartott záróra után mások nyugalmára és pihenésére figyelemmel távoznak a vendégek. Ellenkező esetben megtörténhet, hogy a pihenés és a gyógyulás kedvéért Bogácsra jövők máshová mennek pihenni, mint ez a Balaton-felvidéken megtörtént.

A cigányság magatartása is hozzájárulhat ennek kialakulásához. Az utóbbi időben az országos sajtóban is már figyelmet felhívő kedvezőtlen események történtek. Ha az illetékesek és a lakosság nem fog össze, ez csak romolhat. A munkanélküli fiatalság jó vadászterülete a minden embertelenségre kapható kufároknak. Ha nem ügyelünk, itt is mint másutt már kialakult menetrend szerint bekövetkezhet a romlás.

A községen belül egyes utcákban több hétvégi ház van. A járdák, a kertek nem kedvező képe, a szemétlerakó helyek csúfsága, a kerti növénymaradványok égetése, mind-mind kedvezőtlen jelenség. Egy szakmájára büszke agronómus már régen megteremthette volna a komposzt trágyakészítés általánossá tételét. Több házban idős emberek élnek. Nagy tél idején a hó eltakarítása gondot okoz. Mindezekre a községen belüli környezet és a vendégfogadás szempontjából is gondolnunk kell.

Egy utca adatait adom közre, amely mint csepp a tengerben árulkodik községünk népesedési helyzetéről. Az utcában 69 ház van. Ebből 31 hétvéginek minősülő, 38 házban 102 lakos él. Közülük 22 fiatal, 28 a hatvan éven felüli. 11 házban magányos ember él, 12-ben pedig házaspár, 15-ben él csak család. Az iskolai tablón sok olyan vezetéknevet találni, amely már nem régi, közismert bogácsi név.

Bogács mint alsófokú központ a tsz révén és mint fürdőhely, bizonyos mértékig vonzotta a környező községek lakosait.

A házasságkötések révén is változott községünk helyzete. A lakosság 11 százaléka cigány, az iskolában az arányuk 1/3-a az összlétszámnak. A vállalkozók között is szép számmal vannak idetelepültek. Községünk sohasem idegenkedett az idetelepültekkel szemben, sőt a helyiekkel szemben előnyben is részesítették őket. Már csak az idősek ismerik ezt a nevet: Spiegel Ignácz (Pigli úr) egy batyuval jött a községbe, boltot nyitott, szőlőt telepített, pincéje a mai Hórvölgye borozó volt, cséplőgépét Kovács Sándor kezelte és két autóbuszt üzemeltetett. Köztiszteletben álló ember volt. A szőlőjében pedig kitüntetés-számba ment munkálkodni. A maga idejében igazi falusi polgárember volt. Őt követendő példaképnek tartom. A mai vállalkozóknak jószívvel mondom: azért lehetnek vállalkozók Bogácson, mert a lakosság itt kétkezi munkával építette meg a fürdőt. Nem irigyeljük a vállalkozók látható gyarapodását, de akkor tudom mai korszerű polgárnak tartani őket, ha majd láthatóan a közösség javára is cselekednek. Mert bizony akad olyan polgártársunk, aki eddig még nem sokat tett a községért, de a jövőben is csak úgy lenne kegyes tenni valamit, ha X, Y nincs ott. Egy közmondás kívánkozik ide, de nem írjuk le. Ám annyi mégis, ne akarjanak már bennünket a szülőfalunkért cselekvőket kirekeszteni!

Lapunk 8. oldalán a gázról, a vízről, az ivóvízről és a szennyvízről kér nyilatkozatot a polgármester. 1984 januárjában a falugyűlésen a gáz bevezetésére már e sorok írója tett javaslatot. Nyomban "gáz" támadt, az ellenkezők jóvoltából. Úgy tudom, most már közel 500 jelentkező van a névsorban. Az ivóvíz, a szennyvíz be-, illetve elvezetésének tervére bizonyos mértékig a fürdő erőteljesebb fejlesztése idején kellett volna gondolni. Most gondot okoz majd a járdák és az utak feltörése, ami költségnövelő tényező.

Sok választópolgár véleményét adjuk közre: Jó volna, ha a képviselő-testületi tagok egymás között felosztanák a községet és gyakrabban találkoznának a választópolgárokkal. Az előttünk álló fentebb felsorolt jóleső gondok - mert hiszen mindezek községünk városiasodását szolgálják, amelyben igen jelentős már a 450 telefonkészülék - igénylik ezt.

A művelődés-fejlődéseken a civil társadalmi alakulatok mint pl. a szerveződő Bogácsi Kör valóságos működése, és az 1993. január 22-én és 23-án a Magyar Kultúra napján szervezendő rendezvények nagymértékben hozzájárulnak. Hazalátogat Mohás Lívia író. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajz szakos hallgatói Bárczy Pál festőművész vezetésével már a nyáron táboroztak községünkben. Most kiállítást rendeznek. Ekkor indulhat a Népfőiskola is, ahol szőlőtermelésről az idegenforgalomról, nyelvtanulásról eshet szó.

A Fejér megyei Alcsút községhez tartozó Felső-Göböljárás pusztán 1913. március 10-én született és 1980. október 27-én este 20 óra 30 perckor az Egyesült Államok-beli New York-ban meghalt Kovács Imre most lenne 80 éves. A megélt 67 évének első felét Magyarországon, másik felét főleg az USA-ban töltötte.

Tanyán, falun, református árvaházakban, és diákotthonokban nevelkedett. Budapesten a Toldi Gimnáziumban érettségizett. A Magyar Királyi József Nádor Műszaki Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Kara Mezőgazdasági Fakultásának volt a hallgatója. Kilenc félévet végzett és csak egy szigorlata volt hátra, amikor "A néma forradalom" című könyve miatt három hónapi fogházra ítélték. Az Egyetem Tanácsa 1938 novemberében, a legszigorúbb paragrafusok alapján Kovács Imre elvesztette az igényét a diplomára. Paraszt származása, a földeken végzett munka, az elesettek, a nincstelenek életének ismerete meghatározó volt egész életében.

Egyetemi évei alatt a Diákok Háza Faluszemináriuma 1935-ben Kemsére kutató, faluvizsgáló utat szervezett. Kovács Imre egy év múlva "Elsüllyedt falu a Dunántúlon" című könyvében tudósított a szomorú helyzetről. 1937-ben csodálatos falukutató könyvek jelentek meg, például "A tardi helyzet". Kovács Imre "A néma forradalom" című könyvének végén "Az író vallomása" alatt a dátum: Budapest, 1937. március 15.

Igazi márciusi szellemű, hevületű nemzeti politikus volt. Jól érzékelte, hogy a hitleri nácizmus fenyegeti az ország függetlenségét. Az úri nagybirtokos rendszer elleni küzdelemben az 1848-ban elindult polgárosodást is folytatni kell, a parasztságra is kiterjesztve. A nemzeti politikát és a demokrácia fejlesztését szolgálta. 1937. március 15-én az új 12 pontot ő szövegezte és olvasta fel a Márciusi Front alakuló gyűlésén. Elnöke volt a Történelmi Emlékbizottságnak. 1942. március 15-én a Szabad Szó nevében koszorúzott a Petőfi szobornál. 1944. március 19-től jó emberei adtak neki szállást. Rajk László társaságában tárgyalt Horthy megbízottjával. Részt vett a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadítás Bizottságának a munkájában is.

Az 1939. Péter-Pál napján Makón megalakult Nemzeti Parasztpárt főtitkárává választották. A pártéletet a Szabad Szó szerkesztő bizottsági ülésein szervezte. Ebben az időben ismerkedtem meg vele, parasztpártinak igazolt. 1947. február végén Kovács Bélának, a Kisgazdapárt főtitkárának a letartóztatása után kilépett a parasztpártból. 1945-47-ben parasztpolitikusi tevékenységének fő ismérvei: Földet a parasztnak, hogy termelőként és tulajdonosként segítse a felemelkedést. A demokrácia és a jogegyenlőség is emelője a parasztság nemzetbe tartozásának. Társadalmi reformok kellenek. A paraszt életforma csődjében a parasztság polgárosodásának szükségességéről írt. Hangsúlyozta a parasztság megszervezését, annak egységét.

1944. decemberében valami megszakadt az életében. Illetékesnek tartotta magát arra, hogy barátaival átjusson a fronton és a fegyverszünetről tárgyaljon. A gödöllői hadifogoly táborba, majd Heves községbe vitték, ahol Malinovszkij marsall nem fogadta, a Molotov vezette külügyi népbiztosságon nem ismerték "A néma forradalom" és a "Szovjet Oroszország agrárpolitikája" című könyv íróját, az ellenállásban résztvevő politikust. Hiába kérte Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök és Erdei Ferenc belügyminiszter megkérdezését, a gépkocsi Debrecen helyett Gödöllőre vitte vissza, ahonnan megszökött. Nem mondhatta, hogy megélte Magyarország teljes felszabadulását, mert a párizsi békekötés után újabb csalódás érte. A szovjet megszállás más egyezmények alapján ugyanis folytatódott. A belpolitikában ő a kommunistákkal a demokráciára szövetkezett. Ez sem jól alakult. Kovács Bélának az embertelen és a magyar függetlenséget sértő letartóztatása 1947 őszén Prágán keresztül Svájcba emigrált. Az emigrációban figyelemmel volt a nemzetközi és a hazai változásokra és ezekre korszerűen reagált. 1953-ban Nagy Imre kormányprogramja után úgy nyilatkozott: Ez már más rendszer. 1956 tavaszán "A kijózanult emigráció" című írásában arról írt, hogy csak kitartó munkával érhetünk el eredményeket. 1970-ben azt mondta: Erről a Magyarországról már nem jönnék el, de erre a Magyarországra még nem megyek vissza. A népiség gondolatát is érvényesnek tartotta, a haladás a demokrácia és a szociális érzékenység együttesében. Ellene volt annak, hogy a maradiság érdekében a nemzeti eszmére hivatkozzanak. A magyar nép túlélő képességéről mondottakat ma is figyelembe kell venni. Erdei Ferenccel együtt - fiatal korukban - a parasztság polgárosodása mellett voltak, úgy gondolom, ma is ezt tennék, hiszen köztünk lehetnének. Sajnos Nagy Ferenc volt miniszterelnök könyvében keveset írt róla. A budapesti emlékezés után Tiszaladányban is illő volna rá emlékezni. Ahogy több élő politikus hazaköltözött, másokat a közeljövőben temetnek el falujukban, úgy illő volna, hogy Kovács Imre is hazai földben nyugodjon, akkor talán érdemes lenne a Széchenyi-díjra.

Ahonnan és amiből eredeztetjük a Tokaji Írótábort, arra irányított bennünket, hogy a táborozás utolsó napján egy-egy járásban meglátogassuk a történelmi és irodalmi nevezetességű településeket. Centenáriumi vagy még jelesebb évforduló több városban és községben kötelezővé tette számunkra a megjelenést. Az 1940-es és 42-es, valamint az 1943-as szárszói találkozó szelleme buzdított erre.

Móricz Zsigmond 1940 pünkösdjén társaival ellátogatott az akkor Szabolcs vármegyéhez tartozó Tiszaladányba. 1972-ben az első Tokaji Írótábor zárónapján, Prügyön Fekete Gyula emlékezett reá, halálának 30. évfordulója alkalmából. Születésének 100. évfordulója évében pedig Fábián Zoltán. Sárospatakon, ahol diákoskodott a Móricz háznál Bata Imre volt az emlékező. Miskolcon Móricz Zsigmond mindig jól érezte magát, és fejlődést jósolt a városnak. A megyei könyvtárban "Móricz Zsigmond szerkesztő Úr"-ról Jócsik Lajos - akit ma a 43-as Szárszó Bibójának tartanak - a Kelet Népénél együtt töltött időről, a korról és Móricz Zsigmond szerkesztői módszereiről beszélt.

Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc nagyságos vezérlő fejedelem születésének 300. évfordulója évében, 1976 augusztusában Abaúj minden részébe eljutott író az emlékező estekre. Nem egy községben az ott megjelent írót mint az első élő magyar írót köszöntötték. Az abaúji látogatás fénypontja Felsővadász volt. Délelőtt Hopp Ferenc az író II. Rákóczi Ferencről beszélt. Este Béres Ferenc és János - Abaúj szülöttei - Sellei Zoltán, Prokopiusz Imre szerepeltek. Bige József a várkastély tornyából kuruc nótákat tárogatózott.

A homrogdi énekkar dr. Bubnó László görög katolikus esperes és kedves felesége Ilona asszony vezényletével abaúji népdalokat adott elő. A gyerekek örömtáncot jártak a hatalmas tábortűz körül. Felnőttként is biztosan szívesen emlékeznek rá.

A biblia fordító Károlyi Gáspár okán Vizsolyban és Göncön kétszer is jártunk. Egyik alkalommal a református egyház megyei vezetői is jelen voltak. A sátoraljaújhelyi levéltárban Kazinczy Ferenc munkássága hívott. Széphalmon pedig többször is koszorúztunk. Az edelényi járásba több helyre is ellátogattunk. Bartók Béla születésének 100. évfordulója évében Borsodszirákon megkoszorúztuk a Bartók ősök sírját. Itt a termelőszövetkezet, a művelődési ház, az énekkar is Bartók Béla nevét viseli. A főtéren a Bartók szobornál Sumonyi Papp Zoltán mondta el ez alkalomra írt szép versét. Este az énekkar Boldvavölgy népdalaiban gyönyörködtünk. Petőfire Aggteleken a barlang bejáratánál emlékeztünk. Rudabányán "Egy falusi nótárius utazásairól" szóló könyv írójának Gvadányi Józsefnek, Izsófalván pedig Izsó Miklós szobrát koszorúztuk meg. Szalonnán pedig az ott élő Kalász László József Attila díjas költőt látogattuk meg otthonában.

Az ózdi járásban Tardonán a Jókai háznál emlékeztünk az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni időre. Tardona és a bükki rengeteg adott menedéket Jókai Mórnak. Keleméren évtizedek óta tartalmas közművelődési és honismereti munkát végez a Tompa Mihály Kör. Gömörszőllőst is dicsérőleg kell említeni, a református templomban lévő - református templomokat bemutató - fénykép kiállítással. E. Kovács László - három év óta polgármester is - lelkes lokálpatrióta egy kis múzeumot is létrehozott. Az ózdi helytörténészekkel népfőiskolát is szerveztek. A Szlovákiában lévő Hanvával együtt ápolják a hajdan Kelemérben és Hanván lelkészkedő Tompa Mihály emlékét. A miskolci járásban Sajószentpéteren a matuzsálemi kort megélt Lévay József emléktábláját koszorúztuk meg. Mezőcsáton Kiss Józsefre a Hét című irodalmi folyóirat főszerkesztőjére emlékeztünk. A mezőkövesdi járás egy-egy jelentős kistájegységi központi községébe tartott író-olvasó találkozók közül kiemelkedett a sályi, ahol Eötvös József és Gárdonyi Géza irodalmi munkásságáról folyt eszmecsere. Sárospatakra a gazdag hagyományok okán mindig volt valamilyen évforduló ellátogatni.

Most csak egyet emelünk ki; a magyar népfőiskolai mozgalom újjászületését, amelynek lelkes elindítója, ébren tartója és előmozdítója a most 91. évében járó dr. Újszászy Kálmánnál tett tisztelgő látogatásunkat.

1972-től folytatott rendszeres megyejárásunk során sok vers és úti beszámoló született. Ezeket M. (megyaszói) Pásztor József gyűjtötte csokorba. (Kiadásra vár). Ő szülőfalujában földijeivel egy jól működő olvasókört hozott létre és a téli hónapokban népfőiskolát is szerveznek. Minden meglátogatott községben esemény volt az író, különösen az egész tábor megjelenése. Együtt emlékeztünk, együtt ünnepeltünk. Minden alkalommal egy-egy költő vagy csoport saját verseivel szerepelt. Volt aki az új könyvét dedikálta. Mások a korábban megjelent könyveikből küldtek a helyi könyvtárnak. A jelesebb alkalmakkor az élők sorából már eltávozott Zoltán Sára mondott verseket. Kulcsár Imre az akkor szerzett népszerűsége folytán ma is sok községbe szeretetteljes meghívás alapján visszajár. Az írókkal barátságok kötöttek és meghívások történtek a költészet napjára, az ünnepi könyvhétre, vagy az őszi megyei könyvhónapra. Ezekből alakult ki a tájegységi irodalmi estek sorozata. A társművészetek - képzőművészet és zene - képviselőivel együtt szerepelve. A helyi már működő művelődési közösségek, olvasó és honismereti körök munkáját vagy újak létrehozását megjelenésünkkel segítettük. A meleg hangú baráti összejöveteleken a község fejlődéséről, lehetőségeiről és gondjairól is szó esett. Sajnos, 1990-től ez a hasznos közművelődési gyakorlat nem folytatódik. A Matyóföld írócsoport vette át a staféta botot és ezt a nemes tevékenységet.

Történelmi a gyűlés helye. Történelmi a gyűlés feladata is. E tömör mondatokat Vásáry István, a Független Kisgazdapárt képviselője mondotta, mint az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottságának az elnöke, az Ideiglenes Nemzetgyűlés első ülésén 1944. december 21-én. A hely Debrecen, a Református Kollégium oratóriuma, ahol 1849. április 14-én a Habsburg-Lotharingiai Ház trónfosztásáról Kossuth Lajos terjesztett elő indítványt. Többek között a következőket mondotta: "...Elérkezett a percz, midőn Magyarországnak szabaddá, függetlenné kel lennie, elérkezett a percz, midőn Magyarország, s különösen a nemzet képviselőinek kötelessége Isten, a világ, Európa és a nép előtt kimondani, hogy szabadnak, függetlennek lenni akarunk". (Leírhatatlan lelkesedés, éljenzés és tapsolás).

Kilencvenöt év múltán Vásáry István megnyitójában ezek hangzottak el: "Azért hívtuk a magyar nép megbízottait, hogy az egész világ felé megmondjuk: ezt a háborút a magyar nép soha nem akarta. Ebbe a háborúba megkérdezése nélkül kényszerítették bele". Később így folytatja: "Az ország romokban hever. E szörnyű pusztulás és szenvedés láttán azért hívtuk a magyar nép megbízottait, hogy felrázva a nemzetet a véres pusztulás aléltságából, kezdjük meg a munkát, amelynek célja az építés, a vérző sebek meggyógyítása, a szenvedésektől meggyötört és javait elvesztett magyar nép gazdasági létének megalapozása, számára boldog otthon teremtése, békés munka biztosítása, a munka eredményeiben igazságos arányban való részesedés nyújtása. Mindehhez első lépés a háború haladéktalan befejezése. A megbékélés mindazokkal, akikkel együtt dolgozva építhetjük fel a szabad és független Magyarországot".

Ma agyonhallgatni, mellőzni akarják 1944. december 21-22-nek a történelmi jelentőségét. Hallgatnak azokról a történelmi kilométerkövekről, amelyek az idevezető úton egy-egy jelentős esemény jelzői. Trianonban az ország területének nagy részét szomszédainknak adták. Ötmillió a magyar határ mentén él, néhány helyen nagy tömbben. A királyságban kormányzó volt az államfő. A feudális rendszer idejét múlt volt. Hitler hatalomra jutása után az országgyűlés három zsidótörvényt alkotott. A magyar szellemi erők széles fronton figyelmeztettek az ország függetlenségét veszélyeztető német törekvésekre. A népi írók a falu és a parasztság szörnyű helyzetére hívták fel az ország figyelmét. 1937. március 15-én a majdani demokratikus Magyarországért küzdők a Márciusi Frontban tömörültek. A hatalmon lévők azok mellé álltak, akiktől az elvett területek visszaszerzését remélték. Az ország gyarapításért részt kellett vennünk a II. világháborúban. Az 1941-es év a magyar nemzeti katasztrófa kezdete. Az ország vezetői a Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának hadat üzentek. Bajcsy-Zsilinszky Endre felelősségre vonta Bárdossy László miniszterelnököt a hadüzenetért. 1943 nyarán-őszén memorandumot küldött a kormánynak. Miskolcon a vasgyáriak szeptember 9-i béketüntetése után három nappal a kisgazdapárt nagygyűlésén követelte a háborúból való kilépést. 1944. március 19-én a lakásán rátörő németekkel fegyverrel szembeszállt. November 9-én pedig a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának vezetőjeként meghirdette: a német és a magyar fasiszta bérenceik kiűzését, a szabad független demokratikus Magyarországot alapvető szociális változások szükségességét, legszorosabb baráti együttműködést hatalmas szomszédunkkal a Szovjetunióval. 1944. december 24-én reggel 8 órakor Sopronkőhidán kivégezték. Mártírhalált halt.

A háborúból való kilépést követelték írók, művészek és tudósok a Népszava karácsonyi számában, a Történelmi Emlékbizottságban. 1942. március 15-én a Petőfi szobornál a koszorúzás során pedig hatalmas tömegek. 1944-ben a német megszállás után megalakult a Magyar Front. Szerveződött a másik, a majdani független demokratikus Magyarország.

A felszabadult községekben - német és nyilas fasiszták, a feudális önkény alól - megindult a politikai élet. Szegeden 44. december 3-án megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, amelynek a helyi szervei a nemzeti bizottságok voltak. Dálnoki Miklós Béla vezérezredes az I. Magyar hadsereg parancsnoka, Horthy Miklós kormányzó 1944. október 10-én a rádióban felolvasott fegyverszüneti felhívása után - 16-án törzskarával átment a szovjet csapatokhoz. 1944. december 12-én azzal a felhatalmazással érkezett az 1944. október 19-én felszabadult Debrecenbe, hogy közölje a város vezetőivel: a Szovjetunió kormánya hozzájárul ahhoz, hogy Debrecenbe ideiglenes nemzetgyűlést hívjanak össze, amelynek feladata az Ideiglenes Nemzeti Kormány megválasztása. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívására 44. december 12-én Előkészítő Bizottságot alakítottak, ennek elnökéül dr. Vásáry István (FKGP) képviselőt, Debrecen volt polgármesterét kérték fel. Az előkészítő Bizottság határozta meg irányadó keretként, hogy a Vörös Hadsereg által már felszabadított területekről melyik város, hány képviselőt küldjön az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Tagjait a nemzeti bizottságok által összehívott népgyűlések választották meg.

Néhány idézet a nemzetgyűlési képviselők felszólalásaiból: (Balogh István) Belementünk egy erkölcstelen háborúba és folytattunk egy vesztett háborút. A magyar sors tragédiája éppen az, hogy olyan célokért kellett ontani vérünket, amelyek nekünk idegenek és győzelem esetén is a leigázott népek sorsára jutottunk volna. Idézte XII. Pius pápát is: "A németek annyit vétettek az isteni és természeti törvények ellen, hogy ezt a háborút meg nem nyerhetik". A magyar nemzet jövőjét a nyilasok veszélyeztették legkomolyabban. A kormányban miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla vezérezredes, gróf Teleki Géza - Teleki Pál fia - vallás és közoktatásügyi miniszter, Faragó Gábor csendőrtábornok és volt moszkvai katonai attasé - közellátásügyi miniszter.

Benkő Zoltán: Történelmi keresztutak című könyvében olvashatjuk: Cinikus és képtelen az az állítás, hogy Budapesten Európát védték, fékezték a szovjet előnyomulást és segítették a nyugatiak térnyerését. Elhallgatják, amit a világ tud, hogy a magyar vezetőket, amikor a nyugatiaknál békepuhatolózást folytattak a Szovjetunióhoz irányították. Velük kell fegyverszünetet kötni. A 44. október 15-i elvetélt fegyverszüneti felhívás után pusztult az ország. E napot nem lehet sajnálatos eseménynek minősíteni. A háború a hitleri fasizmus ellen folyt. A szovjetek feltartóztatását 1947-be Párizsban nem díjazták, mint ahogy a lengyel menekültek és a francia hadifoglyok nálunk otthonra találását sem. 1944. december 21-ét, 22-ét nem lehet kihagyni a magyar történelemből. A hitleri Németországnak való hadüzenettel felsorakoztunk a demokratikus világhoz. Az 1947-es párizsi békekötés után a szovjet csapatok itt maradása az akkori világpolitikai helyzet következménye. Számunkra ez nemzeti tragédia. Ez már a történelem másik lapja.

Karácsony másnapján a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában dr. Boross Péter miniszterelnök többek között szólt a 45-ös földosztásról. Elmondotta, hogy kormányrendelettel szabályozták, jogi kötöttségek nélkül. Parasztpárti köntösben jelentkeztek a parancsnokok és sok helyütt a földosztók a java földet maguknak mérték ki. Most jogszerűen így bonyolultabban történik a föld ügyének intézése. A kormány három és fél év alatt kiverekedte, hogy a falusi embereknek tulajdonuk legyen.

A 30-as években a népi írók a műveikben a földreformot is követelték. Szabadságvesztésre ítélték őket. 1937-ben a Márciusi Front, majd 1939-ben a megalakult Nemzeti Parasztpárt programjába is felvették. 1944 decemberében Debrecenben is ők voltak a földreform intézésének a motorja. Nemcsak a Tiszántúlról, hanem a megyénkből Tardról is jelentkeztek a parasztok kérdezve mi lesz a földdel. A földosztásnál Borsod-Gömör-Kishont vármegyében a parasztpárti Fekete Gyula, Zemplénben pedig Hegedűs András a későbbi miniszterelnök - mindketten Győrfi kollégisták - voltak a földosztás irányítói. Az 1945-ös földosztást mindannak ellenére, hogy kormányrendelettel szabályozták - amelyet Miklós Béla miniszterelnök és Nagy Imre földművelődésügyi miniszter írt alá - törvényes volt. A horthysta politikusok kudarcai után nem volt hatalom, amelyik az előzetes fegyverszünetet vállalta volna. Így a hazai antifasiszta és demokratikus erők és Nagy Imre lépése nyomán haladt az ország előre. A State Department 1944. szeptember 1-én a következőkben rögzíti az álláspontját: "Befolyásunkat Magyarország politikai szerkezetének átalakítására kell felhasználnunk, azáltal, hogy helytelenítjük a Habsburgok visszatérését magyar trónra, vagy azoknak az erőknek a hatalmon maradását, amelyek Magyarországot háborúba sodorták. Választójogi és földreformra biztatunk, ami megnyitná az utat a társadalmi és politikai demokrácia békés kialakulásához".

Nagy Imre, akit már abban az időben földosztó miniszternek neveztek, 1945. március 15-én Nyíregyházán ezeket mondta: "Csaknem száz esztendeje a jobbágyság felszabadításának és még mindig ott tartunk, hogy a jobbágyfelszabadítást kell megoldanunk. Az a feladatunk, hogy befejezzük azt a munkát amit Kossuth és Petőfi 48-ban megkezdtek, de amit a magyar reakciós feudális nagybirtok rendszer nem engedett befejezni. Ma, három emberöltővel azután, hogy Kossuth Lajos kibontotta a szabadság zászlaját, a feudalizmus ezen utolsó fellegvárában újra meg kell hirdetnünk a magyar földműves nép új honfoglalását".

Az 1945-ös földosztással a magyar nincstelenek jutottak tulajdonba. Érdemes volna azzal foglalkozni, hogy jogszerűen az 1945-ben földhöz jutottak hogyan váltak az utóbbi években földnélkülivé. Boross miniszterelnök úr azt is mondotta, hogy 1953-ban Nagy Imre kormányprogramját az 1952-es aszály is befolyásolta. "Népgazdaságunk másik fő ága, amelynek terén a kormány előtt új feladatok állnak - a mezőgazdaság. A már említett alacsony - és az összes beruházásokhoz képest az utóbbi években viszonylag csökkent - beruházások miatt, az egyéni gazdálkodók megsegítésének elhanyagolása miatt, a termelőszövetkezeteknek sem gazdaságilag, sem politikailag eléggé alá nem támasztott, túl gyors fejlesztése miatt - ami a parasztság gazdálkodását bizonytalanná tette - a mezőgazdasági termelés fejlődése megakadt, s az utóbbi években lényegében egy helyben állt. Eben nagy része volt a gyakori és nagyarányú tagosításoknak, amelyek során sok visszaélés, erőszakoskodás fordult elő, ami joggal sértette parasztságunk igazságérzetét, amellett, hogy komoly gazdasági károkat is okozott neki. Ismeretes, hogy mezőgazdasági termelésünk döntően az egyéni gazdaságokon nyugszik, amelyeknek termelését az ország nem csak hogy nem nélkülözheti, hanem ellenkezőleg: termelésünk, fejlesztése mind a földművelés, mind az állattenyésztés terén országos érdek. A kormány elsőrendű feladatának tekinti az egyéni gazdaságok termelésének felkarolását, termelési és munkaeszközökkel, felszereléssel, műtrágyával, nemesített vetőmaggal és az agrotechnika más eszközeivel való megsegítését". Négy év után bírálta Nagy Imre a későbbi miniszterelnök a rendszert. Most ki mondja el ilyen őszinteséggel a négy év mulasztásait és hibáit?

Ez nem kerek. Az 1944. december 21-én megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlésről való emlékezésem volt az. Ez évben lesz 50 éve ennek a történelmi eseménynek. Amiről most mondandóm van - annak pedig jövő ilyenkorra - az 1945-ös földreformról.

"Az Ideiglenes Nemzeti Kormány hadat üzent Németországnak, hogy a magyar nép is kivegye részét saját maga felszabadító harcából és hazánk, valamint az egész emberiség legádázabb ellenségének, a barbár német fasiszta hordáknak a szétzúzásából... Meg kell menteni hazánkat az éhínségtől. ... Talpra kell állítani a mezőgazdasági termelést. ... Végre valóra kell váltani az annyiszor becsapott és kisemmizett magyar nép évszázados álmát. Végre kell hajtani a földreformot. Olyan földreformot, amely gyökeresen felszámolja a feudalizmus átkos maradványait és sok százezer mezőgazdasági munkást és szegény parasztot tesz életképes kisbirtok tulajdonosává... Mások a földreform ellenségei közül azzal a hazugsággal akarják elütni a parasztságot ősi jussától, a földtől, hogy a földreform állítólag aláássa a tulajdon szentségét. ... A földtulajdon szentségét az ássa alá, hogy egyesek tíz, sőt százezer holdakat mondhatnak tulajdonuknak, ugyanakkor száz meg százezreknek semmijük sincs. A földreform, amely egy-egy mamutbirtokból a falusi szegénység ezreit és tízezreit teszi kisgazdaság tulajdonosává, nem csak hogy nem ássa alá, hanem mérhetetlenül megerősíti és növeli a kis földtulajdonost. ... A választ nekik a földreform megvalósításával adja meg a kormány és a falu népe. ... Magyarország csak a demokrácia jegyében születhet újjá. A demokrácia pedig a feudalizmus nemzetpusztító maradványainak megszüntetésén egy gyökeres földreform megvalósításán áll vagy bukik" - ezek a mondatok Nagy Imre földosztó miniszternek a debreceni Arany Bika éttermében 1945. január 1-én elhangzott beszédéből valók.

A jobbágyfelszabadítás az 1848-as forradalommal kezdődött és 55-ben az elnyomó császári kormányzat idején fejeződött be. A földbirtokok 30 százaléka a földesúri terhek alól felszabadult jobbágyoké volt. A kormányzat mindent megtett, hogy megakadályozza a birtokviszonyok gyökeres megváltozását. Például hitbizományok létesítésével, és a földműves

Nincstelenek kivándorlásának elősegítésével. 1895-ben a paraszti földbirtokok aránya 40 százalék, az 1921-es látszat földreform után már 50százalék volt. 1935-ben a tíz kh-on aluli földek területe, ha hozzá számítjuk 900 ezer kh közbirtokossági területet is, amely a parasztoké volt, akkor az arány 55,8 százalék. A feudális jelleget a birtokkategóriák mutatják: az 5 kh-on aluli törpebirtokosok aránya 10,2 százalék az 5 és 10 kh közötti kisparasztoké 9,2 százalék, 10 és 20 kh közötti középparasztoké 12,6 százalék, 20 és 100 kh közötti nagygazdáké 20 százalék, 100 és 500 közötti úri birtokosoké 12,3 százalék, az 500 kh-on felüli nagybirtokok aránya 37,5 százalék volt. Erdei Ferenc néhány mondatát idézem a feudál kapitalizmus jellemzésére. "Nem alakult ki a mezőgazdasági gépek használata. ... A tudomány eredményeit is csak szűk területen alkalmazták. ... A termésátlagok 1900-tól alacsony szinten voltak... Az értékesítő szövetkezetek a nagybirtokosok érdekeit szolgálták. ... A jobbágyságnak sokféle maradványa volt még. A parasztság a válságokon át vergődött. A kisbirtokos parasztság alacsony életszínvonalon élt. Hosszú ideig állandó volt a munka és kereset nélküliek hárommilliós száma. ... A paraszt szó továbbra is elnyomottakat, földhözragadtakat és ember számba nem vett fejlődéstől, művelődéstől elzárt alattvalót jelentett".

Az 1945-ös földreform gyökeresen megváltoztatta a birtokviszonyokat. Nagyobb szabású volt mint a jobbágyfelszabadítás, különb volt az eddigi ún. földreformoknál. A főúri nagybirtokrendszert felszámolta. 642 342 földhöz juttatott között 3 258 738 katasztrális hold földet osztottak szét. 109 875 gazdasági cselédnek 922 255 kh-at, 261 088 mezőgazdasági munkásnak 1 288 463 kh-at, 213 930 törpebirtokosnak 829 477 kh-at, 32 865 kisbirtokosnak 143 131 kh-at, 22 164 szegődményesnek és kisiparosnak 53 866 kh-at, 1256 okleveles gazdának 14 548 kh földet mértek ki. A föld nélkül maradtak közül 40 ezer családfő a haszonbérleti rendezés során jutott földhöz. A 20 holdon felüli nagygazdák és középbirtokosok száma 60 ezer volt. A nagygazdák és a maradék úri birtokosok kezén másfél millió katasztrális hold maradt. Az ország mezőgazdasági területének 9 százaléka. Kis és középparaszti ország lettünk. Az újgazdák sok helyen sűrű bokorba ültették a tavaszi búzát. Lovacskát és tehénkét fogtak össze a szántásnál vetésnél. Olykor maguk vonták az ekét. A magyar parasztság belterjes gazdálkodással, dicsérendő cukorrépa-termeléssel kertészkedéssel, sertéstenyésztéssel 1948-ra szép sikereket ért el. A világ magyar csodáról beszélt. 1989-90-től eltelt négy év alatt mire jutottunk? A hatalomban lévők tulajdonról szavalnak. Az 1945-ből földhöz jutottak közül többen kérdik, hol a földem?

1953. július 4-én szombaton délelőtt 11 órakor az akkori Országgyűlés elnöke a neves miskolci szociáldemokrata (ekkor már MDP-tag) Rónai Sándor a következőket mondotta: "Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. A minisztertanács elnöke Nagy Imre elvtárs kíván szólni (nagy taps)." A híressé vált máig emlegetett Nagy Imre kormányprogram ismertetése egy óra hosszat tartott. Hat sorral hátrább egy másik szektorban, jó rálátással hallgattam Nagy Imrét.

Hogyan kerültem oda? 1939-ben Péter-Pál napján alakult meg a Nemzeti Parasztpárt. Augusztusban Kovács Imre főtitkár egy hozzám intézett levelében a parasztpárt tagjának nyilvánított. A népi írók könyveit olvastam, 1937. március 15-én ott voltam a Márciusi Front alakulásánál. 1945-ben Dél-Borsodból, Abaújon át a Bodrogközig szerveztem, látogattam a Parasztpárt szervezeteit. Szervező, kerületi, majd Borsod-Gömör-Miskolc vármegyei titkár voltam 1949-ig. 53-ig beosztott-ként több munkahelyen dolgoztam. 1953. április elejei napon telefonon hívtak a megye pártbizottságára. Az előző napokban vitám volt a városi tanács elnökével. Nem voltam hajlandó feljelenteni a vasgyári "kétlakiakat", a tavaszi árpa vetésének elmulasztása miatt. Egy mázsa vetőmag az 52-es aszály után majdnem annyi volt, mint a havi fizetésünk. A feleségemmel mondattam, hogy hova hívattak, ha estére nem jövök haza, keressen. Kovács István - aki korábban Rákosi káderese volt - a megyei pártbizottság első titkára hogylétem felől érdeklődött, a tavaszi munkákról is beszélgettünk. Majd a dolgok közepébe vágott. Közölte miért hívatott. "Önt képviselőnek akarjuk jelölni". Meglepődtem, rosszabbra számítottam. Elmondtam, hogy édesapám 1923-tól 1944. március 19-ig rendőr volt Budapesten. Megvonták a nyugdíját. Az építőiparban segédmunkás. Én pedig a Horthy-hadseregben tartalékos hadnagy voltam. Nem akarom, hogy egy idő után befurakodottnak nyilvánítsanak. Mellőzze ezeket, mondta Kovács István. Én vezérkari tiszteket hoztam ki a börtönből, mert kiváló szakemberek voltak. Önt itt éveken át mellőzték. Most ilyen típusú parasztpolitikusokra van szükség. Eszembe jutott boldog emlékű Horváth János barátom, aki a Parasztpárt központjába megsúgta: Imre változás lesz, szerepünk lehet. Édesanyám Bogács hangulatát hozta azzal, hogy jobb világ lesz. Elvállaltam a jelölést. Negyedszer lettem pótképviselő. Rákosi Mátyás a csepeli mandátumot fogadta el, így én rukkoltam elő képviselővé. Zalában pedig a kisgazdapárti Milei István.

Az országház főbejáratán a piros szőnyegen felfelé haladva eszembe jutottak őseim, akik a helyi politikában szerepet vittek. Amikor Nagy Imrét hallgattam, akkor értettem meg, miért ülök én itt az Országházban, ahol 1956. augusztus 1-jén mondtam el a "szűzbeszédemet", a helyi szabálysértési bizottságok alakításáról szóló törvényjavaslat vitájában.

Nagy Imre beszédéből néhány főbb gondolatot idézek: "Biztosan mondhatjuk, hogy a most összeült országgyűléssel fejlődésünkben új szakasz veszi kezdetét, amelyben fokozottabban kifejezésre kell jutni a nép szuverenitásának, a parlament nagyobb szerepének, az állami élet törvényes irányításában, a felelős kormányzás alapelveinek és célkitűzéseinek meghatározásában, valamint az országgyűlés alkotmányos jogainak gyakorlásában.

- A kormány feladati ellátásában fokozottabban az országgyűlésre kíván támaszkodni... - ... népgazdaságunk fejlesztése terén feltétlenül számol az ország gazdasági erőforrásaival, így nem tűz maga elé olyan feladatokat, amelyeknek megvalósításához hiányoznak a szükséges feltételek, akár nyersanyagbázisról, akár az ország erejét és teljesítőképességét meghaladó, vagy túlzottan igénybe vevő beruházásokról, akár a lakosság életszínvonalának rovására menő egyéb túlzott gazdasági feladatokról van szó. A kormány a gazdaságpolitika terén azt a közmondást tartja szem előtt, hogy addig nyújtózkodjunk, ameddig a takaró ér". - Engem különösen a mezőgazdasággal kapcsolatos bírálatai és elképzelései kaptak meg.

"A kormány minden eszközzel meg kívánja szilárdítani a paraszti termelés és tulajdon biztonságát. Ennek érdekében már az idén megtiltja a szokásos őszi tagosítást, amely az önkényes földbirtokcserével akadályozza a föld gondos művelését és csökkentette a gazdák termelési kedvét". - Szólt a tsz-ek elsietett fejlesztéséről, az önkéntesség megsértéséről, a túlkapásokról és ennek súlyos következményeiről. "A kulákok elleni túlzó rendszabályok folytán nagy területű tartalékföldek nagy része műveletlenül maradt. A kormány a termelés biztonságát elsőrendű és sürgős feladatának tartja. Engedélyezi a földek szabad bérbeadását és bérbevételét. Az államnak felajánlott földet vissza lehet kérni. Vetőmagkölcsönt is kapunk. A kormány a termelés felvirágoztatására törekszik. Számít a parasztság helyeslésére és támogatására is. A begyűjtési rendszert egyszerűsítik. Aki a parasztságra a törvényes kötelezettségein túlmenően terheket ró, a legszigorúbban büntetni fogják".

Az értelmiséggel szembeni bizalmatlanság felszámolását erős kézzel számolja fel a kormány. Képzettségnek tudásnak nagyobb megbecsülés jár, mint bármikor az úri világban.

Az értelmiségi képzés terén a túlzás ellen szólt. Ne építsünk légvárakat. Szívet melengető volt, ahogy a népiskolákról és a jövő reménységéről a kis magyarok elemi oktatásáról szólt. Türelmet követelt a vallási kérdésekben. Tudja, hogy a feladatok megvalósítása nem lesz könnyű, még kevésbé megy önmagától. A siker legfőbb biztosítéka a széles néptömegek aktív részvételében van. Tisztában volt azzal, hogy lesznek, akik nem akarják felszámolni az önkényeskedés, a túlkapások, népellenes szellemét és módszereit. A kormány résen áll az ilyenfajta törekvések felszámolására. A beszéd után a folyosón találkoztam ilyen "nemakarunkkal". Egy hét múlva Rákosi Mátyás már ellentámadást indított: "A kulák listával vagy lista nélkül is kulák".

Minap a vonaton idősek körében telepedtem le. Egy hatvanas férfi vitte a szót a kenyérről. Éppen azt mondta: amikor a három hatvanról felemelték a kenyér árát, azt hittem, a nép morog majd. Enni kell - szólt közbe egy ötvenes. Két "hozzászóló" után egy idősebb ember a régebbi időkbe ment vissza, amikor ő este kenyeret kérve az édesanyjától, azt a választ kapta: kisfiam, a kenyér elment aludni. Jött a jegykezelő és utána már másról folyt az eszmecsere.

Fejemben azonban ott maradt a kenyér. Visszaemlékeztem nagyanyám szertartásos kenyérsütéseire. Alig vártuk, hogy a "vakaró" kihűljön és jóízűen falatozzunk. Gyerekcsapatban, ha valaki leejtette a kenyeret, felvette, lefújta és megcsókolta, azután fogyasztotta el. A kenyerespajtás szavainkat mélyebb tartalmúnak tartom, mint a barátságot, mert az emberek együtt végzett munkával kenyeret kerestek. A kenyér pedig a búzából, az életből lett. Amikor két család együtt lakott, azt hallottam: egy kenyéren élnek. Az ötvenes évek elején a paraszti furfang túljárt a hatalom eszén, mert a lóca egyik végén az öregek, a másik végén a fiatalok kenyere volt. A magukén termelt búzából törvényesen többet tartottak meg így maguknak. Ez a külön kenyéren élés több családnál kenyértörésre, másoknál viszályhoz vezetett. Több településen már a háború előtt volt közös szérű és csodálatos módon nem lopták egymás szalmáját. Amikor a hatalom a parasztok iránti bizalmatlanságból kötelezővé tette a közös szérű kialakítását, több helyen meglazultak az erkölcsök. Valamikor a gazda és az emberséges cséplőellenőr fortélyos összekacsintása megadta a császárnak is a maga részét, de maguknak is a megérdemeltnél többet, mint amennyit a szigorú elszámoltatás szerint lehetett. Így történt, hogy a faluban a vendégtől nem kérték a kenyérjegyet. Életem szomorú élményei között tartom számon azt a képet, amikor falun hajnalok hajnalán hosszú sor állt a bolt előtt kenyérért. Arra kényszerültek a föld mívelői, hogy mint a munkások és a hivatalnokok, reggel 6-kor vagy 8-kor álljanak munkába. Máskor erre az időre már kukoricából jókora területet megkapáltak, búzából pedig tisztességes rendfőt levágtak, olykor keresztbe is rakták. A paraszti munkaerkölcs megromlása ekkor kezdődött.

A két világháború között időhöz képest az ötvenes évektől egyre inkább nem becsülték a kenyeret. Régebben a kenyérhéj a moslékba került. Esténként sok kutya a hűséges házőrzésért emberszámba véve kapott egy szelet kenyeret. Néhány évvel ezelőtt valamelyik jeles ünnep után láttam a tévében, hogy a száraz kenyeret teherautó-számra vitték a hizlaldába, a tervgazdálkodás dicsőségére és a piaci igények figyelmen kívül hagyásával. Láttam gyerekeket zsemlével focizni, vajas téliszalámis zsemlét a kukában. Néhány éve sokfajta kenyér között lehet válogatni. A napokban kedvencemet, a 70 dekás krumplis kenyeret 55-57 forintra emelték. Egy bolti polcon láttam, hogy a fehérkenyér 78 forintért kínálta magát. Régóta tapasztalom, hogy idős nyugdíjasok a szigorodó körülmények közepette csökkentik a kenyér fejadagjukat. Mostanában ugyan még nem hallottam csitító szót az aludni tért kenyérről, bár lehet, a mai egyre durvuló világban ezt is másképpen mondják.

A Magyar Nemzet 1995. március 25-i számában olvastam a Bokros Lajos pénzügyminiszterrel készített interjút. Lévén a miniszter 41 éves, nem hallhatta - de hallhatott róla - Gerő Ernőnek 1949 tavaszán a lánggyári sporttelepen elmondott választási beszédét. Többek között ezt is mondotta: "Az első ötéves terv végére (számokat mondott, már nem emlékszem rá, ezért írom így) ennyi meg ennyi szelet torta jut a gyerekeknek, ha a falánk felnőttek meg nem eszik előlük". A miniszter pedig így nyilatkozott most: "Nagyobb lesz a torta, amiből nagyobb szelet jut majd a rászorulóknak". A 80-as években a lagzikban láttam és hallottam, hogy különböző ballagásokon milyen tortakölteményekben tettek pusztítást a gyerekek és a felnőttek. A rászorulóknak nem több tortaszelet, hanem nagyobb és biztonságosabb kenyér, azaz megélhetés kell.

A Tokaji Írótábor kuratóriuma az 1995. évi 23. Tokaji Írótábor idején tartott ülésén - Gál Sándor kassai költő-újságíró korábbi meghívását elfogadva - úgy határozott, hogy 95 október 13-án a Fábry-napok alkalmából kihelyezett ülést tart Kassán.

Katonáskodásom idején a felvidéki katonacimboráimtól hallottam először Fábry Zoltán nevét. A háború után több könyvét megvásároltam, az összes műveiből hat kötet található a könyvtáramban. A "Hazánk Európa" című könyvében válogatott tanulmányai jelentek meg. Amikor 1970. május 22-én Stószon meglátogattuk, ezt írta a könyvbe: Hegyi Imrének stószi látogatásakor. Fábry Zoltán. E látogatásra úgy került sor, hogy a kelet-szlovákiai népfrontos kollegám, Vojtech Cholevával (Holeva Béla) beszélgettünk. Megtudtam tőle, hogy 1944. március 19-én a sátoraljaújhelyi börtönben volt letartóztatásban. Az évforduló alkalmából több évben részt vett az ünnepségen. Arra kértem, hogy segítse elő Fábry Zoltánnal való találkozásunkat. 1970 májusában a Békehónap idején került rá a sor. Harminctagú népfrontos csoporttal tettük tiszteletünket a nevezetes stószi házában. Velünk volt Gulyás Mihály író, a Napjaink főszerkesztője is. De ennek története van. Gulyás a Népszabadságban - "Tétova gondolatok a hazáról" - címen figyelemreméltó írást jelentetett meg. Rényi Péter főszerkesztő-helyettes azonban személyiséget sértő módon legorombította.

