Adorján Emil (Nagyvárad, 1873. aug. 15. – 1944 őszén, Mauthausen) – publicista, regényíró, műgyűjtő. ~ Péter apja. Szülővárosában ügyvéd. Ady baráti köréhez tartozott. Mint tulajdonos ő építtette a milánói Galeria Vittorio Emanuele mintájára a nagyváradi Sas-palotát. A Szabadság, Nagyvárad, Nagyváradi Napló munkatársa. Több gyorsírási kézikönyve (1891–93) s az osztrák jogról szóló kompendiuma (1900) jelent meg. Leander álnéven humoros regényt (Olivia bosszúja, 1898) és humoreszkkötetet (Komoly pillanatok, 1899) adott ki. 1944-ben elpusztult magánkönyvtárának érdekessége volt a Nagyváradon megjelent magyar nyelvű nyomtatványok és a régi Váradot ábrázoló metszetek gyűjteménye.

Ajtai Nagy Gábor (Nagybánya, 1878. nov. 26. – 1942. febr. 27., Nagybánya) – publicista. A középiskolát szülővárosában, jogi tanulmányait Budapesten végezte; ügyvédi pályára lépett. 1908-ban megalapítja s 1924-ig szerkeszti a Nagybányai Hírlapot. Lapjában közölte néhány irodalmi igényű írását. A 30-as években az OMP egyik szabadelvű nézeteket valló politikusa.

Balanyi György (Kecskemét, 1886. febr. 10. – 1963. máj. 4., Budapest) – történetíró. Előbb Szegeden (1910–16), majd Budapesten (1916–24) középiskolai tanár, 1924-től a budapesti egyetemen az egyetemes legújabb kor történetének tanára. Mintegy 60 önálló művében és kb. 200 tanulmányában főleg az egyetemes középkor és a legújabb kor kérdései, így az I. világháború előzményei foglalkoztatják. Egyháztörténészként a ferences és piarista rend történetét tanulmányozta. 1938-ban az MTA levelező tagjává választja. 1943-ban a kolozsvári egyetem professzora, 1948-ban Magyarországra távozik. Munkatársa volt a budapesti Századoknak és Vigiliának s az Erdélyi Iskolának. Kolozsváron megjelent önálló munkája: Assisi Szent Ferenc, a demokrácia hőse (1946), ugyanitt litografált jegyzetei is megjelentek: Reformáció és ellenreformáció (1946), A középkori állam és társadalmi rend kialakulása (1947).

Bálint Vilmos (Brassó, 1877. szept. 11. – 1949. jan. 30., Csíkkozmás) – népművelő. A gyulafehérvári kat. teológia elvégzése után a keresztény szociális mozgalomban vesz részt. Ákosfalván, Csíkszenttamáson, majd Csíkkozmáson lelkész; iskolát, művelődési házat építtetett, zenekart, színjátszó csoportot vezetett. Cikkeit a Brassói Lapok, Csíki Lapok, Erdélyi Tudósító közölte. A Magyar Nép Könyvtárában két kiadásban is megjelent A dúsgazdag c. bibliai színjátéka (Kv. 1932, 1938), amelyben egy régi moralitást alkalmaz mai színpadra.

Benedek István (Budapest, 1915. jan. 19.) – pszichológus, író. ~ Marcell fia, ~ Elek unokája. Mint orvostanhallgató 1936-tól Szondi Lipót gyógypedagógiai szemináriumának belső munkatársa Budapesten, 1944-ig üzemi orvos Csepelen. A Szondi-féle genotropizmus szellemében írta Ösztön és bűnözés (Bp. 1943) c. munkáját, majd 1945-től két éven át a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem lélektani tanszékén Bevezetés a sorsanalízisbe címmel elsőnek tette egyetemi tantárggyá Romániában a Szondi-tesztek és sorselemzések rendszerét, ami miatt szembekerült a pavlovi reflexológián alapuló marxista lélektani kísérletezéssel. 1947-ben Magyarországra távozott, Az ösztön világa (Bp. 1958) c. munkája már ott jelent meg, s viták pergőtüzébe került. Irodalmi sikereit vidéki munkaterápiás elmegyógyintézetekben szerzett tapasztalatainak irodalmi feldolgozásával aratta (Aranyketrec, Bp. 1957; Beszélgetés ideges emberekről, Bp. 1963), később általános tudomány- és művelődéstörténeti publicisztikával és előadásaival tűnt fel. Mesterét Szondi c. tanulmányában mutatta be a közönségnek (Új Írás, Bp. 1973/10–11). Monográfiát írt apja életéről és munkásságáról Benedek Marcell (Bp. 1977) címmel.

