Háromszék főkirálybirája s Küküllő megye főispánja, szül. 1676. jun. 3. Atyja, b. A. Péter, korán elhalván, első gyámja volt Apor Farkas, aztán Apor István gróf. Tanulmányait 1686-ban Kolozsvárt kezdte s fensőbb kiképeztetése végett a nagyszombati egyetemre ment, hol 1695-ben bölcselettudor, 1696-ban pedig jogtudor lett. Visszatérvén Erdélybe, a közügyeknek szentelte életét és a II. Rákóczy Ferencz-féle mozgalmak idején, midőn a fegyverkezett pártok egymás érdekei ellen szegültek, gyakran kényszerült lakóhelyét változtatni, sőt jószágainak elvesztésén kívűl, szabadságától megfosztva, békókban rabságot szenvedni. A kurucz mozgalmak alatt 1704. január 4. Brassóba menekült. 1705-ben azok közt találjuk, kik a Rabutinnak adott reversalis mellett Oláhországba huzódtak a kurucz-mozgalmak miatt. De már juliusban visszatért és kevés idő mulva kuruczczá lett. 1706-ban Greven ezredes által elfogatott és Brassóban két évig volt fogva. A miniszteri tanács által ártatlannak találtatván, 1707. juliusban fölmentetett, de csak nov. 10. nyerte vissza szabadságát. Hű ragaszkodásáért I. Leopold még 1699-ben Küküllő-megye főispánjává nevezte, 1708-ban háromszéki főkirálybiró lett, 1713. jan. 15. bárói rangot nyert. Az 1717-iki tatár beütés alkalmával a Székelyföldről ő hárította el a veszedelmet. 1718. és 1719-ben lakóhelyéből Altorjából kizaklatta a pestis, 1722-ben Galaczon lakott. 1744-ben főkormányszéki tanácsosnak választották meg s III. Károly arany nyaklánczczal diszítette fel. A tanácsosságot azonban nem vállalta el és megmaradt főkirálybirónak. 1747-ben elvesztette szeme világát. Erdély 1748-iki eseményeit már mással jegyeztette föl munkájában. Viszontagságos életét 1752-ben végezte be.
Zajos korának csendesebb életszakait történelmi jegyzetek pontos és igen érdekes összeillesztésére fordította. Hátrahagyott művei őt Erdély XVIII. századi történetirói közt kitünő helyre emelik.
Legjelesebb munkája: Metamorphosis Transylvaniae, az az: Erdélynek régi együgyű alázatos ideiben való gazdagságából ez mostani kevély, czifra felfordúlt állapotjában koldússágra való változása... Végezte ezen munkáját 1736-ban. A m. tudom. akadémia adta ki Altorjai b. Apor Péter munkái czimmel 1863-ban a Monumenta Hung. Hist. II. osztály 11. kötetében, közli Kazinczy Gábor, Cserey Mihály pótlékaival és megjegyzéseivel. (Kézirati másolatai léteznek a marosvásárhelyi gr. Teleki-, a gyulafehérvári gr. Batthyányi-, a m. n. múzeum- és a m. tud. akadémia könyvtárában.)
Ugyancsak ezen kötetben van közölve következő két latin munkája is: Lusus mundi et ejusdem actus Scenicus, prout in humillima familia Aporiana ab exitu quidem ex Scythia non interrupta serie nobilis, sic in reliquis eidem sangvine junctis inclitis familiis, opere et veritate. Anno 1727. Synopsis mutationum notabiliorum aetate mea in Transylvania et progressus vitae meae.
Kéziratban maradtak: Syntagma et syllabus vivorum et mortuorum aetate mea, qui memoriam non fugerunt. Az az: Az élőknek és holtaknak, kik életemben hatvanhat esztendeig voltanak, összeszedése és száma, valakik eszembe jutottanak. Syntagma et syllabus mortuorum ante aetatem meam. Az az: A születésem előtt, 1676. esztendő előtt való holtaknak számok és nevök, uri, fő s nemesi rendből valóknak. Ezen kézirati művek magyar nyelven vannak irva és kiegészítő részei a Metamorphosisnak.
Voltak Apornak talán még más lappangó kézirati művein kivűl, Simon tudós jezsuitához intézett, de eddig elő nem került levelei; ez kitünik ez utóbbinak egyik munkájából: Additam. ad imag. antiq. et nov. Hung. Viennae 1754. p. 40. Az erdélyi ősvadakról szóló kézirata Szent-Pétervárra került.
Szentiványi, Curiosora et Selectiora Miscellenea Dec. III. Pars I. Catal. XXVIII.
Horányi, Nova Memoria 177.
Molnár, Magyar Könyvház. VIII. 3.
Nagy Iván, Magyarország Családai I. 56.
Szilágyi Sándor, Erdély Irodalomtört. (Bud. Szemle V. 1859. 54.)
Garády, b. Apor P. munkái. (Bud. Szemle. Uj folyam V. 1866. 183.)
Egyetemes M. Encycl. III. 530.
Századok 1870.
Toldy, Irod. Tört. 1878.
Beöthy Zsolt, M. Nemz. Irod. Tört. 5. kiadás. I. 84. l. és Szépprózai Elbeszélés I.
Gr. Lázár Miklós, Erdély Főispánjai 102.