Fábry Zoltán a Kortársban kiállt Gulyás Mihály mellett. Faragó Vilmos az Élet és Irodalomban igyekezett enyhíteni e feszültséget. Amikor a "csapatot" szerveztük, szóltam Miskának: Megyünk Stószra, Zoli bácsihoz. Nagy volt az öröme. Stószon már benn volt a társaság a híres könyvtárszobában, amikor Zoli bácsi megkérdezte: Imre jött-e még valaki? Igen, válaszoltam, és karonfogva bevezettem és bemutattam Gulyás Mihályt. Zoli bácsi örömmel ölelte magához védencét. Két hét múlva Kabdebó Lóránt Trabantján - amelyet Tarján Istvánnal, a Déli Hírlap főszerkesztő-helyettesével felváltva vezettek - Gulyás Miskával mi is Fábry Zoltán temetésére mentünk.

Az első világháborúban egy orosz katona szuronya megállt a levegőben. Fábry Zoltán életben maradt. A háborúban szerzett betegségében a stószi fenyvesek jó levegője életmentő hatású volt. Fiatal hadnagyként élte meg a monarchia összeomlását, idegeiben ott volt a háború minden véres és embertelen élménye. Szülőfaluját nem hagyta el, mégis más országban kellett életét berendeznie. Hamar megtalálta a kisebbségi sors és a magány ellenszerét. Kisebbségben és hátrányos elszigeteltségben - de a magyarországi helyzetnél szabadabban - megtalálta a módját, hogy Stószon bekapcsolja magát az európai szellem áramkörébe. Fábry jól élt azzal a lehetőséggel, amit Csehszlovákiában a polgári demokrácia jelentett. Haladó szellemű emberekkel tartott kapcsolatot.

Élére állt a Sarlónak, amely a felvidéki fiatal magyarok haladó mozgalma volt a társadalmi előremenetelét és kis népek megbékélését hirdetően. Nagy tájékozottsággal rendelkezett, és ezért tudta bírálni nemcsak a Horthy-Magyarország úri világát, nacionalizmusát, hanem minden nacionalizmust, így a szlovákot is. 1936-ban a fasizmusról és Európáról így ír: "A fasizmus a humanista és szocialista kultúra tudatos szétverője. A könyvmáglyától egyenes út vezet a fegyverdinamikáig. Egyenes út, mely csak az európai kultúra halálát jelentheti. A fasizmus a legfőbb európai princípiumnak: a testvériségnek, a szociális univerzalizmusnak a kerékkötője... A kiindulóponton Európát választottuk; mienk tehát minden tünete, kihatása, sorsa és gondja. Európa nehéz haza. Ha veszélyben van, az emberiség sorsáról van szó. Mi Európát emberségvonatkozásai miatt vállaltuk, és most elkötelező humánuma mozgósít minket egy szellemtaposó és emberségtagadó valósággal szemben".

Kisebbségi sorsban, sajátos helyzetben a magánosságát vállalva alakította ki az életformáját, hogy minden erejét a fasizmus ellen és a szlovenszkói magyarság érdekében hasznosítsa. A második világháborúban az antifasiszta koalíció legyőzte a háborút indító hitleri német fasizmust. Úgy éreztük, az ember újra felemelt fejjel járhat a világban. Mi, magyarok újra a vesztesek sorában vagyunk. Utolsó csatlós, bűnös nemzet, ragasztották ránk a címkét Rákosiék. Fábry Zoltán "A vádlott megszólal" című kiáltványát Stószon 1946 májusában a cseh és szlovák értelmiségnek címezte. "A legyőzöttek csoportjába tartozom újra: magyar vagyok. A legmélyebb megalázottság fokáról, nyelvfosztottan, szóbénítottan kiáltok hozzátok, szabad emberek, írók és írástudók, kiknek némasága már feloldódott. A mélyből - de profundis - a legmagasabb fórumhoz apellálok; a szellem szabad embereihez. Egyetlenegy ember egy gettózott kisebbség, egy elnémított nyelv nevében, minden törvényes vagy különleges megbízatás nélkül, szobám négy falából kiindulva a magam bőrére és felelősségére és mégis az összességet képviselően, mert aki itt szót kér: író, szlovenszkói magyar író".

Fábry Zoltán halála után Encsen - korábbi kiadója és Holeva Béla részvételével - Czine Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár tartott emlékező-előadást. A volt edelényi járás több községében Slezsák Imre könyvtárigazgató szervezésében, a kassai rádió magyar adásának munkatársa Béres József és Gyüre Lajos író-tanár közreműködésével tartottunk emlékezőesteket, ahol magnetofonszalagról Fábry Zoltán hangját is hallották a megjelentek.

Hetvenedik születésnapja előtt Simon István Kossuth-díjas költő folytatott Fábry Zoltánnal beszélgetést. Azt kérdezte tőle: "Minek neveznéd, ha meg kellene határoznod izgalmas műfajodat?" Széttárta két karját, és szomorúan mosolygott. "Az életemnek. Ahogy annyiszor mondtam és leírtam, a műfaj neve: antifasizmus. Se több, se kevesebb. Ennyi nekem elég, s talán sok is volt, ha minden harcra visszagondolok". Arra a kérdésre, hogy mit érez ötvenéves írói pályájára visszagondolva, szemében könnyel, rekedtes hangon csak annyit mondott: "Talán Vörösmarty szavai fejezik ki, amit érzek. Ez jó mulatság, férfi munka volt". Halálának 25. Évfordulója évében kedvelt kifejezésével hozzáteszem: fegyvere egyedül a "vox humana" (emberi hang) volt. Ezzel érvényesítette gondolata igazát.

Illyés Gyula mondotta e szavakat természetesen jelen időben Veres Péter búcsúztatásán. A "Számadás" és a "Gyepsor" című könyveit könyvnapon vásároltam meg. Az utóbbit 1940. június 4-én, és ezt dedikálta is. Az idők folyamán szinte minden könyvét megvásároltam és elolvastam. Parasztpárti és népfrontos tisztségviselőként gyűlésekre és író-olvasó találkozókra elkísértem.

Megyénkben gyakran megfordult.

A Sárospatakon való tartózkodásáról különböző találkozókon egy-egy volt népfőiskolás vagy pataki diák valamelyik könyvére, vagy mondására történő hivatkozása volt a bizonyíték. Miskolcon a "Jószerencse Dal- és Önképző Kör" által 1943 könyvnapján szervezett irodalmi esten a magyar irodalomról beszélt. Jó barátságban volt a nemrég elhunyt Korán Imre mérnökkel. Sályban, mint civil munkaszolgálatos katonáskodott 1944 őszén. Margit nevű lányát a Mezőkövesdről Békásmegyerre települt Dudás Gáspár vette feleségül. Tardon a földosztó Petrik Vilmos tizenegy gyermeke közül Máriának Veres Péter volt a keresztapja. Putnokon, Göncön és Béres Ferenc falujában, Gagybátorban parasztpárt nagygyűlést szerveztünk a részére. Fancsalon és Füzérben a domb- és hegyvidéki gazdálkodást, valamint az almáskertet nézte a gazda szemével. Kázsmárkon kortársát, id. Kurck József tsz-elnököt látogatta meg. Tarcalon pedig Bakonyi József Kossuth-díjas állami gazdasági igazgatóval folytatott eszmecserét Hegyalja értékeiről. E látogatásokról az Élet és Irodalomban elismerőleg írt.

Rákosi Mátyással először 1945 elején találkozott Debrecenben. Erről és a sályi "katonáskodásáról" "Az ország útján" című könyvében számol be. (Miskolcon 1965. május 30-án így dedikálta a könyvét: "Hegyi Imrééknek, régi jó barátaimnak szeretettel Veres Péter".) Protokoll-látogatásra hívta Rákosi. Rövid ideig tartott, barátságosan elbeszélgettek. Rákosi már akkor úgy tartotta magát, mint a hatalom igazi és legfőbb birtokosa, de ez csak az udvartartásából volt érezhető. Amikor Veres Péter a falujából elvitt emberekre terelte a szót és egyéb közérzetrontó dolgokra, kitért előle. Megértette, nem akar erről beszélni. Úgy értékelte, hogy Rákosi hamar beleszokott az uralkodó szerepbe. Nemcsak azért nem volt megilletődve Rákositól, mert nem ismerte a személyi kultusz túlhajtott mibenlétét, hanem azért, mert ezt a vezéreszményt nem tudta Rákosira alkalmazni. Nem érezte meg benne a "nagy embert", a "vezért", az elhivatottat. Rákositól tehát nem kapott semmifajta utasítást, mint ahogy azt némely rosszindulatú szociáldemokraták híresztelték. A főbb politikai vezetők közül egyetlen volt, aki nem nézte le, hanem respektálta, mert "hasznos ember lehet", csak nagyon "vigyázni" kell rá. Néhány parasztpárti nagygyűlésen másfél órai beszéd után hallottam tőle: úgy látom sok minden tetszik, amit mondtam. Úgy nézek én ki, mint akinek karika van az orrában és Rákosi Mátyás ennél fogva vezet. Nagy derültség fogadta e mondatokat. Rákosi nehezen szenvedte el ezt a "felségsértést". Amikor Veres Péter mint honvédelmi miniszter a Bakonyban pihent és írt, Királyszálláson egy éjszaka kigyulladt a ház tetőzete. Néhány nap múlva a minisztériumi dolgozószobájában a nagy szőnyeg alatt keletkezett tűz. Veres Péter lemondott a miniszterségről.

Rákosi elmarasztalta.

Rákosi Kecskeméten 1948. augusztus 20-i beszédében elmarasztalta Veres Pétert, mint politikust, de dicsérte, mint írót. Révai József az első írókongresszuson a "Pályamunkások" című művét a párttag írók elé példának állította, tanuljanak Veres Pétertől, miképp kell ábrázolni a munkát és a munkást. Darvas József 1960. augusztus 28-án Tiszaladányban hallgatva a helyi régi ismerőseivel folytatott eszmecseréjét, azt mondta: látod, míg mi miniszterkedtünk, addig ő írt és micsoda műveket alkotott, naprakész ismeretei vannak a világról és hallatlan erő van benne.

Veres Péter a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen 1965-ben tartott előadását Juhász József, a szakszervezet kulturális felelőse szervezte. Az illetékesek megijedtek a javaslattól, mert féltek Veres Péter nyíltságától, okosságától, botránytól tartottak. Egy hivatalos ember csak pártfegyelemnek engedelmeskedve ült fel az elnökségbe. (Az előadás végére lázba jött és úgy nyilatkozott: egészen jól beszélt.) Az egyetemi hallgatók és egyetemi tanárok egyformán feszült figyelemmel hallgatták a széles, tudományos alapokra épített beszédét. Egy másik alkalommal szintén az egyetemen ugyancsak telt ház előtt azt mondotta a fiataloknak: tudom, hogy sokat kell tanulnotok és rajzolnotok, így nem valószínű, hogy jut időtök az én a "Balogh család története" című könyvem elolvasására. A halálom után még beszélnek rólam egy ideig, majd csend lesz körülöttem. Az idő múltával valaki majd felfedezi, mondván: nicsak, így élt a XX. század első felében a magyar parasztság. Nekünk íróknak tehát figyelembe kell venni a Ti majdani szabadidőtöket és az írói mesterséget finomítva, tömören kell írnunk elbeszéléseket, kisregényeket. A 80-as években a rádióban rádiójátékként vagy felolvasásban hallottam "A kelletlen leány"-ot, "A csatlós"-t és az "Almáskert"-et.

Miskolc város vezetői 1969. augusztus végén a lillafüredi Palota szállóban vendégül látták a fiatal írókat. Veres Péter előadásszámba menő felszólalását nagy érdeklődéssel hallgatták. Elmondta, hogy ő már 1942-ben is járt itt, mert a Kállai-kormány az írókat meg akarta nyerni a hintapolitikájához. A haladó írók nem mutattak erre hajlandóságot. Majd arról szólt, hogy a fiatal írók minden korban elégedetlenek azzal, amit az ősök csináltak. Mi még Móricz Zsigmonddal is így voltunk. Meg tudom tehát érteni a mai fiatalok elégedetlenségét. Számon tartotta, hogy ki mit ír közülük és nyomban örömmel reagált az első tehetséges írásra. Okosnak tartotta az akkori fiatal írókat, de őszintén megmondta, hogy még kevés a műbizonylat.

Az igazi író próbája.

Az igazi író próbája, ha saját élményanyagából állít művet. Shakespeare-t hozta fel példának "ha a király sóhajt, mindig az egész nép mond arra jajt". Ez többet mond könyvtárnyi történeti fejtegetésnél. Aki nem akar üzleti konzumirodalmat, abban folyton él a felfedező nyugtalanság. Az irodalomnak mindig újjá kell születnie. E gondolatai összecsendültek a miskolci egyetemen az írói mesterség megújításával kapcsolatban mondottakkal.

Utazásaink és a beszélgetések során szó volt a paraszti jövendőről, a mezőgazdasági "mezei" értelmiségről, mint közvetítőről, akiknek igazi alkot, teremtő értelmiségiekké kell válniuk, nőniük. A beszélgetőpartnereinket dicsérte, mert velük nemcsak a termelésről, hanem a családról, a nemzetről és az ország sorsáról is felelősséggel beszélgettünk. Azt mondotta, jó volna, ha ez a sok képzett ember az ország dolgaival is többet foglalkozna, mert közük van hozzá. A gazdasági reformról folyt már vita ebben az időben. Egy szép gondolatát szükségesnek tartom közreadni "a föld s ami rajta van, nem csak termelőeszköz és nem csak gazdasági üzem; a föld otthonunk is, hazánk és eltartó édesanyánk is: a föld minden". A miskolci egyetemistáknak mondottakat, hogy kevés idő jut az olvasásra, a mezei értelmiség előtt is felhozta, hozzátéve, tudom sok a munkátok, mégis azt mondom: az az irodalom, amelyik élményerejű társadalmi és történelmi felismeréseket, s hozzá használható emberismeretet, lélekismeretet ad, éppúgy szükséges, mint a jó szakirodalom, éppúgy szükséges, mint maga a munka. Ezek együttesen hozhatnak sikert. A maiak ezt üzenetnek is felfoghatják.

A Veres Péter Emlékbizottság készül 1997. január 6-ára, Veres Péter születése 100. évfordulójának méltó megünneplésére.

Elszomorodva olvastam az Észak-Magyarország 1996. március 7-i számában, a Megkérdeztük az olvasót rovatban Nagy Imre törvénybe iktatásáról szóló megnyilvánulásokat. Úgy látszik, nyolc évnyi idő és több Nagy Imréről szóló könyv megjelenése nem volt elegendő ahhoz, hogy harminc év alatt a fejekbe sulykolt becsmérlő szavak elhagyják emlékezetünket. A rendszerváltás óta sajnos mély hallgatás van Nagy Imréről, mintha szégyellni való volna a reformerből forradalmárrá való előrelépése. Az írott és az elektronikus sajtót egyaránt el kell marasztalnunk emiatt. (A tárgyilagosság kedvéért megjegyzem, hogy e lap hasábjain háromszor volt alkalmam a földosztó Nagy Imréről és kormányprogramjáról írni.) A történelmi tények alapján valósághű értékeléssel összefüggésben láttatva, többet tudó közvélemény alakításában nemes feladatuk lehetett volna részt venni.

Az 1945-ös földreform óta a nehéz években a tulajdon érzetét megízlelt nincstelenek a földosztó Nagy Imrére emlékeztek. Sokan az általa aláírt "Birtoklevél"-et ereklyeként őrizték.

Az 1953. július 4-i kormányprogramjának megvalósulása során a tsz-ből való kilépés lehetősége, a könnyítések, a termelési biztonság, a könnyűipar fejlesztése, az ellátás javítása, a recski és más internáló táborok felszámolása, a kitelepítések megszüntetése az emberek közérzetét javította, visszaadta szabadságukat. Egy, a hatalommal visszaélő csoport kivételével az egész ország felszabadultabb volt.

1955-ben felmentették a miniszterelnöki tisztségéből és kizárták a pártból. Ellenzékben, de korábbi félreállítása idején is nagyon nehéz körülmények között élt. Magatartása egyedülálló volt, mert a pártban vitatkozott és vitára szólította fel ellenfeleit. "A magyar közélet erkölcsi-etikai kérdéseiről" szóló tanulmányában olvashatjuk: "Nem egyeztethető össze a közélet tisztaságával az olyan anyagi függőség, amely egyéniségüknek és meggyőződésüknek feladására kényszeríti az embereket". Miféle kommunista erkölcs az, amelynek nevében Rajk Lászlót most utólag azért bélyegzik meg, mert szerintük gyáván magára vállalta az ellene emelt hazug vádakat, engem pedig ugyancsak a kommunista erkölcsnek a nevében a KEB (a párt legfőbb fegyelmi szerve) azért ítélt el és közösített ki a pártból, mert nem voltam hajlandó vállalni az ellenem emelt hazug vádakat".

Az 1956-os népfelkelés első óráiban érte mentek, mert általános kívánalom volt, hogy ismét ő legyen a miniszterelnök. 1953 ugyanis előfutára volt 1956-nak. A forradalom és a szabadságharc idején a néppel tartott. Egy minisztere, Gyenes Antal eltörölte a begyűjtési Minisztériumot. (Egyetemi tanítványai a 70-es, 80-as években a magyar mezőgazdaság egyes ágazatait világszínvonalra emelték.)

Az utolsó szó jogán drámai rövidséggel a következőket mondotta: "Kétszer próbáltam megmenteni a szocializmus becsületét a Duna völgyében, 1953-ban és 1956-ban. Rákosi és az oroszok megakadályoztak benne. Ha most az én életemre van szükség, azt bizonyítja, hogy a kommunisták nem mind a nép ellenségei, nagyon szívesen odaadom. Ezek után úgy sem ér már semmit. Tudom, hogy lesz majd egyszer egy Nagy Imre per, amelyben rehabilitálnak és háromszor annyian jönnek el a temetésemre, mint Rajkéra. Csak attól félek, hogy azok mondják el majd a gyászbeszédet, akik elárultak".

Az MSZP a többi parlamenti párt támogatását is szeretné megnyerni ahhoz, hogy az Országgyűlés törvényben emlékezzen meg Nagy Imréről. Azóta többen nyilvánítottak véleményt. Nekem nagyon tetszett Mécs Imre SZDSZ-es képviselő őszinte, nyílt véleménye. "1990-ben szinte puccsszerűen hagyta ki a kormányzat Nagy Imre nevét az 1956-os forradalom emlékét megörökítő törvényből". Hozzátette: "helyesebb lett volna körömszakadtáig ragaszkodni az eredeti elképzeléshez. Magyar történelmi és országgyűlési hagyomány, hogy a nemzet kiemelkedő személyiségei és vezetői emlékét törvényben örökítse meg a T. Ház. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos sorába igazán beilleszkedik az 56-os forradalom szimbólumává nemesedett mártír miniszterelnök neve". Rainer M. János történésztől hallottam a rádióban: az SZDSZ elődként tartja számon Nagy Imrét, Bibó Istvánt, Donáth Ferencet, Jászi Oszkárt és másokat. 1956. november 4-e után hetekig szinte az egész ország Nagy Imre és harcostársai mellett állt. 1989. június 16-i temetésén a százezrek megjelenése népszavazás volt mellette. Mindszenty József Nyugaton következetesen tisztelettel, elismeréssel, meleg hangon emlékezett meg a "forradalom mártír miniszterelnökéről".

1956. október 23-án délután a pesti utcán többek között hallatszott egy politikus és megfontolt vers: "Ne csináljunk mindent késve, Nagy Imrét a vezetésbe". A mai pártok számára üzenet is ez. Ne késleltessék Nagy Imre emlékét törvénybe iktatni.

1953-ban több vonatkozásban találkoztam a nevével az újságokban. Amikor Borsod megyei első titkár lett, egy képviselőcsoportban voltunk. 1954 szeptemberében a Hazafias Népfront első kongresszusára készülve azon fáradoztunk, hogy a félreállított más pártbelieket, pártonkívülieket - őket megkövetve - megnyerjük a mozgalomban való részvételre. Az utóbbi években a Nagy Imre Társaságban tevékenykedünk.

Tudtam róla, hogy 1953. június 13-16. között a pártdelegáció tagjaként Moszkvában járt. Erről 1989-ben az Új Tükör folyóiratban tette közzé feljegyzéseit. Megjegyezte, hogy a találkozó nagy történelmi lehetőség volt. A párthatározatot akkor kellett volna megismertetni a néppel. 1955-ben a szovjet és a magyar pártvezetés akadályozta meg az 1953-as "új szakasz" politikájának megvalósítását. Mindezekről 1994 júniusában összefüggésekben láttatva az eseményeket tartott előadást Miskolcon.

Miskolcra kerülve a Nagy Imre-kormányprogram szellemében nagyon határozottan hozzáfogott a párt tisztségviselői körében lábra kapott korrupció és iszákosság ellen. A különböző népfront fórumokon helyeselték és támogatták ezeket a jó közhangulatot teremtő intézkedéseket. A népfront akcióprogramjának tárgyalásánál 1955-ben - Rákosi ellentámadásának idején - érzékeltem Földvári diplomáciai készségét. Szavaiból kivettem, meddig lehet elmenni, hogy a jó ügyet átmentve szolgáljunk, és ne menjünk fejjel a falnak.

1956 februárjában a szovjet kommunista párt XX. Kongresszusa után a miskolci írócsoportban is mind erőteljesebb lett a bíráló hang. Országos visszhangot váltott ki Bihari Sándornak a Művelt Nép c. képes heti folyóiratban megjelent Miskolci Kocsonya c. írása. Széphalom c. megyei folyóirat mellékleteként megjelent Kilátóban a "miskolci Pilvax"-ban (Kazinczy Könyvesbolt mellett) megfogalmazottak kerültek napvilágra. Az 1956. október 20-i számában Földvári Rudolf "Értsük, becsüljük meg egymást, fogjunk munkához" című nagy hatású írásában ez olvasható: "Meggyőződtem arról is, hogy a miskolci 'Pilvax' tagjait a becsületes jó szándék vezeti, amikor példaképüknek az 1840-es évek 'Pilvax'-át és annak tagjait tartják". Földvári azt is írja: "S ahhoz, hogy ma sok mindent másképpen látok, mint júliusban, segítséget adott a vita és a vitában a korábbi cikkemet bírálók... Eljutottam addig, hogy felismertem mit kell tennem".

A tett pedig 1956. július 31-én a magyar Országgyűlésben hangzott el. "Sokat hallottunk a magyar Ruhr-vidékről, az ország első és legfontosabb iparvidékéről, és emellett azt kell ma megállapítanunk, hogy 19 megye közül - az Országos Tervhivatal adatai szerint - Borsod megye lakáshelyzetét tekintve a 18., mozi helyzetét tekintve a 19., falvak villamosítását tekintve a 19., egy tanteremre jutó tanulók számát tekintve a 15., egészségügyi helyzetét tekintve 11. a megyék között. Miskolc, az ország második városa - nagyságban második városa - az ország öt nagy városa közül a mozit kivéve, az utolsó helyen áll a kérdéseket tekintve. És mindez az ország valóban egyik legjelentősebb iparvidékének, mai tűrhetetlen szociális, kulturális képét állítja elénk. Ez egyben komoly kritikája kormányunk eddigi munkájának, és arra int bennünket, hogy sokkal hatékonyabban kell gondolkodnunk a jövőben az északi iparvidék munkásairól, értelmiségi dolgozóiról és dolgozó parasztjairól".

1956. október 14-én a '40-es évek második felében tevékenykedett koalíciós pártok vezetői részére népfront-találkozót szervezett. Földvári Rudolf a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének a kibontakozást elősegítő tervezeteit ismertette. A találkozó előtt járásonként a népfront fórumain összegyűlt gondolatokat, bírálatokat a megyei képviselőcsoport feldolgozta, hogy az őszi ülésszakon - Földvári júliusi felszólalását folytatva - a megye és Miskolc város érdekeit képviseljük.

Október 23-án, mint az ország más nagyvárosaiban, így Miskolcon is az egyetemistákkal és a munkásokkal az élen '48-as márciusi hangulatú felvonulás volt. A megalakult munkástanács elnökségében ott volt Földvári Rudolf is a megyei pártbizottság első titkára. Mivel ő Nagy Imrével együtt volt Moszkvában, jó szolgálatot tett a jelenléte a munkástanácsban. Felkeresték Nagy Imre miniszterelnököt. Dr. Gergely Attila: "A hatalom árnyékában. Egy államvédelmi főtiszt jelentése" című írásában ez olvasható: "Voltak pártfunkcionáriusok is, akik látták, hogy a nép mit akar, mi az igazi érdeke. Pl.: Földvári Rudolf a Borsod megyei pártbizottság akkori első titkára is szembeszegült a szovjet beavatkozással".

1956. november 5-én a megyei Munkástanács vezetőit letartóztatták a szovjetek. A munkásság követelésére november közepén újra munkához láttak, Földvári Rudolf elnökletével. Ő a július 31-én elmondott parlamenti beszéde, a munkások, az egyetemisták és a megye forradalmi követelései alapján állította össze a munkástanács programját. 1957 tavaszán letartóztatták, életfogytiglanra ítélték, négy évet töltött börtönben. Korábbi munkahelyén a Hoffer gyárban munkásként dolgozott 1981-ig, amikor nyugdíjba ment. 1938 óta a vasasszakszervezet tagja. Az utóbbi években a Nagy Imre Társaság ügyvezető testületének és a TIB katonai szekciójának tagjaként szorgalmasan tevékenykedik. 1990-ben Miskolcon egy a munkástanácsokról szóló fórumon mondotta, hogy 56 legnagyobb tanulsága, tette a munkásság és valamennyi dolgozó réteg egységének demonstrálása volt. Egység nélkül nincs erő. 1995. október 20-án a megyei közgyűlés ünnepi ülésén, mint a hajdanvolt megyei munkástanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Néhány napra rá Moszkvában kilenc napon át a Nagy Imre Társaság képviseletében több előadást tartott.

Annak idején is kitűnt a pártfunkcionáriusok közül. Arról beszélgettünk, hogy miképp sikerült Miskolcot nagyobb veszedelemtől megmenteni. Ebben Földvári Rudolfnak nagy rész volt. 1995. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. 75. születésnapján jó egészséget és sok-sok alkotó esztendőt kívánunk neki.

Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, a "Nagy Imre szobor" Kuratóriumának elnöke tisztelettel meghívja Önt a Nagy Imre születésének 100. évfordulója alkalmából felállításra kerülő szobor avatási ünnepségére.

Egy közéleti embert, politikust a ma élők - mondhatjuk úgy is, hogy az utókor - különbözőképp ítélik meg. Nagy Imre esetében egyre fogy a hajdani 1945-ös földhöz jutottak száma, akik közül nagyon sokan ereklyeként őrizték az általa aláírt "Birtoklevél"-et. Az 1953-as kormány programja alapján börtönből, internáló táborból, kitelepítésből szabadultak, a mezőgazdaságban könnyítést élvezők egy része meghalt, vagy már nagyon idős ember. Az 1956-ban miniszterelnökké követelők, vagy a 89-es újbóli temetésén örökösként fellépők közül sokan feledik az ez időbeli mellette való kiállásukat. Rákosi idején mellőzték, a kádári évtizedekben nem volt szabad róla beszélni.

A paraszti családból ő már munkássá lépett elő, mégpedig vasassá. 1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchiából vonul be katonának és kerül az orosz frontra, ott esik fogságba. Részt vett a polgárháborúban. 1921-ben hadifogoly-szállítmánnyal kerül haza. Egy másik ország fogadta, amely túl volt a háborúvesztésen, polgári, proletár- és ellenforradalmon, valamint a kegyetlen trianoni országcsonkításon. A megkötött Bethlen-Páyer paktum ellen a következő években erős ellenérzés nyilvánul meg a szociáldemokraták körében. Két hónapig pihen és utána raktárosként, majd biztosítási tisztviselőként dolgozik, ismerkedik az akkori helyzettel és emberekkel. Abban az időben a politizálás helyei a cipész- és a borbélyműhelyek voltak. Ő Sinkovics István borbélymester körében politizál. A Munkás Testedző Egyesület titkára. Kedvenc sportága a birkózás és a labdarúgás. Előbb a vasas, majd a földmunkás szervezetben tevékenykedik. 22-23-ban a kaposvári Munkás Otthon titkára. A szakszervezeti mozgalom szociáldemokrata mintacsaládjaként ismert idős Égető János családjával is megismerkedik. Az ifjabb János a színjátszók főrendezője, lánya pedig Mária, a műkedvelő előadások sikeres szereplője. Nagy Imre 1923-ban a helyi szociáldemokrata szervezet vezetőségi tagja, majd titkára. 1925. november 28-án a kaposvári munkásmozgalom két megbecsült tagja, Nagy Imre és Égető Mária kötött házasságot. Nagy Imre könnyebben élhetett volna, írhatott volna szociáldemokrata lapokban, felesége folytathatta volna a színjátszói pályáját. A helyzet nem így alakult, mert a hatóság felfigyelt Nagy Imre pártszervező tevékenységére. A Szociáldemokrata Párt XXII. kongresszusán Weisshaus Aladár után ő volt a második, aki ellenzéki nézeteket képviselt. 1925-ben kizárják a pártból.

A Vági-féle Magyarországi Szocialista Munkáspárt kaposvári szervezetének létrehozásában a Sinkovics-féle borbélyműhelybe látogatóknak volt nagy szerepük. Az újságot és könyveket olvasó és cserélő társaságnak Nagy Imre volt a vezéralakja. A környező községekben is. A vidéken tett útjai mind közelebb vitték a földkérdéshez, mint "neuralgikus pont"-hoz. A demokratikus földreform, a parasztság helyzetét javító részkövetelések szerepeltek a programjában. Letartóztatás és rendőri felügyelet volt az osztályrésze. Nagyobb szabású írásos munkába kezdett. Állapotrajz volt mindegyik a magyar faluról. Megfogalmazta a Kommunisták Magyarországi Pártja falusi munkájának irányelveit. Nagy Imrét magasabb műveltsége, nyelvismerete, konszolidált előélete, konspiratív képessége alapján szemelték ki a parasztosztály élére. A Szakszervezeti Internacionálé kongresszusára illegálisan utazókhoz csatlakozott és jutott el Bécsbe, 1928 elején. Nem gondolt hosszabb kint tartózkodásra. 1944 őszén tért haza a Szovjetunióból.

A földreform törvénytervezetét tarsolyában hozta Moszkvából. A sztálini, nagyon szigorú évek alatt egy agrárkutató intézetben dolgozott. Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Farkas Mihály mellett ő volt az ötödik jelentősebb hazajövő kommunista politikus. Egyedül ő volt szakember, tudósi alapozottsággal. Mindazok, akik 1945-ben kezdtük közéleti tevékenységünket, úgy tudtuk, olvastuk, hirdettük, hogy 1945 tavaszán a Nemzeti Parasztpárt nevében Erdei Ferenc terjesztette elő a földreformjavaslatot. E sorok írója - aki 1939 óta parasztpárti - is ennek ismeretében élt. Joggal, mert ott volt 1937-ben a Márciusi Front alakulásánál, ahol Kovács Imre a 12 pontban a földreformról szólót is felolvasta. Az utóbbi időben történelmi dokumentumok alapján megismertük, hogy a magyar Kommunista Párt vezetői, Rákosival az élen, taktikáztak. Csatlakoztak a Nemzeti Parasztpárt javaslatához, másrészt Rákosi Mátyás féltékeny volt az egyre népszerűbb Nagy Imrére. Az utóbbi évtizedekben, ha az 1945-ös földosztásról volt szó, akkor én a Nemzeti Parasztpártról, Nagy Imre földosztó miniszterről, Veres Péterről, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökéről és a győrfista földosztó kormánybiztosokról beszéltem. Most már hozzáteszem, a történelmi érdem Nagy Imréé. Azért is, mert ellenezte a gyors ütemű és erőszakos téeszszervezést. Ő a kis- és középparasztok mellett volt. 1964. május 19-én Erdei Ferenc Karsai Eleknek úgy nyilatkozott, hogy a többiek és hasonló kifejezés alatt 56 után ő mindig Nagy Imrére gondolt. Nagy Imre félreállítottsága, mellőzöttsége idején, egyetemi tanárként tevékenykedett az általa korábban Gödöllőn alapított Agrártudományi Egyetemen. Az "Agrárpolitikai tanulmányok" és a "Két évtized" című munkái bizonyítják tudósi mivoltát. Tanítványai a 70-es években a mezőgazdaság egyes területeit világszínvonalra emelték.

1953. július 4-én hat sorral mögötte hallgattam a kormányprogramját. Tapasztaltam, hogy egyes MDP-beli képviselőknek nem tetszett. Mi, parasztpártiak örültünk a programnak. A legközvetlenebb munkatársa közülünk Szigethy Attila, a későbbi mártírhalált halt Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke volt. A Hazafias Népfront kongresszusa után következő esztendőkben ahogy lehetett, igyekeztünk a Nagy Imre-i gondolatokat a köztudatba vinni. 1956. október 23-án a pesti utcán hangzott a következő vers: "Ne csináljunk mindent késve, Nagy Imrét a vezetésbe".

Az 1953-as reformerből 1956. október 23-án a forradalom és a szabadságharc miniszterelnöke lett. Az addig soha nem látott nemzeti egység élére állt, az ország függetlenségéért. Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből Kikiáltotta az ország semlegességét. Szabadságért és demokráciáért küzdött. Létrejött a többpártrendszer. Begyűjtési minisztere, Gyenes Antal megszüntette nemcsak a begyűjtést, hanem a minisztériumot is.

A napokban jelent meg Rainer M. János Nagy Imréről szóló könyve. Egy tanulmányában olvastam: "Politikai pályán Nagy Imre nemegyszer ütközött abba a kommunista mozgalomra nagyon jellemző ellentmondásba, amely a dogmák, politikai deklarációk által tételezett valóság és a konkrét szituáció között feszült. Küzdelmei és vitái egész élete során felfűzhetők erre az alapdilemmára: mennyiben, meddig szolgál egyéni és kollektív politikai cselekvések zsinórmértékéül az elmélet, vagy az aktuális kérdésben elfoglalt korábbi felsőbb pártálláspont, s mennyire a valóságos helyzet elemzése".

1955-ben, ellenzékben, de korábbi félreállítása idején is, magatartása egyedülálló volt, mert a pártban vitatkozott és vitára szólította fel ellenfeleit. A hazai életet ismerte még a moszkvai évek alatt is. Igazi nemzeti politikus volt.

Életének 74. évében, július 6-án váratlanul elhunyt Béres Ferenc dalénekes, kiváló és érdemes művész, a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjének kitüntetettje, aki számos kitüntetés közepette megkapta a Liszt Ferenc díjat. Értékes képzőművészeti gyűjteményének felajánlásával megalapította a Sárospataki Képtárat, a város díszpolgárává avatta. Sárospatak város önkormányzata, a Magyarországi Református Egyház és a Nemzeti Filharmónia saját halottjának tekinti.

Temetése napján, július 19-én a Miskolci Rádió a reggeli műsorában a négy évvel ezelőtt szülőfalujában, Gagybátorban készített beszélgetésből közreadott résszel búcsúzott tőle. Néhány percben a fölnevelő szülőföld a csereháti Gagybátorban lévő dombról mutatta be a Gömör-Szepesi érchegységet, egy Kassa környéki hegyet, amely magasabb a Mátránál és az Eperjes-Tokaji hegyláncot. Sejtette a nem látható területeket, amelyeket ő bejárt. Gyermekkori emlékként színesen szépnek látta a sok kis parcellát, de büszkeséggel szólt a nagy táblákról, ahol azon a vidéken eddig nem látott szép kukorica termett.

1934. szeptember 4-én hajnalban lelkében zsoltárokkal, dicséretekkel és népdallal telítve és egy félévre való élelemmel egy másik megszeppent társával elindult Sárospatakra. Útközben Forró-Encsen látott életében először mozdonyt. Hetven kilométert megtéve, este 10 órakor, zuhogó esőben értek Sárospatakra, a református kollégium kapujához, ahol életének új szakasza kezdődött.

A pataki diákéveiről 1945-46 telén Fekete Gyulával együtt emlékeztek Miskolcon, a Nemzeti Parasztpárt helyiségében, ahol az Északi Szabad Szó szerkesztősége is volt. Egy kis szellemi műhely alakult ott a szintén abaúji, közelebbről selyebi Seres János festőművész, az abaújdevecseri Győrffy kollégista Tóth Béla, a diósgyőri Mesztich András, aki Béressel együtt Petőfi népi kollégista volt Pesten, Kovács Tibor szociális felügyelő, Papp László festőművész, később a miskolci népi kollégiumok szervezői, Lajos Árpád néprajztudós, a varbói Gergely Sándor (később Mihály) író részvételével.

A gyászszertartáson a búcsúztató Kürti László református - címzetes püspök - korábban Béres Ferenccel hasznosan együttműködött, hogy Sárospatakon újra legyen református gimnázium. A 90. zsoltár elhangzása után Kürti László a 146. zsoltár első sorát idézte: "Dicsérem az Urat, míg élek!" Béres Ferenc esetében ez betű szerint értendő, mert július 6-án a hatos villamoson bekövetkezett halála előtti vasárnapon a pataki diákok világtalálkozóján Sárospatakon is e zsoltárt énekelte. Az Úr dicséretét a szülői házból hozta, amelynek folytatásához Sárospatak történelmi múltja, a reformáció korának hite, a 16. század prédikátorainak énekei mutatott példát és adott erőt a szabadlelkű diáknak. A Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Vajdaság nemcsak református, hanem katolikus templomaiban is énekelt. (A krónikás tanúsítja, hogy amerikai útja előtt Vizsoly és Gönc környéki templomokban készült fel, merített erőt.) Az öt világrészben ébresztgette és erősítette a magyarnak megmaradókat. Köszönetül sok templomban harangok szólalnak meg tiszteletére. Énekszóval mondott igehirdetése legyen áldott.

Ahogy Németh Lászlónak Mezőszilas, úgy Béres Ferencnek Sárospatak volt a második (választott) szülőföldje. Fiúi szeretettel ragaszkodott hozzá. Amikor élete, sorsa úgy alakult, akkor a neki erőt adó városnak 300 képzőművészeti alkotást adományozott, megalapozva vele a Városi Képtárat. Amerikában járva Domján Józseffel való beszélgetés eredményeként Sárospatakon látható a Domján gyűjtemény. Úgyszintén az Andrássy Kurta János gyűjteménye is. Patakra a kollégium előtti kertben található szoborpark létrejöttéhez is köze van. Móricz Zsigmond, Pécsi Sándor és más híres pataki diákok mellszobrát látjuk ott. Sárospatak 1968-ban újra város lett. Azok között volt, akik kitartóan ezért fáradoztak. 1970-ben a város első díszpolgárává avatták, mert sok patakinál patakiként állandóan szívében hordozta a városért való folytonos cselekvést. A patakiak világtalálkozóján javasolta, hogy Sárospataknak legyen új címere. A város nevében búcsúzó Kis József városi főmérnök egy dal utolsó részét idézte: "Bodrog partján van egy város, én is laktam benne". A sárospatakiak mindig büszkék lesznek Béres Ferencre.

Malina János, a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium osztályvezetője: "A magyar kultúra kiemelkedő és sokoldalú ápolója volt" - elismeréssel kezdte méltató szavait. Az életművét a halál szakította félbe, kiváló tehetsége alapján művészi alázattal szolgálta a nemzeti kultúrát, sok évtizeden keresztül. A minisztérium kiemelkedő, tartalmas életpályáját példaképül állítja az utókor elé.

Czine Mihály egyetemi tanár a Református Zsinat világi alelnökeként és a barátok nevében búcsúztatta "a magyar dal fejedelmé"-t. Harangszó és orgona volt a hangja, ahogy Balassi Bálinté és Csokonai Vitéz Mihályé, így énekelt Palló Imre és Török Erzsi is. XX. századi Juliánusként és Kőrösi Csoma Sándorként kereste fel az öt földrészen szétszórtan élő magyarságot, ahogy éppen és amikor csak lehetett. Közel hatvan év alatt tizenhárom ezer fellépése volt, 43 ország református templomaiban énekelt. Magyarország térképén kis zászlók jelezték fellépésének helyeit. "A maga módján ő is a magyar zene tornyát kívánta építeni. Előtte is a népből megújuló, demokratikus Magyarország eszményképe lebegett, s az éneklő magyarság álma. Ezért tette életét a magyar dalhagyomány felragyogtatására: a teljes magyar énekkultúra bemutatására. Munkásságával valamennyiünket gazdagította. Dallammal, fénnyel, mosollyal, legjobb önmagunkkal. Történelemmel. Búcsúbeszédében Nagy László és József Attila verseiből idézett.

Selley Zoltán előadóművész - sok esten együtt szerepeltek - Keresztúri Dezső Béres Ferencnek ajánlott "Énekelj" versét mondta el, és Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus című versének befejező részét olvasta fel.

A gyászszertartáson a 90. zsoltár a sírnál is elhangzott. A Himnusz és a 42. zsoltár, "Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik" a ravatalnál, a Szózat pedig a sírnál hangzott el.

1946-ban együtt kísértük Veres Pétert abaúji diadalútján többek között Feri szülőfalujába, Gagybátorba is.

1976 felsővadászi II. Rákóczi Ferenc nagyságos vezérlőfejedelem születésének 300. évfordulójának éve volt. A Hazafias Népfront rendezésében, a megyei tanács támogatásával 29 városban és községben emlékeztünk a fejedelemre. Mindenütt elhangzott "Rákóczi imája". Béres Ferenc és János, valamint Szőllős Beatrix mellett, Selley Zoltán előadóművész, Prokopiusz Imre, Bige József tárogatóművész voltak a szívet-lelket melengető estek szereplői. Kiemelkedő volt a tokaji írótábor irodalmi zarándokútján a Felsővadászon tábortűzzel egybekötött este. Tiszaladányban - ahonnan az írótábor elindult - Czine Mihály előadása tette emlékezetessé az összejövetelt.

Az abaúji Száraz-völgyön lévő Baktakék művelődési házat épített. Az avató ünnepség után néhány héttel a képzőművészeti világhéthez és zenei világnaphoz és őszi megyei könyvhetekhez közeli időben Csereháti estet tartottunk, Fekete Gyula, a pataki diáktárs mondott bevezetőt. Gulyás Mihály író Garadnáról és Kalász László költő Szalonnáról az irodalmat, Seres János Selyeb-Miskolcról a képzőművészetet, Béresék Gagybátor Budapestről a zenét képviselték. A két tokaji írótábor között ezek a tájegységi irodalmi estek népszerűvé váltak.

Sok népdal- és zenekedvelő megdöbbenéssel tapasztalta: a Magyar Rádiónál valaki nem tartotta hírértékűnek Béres Ferenc halálát. Embermilliókkal nem tudatták a szomorú hírt. Azokat, akik tőle tanultak énekelni, ahogy Sütő András írta "sajátosságunk méltóságának ősi dallamait". Czine Mihály keserűen állapította meg, hogy az illetékesek Kossuth-díjra sem méltatták. A Filharmónia, amelynek több mint három évtizeden át volt szólistája, sem viselkedett példamutatóan.

Nagyon sokan voltunk Béres Ferenc temetésén, a Szózat elhangzásáig kitartottunk. Czine Mihály mondotta: Sírja a Farkasréti temetőben - ahol szülei is nyugszanak - búcsújáró hely lesz. A magyar ének szerelmeseinek búcsújáró helye. Ahogy búcsújáró hely Tamási Ároné Farkaslakán, Fábry Zoltáné Stószon és Veres Péteré a Kerepesi temetőben.

November 24-én, reggel nyolc órakor a Kossuth rádió Vasárnapi újság c. műsorában Csurka István Bárdossy László magyar királyi miniszterelnök bűnösségét vitatta. Párhuzamba állította Bárdossy és Nagy Imre kivégzését. Vegyük sorjába a történelmi tényeket.

Bárdossy hadat üzent nemcsak a Szovjetuniónak, hanem később az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának is.

1941. június 27-én 10 óra 27 perckor Szinyei Merse Jenő, az Országgyűlés elnöke elítéli a kassai légitámadást, közli, hogy Bárdossy miniszterelnök jelentést kíván tenni. "A magyar királyi kormány megállapítja, hogy a támadások következtében Magyarország és a Szovjetunió között a hadiállapot beállott. A magyar haderő a megfelelő megtorló intézkedéseket meg fogja tenni".

Valójában a németek magyar tisztek tudtával bombázták Kassát. Az országot szovjet támadás nem érte. A magyar hadsereg "megtorló támadása" siralmasan sikerült. A húsz magyar repülőgépből kettő a startnál megsérült, kettő kényszerleszállást végzett, kettőt a szovjetek lelőttek. Két raj eltévedt, visszafordult. A légierő volt a legmodernebb fegyvernem.

Bajcsy-Zsilinszky Endre 1933-ban Gömbös Gyula miniszterelnököt azért vonta felelősségre, mert Hitler hatalomra jutása után gyorsan látogatást tett. Berlinben 1941 júniusában pedig Bárdossy László miniszterelnöknek tiltakozóan mondja: "Önnek nem volt joga...". Bárdossy kézlegyintéssel elintézi a jogvitát. A Népbíróság előtt azt mondja: nem ismerte a hadüzenetre vonatkozó törvényes rendelkezéseket. (Hol volt az igazságügyi miniszter és a házelnök?)

Elmarad a Szovjetunióban a villámháború. A németek megismerték mi a vereség. A hadüzenő Bárdossy is felelős a doni veszteségért, 1944. március 19-i német megszállásért, 1944. október 15-e utáni ország-pusztulásért. Ebben részes Horthy Miklós is. Legfőképpen Szálasi Ferenc nemzetvesztő "nemzetvezető", aki a lerombolt Budapestet látva cinikusan azt mondta: "a háborúban pusztulás van".

Horthy Miklós emlékirataiban olvasható, hogy Bárdossy eltitkolta előtte Kristóffy moszkvai követünk jelentését. Ez arról szólt, hogy Molotov üzeni, ha Magyarország semleges marad, akkor Erdély ügyében a Szovjetunió Magyarországot támogatja. Nyolc napig lehetett ezen gondolkodni. Molotov tiltakozott a kassai bombázás vádja ellen.

Sztalingrád után az antifasiszta koalíció még erőteljesebbé vált. Európa-szerte felerősödött a németekkel szembeni ellenállás. A nyugati hatalmak Kelet-Közép-Európát szovjet érdekterületnek tekintették. Történelmietlen Csurka István azon állítása, hogy: "Az iskolákban még mindig bűnként tanítják, tartják a Szovjetunió elleni támadást. Ez a tankhatalom 56-ban másodszor is letaposott bennünket".

