Kezdőlap

Bogovics Imre (horvátúl Mirkó),

m. kir. horvát-miniszteri államtitkár, B. Pálnak, Szőgyényi Zsigmond kir. személynök jószágigazgatójának fia, szül. 1816. febr. 2. Varasdon, hol gymnasiumi tanulmányait kezdte, mire egy évet (1831.) Szombathelyen töltött a magyar nyelv megtanulása végett, s 1832-ben Zágrábba ment a philosophiát végezni. 1833-ban mint hadapród (cadet) a Leopold nevét viselő 53. sz. horvát gyalogezredbe lépett és hét évig katonáskodott; ezután a jogot mint magántanuló a zágrábi akadémián végezte. Az 1842. zágrábmegyei tisztujításon az illyr-párt aljegyzőnek választotta; 1843-ban a pozsonyi országgyűlésen a távollevő Orsich György grófot képviselte; 1844-ben Pesten a kir. táblán ügyvédi oklevelet nyert és Kőrösmegye táblabirája lett. 1845. július 25. a tisztujítás alkalmával a magyar és illyr párt közt összeütközésre került a dolog és midőn katonaság lépett közbe, ezek B. megsebesítették; a vizsgálat alatt lappangani volt kénytelen és huzamosabb időt Aradon töltött Bohuséknál rokonainál, és költészettel foglalkozott. 1847-ben az ujonnan felállított zágrábi harminczadi felügyelőségnél jegyzői állomast nyert, de midőn erre az egész magyar párt felzúdult, hasonló minőségben Fiuméba tették át. 1848-ban Jellasich bán hiveihez csatlakozott; mint báni biztos Varasdra ment és előkészületeket tett a kitörendő háborúra; azonban csakhamar átlátván, hogy Jellasich és az udvar előtt egészen más czélok lebegnek, mint Horvátországnak kedvezőbb állást biztosítani a szent korona alatti kapcsolatban, a magánéletbe vonult. 1850-ben egy általa szerkesztett folyóiratban megjelent czikk miatt félévi börtönt kellett szenvednie s kiszabadulása után Zágráb melletti nyaralóján egészen az irodalomnak élt. Kevéssel az októberi diploma után a kormány által üldözött B. lelkes ovátiók tárgya volt; de népszerűsége csökkenni kezdett, midőn magyar érzelmeit fölismerték. A báni értekezletben szót emelt az egyesülés mellett; részt vett egy unió-programm szerkesztésében és az ő tollából folyt Varasdmegyének békülékeny levele a magyar törvényhatóságokhoz. Mint Zágráb város egyik követe (1861.) rendületlenűl küzdött a Schmerling-féle absolutismus ellen, melynek a városi és megyei gyűléseken szóval és irásban keményen ellenszegült. Az ügynek jobbra fordultával (1865.) a horvát kanczelláriában magas állással kinálták meg, de ő csak nemzeti képviselő akart maradni, s mint ilyen ujra Zágráb városát képviselte. 1871. márcz. a Budapesten székelő horvát miniszter mellé államtitkári minőségben miniszteri tanácsosnak neveztetett ki. A dél-szláv akadémiának tagja, a horvátoknak egyik legjelesebb költője.

Munkái:

1. Ljubice. Zágráb, 1843. (Ibolyák, melyekben későbbi nejét, Lentulay Benedek leányát dicsőíté.)

2. Smilje e kovilje. U. ott, 1846. (Szalmavirágok. Költemények.)

3. Domorodni glasi. U. ott, 1848. (Hazafias hangok.)

4. Zur Bosnischen Frage. Eine Studie. Zágráb, 1880.

Az 50-es években novellákat, dalokat és három drámát irt: István Bosznia utolsó királya, Gubecz Máté és Frangepán.

Vasárnapi Ujság 1867. 21. sz. arczk. (Pauler Gyula.)

Magyarország és a Nagyvilág 1871. 11. sz. arczk.

M. Könyv-Szemle. 1880. LIII. I.