betlehemes játék – dramatikus néphagyomány. Előadói a betlehemesek vagy betlehemezők: gyermekek, serdülő fiúk, akik karácsony estéjén házalják végig a falut. Ha nagy a falu, illetőleg ha a környező falvakat is meglátogatják, több napon át betlehemeznek. Elmaradhatatlan kellékük a hordozható betlehem: maguk készítette kis tornyos templomocska, gyertyával vagy zseblámpával kivilágítva, benne Jézus születése képen vagy kis babákkal, figurákkal ábrázolva. A szokványos szereplők: két fehér ingbe öltözött angyal, akik a mezőn alvó pásztoroknak hírül adják Jézus születését, valamint két-három pásztor subával, nagy bottal, maszkkal, ill. ragasztott vagy korommal festett bajusszal, szakállal. A pásztorok az örömhírre karácsonyi népénekeket énekelnek, tréfálkoznak, táncolnak, a kisdednek sorra ajándékot adnak, majd játékukért a háziaktól ők is ajándékokat kérnek.

A ~ az egész magyar folklórból a Székelyföldön volt a leggazdagabb. Itt felnőttek játszották, számuk a tízet is meghaladta (köztük Heródes); heteken át rendszeresen próbálták a terjedelmes, misztériumszerű játékot, amely József és Mária szálláskeresését is magában foglalja. A Székelyföldről nyugat felé haladva a ~ egyszerűbb, rövidebb, mígnem a pásztorok tréfálkozása jut benne túlsúlyba. A tréfa fő forrása az öreg pásztor nagyothallása és félreértései. Ez, valamint a pásztortánc, középkori mímus-játékok maradványa, s a szokást a Balkánon át az ókori színjátékokhoz kapcsolja. Az erdélyi játékokban, a román–magyar együttélés folytán, a pásztorok gyakran román nevűek és románul társalognak. A ~ népi formájában új keletű; a XVII–XVIII. század folyamán alakulhatott át népszokássá a katolikus iskoladrámából. Az énekek közt legrégibb a Csodapásztorok, ezt először 1651-ben nyomtatták ki. A romániai magyar folklórban a ~ az utóbbi két évtizedben kihalt.

Boros Domokos, P. Fortunát (Zetelaka, 1895. jún. 3. – ?) – történész. A székelyudvarhelyi főgimnázium és a medgyesi ferences szeminárium elvégzése után teológiát tanult a Ferences Hittudományi Intézetben Vajdahunyadon. A történelem–földrajz szakot a kolozsvári egyetemen kezdte, a szegedi egyetemen szerzett történettudományi doktorátust (1923). Székelyudvarhelyen tanár, ugyanott ferences házfőnök, majd erdélyi rendtartomány-főnök. A Hírnök c. szépirodalmi lap s több egyházi folyóirat szerkesztője (1933–44). Fontosabb munkái: A csíksomlyói harminckét confrater (doktori értekezés, Kv. 1923); Az erdélyi ferencrendiek (Kv. 1927); Az első erdélyi törvénykönyv és a katolicizmus (Kv. 1930).

Botos János (Bürkös, 1894. máj. 26. – 1953. dec., Nagyenyed) – hírlapíró, 1923-ban a Magyar Kisebbség belső munkatársa, 1931-ben a kolozsvári Friss Hírek főszerkesztője, 1933-tól a Keleti Újság és a Magyar Újság munkatársa. Elbeszéléskötete Az orláti faember (Kv. 1929), riportregénye a Visszatérők (Kv. 1930). Publicisztikájában a 30-as évek haladó hangvételétől a 40-es években a türelmetlen nacionalizmusig és antiszemitizmusig tért el. Mint háborús bűnöst elítélték.

Cseres Tibor (Gyergyóremete, 1915. ápr. 1.) – író, költő. Erdélyi ifjúsága, a diákoskodás a kolozsvári egyetem közgazdasági karán, Asztalos Istvánnal, Bözödi Györggyel, Jékely Zoltánnal, Kiss Jenővel, Szabédi Lászlóval közös irodalmi fellépése (a Termés 1943-as őszi és téli kötetében), bekapcsolódása az antihitlerista ellenállásba, sokoldalú életismerete és mind népi, mind nemzetközi felelősségérzete a II. világháborút követő magyarországi pályaívén is az együttélés erkölcsét tette posztulátummá. 1945 után pályája Magyarországon bontakozott ki. Itt keletkezett művei közül a Hideg napok c. dokumentumregény (Bp. 1964) az 1942-es újvidéki tömegmészárlást idézi fel. A megfilmesítő – szintén erdélyi számazású – Kovács András a "személyes felelősség drámájá"-nak nevezte a regényt, mely Zile geroase c. alatt románul is megjelent Sever Noran fordításában Bukarestben (1967). A hazai magyar kiadás elé (Tanulók Könyvtára, 1970) Aszódy János írt előszót. Parázna szobrok c. munkája (Bp. 1975) ugyancsak a II. világháborút idéző s a történelmi felelősséget kutató regény.