A hitleri fasizmus megsemmisítése volt a cél a második világháborúban. A győztesek alkuja után a történelemnek már egy más lapját írták. 1956. október 23-i magyar forradalom és szabadságharcban a nyugatiak nem segítettek bennünket.

Csurka azt mondta: "Minden bűnt fel kell tárni, minden bűn felett ítélkezni kell, különben lelkünkön szárad vagy 1946. január 16-án (Bárdossy kivégzésének napja) vagy 1958. június 16-án (Nagy Imre kivégzésének napja) kivégzett miniszterelnökök vére. Tiltakoznunk kell az ilyen történelemhamisítás ellen. Ellene vagyunk politikusok, miniszterelnökök kivégzésének, a politikai gyilkosságoknak.

A Habsburgok által kivégeztetett gróf Batthyányi Lajos az első felelős magyar miniszterelnök az 1848-49-es szabadságharc vértanúja. Nagy Imre 1956-ban a magyar néppel együtt a sztálini diktatúra ellen küzdött, és emlékét mártír miniszterelnökként tiszteljük. Bajcsy-Zsilinszky Endrét - aki a hadüzenetért felelősségre vonta Bárdossyt - 1944. karácsonya előtti napon a nyilasok Sopronkőhidán kivégezték. Bárdossy Lászlót nem tudjuk történelmi példaképként elfogadni.

Ezt adta címül Fekete Gyula Történelem magnószalagon című könyvében a kázsmárki id. Kurek Józseffel folytatott beszélgetése elé.

Egy kázsmárki nemzeti parasztpárti gyűlésen ismerkedtem meg vele 1946 nyarán. Névnapokon összejártunk a szintén parasztpárti encsi Koscsó Ferenccel, a rásonysápberencsi Farkas Ferenccel. Egy ilyen alkalommal azt kérdi Józsi bácsi: - Mondjátok miért érezzük mi magunkat úgy, mintha egy család lennénk. Bennünk az a meggyőződés alakult ki róla: az abaúji Szárazvölgyön egy fejjel magasabbra emelkedett, nemcsak szálfa termetével, hanem szellemiekben is.

Az 52 esztendő alatt történt néhány rendszerváltás. Fekete Gyula ezzel kapcsolatban ezt írja id. Kurek Józsefről, "nem az a fajta, amelyet úgy szokás jellemezni, hogy minden rendszert kiszolgált". Kurek Józsefet mindig a falu, a közösség bizalma emelte posztjaira. Viharos időkben olykor éppen villámhárítónak. A szolgafajta mindig felülről, a hivatali-hatalmi felsőség jutalmául kapja a tisztségét, a rangját.

Községi bírónak választották meg 1923-ban, huszonöt éves korában. 1945 végéig nyolc választáson a falu mindig őt tisztelte meg bizalmával. 1952-ben és 1959-ben is a szövetkezetszervezés idején ismét őrá voksoltak: ő lett az elnök.

A Hazafias Népfront megyei elnökségi ülésén a községfejlesztésről volt szó. Dr. Sályi István elnöktudós-akadémikus megkérdezte: Józsi bácsi hogy van ez nálatok, Kázsmárkon? Ő így válaszolt: professzor úr, kérlek a következőképpen. A helyi népfrontelnök - mármint én - megagitálom a téesz-elnököt - azaz önmagamat - és a téesz gépkocsija máris szállítja az anyagot, a tagok pedig társadalmi munkát végeznek. Benkő György református esperestől tudom, hogy főgondnok volt helyben, és az esperesi kerületet is segítette.

A tévéoperatőrök kedvence volt a HNF országos tanácsának az ülésein. Láttam elmélyülten beszélgetni Losonczi Pállal, az Elnöki Tanács elnökével. Mindketten jól tudták kivel beszélnek. Kölcsönösen tisztelettel és megértéssel fogadták egymás javaslatait. A '60-as évek végén Veres Péter íróval - a korábbi hadügyminiszterrel - látogattunk el Józsi bácsi kázsmárki otthonába. Egy esztendőben - 1897-ben - születtek, de nemcsak ezért voltak kortársak. Közületi pályafutásukat mindketten a szülőfalu ügyeinek intézésével kezdték, és igen fiatalon. A hosszú közéleti tevékenység alapjául mindketten a nép bizalmát tartották rendkívül fontosnak. Mert csak hiteles ember kaphatta ezt meg.

Ifj. dr.Kurek József, az encsi járási tanács nyugalmazott elnökhelyettese mondta édesapjáról: - Amikor dr. Petró Sándor orvostól hazajön, valósággal megtáltosodik, mert azt hallotta: Józsi bácsi akár száz évig is elélhet. A Népfrontban dr. Harrer Ferenc hajdani budapesti alpolgármesternek, a kiváló várospolitikusnak jó barátja volt. Megállapodtak, hogy mindketten igyekeznek elérni a száz esztendőt. Amikor Harrer Ferenc meghalt, Józsi bácsi így vélekedett: - Képzeld el, ez a Harrer felmondta a megállapodást. Józsi bácsi 92 esztendősen távozott az élők sorából. Egy téli este a Csereháton jártunkban Töltési Imrével, a Honismereti Mozgalom kiválóságával, a téeszirodában nagy munkában találtuk. A rendeleteket tanulmányozta.

Olvastam a Déli Hírlap 1998. február 11-i számában a Kázsmárk községi Jóléti Alapítvány hasznos tevékenységéről, szép elképzeléseiről, az ottani fészekrakókról. A fiataloknak szólóan: elődeink 30 év előtti leleményét a mostani tanítványok hasznosíthatják. A múlt ismeretével könnyebb a jövőt építeni. Id. Kurek József születésének századik évfordulója, 1997. szeptember 5-én volt. A maiaknak üzenem: Kázsmárk azért is fejlődik, mert valaki - a bizalmat adó közösséggel együtt - 52 éven át példamutatóan tevékenykedett. Megérdemli, hogy a szintén értéket teremtő utókor emléktáblával tisztelje meg.

1945-től sok parasztpárti népgyűlésen elhangzott: A NEMZETI PARASZTPÁRT 1939. JÚLIUS 29-ÉN, PÉTER-PÁL NAPJÁN, A MAKÓ MELLETTI MAROSON EGY DEREGLYÉN (vízi jármű alkalmatosság) ALAKULT MEG.

Hatvan éve történt. Micsoda hatvan év a vérzivataros XX. századból, Már megelőzően világháború, majd 1939-ben a második tör ki. Forradalmak "ellenforradalmak", ilyenszínű, olyanszínű embermilliókat pusztító terror.

Ország gyarapodás idején voltunk. Az első után a Budai Várban elhangzott: Remélem nem lesz tovább disszonáns hang. Ahhoz a hatalomhoz álltunk, amely ellen szinte az egész világ összefogott. Utolsó csatlósnak és bűnös nemzetnek bélyegeztettünk.

A már régen idejétmúlt feudalizmus, a hitleri német fasizmus megszállása és a hazai nyilas terror alól felszabadultunk. A győztesek egymásközti megegyezése alapján ránk szakadt viszont az ország második megszállása és a több évtizeden át ideiglenesen való itt-tartózkodás, amelynek idején a sztálini és a rákosista diktatúra elleni népfelkelés forradalommá, szabadságharccá emelkedett. Megcsodált ellenállásunkat embertelen és brutális kegyetlenséggel leverték.

A párizsi béketárgyalás után a szovjet csapatok nem vonultak ki hazánkból. A nyugatiak nem akarták a háború idején kialakult jó együttműködést megzavarni. 1956-ban pedig Szuez a világpolitikában fontosabb volt, mint a magyar forradalom. Jaltára is hivatkoztak.

Erdei Ferencet elmarasztalják, mert 1956-ban - amikor Nagy Imre adminisztrációját vezette - Ő szólította fel a parasztpártiakat az új zászlóbontásra. Pedig erkölcsi alapja volt erre, mert 60 évvel ezelőtt Ő volt a fő mozgatója a Nemzeti Parasztpárt megalakításának.

A Nemzeti Parasztpárt szervezésében oroszlánrészt vállalt H. Szabó Imre - Horthy börtöneit többször megjáró - újságíró, a kisgazda érdekeltségű Független Újság szerkesztője. Szabó Pálnak - a Szabad Szó főszerkesztőjének - írott levelében is szorgalmazta a pártalapítást.

1939 március ötödikén - a Szabad Szó irodalmi délutánján - Erdei Ferenc, Féja Géza, Kovács Imre és Szabó Pál célratörően kiálltak a pártalapítás mellett.

A kegyetlen és igazságtalan trianoni békediktátummal a magyar népet sújtották az első világháború miatt. Az ezt követően uralkodó osztály - bár keresztényinek és nemzetinek vallotta magát - rendi és tekintélyi gondolkodásával, rang- és címkórságával érzéketlen volt a szociális gondolatok iránt a hárommillió nincstelen országában és elhatárolta magát minden haladó, demokratikus gondolkodástól.

Ilyen helyzetben előbb-utóbb kijegecesedtek a magyar progresszió útján az újat akaró friss erők. Németh László 1928-ban "Népiség és népiesség" c. írásában jelezte a népiek jöttét, akik Petőfiben-, Adyban-, Szabó Dezsőben-, Móricz Zsigmondban találták meg elődeinket. Összehozta őket az is, hogy a kormánnyal szemben álló bizonyos erők nem értették a magyar valóságot, a szellemi és társadalmi kérdések összefüggéseit.

Kovács Imre a Márciusi Front 40. évfordulóján írta: kezdettől éreztük, hogy a népi írók munkáinak hatására kibontakozó mozgalomnak nevet kell adni. Így lett a Márciusi Front, hogy az első március örökébe lépve programokkal visszaálljon az igazi értelme, és megszégyenüljenek az ál hazafiak. 1937. március 15-én - a Nemzeti Múzeum kertjében - Kovács Imre olvasta fel az új 12 pontot. A földosztást sürgette, mondván, hogy az a polgárosodást segíti elő. Ezt érdeklődéssel és megbecsüléssel fogadták a szimpatizálók. A hivatalos Magyarország viszont elutasítóan, felforgató, izgató és kommunista bélyeggel illette a megmozdulást. Kommunista volt akkor mindenki, aki nagyobb darab kenyeret, titkos választó jogot stb., egyáltalán emberi életet akart.

1937. október 3-án és 4-én Makón jelentkezett a Márciusi Front. A Makón elfogadott kiáltvány helyesli a márciusi 12 pontot. Ezt neves emberek nyilatkozatai is támogatják.

Illyés Gyula: A Márciusi Front, a szegényparasztsághoz leginkább fűződő csoport. A magyar nép tudja saját sorsát, tán még a nemzetét is irányítani.

Bibó István: A Márciusi Front történelmi jelentősége az, hogy rávilágít a szabadság igazi értelmezésére a jövőre szóló érvénnyel.

Erdei Ferenc a Válasz c. folyóiratban megjelent "A szabadság politikája" c. cikkében írja: a hatalmat ki kell harcolni.

Veres Péter szerint: az igazi kötelesség a cselekvés, ennek pedig hit a rugója.

A Válasz 1939-évi márciusi számában új program jelent meg. Ez rögzíti, hogy harcolunk az egész parasztságért, számítunk a támogatásukra. A program meghirdetői a parasztság legszegényebb rétegeire gondolnak, mert őket nem képviseli senki. Pártalapítást és gyökeres változást akarnak. Lapjuk a Szabad Szó lett, Szabó Pállal és Kovács Imrével az élen.

Az 1939-es választásokon közel ötven nyilas képviselő jutott a Parlamentbe.

A parasztság körében folytatott beszélgetéseken a Márciusi Front és a Szabad Szó bátorítást kapott a Nemzeti Parasztpárt szervezésére. A megalakulás dátumául 1939. június 29-ét - Péter Pál napját - tűzték ki, helyéül Makót választották.

[...]

A pártalapítás előzményeiről és körülményeiről 1999. június 29-én, a jubileumi rendezvényen Nagy Istvánné, Diósszilágyi Éva "Ott voltam a dereglyén a Maroson" c. előadásában számolt be.

Erdei Ferenc, mint makói, ügyesen kijátszotta a hatóságokat egy dereglye megszerzésével, amelyen le-föl hajózva megalakult a Nemzeti Parasztpárt.

Az alakuláskor elfogadott programban: független Magyarország, népuralom, szabadságjogok, földreform, a nagytőke letörése és más hasonló fontosságú kérdések szerepeltek. A párt elnöke: Szabó Pál, főtitkára: Kovács Imre lett.

A nemzeti Parasztpárt életében egyik kiemelkedő esemény 1943-ban a Szárszón megtartott konferencia volt, Püski Sándor Magyar Élet könyvkiadó szervezésében. Ezen a népi vonal nagy seregszemléjére került sor. Azóta sokan vitatják, hogy ott kinek is volt igaza. Az rögzíthető, hogy Szárszón a várható jövőre vonatkozó alternatívák fogalmazódtak meg: az, hogy mire kell felkészülni az országnak, a parasztságnak. Napjainkban sajnos az ott elhangzott javaslatok egyikét sem láthatjuk érvényesülni.

1944-ben a Nemzeti Parasztpárt - Kovács Imre révén - jelen volt a Magyar Frontban, a Bajcsy Zsilinszki Endre vezette Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában is.

1944 őszén az Erdei testvérek átmentek a fronton Makóra és Szegedre. December 3-án Szegeden megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, majd december 21-én az ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Ennek belügyminisztere a parasztpárti Erdei Ferenc lett.

A Nemzeti Parasztpárt igazi pártszerű tevékenysége 1944 őszén, 1945 tavaszán kezdődött és a front előrehaladásával fejlődött és terebélyesedett.

A Szabad Szó olvasói, a földre vágyó parasztok, az arany- és ezüst kalászos gazdák a földreformot sürgették, a földosztást várták. Főleg ezek jöttek a párt soraiba. Az igazán nincstelen parasztok inkább a Magyar Kommunista Pártban keresték a boldogulásukat.

A tardiak Debrecenbe mentek és azt kérdezték mi lesz a földdel? Erdei Ferenc és a körülötte csoportosulók készítették elő a földreformot a Moszkvából hazaérkező Nagy Imrével. A Kormányban Ő lett a földosztó miniszter. Veres Péter a Nemzeti Parasztpárt elnökeként az Országos Földbirtokrendező Bizottság elnöke. Ekkor lett belőle az ország Péter bácsija. A Győrffy kollégisták pedig földosztó kormánybiztosok lettek.

A Nemzeti Parasztpárt - mivel a fronton sok volt a paraszt katona - a hazatért hadifoglyok ügyét istápolta. Megvédte őket a fasizmus vádjától. Sok a parasztságot érintő kérdésben hallatta hangját a párt.

A párizsi béketárgyalások idején Veres Péter és Kovács Imre fejtette ki a magyarság érdekeit védő álláspontot. Kovács Imre külügyminiszterként megállta volna helyét.

Keresztúri Dezső vallási és közoktatási miniszterként történő elfogadásával a koalíciós pártok elismertél a Nemzeti Parasztpárt szellemi erejét.

Az 1945-ös választásokon sajnos a vártnál gyengébben szerepeltünk.

Megindult a pártban a polarizáció is, melynek eredményeként a Veres Péter körül kialakult centrum megerősítette a helyét.

1947-ben Kovács Imre főtitkár kilépett a Nemzeti Parasztpártból, a választásokon Balogh páterrel együtt indult és képviselő lett. Kovács Béla kisgazdapárti főtitkár letartóztatása után - több hívével együtt - elhagyta az országot.

Az 1947-es választásokon a korábbitól jobb eredményeket értünk el, de a Magyar Dolgozók Pártja egyre erőteljesebben hatalomra tört.

1949 után választania kellett a pártnak, hogy tagjai vagy a Magyar Dolgozók Pártjával-, vagy visszahúzódva-, vagy külföldi emigrációban folytatják a politikai munkát.

A párt első vonalában lévők közül többen vidéken tanárként, könyvtárosként tevékenykedtek. Korábban a párt második vonalában tevékenykedők katonák, tanácsi-, földműves szövetkezeti-, ifjúsági szervezeti- és művelődési ház vezetők lettek. Volt aki diplomáciai pályára került.

1953-ban tizenheten voltunk országgyűlési képviselők. Nagy Imre komolyan vette az új szakasz politikáját. A parasztság és a parasztpártiak mellette álltak. Rákosi Mátyás hamarosan ellentámadást indított, de a parasztok azért bizakodtak, bár közülük sokan a gyárak felé vették az irányt.

A szellemi életben örvendetes volt, hogy az idősek mellé, mögé felsorakozott a fiatalok köréből az új népi-írói vonal. Ezek képviselői 1956-ban már hallatták hangjukat és ma is szereplői az irodalmi és politikai közéletnek. Sajnos közülük már sokan - Cseres Tibor, Czine Mihály, Kónya Lajos, Nagy László, Sarkadi Imre, Simon István, Szabó István, elhaláloztak. Az élők között van még Csóri Sándor, Fekete Gyula, Sántha Ferenc és mások.

1956. október 23-án és az utána következő hetekben a magyar népi irodalom kiválóságai helytálltak, Veres Péterrel - a párt elnökével - az élen. Ő a Bem szobornál és az Írószövetségben bölcsességgel, nyugalommal - magyar íróként - nyilatkozott. Sinka István az ifjúságot köszöntötte. Illyés Gyula régebben írt verse "Egy mondat a zsarnokságról" ekkor vált széles körben ismeretessé. Németh László Emelkedő nemzet és a pártoknak szóló írása nyugalmat, józanságot, bátorítást sugárzó volt. Tamási Áron Gond és hitvallás c. írását kézről kézre adták. Bibó István, mint államminiszter a Parlamentben maradt és tudósi bölcsességgel fogalmazta beadványait - ágyúdörgés közepette - a nyugati országok nagyköveteinek. 1956. október 30-án Erdei Ferenc hívta fel a parasztpártiakat, hogy vegyék fel a zászlót. Amikor a párt - mert voltak akik a Nemzeti Parasztpárt nevet kompromittálónak tartották - Petőfi Párt nevet vette fel többen megrótták Erdei Ferencet. Erdei Ferencnek erkölcsi alapja volt szólni, mert 1939-ben az Ő leleményessége segítette elő a Nemzeti Parasztpárt megalakulását. A többpártrendszer újbóli bevezetésekor Nagy Imre adminisztrációját vezette. Szerov tábornok az Erdei vezette kormánydelegációt Tökölön letartóztatta. Erdei ezután visszavonult a politikától.

Az 1960-as években kibontakozott reform gondolkodásban Erdei Ferenc az élvonalban volt. Sokadmagával a magyar mezőgazdaság egyes ágazatainak világszínvonalra emelésében vett részt. Sok kedvező körülmény hatására a falu is fejlődésnek indult. Város és vidéke c. könyve ma is sokat emlegetett a régiók kialakításával kapcsolatosan. Ennek alapján vallottuk: a városnak vidéke, a vidéknek városa van, s közöttük a kölcsönös segítés és egymásrautaltság érvényesülésére van szükség.

1989-ben, a kerekasztal tárgyalások idején, a Magyar Néppártnak jó esélye volt arra, hogy parlamenti párt legyen.

Nem használt nekünk a sok névváltoztatás. Az 1939-ben alakult Nemzeti Parasztpárt 1956-ban Petőfi Párt, 1989-ben Magyar Néppárt, majd Magyar Néppárt - Nemzeti Parasztpárt. A választók 1990-ben is keresték a Nemzeti Parasztpártot, de a sok néppárt között nem találták. Így a nagy belpolitikai válságban a Magyar Demokrata Fórumra szavaztak. Innen hallottak a mieinkhez hasonló gondolatokat. Csakhogy ezek már népiesek, nem népiek voltak.

Nem volt szerencsés az a megoldás, hogy az MDF elnökségéből Fekete Gyula (aki 1945-46-ban Borsodban parasztpárti megyei titkár volt) jött át elnöknek a választások előtt néhány héttel. Ez az önállóságunkat sértette (1945-ben már elszenvedtük egyszer a kommunista fiókpárt bélyeget). 1994 előtt Csurkáék is szemet vetettek ránk. A választás idején pedig Bíró Zoltán - Pozsgai alelnöke - szorgalmazta az egyesülést. Mindenki csak a magyar népi mozgalom nagy szellemi örökségét akarta felhasználni. A lényeget "népi-nemzeti"-sítve akartak boldogulni.

A szociáldemokraták és a kisgazdák is - ha úgy vesszük - kompromittálódtak, de megtartották a nevüket. Igaz ők osztódással szaporodtak. A szociáldemokráciát a Magyar Szocialista Párt is magáénak vallja. A mai Kisgazdapárt sem az a Független Kisgazdapárt, amellyel 1946-ban a mieink közül sokan szimpatizáltak.

Az ilyen "folyamatos megújulás" csak ismeretlenebbé tett bennünket. Az úgynevezett történelmi pártok működésének 40 évig történt "szüneteltetése" hozta ez ránk, vagy magunkban is keresni kell a hibát?

Nemcsak a mi kicsi pártunkban, de a nagyjaink nevét viselő társaságokban is egyre acsarkodóbb személyeskedések voltak állandóan napirenden. Már akkor előfordult a mai parlamenti pártokra jellemző pereskedés is. Veres Péternek felrótták szociáldemokrata múltját. Jó volna azt is számon tartani, hogy minisztersége idején kigyulladt a feje felett a bakonyi üdülő teteje, a miniszteri szobájában pedig a szőnyeg alatt égett a padló. Kecskeméten Rákosi Mátyás "a paraszti jövendő" c. könyve miatt rossz politikusnak bélyegezte. Péter bácsi kétórás népgyűléséből idézek: "Emberek már több mint egy órája beszélek - látom sok minden tetszik maguknak - mondják úgy nézek én ki, mint akinek karika van az orrában és Rákosi Mátyás annál fogva vezet?" Rákosi később megbosszulta ezt a felségsértést.

1957 őszén fültanúja voltam annak, hogy Kádár János beszélgetésre invitálta Veres Pétert, aki erre makacsul nemet mondott. Láttam Veres Péter komor arcát a Parlamentben akkor is, amikor Kádár János Szigethy Attila "bűneiről" beszélt. (1956-ban a Nemzeti Parasztpárt mártírja Szigethy Attila - Nagy Imréhez közel álló képviselő, a Dunántúli Nemzeti Tanács országosan is elismert és nagyra becsült elnöke - volt).

A polgári életforma kialakításában is hasznosítható a magyar népi mozgalom e tárgyban is rendkívül gazdag öröksége. Kovács Imre a paraszti életforma csődjéről írt. Bibó István szerint "ami itt válságban van az az életforma". Katonakoromban olvastam a galántai Hanza újságot, amelyben az ott élők azt írták: "nem vagyunk parasztok". Erdei Ferenc a Parasztok c. könyvében írja: "Nem szabad parasztnak maradni. Nem szabad menekülni, mert az sem a menekülőn, sem az elhagyotton nem segít. De hiszek az emberben, aki paraszt, s embernek törekedtem, aki túl van ezen". Márton János is foglalkozott a kisparaszti polgárosodással. Ennek egy időben rossz csengése volt. Bozóky Éva - Donáth Ferenc özvegye - Zord idők nyomában c. könyvében azt olvastam: "Egy értelmiségi vagyon nélkül is lehet tekintélyes ember, népszerű. Ha jó jövedelmét arra használta, amire kapta, állásához méltó életvitelre, pazarlás nélkül, közcélok szolgálatára, iskolaépítésre, támogatásra.

Márkus István Polgárosult parasztság c. könyvében Erdei elképzeléseit fejtegeti, miszerint a mezővárosokban létrejönnek a polgárosodás kedvező feltételei. De nem úgy, hogy burzsoá legyen. Mivé válik a paraszt ember, ha megszűnik parasztnak lenni? Erdei nyugati útja sok tanulsággal járt. Mára is segítségünkre van vele. Ott a gazdák mindenki mással egyenjogúak, társadalmilag egyenrangúak. Magánéletüket anyagi és szellemi igényesség, civilizáltság jellemezte. Az árugazdaságban, mint termelők és fogyasztók nemzedékek óta részt vesznek. A piacon otthonosak. A gépeket szakértelemmel kezelik. Kalkulálnak (ma már biztos számítógépet is használnak és az Internet sem idegen számukra). Iskolázottak és folyton tanulnak. Szakmai és általános műveltségük gyarapodó. Teljes környezetük civilizált. Élnek a szervezkedés szabadságával, szervezettek, szervezeti életük tartalmas. Itt tanulják meg a hasznos, türelmes együttélést, egymás kölcsönös tiszteletével és megbecsülésével. Az államnak is - saját érdekében - elő kell segítenie a polgárosodást. A polgár jó adófizető, a településért sokat cselekvő.

Nálunk ma sokszor hangzik el a polgárok szó, de 10 év alatt nem vált szerves folyamattá a polgárosodás. Sokszor hangzik el a nemzeti keresztény középosztály dicsérete. Ez a népi mozgalom indulása idején már ismert volt. Én nem kedvelem az alattvalóságot, sem a különféle kirekesztő magatartást.

A Nemzeti Parasztpárt utódpártjai 1990 óta nagyon gyengén szerepeltek. A párttörvény értelmében a Bíróság törölte a pártok sorából. Létrejött a Népi Írók Baráti Társasága. Helyi és regionális csoportjai alakulnak. A pártalakulás előtt irodalmi délutánok és esték, a Szabad Szó kihelyezett szerkesztőbizottsági ülései stb., mint fórumok alkalmat adtak a nép írókkal való személyes találkozásra, eszmecserére. Most a különböző társaságok biztosíthatnak ilyen fórumot, mint a Veres Péter-, Erdei Ferenc-, Kovács Imre-, Németh László-, Darvas József Társaság.

A Hazafias Népfrontban a parasztpártiak a Nagy Imrei politika szellemében foglalkoztak a mezőgazdaság kérdéseivel. Közre kell már adni Veres Péter Paraszti jövendő c. könyvét, amelyből megismerhetjük, hogy a jó nagyüzem és a paraszti családi gazdaságok külterjes és belterjes termelésben milyen hasznosan együttműködhetnek. Erdei Ferenc és Bibó István által a területfejlesztésről írottakat - az új magyarországi régiók kialakításánál - is haszonnal olvashatjuk. Megyénkben az aprófalvas területek ügyében elismert tanácskozásokat szervezett a Népfront. Jócsik Lajos könyvei a környezetvédelem ügyében adnak muníciót.

Az irodalom területén kiemelkedő volt az 1940-es tiszaladányi író-paraszt találkozó - mint irodalmi örökség emlékére - 1972-ben Darvas József és Hegyi Imre által alapított Tokaji Írótábor. Ennek keretében 1999-ben a parasztpárti Szabó Zoltán - "A tardi helyzet" írójának "irodalmi nemzet" elképzelése körül folyt eszmecsere. Tizenhét éven át, az utolsó két napon az Írótábor irodalmi - történelmi zarándokútra kelt és résztvevői Móricz Zsigmondra, Károlyi Gáspárra, felsővadászi II. Rákóczi Ferenc nagyságos vezérlő fejedelemre Kazinczy Ferencre, Tompa Mihályra emlékeztek. A Matyóföld Írócsoport folytatja ezt a hagyományt Dél-Borsodban. Sályban Eötvös József, Gárdonyi Géza mellett Veres Péter emlékét is ápolják. Tardon 1998-ban Szabó Zoltánnak szobrot állítottak. Cserépfaluban Cserépfalvi Imrének - Szabó Zoltán és Kovács Imre könyvei kiadójának - emléktáblája van a volt szülőháza falán.

A Hazafias Népfrontban Kanyar József és Töltési Imre vezetésével a Honismereti Mozgalom, Darvas József vezetésével, az Olvasó Népért Mozgalom felújította a régi nép- és olvasóköröket, vele a szülőföld szeretetét, a népi mozgalom hasznosítható elemeit. Az utóbbi években Vésztő-Mágoron szoborpark létesült. Vésztőn Sinka István emlékmúzeum van. 1997-ben sok helyen emlékeztek Veres Péterre, Tamási Áronra és Sinka Istvánra, születésük 100. évfordulója évében. 1999 őszén Alcsutdobozon, Kovács Imre szülőfalujában neki is szobrot állítanak. Erdei Ferencnek Makón ma is elismerésre méltó kultusza van.

A népi mozgalom szellemét párt híján - most a Népi Írók Baráti Társaságában folytatjuk. Ennek a jövőben a nagyjaink nevét megörökítő Társaságokkal célszerű együttműködni, és szorgalmazni kell a közöttük megvalósítható együttműködést is. A kölcsönös kirekesztés szellemét már illene mellőzni. Erre vonatkozó kezdeményezések már vannak. Amelynek látható jele volt talán az is, hogy 1998. december 3-án a Kerepesi úti Temetőben Darvas József sírját, halálának 25. évfordulóján Bogár Lajos és Nemes Lajos a Veres Péter Társaság- a Kovács Imre Társaság-, valamint a Szigethy Attila Társaság nevében együtt koszorúztak. Ezt folytatva a jövőben is fel kell használni minden jeles évfordulót minden Társaságban az emlékezésre. Például az ősz folyamán ilyen alkalom lehet Hegyesi János - volt nemzetgyűlési képviselő, költő - 100. születésnapjának megünneplése. Ha megjelenik Veres Péter "Paraszti jövendő" c. könyve - a teljes - akkor erről minden fentebb említett Társaságban legyen eszmecsere. Találjuk meg a korábbi munkákban a mára vonatkoztatható ismereteket is összefogva hirdessük azokat. Ezek legfőbb üzenete minden kornak: a magyar valóság felismerése, megismertetése, hogy az akarathoz biztatást adjanak és hasznos cselekvésre bátorítsanak. A népiek hatalmas szellemi értékeit fenn kell tartanunk, mint nemzeti örökséget és kincset. Ez túl a tiszteleten kötelességünk is.

A hajdani bogácsi rk. elemi iskola három évig volt diákja emlékezem harmadik osztályos tanítónkra. 1918-asok közül már csak hárman élünk: özv. Bényei Imréné Víg Róza, Ittes János padtársam és én az emlékező. Mi ebben az öreg iskolában tanultunk. Blanár Sándor tanítónk az I. világháborúban hősiesen harcolt. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója Mohás Sándor néven avatta vitézzé.

Igazgatói tevékenysége idején a főutcán - ma Alkotmány utca - a Gloner-ház (ma diszkó) mellett, az új iskola, közismerten a Gloneriskola épült. Amikor a nyolc osztályos elemi iskolai oktatás általánossá vált, Bogácson Mohás Sándor leleményével, a kántorlakás gazdasági épületéből tanterem létesült. Mi tanítványai néhány év múlva tanítónkra hivatkozva, hogy amikor az államnak nem volt pénze, a község segített magán. Most segítsen az állam, mert nemcsak feladata, kötelessége is. Így épült a főutcán az emeletes iskola.

Bogácson kiválóan működött a Szülői Munkaközösség. Elismerésül egy úttörő zenekarra való hangszert kaptak. A Bogácsi Nyár egyik számában közzétettem a fürdő átadásán készült fényképet, amelyen a zenekart Nagy Károly akkori iskolaigazgató vezényli.

Őt 1999. augusztus 19-én Mezőkeresztesen temették el.

Mohás Sándornak én voltam az első tanítványa, aki érettségizett - Budapesten. Lányai Egerben tanultak a gimnáziumban. A Hilóczki-fiúk Mezőkövesden érettségiztek. Hajdú Imre és barátai: "Nekünk Bogács a világközepe" című könyvében "Tavaszi szél vizet áraszt" című írásomban felsoroltam azokat, akik tanítványai közül vitték valamire. 1945 után, még inkább 1960 után a falun élő gyerekeknek - így Bogácson is - lehetőségük nyílt nemcsak középiskolai, hanem főiskolai és egyetemi tanulásra. Soha se feledjék az alapot lerakó bogácsi tanítóikat, közöttük igazgatójukat, Mohás Sándort.

Az iskolából kikerült fiúk továbbra is a keze alatt maradtak a Levente Egyesületben, amelynek Mohás Sándor mint tartalékos hadnagy, majd főhadnagy volt a parancsnoka. Aki a leventét komolyan vette, az könnyebben viselte el a katonai kiképzés testi, lelki gyötrelmeit, sőt a háború és a hadifogság embertelenségeit. Régen csak a testi-szellemi fogyatékosokat nem sorozták be katonának. Minap olvastam egy újságban, a sorozáson a fiúk 35-40 %-a alkalmatlan katonának. A hajdani levente miatt dohogok, gondolkozzanak el ezen, meg a fiatalkorúak gyilkosságain. A terhelést nem bíró katonák öngyilkosságain. Nem a levente-rendszer visszaállítását kívánom, de ami ma van, az nem egészséges.

A Levente Könyvtárról azért szólok, mert ismertem. Hegyi János nagybátyám volt a könyvtáros. Nyaranként segédkeztem. Feltűnt, hogy többen természettudományos könyvek iránt érdeklődtek. A sportéletről is szólok, amelynek színhelye a Hór-völgye volt. A bogácsiak a futballban és az atlétikában jeleskedtek.

A leventeség és a katonaság után már felnőttnek számítók jöttek az iskolába, hogy Mohás igazgató úrtól a 6. elemi elvégzéséről szóló bizonyítványt kapjanak, mert hogy ipart akarnak tanulni. Sok szerencsét kívánt nekik. Hadd boldoguljanak, mondta, amikor egy-egy ilyen kérelmező elment.

A történelmi Magyarországon több Bogács nevű község volt. A Bogácsi Nyár-ban olvashattuk, a község vezetői az erdélyi Szászbogácson jártak. A mi falunk a Hangya Központban Borsod-Bogács néven szerepelt.

Mohás Sándor, mint ügyvezető igazgató, itt is követte elődjét, nagybátyját Mohás Györgyöt. Négy éven át az iskolai szünetekben gyakran találkoztunk, mert Hegyi János nagybátyám boltos volt. Érettségi után én a Hangya Központ Tárházában, majd főkönyvelőségén dolgoztam. Szabadságom alatt sokszor beszélgettünk a Hangyáról. Mivel volt összehasonlítási alapom, így nyugodt lélekkel állíthatom, hogy községünk Hangya Szövetkezete az átlag felett volt. A következőkért:

Mohás Sándor kántori javadalmi földön gazdálkodott. Hamar belejött a gazdálkodásba. A mise kezdetére várakozva beszélgetés folyt. Itt is, meg esténként a boltban is hallottam a gazdák elismerő szavait. Kántor úrnak jól fizetett a lencse. Ha nem haragszik, mi is követjük. Nyertek. Mohás Sándor mint tanult ember és rendszeres újságolvasó a szaklapokban figyelte a tőzsdei híreket, az árakat. Így tudta meg, hogy a lencsét keresik a világpiacon. Az itteni Hangya Szövetkezet nemcsak azzal kedvezett tagjainak, hogy olcsóbban adta a portékát, hanem azzal is, hogy a termékeiket jól értékesítette. Boltosinas koromban a cséplés után jöttek a gazdák: Imre mutasd meg azt a Weiss Manfred-árjegyzéket. A 80 Pengős Z 370 A cikkszámú tüköracél kormányos ekét keresték. Ez sem volt minden Hangya Szövetkezetben. Sokan ezzel léptek be a termelőszövetkezetbe.

Mohás Sándor szociális érzékenységét is igazolhatom. Egyszer elmesélte, mint járt közbe egy 40 éve szolgáló tanyai cselédember kegydíja ügyében. A Hangya Központ kórházában, Pesten több helyi szövetkezeti tagot műtöttek meg. A II. világháborúban zsidó munkaszolgálatosok védelmezője volt.

1953-54-ben, mint népfrontos, többször találkoztam vele. Mezőkövesden a járási megbeszéléseken. Mindig a községünk fejlődése ügyében szólalt fel. Ezidőben lendült fel Bogácson a szőlőtelepítés. Nyugdíjasként a szőlőjében nagyon jól érezte magát. Figyelemmel kísérte tanítványai útját, sorsát. Beszélgetett szorgalmas, gyarapodó családokkal.

Nemzedékeket tanított 35 év alatt betűvetésre, olvasásra, számolásra, fegyelemre, hazaszeretetre. Gazdaként közös volt az érdeke másokéval a termények jó értékesítésében. Falunyi embert kísért utolsó útjára, a környéken is elismert szép hangján szóló énekkel, forró tűző napon, fogvacogtató hidegben, esőben, hóban, maró szélben. A község érdekében folyamatos cselekvésben élt.

Vannak évfordulók, amikor meg kell állnunk és emlékeznünk kell. Az utóbbi években a honalapítás 1100., az oktatás ezredik, a község fennállásának 750. évfordulója ez évben június 25-én Víg Rudolf születésének 70. és most Mohás Sándor születésének 100. évfordulója ad alkalmat erre.

Egy temetésen friss még a gyász a bennünket ért veszteség miatt. A 100. születésnapi évfordulón már kevesebben élnek azok közül, akik személyesen, alkotó teljességében ismerték azt a kiváló földinket, akire emlékezünk.

Sokan más vidékről jöttek községünkbe. Hasznos, ha megismerik kik voltak azok, akik a huszadik században, mint értelmiségiek, kiváló gazdák és iparosok, meg kétkeziek - akiknek a becsületesen végzett munka volt a vagyonuk - sokat tettek Bogácsért és ezzel tiszteletet, megbecsülést érdemeltek ki.

Mohás Sándor 27 éve élő testi valóságában már nincs közöttünk, de jó ügyekben nevét gyakran emlegetjük. Ilyen formán jelenléte, mint példakép valós folytatás. A reá való emlékezés erőmerítés a huszonegyedik századnak és a harmadik évezredre maradt sok gondunk megoldásához. Legfőképpen abban, hogy miként lehetünk hasznosak. Ugyanis nekigyürkőzéssel, folyamatos kitartó cselekvéssel boldogulhatunk a jövőben.

Nemcsak a tiszteletadás, hanem a köszönetnyilvánítás is hozott ide bennünket. Emlékezetünkben példaként álljon előttünk.

Mohás Sándor 100. születésnapi évfordulóján rendezett emlékező összejövetelen megjelenteket Szerencsi Miklósné az általános iskola igazgatója köszöntötte. Arany János: "Tanári jubileumra" című versét Fodor Violetta nyolcadik osztályos tanuló mondta el. Dr. Demjén István nevelés-történész a néptanító Mohás Sándor életútját ismertette. Az iskolások éneke hangzott el. E sorok írója Mohás Sándor közéleti tevékenységét méltatta. Mohás Sándor tiszteletére ültetett emlékfához a hajdani szolgálati lakás és a volt lakása kertjéből hoztunk földet és a kutakból vizet. A család tagjain kívül közreműködött még Szajlai Sándor polgármester, Szerencsi Miklósné igazgató, Tóth István pápai káplán, plébános, és az iskolás gyermekek. A faültetés alatt a zeneiskola trombitásai "A jó barátságról" szóló zeneművet adták elő Daragó Károly zeneiskolai igazgató betanításával. A Szózatot az iskolások és a megjelentek énekelték. Egy vitéz katonára és néptanítóra való emlékezésnél ezt illőnek tartottuk. A Mohás sírkertnél az Önkormányzat, az iskola és a Bogácsi Kör helyezet el koszorút. Sokan a kertjükből hozott virággal tisztelegtek Mohás Sándor emlékének. A család már előbb elhelyezte virágait. A Pávakör énekelt.

17 órakor a Szt. Márton templomban emlékező szentmise volt. A plébános úr emelkedett gondolatokkal méltatta az egykori kántor-tanító áldozatos munkásságát. A mise után a 30 évvel ezelőtt felvett énekeket hallhattuk Mohás Sándortól. Ez a hangverseny sokakat megkönnyeztetett. Méltó befejezése volt a Mohás Sándorra emlékező napnak.

(Elhangzott 1999. szeptember 23-án Mohás Sándor születésének 100. évfordulóján a Bogácsi Öregiskola udvarán rendezett emlékező ünnepségen. 2000. augusztus 20-án a Bogácsi Művelődési Házban a községi önkormányzat posztumusz Bogács Községért díjat adományozott néhai Mohás Sándor kántor-tanítónak, iskolaigazgatónak. A díjat özvegye vette át.)

Középiskolás koromban Budapesten, a fővárossal ismerkedve előszeretettel nézegettem a könyvesboltok kirakatait. Feltűnt egy könyv a fedőlapjával és ami rajta állt. Szabó Zoltán: "A tardi helyzet". Néhány nap múlva boldog emlékű polgári iskolai tanárom Drózdy Kálmán a házikönyvtárából kölcsönadta. Két este elolvastam. Gondolatban otthon jártam Dél-Borsodban, közelebbről szülőfalumban, Bogácson. A tardi helyzet, mint csepp a tengerben, mutatta az akkori, a trianoni és a gazdasági válság utáni és a fasizmusnak a Magyarországra való behatolás idején az ország szomorú állapotát.

1939 augusztusának végén Kovács Imre "A néma forradalom" írója a Nemzeti Parasztpárt főtitkára megküldte a Péter Pálkor Makón elfogadott programot. Gál Ignác és Orosz Sándor a helyi Parasztpárt 1945-től volt vezetőik már '44-ben elmentek Debrecenbe megtudni, mi lesz a földdel. 1945-ben személyesen megismerkedtem velük.

Petrik Vilmos bátyám a Nagy-majorban nagycsaládos ember volt. Egyik lányának Veres Péter lett a keresztapja. 1946-ban halottak napjára a környéken eleset magyar katonákat közös sírba temették. Síremléket állítottak közadakozásból. A bogácsiak után elsők között voltak ebben az országban. Molnár András, mint parasztpárti elnök a helyi politikában jeleskedett, haláláig hű maradt a népi szellemhez. Nagy István és Karkus András egyidőben munkatársaim voltak Miskolcon a Nemzeti Parasztpártban.

Voltam Tardon falugyűlésen, tsz közgyűlésen, elindítottam a járdaépítést, iskolai ballagáson, Molnár Mónika és a fiam katonacimborája lagzijában (András unokája), tájház avatáson, gyönyörködtem a szép népviseletben, népdalainkban, és Gálné Házi múzeumában. Bajor Nagy Ernő részére író-olvasó találkozót szerveztem.

1992. október 1-jén a Zenei világnapon, Mezőkövesden a Galériában javasoltam a Matyóföld-írócsoport újjáalakulásán, hogy november 12-én látogassunk el Tardra, és emlékezzünk Szabó Zoltánra. "A tardi helyzet" c. világhírűvé vált könyv írójára születésének 80. Évfordulója évében.

Szabó Zoltán 1912 június 5-én született Budapesten. Meghalt Franciaországban 1984-ben, 72 éves korában. Nagyszülei mozdonyvezető és parasztgazda voltak, édesapja első generációs értelmiségi. A pesti rokonok értelmiségiek és polgáremberek. Róluk így vall: "Délelőtt délnek indultam a belváros felé, ahol az iskolában a polgári társadalom nevelt. Délután északnak indultam a Népház kölcsön-könyvtára felé. Erre felé még az utcának is más szaga volt. Rokonaim is a város peremén éltek".

A budapesti Piarista Gimnáziumban tanult. A Cserkészet felébresztette benne a közéleti és a szociográfiai érdeklődést. Birtokos szülők gyerekei is voltak osztálytársai között. Meghívták őket birtokukra, ahol megismerték a nemzeti nyomort. Sík Sándor pap költő szervezte Fiatal Magyarság kiadta Eszmék és elszánások c. kiadványát, amelyben vallották: "a hatékony politikai cselekvés feltétele a valóságot feltáró munka életrajzi és szociográfiai felmérésekkel". A Szegedi Fiatalok egyik jeles képviselőjének, Ortutay Gyulának írja: kedvet kapott tőle szociográfiát írni.

Hegedűs Gézától tudom a következőket: 1932-ben négy régi jó barát "Névtelen jegyző" címen azzal a céllal adtak ki folyóiratot, ha ismert nevűek lesznek, tehetséges emberek gyülekeznek köréjük. 20 év körüliek voltak: Boldizsár Iván orvostanhallgató a Dánia, a gazdag parasztok országa c. könyv írója, Szabó Zoltán gépészmérnök hallgató. 1936-ban megírja A tardi helyzet-et, Rónai Mihály András, később ismert író, újságíró és Hegedűs Géza, kezdő újságíró, később irodalmi polihisztor Ő állapítja meg: "ténykedésük megjegyzendő köve a magyar irodalom történetének".

Szabó Zoltánt nagyreményű kötőnek tartották. Ő viszont csak útkeresésnek minősítette ezt, igazában magamagát a kor tanújának, igazmondó hitvallójának tudta. Műveiben, mint a megtalált világban, a nyelv szépségeit mindig élvezhetjük.

A Fiatal Magyarságban egyre erőteljesebben tevékenykedett Szabó Zoltán. Sok helyre kérdőíveket küldtek, mint például a megyén belül Tolcsvára, Színbe és Tardra, Tardon Rózsa József tanító vette fel az adatokat és ezzel elvégezte A tardi helyzet előmunkálatait. Az ő adatai Szabó Zoltánnak és a helybeliekkel való találkozása nyomán mély belső élménnyé sűrűsödtek. Fontosnak tartotta az egyéni megfigyelést, a beleérző képességet, az írói megjelenítésre pedig nagy hangsúlyt helyezett. Így jött létre az új irodalmi műfaj: írói-irodalmi szociográfia.

Az 1936-ban megjelent A tardi helyzet nagy vihart kavart. Szabó Zoltántól írást kért a Magyar Szemle, Napkelte és a Válasz folyóirat. Veres Péter is közbeszólt: "Az informátort, a falusi tanítót üldözni kezdték, még a fizetését is visszatartották". Dicsérőleg szól Szabó Zoltán irodalmi hitvallásáról. A művön, nyelvén, komoly előadás módján meglátszik, hogy a szerző egyedül az igazságra, az írói és tudósítói hűségre törekedett, ezért van ennek a könyvnek nagy hatása. Szabó Zoltán könyve Kovács Imre és Boldizsár Iván társaságában alapított Szolgálat és Írás Munkatársasága gondozásában a Cserépfalvi Kiadónál jelent meg. 1937-ben már a harmadik kiadás. Ehhez az időhöz tartozik, hogy Féja Gézát és Kovács Imrét perbe fogták. Az utóbbi perének anyagát Szabó Zoltán rendezte sajtó alá. Szabó Zoltán 27 éves, amikor hozzákezd a Cifra nyomorúság című könyvének írásához. Erdei Ferenc Futóhomok-járól nagy elismeréssel szólt. Ezt a magatartást ma tanítani kellene.

Szabó Zoltán Zrínyiről szóló írásában azt kérdezi: "Mit tanulhat tőle a mai időkben a nemzet?" Valószínű, a szellemi honvédelem témakörében írta ezt. Mi is feltehetjük önmagunknak: - Mit tanulhatunk Szabó Zoltántól?

Benne tudatosult, hogy a jobbágyok unokái alig-alig vannak jobb helyzetben, mint őseik. Megerősödött a meggyőződése, hogy a valóság hiánya vagy a valóság leplezése a nemzetet fenyegető veszedelmek eltitkolása felelőtlenség a magyarsággal szemben. A tardi helyzet utolsó lapján már meg is fogalmazza: "Nem ismerni a helyzetet: ma a nemzet és a magyarság elleni legnagyobb bűnök egyike, ebben a bűnben mindnyájan részesek vagyunk. Nem cselekedni a megismerés után: végzetes következményekkel járhat".

