Kezdőlap

Dobozy Károly (kis-szánthói),

földbirtokos, D. Lajos insurgens ezredes és lucskai Bánó Borbála fia; szül. 187. ápr. 22. Eperjesen Sárosmegyében. A családi terjedelmes birtokok Vajdán, Nyüveden és Pelbárthidán levén, az egyetlen figyermek első gyermekkorát ezen ősi jószágokon tölté. Zenészethez való hajlamát és tehetségét korán elárulta; atyja ugyanis kedvelvén a jó magyar zenét, egy 10-12 tagból álló czigánybandát tartott állandóan maga körűl. D. már mint gyermek a hegedűn rövid idő alatt meglepő ügyességre tett szert. A 3. gymnasiumi osztály tanulására a debreczeni ev. ref. iskolába vitték, hol egész a physikáig (8. gymn. osztály) tanult. Ez alatt a hangjegyekre magán zenetanító oktatta s az igazi magyar fogásokat Boka Károlytól és a hires öreg Boka Andrástól tanulgatta. 1834-ben Pestre került, hol nevelője felügyelete alatt az egyetemet látogatta. Azonban tudós tanárainak előadásainál hatalmasabb vonzó erőt gyakorolt reá a zene. Magán zenemestert fogadott és a zene elméleti részét és a hangszerzést rendszeresen tanulmányozta. Atyja úgy vélekedett, hogy az ifjút tévútra sodorta a pesti élet; azért meghagyta neki, hogy szenvedélyével fölhagyván, jőjjön vissza Debreczenbe s ott hallgassa a jogot; ő azonban tovább is a fővárosban maradt és költséges életmódja miatt az atyai szigor 1840-ben nyilvánosan vesztegetőnek nyilatkoztatta. Az atya s fiú között kifejlett feszültség 1841-ben megszünt ugyan, de a művész ifjúból sem ügyvéd, sem gazda (mint utóbb atyja óhajtá) nem vált. Miután atyja 1842-ben meghalt, a fiú egész szellemi s vagyoni erejét művészi szenvedélyére fordítá. Tehetséges czigányzenészekből bandát szervezett, tanított és tartott saját költségén, melylyel több hazai város (leginkább mégis Debreczen) közönsége előtt művészi előadásokat rendezett. A siker dicsősége által felbátoríttatván, 1844. második felében a győri Farkas-Bihari-féle czigányzenészeket összeszedte s velök külföldi körútra indult; nemzeti tánczunkat, eznénket és öltözetünket akarván ott bemutatni, a zenekaron kívül Fitos Sándor tánczost és egy tánczosnőt vitt magával; Bécsben, Ország nevű magyar szabóval, díszes magyar öltözeteket készíttetett. Ezen útjáról Magdeburgban, nov. 11. kelt levele jelent meg a Pesti Divatlapban (1844. II. 22. sz.). 1846-ban jan. 10. ismét Bécsbe indult 13 zenészszel, kiket négy hónapig tanított és kikkel félévig növekvő elragadtatásban és lelkesültségben tartotta Bécs lakóit; ekkor Liszt Ferencz elismerését és barátságát is megszerzé. Innét Prágán át Berlinbe vezette (jún. 18.) díszes magyar öltönnyel ellátott társulatát, hol rendesen 4-6 ezer főnyi lelkes közönség előtt hallatta nemzeti dalait és Frigyes Vilmos király udvarában Potsdamban is nagy tetszéssel játszott. Azután Hamburgba ment, hol júl. 12-től aug. 15-ig időzött; innét küldött hosszabb levelet külföldi élményeiről, mely szintén a P. Divatlapban (1846. 36. sz.) jelent meg. Azután Kielbe s Brémába (aug. 16-26. miközben aug. 18. a szász király előtt hegedült), Gröningenbe s Amsterdamba (szeptember 4-24.) utazott, útjában, mely egyszersmind a magyar zene diadalútja volt, naturalista zenészeivel mindenütt bámulatra ragadva hallgatóit. Majd Leydenen át (szept. 26.) Hágába vándorolt, hol II. Vilmos hollandi király udvari estélyén két izben (szept. 29. és 30.) szerepelt. Innét Rotterdamon (okt. 1-4.) és Antwerpenen keresztül Brüszelbe ment, hol a Theâtre de Vaudevilleben huzamosb ideig nagy tetszés közben hangversenyezett; végre nov. 11. Párisba jutott a fiatal művész, hol a következő évre is maradt s a boulvardon levő B.-Nouvelle szinházban játszott. Párisból küldte harmadik levelét 1847. jan. 15., mely szintén a P. Divatlapban (6. sz.) közöltetett. 1847. okt. 27. érkezett vissza hazájába; elsőben a pesti német, azután a nemzeti szinházban lépett fel zenekarával, azután a hazában művészi körútra indúlt, miközben Miskolczot, Egert, Debreczent, Nagyváradot stb. érinté. Ezen időszak volt művészi életének java, fénykora. Azután folytonos csalódások, csapások sujták. A nagy adóssággal terhelt s már 1850 előtt csőd alá jutott ősi jószág eladatott és értéke fölemésztetett. 1858-ban az egykori földesúrból már csak szegény karmester lett. Ekkor elhagyta Pestet, hol 1853 óta állandó lakása volt, s felváltva Makón, H.-M.-Vásárhelyen és Battonyán tartózkodott. Karmesteri szerény fizetéséből és silányúl díjazott zeneműveinek kiadásából élt. Meghalt 1860. febr. 19. Makón.

D. első zeneművét 1838-ban írta. Hátramaradt iratai közt összesen mintegy 41 zeneszerzeménye van, melyeknek nagyobb része még kiadatlan.

1846: Österr. Morgenblatt 38. sz. Die Gegenwart 97. sz. Nachricht v. Staats. 143. sz. Hamb. Freischütz 30. sz. Gronin, Courant 70. sz. ĽEntré Acte du Vaudev. okt. 15. és köv. sz. 1847. jan. 15.

Hölgyfutár 1860. 35. szám. (Bulyovszky Gyula.)

Vasárn. Ujság 1864. 26. sz. arczk. (Szeremley Samu.)

Nagy Iván, Magyarország Családai Pótlékkötet 199. 201. l.