Kezdőlap

Ányos Pál István (faiszi),

pálos szerzetes és gymnasiumi tanár, szül. 1756. decz. 8. Esztergáron, Veszprém-megyében; egyideig Komáromban nagyanyjánál neveltetvén, Győrbe s utóbb Pápára küldték iskolába. 1772-ben szerzetbe állott első remete sz. Pál mária-nostrai klastromában, Hont-megyében, hol is a Pál nevet vette fel. 1773-ban a nagyszombati egyetembe küldetett tanulását folytatni, hol 1776-ban bölcselettudorrá avattatott. 1777-ben az egyetem Budára tétetvén át, itt folytatta hittudományi tanulmányait s ezek elvégeztével 1781. nov. a felsőelefánti klastromba, Nyitramegyébe, és az ottani próbaév elmultával 1782. okt. a székesfehérvári gymnásiumhoz tétetett át az első osztályt tanitani. 1784. juliusban betegen Veszprémbe vitette magát, hol szept. 5. vizkór vetett véget életének.

Életében csak néhány alkalmi munkája látott világot:

1. Igaz hazafi, az az: Károly Antal úrnak jeles példával megmutatott hazája szerelme. Pest, 1778.

2. A szép tudományoknak áldozott versek a budai királyi universitásnak felszentelése alkalmatosságával. Buda, 1780. (Az egyetem száz éves jubileuma alkalmából 1880-ban újra kinyomatott külön és a Hon 119. sz.-ban is megjelent.)

3. Az Orvosi Oktatások szerzőjéhez. Pest, 1778. (Rácz Sámuel prof.-hoz, ennek idézett munkája második kiadása előtt.)

4. Kártigám nevezetes irójához. (Dobokai Sárközi István álnév alatt, a Kártigám 1780. 2. kiadása előtt.)

5. Nagymélt. gróf Eszterházy Pálnak pécsi püspökségre lett emeltetését ünneplő versek. Pest, 1781.

6. Énekek könyve, szükséges litániákkal és imádságokkal a magyar ker. katholika anyaszentegyház szolgálatjára. Pest, 1785.

7. Ányos Pálnak munkái: Bécs, 1798. (M.-Minerva I. kötete. Ányos maga gyűjtötte össze munkáit és azok elébe ajánló levelet is iktatott barátjaihoz, mely munkái előtt csakugyan olvasható is; ezeket Bacsányi még többekkel bővítve kiadta, a szerző életrajzával és arczképével)

8. Ányos Pál költeményei. Jegyzetekkel és életrajzi essayvel ellátott bővített új kiadás. Kiadja Abafi Lajos, Bpest, (1875. Magyar könyvesház. I. 4. 5.)

9. Egyházi beszéd 1783. Kiadta Csaplár Benedek. U. ott, 1888.

10. Ányos Pál elmélkedései, melyeket a székesfehérvári kir. oskolákbeli ifjusággal a háromnapi lelki gyakorlat folytán tartott 1783-ban. Közrebocsátotta Csaplár Benedek Ányos erkölcsi méltatását tartalmazó Függelékkel. U. ott, 1889.

A Kazinczy Orpheusában megjelent Calliroe-je. Ezen kívül költői levelei jelentek meg a M. Museumban (I. 1782. 349), a Szépliteraturai Ajándékban (1821.) és Figyelőben (II. III. Weissbarth Károly és Szigetfői), némely kiadatlan versei Toldy Irodalmi Berek cz. kötetében, melyek közt a II. József cs. ellen intézett: Kalapos király, mint az idő szózata, különösen nevezetes. (L. ezen költeményéről a Vasárn. Ujság 1869. 28. sz. és Hazánk és a Külföld 1869. 19. 20. sz.) Egy költeményét közli a Figyelő (1871.). Magyarok cz. költeményét Ompolyi közli a Honban (1880, 70. sz.).

Kiadatlan leveleiből Závodszky K. által kiadva szintén a Honban (1873. 203. sz.), végre Futó gondolatok a szabadságról a M. Népvilágban (1880. 12. 13. sz.) és Ismeretlen politikai gondolatok) Ompolyi közlése a Honban, 1880. 279. sz.) jelentek meg.

Ovid nyolcz heroidáját is leforditotta, mik közül azonban egy egy: Penelope levele Ulysseshez maradt fenn.

Kéziratban van egy levele br. Orczyhoz 1782-ből a nemzeti muzeum kézirattárában.

Névaláirásának hasonmása a Hébe 1823. mellékletén.

Magyar Hirmondó 1780. 80. sz. 1781. 49. sz.

M. Museum I. 1782. 62. l. (Bacsányi.) 351.

Horányi, Nova Memoria 171.

Allg. Liter. Ztg. 1798. No. 340.

Közhasznú Esm. Tára I. 339. (Döbrentey.)

Ferenczy és Danielik, M. Irók I.

Nagy Iván, Magyarország Családai. Pótlékkötet.

Pesti Napló 1854. 125. sz. (Greguss Á.) 1862. 222. sz. (Jámbor P.) 1885. 210. sz.

Családi Kör 1886. 25. sz. (Mátray Ernő.)

Figyelő 1875. 14. 15. sz. (Károly Gy. H.) 45. sz. (Endrődi 8.)

Toldy, M. Költészet Tört. és M. Nemz. Irod. Tört. 1878. Munkái III. 181.

Ballagi A., M. kir. Testörség Tört. 147.

Figyelő I-V., VIII-XII., XIV-XVI., XVIII-XXII., XXVI.

Beöthy Zsolt, M. Nemzeti Irod. Tört. 5. kiadás és Széppróza Tört. I. II.

Székesfehérvár 1876. (A. és Virág reliquiák.)

Veszprém 1882. 51. sz.

Koltai Virgil, Á. Pál élete és költészete. Bpest, 1882.

Endrődi S. Á. P. élete (M. Könyvesház 5. sz.) és Költők világa, Nagyvárad, 1887.

Pauler T., A bpesti m. kir. tud. egyetem története. I. 85. 134.

M. Helikon. I. oszt. 2. k. (Endrődi S.)

Budapesti IV. ker. gymn. Értesítője 1885.

Fővárosi Lapok 1886. 36. 37. sz. (Erdélyi Pál.)

Szegedi Hiradó 1886. 297.

Petrik Bibliographiája.