karthauzi szerzetes, szül. a XV. század 3. évtizedének kezdetén Magyarországon, előkelő nemes nemzetségből. Kora ifjuságában katonai pályára lépett és öt éven át Hunyadi János környezetében szolgált. A nagy hadvezért 1440-ben, fia Mátyás születésének idején Kolozsvárra kisérte. 1415-ben lépett a karthauzi szerzetbe s a velenczei zárdába vétetett föl a szerzet tagjai közé, hol számos esztendőt töltött és Jeruzsálemben is megfordult. Estei Borzó uralkodása alatt (1450-1471) került a ferrarai kolostorba. 1471-ben Páviába helyeztetett át.
Munkái kéziratban maradtak. Ezek közűl kettő a modenai Este-könyvtárban őriztetik. Egyiknek nincs czime; tartalma túlnyomó részben azon erényeket fejtegeti, melyeket a fejedelemnek bírni szükséges. A második munka: Libellus super discursu Domini Borsii ducis czimet viseli és Borzó herczegnek 1473-ban bekövetkezett kimulta alkalmából az emberi lélekről, halálról, az üdvözültekről, kárhozottakról és a purgatóriumról közöl elmélkedéseket. Még egy harmadik munkáját is őrzi a római vatikáni könyvtár; ennek sincs czime és Andreas 1467. szept. 1. napján fejezte be, a mint ő ezt Mátyás királyhoz intézett ajánló levelében irja.
Kézirati műveit Fraknói Vilmos fedezte föl, azokat a Könyv-Szemlében ismertette s részben ki is adta a szerző életrajzát magában foglaló bevezetéssel ily czimmel: Két magyar egyházi iró a XV. századból: Andreas Pannonius. Nicolaus de Mirabilibus. Közzéteszik Fraknói Vilmos és Ábel Jenő. Bpest, 1886. (Irodalomtörténeti Emlékek. I. kötete 1-287. l.) Estei Borzo herczeg uralkodásának kimerítő történetét külön munkában irta meg, mely ekkorig ismeretlenül lappang.
M. Könyv-Szemle 1878. 140. 1879. 115.
Ung. Revue 1888. 231.