Cserny Rózsi (Temesvár, 1881. ápr. 7. – 1962. febr. 8., Temesvár) – ifjúsági író. Szülővárosában végezte a tanítóképzőt. Hosszú ideig a Temesvári Hírlap gyermekrovatát szerkesztette. Meséit és egyéb prózai írásait közölte a Jóbarát, Cimbora, Déli Hírlap, Vasárnap és Pásztortűz. 1922-től az Arany János Társaság tagja, 1944 után részt vett az egyesület vezetésében.

Csonth Ignác – *énekeskönyv

Csukovits Sándor (Gyirót, 1872. febr. 23. – 1943. ápr. 2., Máramarossziget) – irodalomtörténész, műfordító. Kolozsvárt szerzett latin–magyar tanári képesítést. 1906-tól több mint két évtizeden át a temesvári piarista gimnáziumban tanított magyar irodalmat, itt jelent meg tanulmánya Eötvös Józsefről (1913) és Szigligeti Edéről (1914). Világháborús élményeit Háborús emberek és Virágos vonattól a kórágyig címmel két kötetben írta meg (Sopron 1915). Mint az *Arany János Társaság főtitkára szerkesztette és kiadta az évi jelentéseket (1917–18). 1924-ben a Temesvári Újság számára Ion Agârbiceanu, 1926-ban A Hírnök számára Ion Luca Caragiale írásaiból fordított.

Déry Tibor romániai kapcsolatai – 1920 és 1940 között rendszeresen jelentek meg Déry Tibor (1894–1977) írásai az erdélyi haladó lapokban és folyóiratokban. A Napkelet 1921-ben tanulmányát közölte a dadaizmusról és folytatásokban A toronyőr c. regényét. Több elbeszélése a Keleti Újságban jelent meg. 1924-ben Aradon adták ki a Kriska c. regényét; ennek cselekménye a Maros völgye egyik fűrésztelepén játszódik le, valahol Maroshévíz környékén. Később az aradi Periszkop hozza verseit (1925), majd a Korunk dialógusait, elbeszéléseit, verseit és a Befejezetlen mondat több fejezetét (1927–40). Itt zajlik le 1927-ben vitája a "homokóra madarai"-ról, amelyben Sinkó Ervinnel és Papp Józseffel együtt a költészet közérthetőségének és a szürrealista képalkotásnak a kérdéseit vizsgálta; A homokóra madarai a szerző mai jegyzetével újra megjelent a Korunk 1974/10-es számában. Egy versét (Hajnaltájt) 1931-ben az Erdélyi Helikon közölte. Romániában is megjelent A kiközösítő c. regénye (Horizont 1968), egy novellagyűjteménye A portugál királylány c. alatt Szilágyi Júlia válogatásában és előszavával (Tanulók Könyvtára, Kv. 1974) s A befejezetlen mondat (Horizont 1978) Ágoston Vilmos utószavával. Sor került román nyelvű bemutatására is: Viorica Bindaţiu fordításában Niki c. alatt novelláinak válogatott gyűjteményét adták ki (1971). Jelentős szerepet játszott Salamon Ernő költői rangjának magyarországi elismertetésében.

Dobos Ferenc, ifj. (Székelyudvarhely, 1912. ápr. 25.) – földrajzi szakíró. ~ Ferenc fia. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte. Budapesten szerzett tanári oklevelet. A székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza Líceum tanára a nyugalomba vonulásig. Munkája: A Gyimesi-szoros földrajza (doktori disszertáció, Pécs, 1939).

Eisler Mátyás (Páty, 1865. szept. 8. – 1930. dec. 13., Kolozsvár) – hebraista szakíró. 1891-től kolozsvári főrabbi, 1892-ben a sémi nyelvek magántanárává habilitálták a Ferenc József Tudományegyetemen. Több mint 200 cikke, tanulmánya jelent meg a sémi nyelvészet, a zsidó történelem és irodalomtörténet köréből. Feldolgozta Apáczai Csere János héber tanulmányait (1900) s a régi magyar hebraisztikát (1911). Az I. világháborút követő esztendőkben az Új Kelet egyik szellemi irányítója; 1923-tól a KZST tagja.