Szerelmes földrajz című könyve megírására az 1940-es franciaországi tartózkodása idején támadt honvágya késztette. 2000-ben a millennium sorozatban jelent meg, mint a hazafiúságra nevelés egyik alapkönyve. Mindenkinek, de elsősorban az iskolásoknak el kell olvasniuk. Biztatásul néhány gondolatot idézek belőle: az ember, amit először lát hazájának az a szülőföld, amely békés és türelmes. A különféle tájak nagyon szépen megférnek egymás mellett. Ha az emberek jobban figyelnének a tájra, jobban megférnének egymás mellett. Szabó Zoltán faluvizsgáló útjain kóstolta meg a hazai tájak ízeit. Őt a társadalom vonzotta, az ember érdekelte, mint minden tájban a legérdekesebb látnivaló. Rájött, hogy a vidék népének megismerése segít leghamarabb a táj megismerésében. A táj és a nép rokon fogalmak. A nép sok tekintetben a táj alkotása, s a táj sok tekintetben a népé. Némely népdalnak a nyelv és a táj a társszerzői. A táj lelkére, lényegére nem keresés közben, hanem véletlenül találunk rá.

Fiatalon nősült, első felesége az Operaház tánc-rendezője volt. A második felesége gróf Károlyi Mihály volt köztársasági elnök szépséges leánya, Vera. Károlyi Mihály a Magyar Köztársaság párizsi követe volt, és Szabó Zoltán kulturális attasé volt mellette. A Rajk-per idején mindketten emigrációba vonultak. A harmadik felesége a már hatvanon túllévő Szabó Zoltánnak a rá nagyon felnéző huszonéves Zsuzsa volt. Hetven már elmúlt, amikor Ágnes nevű leánya, megszületett.

1952-ben Londonban él, a Szabad Európa Rádió vezér publicistája, irodalmi és kulturális téren tevékenykedik. Franciául és angolul anyanyelvi biztonsággal tudott. Bibó István műveit sajtó alá rendezi és kiadja.

Szabó Zoltán az 1956-os forradalmat Londonban egy manzárdszobában élte meg. Összegyűjtött művei kilencedik kötetében jelenik majd meg a Kívülről című írása, amely erről az időről szól. Idekapcsolandónak tartom a Batthyány-sors c. írását, amely a párizsi Irodalmi Újság 1958. július 15-i számában jelent meg. "A párhuzam a múlt századi főnemesi miniszterelnök és a Nagy Imre lelkialkata, jelleme, magának kívánt feladata és emberi tragédiája között a különbségek ellenére is elgondolkoztató: a megvadult reakció mindkettőjükben a kiegyezés emberét pusztította el. A holttest a járható középutat torlaszolta el". Nagy Imre helyét a nemzet emlékezetében Batthyány és Teleki Pál mellett jelöli ki.

Az 1945. március 15-i földreform rendeletet Nagy Imre komoly tárgyilagos munkával készítette elő. Semmi jelét nem adva annak, hogy a jobbágyfelszabadítás óta a legjelentősebb társadalmi változás előkészítésére büszke. Szabó Zoltánnak, mint a hivatalos lap szerkesztőjének személyesen vitte át Nagy Imre a legépelt és általa aláírt kéziratot. Bizonyos ünnepélyességgel a következőket mondta: "Olyasmit hozok, amit bizonyosan szívesen nyomtatsz ki", rövid mosolyt fojtva el bajusza alatt, kéznyújtás közben.

Sok hasznosat művelt, csak saját írói tevékenysége szünetelt. A magyar nyelv otthoni hangulata nem volt jelen. Már nem tartotta magát igazi írónak, mint amikor mindenki másnál szebben írt a magyar valóság képeiről.

1992. november 12-én Tardon az irodalmi esten azt javasoltam a tardiaknak, hogy a Tájházban legyen egy Szabó Zoltán sarok, ahol A tardi helyzet című könyvtől minden Tarddal foglalkozó írást össze kell gyűjteni. A könyvtárban Szabó Zoltán könyvei legyenek olvashatóak.

Azt javasoltam, hasznos volna, ha létrejönne egy civil társadalmi alakulat Szabó Zoltán emlékének ápolására. A temetőben készíteni kellene egy falat, amelyen Tard nevezetes emberei között legyen ott Szabó Zoltán és Rózsa József tanító úr emléktáblája is.

1998. szeptember 16-án, szombaton, a tardi Tájház udvarán Borbás Márton alkotta Szabó Zoltán mellszobrát Göncz Árpád köztársasági elnök és az író Párizsban élő özvegye Szabó Zsuzsa leplezte le. Göncz Árpád a magyar valóságirodalom kiváló művelőjének tartotta Szabó Zoltánt.

2000. május 10-én a tardi Általános Iskola Szabó Zoltán nevét vette fel, özvegye és leánya jelenlétében.

1999. augusztus 19-én Szabó Zsuzsa és Ágnes a mezőkövesdi városi könyvtárban részt vettek Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című könyvéről folyt eszmecserén, mert ebben a könyvben Mezőkövesd is szerepel.

2000. július 28-án Cserépfaluban felavatták Cserépfalvi Imre tiszteletére emelt oszlopot, amelyen a könyvek rézlemezekből vannak, az egyik könyv gerincén Szabó Zoltán neve olvasható.

Szabó Zoltánt példaképnek tarthatjuk, tanulhatunk tőle tárgyilagos helyzetismeretet, higgadt szócserét. Meg azt is, hogy a nemzeti érzés nem veszedelmes agyrém, hanem folytonos művelést igényel, mert a szerénység a nemzeti közösség, a szellemi-lelki kapcsolat, az erkölcs erőinek összefogására ösztönöz. A hazafiasság, a közösségi érzés, a lelki, szellemi függetlenség egymást erősítő tényezők. A tardiak és mindannyian dél-borsodiak legyünk büszkék szellemi földinkre, kövessük őt, emberi értékeink növekednek vele.

Pesti őgyelgéseim során a Vádi utca 10. számú házban lévő könyvkereskedés cégtábláján ezt a nevet olvastam: Cserépfalvi. Évek múlva megtudtam, mi a kötődése Cserépfaluhoz. Kovács Imre a híres Néma forradalom c. könyv írója, a Szabad Szó szerkesztője, a Nemzeti Parasztpárt főtitkára, a Cserépfalvi kiadó szaklektora beszélgetésre hívott a kiadóba. Beszélgetés közben bejött egy tőlünk idősebb férfi, akinek Kovács Imre így mutatott be: Hegyi Imre a dél-borsodi Bogácsról. Akkor földiek vagyunk, mert én Cserépfalván születtem. A három Imre között szívélyes hangulat kerekedett. Cserépfalvi hozzájárult, hogy mint földit Imre bátyámnak szólítsam. Szóba került Tard és Szabó Zoltán is, mert hogy ő adta ki A tardi helyzet-et és a Cifra nyomorúság-ot, amelyben Mezőkövesd is szerepel.

A második személyes találkozás 1985 februárjában az Államigazgatási Főiskolán történt a Nemzeti Bizottságok megalakulásának 40. Évfordulóján rendezett emlékülésen. A rendezők egymás mellé ültettek bennünket. Felszólalásom után Imre bátyám megszorította a kezemet, "jó volt földi!" A Budapesten élő borsodiak dél-borsodi látogatásuk során megtisztelték bogácsi házunkat is. Vezetőjük dr. Nagy Károly átadta az újjáéledt Cserépfalvi Kiadó legújabb könyvét József Attila Nagyon fáj c. kötetét, nevemre szóló dedikálással. Imre bátyám nem felejtett el...

1991-ben Cserépfalvi Imrét kitüntették nagyra értékelt könyvkiadói tevékenysége elismeréseként. Köszöntő levelet írtam neki. Egy hónap múlva az eltemetéséről szóló hírt olvastam az újságban. Egy könyvkiadó feljegyzései c. kétkötetes munkájának újraolvasásával tisztelegtem felejthetetlen munkássága és tisztelt, nagyra becsült földim emléke előtt.

Cserépfalvi Imre 1900. július 28-án született Cserépfaluban a 302. Sz. házban. Meghalt Budapesten 1991. június 21-én. Matuzsálemi kort ért meg. Cserépfaluban csak 6 évet töltött el. Mély nyomokat hagyhatott benne, mert 18 éves korában Cserépfalvaira, majd Cserépfalvira változtatta a nevét, amely eredetileg Deutsch volt. Fiatal korának nagyobb részét Abaújszántón töltötte a nagyapánál. A földet és a lovakat itt szerette meg.

Barátja József Attila bizonyára öcsödi emlékei alapján "ahol őt Pistának hívták" sokat beszélt a faluról. Biztos szóba került Fábián Dániellel kiadott közös füzetük, a Ki a faluba című. Cserépfalvi mentegetőzött, egy éve jött haza Franciaországból. József Attila tréfálkozva Kodályt idézte: "lám te is ahhoz a csoportjához tartozol a magyar intelligenciának, aki előbb jutott el Pári9zsba, mint a magyar faluba". Cserépfalvi büszkén mondta: falusi gyerek vagyok. Attila megjegyezte: márpedig ezzel foglalkozni kellene. Cserépfalvi Imre foglalkozott, mert kiadta Kovács Imre szinte minden művét és Szabó Zoltán már említett két világhírűvé vált könyvét.

1848 jeles helyet foglal el Cserépfalvi Imre életében. Az abaújszántói nagyapától, aki Bem seregében szolgált, kapta az indíttatást. Egerben a cisztereknél járt gimnáziumba, oda Fisher bácsi járt el beszélni, mint 48-as veterán. Knézits tanár úr 48-as pártállású volt. Csoltkó tanár úr tanította a történelmet. Hazafiságra nevelték az ifjúságot. Március 15-e nemzeti ünnep, október 6-a nemzeti gyásznap volt.

1937. március 15-én Pesten a Múzeum kertben a Márciusi Front megalakulásánál ott volt Cserépfalvi Imre is. Én is. Kovács Imre olvasta fel az új 12 pontot, benne a földreformot. Hitler már négy éve hatalmon volt. Fenyegette függetlenségünket. Cserépfalvi Imre megállapodik Supka Gézával, hogy 1938-ra megírja 1848 igaz történetét, amelyben frázisok és legendák helyett az emberek szerepelnek. A kiadás előtt a könyvet Cserépfalvi Imre egy nyugdíjas kúriai bíróval és egy jogászprofesszorral elolvastatta.

Egerben Gálóczi tanár úr szigorúan számon kérte az anyagot a francia nyelvórán. Francia rajongóként beszélt Párizsról a francia történelemről, benne jelesül a francia forradalomról. Cserépfalvi Imre 1923 tavaszán Párizsba ment, mert ott anyai ágon élt egy Vilmos bácsi nevű rokona. Könyvkereskedése volt (Egerben Englander fő utcai könyvkereskedésében már tanulta a szakmát) Párizsban. Nyaranként egy nagy könyvkiadónál dolgozott és lovászkodott. (Abaújszántó volt az előiskola). A közgazdász diplomával a Hachette világhírű könyvkiadónál helyezkedett el. Franciául, angolul, németül jó tárgyalófél volt. 1927-ben e világcég budapesti lerakatát vezette. Divatba hozta a francia irodalmat, Radnóti Miklós, Supka Géza, Laczkó Géza, Ráth Végh István és mások voltak a törzsközönség Az egyetemisták idejártak francia újságot olvasni. 1945-ben Szabó Zoltán, A tardi helyzet írója szervezte a Magyar Francia Társaságot.

Párizsban József Attila tudatosította benne, hogy könyvkiadó legyen. Ezzel kapcsolatban róla így vall: "... mindenféleképpen alapvető élményem, az egész személyisége, szép versmondása. Ő beszél nekem a könyv előállításának lényegéről. Szavai után kezdett érdekelni hazám irodalma. József Attila könyveit kiadta franciául, lengyelül. A Nagyon fáj c. kötet 38-ban 2000 példányban került kiadásra, gyorsan elfogyott. Utánnyomás szükséges volt. József Attila kötete Cserépfalvi Imre haláláig ott feküdt az éjjeliszekrényen.

A családi körülmények segítették a kiadóvá válását, de igazán a sokféle tapasztalat és a tanulság volt jelentős. Az új kiadás a siker jele. Feladatának tartotta az olvasásra nevelést, a fontos olvasmányok propagálását és nagy betűkkel és sorközökkel való szedést. Így az olvasó "falni" tudja a könyvet.

Kiadói politikájában rugalmas volt. Szekfű Gyuláról korábban nem volt jó véleménye, de a háború után kiadta A forradalom után c. könyvét, mert látta, hogy egy tiszta ember áll előtte. Lebovits urat, Cserépfalvi munkatársát letartóztatták. József Attila Hazám c. versét úgy tette a kirakatba, amiből az volt olvasható "adj emberséget az embernek, Adj magyarságot a magyarnak, hogy ne legyünk német gyarmat". Szekfű kiállt mellette.

Párizsban egy barátjánál egy falon olvasta, hogy 1610-ben Sorbonnon három breton könyvkereskedőt felakasztottak. 1942-ben Cserépfalvi Imrét, Bálint Györgyöt és Kovács Imrét "csak perbe fogták". Az államosítások idején Révai József kegyetlenül igyekezett eltávolítani a szakmából. Nyugdíjazása sem volt emberséges. Idős emberként újra kezdte és kiadta József Attila Nagyon fáj kötetét.

Cserépfalvi Imre halála után úgy gondoltam, hogy ápolni fogom annak a kiváló könyvkiadónak az emlékét, aki földiének tartott. A "Matyóföld" írócsoport 1992. december 11-én Cserépfaluba látogatott, hogy Hegyi Imre kezdeményezte emléktábla felállítását a hajdan volt szülőház - ma Művelődési Ház - falán elvégezzék. Cserépfaluban Szabó István akkori polgármester, Elek Andrásné Ibolya asszony, a Művelődési Ház vezetője, könyvtáros jeleskedett. Barta Barnabás Cserépfalvi Imre Egy könyvkiadó feljegyzései c. könyvéből a Cserépfaluról szóló emlékezéseket olvasta fel szépen. Megadva az emlékezés méltóságát. A Cserépfalvi Alapítvány nevében Békés Tamás, a Cserépfalvi Kiadó nevében Berényi Gábor, Cserépfalu önkormányzata nevében Szabó István polgármester koszorúzott.

Az irodalmi esten emlékező beszédet mondtam. A "Matyóföld" Írócsoport Cserépfalvi Imre barátjára, József Attilára emlékezett, halálának 5. Évfordulóján.

Cserépfalu új polgármestere, Kósik István, Farmosi Zoltán jegyző. Dr. Demjén István Művelődési Ház vezető és Hegyi Imre ellátogattak a Cserépfalvi Kiadóhoz, hogy megbeszéljék Cserépfalvi Imre emlékének együttes ápolását.

1988. augusztus 19-én a Művelődési Ház azon részében, ahol Cserépfalvi Imre született, a helyi önkormányzat emlékszobát alakított ki.

A polgármester levelezést indított Cserépfalvi Imre Amerikában élő gyermekeivel, Katalinnal és Andrással. Így alakult ki Cserépfalvi Imre születésének 100. évfordulójára, 2000. július 28-ára készített program. Az ünnepséget június 29-én rendezték meg. Kósik István polgármester szívélyesen köszöntötte a megjelenteket és méltatta az ünnep jelentőségét. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke méltatta Cserépfalvi Imrének a bátor, és haladó szellemű, sok történelmileg értékes könyv kiadójának kiváló tevékenységét. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, levélben emlékezett Cserépfalvi Imrére. Az emlékmű Pauer Gyula Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Rendhagyó az alkotás, mert fej helyett rézlemezekből készült könyvek állnak az oszlopon. Ötnek a gerincén: József Attila, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, Szabó Zoltán és Kovács Imre neve olvasható. Az emlékművet több szervezet megkoszorúzta. Földes Hobó László József Attila verseket mondott és a megzenésítetteket énekelte.

A Művelődési Házban az emlékező beszélgetést Hegyi Imre, a Tokaji Írótábor kuratóriumának és a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének elnökségi tagja vezette. Pap János tanár, költő a MAME elnöke elmondta, hogyan történt Budapesten a Cserépfalvi Imrével készült magnetofonos interjú, amely a megyei Irodalmi Folyóiratban, a Napjainkban is megjelent Fénymásolt példánya a Cserépfalvi könyvtárban olvasható.

Csetneki Ernőné - ma Bogácson jegyző - Cserépfaluban volt VB Titkár, amikor Cserépfalvi Imre hazalátogatott. Ő mutatta be a megváltozott szülőfalut. Postán kapott egy könyvet, amelynek címe Egy könyvkiadó feljegyzései a következő dedikálással: "Szeretetettel ajánlom Csetneki Ernőnének, a legkedvesebb földimnek. Budapest, 1984. április 4. Tisztelet a szülőföldnek, Cserépfalvi Imre". A községet jelző táblánál fénykép is készült a látogatásról.

Hegyi Imre elmondta, hogy 1999. augusztus 19-én a tokaji írótábor után Pap János és Hegyi Imre társaságában, a községben járt Szabó Zoltán özvegye Szabó Zsuzsa és leánya Ágnes. Most nem tudott eljönni, de a lánya itt van. A múlt évi látogatásról készült fényképet Kósik István elküldte Párizsba, Szabó Zsuzsa, Szabó Zoltán bekeretezett fényképét küldte el a Cserépfalvi Emlékszoba részére.

Nyéki József üdvözletét tolmácsolja Hegyi Imre. Két éve könyveket adott át az Emlékszoba részére, mint a hivatalos közlönykiadó és a Kossuth Szövetség vezetője.

Dr. Dobszai Károly elmondta, hogy a Népi Írók Baráti Társasága a Népi Írók mellett azok emlékét is ápolja, akik, mint Cserépfalvi Imre kiadták műveiket.

Molnár Mária Eszter a Kovács Imre Társaság alelnöke felsorolta, hogy Cserépfalvi Imre Kovács Imre mely műveit adta ki. Szinte mindegyiket. Megköszönte, hogy az Emlékszobában ott van Kovács Imre fényképe és néhány könyve, valamint azt is, hogy Kovács Imre neve az Emlékoszlopon látható.

Tokaji Nagy Erzsébet elkészítette Cserépfalvi Imre monográfiáját, de még nem került kiadásra. Részt vett Párizsi Magyar Intézetben a Cserépfalvi Imre emlékére rendezett kiállítás szervezésében.

Dr. Nagy Károly a Budapesten élő Borsodiak Baráti Körének vezetője a Kör üdvözletét tolmácsolta és kérte a helyi vezetőket, hogy tiszteljék meg körüket látogatásukkal és mondják el, hogy Cserépfaluban milyen ünnepek voltak.

Bakonyi Béla, a Borsod Megyei Önkormányzat "Alkotói-díj"-ával kitüntetett népzenekutató az Abaújszántói Baráti Kör nevében köszöntötte Cserépfalvi Imre szülőfalujának nemes cselekedeteit, amellyel emlékét ápolják. Könyvéből tudják, hogy gyermekkorának másik részét Abaújszántón töltötte. - Szándékunkban van 2001-ben reá emlékezni. A szülőfalu küldöttségét szeretettel várjuk. Cserépfalvi Katalin megköszönte Kósik Istvánnak és Hegyi Imrének, hogy az abaújszántóiakat is meghívták a jeles mai napra.

Cserépfalvi Katalin baráti köréből láttuk Liszián Elek rendezte "Le homage Cserépfalvi Imre" c. filmet. Egy francia fiatalember Cserépfalvi Imrére emlékező saját szerzeményét adta elő zongorán. Egy budapesti szomszéd fiatalkori élményeit mondta el, hogy Cserépfalvi Imrétől mi mindent tanult a méhészkedés mesterségéből.

Este a berezdi pincesoron szólt a citera, hangzott a tárogató és a dudaszó. Felhangzott Cserépfalvi Imre néhány nótája is. (Nótázni szeretett.) Molnár M. Eszter Cserépfalvi Katalint Cserépfalvi Imre és Kovács Imre barátságáról faggatta.

Elmondtam a cserépieknek - Kósik István, Farmosi Zoltán és másoknak - hogy diákkoromtól tetszett Cserépfalu szép fehér házsoraival, és érzékeltem paraszti polgárosodás bizonyos jeleit. Dicsértem a cserépi ünnepek sorát. Meg azt is, hogy a falusi turizmusban - Bükk és a bogácsi fürdő okán - meglátták a kitörési pontot és egyre több házban már kulturált a vendégfogadás. Sok debreceni vásárol házat Cserépfaluban A jó levegő és a csend mellett az irodalmi, történelmi örökségek ápolása és a természeté is dicsérendő. A vendégek számára ez lélekemelő.

Kósik István megköszönte e sorok írójának, hogy következetes szívóssággal segítette Cserépfalu előrehaladását.

Nagy Imre mártír miniszterelnök születésének 105. évfordulóján, júniusban tartották a Nagy Imre Társaság küldöttközgyűlését a fővárosban. Nagy Erzsébet örökös elnök megemlékezett az elhalt társakról, köztük a miskolci származású Kopácsi Sándor nyugdíjas rendőr altábornagyról, Budapest volt rendőrfőkapitányáról.

Az eddigi tevékenységről beszámolók hangzottak el, módosították az alapszabályt és megválasztották a tisztségviselőket. Örömmel hallgatták Feith Bence bejelentését, hogy Csepelen 2001. szeptember 1-jétől az Általános Művelődési Központ Nagy Imre nevét veszi fel. Szorgalmazták, hogy szélesebb nyilvánosságot kell teremteni, mert a társaság erősödése is hozzájárul a demokrácia szélesedéséhez. A maiak után jövő tizen-huszonévesek a jelenlegi helyzet után meg akarják ismerni a múltat is.

Nagy Imre történelmi személyisége világméretű jelképpé emelkedett. Neve összeforrt az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal. 1989. június 16-án reá és harcostársaira való emlékezéssel indult a nagy társadalmi átalakulás, a rendszerváltás. A mártír miniszterelnök nevét viselő társaság tagjai alapvető célnak, feladatnak tekintik Nagy Imre emlékének, erkölcsi és szellemi örökségének ápolását.

A Nagy Imre Társaság az emberi jogok, a szabadság, egyenlőség, testvériség, a nemzeti identitás tiszteletét vallja. Hagyományőrző és egyben progresszív szellemiségű. Mindezekért tenni akaró polgárok társadalmi és kulturális célokat szolgáló egyesülete. Pártoktól, felekezetektől független szervezet. A családiasság, a tisztesség, a becsület, a türelem, az együttélés értékrendjét érvényesíti. Küzd a kirekesztés ellen.

A Nagy Imre Társaság örökös elnöke Nagy Erzsébet. Ügyvezető elnöke Vészi János. Négy alelnököt választottak. Az elnökség héttagú. Megyénket Hubay László megyei elnökségi tag képviseli. Választottak Jogi és Etikai Bizottságot, Számviteli, Gazdálkodási és Ellenőrző Bizottságot. A kilenctagú tiszteletbeli elnökségnek megyénkből Földvári Rudolf és Hegyi Imre a tagja.

A Nagy Imre Alapítvány a Nagy Imre Házban "Északkelet-Magyarország - 1956" címmel tudományos konferenciát rendezett. A 12 előadásból az egyik címe: "Nagy Imre és Földvári Rudolf kapcsolata". Előadója Szakolczai Attila volt. "Irodalmi reformkörök Miskolcon 1956. július-október" címen Fazekas Csaba miskolci történész tartott előadást. "Az MSZP Borsod megyei és országos vezetése és a Földvári-kérdés" címen Ripp Zoltán előadása hangzott el.

A 86 éves korában elhunyt dr. Telegdi Imre füzérradványi-pálházai református lelkipásztort 2001. június 23-án, szombaton délután búcsúztatták a füzérradványi református templomból. Hegyi Imre, a Nagy Imre Társaság tiszteletbeli elnökségének tagja, a megyei szervezet elnöke búcsúztatójában elmondta, hogy Földvári Rudolf, '56-ban, a volt megyei munkástanács elnöke és dr. Újszászy Kálmán teológiai professzor és mások társaságában a Nagy Imre emlékét ápoló társaság megyei szervezetének alapító tagja volt dr. Telegdi Imre. Megköszönte, hogy majdnem matuzsálemi korban nagy bölcsességgel hasznos tanácsokat adott, és hirdette Nagy Imre emberségét és magyarságát, amely szerint ő is élt és cselekedett. Nagy Erzsébet asszony, Nagy Imre mártír miniszterelnök leánya, a Nagy Imre Társaság örökös elnöke felkérésére Hegyi Imre az ő nevében helyezte el a Nagy Imre Társaság koszorúját dr. Telegdi Imre sírjára. A megyei szervezet koszorúját Joósz Gábor elnökségi tag helyezte el.

1940. június 4-e - könyvnap - számomra emlékezetes nap. Pesten a Rákóczi úton, az Uránia mozi előtt állt Móricz Zsigmond könyvasztala. Amikor odaértem Szabó Dezsővel beszélgetett. Ott volt Szabó Pál is a Szabad Szó főszerkesztője. Vele 1939-ben a Szabad Szó-nál találkoztam. Kovács Imre mutatott be neki. Ők helyezték el a szövetkezeti cikkeimet. A Hangyánál dolgoztam és főleg a szövetkezeti mozgalomban tapasztalt hiányosságokat bíráltam. Szabó Pál Árpád Géza néven jelentette meg az írásaimat. Pali bátyám igyekezett a Szabad Szó-ba, én is vele tartottam. A Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán találkoztunk Veres Péterrel. Szabó Pál, mint parasztpártit és a Szabad Szó cikkíróját mutatott be neki. A Zsiga bátyánk könyvasztalánál vásárolt "Gyepsor" c. könyvét Veres Péter dedikálta számomra. Veres Péter és más népi írók könyveit - abban az időben - Püski Sándor és Cserépfalvi Imre könyvesboltjában vásároltam.

1940 pünkösdjén Móricz Zsigmond vezetésével a népi írók egy csoportja az akkor Szabolcs vármegyéhez tartozó Taktaköz Tiszaladány nevű községébe látogatott el. Hitler azidőben rohanta le Nyugat-Európát. Tiszaladányban írók és parasztok a majdani demokratikus Magyarországról folytattak eszmecserét. Móricz Zsigmond a rádióban beszélt róla, Kovács Imre pedig a Szabad Szóban "Pünkösd Tiszaladányban" címmel tudósított. Somogyi Imre a "Kert Magyarország felé" c. könyvében fényképekkel igazolja a népi írók ottlétét, és azt is, miként szövik a hasurát - fólia elődje -. A találkozót a helybeli kovács segéd, a "magyar Brueghel" Győri Elek és barátja, Somogyi Imre, "a Kert-Magyarország biciklis apostola", ahogy Veres Péter nevezte, valamint a néptanító-író-újságíró Darvas József szervezte. Veres Péter Balmazújvárosból biciklivel érkezett a találkozóra. Bajor Nagy Ernő "Életünk történelem" c. összeállításában a tiszaladányi M. Csikai Miklós - aki 1942. Pünkösdjén a Falunap főszervezője volt - visszaemlékezésében írja, hogy a sárospataki regös diákok közül Vitányi Iván, Veres Péter "Én nem mehetek el innen" c. versét szavalta el nagy tetszés közepette.

Az 1943-as könyvnapon több népi író szerepelt a Diósgyőri Vasgyárban, majd másnap a Miskolci Nemzeti Színházban. Köztük Veres Péter is.

Az 1944 őszi Sály községbeli tartózkodásáról "Az ország útján" c. könyvében emlékezik. Október 15-e után, "a csapatát keresve" Miskolcról Emődön át jutott el a mezőkövesdi járásban lévő, közelebbről bükkaljai községbe, Sályba. Itt egy református tábori lelkész felismerte és az ő segítségével a Gazdasági Hivatalban munkálkodott, kikerülve a Habsburg-Horthy világ nevelte tisztek szeme elől. Mivel civil munkaszolgálatos volt, így a Szálasira való felesküvéshez nem kellett felsorakoznia, ezzel meg az ellenőrző nyilas pártszolgálatos figyelme alól vonta ki magát. A GH-s tiszt úgy okoskodott, ha már zsidó munkaszolgálatosnak nem tehet szívességet, itt van ez az író - ha nem is tudja milyen író - (aki szorgalmasan vágja a fát a konyhára), célszerűnek látja benne pártfogót keresni a nehéz időkre. Sály községben a kastély iskolában a helyi születésű költők, írók, színészek mellett ápolják Eötvös József, Gárdonyi Géza és Szederkény Anna emlékét is. A sályi születésű Barsi Ernő - 1995-ben 75 éves - teológus, népzene kutatóval azon fáradoztunk: Veres Péternek is legyen emléktáblája Sályban. 1998-ban a 8. Sályi Napokon a Gárdonyi Géza Iskola aulájában - az 1897. január 5-én Balmazújvárosban született és 1970-ben Budapesten meghalt Veres Péter, Kossuth díjas író, a Nemzeti Parasztpárt egykori elnöke tiszteletére felállították a 7. emléktáblát. István nevű fia - ebből az alkalomból - százezer forintot adományozott az iskolának a jó tanulók jutalmazására. (Egy év múlva rendezett tanulmányi versenyt követően ebből a pénzből 18 környékbeli fiatal kapott jutalmat.)

Sárospatakon, a bodrogparti Athénben 1994-ben elhunyt dr. Újszászy Kálmán vezette népfőiskolán Veres Péter előadóként volt jelen. Parasztpárti gyűléseken és népfrontos beszélgetéseken egy-egy lényegre törő, szépen beszélő emberről bebizonyosodott, hogy népfőiskolás volt Sárospatakon, vagy népi kollégista valahol és visszaemlékezve a találkozásokra idézett Veres Pétertől. Az idősebbek közül többen a régi Szabad Szóból emlékeztek egy-egy cikkére. Némelyik értelmiségi pedig valamelyik könyvére hivatkozott.

1945 nyarától parasztpárti és népfronttisztségekben többször volt alkalmam Veres Péterrel és más parasztpárti vezetőkkel vidékünk legkülönbözőbb részeire ellátogatni. A 80-as években a Északmagyarország c. megyei lapban, a Napjaink, majd a Holnap c. folyóiratban emlékező írást közöltem róluk. A Holnap Serfőző Simon és Berecz József - volt parasztpárti újságíró - jóvoltából a népi-nemzeti irodalom fóruma volt. Veres Péterrel kapcsolatos emlékeimet csokorba szedve adom közre.

Az 1945 utáni Miskolci látogatásai közül az 1946 őszit említem első helyen. A Nemzeti Parasztpártban akkor volt a polarizációs időszak. Fekete Gyula és Szeberényi Lehel elmondta, hogy az Északi Szabad Szó 10.000 példányban jelenik meg és olajért, tojásért, krumpliért adják. Olyan helyre is jár, ahol nincs szervezetünk. Veres Péter jót derült a gyakorlatias ötleten. Érdeklődő kérdésére elmondtam, hogy Darvas József képviselőként járja a vidéket. Arról is tájékoztattam, hogy Kovács Imre egyszer meglátogatott bennünket. Gyűlést nem tartott a megyében. Megnyugtattam, hogy hívei ott vannak a megyei vezetőségben és részt vesznek a nagyválasztmányi ülésen is.

Az 1946 őszi miskolci látogatás után másnap Putnokra mentünk. A szőlőknél hírnökök állítottak meg, mert a mise még nem fejeződött be. Péter bácsi megkérdezte, hogy Mátyás király itt kapáltatta meg az urakat? A putnokiak azt állítják, hogy itt, mert a településük valamikor Gömör vármegye székhelye volt. Most 21 község járási székhelye. Tájékoztattam továbbá, hogy Csehszlovákiából sokan ide menekültek. Szeberényi Lehel, aki losonci születésű és Bánrévén élt, néhányszor járt odaát és hírt hozott az ottani magyarok szomorú helyzetéről. A gyűlésen nagy lelkesedéssel fogadták Veres Pétert. Az ország háborús pusztulásáról, a földosztásról, az újjáépítésről és a párizsi béketárgyalásokra való készülődésről beszélt. A gyűlés után sokan igyekeztek közelébe kerülni, hogy még az ottani szavait is hallják.

1947 tavaszán Abaújban, Göncön jártunk, mert környékén és a Hernád völgyében jó parasztpárti szervezetek voltak. Amikor a község határán a járási rendőrkapitány jelentkezett nála, egy idősebb ember megjegyezte mellettem, milyet változott a világ. Balmazújvárosban a csendőrök verték, itt meg rendőrkapitány jelentést tesz. A gyűlésen Károlyi Gáspár bibliafordítóra emlékezett a beszédében. A paraszti sorsról beszélve nagy tetszést és derültséget váltott ki a következő mondata: "A paraszt csak akkor eszik csirkét, ha csirke vagy maga a paraszt beteg". Péter bácsival jött Margit nevű lánya is. Kíséretében volt Béres Ferenc, aki az ebéd után sürgette az indulást, mert délután az ő szülőfalujában, Gagybátorban várták Veres Pétert. A gyűlésen a Felső-Cserehát községeiből nagyon sokan voltak kíváncsiak Veres Péterre.

Dél-Borsodban, a Matyóföld fővárosában, Mezőkövesden 1947 nyarán szerveztünk gyűlést. Nagy Ferenc miniszterelnök lemondása folytán belpolitikai válság volt az országban. Sokan váltságnak mondták. Beszédében jó részt ezzel foglalkozott. Veres Péter rokoni kapcsolatba került a Matyófölddel. Mezőkövesden nagyon kevés földet tudtak osztani a földreform során. Innen és más Bükkaljai faluból sokan Pest környékére települtek. Így a Dudás család is Békásmegyerre települt 1945-ben. A legidősebb Dudás fiú, Gáspár - Veres Péter Margit nevű lányát vette feleségül. Öt gyermeket neveltek fel. A tardiak, akikről Szabó Zoltán írta "A tardi helyzet" c. könyvét, már 1944 őszén Debrecenben jártak megérdeklődni, hogy mi lesz a földdel. A tardi nagy-majorban élt a sokgyermekes Petrik Vilmos, aki lelkes parasztpárti földosztó volt. A 11 Petrik gyerek egyike, Margit mesélte, hogy az 1947-ben született Mária nevű húgának Veres Péter a keresztapja. Péter bácsi sokszor meglátogatta őket.

A parasztpárti népgyűlésekre a helyieken kívül a környékbeli parasztpártiakon kívül eljöttek a kommunisták és a kisgazdapártiak is. Az újgazdák és a kisparasztok örömmel és lelkesedéssel hallgatták. A kisgazdák szemre húzott kalap alól gyanúsan figyelték, némelyik még mondta is, a neve is vörös. A két és félórás beszéd hatása nyomán többen oldódtak közülük. No nem azok, akiket Péter bácsi írásaiban basa parasztoknak nevezett. Nagy derültség fogadta a következőket: "Nézzék, emberek, én már másfél órája beszélek itt, úgy látom többségüknek tetszett. Hát úgy nézek én ki, mint akinek karika van az orrában és Rákosi Mátyás annál fogva vezet?" Azoknak szólt ez a paraszti képi kifejezés, akik azt terjesztették a parasztpártról, hogy a kommunista párt fiók vállalata, affajta gatyás kommunisták.

1960 tavaszán Darvas József Miskolcon járt. Felhoztam neki, hogy az 1940-es tiszaladányi találkozó 20. évfordulóját meg kellene ünnepelni. Mivel ez a találkozó a Márciusi Front utóéletéhez tartozónak tekintendő, így a Hazafias Népfront égisze alatt az emlékezés megrendezhető. Én ezidőben a Népfront politikai munkatársa voltam. Darvasnak azt is mondtam, üzentek a ladányiak, ahogy 1940-ben a jövőről beszélgettünk, most is várunk benneteket egy kis eszmecserére. Ez időben már sok község termelőszövetkezeti község volt, Tiszaladányban még tszcs sem volt. Egyetértett a javaslatommal 1960. augusztus 28-án vasárnap került sor a találkozóra. Veres Péter Szabó Pállal és feleségével érkezett. Pestről jött még Földeák János és Csepeli Szabó Béla költő. Darvas már előző nap ott volt. Péter bácsit a régi helybeli ismerősök, M. Csikai Miklós és testvére, László, Jenei László, Takács Gáborné Cserés Julcsa néni, Nagy Piroska és mások szeretettel fogadták és jó szívvel emlékeztek a régi időkre és az 1943-as szárszói találkozóra, ahol hárman képviselték a falut.

Délután három órakor, a régi református iskola udvarán hatszázan jöttek össze a Taktaközből. Darvas megköszönte, hogy 1944-ben őt és családját itt Tiszaladányban egy embererdő védte. Nem tsz-t szervezni jöttünk, hanem egy jelentős eseményre emlékezni. Szabó Pál a föld szeretetéről beszélt, legyen az egyéni vagy szövetkezeti. Azért szólt erről, mert megérkezése után egy negyedórával a tsz-ről faggatták a helybeliek, akik úgy hallották, az ő négy holdja már a szövetkezetben van. Veres Péter az ebédnél a körülötte ülőknek mondta: én nem vagyok szövetkezetellenes, de az ízlésemmel ütközik minden erőszak, ami e téren történt. A magyar falu művelődési tennivalóiról beszélt, lekötve a nagyszámú hallgatóság figyelmét. A termelőszövetkezetek alakulásával új helyzet teremtődött falun. A műveltség gyarapítását különösen a vezetőknél tartotta fontosnak. Nemcsak szakmai vonatkozásban, hanem vezetési ismeretekben is, legfőképpen az emberekhez való viszonyulásban, a demokrácia gyakorlásában. Gondolkodásra késztette a jelenlévőket. Estefelé Darvassal benéztünk a Művelődési Házba, ahol Péter bácsit sokan vették körül. Darvast kérdezem: "Ha fényképet készítenél, mit írnál alá? Te mit? kérdez vissza. Krisztus és tanítványai - válaszoltam. Telitalálat - szólt elismerőleg. Majd úgy folytatta: Látod, mi Erdeivel 56-ig miniszterkedtünk, ő pedig 48-ban leköszönt a miniszterségről és milyen nagyszerű könyvet írt azóta. Ahogy hallgatom, naprakész ismeretei vannak a világról és hallatlanul nagy energia van benne.

A régi református iskola udvarán tartott szabadtéri író-olvasó találkozó befejeztével, mint a találkozó elnöke kértem a megjelenteket, hogy keljünk útra és koszorúzzuk meg Győri Elek sírját. A temető felé menet Veres Péter azt kérdezi Darvastól: Jóska, mikor hallottad, dúdoltad, netán énekelted a 90. zsoltárt?

Nemrégiben gondoltam rá - volt a válasz. Mert tudod - folytatja Veres Péter - én ezt már nem egyházi éneknek tekintem, hanem a magyar népdalkincs nagy értékének tartom. A tiszaladányi régi református temetőben - ma már nem temetkeznek ide - hatszáz ember vette körül Győri Elek sírját. A Hazafias Népfront koszorújának elhelyezése utáni nagy csendet Darvas József törte meg mondván: "Felebarátaim, énekeljük el a 90. zsoltárt". Hatszáz ember felszabadultan, teli torokból énekelte: "Te benned bíztunk elejitől fogva". Darvas "Részeg eső" c. drámája temetéssel kezdődik, ahol a 90. zsoltárt énekelték. Darvas a Völgyes-tiszaladányi parasztok énekéről azt írja: "Vad indulat van ebben az énekben. Lázadás".

1972 tavaszán Darvas többször járt Miskolcon, mert drámáit a Miskolci Nemzeti Színházban mutatták be. Előhoztam, hogy a tiszaladányi találkozó 25. és 30. évfordulója elmaradt. Hírlett, hogy Szárszó 30. évfordulójára készül. Tájékoztattam, hogy mi a megyei irodalmi lap, a Napjaink 10. évfordulójára készülünk. Jó alkalom volna egy táborozást szervezni. Jó, de szárszói jellegű legyen. A helyzet kedvező volt, mert még reform időkben éltünk. A szövetkezetek fejlődtek, a faluban építkezések voltak, az új tanács törvényben a második ismérv az önkormányzati elem volt. Darvas Fábián Zoltánnal szervezte az Olvasóköri mozgalmat. Sorra alakultak a honismereti körök. Ilyen előzmények és körülmények között alapítottuk meg Darvas Józseffel a Tokaji Írótábort 1972-ben. Szárszóhoz híven minden évben egy-egy magyar sorskérdést tűztünk napirendre. Az utolsó napon irodalmi és történelmi emlékhelyekre zarándokoltunk el. 1972-ben, Móricz halálának 30. évfordulója évében a Tiszaladányhoz közeli Prügyre zarándokoltunk. Veres Péter születésének 90. évfordulója évében Tiszaladányban reá emlékeztünk. Mindkét alkalommal a tokaji írótábor meghatározó egyénisége, Fekete Gyula mondott emlékező beszédet.

Veres Péter a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen 1965-ben tartott előadást. Erről Juhász József költő az Északmagyarország c. megyei napilapban 1990. május 5-én ezt írta. Ő ezidőben az Egyetem szakszervezetének kulturális felelőse volt. A szakszervezeti titkár megijedt, amikor egy irodalmi estre Veres Péter meghívását javasolta. Egy újságíró párttag írónak meghívását javasolta. Féltek Veres Péter nyíltságától, okosságától. Botránytól tartottak. Egy hivatalos ember csak a pártfegyelemnek engedelmeskedve ült fel az elnökségbe. (Az előadás végére lázba jött, elégedetten úgy nyilatkozott: egészen jól beszélt.) Juhász tájékoztatta Péter bácsit, hogy milyen ellenérzések vannak vele szemben. Azt válaszolta, tudom mit kell itt most mondani. A nagy előadó terem és az előtér is tele volt hallgatókkal, egyetemi tanárokkal. A szemek és fülek az előadóra figyeltek. Ízes nyelvezetű, széles tudományos alapokra épített beszédét mindenki ámulattal hallgatta. Néhány nap múlva a zsúfolt autóbuszon egy egyetemi hallgató azt kérdezi Juhásztól: miért nem írt a mi lapunk erről a kitűnő előadásról. Tudomásom szerint elvi okokból, volt a válasz. Juhászt a szakszervezeti bizottság dicséretre javasolta. Másik alkalommal egy harmadéves lányhallgató köszöntötte Veres Pétert: "Tudom, hogy sokat kell tanulnotok és rajzolnotok, így nem sok idő jut olvasásra. A középiskolában, mint kötelező olvasmányt biztos sokan olvastátok Solohov "Csendes Don" c. regényét. Az én "három nemzedékem"-et vagy utóbbi címén a "Balogh család történeté"-t valószínű kevesebben olvastátok. A halálom után még beszélnek rólam egy ideig, majd csend lesz körülöttem. Az idő múltával valaki majd fölfedezi, ni csak, így élt a XX. Század első felében a magyar parasztság. Nekünk íróknak tehát figyelembe kell venni a ti majdani szabad időtöket és az írói mesterséget finomítva, tömören kell írnunk elbeszéléseket, kisregényeket. A 80-as években a rádióban, rádiójátékként, vagy felolvasásban hallottam "A kelletlen leány"-t, "A csatlós"-t, és az "Almáskert"-et.

Miskolc város vezetői 1969 augusztusának végén a Lillafüredi Palotaszállóban vendégül látta a fiatal írókat. Veres Péter előadásszámba menő felszólalását nagy érdeklődéssel hallgatták. Berecz József régi parasztpárti újságíró-könyvtáros készített interjút Péter bácsival. (Északmagyarország 1969. augusztus 31.) Elmondta, hogy ő már 1942-ben is járt itt, mert a Kállay Kormány az írókat meg akarta nyerni hintapolitikájához. A haladó írók nem mutattak erre hajlandóságot.

Sajátos Kelet-európai probléma, hogy itt az író közvetlenül részt vesz a politikában. Nyugaton másfél százada ez már nem gyakorlat. A fiatal író minden korban elégedetlen azzal, amit az ősök csinálnak. Mi még Móricz Zsigmonddal is így voltunk. Így meg tudom érteni a mai fiatalok elégedetlenségét. Számon tartja ki mit ír közülük és nyomban örömmel reagál az első tehetséges írásra. E tanácskozás bizonyítja, hogy a fiatalok okosak, csak még kevés a műbizonylat. Az igazi író próbája, ha saját élményanyagából állít művet. Az önkényesen konstruált történet elfuserálja az íróságot. A prózának nagyon fontos társadalmi hatása van. A közgondolkodás megváltoztatásában úgy vehetünk részt, ha a valóságos tényekből, áttételes megfogalmazás erejével lényeges igazságot fejezünk ki. Shakespeare-t hozza fel példának. "Ha a király sóhajt, mindig az egész nép mond arra jajt". Ez többet mond könyvtárnyi történeti fejtegetésnél. Aki nem akar üzleti konzum irodalmat, abban folyton él a felfedező nyugtalanság. Mindig újjá kell születnie az irodalomnak. E gondolatok összecsengenek néhány évvel korábban a Miskolci Műszaki Egyetemen az írói mesterség megújításával kapcsolatban mondottakkal.

Juhász József már említett tudósításában az is szerepelt, hogy Veres Péter Hegyi Imrével szétnézett a miskolci határban. Miután 1952-54 között "éves cselédségeim idején", Miskolc Város Tanácsánál mezőgazdasági osztályvezető voltam, így valamelyest ismertem a határt. Péter bácsi régebbi miskolci tapasztalatai alapján és a felemelt első ötéves terv ismeretében kérdezett. (E gigantomániás terv alapján Miskolcból 300.000 lakosú várost akartak csinálni). Régen voltak itt görög borkereskedők, hogy áll ma a szőlőtermesztés? Vannak-e még bolgárkertészek? Van-e városellátó gazdaság? Görög borkereskedők már nincsenek. 1949-ben ide menekült görögök szép számban élnek itt és főleg az iparban dolgoznak vagy alkalmazottak. A belterjes gazdálkodás zászlóvivői, a bolgár kertészek felszámolódtak. Az 1953-as választások "korteskedése" idején egy üzlet kirakatában olyan rajz volt, amelyik a majdani miskolci hajóállomás hollétét jelezte. Nem másutt, mint a Sajó híd környéki bolgár kertészetek helyén. Elmondtam, hogy 1954-ben a városi Tanács VB ülésén azt kérdezték, miért csökkent a kertészkedés területe. A hajóállomás miatt válaszoltam, a bolgár kertészek nem látnak termelési biztonságot - erre pedig nagyon érzékenyek a mezőgazdaságban. Péter bácsinak azt is elmondtam, hogy Hejőcsabán egy idős gazda szerint a téglagyár és a cementmű építésekor elvették a Csabai határ lelkét. A Miskolc környéki tsz-ek gyengén muzsikálnak. A Nagy-Miskolci Állami Gazdaság sem az a klasszikus városellátó gazdaság. A belterjes gazdálkodáshoz szükséges munkaerő meg a gyárban dolgozik, szól közbe Péter bácsi. Még távolabbról is folytatom a gondolatot. Akkor honnan jön a tej, a hús, a zöldség, a gyümölcs - szól a kérdés. A tej a megyéből, a káposztát a Sajó melletti Hét nevű községben és a bodrogközi Cigándon termelik. Korai zöldséget Csongrádból, húst Hajdúból, almát Szabolcsból hoznak. A rádióban hallom, hogy a miskolci meg az ózdi piac a legdrágább. Nem irigyellek benneteket - véleménnyel fejeztük be a határjárást.

A 60-as évek második felében ismét Abaújba, majd más alkalommal Tokajhegyaljára látogattunk el. Kassa felé menet Forrónál tértünk el Fancsal felé. A római katolikus, görög katolikus és református vidéken szigetként élnek itt az evangélikusok. Ez a helyzet mindig összetartásra kényszerítette őket. A szövetkezetüket is Egyetértésnek nevezték el - kezdtem a bemutatást. A fancsali feszületen kívül még miről nevezetes a falu - szól az érdeklődő kérdés. A domb és hegyvidéki gazdálkodásról, amelynek az a lényege, hogy az eső ne mossa le a talajt a völgybe és a lehullott csapadékból minél több maradjon a talajban. Benárd Géza mezőgazdasági mérnök (valamikor a Parasztszövetségben Dobi Istvánnal dolgozott együtt) volt a gondolatébresztő. Szalipszki Endre - régi népi ember - szövetkezeti elnök (a gyülekezetben kántor, a látogatásunk idején nem tartózkodott otthon) a jó ügynek megnyerte a tagságot. Soós Gábor FM államtitkár 1960. szeptember 30-tól nagy támogatója volt az ügynek. Laczkó István mezőgazdasági mérnök tudományos dolgozatot írt a témáról. Az 1966-ban ott járt Erdei Ferenc volt a pártfogolója. Így a fancsali Egyetértés tsz. bekerült az agrártudományba. Másnap a Zempléni Hegyközben (1950 előtt Abaújhoz tartozott) a nyíri szövetkezet almását látogattuk meg. Fancsalból Kázsmárkra hajtottunk át id. Kurek József meglátogatására. Veres Péterrel a Nemzeti Parasztpártból ismerték egymást. Egyidősök voltak. Józsi bácsi minden tekintetben egy fejjel magasabb volt mindenkinél az abaúji Szárazvölgyben. A falu érdekében ott volt a direktóriumban egy földterület ügyében, amit Nagyatádi Szabó István idején sikerre is vitt. Elismerésül hosszú éveken keresztül volt bíró a falujában. Természetes, hogy a szövetkezesítés idején is iránta volt a falunak bizalma. Amikor 1960-ban az egész falu szövetkezeti lett, már készen állt a számítással, ki mennyi takarmányt hozzon be a lóval. Egy járási pártfunkcionárius elmesélte, hogyan vizsgáztatta őt le mezőgazdaságból Józsi bácsi. Ezután méltónak találta titkának beavatására. Nevezetesen arra, hogy miért van nekik több takarmányuk közösben és miért adnak el több tejet a háztájiból, mint a környékbeli öt tsz-ben. Harmadosművelést folytattunk, ami a szemináriumon hallottak alapján "szüli a kapitalizmust", de itt is meg az országnak is hasznos. A mezőgazdaság és a falu további fejlődése volt a legfőbb téma két idős ember beszélgetésében. Középiskolájuk sem volt. Kunek József, a Hazafias Népfront Megyei Elnökségében dr. Sályi István megyei elnökkel, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektorával nagy egyetértésben beszélgettek. Fekete Gyula "Történelem magnószalagon" c. könyvében örökítette meg Kunek József életútját.

Bakonyi Józsefet, aki Almási Károly tokaji tanárral-szőlőtermesztővel együtt kapott Kossuth díjat az ifjúság körében végzett szakmai munkájuk elismeréseként, a Tarcali Állami Gazdaságban kerestük fel. Szőlész dinasztia jeles tagja volt. Hegyaljáról a szekszárdi borvidékre került. Ott halt meg. Tokajhegyaljáról, mint történelmi borvidékről és más borvidékről, az exportról, a szőlő és a bor kapcsán mindenről, a termelő emberről folyt magasröptű gondolatok eszmecseréje.

Amikor a házigazda kínálta világhírű borait Péter bácsi szabadkozott. Róla azt mondják, sok mindenbe beleszül. Nálunk a Hortobágyon nincs szőlőtermelés, így nem is értek hozzá. Így főleg a fehér bort is csak kóstolgatom. Ne szerénykedjen Péter bácsi - szóltam közbe. Tokajban ahol a pincér elmondta, hogy Pesten a húsosoknál tartott előadást - felismerte és ennek örömére pincehideg tokaji száraz szamorodnival kedveskedett, Péter bácsi szakszerűen nézte a pohárban gyöngyöző italt és ízlelte is; megállapította elismerőleg, Imre, ez nemes bor. Tehát ért hozzá. Veres Péter az abaúji, zempléni és tokajhegyaljai látogatásáról az Élet és Irodalomban írt dicsérőleg, példának állítva az embert és munkájának eredményét.

Utazásaink és a beszélgetések során szó volt a paraszti jövendőről, a mezőgazdasági értelmiségről, mint közvetítőről, akinek igazi alkotó-teremtő értelmiségiekké kell válniuk - nőniük. Belevaló emberek, le a kalappal előttük, körükben valóban úgy érzi az ember magát, mint a nép okos gyülekezetében. Akikkel beszélgettünk azért dicsérte őket, mert a családról, a nemzetről és az ország sorsáról is sok szó esett nagy felelősséggel. Az volna jó, ha a sok képzett ember az ország dolgaival is többet foglalkozna, mert közük van hozzá. A gazdasági reformról folyt már a vita ezidőben. Fontosnak tartotta a föld megbecsülését. Valahol megtaláltam a földről szóló szép gondolatait és ezt sok helyen elmondtam. "A föld s ami rajta van, nemcsak termelőeszköz és nem csak gazdasági üzem: a föld otthonunk is, hazánk is, eltartó édesanyánk is: a föld minden". A miskolci egyetemistáknak azt mondta, tudom, kevés időtök jut az olvasásra. A mezei értelmiségiek körében pedig úgy szólt, tudom, sok a munkátok, mégis azt mondom: az irodalom, amelyik élményerejű társadalmi és történelmi felismeréseket s hozzá használható emberismeretet, lélekismeretet ad, éppúgy szükséges ezeken a munkaterületeken, mint a jó szakirodalom, sőt: éppúgy szükséges mint maga a munka. Ezek együttesen hozhatnak sikert. A maiak ezt üzenetnek is felfoghatják.

Az abaúji Cserehát és a Hernád-völgye szülötte a garadnai Gulyás Mihállyal, a Borsodi Cserehát és a Boldva völgye szülötte perkupai-szalonnai Kalász Lászlóval és a Bükkhöz tartozó Kisgyőr szülötte Bihari Sándorral Miskolcon a Népi kollégiumban találkoztam először.

A szerző Dél-Borsodi Népi írókon nevelkedett, parasztpárti népfrontos Darvassal a tiszaladányi gyökerű Tokaji Írótábor alapítója, megyei tanácstag, országgyűlési képviselő, a megyei képviselő csoport vezetője, közíró.

Bihari a közművelődésben tevékenykedett tanári diplomával, 1956-ban megírta a nagyjelentőségű "Miskolci kocsonya"-t. Gulyás Mihály az Északmagyarország munkatársa, ő is tanár. Kalász László Szalonnán tanítóskodott és költőként megénekelte a Boldva völgyét. Mindhárman a népi vonalon tevékenykedtek.

Miska gyerekkorában egy gránáttól megsérült. Hűséggel tudósított a Cserehátról és máshonnan. Tapasztalta a Cserehát-i aprófalvak lakosságának fogyását, szegényedését. Egy folyóiratban azt közre adta, amelyet a kórházi betegágyán egy filmrendező elolvasott és "Életképtelenek?" címmel filmet készített belőle. A bemutató után mindenütt élénken vitáztak róla.

A Cserehát képviselője - a szerző - a Szárazvölgyi Rásonysápberencsére meghívta az aprófalvak vezetőit. Országos jelentőségű összejövetel.

Szikszón a képviselő csoport összejövetelén Miska jelenlétében bemutatják a filmjét. A krasznokvajdai vezetők dicsérik. Encsen parázs vita folyik a filmről a képviselők között. Miska állja a sarat.

Az első Tokaji Írótáborban 1972-ben, az első napokban Miska mint a 10 éves Napjaink folyóirat főszerkesztője elnököl. Egy későbbi táborban nem érkezik meg Miska filmje. A buszon ő a parancsnok és élőben mutatja be a Cserehátot. Hangácsra másfél órai késéssel érkeznek. Ennyivel később kapja Petőfi Sándor nevét a hangácsi könyvtár.

Miska hallotta hogy a szerző 1945 húsvétján Bogácson a magyar katonák temetésén búcsú-beszédet mondott. Egy év múlva sírjuk felett térdel az emlékmű katonája. Miska felkutatja, hogy ki mentette meg a Hidasnémeti-i hidat. A Kassai diákot a németek megölték. Bátyám, mondja Miska a szerzőnek (népfront megyei titkár) egy pesti szobrásznál kész a dombormű. Miska, a népfront kocsiján idehozzák. Ott volt az emlék-oszlopon. A hidat békeidőben a megnövekedett forgalom miatt felrobbantották. Új híd épült.

Gulyás Mihálynak a hazáról támadtak gondolatai. Az ő tétova gondolatai Rényi Péternek - a Népszabadság főszerkesztő helyettese - nem tetszettek. Emberi méltóságában sértette meg Miskát. Stószon az antifasiszta irodalom legkiválóbb művelője - Fábry Zoltán - a benesi dekrétum alapján jogfosztottá vált felvidéki magyarság ügyében "A vádlott megszólal" írásában fejtette ki véleményét. A Kortársban pedig a durván megtámadott Miska védelmére kelt.

Május 9-én a hitleri fasizmus feletti győzelem napján kezdődött a májusi békehónap 1970-ben. A kelet-szlovákiai népfrontos kollégám közreműködésével eljutottunk Stószra. Miskát a Népfront Megyei titkára bevette a csapatba. Az ő érkezését külön jelentette be. Zoli-bácsi örömmel ölelte magához védencét. A 25. Fábry napokon a Tokaji Írótábor alapítójaként a Fábry-ház előtt többek között ezt is elmondtam jeles személyiségek jelenlétében.

További találkozásainkon már betegségéről panaszkodott, egy jeles születésnapjára szervezett összejövetelen köszöntöttem. Felterjesztettem megyei Alkotói-díjra. Örömmel viselte. Garadnán temettük el, fejfáját megsimogatva búcsúztam el tőle.

2003. november 18-án életének 74. évében távozott el az élők sorából.

Értékes egyéniségű, a világ dolgairól tájékozott, a hazai dolgainkban nagyon otthonlévő embert - aki hirtelen halt meg - kísértünk utolsó útjára a bogácsi temetőben 2003. december 6-án.

Unokaöccseinek elmondtam, hogy az utolsó három találkozásunkkor teljes szellemi frissességgel mondott véleményt szülőföldünk mai - a mi életünkben soha nem látott - zajos közéletéről.

A beszélgetéseinkből néhány adatot, tényt adok közre, hogy az utókor ezekkel az ismeretekkel felvértezve éljen.

A Cserépi út jobb oldalán egy dombon a "Revíziót", emlékhelyet vitéz Mohás Sándor tartalékos főhadnagy, iskolaigazgató, kántor, Hangya Szövetkezet igazgató és levente parancsnok irányításával Gábor Fodor Lajos, Varga János (a fia a katonaságnál rejtélyes körülmények között halt meg) és Boros Farkas Kálmán leventeoktató (1956-ban rövid ideig tanácselnök) építették.

Bogácson csak Ő volt ismerője e névsornak.

1944-ben Szomolyán - egy ideig Gömbösfalva volt - felrobbantották Gömbös Gyula miniszterelnök szobrát. Helyére azokat a magyar katonákat temették, akiket, amint családjukhoz igyekeztek - katonaszökevényként - magyar katonák agyonlőttek Beregffy nyilas honvédelmi miniszter parancsára.

Bogácson Szeberin József az első világháborúban tartalékos őrmester Győri Imréből, Kozma Lajosból (Svédországban halt meg) és Szeberin Vendelből csoportot szervezett és felkutatták az elesett magyar katonák ideiglenesen elhantolt holttestét. Egyet a mai Alkotmány utcában, Hegyi József kertjében, kettőt a Boglyás dűlőben, hármat a Magyalos dűlőben találtak. Hat koporsót készítettek. Három holttestet É-D irányban, hármat K-Ny irányban helyeztek el a sírban. A temetésük 1945. IV. hó elsején, húsvétkor, litánia után volt. A temetési szertartást Kövér József plébános úr és Mohás Sándor kántor úr végezte.

Szeberin Vendel temetési szertartásának végén a Temetkezési Vállalat egyenruhás csapata egy hölgy vezényletével körülállta a sírt. Így tisztelegtek az előtt az ember emléke előtt, aki becsületes magyar emberként másokkal együtt egy több évszázados műemlék templom melletti temetőben hat magyar katonának keresett tisztes végső nyughelyet.

2004-ben a Holocaust - tűzhalál - 60. évfordulója kötelezett bennünket az emlékezésre. Hitler 1944. március 19-én a magyar kormány hozzájárulásával megszállta az országot. 1944. október 15-én a Szálasi Ferenc vezette nyilas horda került hatalomra. Elveszett az ország függetlensége, mérhetetlenül nagy szenvedéssorozat zúdult az országra. A magyar zsidóságot a magyar közigazgatás közreműködésével gyorsan összegyűjtötték és a táborokból marhavagonokban áruszállítmányként vitték Auschwitzba, a vesztőhelyükre. Csupán csak azért, mert zsidók voltak. A zsidók izraelita vallású magyar állampolgárok. A bogácsi zsidók nekünk földijeink voltak, velük jó emberi viszonyban éltünk.

A bogácsi temetőben lévő, 1946-ban állított II. világháborús emlékművön olvasható a Don-kanyar és Auschwitz vesztőhelyein elesettek mellett az esztelen háború folytatásának civil áldozatai is.

A front Bogácsra történő érkezésekor, 1944. november 11-én, Szent Márton napján, mint szabadságos katona tértem haza. Az utána következő hónapokban ötször szabadultam meg a hadifogsághoz vezető útról.

Hálát adok Istennek, Sorsnak, hogy 1945. február végén újra itthon lehettem, húsvétkor búcsúztatót mondathattam és kezdeményezhettem az emléktábla felállítását.

Köszönet a lelkes segítőknek.

A Hősök napján emlékezünk a II. világháború áldozataira, együtt alakítottuk ki elődeink tettei alapján - mint hagyományt - egy új bogácsi értéket. Köszönöm a plébános uraknak, hogy imáikkal, áldásaikkal emelkedettebbé tették az emlékezést. A fogyatkozó számú hozzátartozóknak és a helyükbe lépő új emlékezőknek imádkozásaikat, éneküket, amelyekkel Bogács jeles napjává tették május utolsó vasárnapját.

Az idei Hősök napján Vincze Ferenc művelődési ház igazgatónak adtam át a stafétabotot. Őt tartom méltónak a Hősök napjáról való további megemlékezés megszervezésére.

2003. búcsúján virágot vittem a II. világháború áldozatainak síremlékére. A front Bogácsra érkezésének 60. évfordulóján, 2004. november 11-én, emlékezzünk a bogácsi temetőben nyugvó és az idegen sírhelyeken elhangolt hősi halált halt bogácsiakra.

Bogácson nagybátyámnál, majd Pesten Édesapám mellett újságolvasó és könyvszerető családban nőttem fel. Petőfivel kezdtem. Hosszú életemből - 86 éves vagyok - sok könyvnap jut eszembe. Középiskolás koromban nagy élmény volt számomra, amikor rendőr egyenruhába öltözött édesapámmal végigsétáltunk a Nagykörúton, és egy sátorban megvettük Veres Péter Számadás című könyvét. A másik nevezetes esemény is Pesten történt, már serdült ifjú koromban. Az Uránia mozi előtt állt Móricz Zsigmond könyves asztala 1940. június 4-én. Akkor jelent meg Magvető címmel a "magyar irodalom élő könyve", a Kelet népe (Móricz folyóirata) kiadásában. A szerző a magyar népnek, a magyar ifjúságnak ajánlotta a magyar irodalomnak ezt a kis bibliáját. Megvettem, dedikálta. A könyvben kifejtett gondolatokról beszélgettünk Szabó Dezsővel és Szabó Pállal. Utóbbit 1939 nyara óta ismertem. Ő volt a Szabad Szó főszerkesztője és a Nemzeti Parasztpárt elnöke. Szövetkezeti tárgyú cikkeimet (21 éves voltam akkor) közölte lapjában.

Útban a szerkesztőség felé, a Múzeum körúton találkoztunk Veres Péterrel. Szabó Pál bemutatott: "Ez itt Hegyi Imre Délborsodból, a Szabad Szóba ír. Derék dolog!" - mondta Veres Péter, majd dedikálta Gyepsor című könyvét számomra.

1954-55-ben már miskolci lakos voltam. Akkor a Nemzeti Színházban volt a könyvhét megnyitója. Tamási Áron A tulipános téli sapka című elbeszélését olvasta fel a közönségnek. Ma is a fülembe cseng az elbeszélés utolsó mondata, amellyel az író Kuvikot jellemezte: "... embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas".

Tiszaladányhoz több könyvnapi emlékem is fűződik. Az 1972-dik évi könyvnapon alapítottuk az 1940-42-dik évi író-paraszt találkozóra emlékezve a Tokaji Írótábort. 1974-ben pedig, Darvas halála után itt volt a könyvhét megyei megnyitója. Az ünnepség a Darvas kezdeményezésével útjára indult "Olvasó népért" mozgalom jegyében zajlott le.

1978-ban a Bajor Nagy Ernő által kezdeményezett életút leírásban díjat nyert M. Csikai leírás is bekerült az "Életünk történelem" című kötetbe. Az író-olvasó találkozó csak este fél tízkor kezdődhetett, miután a helybéliek ellátták a jószágot, végeztek a háztáji munkákkal. Ilyen késői órán is tele lett a Győri Elek Művelődési Ház.

Egy időben a szövetkezeti kereskedelem Őszi Megyei Könyvheteket rendezett. Szeptemberben volt a Képzőművészeti Világhét, október elején a Zenei Világnap. Egész kis ünnepségsorozat jött így létre, amely alkalmat kínált az alkotók és a közönség találkozásaira.

Ehhez csatlakozva a Hazafias Népfront megyei titkáraként és az abaúji Cserehát képviselőjeként kezdeményeztem, hogy Baktakéken rendezzük meg az első "Tájegységi művészeti találkozót". Az irodalmat a garadnai Gulyás Mihály és a perkupai - szalonnai Kalász László képviselte, a képzőművészetet selyebi Seres János festőművész. A zenét a gagybátori Béres testvére - Feri és János - reprezentálták. Fekete Gyula, az akkori Írószövetség alelnöke, aki pataki diákként járt ezen a tájon legatioba, mondta a bevezetőt.

A Népfront titkáraként ezen kívül is gyakran hívtam meg a megyébe művész és író barátaimat. Így például Homrogdon a Bubnó görög katolikus esperesnél gyakran vendégeskedtek írók, mint Jókai Anna, Czine Mihály, Fábián Zoltán. Felsővadászon pedig Molnár Zoltán volt az első hús-vér író, majd eljött Bata Imre és Czine Mihály is. Jó szívvel említem azt is, hogy Bajor Nagy Ernő, a Szabad Föld főmunkatársa a kiadóktól sok jó könyvet gyűjtött össze és elküldte a kis községekbe és tanyákra.

Emlékezetes volt, amikor az egyik könyvnapon népes íróküldöttség érkezett hozzánk a kassai Thália Színház művészeinek társaságában. Itt volt Tolvaj Bertalan (Dubcek idején államtitkár), Török Elemér, Gál Sándor, Bata Sándor és a királyhelmeci Dobos László.

Bár nem "könyvheti esemény", de mindenképpen említésre méltó, hogy a 90-es évek elejére a Tokaji Írótábor Egyesület az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő fórumává vált. De ez már más történet...

Büszkék lehetünk rá, hogy megyénk az irodalom és a könyvkultúra terjesztésében, előremozdításában mindig az élen járt. Magam is büszke vagyok rá, hogy tanúja és cselekvő részese lehettem a "nagy időknek", és büszkén viselem Püski Sándor könyvkiadóval, Cikai Gyula atomtudóssal egyetemben a Tiszaladány díszpolgára kitüntető címet. Emlékeimből szeretettel nyújtom át ezt a csokorra valót az érdeklődő olvasóknak.

Bogácson ő volt a második világháború utolsó veteránja. Győri Imre amatőr statisztikus három éve mondta: Imre bátyám, a 18-as fiúk közül már csak maga él. Laci barátom (a Verencében majdnem szomszédom) 2004 decemberében halt meg. Így valószínűsíthető, hogy a második világháborúba kiparancsolt bogácsi katonák között valóban ő volt az utolsó veterán.

Gyermekkoromban, amikor Hegyi (sidrik) nagyapámékhoz mentem az Andornakra (ma is így hívják), ők, mint újsoriak (ma Széchenyi utca) megkérdezték: hová mégy, te felvégesi gyerek, mintha nem is bogácsi lennék.

1945 után a földosztásnál és más az időbeli összejöveteleken találkoztunk, beszélgettünk. Akkor még a háborúról is: ki hol volt a fronton, hogyan jutott haza. Laci megsebesült a Donnál és így került haza. Rokkanttá nyilvánították.

Amikor 1990 után május utolsó vasárnapját újra a Hősök Napjává nyilvánították, a második világháborús emlékműnél a temetőben az áldozatokra emlékeztünk. Lacit, mint veteránt meghívtam a koszorúzók közé. Előtte a templomban egymás mellett ültünk. Előfordult, hogy a koszorúzás idején más rendezvény is volt. Ilyenkor ketten, vagy Daragó Károllyal, a Művelődési Ház vezetőjével hármasban koszorúztunk. Az utóbbi két évben már nem tudott eljönni, mert betegeskedett.

Nagy családban (négy lány és öt fiú) nevelkedett fel. Öten már meghaltak. A felesége halála után a fia családjához költözött és összkomfortos körülmények között élt egyre gyengülő egészségi állapotban.

2004. november 11-én, a front Bogácsra érkezésének 60. évfordulóján a polgári áldozatokra emlékeztünk. Sajnáltuk, hogy nem tudott ott lenni a koszorúzók között. Meglátogattam. Megköszöntem a második világháború áldozataira emlékező koszorúzásokon való részvételét.

Illőnek tartottam tisztelettel és kegyelettel megemlékezni rá.

Beszéd a Miskolci Írócsoportban

Többről van itt szó, mint arról, hogy a miskolci irodalmi életet kell megpezsdíteni. A XX. kongresszus húrjait nálunk csak éppen hogy megpendítik. A cseh és lengyel írók tanácskozásai példamutatóak számunkra is. Nagy Sándor cikke a Művelt Nép-ben nagyon is figyelemre méltó. Meg kell vizsgálni, vitatni. Az itteni irodalmi élet frissítését jelentette volna az a tavalyi törekvés, hogy Gergely Mihály és Szeberényi Lehel Miskolcra jöttek volna. Itt azonban néhány személy ez ellen ijedten tiltakozott és mindent megtett ennek megakadályozására. Sikerült nekik. A mozgalmasabb élet megteremtésére szervezési javaslatokat is tesz. Pl. a szerkesztő teljes függetlenítése kívánatos. A szerkesztőségbe be kell venni egy pesti írót, aki a fővárossal tartja a kapcsolatot. Be kell kapcsolni Sárospatak, Újhely, Ózd, Kazincbarcika stb. területeit is vérkeringésünkbe, hogy a lap szélesebb alapokra s tájakra támaszkodjon. A Dunántúl is az egész nyugati részt öleli fel. Beszélt továbbá arról, hogy később el kell jutnunk odáig, hogy kéthetenként egy heti irodalmi újságot adhassunk ki, hisz a Horthy-korszakban Miskolctól kisebb városok rendelkeztek ilyen lapokkal. Felveti azt is, hogy a rádió hetenként adjon irodalmi műsort, az elvi politikai vitákat, előadásokat pedig rendszeresen meg kell tartani.

Tisztelt Országgyűlés! A szabálysértési bizottságokról szóló törvényjavaslat a törvényességet, a demokratizálódást és a nevelést szolgálja. A szocialista törvényesség, amely a népi demokratikus állami és társadalmi rend védelmét szolgálja, a népi hatalom megvalósulását biztosítja. Előrehaladásunkhoz szilárd törvényességre van szükség. Államunk demokratizmusa kielégítően és helyesen csak a szocialista törvényesség érvényesülésével fejlődhet.

A benyújtott törvényjavaslat célja, hogy az 1955. évi 17. sz. és az 1956. évi 16. számú törvényerejű rendeletben felsorolt cselekmények elbírálásánál biztosítsa a törvényességet, az állampolgároknak a törvény erejébe vetett hitét. Olyan kisebb cselekmények elbírálásáról van itt szó, amelyekhez nagyobb jogi képzettségre nincs szükség, amelyek elbírálásához igazságérzet és józan ítélőképesség szükséges. Azzal, hogy ezeket a kisebb cselekményeket a jövőben a szabálysértési bizottságok lent a községekben tárgyalják, az ügyek intézése is meggyorsul. A demokratizálódási folyamat szélesedik, mert a dolgozó emberekből választott bizottságok intézik olyan emberek ügyeit, akiket ők ismernek a legjobban. Ilyenformán e bizottságokon keresztül érvényesül az állam nevelő funkciója is. Ez a nevelő funkció a törvények tiszteletére, tehát azok betartására, a szocialista együttélés szabályainak betartására és egymás munkájának megbecsülésére tanítja a kisebb közösségben élő dolgozókat.

Szabálysértési cselekmények tárgyalása már eddig is volt az 1955. évi 17. számú törvényerejű rendelet alapján. Ezen ügyek intézését eddig a járási tanácsok végrehajtó bizottságainak úgynevezett szabálysértési előadói végezték. Munkálkodásuk nem mindig járt kellő sikerrel, legfőképpen az ügyek gyors intézése terén nem. Még hosszabb ideig tartott a bíróságoknál azoknak az ügyeknek az intézése, amelyek csak az utóbbi időben minősültek szabálysértésnek. Tudomásom szerint a sátoraljaújhelyi járásban a szabálysértési előadó előtt az év első felében szerepelt ügyek kisebb részben, a putnoki járásban felerészben, a mezőkövesdi járásban pedig mintegy 70 százalékban olyan szabálysértési cselekmények voltak, amelyeket a jövőben a községi szabálysértési bizottságok fognak tárgyalni. Borsod megyében a járásbíróságoknál mintegy 15 százalékkal csökken majd az ügyek száma, az eddig ott tárgyalt, most már a szabálysértési bizottságokhoz kerülő ügyekkel. Így a bíróságoknak is több idejük lesz behatóbban foglalkozni az olyan ügyekkel, mint például a TEFU-nak a termelőszövetkezetekkel szemben indított olyan követelésével, amelyeknek elvégzését annak idején segítségképpen ajánlották fel.

Egyes kisebb cselekményeknek a szabálysértési bizottságok által történő tárgyalása nemcsak gyorsabbá teszi az ügyek intézését, hanem olcsóbbá is. Kihatással lesz a termelőmunkára is, elsősorban azzal, hogy nem kell napokat eltölteni a járási székhelyen, mint eddig, mert a helyi ügyintézés olyan időben történhet, amikor az nem jelent a munkából való kivonást. Másodsorban azért lesz jó hatással a termelésre, mert az ügy gyors helyi intézése növeli a törvénybe vetett bizalmat azzal, hogy a kárt szenvedettek megtalálják igazaikat. Eleddig sokszor hallottunk szorgalmas dolgozó parasztok szájából ilyen keserű kifakadásokat: "Minek dolgozzak, ha meglopnak, úgysem találom meg az igazamat!" Az okozott kár néha nem is volt nagy, mégis nagy volt, mert a legnagyobbra becsült dolgot, az emberi munkát érezte meggyalázottnak.

Borsod megyében a szabálysértési bizottságok által kiszabott pénzbírságok behajtása nehézkes, ez pedig nem eredményezi a szabálysértési cselekmények számának csökkentését. A járási és városi szabálysértési előadók által kiszabott pénzbírságok összege a megyében 1955. december 31-én másfélmillió forint volt. Ebből csupán 400 ezer forint folyt be. Ennek jó része a megbírságoltak önkéntes befizetéséből adódott. Okvetlenül szükség van olyan intézkedésre az eljárási szabályokban, amely biztosítja a kiszabott pénzbírságok behajtását. A kiszabott pénzbüntetéseket általában olyan egyének nem fizetik be, akiknek nincs rendszeres foglalkozásuk és a behajtás szempontjából sem rendelkeznek olyan dolgokkal, amelyeket a pénzügyi hatóságok a be nem fizetés esetén zálogolni tudnának. Ezek a személyek a cselekmények tanúsága szerint mezei és erdei lopásokat követnek el.

A törvényjavaslat 6. szakasza a szabálysértési bizottság határozata elleni jogorvoslatot ugyanazon község tanácsának végrehajtó bizottságához utasítja elbírálás végett. Az első elolvasásra a törvényesség betartása szempontjából aggályom támadt. A törvényjavaslat részletes indokolásának idevonatkozó része azonban megnyugtatóan és elfogadhatóan magyarázza a javaslatot. Érvényesül benne a perrendtartás azon intézkedése, hogy aki egy alsó fokú tárgyalásban ítélethozatalban részt vett, a felsőbb-fokú bíróságnál az ügyben nem vehet részt.

A 6. szakaszt a jogi bizottság fogalmazásában helyesnek tartom.

Sokszor halljuk dolgozó parasztemberektől, hogy a felsőbb szervek által kiadott intézkedések lent, a végrehajtásnál eltorzulnak, esetleg törvénysértéssé fajulnak. Nekünk, az országgyűlés tagjainak és mindazoknak, akik a szabálysértési bizottságok szakirányításával és ellenőrzésével foglalkoznak, őrködnünk kell azon, hogy törvénysértés a fellebbezések elbírálásánál ne történhessék.

A törvényjavaslat a járási ügyészségekre ruházza a szabálysértési bizottságok feletti felügyeletet. A törvényesség feletti felügyelet a szabálysértési bizottságok esetében azért is rendkívül fontos, mert a szabálysértési bizottságokban nem jogvégzett szakemberek ülnek és ítélkeznek.

A járási ügyészeknek eddig is feladatuk volt a járási tanácsoknál működő szabálysértési előadók munkájának törvényességi szempontból való ellenőrzése. Ezt a feladatukat a járási ügyészek jó része nagyfokú elfoglaltságra való hivatkozással nem hajtotta végre. Példának említem meg az ózdi városi ügyészt, aki hónapokon keresztül nem ellenőrizte az ózdi városi tanács szabálysértési előadójának munkáját. Ugyancsak ezt lehetett tapasztalni a putnoki járási és a kazincbarcikai városi ügyésznél is. Szükséges tehát, hogy az ügyészek munkája szervezettebb legyen, legyen idejük a szabálysértési bizottságok munkájának ellenőrzésére, tanácsadásra, különösen az első időszakban, hogy a szabálysértési bizottságok működésének jó alapja legyen, hogy a dolgozó emberek bizalommal legyenek iránta és támogassák munkájában.

A törvényjavaslat szerint a szabálysértési bizottságok felett a felügyeletet a minisztertanács látja el. A szabálysértési tanács megszűnésével a törvényjavaslat nem jelöli meg közvetlenül, hogy miképpen történik a szabálysértési bizottságok helyi irányítása és összefogása. Úgy gondolom, hogy a törvény végrehajtásáról szóló jogszabálynak pontosabban kell ezzel foglalkoznia.

Fontos, hogy a minisztertanács, különösen a kezdeti időszakban, fokozatosan adjon elvi és gyakorlati segítséget a szabálysértési bizottságoknak.

A törvényjavaslat demokratizmusát, illetve a demokratizálódási folyamat szélesedését nemcsak abban látom, hogy eggyel több bizottság van, amely a dolgozó nép legszélesebb rétegeire támaszkodva intézi az ügyeket, hanem abban is, hogy növeli a tanácsok önállóságát.

Az 1956. évi 16. számú törvényerejű rendelet első szakaszának második bekezdése szerint a szabálysértés miatt kiszabható pénzbírság legmagasabb összege 100 forint, ha a szabálysértést a községi tanács rendelete állapítja meg. Ez azt jelenti, hogy a tanácsok a községben, a helységben elkövetett egyes káros cselekmények megakadályozására tanácsi rendeletet hozhatnak, abban ilyen cselekményeket szabálysértésnek minősíthetnek.

A szabálysértési bizottságoknak fontos szerepük van a megtévedt vagy visszaeső személyek nevelésében. Az eddigiek során kisebb cselekményekért igen komoly börtönbüntetést szabtak a dolgozó emberekre. Ennek megszűnése nagy feladatot ad a bizottságoknak, mert hiszen nem az ügy hivatalos hangú megtárgyalása, hanem főképpen a nevelés a feladatuk. E munkájuk közben a törvények, rendeletek ismerete szükséges, hogy sok esetben türelemmel magyarázzák a törvények betartásának az elkövetők szempontjából való fontosságát is. A szocialista együttélés szabályaira való nevelés társadalmi életünk fejlődését, egyénenként pedig a különb szocialista típusú emberré válást segíti elő.

A szabálysértési bizottságoknak fontos munkájukhoz, mint idősebb testvér, az üzemekben működő társadalmi bíróságok sok segítséget adhatnak példamutatással. Előttem szólott képviselőtársaim már említették, hogy ezek szervezése lassan halad. Erről panaszkodtak a Borsod megyei ügyészek is. Pedig megvan a hatása! A vonaton hallottam, amint egy üzemi munkás ügyét elmesélte. Azt mondta, hogy inkább hat hónapig ült volna, de még egyszer nem állna saját munkatársai elé. Igen restellte, hogy ilyen dolog történt vele.

A szakszervezetek segítsége nemcsak ez esetben szükséges, hanem nevelő tevékenysége különösen fontos az építőiparban. Tudjuk, hogy a nagy építkezéseknél sokfajta ember gyűlik össze. Sajnos ezek között vannak olyanok, akik nincsenek tekintettel dolgozó embertársaik munkájára, tulajdonára. Ilyen helyeken a dolgozó parasztok egyik-másika a munkás-paraszt szövetséget emlegeti. A szakszervezeteknek, a társadalmi bíróságoknak és a szabálysértési bizottságoknak együttesen kell munkálkodniok az ilyen helyeken, hogy államunk létalapját, a munkás-paraszt szövetséget semmi rossz szó ne érje.

Tisztelt Országgyűlés! A tárgyalás alatt álló törvényjavaslat biztosítja a törvényesség további megszilárdítását, szolgálja a demokratizálódás további folyamatát, komoly lépés ezen az úton, így azt a magam nevében, a jogi bizottság által javasolt módosítással elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps).

Alig ült el a taps, a tetszésnyilvánítás, amikor újból felhangzott a fehér asztalok mellől a követelés: - Beszéljen most Hegyi Imre! Halljuk Hegyi Imrét! Nagy taps közepette emelkedett szólásra Hegyi Imre, a Nemzeti Parasztpárt volt megyei vezetője.

- Kedves barátaim!

Az 1949-i választás óta eltelt nehéz időszak után örömteli esemény a mai nap, amikor baráti beszélgetésre jöttünk össze - kezdte beszédét Hegyi Imre elvtárs. - Nemcsak azért jöttünk össze, hogy mint rég látottak örvendezzünk egymásnak, hanem azért is, hogy találkozásunknak az elkövetkező időben eredménye is legyen. Nem arról van szó, hogy a régi jó együttműködési tapasztalatokat pártjaink felélesztésével elevenítsük fel, hanem arról szeretnénk beszélni régi harcos kedvvel, a nemzeti egység jegyében, hogyan munkálkodjunk a Hazafias Népfrontban.

A mai megbeszélésen az őszinteség és az egymás iránti bizalom jegyében kell tanácskoznunk, hogy a továbbiakban semmifajta gyanúsítgatás, bizalmatlanság ne üssön közénk éket. Az őszinteséget senki se használhassa fel becsületes emberek ellen. Az őszinteségről és bizalomról nemcsak beszélni kell. Cselekvésre van szükség. A tett növeli a bizalmat.

Sokat halljuk napjainkban: Soha többé! Ezt mondják, akik hátrányos helyzetbe kerültek. Ezt mondják akik most ébredtek a szörnyű dolgokra, ezt mondják, akik hibát követtek el.

Mi volt nemzeti parasztpárti tagok messziről indultunk el: A haladó parasztmozgalmak, az úgynevezett agroszocialista mozgalmak utódjaként, a népi írók pártjaként láttunk hozzá a munkához. Nagyobb politikai tapasztalat nélkül, de szívvel-lélekkel fáradoztunk a demokratikus erők győzelemért. Cselédekből, kis- és középparasztokból, meg a néphez hű, a nép között élő, a magyar népből származó parasztfiatalok soraiból. - akik a Szabad Szót olvasták - kerültek ki pártunk tagjai és vezetői. Így természetes volt, hogy a parasztpártiak szorosan együttműködtek a kommunistákkal. Szövetkezeti párt is voltunk, mert a népszövetkezetek majd a földműves-szövetkezetek vezetésében nagyon sok párthívünk vett részt.

Az értelmiségiek közül kerültek ki a népi kollégiumok lelkes hívei, vezetői, népi és nemzeti értékeink, hagyományaink gyűjtői, ismertetői. Forró, lelkes hangulat volt sorainkban 1948 tavaszán, amikor VI. s egyben utolsó kongresszusunkat tartottuk. Ott voltak a népi demokratikus országok parasztpártjainak küldöttei is. Milyen felemelő volt, amikor a szocializmusról kezdtünk beszélni, az úgynevezett zöld internacionálé parasztpártjaival szemben, akik a régit akarták visszaállítani!

Sorainkban egyre inkább tért hódított a népfront-politika. Ezidőben, akik a marxizmus-leninizmust magukévá tették, vagy úgy érezték, hogy osztályhelyzetükből előre kell lépni - beléptek a Magyar Dolgozók Pártjába. Mozgalmunk tagjai egyre inkább a DÉFOSZ-ban, földművesszövetkezetekben és az alakuló tsz-ekben tevékenykedtek.

A Népfront 1949-es tavaszi kongresszusa után örömünk sokszor ürömmé vált, mert nem egyszer legjobbjaink mellőzéséről hallottunk. Súlyos hibák történtek a Nemzeti Paraszt Párt tagjaival is.

Bazsó Károly kistokaji kertész, a Magkereskedelmi Vállalat kitüntetett volt vezérigazgatója szintén sérelmet szenvedett. Pedig gyermekei Moszkvában tanultak, s mégis a szövetkezeti gondolat lelkes hirdetője kulák lett. Három holddal kulákká minősítették! Most rehabilitálták, de a helyi vezetők nem akarják visszavenni a maga szervezte és támogatta termelőszövetkezetbe. Kurek Józsefet Kázsmárkról szintén félreállították, pedig példamutatóan dolgozott. Megmutatta, hogy az is lehet lelkes híve a népi demokráciának, a szocializmusnak, aki a múltban községi bíró volt. Megmutatta, hogy nem a funkció, hanem az emberi magatartás számít! Félreállították ezt a gondolkodóm, újságolvasó embert, akinek most önálló javaslata van a tsz nyugdíj kérdésében. Vígh György szegényparaszti politikus Mezőcsáton köztiszteletnek örvend. Az ő és még sok más példája is mutatja, hogy élt bennük a haladás gondolata. Ha ezek az erők szabadon érvényesülhetnek, tsz-eink sokkal jobbak a mainál. S ma elmondhatnánk, amit a csehszlovákok mondanak, hogy nálunk nincsenek rossz téesz-ek, csak jók, jobbak és legjobbak!

Beszélnem kell a sárospataki P. Tóth Józsefről, a mezőgazdasági munka szerelmeséről, a paraszttudósról. Példás családi élete, embersége közismert. Ezért választották meg a hivatalos jelölttel szemben tanácstagnak. A nép ilyen ellenzékisége hasznos. P. Tóth József a kukoricanemesítő, akinek most is holdankint 30mázsa körül fog teremni. 1955-ben segíteni akart az állami gazdaságnak, de nem kellett.

A XX. Kongresszus, a júliusi párthatározat megfelelő légkört teremtett arra, hogy a félreállított, megbántott, vagy az önkény következtében félreállt emberek a közéletben ismét tevékenykedjenek.

Felelősségérzettel, cselekvő hazaszeretettel, a népi segítőkészség kibontakoztatásának előmozdításával kell munkálkodni mindannyiunknak a szocializmus győzelméért. Ez az ország a mi hazánk, itt nekünk kell megteremteni a szocialista társadalmat, Lenin tanításai alapján a magunk képére és hasonlatosságára. Úgy kell ezt cselekednünk, mintha örökké élnénk és magunknak tennénk.

A Hazafias Népfront teendői megszaporodtak. A Hazafias Népfrontot nem végrehajtó szervnek, a tanács küldöncének, vagy a begyűjtési hivatal munkatársának kell tekinteni. Egyetértek és üdvözlöm Gyárfás elvtárs bejelentését, amelyet erre vonatkozóan mondott. Egyetértek azzal, amit erről Németh elvtárs kifejtett. Töltsünk be vezető szerepet a Hazafias Népfront munkájában, a megye társadalmi, politikai életében és hagyományainkhoz híven foglalkozzunk a mezőgazdaság szocialista átszervezésével. Harcolnunk kell a butaság és az embertelenség ellen.

Ma a mezőgazdaságban nagyfokú a gépesítés, betört a technika, megvannak a feltételek a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez. Bocikkal, lovacskákkal csak muzeális tárgyként maradunk meg a világ mezőgazdaságában.

Csak emberi szóval, türelemmel, az önkéntesség, a fokozatosság elvének betartásával kell szerveznünk a nagyüzemi gazdálkodást. Sok a feladatunk a megyében a falusi parasztfiatalok megnyerésében. Támogatnunk kell a népi-kollégiumi mozgalmat.

Bár ősz van, lelkünkben tavaszodik. És befejezésül engedjék meg, hogy felolvassam Ady: 'Új tavaszi seregszemle' című versét:

A Hazafias Népfrontban, a nép javáért, a haza üdvéért, az emberiség békéjéért, a szocializmus győzelméért kell munkálkodnunk és erre ürítette poharát Hegyi Imre.

Tisztelt emlékezők, Felebarátaim!

1945 húsvét vasárnapján a római katolikus templomokban zengett a hozsánna "feltámadt Krisztus e napon, alleluja".

Húsvét vasárnap délutánján a litánia után nagypénteki hangulatban gyülekeztünk mi bogácsiak a falu védőszentjéről, szent Márton püspökről elnevezett templom melletti sírkertben, hogy tisztességgel eltemessük azokat a magyar katonákat, akiket a harci események során községünk határában ért utol a kegyetlen halál. Becsületes magyar hazafiak hantolták ki a 6 magyar katona holttestét, s itt helyeztük őket örök nyugalomra.

Nekem jutott az a szomorú nehéz, mégis megtisztelő feladat, hogy közös sírjuknál búcsúbeszédet mondjak.

Elmondtuk, hogy végső tisztesség-adásukra itt van egy bükkaljai falu apraja, nagyja, itt vannak a szerető férjüket elvesztett hadiözvegyek, az apjukat talán nem is ismerő hadiárváik, gyermeküket szeretettel felnevelő szülők, továbbá testvérek és rokonok.

Itt vannak az aggodalommal reménykedők, akik minden nap figyelik az utat, vagy a hazatért hadifoglyoktól, vagy szerencsésen hazakerültektől kérdezték: "Nem találkoztál az urammal? Fiammal? Testvéremmel? Azt is mondtuk: Bajtársaink nyugodjatok békében, mert Ti egy több évszázados műemlék templom mellett alusszátok örök álmotokat, nem pedig messze idegenben, jeltelen sírban.

1946 húsvétján a közadakozásból felállított síremléknél Jankó István községi bíró mondott beszédet. Ez a síremlék az országban elsők között került felállításra. Bennünket követtek a tardiak 1985-ben az I. és II. világháborús emlékszobrokat társadalmi munkában helyreállítottuk. Október utolsó, vagy nov. első vasárnapján az emlékezés gyertyái és a kegyelet virágai mindkét emlékszobornál mutatják az élő emlékezetet.

Sok családi síremléken a messze orosz földön elhaltak nevei is ott szerepelnek. Egyetértés fogadta az ez évi falugyűlésen azt a javaslatot, hogy a II. világháború áldozatainak nevét véssék márványba.

Október 29-én gondoltuk e táblákon szereplők neveinek köztudatba vitelét, hogy együtt emlékezzünk rájuk.

A körülmények alakulása folytán ma 1989. november 11-én tartjuk a megemlékezést a szent Márton-napi búcsú napján, amikor egy 45 évvel ezelőtti szomorú eseményre is emlékezünk: a II. világháború Tard felől egy, a Jató-tetőn robbant gránáttal elérte szülőfalunkat.

Magyarországon sok a sírkereszt, halljuk és olvassuk. De minden magyarnak, aki a háborúban halt meg, van-e nevével jelölt sírkeresztje? 1984-85-ben már hangzott el biztatás a mostani emléktáblák felállítására. Mindazok ellenére, hogy az elmúlt 45 év szigorú esztendeiben is tettük amit lehetett, de 5 évvel ezelőtt még nem voltunk elég bátrak és a korábbi tetteinkhez következetesek. Mentségünkre legyen az általános légkör gátolta a nyilvános emlékezést.

Mennyi is hát ez a sok sírkereszt? Európában 50 millió áldozata van a II. világháborúnak. Ebből 20 millió a Szovjetunióban, 10 millió Németországban, 6 millió Lengyelország vesztesége, Jugoszláviáé 1.7 millió. Magyarország másfélmillió embert vesztett el. Ha a lakosság létszámának arányában számolunk, akkor is súlyos az ember-veszteségünk, mert egy 171-ezer km² -en elterülő ország és egy 15 milliós nép vesztesége ez.

A zsidó vallású magyarok száma 800 ezer volt ezen a területen, közülük 563-ezret semmisítettek meg mint munkaszolgálatost, vagy a haláltáborokban és a gázkamrákban. A Dónnál 150-ezer magyar katona halt értelmetlen halált, 30 ezer esett fogságba.

Áldozatok ők, mert az akkori hatalom a Dón-hoz küldve leírta őket a magyar népből. Az ő fiatal életük pusztulása volt az ország gyarapodás ára. A 2. Magyar hadseregben főleg nincstelenek, zsidó munkaszolgálatosok és a tisztikarban falusi néptanítók és városi kis tisztviselők vesztették életüket.

Bogácsiak közül az I-ső világháborúban 87 férfi halt meg, a II-nak pedig 86 áldozata van, köztük 69 katona, 8 polgári személy és 9 elhurcolt zsidó vallású polgártársunk.