Erdély Öröksége – az erdélyi fejedelemség megalakulásának 400. évfordulója alkalmából 1941-ben indított s főként napló- és emlékiratírók munkáit tartalmazó tízkötetes sorozat a budapesti Franklin Társulat kiadásában. 73 szerző munkáit közli, köztük 27-et egészében, a többit szemelvényesen. Régebben kiadatlan magyar szöveg csak Bisztray Károly emlékiratrészlete, számos latin és német nyelvű szöveget azonban itt kapott kézbe először magyar nyelven az olvasó. A sorozatot Ravasz László vezette be, a szerkesztés munkáját Makkai László végezte Cs. Szabó László közreműködésével. Minden kötethez más történész vagy esszéista írt előszót, így a szerkesztőkön kívül Kardos Tibor, Bíró Vencel, Asztalos Miklós, Makkai Sándor, Tolnai Gábor, Jancsó Elemér, Tavaszy Sándor és Bisztray Gyula. A sorozat szász szerzők emlékiratait csak elvétve, román szerzők munkáit egyáltalán nem közli. Az "erdélyi szellem"-et Ravasz László az "egyetemes magyar szellem" egyik változatának ítéli, s a válogatás is ennek a szellemtudományi szempontnak a figyelembevételével történt. A bevezetések történelemszemlélete egyoldalú, mindemellett a sorozat érdeme az, hogy a 40-es években hozzáférhetővé tette a többnyire régen és elszórtan megjelent erdélyi emlékírók munkáit s felhívta a figyelmet erre a műfajra.

Erdős Iván (Karcag, 1897. nov. 13. – 1943 elején, Ivanovka, Ukrán SZSZK) – újságíró. Szülőhelyén végzett középiskolai tanulmányai után a harctérre került, hazatérve előbb a Nagyváradi Napló, majd a Nagyvárad belső munkatársa (1929–35), később Budapestre költözött, de továbbra is a nagyváradi sajtó munkatársa maradt. Irodalmi, társadalomtudományi, politikai esszéi átfogó műveltségre és szintetizáló készségre vallanak; német, román, francia, angol, olasz nyelvtudásával első kézből szerzett ismereteit külpolitikai figyelőiben hasznosította.

Ferenc József – (Alparét, 1835. aug. 10. – 1928. febr. 19., Kolozsvár) – szónok, író. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte, ahol 1855-ben érettségi vizsgát, majd papi vizsgát tett. 1857-ben tanárnak választották meg ugyanitt. Göttingában és Berlinben folytatott tanulmányok után, Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot is beutazva, Londonból 1860-ban tért haza tanszékére. Kriza János halála után, 1876-ban püspöknek választották. Ötvenkét éven át látta el ezt a tisztséget, volt magyar főrendiházi tag, majd a román szenátus tagja. 1864-ben kiadott Unitárius Kátéja, valamint az Unitárius Kis Tükör (az unitárius egyház története, hitelvei, egyházalkotmánya és szertartásai, 1875) több kiadást ért meg és német fordításban is megjelent. A Kolozsvári Közlönyben három folytatásos Kant-tanulmánya (1872), a Keresztény Magvetőben Victor Hugóról (1885), Herbert Spencerről (1912) és Carlyle-ről írt cikke (1912) jelent meg. Utolsó munkája az Emlékeimből (Kv. 1925).

Ferenczy Géza (Felsőrákos, 1866. júl. 20. – 1935. márc. 11., Ürmös) – szerkesztő. A gimnáziumot Székelykeresztúron és Kolozsvárt végezte, az egyetemet és a kereskedelmi akadémiát Kolozsvárt. Nagyajtán, Kolozsvárt, Brassóban volt ügyvéd. Az Erdővidék c. lap főszerkesztője (1903–08); 1920-ban ő alapította az Unitárius Irodalmi Társaságot, melynek elnöke lett; a Keresztény Magvető egyik szerkesztője (1924–28), egy ülésszakon át a román szenátus tagja.

Földes Anna, Wégerné (Csíksomlyó, 1879. – 1962. febr. 28., Csíksomlyó) – írónő. ~ Zoltán testvére. A tanítóképző elvégzése után szülőfalujában tanított; kat. irodalmi folyóiratok munkatársa. Az Angyalkert (majd Erdélyi Kis Pajtás) c. gyermekújság főmunkatársa 1929–30-ban. Munkái: Mária dalok (Bp. 1913); Egy cselédlány története. Szent Zita élete (Kv. 1926); Székely ciprusok (elbeszélések, Kv. 1928).

Földes István (Nagyvárad, 1906. márc. 5.) – szakszervezeti publicista. Pincérként kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Az Élelmezési Munkás (1926–29), Munkás Újság (1929–34) és Erdély (1944–48) c. lapok munkatársa volt.