Én a II. világháború áldozatai közé sorolom azokat is, akik hadifogságból hazajőve a debreceni feltáplálás után is 40-50 kg-os testsúllyal érkeztek otthonukba, és 2-3 év múlva kikísértük őket a temetőbe.

Hol vesztette el másfélmillió magyar ember az életét? A frontokon, a bombázásoknál, hadifogságban, büntető lágerekben, gázkamrákban. Felkoncolták azt, aki nem fogott fegyvert, vagy bujkált mert itthon akart maradni. Újvidékért 50-ezer magyart végeztek ki, Csehszlovákia magyarságát 4-éven át jogfosztottá tették és azt ottani magyar néptanítókat, papokat mint Csehszlovákia munkaerő ajándékát a Szovjetuniónak adták.

A román vasgárda ezrével gyilkolta Erdélyben a székelyeket. Kárpátalja magyar falvaiból a férfilakosság nagy részét, "egy kis robotra vitték" s néhány év múlva csak mutatóba tért valaki haza közülük.

Európában Hitler a zsidóságot pusztította, Kelet-Középeurópában pedig Sztálin parancsára és a szomszédos országokban jóváhagyásával a magyarokat. Itthon pedig Rákosi és csoportja utolsó csatlósnak és bűnös nemzetnek bélyegzett bennünket. A Szovjetunió elleni harcban a szlovákok és románok után léptünk a háborúba, itt valóban utolsónak csatlakoztunk. Mi tisztelettel, és az emberségtől indíttatva gondozzuk a szovjet és román katonák, de az amerikai, angol és a bolgár katonák sírját is. 1939-ben mi adtunk menedéket majd 200 ezer lengyelnek és nagyon sok francia hadifoglyot menekítettünk. A magyarok ott voltak a hitleri fasizmus elleni küzdelem minden harcmezején, mégis mi vagyunk a világháború bűnösei Egyúttal a legnagyobb vesztesei.

Amikor elhaladunk e síremlék előtt, akkor gondoljunk azokra a magyarokra, akik Európában bárhol, de különösen Franciaországban, Belgiumban, Dániában, Romániában és Jugoszláviában, a hadifogoly táborokban nyugosznak, főleg azokra, akik jeltelen sírban pihennek.

Mi joggal várhatjuk el Európától, hogy ahol a II. világháború áldozatai alusszák örök álmukat, azt az Ember tisztelete szellemében gondozzák, és hozzátartozók meglátogathassák sírjaikat.

Az utóbbi 50 év minden tragédiáját ki kell beszélni magunkból, hogy békés belenyugvással emlékezhessünk és élhessünk.

Európa népei sorra békélnek meg egymással. A németek a franciákkal már régen kibékültek. Napjainkban a lengyelekkel békülnek. Mi magyarok is örülnénk, ha a szomszédaink gyűlölete eltűnne és helyette jó-szomszédságban élnénk.

A halottak - különösen a háború áldozatainak emlékét - a világon mindenütt tisztelet övezi. A győzteseknél a nemzeti önérzete táplálja, a veszteseknél a szörnyű szenvedésekre emlékeztet azzal a kívánsággal, hogy soha többé ne legyen háború.

A mai időkben sokszor elhangzik ez. Mi magyarok sokat szenvedtünk. A halálba hajszoltakra emlékezés egyéni és családi fájdalom, de kihat a társadalom közérzetére is. Nekünk már nincs elherdálni való időnk, erőnk, és emberünk sem. Így a mai gyorsuló, viharos és zavaros időben okosan kel állást foglalni. Ez ma lehetséges és élni vele nemzeti kötelesség. Idegen érdekekért a jövendőben egy magyar sem haljon meg.

Áldozatainkra gondolva, bizonyára többen feltettük magunknak a kérdést, vajon mi volt az utolsó szavuk, gondolatuk? Bizonyára a szülőföldre, az embermelegben felnevelő szülőfalura gondoltak. De kinek a nevét mondták, sóhajtották, vagy erő híján már csak gondolták utoljára. A kínnal világra hozó édesanyáét, a szeretett hitvesét, az imádott menyasszonyét. Az először hallott édesapám megszólítás örömét adót, vagy az őt még nem is ismerő gyerekét, az egy fészek melegében felnevelkedett testvérekét, a keresztszülőét, a rokonokét? Nem tudjuk.

1945-ben e sírnál mi már a névsorban szereplők közül sok földinket elsirattuk. Most temetjük őket. Ahogy a temetésen elhangzik az elhunyt keresztneve, most hangozzék el a fiatalok ajkáról teljes nevük, ahogy mi ismertük őket, jelezve, hogy köztünk vannak és most már így maradnak mindannyiunk szeretetében, tiszteletében és a következő nemzedékek emlékezetében is.

Tisztelt Emlékezők! A nevek elhangzása után hallgassuk meg Timkó István plébános úr értük szóló imáját, majd az éneket, és ezután Grieg norvég zeneszerző gyászzenéje mellett gyújtsuk meg az emlékezés gyertyáit és helyezzük el a szeretet virágait.

Elnök Asszony! Tisztelt Ünnepi Közgyűlés!

A honalapítás 1100. és az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc 40. évfordulója alkalom arra, hogy néhány gondolattal emlékezzünk a magyar szabadságküzdelmekre.

A XVII. században Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököli Imre vezetésével bontakozott ki harc a szabadságért.

A török kiverése után, a korabeli Magyarország és Erdély népe vallási, nyelvi és társadalmi különbség nélkül egyaránt elviselhetetlennek tartotta a Habsburg dinasztia uralmát, felsővadászi II. Rákóczi Ferenc állt a szabadságharc élére és nagyságos vezérlő fejedelemként a függetlenség, a társadalmi haladás, a nemzeti és az egyetemes érdekegység, a hazaszeretet és erkölcsi nagyság egységét megteremtő személyiségévé vált a magyar történelemnek. A Habsburg-házat Ónodon detronizálták.

1848-ban Európában a feudalizmus utolsó bástyáin is a bomlás jelei mutatkoztak. Különösen súlyos helyzet alakult ki Magyarországon, ahol a polgári átalakulásért folytatott küzdelem összefonódott a nemzeti függetlenségért folytatott harccal.

A bécsi forradalom hírére Magyarországon is felgyorsultak az események és 1848. március 15-én Pesten kirobbant a polgári forradalom. A márciusi ifjak a Pilvaxban összeállították a "Mit kíván a magyar nemzet" 12 pontját. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén Petőfi elmondta a Nemzeti dalt. E két írás volt a szabad magyar sajtó első terméke. A reformkoron nevelkedett politikusokból gróf Batthyányi Lajos vezetésével megalakult az első felelős magyar kormány.

Az áprilisi törvények szentesítették a feudalizmus felszámolását. Megtörtént a jobbágyfelszabadítás.

A bécsi forradalom leverése után a Habsburg uralkodó ház a magyar polgári és függetlenségi törekvések ellen fordul és kezdetét veszi az 1848-49-es szabadságharc. A szabadságharc csúcspontján, 1849. április 14-én a debreceni református nagytemplomban Kossuth javasolta: "A Habsburg-Lotharingiai-ház a magyar nemzet ellni árulása, hitszegése és fegyverfogása miatt minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik."

A magyar szabadságharc leverésében Ausztria egy biztos szövetségesére, arra az orosz cárra számíthatott, akinek a hadserege legerősebb volt Európában. Az orosz szuronyok olyan túlerőt jelentettek, amelyek előtt a szabadságharc hadserege kénytelen volt letenni a fegyvert. Világost szörnyű megtorlás követte.

A magyar szabadságharc kiváló tábornokait 1849. október 6-án Aradon kivégezték. Erre a sorsra jutott az ország első miniszterelnöke is.

Tisztelt Ünnepi Közgyűlés!

A második világháború után létrejött status quo kölcsönös tiszteletben tartása tette lehetővé a két szuperhatalom közötti konfliktus, a harmadik világháború elkerülését.

Ma is vita a világban; mi történt Magyarországon 1956-ban? A földreform végrehajtásának és más, a demokratikus haladást szolgáló ténykedés után a világ magyar csodáról beszélt. 1947-től, méginkább 1949 után, a sztálini diktatúra kegyetlenségeit, az emberi méltóság megalázását kellett elszenvedni.

1953-ban Nagy Imre kormányprogramja reményeket ébresztett. Az 1954-55-ös visszarendeződés ellen lépett fel a pártellenzék, 1956 márciusában egy pártaktíván, Litván György tanár szemébe mondta Rákosinak: "A magyar nép nem bízik tovább Önben".

A szellemi szabadságharcban élenjáró Írószövetség erősítette a magyar irodalmi kultúrában jelenlévő hagyományt, amely évszázadokon keresztül a fejlődést szolgálta. Mellettük a Petőfi Kör és az egyetemisták vitái voltak a kisugárzó fórumok. Az Irodalmi Újságban sok munkás írása jelent meg.

Az 1956. október 23-án az egyetemisták kezdeményezte felvonulás hamisítatlan márciusi szellemben a lengyelek melletti kiállással, Bem apó szobrának megkoszorúzásával folytatódott. Rákóczi lengyel földön bontott zászlót, 1849-ben a lengyel Bem József a magyar szabadságharc legendás hírű tábornoka volt. Sztálin a lengyel és a magyar nép gerincét akarta megtörni. Nem sikerült. 1956-ban sem.

A forradalmat nem tervezik, az spontán kitör. A lázadó értelmiség a társadalom mélyén elhangzott számonkéréseket fogalmazza meg és teszi ismertté. A Gerő beszéd, majd az ÁVH-s sortüzek és a szovjet beavatkozás olaj volt a tűzre. A felvonulás forradalommá, szabadságharccá alakult. A különböző forradalmi szellemű bizottságok, munkástanácsok március 15-i módra követeléseiket pontokban fogalmazták meg. A tét a szabadság volt.

A felkelőket erősítette a nyugati közvélemény szimpátiája, de a nyugati újságíróknak fölpanaszolták a megígért segítség elmaradását. A társadalom nagyobb része az ENSZ beavatkozását remélte, mint konfliktusrendező fórumét.

Az írók a forradalom tisztaságára felhívták a figyelmet, mondván a személyi bosszú távol áll tőlünk. Sok irodalmi alkotás született a forradalomban. A legismertebb Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról, Tamási Lajos: Piros vér a pesti utcán c. verse és Németh László: Emelkedő nemzet c. publicisztikája.

Az Írószövetség november 3-án segélykiáltást intézett a világ íróihoz, 4-én hajnalban "Segítsetek, segítsetek" felkiáltással a világhoz fordult. November 12-én kiáltványt adott ki a magyar néphez. December 28-án pedig Tamási Áron fogalmazta "Gond és hitvallás" címen ünnepélyes állásfoglalást tett közzé.

E történelmi ünnepen, születésének 100. évfordulója évében okvetlenül szólni kell Nagy Imréről, a forradalom és a nemzeti kormány miniszterelnökéről.

Az ország közvéleménye, mint földosztó minisztert ismerte meg. 1945 elején Vorosilov szovjet marsall - a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke - száz tolmácsot kért Nagy Imrétől, hogy a Vörös Hadsereg mielőbb végezzen a földosztással. Nagy Imre önuralmat erőltetve magára, azt válaszolta: "Minek foglalkoznánk a földosztással, amikor előttük áll Bécs, Prága, Berlin felszabadítása. Hogyan válhat nagykorúvá a magyar falu, ha nem bízzuk a népére az ország legrégibb és legfájóbb sebének orvoslását, ha nem gyakorolhatja a népszuverenitás elvét".

Az 1953. július 4-i kormányprogramja hallatán, a magyar történelem nagyszerű pillanatában az egész ország boldog volt. Nagy Imre nem csak ízes dunántúli tájszólása folytán volt megnyerő. Beszédében érezni lehetett a jószándékot, de a népet az is örömmel töltötte el, hogy valaki végre kimondta az igazságot. A történelem Nagy Imrére szabta ezt a feladatot.

Kommunista politikus volt. A rendszeren belül maradva, vitatkozva szállt szembe a zsarnoksággal. 1947-49. között alternatívát akart találni a szovjet modellel, az általa megismert sztálini diktatúrával és a szovjet kelet-európai terjeszkedéssel szemben. Sajátos, egyéni módon folytatta küzdelmét akkor is, amikor 1955-ben kizárták a pártból. Nem gyakorolt önkritikát, hanem vitatkozva hangoztatta az igazságát. Ebben rokon a szintén mártírhalált halt Bajcsy-Zsilinszky Endrével, aki a szélső-jobbról indult el és ellenállt a rátörő fasisztáknak.

Nagy Imre 1956-ban szembeszállt a szovjet birodalommal. Igyekszik megértetni a szovjet vezetőkkel, hogy a népfelkeléskor az egész ország mozgásba jött és el kell fogadni, amit az emberek akarnak. A nép a szocializmus mellett van.

Amikor látta, hogy a birodalom nem érzékeli a változásokat, Nagy Imre elismeri a több-pártrendszer létjogosultságát, mert az egypártrendszer megakadályozta a demokratikus néphatalom kibontakozását. Kilépett a Varsói Szerződésből. E két világtörténelmi tettével a forradalmi magyar nép mellé állt, a nemzet kívánalmait teljes határozottsággal magáévá tette. Nem felejtette el, hogy őt a nép hívta meg miniszterelnöknek.

Alakja túlnő a magyar történelmen. Külföldön kultusza alakult ki. November 4-i beszéde után diplomácia téren partnernek tekintették. A bíróság előtt "kegyelmet nem kérek" szavait úgy értelmezték, hogy elpusztította önmagában a pártfétis maradványait. Már kivégzése előtt egyet jelentett Nagy Imre és a forradalom, Nagy Imre és a felkelt nép. 1986-ban az Egyesült Államokbeli Bostonban, ahol annak idején Kossuth beszélt, közadakozásból egy öt méter magas emlékművet állítottak 1956 emlékére. 1988-ban a párizsi Pere Lachaise temetőben 56 mártírjai, 1993-ban a franciaországi Giromayban Nagy Imre emlékére állítottak emlékművet.

1989. június 16-án Nagy Imre és mártír társainak temetésén, százezernél többen vettek részt a Hősök terén, a televízió képernyői előtt pedig milliók adóztak nemzeti egységben kegyelettel a forradalom és mártírjai emlékének. A temetésen gyászoltunk, de 1848 márciusának szellemét és annak a rendszerváltásnak a levegőjét éreztük, amely végül megvalósította 1956 követeléseit: szabaddá, függetlenné, demokratikussá vált Magyarország. Kikiáltották a köztársaságot.

A magyarországi 1956-os forradalom Európa egyetlen nemzeti, népi és sztálini diktatúra ellenes forradalma volt, amely 1989-hez vezetett.

Nálunk kezdődött a földindulás a Varsói Szerződésen belül. A magyar társadalom a legjobban, leghatékonyabban és konszenzussal tudott a szovjet összeomlás után tevékenykedni, mégpedig 1956 követeléseinek megvalósításával. A szovjetek kivonulása után az ország független lett. Szabad választáson létrejött több-pártrendszerrel, parlamenti demokráciával, jogállamban fejlődik a demokratizálódás. Az ország sorsáért a nép és a kormány felelős. Felzárkózóban vagyunk Európához.

1956 a magyar nép nagy érdeme. Megismételhetetlen Jelentőségét még ma sem ismerjük kellően.

33 év alatt kegyetlen megtorlás, hallgatás, torzítás és rágalmazás volt a forradalom áldozatainak és hőseinek az osztályrésze.

A mai fiatalok nem kötelező ideológiaként és frázisokból akarják megismerni, hanem konkrét életszerű ábrázolással. Hűséggel kell az 56-osok emlékét ápolni és az élők gondjait intézni. A negyven év körüli ifjú történész nemzedék illúziók nélkül, reálisan vizsgálja az elmúlt évtizedeket, megőrizve a hitet a forradalomban.

Az 1956-os magyar forradalom egyedülálló és kiemelkedő volta alapján, a világ közvéleménye előtt erősítette a magyar nép becsületét, európai elhivatottságunk hitelét.

Tisztelt Emlékezők!

1997. augusztus 5-én de. 10 órakor Budapesten a Kerepesi Temető 33-as parcellájában Somogyi Imre halálának 50. évfordulójára emlékeztünk.

Ott voltak a szülőfalu, Abony város küldöttségében a rokonok, a róla elnevezett ált. iskola igazgatója és néhány diákja, cserkészek az iskola zászlajával. Somogyi Imre fogadott leánya Kurtán Sándorné - Erzsi - és férje aki Kekkonen finn elnök elnöksége idején Finnországban volt Magyarország nagykövete. A volt Győrffy István Népi Kollégiumot Győrffy Sándor történész, Szűcs Ferenc ny. altábornagy, dr. Pál József az Országos szövetkezeti Tanács titkára és Gyenge Zoltán, a Budapesti Közgazdasági Egyetem ny. egyetemi tanára képviselték. Népfőiskolások is megjelentek.

A sírnál Györe Pál Abony város jegyzője méltatta Somogyi Imre munkásságát, benne Tiszaladánnyal való kapcsolatát is és utóéletét. Vitányi Iván országgyűlési képviselő Somogyi Imre munkásságából a mára hasznosítható üzenet felfogását és azok alkalmazásának fontosságáról beszélt. Jómagam mint aki régóta járok Tiszaladányba, félig-meddig tiszteletbeli ladányiként, felhatalmazást éreztem arra, hogy Somogyi Imre és a tiszaladányiakkal való kapcsolatáról beszéljek.

Somogyi Imre minden bizonnyal 1939-ben járt először az akkor Szabolcs vármegyéhez tartozó taktaközi Tiszaladányban. Győri Elekkel, a magyar Brueghellel - a foglalkozása kovácssegéd volt - és Darvas Józseffel együtt szervezték 1940. pünkösdjén az író-paraszt találkozót. E nagyjelentőségű találkozóról Móricz Zsigmond a rádióban beszélt, a Kelet Népében írt szerkesztői üzeneteket is küldött a Tiszaladányiaknak. Kovács Imre a Szabad Szóban "Pünkösd Tiszaladányban" címmel tudósított.

Somogyi Imre az 1942-ben a Magyar Élet kiadásában (Püski Sándor) megjelent "Kert-Magyarország felé" című könyvében a 38. oldalon fényképekkel igazolja, amint az írók szövik a hasurát, a 49. oldalon pedig a tiszaladányi lányok láthatók. Az 50-51. oldalon pedig arról ír, hogy Tiszaladányban szinte az egész falu hasura-gazdálkodást folytat. Név szerint említi M. Csikai Lászlót és Miklóst, valamint Jenei Lászlót. Barátaikkal együtt ők voltak a találkozó helyi szervezői. Azt is írta, hogy Borsodban Hejőpapi községben Sztankovits Kálmán és Szabó Bertalan voltak a hasura gazdálkodás úttörői.

1942-ben volt egy másik találkozó is Tiszaladányban, ezen részt vett Vitányi Iván a Sárospataki Református Kollégium regőseivel együtt. Veres Péter "Ha nem lehettél szálfa" c. versét ekkor is majd később egy tokaji írótábor ladányi megnyitóján, amikor a művelődésről tartott előadást, elszavalta.

Az 1940-es és 42-es tiszaladányi író-paraszt találkozó emlékére szerveztük, ketten Darvas Józseffel, a tokaji Írótábort. Ha 1940-ben és 42-ben írók és parasztok nem találkoznak, akkor 1972-ben nem indul a Tokaji Írótábor.

Az első Tokaji Írótábor után Darvas József "Töprengés Móricz ürügyén" címmel terjedelmes írást tett közzé a Népszabadságban. Ezen írás Darvas: "A léleknek kenyere" c. könyvében található. Azt írja, hogy a Borsod megyei népfront szervezte az Írótábort. Az 1940. május 10-11-12-én megtartott tiszaladányi pünkösdi író-paraszt találkozón tudták meg, hogy Hitler lerohanta Nyugat-Európát. Móriczon a hír hallatára a roskadtság látható volt. Ebben az akkor Szabolcs vármegyéhez tartozott 1500 lelkes faluban, ahol írók és parasztok a majdani független demokratikus Magyarországról folytattak eszmecserét Móricz szinte kivirult. Somogyi Imre olyasmit mondott, hogy különösen a faluval kell sokat törődni. A népnek is otthont adó és a falut is felemelő Magyarországot kell teremtenünk.

Darvas ebben az írásában a következőket írta: a szellemi pezsgésen túl az egész emberi közeg is vonzó volt. A gátak közül kitörni akaró bátor, szabad szellemű közösség volt, mert a község vezetőit is magához "idomította". Megőrizte a múltból a jó értelmű, "patrialkális" szellemet feudális szolga-alázat nélkül, amelyhez felnőtt a kisparaszti polgárosodás szabadabb magatartása. Mindezek alapján a "patrialkális demokratizmusnak" egészen érdekes, izgalmas légköre jött létre. A belterjes gazdálkodásban megvalósították kicsiben, szerényen, szegényesen némely népi író álmát, a Kert-Magyarországot.

Darvasék példának tekintették Móricz Zsigmond írói alap magatartását, azt a szellemiséget is, amely megőrizte és tovább adta nekünk a magyar irodalom legnagyobb örökségét, a nemzeti és társadalmi sorsproblémák iránti érzékenységet.

1943-ban Szárszón Somogyi Imre Erdei Ferenc előadásából szintén a sorsproblémák hangsúlyozását emelte ki.

Darvas a már idézett írásában méltatta Somogyi Imre munkásságát is. 1972-ben a cikk írása előtt néhány héttel Somogyi Imre halálának 25. évfordulóján sírjánál a családtagok és 10-15 barát emlékezett rá. Őstehetségű szobrászként nem adta el magát, nyomorgott és tanult. Komolyan vette, hogy a népet tanítani kell, politikára, irodalomra, belterjes gazdálkodásra. Az idő parancsára fegyveres ellenállóként is harcolt.

A tiszaladányiak jó tanulók voltak. A Szabad Szó szinte minden házba járt. Az itt járt írók vendéglátóiknál ott találták a könyvüket. Az 1943-as szárszói konferencián M. Csikai Miklós, Nagy Piroska és György Ilona képviselték Tiszaladányt. Sárospatakon több ladányi vett részt az Újszászy Kálmán vezette Népfőiskolán. Kapcsolatban voltak a népi kollégistákkal is. 1960. aug. 28-án az 1940-es találkozó 20. évfordulója évében Veres Péter inspirálására és Darvas javaslatára Győri Elek sírjánál elénekeltük a 90. zsoltárt. 1984. nov. 16-án a község felszabadulásának 40. évfordulóján, a 80 kvalifikált Tiszaladányból elszármazott értelmiségiből nagyon sokan voltak itthon.

1966. augusztus 17-én a Győri Elek Művelődési Házban 90 író jelenlétében Pomogáts Béla írószövetségi elnök és a Tokaji Írótábor Kuratóriuma elnöke javaslatára szintén elénekeltük a 90. zsoltárt.

1997. január 23-án a Darvas József Ált. Iskolában a Magyar Kultúra Napján nemcsak a Himnuszra és írójára Kölcsey Ferencre emlékeztek, hanem az 1940-ben és 60-ban itt járt Veres Péterre is, születésének 100. évfordulója évében. Az emlékezők Bényei József a község szülötte, Veres Péterről írt verseit mondta el, Berecz József, mint szabolcsi születésű újságíró a hajdan volt szabolcsi Tiszaladányra emlékezett, Hegyi Imre a Himnuszról és Veres Péter tiszaladányi kapcsolatairól szólt.

Most a 25. alkalommal összejött Tokaji Írótábor és Somogyi Imre halálának 50. évfordulója adott alkalmat, hogy a ladányi temetőben és a Somogyi Imre utcában emlékezzünk dicső elődeinkre.

Somogyi Imre sírjánál azt is elmondtam, hogy a mai napon Tiszaladányban a Somogyi Imre utcában, mert ezzel is megtisztelték hajdani igaz barátjukat a ladányiak, emlékezünk rá.

Ismét Darvast idézem, a népiekkel lehet pörölni, elégedetlenkedni, megtagadni, csak vegyék át a Móricz-i írói magatartásnak a mélyebb értelmét, a korhoz méltóan és korszerűen.

Tiszaladánynak gazdag öröksége van. Nem sok magyar falu dicsekedhet ilyennel. Az utóbbi évek kissé szétziláltak bennünket, de meg kell ráznunk magunkat. Ne hagyjuk magunkat alattvalóvá tenni, zülleszteni. Meg kellene próbálni a múlt ápolásával az írói üzenetek felhasználásával tudatosan építeni a jövőt.

Tisztelt 28. Tokaji Írótábor!

Ebben a megszólításban és köszöntő mondatban benne van a tízéves Tokaji Írótábor Egyesület köszöntése is. A Tokaji Írótábor gyökere Tiszaladányban van, mégpedig 1940. május 11-12-én pünkösdkor, Kovács Imre Szabad Szó-beli tudósításának címe: Pünkösd Tiszaladányban. Móricz Zsigmond vezetésével, Somogyi Imre, Darvas József, Kovács Imre és Veres Péter vett részt e találkozón. A helyiek részéről Győry Elek, a "magyar Brueghel" az élen jeleskedett a vendéglátásban. Hitler ekkor rohanta le Nyugat-Európát. Tiszaladányban írók és parasztok, a hasura-gazdálkodás mellett (a fólia elődje) majdani független, demokratikus Magyarországról folytattak eszmecserét, felelősséggel. Somogyi Imre ekkor mondotta: a népnek is otthont adó hazát kell teremtenünk. Este az író-vendégek nagy lelkesedés közepette olvastak fel műveikből, fejtették ki véleményüket egy-egy magyar sorskérdésben. 1960. augusztus 28-án a 20. évfordulóra emlékeztünk Tiszaladányban. Ezen előzmények után, mint magyar népi irodalmi örökségre alapítottuk Darvas Józseffel az 1972-ben indult Tokaji Írótábort. 1989-90-ben egyetemessé vált a Tokaji Írótábor. Az egyetemességben jelen van népi irodalom is. Tiszaladányban 2000. május 11-12-én az 1940-es találkozó 60. évfordulóján a szervezésben jeleskedő Somogyi Imrére, a "kert-Magyarország" biciklis apostolára, emléktábla állítással méltó módon emlékeztek. Ezúton mondok köszönetet Hámori József miniszter úrnak a tiszaladányiak nevében, amiért jelentős összeggel támogatta kérésüket. Így a helyi magyar népi irodalmi örökség ápolására az ünnep méltóságával készülhetnek. (Taps.)

1940. június 4-én Budapesten az Uránia Mozi előtt állt Móricz Zsigmond könyves asztala. Akkor megjelent "Magvető" című gyűjteményét a magyar irodalom élő könyvének, kis-bibliájának nevezte és a magyar népnek, a teljes magyar ifjúságnak ajánlotta. Erről beszélgetett Szabó Dezsővel és Szabó Pállal. Megvettem a könyvet és a szerző dedikálta.

Később Szabó Pál főszerkesztővel együtt haladtunk a Szabad Szó szerkesztőségébe. A Múzeum körúton találkoztunk Veres Péterrel. "Hegyi Imre Dél-Borsodból. Parasztpárti és ír a Szabad Szóban is". "Örvendek". Nyomban dedikálta "Gyepsor" című könyvét, majd a Tiszaladányban rendezett pünkösdi író-paraszt találkozóról beszélt. Kovács Imre írt róla a Szabad Szóban - mondta Szabó Pál. Olvastam, fűztem hozzá "Pünkösd Tiszaladányban" ez a címe. Jól megjegyeztem.

Pünkösd 1940-ben május 11-12-re esett. Somogyi Imre és Darvas József szervező munkája nyomán Móricz Zsigmonddal az élen Pestről eljöttek a szervezők, és Kovács Imre "A néma forradalom" című könyv írója. Veres Péter Balmazújvárosból biciklin érkezett. A tokaji vasútállomáson hallották a lehangoló hírt: Hitler nekirohant Nyugat-Európának. A ladányiak lelkesen fogadták a vendégeket. A délutáni eszmecserén nemcsak a hasuragazdálkodásról (a fólia elődje), hanem a majdani független demokratikus Magyarországról is beszélgettek. Somogyi Imre szépen fogalmazta: "a népnek is otthont adó hazát kell teremtenünk". A taktaközi parasztok és az író vendégek felelősségteljesebben gondolkodtak az ország sorsáról, mint a hatalmon lévő, a három millió nincstelen sorsa iránt érzéketlen urak. Móricz Zsigmond naphosszat járta a falut, beszélgetett, jegyzetelt. Az irodalmi esten felolvasta "A hét krajcár" című elbeszélését. Élénk kulturális élet folyt ebben a Tisza-menti faluban. Saját erőből építettek művelődési házat és a 70-es években Győri Elekről, a község szülöttéről, "a magyar Brueghel"-ről nevezték el. Ő csábította Ladányba a másik őstehetséget, a szobrász Somogyi Imrét, aki mellesleg Kert-Magyarország biciklis apostola volt. Ladányban is kertészkednek, mondta Győri Elek.

1942-ben Sinka István, Nagy István Kolozsvárról, Gulyás Pál Debrecenből, Balla Péter népzenekutató és az akkor már híres Püski könyvkiadó házaspár Pestről látogatott Tiszaladányba.

A két látogatás után M. Csikai Miklós különböző lapokban tájékoztatta az országot Tiszaladány előrehaladásáról. Írásait veje, dr. Bényei Miklós Szinnyei-díjas irodalomtörténész könyvtáros "A népi írók árnyékában" című könyvben gyűjtötte össze.

1950-ben az 1500 lakosú Tiszaladányt Szabolcs-Szatmár megyétől Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez csatolták. Parasztpártiként, a "Márciusi Front"-tól népfrontosként, megyei tanácstagként, képviselőként sokszor voltam Tiszaladányban. Megismerkedtem a találkozók szervezőivel, M. Csikai Lászlóval, testvérével, Miklóssal és Jenei Lászlóval.

1960-ban a ladányiak általam üzentek Darvasnak: jó volna megint beszélgetni. Ez időben folyt a tsz szervezés. Ladányban még tszcs sem volt. A ladányiak Szabó Pált faggatták, mert úgy hallották, ő már Biharugrán belépett a tsz-be. Veres Péter azt mondta: neki főleg a szervezés módszere, mármint az erőszakosság nem tetszik. 1961 tavaszán megalakult a Magyar róna Mg. Tsz. Darvas megírta a "Részeg eső" című könyvét, amely Völgyes-Tiszaladányban játszódik és egy temetésen felhangzik a 90. zsoltár.

1971-ben ismét megbízatást kaptam. Kedvező változások és előrehaladás van a falun. 1972-ben e beszélgetés alapján alapítottuk meg Darvas Józseffel a Tokaji Írótábort. 14 alkalommal rendeztük Tiszaladányban a megnyitót. A két írótábor közötti időben több író látogatott Tiszaladányba író-olvasó találkozóra. Barátságok szövődtek. Tiszaladány olvasható volt a Magyar Hírlapban, a Magyar Nemzetben, hallható volt a Kossuth Rádióban és látható a televízióban. A hajdani sárospataki diák, Vitányi Iván, mint a művelődésről szóló téma előadója a táborban elszavalta Veres Péter: "Ha nem lehettél szálfa" című versét, ismét nagy siker közepette. A Bényei fiúk édesapja után Bényei Miklóst választották tanácselnökké. Amikor Sári Gyula meghalt, akkor pedig tsz elnökké. Csikai István ült a tanácselnöki székbe. Fekete Gyula - a tábor meghatározó egyénisége - mondta is: Tiszaladányban megtörtént a politikai váltógazdálkodás. E faluban ezt a két nevet nagyon sokan viselik. Másfél évtized alatt az 1940-es szervezők helyébe a közép nemzedék képviselői léptek. Mellettük ott volt Takács Gáborné Cserés Julcsa néni. Ő is ott van Fekete Gyula: "Történelem magnószalagon" című könyvében. Leánya, M. Csikai Miklósné Takács Piroska versben örökíti meg az 1940-42-ben itt jártak áldásos tevékenységét. 1996-ban, a Tokaji Írótábor 25. évében már kilencven író látogatott el Tiszaladányba, és a katolikus Pomogáts Béla kérésére a ladányiakkal együtt énekelték a kilencvenedik zsoltárt. 1997-ben az 1940-es szervezők, majd későbbi - sajnos korán elhalt - támogatók sírjait koszorúztuk meg, Sári Lászlóét, Kovács Gáborét.

A harmadik nemzedék - Benkő Ferenc polgármester, dr. Liszkai Ferenc állatorvos, a Tiszaladányiak Baráti Körének elnöke, dr. Bárány Istvánné Géczi Ágnes iskolaigazgató és Violáné Nagy Zsuzsanna református lelkészasszony - a Magyar Kultúra Napját használja fel az emlékezésekre: Veres Péter születésének 100. évfordulóját, Darvas József halálának 25. évfordulóját. Bényei József költő, a község szülötte a Himnuszról tartott elemző előadást. Ők szervezték az 1940-es találkozó 60. évfordulóján az emlékezést, Somogyi Imrének emléktáblát állítottak. 2000. december 29-én Hámori József miniszter jelentős anyagi támogatásával felállították a népi irodalom Emlékfalát. 2001. augusztus 13-án díszpolgárrá avatták: Püski Sándor könyvkiadót, dr. Csikai Gyula atomfizikus, akadémikust, a község szülöttét és Hegyi Imrét, a Tokaji Írótábor még élő alapítóját. 2002-ben Louis Bishof urat, svájci állampolgárt és feleségét - Tiszaladány jótevőit - és dr. Csikai Miklós kultúrpolitikust, a község szülöttét. 2003. augusztus 9-én dr. Bényei József költőt, nyugalmazott újságfőszerkesztőt, a község szülöttét, 2004-ben Cserés Miklóst, a Magyar Rádió rendezőjét halála után, 90. születésnapi évfordulóján tisztelik meg a díszpolgári címmel.

Az elmúlt 31 év alatt Sáray Lászlóval, a Tokaji Művelődési Ház hajdanvolt igazgatójával és a Hazafias Népfrontnál helyettesemmel gyakran megfordultunk és beszélgettünk a tiszaladányiakkal a mindig soron következő Tokaji Írótábor témájáról és annak helyben való hasznosításáról, különösen az olvasómozgalom és a honismeret, a településpolitika körében. Ma ő a Tokaji Írótábor Egyesület kuratóriumának a titkára.

Miután a ladányiak díszpolgári címmel tiszteltek meg, azóta az összejöveteleken mindig kedves földieimnek szólítom a megjelenteket. Szabó Zoltánnak, a "Tardi helyzet" című könyv írójának "Szerelmes földrajz" című könyvében szép gondolatokat találtam a földi szavunkkal kapcsolatban. Ő ugyanis a szülőföldre utalt vele. Én a dél-borsodi Bogácsról származom, de az 1940-es szervezőkkel a népi írókon nevelkedve, közös az élményünk, a teremtett hangulat, amelyek életünket körülvették. Én ennek alapján kapcsolódom Tiszaladányhoz.

Benkő Ferenc polgármester úr az Európai Unió "Régiók bizottságá"-ban a 12 magyar képviselő egyike. Tiszaladány már ott van az Európai Unióban, Tokaj pedig a világörökség része.

Kedves Földijeim!
Tisztelt emlékezők!

1940. június 4-én a Könyvnapon Budapesten az Uránia Mozi előtt állt Móricz Zsigmond Könyves asztala. Akkor jelent meg az általa összeállított "Magvető a magyar irodalom élő könyve", a Kelet Népe című folyóirat kiadásában, amely Móricz Zsigmond lapja volt. "A magyar népnek és teljes magyar ifjúságnak ajánljuk a magyar irodalomnak ezt a kis Bibliáját. 1940. május elsején Móricz Zsigmond".

Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulóján az 1940-es antológia fakszimile kiadását a MAGVETŐ kiadó gondozta. Egy példányt átadtam az iskola igazgatójának, hogy gyarapodjon vele a Darvas József Általános iskola könyvtári állománya. A könyves asztalnál Móricz Zsigmond Szabó Dezsővel - 1936. október 2-án hallgattam őt először - és Szabó Pállal beszélgetett a MAGVETŐ-ről.

Megvettem a könyvet és a szerző dedikálta.

Szabó Pállal néhány perc múlva elindultunk a Szabad Szó szerkesztőségébe. Ő volt a főszerkesztő. Két szövetkezeti cikkemet jelentette meg Árpád Géza néven 1939 nyarán és 1940 tavaszán.

1939 augusztusában Kovács Imre felvett a Péter-Pálkor megalakult Nemzeti Parasztpártba. Hatvan év múlva a makói Hagyma-Házban én mondtam az emlékező beszédet. A Múzeum körúton találkoztunk Veres Péterrel, akinek Szabó Pál így mutatott be: Hegyi Imre Dél-Borsodból, parasztpárti és cikkeket ír a Szabad Szóban. Derék dolog - mondja Veres Péter és dedikálja az akkor megjelent "Gyepsor" című könyvét. Veres Péter Tiszaladányról beszélt. Szabó Pál mondja: Kovács Imre írt róla. Közbeszóltam: "Pünkösd Tiszaladányban" a címe. Benne van, hogy egy asszony kiszólt az udvarból: szerkesztő urak írják meg, hogy Tokajban magas az útvám. Később megtudtam, hogy a szószóló asszony Cserés Julcsa néni volt. (Az útvám összegét később csökkentették.) Kovács Imre egy sokgyermekes család kálváriájáról is írt.

Még egyszer elolvastam Kovács Imre írását, majd érdeklődtem a találkozó előzményeiről. Tiszaladány a Szabolcs-vármegyei Taktaközben 1500 lakosú község. Ott élt egy Győri Elek nevű, ahogy akkor mondták, "őstehetség" festőművész. A foglalkozása kovács segéd volt. Pesten egy építkezésen összetalálkozott az abonyi származású szintén "őstehetség" szobrásszal aki írogatott és kertészkedett is. Nálunk is kertészkednek mondja Győri Elek Somogyi Imrének, aki biciklire ült és elment Tiszaladányba. A hasuráról beszélt - ez a fólia elődje - meg a Kert-Magyarországról. Később Veres Péter elnevezte Kert Magyarország "biciklis apostolának". Megismerkedett Darvas Józseffel a Kis Ujság munkatársával, akinek foglalkozása tanító volt. Somogyi Darvas társaságában vonaton utazott Tiszaladányba. A ladányiak kipróbálták a hasurát és nagyobb bizalommal fogadták a pestieket. Megbeszéltek egy író paraszt találkozót.

1940. május 11-12-én Pünkösdkor a népi írók egy csoportja Móricz Zsigmonddal Tokajba érkezett. A két szervező Somogyi Imre és Darvas József mellett velük utazott Kovács Imre a Szabad Szó szerkesztője, a "Néma forradalom" című könyv szerzője. Veres Péter biciklin Balmazújvárosból érkezett Tiszaladányba. A Tokaji vasútállomáson hallották a hírt: Hitler nekiront Nyugat-Európának. Darvas József "A léleknek kenyere" című könyvében "Töprengés Móricz ürügyén" című írásában olvashatjuk: "Móricz a vonaton fáradt, keserű és szótlan volt. A háború kiterjedésének híre még jobban elkeserítette".

Délután a taktaköziekkel az Erdőföld dűlőben eszmecserét folytattak a hasura gazdálkodásról, a majdani független és demokratikus Magyarországról, a népnek is otthont adó haza megteremtéséről. Este az író-olvasó találkozón Móricz már feloldódott. Másnap amikor több házba bement, beszélgetett, jegyzetelt, szinte kividult.

Darvas könyvében Tiszaladányról ezeket olvashatjuk: szellemi pezsgés volt érezhető. Művelődési Házat építettek. A Szabad Szó szinte minden házhoz járt. M. Csikai Miklós volt Püski könyvterjesztője. A helyi vezetőket is magukhoz "idomították". Olyan patriarchális szellem volt, amelyből hiányzott feudális szolgaalázat, de jelen volt a kisparaszti polgárosodás szabadabb magatartása.

1942-ben a Püski Könyvkiadó házaspár, Sinka István költő, és Balla Péter népzene kutató Budapestről, Gulyás Pál költő Debrecenből, és Nagy István író Kolozsvárról érkezett Tiszaladányba. A Sárospataki diákok között volt Vitányi Iván, aki Veres Péter egy versét szavalta el.

M. Csikai Miklós, mint szervező sok könyvet kapott a községi könyvtár részére Dr. Újszászy Kálmántól, aki Sárospatakon a Népfőiskolai mozgalom kiválósága volt. A szervezők között jeleskedtek M. Csikai László (Miklós bátyja) Móricz náluk szállt meg, Jenei László és Sipos Zoltán Győri Elekkel az élen. Az írók látogatása után M. Csikai Miklós különböző lapokban tudósított az egyre élénkebb, pezsgőbb tiszaladányi kulturális életről. Miklós rendszeresen írt a Szabad Földben. Bajor Nagy Ernő a lap főmunkatársa által indított pályázaton is részt vett. Életünk történelem című könyvben Miklós is szerepelt a hetvenes években, író-olvasó találkozót is szerveztünk a szerkesztő részvételével.

A Sárospataki Népfőiskolának ladányi diákja is volt. 1943-ban Szárszón ott volt M. Csikai Miklós, Nagy Piroska (Sinka verset is írt hozzá "Piros tilos" címen) és György Ilona. Móricz Zsigmond a tiszaladányi vendéglátóit meghívta Pestre abba a "fényes étterembe", ahová Ő járt ebédelni. Nélküle ladányiak oda soha nem mehettek volna be. Darvas Józseffel először 1939-ben a Szabad Szónál, majd 1945 tavaszán a Nemzeti parasztpárt központjában találkoztam. 1945 őszén Borsod megyében volt országgyűlési képviselő.

1950-ben a közigazgatási átrendezés során a Taktaközt benne Tiszaladánnyal Szabolcs-Szatmár megyétől Borsod-Abauj-Zemplén megyéhez csatolták. A Megyei Tanács, a Megyei Szövetkezeti Szövetség (MESZÖV) és Hazafias Népfront munkatársaként többször jártam Tiszaladányban és beszélgettem a 40-42-es író paraszt találkozó szervezőivel. Nevüket Somogyi Imre könyvéből ismertem meg, amelyet Püski adott ki 1942-ben.

1953-ban Darvassal együtt voltunk országgyűlési képviselők. Találkozásainkon felhoztam, hogy megismerkedtem a szervezőkkel. Darvasnak több drámáját mutatták be Miskolcon a Nemzeti Színházban. Egy bemutató után felkeresett bennünket és egy "villásreggelin" javasoltam, hogy 1960-ban meg kellene szervezni a népfront égisze alatt a találkozó huszadik évfordulóját. Azt is mondtam, hogy a ladányiak üzenik, jó volna ismét beszélgetni. 1960. augusztus 28-án egy verőfényes vasárnapon megrendeztük az emlékezést. Darvas és Veres Péter mellett eljött Szabó Pál is. A régi református iskola udvarán mintegy 600 ember jött össze. Darvas itt köszönte meg, hogy 1944 nyarán Őt és családját egy embererdő védte. Kisebb csoportokban a termelőszövetkezetről is beszélgettek. Szabó Pált faggatták, mert Ő már Biharugrán belépett a szövetkezetbe. Veres Péter a szervezés módszereit bírálta. A régi református temetőben Győri Elek sírjánál Darvas kérésére elénekeltük a 90. zsoltárt. Darvas Völgyes-Tiszaladányban játszódó drámája - Részeg eső a címe - a 90. zsoltárral kezdődik. A drámában Darvas-Szóláth mondja ez a zsoltár úgy hangzik, mint egy lázadás.

A hatvanas években szorgalmaztam Darvasnál 25. és 30. évforduló megrendezését. Mindig a ladányiak üzenetére hivatkoztam.

1971 után többször találkoztam Darvassal, mert ismét képviselő lettem. Mondtam, hogy Tiszaladány is szépen fejlődik. A sürgető üzeneteket mindig átadtam. Hozzátettem, hogy a megyei irodalmi lap a Napjaink tíz éves. Együtt kellene megrendezni a találkozót. Az Olvasó Népért, a Honismereti és Röpülj Páva mozgalom szépen tevékenykedik. Darvas végül is azt mondta szervezzétek meg a találkozót, de szárszói szellemű legyen.

A tanácskozást Tokajban kezdtük, a Napjainkról beszélgettünk. Szombaton a magyar falu kérdéseiről volt eszmecsere a művelődést segítő tsz. elnökök közreműködésével. Vasárnap Tiszaladányban folytattuk a beszélgetést. 1940-ben ismertté vált Tiszaladány 1972-ben pedig példakép lett.

Az első Tokaji Írótábor irodalmi zarándokútja Prügyre vezetett, ahol Móricz Zsigmond gyerekeskedett. Fekete Gyula a Tokaji Írótábor meghatározó egyénisége mondott emlékező beszédet. Móricz születésének 100. évfordulóján Prügyön Fábián Zoltán a Magyar Írószövetség és az Olvasó Népért mozgalom titkára méltatta Móricz Zsigmond irodalmi munkásságát, Sárospatakon - ahol Móricz gimnáziumba járt - Bata Imre beszélt a Móricz Háznál, Miskolcon - amelynek nagy jövőt jósolt - Jócsik Lajos, aki Móricz Zsigmond munkatársa volt a Kelet Népénél mondott emlékező beszédet.

Alapítóként elmondhatom: a Tokaji Írótábor gyökere Tiszaladányban van. Móricz Zsigmond írótársaival és a tiszaladányiakkal együtt táplálták. 1972-től a Hazafias Népfront gondozásában terebélyes fává nőtt. 1990-től a magyar irodalom egyetemes fóruma. Sáray László a tokaji Művelődési Ház igazgatója 1971-től mellettem szervezte a Tokaji Írótábor összejöveteleit. 1990 után a Tokaji Írótábor Egyesület kuratóriumának titkára.

Az 1940-es találkozó 60. évfordulójának megünneplésére a tiszaladányiak méltó módon készültek, Veres Péter születésének 100. évfordulójára és Darvas József halálának 25. évfordulójára való emlékezéssel. Somogyi Imrének emléktáblát állítottak a róla elnevezett utca első házán. Hegyi Imre, mint tiszteletbeli tiszaladányi részt vett Kerepesi úti temetőben lévő sírjának megkoszorúzásánál.

A Tokaji Írótábor 25. évében a Győri Elek Művelődési Házban a katolikus Pomogáts Béla javaslatára 90 író és a tiszaladányiak elénekelték a 90. zsoltárt. A 25. évfordulón pedig a temetőben megkoszorúztuk az elhalt szervezők és a Tokaji Írótábort segítő vezetők sírját, a Darvas József iskolán Darvas József emléktábláját.

Hámori József miniszter támogatásával felépült a régi református iskola udvarán a Népi Irodalom Emlékfala, amelyen rajta van az itt járt írók, a helyi szervezők és a Tokaji Írótábort alapítók neve. Az Emlékfalat Pomogáts Béla a Magyar Írószövetség elnöke, a Tokaji Írótábor Egyesület Kuratóriumának elnöke avatott fel 2000. december 29-én.

2001. augusztusában a 29. Tokaji Írótábor idején a Győri Elek Művelődési Házban Benkő Ferenc polgármester Dr. Püski Sándornak a nemzetközileg ismert és megbecsült könyvkiadónak, Dr. Csikai Gyula atomtudósnak, atomfizikusnak - aki nem akart Szaddam Husszein atombombagyártója lenni - és Hegyi Imre közírónak a Tokaji Írótábor alapítójának személyre szóló laduátió kíséretében adta át "Tiszaladány Díszpolgára" oklevelet. A következő esztendőkben a tiszaladányi közösség által felnevelt, útjára bocsátott és a szülőfalunak hírnevet szerző kiemelkedő szülötteit illették díszpolgári címmel. Nevezetesen Dr. P. Csikai Miklós kultúrpolitikust (Gyula bátyja) és Dr. Bényei József újságíró, nyugalmazott főszerkesztő, írót.

2004-ben születésének 90. évfordulója évében halála után Cserés Miklós dr. a Magyar Rádió elhunyt hírneves rendezőjéről Dr. Bényei József emlékezett, méltatta példamutató életútját. Özvegyének és két fiának Benkő Ferenc polgármester adta át Tiszaladány Díszpolgára oklevelét.

2002-ben Benkő Ferenc polgármester egy svájci házaspárnak adta át a Díszpolgári oklevelet, akik Tiszaladány igaz barátaiként sok segítséget nyújtottak a falunak.

Népi Irodalom Emlékfala építésében és Tiszaladány község Díszpolgára cím odaítélésében már nagyon cselekvően részt vett a harmadik nemzedék, Benkő Ferenc polgármesterrel az élen. A Tiszaladányiak Baráti Köre, "mint civil szervezet" Dr. Liszkai Ferenc állatorvos, elnök vezetésével példamutató összefogást teremtettek. Az emlékező összejövetelek szervezésében, rendezésében példás az együttműködés s Községi Önkormányzat a Baráti Kör az Általános iskola és a református Egyházközség között.

A régi temető megszüntetése után az új temető mellett alakította ki a község "a Győri Elek sírkertet". A régi síremlékek - közte katolikus is - veszi körül Győri Elek sírját, jelezvén, hogy Győri Elek "a magyar Brueghel" az övéi közt nyugszik.

Tiszaladányról özvegy Takács Gáborné Cserés Julcsa néni írt sokat. Fekete Gyula: "Történelem Magnószalagon" című könyvében olvashatunk róla. M. Csikai Miklós: "A népi írók árnyékában" című könyvét Dr. Bényei Miklós Szinyey könyvtáros díjjal kitüntetett irodalomtörténész rendezte sajtó alá. Özvegy M. Csikai Miklósné Takács Piroska édesanyja Cserés Julcsa néni és férje M. Csikai Miklós munkásságának folytatója. Püskiék jó barátja. A Tiszaladányban járt írókról verset írt. Sokak pártfogója és támogatója. A közéleti és egyházközségi tevékenységét jól hasznosította Tiszaladány fejlődése érdekében. Azok közé tartozik akik ott voltak az 1940-es találkozón és látta, hallotta Móricz Zsigmondot. Édesanyjával és férjével Móricz Zsigmond emlékének hűséges ápolói voltak. Cserés Miklós dr. a Magyar Rádió országosan ismert és elismert kiváló rendezője Móricz Zsigmond sok alkotását hangjátékként rendezte.

Volt idő amikor Móricz Zsigmondot ellenségnek tartották. Így írtak róla: nem az egész magyar népet látja. Amit Ő lát a magyar faluban az a valónak a radikálisok prizmáján át elferdített képe volt. Volt aki így emlegette: Zsiga bá' a paraszti regény béres nyelvű stilisztája. A Rózsa Sándor című regénye miatt 1942-ben is gyalázták.

Molnár Zoltántól a Tokaji Írótábor kiválóságától a Móricz Zsigmond Társaság elnökségi tagjától idézek: "Jó volna, ha sugallnánk a jövendő író és olvasó nemzedéknek, legyetek olyan igazságkeresők, valóságkutatók, felelősségvállalók, mint Móricz Zsigmond volt".

Tokaj a Világörökség része. Nemcsak a világhírű bora kapcsán hanem Tokaj művelődési nevezetességei okán is. Ez évben a Tokaji Írótábor 32. alkalommal jött össze. A Tokajiak megalkották a Milleniumi Irodalmi Emlékparkot. Eddig Szabó Lőrinc, Németh László, Illyés Gyula tiszteletére állítottak emléktáblát. 2004-ben Móricz Zsigmondot születésének 125. évfordulója évében tisztelték meg emléktábla állításával.

Úgy terveztem, mint a Tokaji Írótábor még élő alapítója, hogy a 32. írótábor idején elmegyek Prügyre és tisztelgek Móricz Zsigmond emléke előtt. Igazodom a prügyiek emlékező rendezvényéhez.

A 32. Tokaji Írótáborból többen eljöttünk Tiszaladányba, hogy a Népi Irodalom Emlékfalán az első táblán elsőként olvasható Móricz Zsigmond emlékére születésének 125. évfordulója évében koszorúnkat elhelyezzük.

A Tokaji Írótábor nevében Vasy Géza a Tokaji Írótábor Egyesület kuratóriumának elnöke és Hegyi Imre a Tokaji Írótábor alapítója, a Tokaji Írótábor Egyesület kuratóriumának örökös-tiszteletbeli tagja helyezi el a koszorút.

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nevében Dr. Budai Katalin irodalmi referens helyezi el a koszorút.

Újjáalakul a Nemzeti Parasztpárt

A Városháztér 5. szám alatti épület I. emeleti helyiségében van az újjáalakult Nemzeti Parasztpárt ideiglenes irodája. A titkárral, Hegyi Imrével beszéltünk, aki elmondja: Amikor elhangzott a rádióbeszéd, amelyben bejelentették, hogy Magyarországon újból több pártrendszer lesz, elhatároztuk, itt is felélesztjük az NPP-t. Telefonon felhívtam a Nemzeti Parasztpárt volt városi tagjait, többen személyesen jöttek el. Este 6 órakor aztán meg is alakítottuk a párt miskolci szervezetét. Beszéltem vidéken lakó párttagjainkkal is, hogy szervezzék újjá a parasztpártot. Ma már körülbelül 20-25-en keresték fel a megyei intézőbizottságot.

Itt a beszélgetés megszakadt. Budapest jelentkezett telefonon. Szabó Pál Kossuth-díjas író beszél a vonal másik oldalán. Valamit mond.

- Jó napot Pali bátyám! - szólt Hegyi. - Igen. Háromtagú bizottságot választottunk Miskolcon. Az elnök Kun György, régi öreg harcos. Az alelnök Erdélyi László és a városi titkár Éber József. Megindítjuk a hetilapunkat is, az Északi Szabad Szót. Igen, nagyon népszerű volt a parasztság körében. Nagyon szeretnénk, ha Szeberényi Lehel jönne le és venné át az irányítását. Ha teheted, beszélj vele. Igen, tudom, hallottam róla, hogy ma már megjelenik a Nemzeti Parasztpárt országos lapja, a Szabad Szó. Azt is hallottam Pali bácsi, hogy Te vagy a felelős szerkesztője... Igen, teljes erővel dolgozunk a Nemzeti Parasztpárt újjászervezésén.

A telefonbeszélgetésnek vége. Még néhány kérdést teszünk fel.

- Hol lesz a Nemzeti Parasztpárt új helyisége?

- A pártközi értekezleten történt megbeszélés szerint megkaptuk a Szemere utca 9. szám alatti emeleti helyiséget, ahol régebben is működött a Nemzeti Parasztpárt.

- Mi a legközelebbi tennivalójuk?

- Egyelőre a legfontosabb feladatunk, hogy kiépítsük a párt helyi szervezeteit. Nemzeti pártnak tartottuk magunkat és ezen az úton haladunk továbbra is. A parasztság érdekeiért harcolunk, az ő érdekeiket képviseljük. Szeretnélek megkérni benneteket, tolmácsoljátok a sajtón keresztül kérésünket, a parasztpárt összes volt tagjai, vezetői felé, a megye minden községébe, helységébe, szervezzék újra a Nemzeti Parasztpártot és értesítsék erről megyei szervező bizottságunkat.

Teljesítjük Hegyi Imre kérését.

Képviselőcsoport-ülésen, írótáborban, máshol sokszor találkozhattam az elmúlt esztendőkben Hegyi Imrével. Az odaillő mondatot mindig pontosan megtaláló szavával, a vitás kérdésekre mindig választ adó, mert egy hosszú élet tapasztalatain nyugvó történeteivel engem mindig megnyugtatott és felderített; miért nyugtalankodom, ha nyugodt az az ember, aki bölcs is, mert sokkal jobban tudja, mint én, hogy mitől lehet oka a derűre. Nála talán senki sem ismeri jobban ezt a vidéket, a Hazafias Népfront megyei alelnöke a testület közművelődési bizottságának elnöke előtt nyitott könyv ez az országrésznyi megye. A közművelődésről szóló legutóbbi tanácskozásunk után sem volt rossz kedve.

- Egy-egy ilyen értekezleten nemcsak a népfront aktivistái vannak ott, és még csak nem is a közművelődés felkent szakemberei. Ez a téma sokkal szélesebb skálájú annál, hogy másoknak is ne lenne beleszólása. Örülök, hogy a nagyobb városok, az egészen kicsi községek képviselői bele is szólnak. Nyilván annak is örülök, hogy a népfront munkáját is segítik, amikor felismerik a lényeget: az, hogy hogyan él az ember, a gazdaság és a művelődés dolga. A kettő egymástól elválaszthatatlan.

- Tudják ezt, akikre tartozik? Gyakorlat a gazdaság és a közművelődés szakembereinek az együttműködése?

- A megye több, mint száz kisközségében, az új és régi városokban, ráadásul a megyeszékhelyen, Miskolcon ahány annyiféle feltétele van a kenyeret kereső munkának, a közművelődésnek is. Úgy látom, hogy nagy beruházási igények sehol nincsenek, kacsalábon forgó közművelődési intézményekre sehol nem vágyódnak, de ha hiányzik, hiányolják azokat a helyeket, ahol az emberek találkozhatnak. Ha van olyan dolog, amely ránk vár, akkor a közösségi élet fórumainak a megteremtése ezek közé tartozik. Az olyan fórumoké, amelyeket a magukénak éreznek az emberek. Ebből aztán egyenesen következik, hogy hol kell keresni a kívánságok legjobb ismerőit; mindig abban a városban, kisközségben, ahol tenni kell. Az ott élő a legjobb ismerője annak, hogy például Hejőpapiban mire van szükség.

- Nemcsak az igényeket ismerik helyben, a pénz is ott van. A helyi tanácsok hatásköre mindenre kiterjed...

- Nem kitérő, ha azt mondom, hogy a népfront tisztségviselői is különböző indíttatású emberek. Sok múlik azon, hogy mi van az emberi fejekben. Ismerek tsz-elnököt, aki arra a szóra, hogy közművelődés, azt válaszolja, televízió, mert az emberek úgyis a tévé előtt ülnek. Ismerek tanácselnököt, aki pontosan tudja, mi múlik azon, ha az emberek nemcsak azért érzik magukat otthon a faluban, mert ott épült emeletes sarokházuk.

- Hol nehezebb az ügyet képviselni, az emberekkel szót érteni, a nagyvárosban, vagy egy kisközségben?

- Borsodgeszten nemrég nagy esemény volt, hogy egy író-olvasó találkozón négy költő ott járt, és a szülőföld szeretetéről beszélt, Miskolcon más az ilyen rendezvények akusztikája. De éppen Miskolcon mutatja a Tokaj vendéglátó ház, hogy egy étterem is jó fóruma lehet a találkozásoknak, és nekem már régen eszembe jutott, hogy például az ÁFÉSZ-vendéglők miért nem lehetnek a szó minden értelmében a vendéglátás színhelyei. Külföldiek kérdezték meg egyszer egy szép őszi napon Sárospatakon: miért nincs a vendéglő asztalán Hegyalja szívében gyümölcs? Miért nincs? Hajdan a kocsmáros hagyta, hogy az utas tarisznyából szalonnázzon, mert tudta, hogy a fröccsöt ott fogja meginni. Tudhatnánk ezt most is.

- Mit tud a köz mai művelője a múltról?

- Attól függ, hogy hány éves, hogy honnan kapott valamiféle indíttatást, tudja-e, hogy mire kell építkezni. Az új ember azt gondolja, hogy vele kezdődik a világ, én mindig elmondom: ezen az úton pedig jártak előtted. Ettől simább. Mert baj, ha csak a gazdaságot nézem, és nem törődök a művelődéssel, a legnagyobb baj, ha nem ismerem a történelmi múltat.

- Nagy a város és a falu között a távolság?

- Miskolcon másfél millióba kerül egy munkaerő letelepítése, ezért a másfél millióért jól fel lehetne szerelni falun például egy bejárók klubját. Otthagyják sokszor a falut, mert azt hiszik, hogy kulturáltabb körülmények vannak a városban. Tudom, hogy többször volt színházban, aki Krasznokvajdán lakik, mint aki beköltözött, de azóta sem vált városivá. Mást mondok. A kultúra nemcsak várost, könyvet, tévét, rádiót, színházat jelent, hanem ahogyan lakunk. Milyen a közlekedés, a pihenés. A lakás, szórakozás kultúrája, az a fontos. Régen elmúlt már az az idő, amikor látástól vakulásig kellett dolgozni, el kell jönni az időnek, amikor a szabad órákkal is tudunk mit kezdeni. A többi között a bejáró munkások, a fiatalok szabad óráival. Mindenhol rá kell jönni, hogy otthon kell a kulturált élet feltételeit megteremteni. Egy miskolci középüzem például többre menne, ha nem műszak után erőltetné a közművelődést, hanem a bejáró munkások falujában küszködő közművelődési szakemberrel lépne szövetségre. Ne csak a gyárban legyen szocialista brigádtag; otthon éljen szocialista módon az ember.

- A múlt ismerete segít ebben, vagy a jelent kell jobban ismerni? Hiszen nagy hagyományú települések országrésze ez, és a ma is megmutatja, mit kíván...

- Az ókorban tudták, mit jelent a hely szelleme. Hangácson, Borsodszirákon, Gagyban, Keleméren, Gömörszőlősön, sorolhatnám, hol mindenhol most is tudják. Soha nem a település lélekszáma, a lélekben megmutatkozó gazdagság a fontos.

El lehet gondolkodni azon is, mi minden lehetett volna annak idején a most hatvanhét éves Hegyi Imréből?

Lehetett volna summás, hiszen azon a vidéken született, ahol a magaformájú gyereknek ez a sors kínálkozott leginkább, szülőfalujából több százan élték ezt a fél-vándor életet. Aztán élhetett volna a ranglétrának egy felsőbb fokán. Nagybátyja a Hangya szövetkezet boltjában dolgozott Bogácson, s ő ízlelgette is a kereskedőséget. De irányíthatta volna a jósors proletárnak, fővárosi munkások közé, hiszen tízéves korától már Pesten élt. A Mária Valéria telep mögött laktak, a legmarkánsabb munkáskörnyezetben. S végül lehetett volna üzletember, valamelyik kereskedelmi intézmény megbízható munkatársa, vezetője, hiszen a polgári iskola után elvégezte a felső kereskedelmi iskolát...

Lehetett volna...

Mégis, mindezen lehetőségek közül egyet sem ragadott meg. Hegyi Imrét egészen más pályára irányította az élet, irányították saját adottságai, környezete, vagy ha nagy szóval akarunk élni, azt is mondhatjuk: a történelem.

Hogy mikor?

Ki ismeri ki magát az emberi sors apró titkaiban? Lehet, már akkor, amikor kisiskolás korában késő őszi, téli estéken át hallgatta a summás élettel járó megpróbáltatásokról szóló történeteket. Vagy amikor nyolc-tíz évesen baloldali újságok cikkeit olvasta fennhangon a felnőtteknek. Talán akkor, amikor először hallott a direktóriumról, a nagy kísérletről, a Tanácsköztársaságról. Vagy akkor, amikor polgári iskolai tanára, Drózdy Kálmán különös könyveket adott a kezébe - népi írókat - Szabó Dezső-estekre vitte, s osztályhűségre, magyarságtudatának vállalására nevelgette.

De az is lehet: nem a mikrokörnyezet volt az igazi útmeghatározó. Hanem a nagypolitika. Az a korszak, amelyiknek egyik legjelesebb eseménye 1935-ben a Komintern VII. kongresszusa volt. Először ott fogalmazódott meg az osztályon belüli, osztályok, társadalmi rétegek, országok közötti összefogás gondolata a veszedelmesen erősödő ellenség, a fasizmus ellen. Vagy éppen ennek a nagy formátumú politikai stílusváltásnak hazai kisugárzása volt az útrabocsájtó a Márciusi Front, a debreceni, pesti egyetemi fiatalok zászlóbontása.

Ha lenne korabeli fotó-, vagy filmdokumentuma az eseménynek, az 1937. március 15-én a Múzeumkertben tartott zászlóbontás résztvevői között ott láthatnánk egy zömök termetű, nyugodt tartású, de annál élénkebb érdeklődésű fiatalembert. Nem volt ő más, mint Hegyi Imre, kereskedelmi iskolai hallgató.

Az életpálya kialakulásának ez a megjelölhető dátuma.

Ritka hűség a Hegyi Imréé. Közel ötven éve került egy nagy gondolat, egy elkötelezettség vonzásába, s azóta nem múlt el nap, hogy ne ennek a szolgálatában gondolkodott, cselekedett volna.

Talán csak amikor katona lett, akkor vékonyodott el a mozgalomhoz kötő köldökzsinór. De még akkor is, ha mákszemnyi lehetősége volt, ment a Szabad Szóhoz, ahol korábban szövetkezetpolitikai cikkei jelentek meg. Tájékozódott, híreket gyűjtött, vitte a "zsákmányt" a laktanyába megosztani sorstársaival. Akik között voltak felvidéki gyerekek, s az ő révükön szerzett ismereteket a Szovjetunió mezőgazdaságáról.

Ez után már szinte magától kínálkozott a cselekvés: 1945 tavaszán földet osztani Bogácson. Közös földművelésre bíztatni az új gazdákat. Megalakítani a Parasztpárt bogácsi szervezetét. Ám innen már szinte lehetetlen követni azt a sokféle funkciót, sokféle cselekvést, ami Hegyi Imre életét jelentette ezidőben.

Volt törvényhatósági tisztségviselő, majd megyei tanácstag, országgyűlési képviselő, ruházati bolti ellenőr, parasztpárti titkár. De egy valami állandó volt mégis: a népfrontmozgalom. Hegyi Imre 1945 nyarától a Magyar Függetlenségi Front, majd a Magyar Függetlenségi Népfront egyik megyei vezetője, alelnök. Ezt követően a Hazafias Népfrontban előbb politikai munkatárs, utána tizenhárom éven át a népfront Borsod megyei titkára, egészen 1979-ig. Ekkor ment nyugdíjba. De az az ember, aki több mint négy évtizeden át munkálkodott egy ügyért, egy mozgalomért, hogy is hagyhatta volna abba? Dehogyis hagyta!

Pedig, ha igaz az, hogy az ember egy bizonyos idő után rászolgált a pihenésre, akkor Hegyi Imre nyugodtan elvonulhatna bogácsi menedékházába, a régi szülői házba. Olvasgathatna, sétálgathatna, gondozhatná kertjét, szőlejét. S ha régi jó bajtárs kopogna be hozzá, ihatnának egy kupával a régi harcokra, élményekre, sikerekre.

A népfrontmozgalom ugyanis Borsodban - nem utolsósorban Hegyi Imre révén - sok olyan példát teremtett, aminek később országos haszna, kisugárzása lett.

Ha az utas Miskolcra megy, az út mentén, a domboldalon keskeny kiskerteket, a kiskertekben egyszerű pihenőházakat láthat. Ma természetes a kép. De amikor a borsodiak a pesti Ganz gyáriak után próbálgatták a munkáskert szövetkezeteket megalakítani, majdhogynem illegális eszközökhöz kellett folyamodniuk. Az a kiskert-barát mozgalom, ami nélkül ma a zöldség-gyümölcs piac is megrokkanna, Borsodból, Miskolcról is kapott útra indító segítséget.

Még így, télidőn is jó nézni a kis hétvégi házakat, a jól ápolt kiskerteket, amelyeknek hasznát, értelmét már senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni.

Borsod egyébként más téren is jó terep volt a bátorság gyakorlására. A hetvenes évek elején még élt és uralkodott az a hivatalos településpolitikai koncepció, amelyikben az apró falvaknak nem jutott jövő, élettér. Borsodban viszont már akkor létrehoztak egy munkabizottságot, amelyik elkészítette a kisközségek középületeinek tervét. Hegyi Imre akkor Cserehát harminckilenc községének országgyűlési képviselője volt, felelős gazdája egy mostoha vidéknek, amelynek népessége vészes fogyatkozásnak indult. Megtervezték tehát a folyamat megfordításának programját, csereháti, hernádmenti napok címen rendeztek eseményeket, a szülőföld megbecsülése, megszerettetése céljával, 1975-ben pedig már országos tanácskozást tartottak a kisteleülések megtartásának érdekében.

Bizonyos: a borsodi bátorságnak is része van abban, hogy azt az elhibázott településfejlesztési tervet végül is felülvizsgálták, módosították.

Ha már az elvégzett munkáról, eredményekről esik szó, Hegyi Imre legbensőbb szívügyéről beszél leginkább. Egy régi népfrontos hagyomány újraélesztéséről, amit a közvélemény a Tokaji Írótábor néven ismer immár tízegynéhány éve.

Arról a hagyományról van szó, amit a népi írók, falukutató írók teremtettek 1940-ben Tiszaladányban.

Hegyi Imre szorgalmazta Darvas Józseffel való beszélgetéseikben, hogy fel kellene eleveníteni a tiszaladányi író-paraszttalálkozó hagyományát. S addig mondogatta, míg végre 1960. augusztus 28-án sor került a találkozóra.

Nagyon sikertelenül indult. A faluban híre ment, hogy az írók téeszt szervezni jöttek, ezért alig volt érdeklődő. De azután Szabó Pál jóízű szavaira, majd később Darvasnak köszönhetően felnyílott a zsilip, jöttek már fenntartás nélkül. Az történt ugyanis, hogy az írók társasága kiment a temetőbe Győry Elek sírját megkoszorúzni. S ott a kommunista Darvas József azt kérte, énekeljék el a kilencvenedik zsoltárt.

Ezzel nyíltak meg a sorompók, a kapuk és a szívek.

Tizenhárom éve pedig rendszeresen megjelenik Borsodban az írók csapata, a hagyományokhoz méltó programmal. Olyan kérdéseket vitatnak meg, amelyek a legjobban szorítanak, a leginkább megoldásra érettek. Ilyen vitatémák voltak az elmúlt években: az ifjúság helyzete, az értelmiség helyzete, szerepe, családpolitika, településpolitika.

Olykor ezeknek a tanácskozásoknak kézzelfogható eredményük is van. A családpolitikai eszmecserén ott volt Pozsgay Imre, a népfront főtitkára is, és nem sokkal ezután megalakult a népfront kebelén belül a családvédelmi tanács.

* * *

Hegyi Imre részt vett a népfront valamennyi eddigi kongresszusán. Ott lesz most is, december 13-15-én Borsod megye küldötteként, fáradhatatlanságát és hűségét egyaránt bizonyítandó.

A bogácsiak (világ)találkozója reggeli szentmisével kezdődik augusztus 20-án, majd megkoszorúzzák a temetőben a II. világháborús emlékművet. Tizenegy órakor kezdődik az az ünnepség, ahol átadják A Bogácsért, az Alkotói- és a Víg Rudolf-díjakat. Délután bemutatják az elszármazottaknak a falut, délután a művelődési házba hívják meg a vendégeket, ahol is megtekintik a Bogácsi fonót. Másnap, augusztus 21-én a Széchenyi u. 51. sz. ház falán felavatják Víg Rudolf emléktábláját. Avatóbeszédet Hegyi Imre mond. Ezt követően buszra ül és Tokajba utazik, az írótáborba. Zárásig, vagyis vasárnap délig részt vesz az ottani munkában, másnap pedig a szárszói találkozóra indul.

- Ön az idén ünnepli 75. születésnapját. Nem fárasztják az ilyen gazdag programok?

- Aki jól ismer, tudja, hogy a tevékeny életet kedvelem. Ez a mostani három program egyaránt kedves nekem. Bár a summás édesapám ötéves koromban Budapestre költözött, jómagam ott végeztem az iskoláimat, ott kezdtem a felnőtt életet, de a szívem mindig Bogácsra húzott vissza. Amikor hazajöttem a megyébe és politizálni kezdtem, fogadalmat tettem, hogy a szülőfalumért minden lehetségeset elkövetek. A fogadalmat állom ma is.

- Bogács nagyon gyakran hallat magáról. Elégedett a szülőfalujával?

- Különleges hely. Mi 1945 húsvétján ünnepélyesen eltemettük a faluban és annak határában elesett magyar katonákat, pünkösdkor már megalakítottuk 260-an a Madiszt és hamarosan bemutattuk Darvas József Szakadék című darabját. Az iskolások nem sokkal később már énekelték a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt, amelyet a fiatal Víg Rudolf tanított meg. Hogy mostanában elégedett vagyok-e Bogáccsal? Nos, számomra mindig is a legkedvesebb hely marad, de mostanában már túl zsúfolt, túl zajos, elveszítette a báját. A lakói kissé közönyösek a közös dolgok iránt és a vártnál lassúbb ütemben zajlik a polgárosodás. A vállalkozók többsége másünnen érkezett, az egykori summás, majd a szocialista időkben rosszul értelmezett egyenlőség irigységet terem. Már elfeledték a bogácsiak Spiegel Ignácot, aki egy batyuval érkezett a faluba és később tekintélyes, megbecsült polgárrá vált.

- Ön a Szent István Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizett. Mégis a politika, az irodalom lett életének két meghatározó eleme.

- Huszonegy éves koromban írtam egy cikket a Parasztpárt lapjában, a Szabad Szóban, melynek a főszerkesztője Szabó Pál volt. Ettől az évtől datálódik párttagságom. Más pártnak soha nem voltam a tagja, ellenben a Magyar Néppárt Nemzeti Parasztpárt országos választmányának ma is tagja vagyok. Szabó Pál mellett, Szabó Dezsővel, Kovács Imrével, Féja Gézával kerültem kapcsolatba a Márciusi Front alakulásakor. Nekik köszönhetem, hogy a 21 évesen kialakult életszemléletem mind máig stabil, csak korszerűsödött az idők során, mert sikerült mozgásba hozni a tartalékokat. Segített ebben Erdei Ferenc. Veres Péter, Németh László, Illyés Gyula, Darvas József akiknek a műveiből mindig merítkezni tudtam. Továbbá azok az emberek, akikkel együtt dolgozhattam a Borsod-Gömör-Kishont Vármegyei Nemzeti Bizottságban: Pártay Tivadar, Fülöp József, a kommunista nyomdász, Mráz Ferenc, a szocdemes vasmunkás, Juhász Sándor, a szocdemes szabómester, Országh József, a polgári demokrata tanár... Mellettük voltam politikai inas.

- Kétszer volt országgyűlési képviselő.

- A bodrogközieket 53 és 58 között, a cserehátiakat 71 és 80 között képviseltem. A népfrontban 54-től, a megalakulástól dolgoztam, 66-tól 79-ig megyei titkára voltam. Ezekben az években a falvakra igyekeztük irányítani a figyelmet. A honismereti körökkel, az irodalmi estékkel, a rendhagyó irodalmi órákkal, a "könyvtárat a faluba" mozgalommal...

- És a Tokaji Írótáborral.

- Kilencszáznegyvenben Tiszaladányba látogatott Móricz, Darvas, Somogyi Imre, Kovács Imre. Amikor Borsodhoz csatolták Tiszaladányt, én felkerestem ottani jó családokat, a Csikaiakat, majd mikor láttam, szívesen vennék, ha írók látogatnák izgalmas falujukat, megemlítettem Darvas Józsefnek, hogy nem tartanák-e meg a húszéves találkozót. Ez 60-ban volt. Tizenkét év múlva "ismét üzentek a ladányiak". Azóta rendszeresek az írótáborok. Az idén a 90-93 közötti irodalmi fejlődés lesz a témánk. Biztos szót ejtünk a mezőgazdaság tudatos tönkretételéről, a falu újbóli elsorvasztásáról is.

- Így látja?

- Sajnos így. A művelődési házak konganak az ürességtől, a könyvtáraknak nincs pénzük beszerzésre. Az önszerveződő falusi alakulatok feloszlottak, mert nincs kedvük olvasni, írókkal találkozni, amikor nincs erre pénz. A téeszek hosszú ideig felvállalták a mecénás szerepét, most a meglévőket sem hagyják élni. Pedig kár ezeket már szétverni. A különböző alapítványoktól várnánk a kultúra támogatását, de az a tapasztalat, hogy az alapítványi pénzeket elviszik a nagy halak.

- 1956 nyarán nagy visszhangot váltott ki Bihari Sándor: Miskolci kocsonya című cikkének megjelenése. Miben állt tulajdonképp ennek a hatása az ön emlékei szerint?

- Bihari Sándort mondhatom szinte gyerekkorától jól ismertem. A Szemere Bertalan Népi Kollégium tagja volt. Azután az 1950-es években a Zenepalotában rendezett irodalmi esteken illetve azok előkészítése során találkoztunk rendszeresen. Régi parasztpárti politikusnak tekintem magam, hiszen 1939-től részt vettem annak munkájában, korábban, 1937-től a Márciusi Frontban stb. Azután a népfront munkájába kapcsolódtam be, s ezeket az irodalmi rendezvényeket nem egyszer a népfront égisze alatt bonyolították le. Azt hiszem, komoly szerepünk volt abban, hogy a Miskolcról, Borsodból elszármazott fiatal értelmiségieket megpróbáltuk visszacsábítani a térségbe. Amikor Bihari Sándor végzett az egyetemen, elmentem Debrecenbe, hogy felkeressem őt és Kalász Lászlót, aki szintén népi kollégista volt. Laci kisebb kerülővel került haza, ahogy mondani szoktuk egymás között, előbb elment megnősülni. Szóval Bihari Sanyi hazajött és a TIT-hez került kulturális előadónak. 1956 tavaszán többször beszélgettünk róla, hogy ír valamit Miskolc kulturális életéről, mondtam neki, hogy nagy kíváncsisággal várom. Én 1945 őszén kerültem Miskolcra. A Fekete Gyula és Szeberényi Lehel szerkesztette Miskolci Szabad Szó-ban én is írtam. A lap körül egy kis szellemi műhely alakult, melynek tagja lett Lajos Árpád néprajzos, Seres János és Papp László festőművészek, Béres Ferenc népdalénekes. Ő és még Meszticzki András joghallgató, Tóth Béla közgazdász hallgató Pesten népi kollégisták voltak. Kovács Tibor a megyeházán dolgozott, később ő lett a miskolci népi kollégiumok szervezője. Olykor Gergely Sándor író (később Mihály lett a keresztneve) meglátogatott bennünket. Megismerkedtem a város kulturális életével. A színházban láttam Pécsi Sándort, Bessenyei Ferencet. Varga Gáborné népi kollégiumi vezetőtől tudtam meg, hogy a két világháború között a zsidó polgárságnak köszönhetően szép zenei és színházi élet folyt Miskolcon. E tájon 1920 előtt Kassának volt minden tekintetben nagy szerepe. 1945 előtt Diósgyőr-Vasgyárban magas színvonalú önképzőkört működtettek, az 1943-as könyvnapon a színházban tartott irodalmi délelőttön részt vett Veres Péter, Erdei Ferenc és két erdélyi író is. A szárszói tanácskozáson 18-an vettek részt Miskolcról, Papp László is ott volt stb. Minderről Bihari Sándornak pontos információi voltak, s ő ezt a kulturális színvonalat hiányolta az ötvenes években Miskolcon. Szóval a lényeg, hogy 1956-ban nagyon biztattam én is Sándort, hogy írja meg a város kulturális életének fellendítése érdekében. Meg is tette, a Művelt Nép nem sokkal később meg is jelentette.

- Mi volt az oka annak, hogy egy országos folyóiratban került sor a publikálásra, nem lett volna lehetőség arra, hogy valamely helyi orgánumban napvilágot lásson?

- Itt akkor nem lehetett volna ezt lehozni, a szűkös publikációs lehetőségek mellett ekkor ezt a politikai légkör is lehetetlenné tette. Annak is örültünk, hogy a Művelt Nép-ben megjelent. Nagy vihart kavart. B. Nagy László esztéta, szintén régi parasztpárti értelmiségi, ekkor a lap munkatársaként dolgozott, mindjárt meg is keresett engem, hogy ez a Bihari gyerek valami nagy dolgot csinált, mert Pesten még az írószövetségben, illetve sok más helyen is felfigyeltek rá. A főváros politikai légkörét ekkor más folyamatok jellemezték. Érdekességként megemlítem, hogy akkoriban egyszer Budapesten jártam, s a "gömbfejűekkel" (vagyis parasztpárti politikus barátaimmal) ültünk Szeberényi Lehel Himfy utcai lakásának erkélyén. Ott volt Cseres Tibor, Sarkadi Imre, más népi írók. (Tardos Tibor is közéjük tartozott, vele csak egy alkalommal találkoztam személyesen.) Ők is nagy érdeklődéssel olvasták, vitatták a Miskolci kocsonya problémafelvetéseit. B. Nagy László elvállalta, hogy utánajár a dolgoknak, felkutatja a miskolci kultúrélet visszásságait. Beszélt Földvári Rudolffal, a megyei első titkárral is, akivel én jó kapcsolatban álltam. Földvári nagyon nehéz helyzetben volt ekkoriban, egyébként 1953 óta ismertem őt, együtt lettünk országgyűlési képviselők. Emlékszem, már akkor felfigyeltem a nevére, amikor olvastam, hogy Sztálin halála után a Szovjetunióba látogatott pártdelegációnak ő is tagja volt. Fiatal munkáskáderként került előtérbe. Amikor Borsodba került, egy csomó túlzó baloldalit kibillentett az állásából, már Nagy Imre első miniszterelnöksége idején számos reformot kezdeményezett, igyekezett letörni a korrupciót stb. Szóval B. Nagy Lacinak mondtam is, hogy amikor róla ír, vegye figyelembe: 1955 végén, 1956 elején Földvári nagy nyomás alatt állt. B. Nagy Laci gyűjtötte a hozzászólásokat, miskolci véleményeket, meg is írta mindezt a Művelt Nép-ben. Ezt a Miskolci kocsonya cikket egyébként én sokat emlegettem a későbbi időkben is. Egyszer már a Kádár-érában, azután, hogy Környey László lett a tanács művelődési osztályának vezetője, volt valami tanácskozás a Tokaj étteremben Miskolc város kulturális problémáiról, s akkor is azt tudtam mondani: nem kell mást tennünk, mint elővenni Bihari Sándor elhíresült cikkét a megfelelő problémafelvetéshez és a megoldási lehetőségek kutatásáért. Igaz, hogy Biharit lecsukták érte (illetve egyéb 56-os tevékenységéért), de akkor is, hiszen még ma is időszerű. De a népi írókat egyébként sem volt nehéz rávenni, hogy például a borsodi falvak életéről irodalmi riportokban, saját tapasztalatokon alapuló beszámolókban adjanak hírt. Az 1954-es tanácstagi választások idején egyszer felkeresett Szeberényi Lehel - Gergely Mihály társaságában -, akivel egyébként együtt csináltuk a Szabad Szó-t. Mondta nekem Szeberényi Lehel, hogy Imre, mutass már nekünk valamit, mire készültök Borsodban. Mondtam, hogy engem most jelölnek megyei tanácstagnak Kelemértől Aggtelekig tíz községben, ott van köztük Gömörszőlős is. Szeberényi annak idején Darvast kísérte, mint parasztpárti, Darvas írt is erről egy érdekes cikket a Szabad Szó-ba, valami olyasmi címmel, hogy Zádorfalva - Kelemér. A lényege az volt, hogy bemutatta a térség elmaradottságát, hiszen még a földet sem merték igényelni a földosztásnál. Szóval rábeszéltem Szeberényit, hogy menjünk el az ottani falvakba, és ő gyönyörű riportot is írt gömörszőlősi élményeiről a Nők Lapjá-ban.

- Hogyan emlékszik vissza a miskolci írócsoportra, hogyan jellemezné meghatározó személyiségeit, Bihari Sándor mellett például Szekrényesi Lajost?

- A miskolci írócsoporthoz is tulajdonképpen a népi írókkal tartott kapcsolataimon keresztül vezetett az út. A miskolciakat sokmindenről én tájékoztattam "első kézből", hiszen én a budapestiektől, Szeberényi Leheltől, Fekete Gyulától nagyon hamar értesültem a történésekről. Volt rá eset 1956 nyarán, hogy telefonáltam B.Nagy Lacinak Miskolcról, aztán felültem a vonatra, ő várt Pesten a Keletiben. Egy jó másfél órát beszélgettünk, elmondott mindent, ami történt, azután felszálltam a visszafelé induló vonatra, útközben memorizáltam amiket hallottam. Itthon már vártak a "Pilvax"-ban, elmondtam nekik részletesen, amiket hallottam. Nagyon jelentős volt az írócsoportban Kordos László. Külön örülök, hogy Szekrényesi Lajos nevét említette. Úgy érzem, róla méltatlanul megfeledkeztünk, és mondom eleget a maiaknak, hogy kutassuk már fel az életét, munkáit, rendezzünk már egyszer egy Szekrényesi-estet, megérdemelné. Tipikus képviselője volt szerintem a tanyáról, faluról érkező fiatal népi íróknak, akik érzékletesen, reálisan és megértően mutatták be a szegénység, a földmunkások életét, gondjait, mindennapjait. A másik dolog, ami miatt róla szót kell ejtenünk, hogy ő volt a motorja ennek az írócsoportnak. A Kilátó-ban is komoly szerepet vállalt. Én is mondtam nekik egyébként, hogy érdemes lenne a Széphalom-nak egy mellékletet kiadni. Pesten már korábban több alkalommal tapasztaltam (például a Szabad Szó-nál töltött időszakban), hogy nem önálló folyóirattal vesződtek rendszerint az értelmiségiek, hanem egy meglévő mellékleteként adtak ki tulajdonképp egy teljesen újat.

- Azután abban volt sokszor a lényeg.

- Igen, azt hiszem velünk is így történt. Amikor tervezgettük a dolgot a Pilvax-ban, Szekrényesi egyszer csak felkiáltott: legyen Kilátó a neve. Így született a lap ötlete: én vezettem fel, Szekrényesi lett a "keresztapja". Az írócsoportban néhány jelentős egyéniség mellett többen voltak, akik inkább csak odacsapódtak ehhez a tehetséges, és lazán szervezett értelmiségi csoporthoz. Sok műkedvelő és kevésbé tehetséges személy írogatta a verseit, de nekik már az is nagy élményt jelentett, hogy helyet foglalhattak a Pilvax törzsasztalánál.

- Voltak viták a miskolci írócsoportban az országos jelentőségű eseményekről 1956 nyarán?

- Egymás között nemigen alakultak ki az országos írószövetség megosztottságához hasonló frakciók. De jelentős események azért jelezték, hogy Miskolcot távolról sem hagyták érintetlenül a fővárosban történtek. Például itt volt a híres Kónya-est. Kónya Lajost meghívtuk, Bod Andor elnökölt. Kónyát onnan ismertem, hogy ő is képviselő volt, a "gömbfejűnek" nevezett csoportosulásnak tudtommal nem volt tagja, de a népi írók között nagyon is számon tartották. A parlament nem sokat ülésezett, viszont akkoriban egy-egy ilyen népi írók részvételével tartott rendezvényen találkoztunk. Azt hiszem, Kónya Lajossal kölcsönösen tiszteltük egymást. Az estjét nagy várakozás előzte meg, mert úgy tudtuk, Kónya Nagy Imre belső köréhez tartozik, de legalábbis ahhoz közel áll. Őt is Bihari Sanyi hívta meg, nekem minden ilyen esetben külön szólt, hogy menjek már át. A Kónya-est mellett Bihari sok irodalmárt "lehozott" Miskolcra, komoly szerepe volt ezeknek az esteknek a szervezésében, talán különben nem is jöttek volna Miskolcra. Ezek a látogatások, estek minden esetben csendes demonstrációknak számítottak az értelmiség részéről a hatalommal szemben. Kónya is azért jött érzésem szerint, hogy Biharit erősítse a küzdelmében.

- Mi történt azon a Kónya-esten?

- Kónya visszafogottan, de reálisan beszélt az irodalmi élet problémáiról. A pártnak a túlzó baloldali emberei kezdtek vele akadékoskodni, kérdésekkel provokálták, de ő nem dőlt be, rendesen válaszolgatott nekik. Erre az estre nagyon sokan eljöttek, a TIT-nek a feljáróján is rengetegen ácsorogtak, ott a lépcsőházban. Egyszer valami miatt kimentem, mondom is magamban, milyen sok ismerős arc van itt, de egyik se szokott irodalmi estekre járni, egytől egyig rendőrök, ÁVH-sok voltak civilben. Amikor vége lett az estnek, félrehívtam Földvárit, mondom neki, Földvári elvtárs, ebben a kis teremben van négy parlamenti képviselő, maga, Kónya, én és láttam még Gém Ferenc volt parasztpárti képviselőt is a sorokban, aki sokat bejárt Miskolcra kulturális rendezvényekre. Ha politikailag akarják biztosítani az eseményt, minek ide még ennyi rendőr is. Azt mondja erre, higgye el, Hegyi elvtárs, nem én hívtam ide őket. Én el is hittem neki. Azt hiszem, Földvári ekkoriban lendült át végleg a reformok oldalára, s ehhez a miskolci írócsoport adott neki segítséget, bátorítást. Tartalmas, kitűnő írása jelent meg októberben a Kilátó-ban.

- Ön ekkoriban a Hazafias Népfrontban dolgozott.

- Igen. Akkoriban volt, 1956 nyarán, hogy a Hazafias Népfrontot összevonták a nőszövetséggel és egyéb szervezetekkel, Magyar-Szovjet Baráti Társasággal stb. Nekem, mint régi népfrontosnak nem volt ínyemre a dolog, egyrészt mert felhígulást láttam benne, másrészt pedig azért, mert a népfronthoz csapódott szervezetekben, különösen az MNDSZ-ben voltak elég - hogy is mondjam - túlzó baloldaliak. Velük kapcsolatban nem csak a politikai keménységük, vonalasságuk jelentett problémát, hanem sok esetben a műveletlenségük is. Jellemző például, hogy már a Kádár-korszakban egy tanácsülésen egyikük engem is le akart járatni, felpanaszolta, hogy utoljára én szóltam hozzá az 1956 előtti miskolci kulturális vitához, és hogy igazolja hibás nézeteimet, hosszú idézetekkel szolgált. Csak az volt a baj, hogy nem az én cikkemből idézett, hanem a Művelt Nép címoldalán megjelent másik írásból. Szerencsémre nagyon nevetségessé vált ezzel a hozzászólásával. Jellemző történet volt Bod Andorral, a HNF városi titkárával, hogy amikor jöttek a nőszövetségből a népfront vezetőségébe az új emberek, mindenkivel tegeződtek. Pártvonalon nyilván megszokták a tegeződést, kezdték Andort is tegezni. Andornak ez nem tetszett, ahogy az "elvtársak" egymással bizalmaskodnak, egyszer azt mondta nekik, idefigyeljenek, nálunk vagy az ágyban vagy csak koccintás után tegeződnek. Hát ezzel a megjegyzéssel sem lett nagyon népszerű. Állítom, a népfrontban ezek a személyes konfliktusai vezettek ahhoz, hogy Bodot is perbe fogták a Nemzeti Bizottság vezetőinek perében.

- Ön is ott volt?

- Tanúként engem is beidéztek. Mondtam is a bíróságnak, hogy csak nem képzelik, hogy az az ember, aki tolmácsként közreműködött április 4-én és november 7-én a színházban rendezett ünnepségeken, "ellenforradalmár" lehet. Papp Laci feleségének a kérésére is elmentem tanúskodni, jó egy órás szócsatát vívtam az ügyésszel. Jórészt ennek lett a következménye, hogy nem jelöltek országgyűlési képviselőnek a következő választások alkalmával 1958-ban. Bihari Sándorról is próbáltam győzködni ellenlábasait, hogy mindaz, amit ők elmondtak 1956-ban, nem "ellenforradalmi" megnyilvánulások. Mint tudjuk, sikertelenül. Bod Andort egyébként rendkívül alapos, komoly embernek ismertem meg. Kényes volt például a beszédben, írásművekben ejtett magyartalanságokra is, folyton kijavította az embert. Egy alkalommal a Széphalom szerkesztőségében tartottunk szerkesztőségi ülést, ahol mindenki felolvasott a műveiből, legtöbbször saját verseiből. Bihari Sanyi is behozott egy verset, felolvasta, mondták, milyen jó, ezt le kell közölni, ki írta? Mondta Bihari, hogy Illyés Gyula. Bod Andor volt az egyetlen, aki "nem vette a lapot", nem tartotta humorosnak Bihari ténykedését, határozottan mondta neki, hogy ilyet többé ne csináljon. Szóval ilyen volt a légkör, amiben megfogant Sándor írása. Amikor valami díjjal (azt hiszem, talán Szabó Lőrinc díjjal) kitüntették később, mondtam is neki, hogy látod, az idő csak igazságot szolgáltat előbb-utóbb.

- Milyen események előzték meg az 1956-os forradalmat az ön életében?

- Földvári Rudolf 1956 július végén az országgyűlésben nagy beszédben mutatott rá az észak-borsodi iparvidék elmaradott szociális, közegészségügyi, kulturális stb. helyzetére. Amikor 1956 novemberében munkástanácsi vezető lett, lényegében csak a korábbi országgyűlési beszédében elmondottakból formálta meg a munkástanács programját. 1956. október 14-én a népfront égisze alatt tartottuk meg a volt koalíciós pártok találkozóját a megyei tanács épületében. Ez abban az időben óriási dolognak számított.

- Mondhatjuk, hogy ez a találkozó már valami módon megelőlegezte Nagy Imrének azt az október végi bejelentését, amelyben a koalíciós kormányzáshoz való visszatérését hirdette meg?

- Feltétlenül. Volt, aki azt mondta, a földosztó miniszter vegyen részt a közéletben. Igen, azt hiszem, ez a találkozó valóban tükrözte azt a szándékot, hogy felkeressük az embereinket, megtaláljuk mindazokat, akik a nép sorsának javítása érdekében hajlandóak az összefogásra, függetlenül az egykori párt-hovatartozásuktól. Azután ezeknek a volt kisgazdáknak, szocdemeknek stb. erkölcsi elégtételt is kellett nyújtani a sok meghurcolásért. Gondolja el, volt közöttük, akit 3 hold földjével együtt is kuláklistára tettek, helyi kiskirályok hurcolták meg őket stb. Felszínre akartuk hozni az alkotó kedvű, együttműködésre kész embereket. Ezt a szándékot tükrözte a Bajcsy-Zsilinszky emléktáblával kapcsolatos tevékenységünk is. 1943. szeptember 12-én a miskolci Korona Szállóban tartott gyűlésen Bajcsy-Zsilinszky határozottan követelte a háborúból való kilépést, és Pártay Tivadarék közbenjárására 1945-ben erről egy emléktáblát állítottak az épület falára. Rákosi országlása idején ez aztán eltűnt onnan. Amikor 1956. október közepén találkoztunk, elhatároztuk az emléktábla újbóli elhelyezését. (Azután persze nem sokminden lett ebből. 1974-ben, gondoltam újra megpróbálom, elmentem Bodnár Ferenc akkori első titkárhoz, kértem a segítségét az emléktábla ügyében, a szöveget is én fogalmaztam, és az akciónk sikeresnek is bizonyult.)

- Alkalmas szervezetnek látszott a népfront arra, hogy megoldják a valódi problémákat?

- 1956 őszén feltétlenül úgy tűnt. Október 23-án például azért nem lehettem itt Miskolcon (és hagytam ki nagy bánatomra a Szabó Lőrinc-estet), mert a népfrontnak volt egy mezőgazdasági bizottsága és annak az ülésén vettem részt Pesten. Akkor már kendőzetlenül beszéltünk a mezőgazdaság súlyos helyzetéről, a reformok szükségességéről stb. A termelési kedv fellendítéséről, almáskertek telepítésének fontosságáról beszélgettünk, s igyekeztünk a lehetőségek maximumát kihasználva érdemi lépéseket kezdeményezni.

- Aznap haza is jött Miskolcra?

- Nem, sajnos a közlekedés akadozása miatt nem tudtam. A sógoroméknál maradtam egy napot Pesten, ő hivatásos katonatisztként dolgozott, egy laktanya melléképületében lakott, így szemtanúja lehettem az orosz csapatok mozgásának is. De így láthattam legalább a Sztálin-szobor ledöntését is a Damjanich-utca irányából. Szóval másnap tudtam hazajönni, s meg kell jegyeznem, hogy bőven volt akkor, ami foglalkoztassa az embereket. Mégis nagyon sokan emlegették a Szabó Lőrinc-estet, hogy milyen fantasztikus hangulat volt stb. Ezt is Bihari Sanyi szervezte, mint tudjuk, Földvári pedig a legmesszebbmenőkig támogatta az elképzeléseit. Egyébként Földvári Rudolfról úgy gondolom, nagyon komoly szerepe volt abban, hogy többé-kevésbé konszolidált viszonyok jellemezték október végén Miskolcot. A lincselések, az utcai "népítéletek" nagyon elkeserítettek, hiszen jól emlékeztem 1946-ra, akkor is volt lincselés, azt akkor antiszemita pogromnak mondták. Ennek ellenére 1956-ban viszonylag rövid idő alatt sikerült lecsendesíteni az indulatokat, s ebben Földvári szervezőkészségének, korábbi tevékenységének is komoly szerepe volt.

- Ön a régi Nemzeti Parasztpárt oszlopos tagja volt. Amikor október végén újjáalakultak a pártok, köztük a Petőfi Párt, akkor elsők között Miskolcon is létrejöttek az új, demokratikus pártszervezetek.

- Miskolcon nem alakult Petőfi Párt. A mi embereink azt mondták, hogy mi a Nemzeti Parasztpártba léptünk be, annak a tagjai is vagyunk. Az idő rövidsége aztán nem tette lehetővé ennek a tisztázását. A párt helyi szervezetének megalakulása egyébként úgy történt, hogy beszéltem telefonon Szabó Pállal, ő mondta, hogy Pesten újjáalakultak. Csorba Barna barátom, szintén volt népi kollégista kérdezte tőlem, hogy leírhatom a másnapi Észak-ban, hogy újjáalakulunk. Mondtam, írjad. Nem sokmindent tudtunk tenni ez alatt a pár nap alatt, épp csak rendezni próbáltuk sorainkat. Aszalón Lengyel István barátom komoly szervezőmunkát kezdett a parasztpárt érdekében. Jellemző volt, hogy 56 után a tulajdon nagybátyja jelentette fel, akit én a parasztpártból 1949-ben éppen a szélsőjobboldali megnyilatkozásai miatt akartam kizárni. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején pedig MSZMP-titkárként tette ismertté a nevét, a népfront megyebizottsági ülésén a lenini hármas jelszóról tartott szónoklatot, amit - megint csak jellemző módon - a pártbizottság ideológiai titkára "tett helyre", mint időszerűtlen felfogást. Lengyel Pista mondta nekem a tárgyalása szünetében, hogy Imre bátyám, ezek felakasztanak engem. Ott is tanúskodnom kellett, elmondtam, hogy a nagybátyja jelentette fel, ami szégyenletes dolog az én szememben, különösen falusi emberek esetében, akik tudják, hogy ezért kiközösítés jár stb. Bihari Sanyi mesélte később, hogy mennyire lelkes volt Lengyel Pista, amikor "csak" 12 évre ítélték, ahhoz képest, amire számított.

- Borsod, Abaúj, Zemplén, Gömör megyék kapcsán sokat beszélünk az ötvenes évek vonatkozásában az iparosításról, iparvidékekről. Milyen volt ekkor itt a mezőgazdaság, a falvak helyzete?

- Én Bogácsról származom, a dél-borsodi régióból, a szomszéd községekről elég csak Szabó Zoltán A tardi helyzet című munkájára utalnom. Ami a parasztság megélhetését, életszínvonalát illeti, az 1950-es évek elejéig sokminden változott ott. Szintén a térség szülötte Cserépfalvi Imre (Cserépfalun született, eredetileg Deutsch Imreként), akinek Kovács Imre mutatott be még annak idején. A Dél-Borsod mellett két térséget jártam be alaposabban, a Bodrogközt és a Cserehátot, Abaúj nyugati járásait. Én kezdettől a földreform mellett álltam, s nem felejtem el, hogy a földosztás milyen erős termelési kedvet, életkedvet hozott a parasztságnak. Lemérhettük ezt azon is, hogy nagyon megerősödtek a parasztpárt helyi szervezetei, például a Bodrogközben. 1956-ban például jellemezte a parasztság életkedvét, hogy ekkoriban kezdtek almásokat telepíteni, mintegy a szabolcsi almáskertek folytatásaként, felismerték a benne rejlő értékesítési stb. lehetőségeket. A tsz-szervezés "lazítása" Nagy Imre idején fellendítette ezt a kedvet, melynek kihatásai az 1960-as években is érződtek. Amikor az 1950-es évek elején beindult a nagyfokú iparosítás, rendkívül kedvezőtlenül érintette a borsodi parasztságot. Képzelje el például a jelszót: 300 ezer lakosú Miskolc! Volt például egy pártbizottsági ismerősöm, mondtam neki, hogy János, hogy fogtok ti ennyi embernek lakást építeni, mire kérdőre vont, hogy már én sem hiszek, bizalmatlan vagyok. Mondtam, nem erről van szó, hanem arról, hogy reálisan gondolkodom, még ha sok autóbuszt készítünk, elhiszem, hogy azok behozzák az embereket, de a lakás, az más. Végül úgy alakultak a dolgok, hogy rengetegen beköltöztek így-úgy Miskolcra, és otthagyták a földet. De nem művelték azt az ingázók sem. Szomorú volt látni, hogy a parasztság egyik része menekült a földtől, a másik része is csak mindenféle trükkökkel maradhatott meg mellette. A mezőgazdasági termelés drasztikusan visszaesett, a parasztság jelentős rétegei tönkrementek. 1953-ig ez sok tragédiához vezetett. Egy szívbe markoló élmény máig él az emlékezetemben: Bogácson jártam az édesanyámnál, és láttam, ahogy a falusi bolt előtt hosszú sorokban álltak az emberek kenyérért. Ilyet korábban faluhelyen soha nem lehetett látni. Mondta is édesanyám, hogy ne szólj már semmit sem erről. Vagy gondoljuk el, hogy Zádorfalván 800 holdas állami tartalékterület képződött! Mondtam is a tanácselnöknek, hogy maga most tanácselnök vagy tsz-elnök tulajdonképpen? Még az volt a szerencséje, hogy dél-borsodiak, pl. Bükkzsércről oda jártak csépelni. De mennyi volt ilyen körülmények között az átlagtermés? 2-3 mázsa, elképesztően alacsony. A gömöri parasztság megpróbáltatásairól írtam is akkor a Széphalom-ba. De szörnyű tragédiákat okoztak a begyűjtési rendeletek is. Egy alkalommal egy parasztemberrel beszélgettem, meghallotta a dobszót, azt mondja, majd mindjárt folytatjuk a beszélgetést, mert most dobolnak a beszolgáltatásra, sietnem kell. Akkor is elképesztett ennek az embernek a megfélemlítettsége. Azután a beszolgáltatás találékonnyá is tette a parasztokat. Egy helyen például parasztpárti ismerősöm látott vendégül, együtt élt egy nagy család, mégis láttam, külön háztartást vezetnek, külön is étkeztek. Azt mondja azért, mert így kedvezőbben jönnek ki a begyűjtési rendeletek nyomán. Összességében szomorú volt, hogy családok mentek tönkre, emberi kapcsolatok romlottak meg. Mindezen Nagy Imre 1953-as kormányprogramja érezhető változásokat, fellendülést hozott. Összességében azt gondolom, hogy lehetett volna nagyobb önállóságot adni a magyar parasztságnak, a szövetkezeti autonómia alapján szerveződő érdekképviseletek megállták volna a helyüket, eredményes termelőmunkát folytathattak volna, megtartották volna jó életszínvonalon a falusi népességet. Ma is úgy érzem, az idő a közösségi, szövetkezeti termelést igazolta. Nem tehetjük meg nem történtté az elmúlt 40-50 évet, mert ha megpróbáljuk, ezt a népet nézzük le.

- Végül egy pillanatra visszakanyarodnék a miskolci írócsoporthoz. Mondhatjuk, hogy Bihari, Szekrényesi és a többi meghatározó személyiség a népi írók közé tartoztak? Hiszen többségük faluról származott, de Miskolc, az iparosodott nagyváros légköre tette őket értelmiségiekké.

- Igen, azt hiszem, ez pontos meghatározás. Két fogalmat szeretnék velük kapcsolatban rögzíteni. Az egyik a "népi írók" megnevezés, a másik a baloldal. Mindig is baloldalinak tartottam magamat, sosem tudtam volna konzervatív lenni. Azt hiszem, ez a bizonyos "népi baloldal" meghatározó szerepet játszott a magyar progresszió 20. századi történetében, az 1956-os forradalom eszmei előkészítésében és megvalósításában. Úgy gondolom, hogy Budapesten és vidéken a népiek a józan szellemet, a magyar értelmiség haladó hagyományainak folytatását képviselték. A harmincas évek nagy nemzedéke után az ötvenes évek elején jelentkezett egy új, népi generáció, gondoljunk csak a már említett Kónya Lajosra, Kuczka Péterre, Urbán Ernőre, Szeberényi Lehelre és Sarkadi Imrére. Ebbe a vonulatba illeszkedett Miskolcon Bihari Sándorék tevékenysége.

- Köszönöm a beszélgetést!

Hegyi Imre lakásügyével kapcsolatos iratok

Jegyzőkönyv

Készült 1956. október 11-én az I. ker. Tanács VB. Városgazdálkodási csoportján.

Jelen vannak: Urbancsok Mihály, Kostyó Sándorné, Frigyik József, Oláh Bálint, Barta László, Rácz Béláné és Veres Lajosné.

Tárgy: A Kilián gimnázium mellett lévő 3 szobás bérház 2 szobájának közös mellékhelyiségekkel való kiutalása, valamint a Molotov út 20 Édelstein László féle lakás juttatása és a Rákóczy út 1. sz. alatti lakás kiutalása.

A bizottság egyhangúlag úgy dönt, hogy a Kilián György gimnázium mellett lévő 3 szobás lakás 2 szobáját - közös mellékhelyiségek használatával - Horányiné, Megyei Tanács VB. Egészségügyi Osztály dolgozójának utalja ki.

A bizottság figyelembe veszi a Megyei Tanács VB. Egészségügyi Osztály vezetőjének azzal kapcsolatos kérését, hogy Horányiné lakáshoz való jutása esetén a Megyei Pártbizottság orvosának Sifner doktornak biztosít lakást.

A Lakáselosztó Bizottság a Rákóczy út 1. sz. alatti (sötét kapu) 2 szoba összkomfortos lakás kiutalására vonatkozóan úgy dönt, hogy az Lipták János városi ügyész részére biztosítja. Tekintettel arra, hogy mint városi ügyész, munkaköre indokolttá teszi azt, hogy a város belterületén lakjon, mivel igen sok éjjeli kivizsgálás és hasonló nappali, munkaidőn túli elfoglaltsága indokolttá teszi, hogy családjához könnyen haza tudjon menni.

Ugyanakkor Lipták János a Gyula utcai bérházban 2 szoba összkomfortos lakást ad cseréül, melynek felhasználásával 6 család lakásproblémáját tudjuk megoldani.

Lipták János elvtárs helyére bérlőül a Lakáselosztó Bizottság Pál József Vörösmarty út 86 szám alatti lakost jelöli, mivel nevezett 2 szoba összkomfortos lakásért cseréül 2 drb. 1 szoba konyhás lakást ad. Mivel Pál József 2 szobás lakás megkapása esetén 2 drb. 1 szoba konyhás lakást ad le, a bizottság úgy dönt, hogy Pál József féle, Vörösmarty út 86 szám alatti lakás bérlőjéül Kiss Sándor, Bornemissza út 1 szám alatti lakost jelöli.

Ruszó Péterné Vörösmarty út 86 szám alá történő kijelölése azért vált indokolttá, mert Gyermeke Gyógypedagógiai iskolába jár, ő maga pedig idős és így indokolt, hogy munkahelyéhez közel kerüljön.

Kiss Sándor Bornemissza út 1. szám alatti lakás bérlőjéül a bizottság Szabó Béla Borsodvidéki Gépgyár dolgozóját, mint fiatal házast jelöli, aki jelenleg albérletbe lakik.

Ruszó Péterné, Balaton út 17 sz. alatti lakásának bérlőjéül Tarr Ferencné Somogyi Béla út 72 sz. alatti romos családot jelöli.

Az I. ker. Tanács VB. mellett működő Lakáselosztó Bizottság a Molotov út 20 számú lakás kiutalására vonatkozóan az alábbi határozatot hozza:

A Molotov út 20 jelenleg Édelstein László által használt 3 szobás lakás bérlőjéül dr.Sótonyi Gábornét körzeti orvost jelöli, mivel az I. ker. Tanács Egészségügyi Állandó Bizottsága, valamint a nevezett orvos körzetében lévő dolgozók aláírásukkal kérik, hogy orvosuk a körzetében kapjon lakást.

A Kilián György gimnázium mellett lévő dr. Sótonyi Gáborné lakását pedig Jobbágy Gábor Megyei Hazafias Népfront dolgozójának jelöli.

A Városi Tanács Végrehajtó bizottságának XXV-320/1956. vb. sz. határozatával kapcsolatban, melyben javaslatot tesz a Jókai út 5. valamint a Rákóczy út 1 szám alatti lakás kiutalására, a Lakáselosztó Bizottság a következőkben foglal állást:

A Jókai út 5 sz. alatti lakás kiutalását a Miskolci Építő- és Lakáskarbantartó Vállalat részére ha az egy lakást képez tudomásul veszi, amennyiben több lakás kialakítása történik meg az említett helyen, úgy annak 50 %-a kerületi tanácsot illeti meg.

A Rákóczy út 1 szám alatti lakás Hazafias Népfrontnak való juttatásával kapcsolatban a bizottság úgy határoz, hogy nem tartja indokoltnak a városi Hazafias Népfront Bizottságnak való szolgálati lakás juttatását, mert a szóban forgó Hazafias Népfront dolgozójának lakásproblémáját lakáscserével meg lehet oldani.

A Lakáselosztó Bizottság határozatot hoz Elek Istvánné Kossuth út 10 sz. alatti lakos lakásproblémájának megoldására és kéri a VKG csoport lakásügyi hatóságát, hogy november 1-i határidőre a nevezett lakásproblémáját oldja meg.

A Lakáselosztó Bizottság egyben határozatot hoz arra vonatkozóan, hogy a VKG csoport lakáselosztásáról szóló jegyzőkönyvben felvett lakások kiutalásáról és cseréjéről a VB-nek számoljon be.

A Lakáselosztó Bizottság a hozzája befutott kérelmeket felülvizsgálta és a szakigazgatási szervek felé javasolja, hogy érdemben válaszolják meg a letárgyaltak alapján.

k.m.f.

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősének júliusi határozata megnyitotta az utat a szocialista demokratizálódás felé. Úgy érezzük, hogy ez nagymértékben elősegíti annak a helytelen állapotnak a megszűnését, ami állami életünk számos területén a vezetők kiváltsága szempontjából megmutatkozott. Sajnos az utóbbi hónapok politikai eseményei az őszinte megnyilatkozások a múlt bűneivel szemben és a "tiszta lap" még jó néhány funkcionáriusban a kiváltságot nem szüntette meg.

Ennek egyik kirívó példáját mutatja Hegyi Imre (miskolci lakos) országgyűlési képviselő esete is. Hegyi Imre vidékről költözött Miskolcra és a népi államunk által épített bérházak egyikében kétszoba, összkomfortos lakást kapott a Tízeshonvéd utcában. Jól lehet, családtagjai száma azóta gyarapodott, no meg hát országgyűlési képviselő is lett.

Mint országgyűlési képviselő megilletné még egy, esetleg "fölös" szoba is, funkciójára való tekintettel, de sajnos a miskolci lakásviszonyok olyanok, hogy közel 15.000 család még lakhatásra alkalmas szobához sem jut, s szinte emberileg elképzelhetetlen helyeken kénytelenek sokszor nagy családjukkal lakni.

Hegyi Imrét a "funkciója" nagyobb lakás szerzésre késztette. Ezért a saját bevallása szerint is - amit nekem személyesen mondott el - elősegítette, hogy a Molotow u. 20. sz. a 3 szoba összkomfortos lakásból egy család Palesztinába költözködjön ki. (Nem tudom mióta tartozik az országgyűlési képviselő hatáskörébe magyar állampolgárok külföldre való telepítésének intézése.)

Időközben Budapestről a megyei Hazafias Népfronthoz lehelyeztek egy dolgozót, aki nyilván munkahelyére kívánt volna költözködni. Ezért a Molotow u. 20. sz. a. lakást a megyei Hazafias Népfront munkatársa részére igényelték azzal az előzetes megállapodással, hogy megkapása esetén Hegyi Imre a két szoba összkomfortos lakását kicseréli 3 szobásért. Az ügy megkönnyítése érdekében a kitelepülő magyar állampolgár bútorait meg is vásárolta 5.400 Ft-ért, gondolván a bútor benne van, a lakás is őt illeti.

Mivel a lakásviszonyok elég problematikusak és sok esetben felsőbb kéz belenyúlása is érvényesült, ami a dolgozók jogos felháborodását váltotta ki, ezért a városi Tanács végrehajtóbizottsága úgy intézkedett, hogy a lakások elosztásával kollektív szerv foglalkozzon a városi Pártbizottság, Hazafias Népfront, Disz Bizottság, ker. Tanács vb. és a szakigazgatási szerv, kiküldötteiből álló bizottság. A bizottság összeült és a többek között a Molotow u. 20. sz. a. lakás juttatását is tárgyalta, melyre 4 igénylő volt. A bizottság hosszas vita és körültekintéssel a lakást egy körzeti orvosnak juttatta, mivel orvosi körzetének lakóiból mintegy 400 dolgozó kérte ügyének elintézését. Támogatta kérését jogosan az egészségügyi Állandó Bizottság is. Mivel a bizottság elsősorban a lakosság jogos kérését és követelését vette figyelembe, ezért döntött úgy, hogy az egyéni kezdeményezés mellett a közérdeket támogatja.

Mivel a bizottság a lakást nem a Hazafias Népfront idehelyezett munkatársának utalta ki, mert neki máshol adott, így Hegyi Imre számítása sem válhatott valóra.

Munkaidő után egyik munkatársammal mentem hazafelé, amikor az utcán - elég forgalmas helyen - Hegyi Imre nekem támadt és hangos szavakkal vont felelősségre, hogy az ő lakás ügyét miért nem oldották meg. Ezért a lakás ügyért még meg fogom kapni a fegyelmit úgy, mint ahogy már megkapta egy másik tanácsi dolgozó. (t.i. Hegyi Imre ott is 3 szobás lakást akart magának szerezni, de mivel ketten voltak, így nem látszott biztosítottnak és így egyik sem kaphatta meg, de a fegyelmi miatt az országgyűlési képviselő bizonyult erősebbnek.)

A felelősségrevonás mellett még fenyegetődzött is, hogy majd lesz gondom a ker. Tanács néhány dolgozójára, fogok én oda menni ellenőrizni és majd a felsőbb szervek útján gondoskodnak arról, hogy megkapják a méltó büntetésüket. Vegyem tudomásul, hogy ő országgyűlési képviselő és nem hottentotta államban, hanem a Magyar Népköztársaságban.

Én próbáltam megmagyarázni neki, hogy bizottság döntött így és az orvos ügye közérdek, mivel több száz dolgozó aláírással kérte, hogy körzetéhez közel kapjon lakást, mire válaszképpen azt mondta, hogy nem feltétlenül fontos egy körzeti orvosnak saját körzetéhez eső helyen kapni lakást.

Az egész beszélgetés igen emelkedett hangú és fenyegető volt, az ő részéről, amit az úton járókelők is felfigyeltek. Mindezekre a velem együttlévő munkatársam is tanú.

Az említett beszélgetés közben Hegyi Imre úgy nyilatkozott, hogy elég "wirtschaft" van tanácsunknál, s ő majd rendet teremt nálunk. Arcátlanság az, amit vele csinálok én és még két tanácsi dolgozó. Ezt a hangnemet az országgyűlési képviselő elvtársnak visszautasítottam, hogy nincs jogában így beszélni. Ezután köszönés nélkül otthagyott.

Soraim megírására, annak közzétételének kérésére az késztet, hogy az előzőekben elmondottak alapján úgy érzem vége van már a fenyegetések korszakának és egyes "hatalmasságok" kiskirálykodásának. Különösen akkor, amikor annak saját, előnyére szóló ügyéről van szó.

Úgy gondolom, hogy dolgozó népünk sem azért választotta Hegyi elvtársat a legfőbb államhatalmi szervbe, az országgyűlésbe, hogy ezzel a bizalommal visszaéljen, egyéni céljaira használja ki, és azért, hogy nem kénye és kedve szerint intéződik el ügye, más dolgozókat fenyegessen hatalmaskodással, hanem szolgálja híven, önzetlenül a dolgozó népet és észrevételeivel a dolgozók érdekeit képviselje.

Miskolc, 1956. október 16.

Barta László
I. ker. Tanács vkg. csop. vezetője

Földvári Rudolf elvtársnak
Megyei Pártbizottság Vb. első titkárának

Helyben
Felszabadítók útja.

Kedves Földvári elvtárs!

Mint tanácsi dolgozó párttag fordulok a Megyei Pártbizottsághoz és személy szerint Földvári elvtárshoz panaszom érdemleges elbírálása végett.

Az I. kerületi Tanács Város és Községgazdálkodási csoportjának vagyok vezetője, s igen sok alaptalan vád, rágalom ér munka végzés közbe, ami ellen sajnos védekezni legkevésbé áll módomban. Lelkiismeretemre és kommunista becsületemre hivatkozva jelenthetem ki, hogy munkámat egyéni érdek nélkül, a befolyástól legkevésbé mentesen igyekeztem és igyekszem végezni. Tény, hogy amíg jelenlegi munkaterületemet alaposan meg nem ismertem ért különböző hatás, aminek teret engedtem, és ami esetleg érvényesült munkám közben. Most azonban amikor a sajtóban, rádióban, valamint a tények igazolása alapján azt látjuk, hogy a törvényesség mind jobban megszilárdul, valamint kikristályosodik a járható út a szocialista demokratizálódás felé. A Magyar Dolgozók Pártja központi Vezetőségének júliusi határozata és az említett tények hatására úgy érezzük, hogy megszűnnek már azok a helytelen állapotok, ami állami életünk számos területén, a vezetők kiváltsága szempontjából megmutatkozott. Sajnos az utóbbi hónapok politikai eseményei, az őszinte megnyilatkozások a múlt bűneivel szemben és a "tiszta lap", még egy néhány funkcionáriusban ezek után sem szüntette meg a kiváltságot.

Ennek egyik példáját, mely személy szerint engem ért alaptalanul vádaskodással szeretném Földvári elvtárs elé tárni és kérném részemre a megfelelő elégtétel biztosítását.

Hegyi Imre országgyűlési képviselő szeptember hónap közepe táján megjelent hivatalomban Jobbágy Gábor elvtárssal, akit mint leszerelt honvédtisztet Budapestről helyeztek le a Megyei Hazafias Népfronthoz. Mivel Jobbágy Gábor Miskolcon nem rendelkezett lakással, az említett felkeresés alkalmával közölték velem, hogy Miskolc Molotov u 20 sz. alól egy 3 szobás összkomfortos lakásból Edelstein László nevezetű személy külföldre távozik, akinek ők elintézték az útlevél és vízum problémáját. Szeretnék, ha Jobbágy Gábor elvtárs kapná meg a 3 szoba összkomfortos lakást, és amennyiben ezt Jobbágy Gábor elvtárs megkapja, lakást fognak cserélni Hegyi elvtárssal. Én semmiféle ígéretet nem tettem a lakás juttatásra vonatkozóan, hanem kértem, hogy kérvényükkel írásba kérjék a lakás juttatást, amit Jobbágy Gábor elvtárs be is adott.

Október 10-i keltezéssel és akkori érkezéssel Hegyi Imre országgyűlési képviselő szintén kérelmet adott be, melyben az említett lakás Jobbágy Gábor részére való juttatását kéri, de megemlíti a cserére vonatkozó szándékukat is, illetve a lakáshoz való juttatást azért kérte.

Az I. kerületi Tanács Végrehajtóbizottsága mellett működő lakás elosztó Bizottság, a Városi Hazafias Népfront Bizottság, Városi DISZ Bizottság, a kerületi Tanács Végrehajtóbizottsága, valamint a kerületi Tanács Város és Községgazdálkodási csoportjának megbízottja október 11-én összeült 3 lakás juttatásának elbírálása végett. A 3 lakás juttatás elbírálása között szerepelt a Molotov u 20 sz. alatti lakás is, melyre közvetlenül 4 igénylés futott be. E mellett a Bizottság több mint 150 kérelem közül igyekszik kiválasztani a leg-rászorultabbat és leg-jogigényesebbet. A lakás elosztó Bizottság, melynek tagjai az említett szervek kiküldöttjeiből tevődött össze, hosszas vita után úgy döntött, hogy a Molotov u 20 sz. alatti, jelenleg Edelstein László által használt lakás bérlőjéül, dr. Sótonyi Gáborné körzeti orvost jelöli, mivel az I. kerületi Tanács Egészségügyi Állandó Bizottsága, valamint a nevezett orvos orvosi körzetéből álló dolgozók, mintegy 400 aláírással kérik, hogy orvosuk a körzetükhöz közel eső részen kapjon lakást. A továbbiakban a Bizottság oly értelemben határozott, hogy a dr. Sótonyi Gáborné 3 szoba összkomfortos Kilián György gimnázium melletti lakását Jobbágy Gábor, Megyei Hazafias Népfront dolgozójának jelöli. Ezzel megoldottuk az Egészségügyi Állandó Bizottság, valamint a nevezett orvosi körzetéhez tartozó betegek régen vajúdó kérését, ugyanakkor Jobbágy Gábor elvtárs lakás problémáját is, de háromszobás lakás juttatással.

Az említett juttatási ülésről jegyzőkönyv készült, melyet a Bizottság tagjai, valamint a két lakásügyi előadó is aláírt. Ezt a jegyzőkönyvet mellékelten küldöm Földvári elvtárs részére.

Október 15-én este 5 óra után munkatársammal munkából mentem hazafelé, amikor a főutcán találkoztam Hegyi Imre országgyűlési képviselővel és kérdőre vont a szóban forgó lakás juttatás miatt. Többek között közölte velem, hogy vegyem tudomásul, e dolog miatt fegyelmit fogok kapni, úgy mint ahogy azt már Sass (I. kerületi Tanács VB. titkár) is megkapta. (ott hasonlóképpen 3 szobás lakás szerzése volt a tárgy, melyre ketten voltak szereplők, Sass Tibor vb. titkár és Hegyi Imre országgyűlési képviselő).

A felelősségre vonás egész fenyegetőzésbe ment át, hogy majd lesz gondom az I. kerületi Tanács néhány dolgozójára, fogok én odamenni ellenőrizni és majd gondoskodom a felsőbb szervek útján, hogy megkapják a méltó büntetésüket. Elég wirdschaft van az I. kerületi Tanácsnál és ő majd rendet teremt ott. Arcátlanság, amit vele csinál Frigyik, Sass és én. Mert vegyem tudomásul, hogy ő országgyűlési képviselő és nem hottentotta államban, hanem a Magyar Népköztársaságban. Én próbáltam megmagyarázni, hogy a bizottság véleménye alapján történt így a döntés, és ez esetben az orvos ügye közérdek, mivel több száz dolgozó aláírással kérte, hogy a körzetéhez közel kapjon lakást. Mire válaszképpen azt mondta, hogy nem feltétlenül fontos egy körzeti orvosnak, hogy saját körzetéhez közel kapjon lakást.

Tény az, hogy Hegyi Imre országgyűlési képviselő az október 10-én beadott kérelmében megemlíti azt, hogy az Izraelba kivándorló Edelsteinéktől 1 szoba bútort 5400.- Ft értékben megvásárolta. Mindezekről a Bizottságnak tudomás volt, és éppen ezért hozott olyan javaslatot, hogy Jobbágy Gábor részére biztosítja a Sotonyi doktor 3 szobás lakását, de a Kilián Gimnázium mellett. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a bútorvásárlás nem lehet döntő ok egy lakás juttatásánál.

Tudatában vagyok annak, hogy az I. kerületi Tanács Végrehajtóbizottsága mellett működő lakáselosztó Bizottság jelen esetben helyesen döntött és épp a dolgozók jogos kérelmét vette legmesszebbmenően figyelembe és éppen ezért sérelmes számomra az a minősíthetetlen magatartás, amit velem szemben Hegyi Imre országgyűlési képviselő f. hó 15-én este tanúsított.

A történtekre tanú munkatársam Pákozdi Lajos műszaki előadó elvtárs. A durva hangnemet, melyet az országgyűlési képviselő elvtárstól kaptam visszautasítottam, hogy nincs jogában így beszélni, de akkor már köszönés nélkül ott-hagyott.

Kérem Földvári elvtársat, szíveskedjék támogatást adni oly mértékben, hogy hasonló esetek sem velem, sem pedig más tanácsi dolgozóval ne forduljon elő.

Úgy gondolom, hogy dolgozó népünk nem azért választotta Hegyi elvtársat a legfőbb államhatalmi szervbe az országgyűlésbe, hogy ezzel a bizalommal visszaéljen, egyéni céljaira használja ki, és azért, hogy nem kénye és kedve szerint intéződött el ügye, más dolgozókat fenyegessen hatalmaskodásával, hanem szolgálja híven önzetlenül a dolgozó népet és képviselje a dolgozók érdekeit.

Miskolc, 1956. október 18.

Barta László             
I. ker. Tanács Vb.VG. csop. vez.

Hegyi Imre
Országgyűlési képviselő
Miskolc, Tanácsháztér 5

Magyar Dolgozók Pártja
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottsága
Végrehajtóbizottságának
Miskolc
Felszabadítók utja 24.

Kedves Elvtársak!

Személyes ügyben keresem fel a Végrehajtó Bizottságot. Nem kívántam lakásügyben zavarni az Elvtársakat. A személyemet ért támadás miatt azonban kénytelen vagyok az ügyről részletes tájékoztatást adni.

Jobbágy Gábor százados a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott. Most leszerelt. Ő a Nemzeti Paraszt Pártnál helyettesem volt, EPOSZ területi referens és Zemplén megyei titkárunk is volt. Falumbeli. Sógorom. A megyét ismeri, a miskolci és mezőcsáti járásban földművesszövetkezeteket is szervezett. Őt is ismerik a megyében. Ennek alapján a Népfront Országos Irodájában politikailag is alkalmasnak találták arra, hogy a miskolci járásban Népfront vonalon tevékenykedjen.

Felesége tanítónő. Áthelyezése csere formájában folyamatban van. Hivatali felettesei a lakásügyben segítséget ígértek. Ezt meg is adták. Egy kivándorolni akaró család útlevelét szerezték meg, hogy annak lakását kapja meg.

Jobbágy Gábor a Miskolc Molotov utca 20 sz földszint 18 alatti három szoba összkomfortos lakást igényelte ki. Az igénylés benyújtásakor Bartha Lászlónak az I. Tanács VKG csoportvezetőjének szóban bejelentettük, hogy a kiutalás után a lakást elcseréljük. Én megemlítettem, nem volna e jobb ha én igényelném ezt a lakást és Jobbágy Gábor az én lakásomat. Én a három szoba összkomfortra mindenképpen jogosult vagyok. Bartha László azt válaszolta, nem szükséges. Jobbágynak a kiutalást törvényesen el lehet intézni. Én ebben megnyugodtam.

Később tudomást szereztem arról, hogy ez a megállapodás veszélyben forog. Ekkor levélben fordultam a Lakáselosztó Bizottsághoz, ismertetve a helyzetet és a Bartha Lászlóval megbeszélteket közöltem, hogy: egy leszerelő katona kér lakást, akit támogatni kell. Másrészt korábbi politikai munkája alapján szükséges, hogy Miskolcon kapjon lakást, bejelentettem, hogy a lakást el akarjuk cserélni. A kiutalandó lakásra én jogosult vagyok. Ezt a levelet október 10-én Kovácsné a VKG csoport adminisztrátorja Mó 8091-8-6-1956. sz. alatt iktatta. Bartha László sem a szóbeli közlésünket, sem az előbb jelezett levelet nem mutatta be a Lakáselosztó Bizottságnak.

A lakáselosztó Bizottság a fentebb jelzett lakást egy, a III. kerületben három szoba összkomfortos lakásban lakó orvosnak utalta ki. Értesülésem szerint ez az orvos Miskolc, I. kerületében körzeti orvos. Állítólag 800 aláírást gyűjtöttek, annak érdekében, hogy az I. kerületbe jöjjön lakni. Gyanúm az, hogy Dr. Nemecskai elvtárs közreműködött ebben, mert Édelsteinnének az útlevél kézhezvétele utáni napon azt mondotta, hogy az orvos fog ide jönni lakni. A Molotov utca 20. sz. házban ez az orvos lenne a harmadik orvos Nemecskai és Kende orvosok mellett. Én nem ismerem azt az orvost akinek ezt a lakást kiutalták. Annyit azonban tudok, hogy a körzeti orvosnak nem kell okvetlenül a körzetben laknia. Véleményem szerint az is helytelen, hogy az orvosok egy lakásba tömörülnek.

Amikor fenti dolgok tudomásomra jutottak Bartha László ellen fegyelmi eljárás megindítását kértem a Városi Tanács elnökétől, az alábbiak alapján. Bartha László az igénylés alkalmával félrevezetett, a törvényességet hangoztatva, elállított attól, hogy én igényeljem a lakást. A Bizottság előtt elhallgatta a bejelentésemet, tehát elütött attól a jogomtól, - hogy a bizottság minden igénylő igényét figyelembe véve, így az enyémet is mérlegelve, helyesen döntsön. Ismerve az igénylők helyzetét érdemesnek tartom magamat erre a lakásra. Bartha László tehát állampolgári jogom érvényesülésében akadályozott meg.

Bartha Lászlóval az utcán találkoztam. Érdeklődtem a lakásügy iránt. Közölte, hogy egy orvos kapta meg. Kérdést tettem fel neki, hogy levelemet ismertette e a bizottsággal. "Milyen levelet" kérdezte. Értésére adtam, hogy engem arcátlanul félrevezetett. Közöltem vele, hogy igaznak kell tartanom azokat a dolgokat, amelyeket az emberek egyszerűen becstelenségnek neveznek. Ha egy országgyűlési képviselővel így jár el, akkor más dolgozó ügyeit vajon hogyan intézheti.

Tudomásom szerint Bartha László ezután az Északmagyarországhoz levelet küldött, amelyben engem protekció-szerzéssel vádol. Glódi András Városi Tanács VKG osztályvezetője valószínű Barthánál tartott kivizsgálás és az elbeszéltek után azt a kijelentést tette, hogy: "Hegyi a lakás ügyében az utcán népgyűlést tartott". A Barthával való beszélgetésem nem volt feltűnő az utcán. Amikor két ismerős megszólított és néhány szót váltott velem, azok sem igen tudták, hogy miről beszélgetünk.

A Szinvavölgyi elvtársnak küldött levelemre még ma sem kaptam választ. A következők jutottak tudomásomra: A Városi Tanács f. hó 18-i ülésén Lipták János ügyész bejelentése alkalmával Koscsó Sándorné a Hazafias Népfront városi irodájának munkatársa rámnézve terhelő bejelentést tett. Ennek lényege az, hogy én le csirkefogóztam a bizottságot. Ezt alátámasztja az a tény, hogy Fazekas László VB. elnökhelyettes ugyanaz nap este a Berei vitán ilyesmit mondott nekem. Arról is tudok, hogy ezt jegyzőkönyvbe akarják venni és az Országgyűlés Mentelmi Bizottságához akarják felküldeni. A valóság a következő: A Népfront Irodán azt mondottam: "Nálunk jónéhány becsületes embert ártatlanul kivégeztek. Közhivatalainkban pedig olyan bosszútól fűtött emberek dolgoznak, mint Sas Tibor, Frigyik József és Bartha László. Igazat kell azoknak adni, akik ezeket nem rendes embereknek tartják.

Kostyóné, valószínű, hogy Barthát mentse, ezt a kijelentésemet forgatta el. A Bizottságra nem volt okom sértő kijelentést tenni, mert azt félrevezették.

A Bartha László fegyelmi ügyének kivizsgálása az én személyemet érintő felelőségre vonássá fajult, rosszindulatú, bosszúálló emberek kezében.

1956. elején Lévay Lászlónéval megállapodtunk, hogy a Jókai utca 11. sz házban lévő két szoba összkomfortos lakását elcseréljük. Amikor az államosított házakat kezdték árusítani, bejelentettem igényemet. Amikor a feltételeket megtudtam visszaléptem.

Sas Tibor I. kerületi VB titkár ebben a házban Lévaiéktól és a harmadik szobában ott lakóktól egy szobát elvéve törvénysértést követett el. Lévayékat és özv. Nagy Imrénét - két családot - egy szobába akartak telepíteni. A két szobát Sas Tibor a maga részére igényelte ki. Lévayné hozzám fordul az ügyben, Sas Tibort feljelentettem. Fegyelmi eljárást indítottak ellene és figyelmeztetést kapott - ha jól emlékszem.

Sas Tibor fegyelmi tárgyalásán voltaképpen nem Sas Tibor volt a vádlott, hanem én. Erről tanúskodik a Városi Tanács VB-nak 1956. április 19-én tartott üléséről felvett jegyzőkönyv is.

A vita során felszólaló Grósz Károly "VB tag véleménye szerint Sas Tibornak elsődleges joga volt családi körülményeire való tekintettel Hegyivel szemben különösen a Lévayék osztályhelyzetét is figyelembe vesszük. A kérdés kulcsa az, hogy Hegyi konspirált Lévayékkal".

"Huzsvári Kálmán VB tag szerint Sas Tiborban volt önbírálat az üggyel kapcsolatban. Meg kell vizsgálni azt is, hogy egy osztályellenességgel szemben történt a törvénysértési szándék. Hegyi ilyen emberekkel tárgyalta a lakáscserét. A VB. Sas Tibor felé, mint becsületes parasztkáder felett dönt. Nem mondja azt, hogy az elkövetett vétséget a VB. bocsájtja meg, de vegye figyelembe azt, hogy mások is elkövették volna Sas Tibor helyébe ugyanezeket a cselekményeket".

A jegyzőkönyvbe ugyan nincs benne, de tudom, hogy Huzsvári Kálmán engem opportunistának bélyegzett és azt mondta, nem is tudom, hogy lett ez képviselő.

A fenti dolgok élénken mutatják, hogy Sas Tibor törvénysértése miatt tett feljelentésemért kell végigmenni ezen a tortúrán. Bosszúálló emberek összefogásáról van szó ellenem.

Lakásigénylési ügyemben ért sérelem miatt miután a Városi Tanács nem az ügy érdemi kivizsgálását végezte, hanem személyem ellen indított hajszát kénytelen vagyok a Város és Községgazdálkodási Miniszterhez fordulni.

Grósz Károly és Huzsvári Kálmán személyemet sértő kijelentéseit a Városi Tanács VB ülésén követelem visszavonni. Ezt a városi Tanács VB elnökének is megírom és követelem, hogy az április 19-én felvett jegyzőkönyvbe szereplő személyemet sértő kijelentéseket helyezzék hatályon kívül.

Mindezeket azért írtam meg, mert önérzetemet sérti. Amíg én lelkesen dolgozom, megsértett emberek megnyeréséért és a nemzeti egység erősítéséért, addig egyesek útszéli támadásokat intéznek ellenem.

Ez az egész mahináció nincs összhangban 1956. október 14-ének szellemével.

Bejelentésem szíves tudomásulvételét kérem.

Miskolc, 1956. október 22.

Üdvözlettel

Hegyi Imre        
országgyűlési képviselő

Alulírott Hegyi Imre a Hazafias Népfront Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Titkára, megyei Tanács VB tagja, országgyűlési képviselő a Csecslyuk pincesor ügyében az alábbiakat nyilatkozom:

1945 márciusában szülőfalumban Bogácson részt vettem a Nemzeti Bizottság, a Nemzeti Parasztpárt szervezésében és segítséget nyújtottam a földigénylő bizottságnak is. Mivel a rendelkezés szerint nem voltam jogosult földigénylésre, így földjeimnek szívesen segítettem a törvény magyarázásában, a földek felkutatásában, elosztásában. Budapesten, ahol éltem, ugyanis olyan emberek körében mozogtam, akik a földreformmal foglalkoztak. 1939-ben és 40-ben a Szabad Szóban a földreformról és a szövetkezetekről cikkeket is írtam.

A Pazsag-tanyát Fekete Rudolffal mértük fel. Az ott élő cselédembereknek megmagyaráztuk a törvényt és kértük, hogy ne bontsák el a tanyát. Ez a tanya ma a "Hórvölgye" Mg Termelőszövetkezeté. A felmérések során a Csecslyuk pincesoron pince is került a listára.

A tanyán volt egy traktor. Volt lenszalma. A lenszalmát eladtuk, vettünk érte gázolajat. A traktorral egybeszántottuk a földet és ebbe vetettünk búzát. Utána mértük ki a földigénylőknek. Az épületeket is hasznosítani kívántuk, mégpedig először nyúltenyésztéssel, majd baromfitenyésztéssel, sertéshizlalással és szarvasmarha tenyésztéssel akartunk foglalkozni.

A traktor és a gazdasági épületek birtokában földműves szövetkezetet terveztünk. Ennek elnöke Hócza Vendel a földigénylő bizottság elnöke volt, pénztárosa pedig Farkas Imre (Csuhai), aki nemrég halt meg.

A Csecslyuk pincesoron lévő pincét is hasznosítani akartuk, gombatermeléssel.

A Csecslyuk pince 1945-ben a földigénylő bizottság hatáskörébe, illetve a megalakult földműves szövetkezet tulajdonába került a traktor, a Pazsag-tanyán lévő gazdasági épületek, és az intézői lakás is, valamint a Méheskert gyümölcsös.

Később országosan megindult a földműves szövetkezet szervezése, a bogácsi kezdeményezéshez hasonlóan.

A traktor elvitték a putnoki gépállomásra.

A gazdasági épületeket, az intézői lakást az 1948 őszén megalakult "József Attila" Mezőgazdasági termelőszövetkezet vette tulajdonába.

Ekkor már Miskolcon dolgoztam. Emlékezetem szerint a pincét is birtokba vették.

A földműves szövetkezet volt a termelőszövetkezet szülőanyja, ilyen formán a "József Attila" termelőszövetkezet jogfolytonos volt, illetve jogutód volt.

Bogács, 1978. október 31.

Hegyi Imre

Tisztelt Megyei Tanács!

Az Északmagyarország 1982. szept. 16-i számában a bogácsi hőfürdő időszakos bezárásáról nyilatkozott a Borsodi Vízmű Vállalat igazgatója. Az elhatározást véglegesnek minősítette.

Mindazok ellenére, hogy Bogács nem tartozik a választókerületembe, a téma közérdekű jelentőségénél fogva interpellálok a bogácsi hőfürdő egész éven át való nyitva tartása ügyében.

1959-ben Bogács község lakossága áldozatos és lelkes társadalmi munkával a 74 fokos gyógyvíz számára fürdőmedencét épített. Mint az avató ünnepség egyik szónoka - akkor ott tevékenykedtem, mint megyei tanácstag [a beszúrt kézírást nem tudom elolvasni] - megköszöntem, hogy áldozatos társadalmi munkájukkal gazdagították megyénket és ezzel az alkotással hitet tettek a szocializmus, a párt politikája mellett. A gyógyfürdő - hivatalosan ugyan még nem nyilvánították annak - áldás a környék lakosságának és az oda látogató tízezreknek is. Olykor kisegítette a Mezőkövesd-Zsóri gyógyfürdőt is. A lakosság igényeit figyelembe véve hasznos - ha már úgy adódott - egy nagyobb fürdő és egy üdülő - pihenő hely egymás mellett léte.

Legelsősorban a bogácsiak áldozatos társadalmi munkáját kell értékelni. A téli időszakban jobban van idejük igénybe venni a fürdőt. Bogácson nincs mindenkinek fürdőszobája, így a fürdőépületben lévő zuhanyozó tisztasági fürdő is. (Az öltözők ebben az épületben vannak)

Másodsorban tekintettel kell lenni a 400 hétvégi ház tulajdonosra, akik között sok az idős ember - többen télen is ott laknak. Anyagi áldozatot hoztak, hogy a gyógyvíz mellett a tájat is élvezhessék.

Harmadsorban a már Bogácsot megkedvelt hazai és külföldi vendégek érdekeit is figyelembe kell venni. Közülük sokan télen is látogatják a fürdőt.

Negyedik érv a fürdő nyitva tartása mellett az iskolai úszósport fejlesztése. Bogács, Cserépfalu, Bükkzsérc, Szomolya, de Tard és Cserépváralja fiataljai számára is adott lehetőséget jobban ki kellene használni a téli időszakban. Az iskolai szünetekben, télen síeléssel, tavasszal kirándulással összekötve.

A szolgáltatás számára a hőforrás biztosítja a gyógyvizet, így a Vállalat közgazdászainak kell megtalálni a módját az egész éven át való nyitva tartásnak.

Miskolc, 1982. szeptember 18-án

Hegyi Imre   
megyei tanácstag

This work is licensed under a Creative Commons License.