csanádi püspök, velenczei patricius család ivadéka, hol 980 körül született és a keresztségben György nevet nyert. A gyermek egészségét öt éves korában erős láz támadta meg és az életéért aggódó szülők elhatározták, hogy Istennek ajánlják fel; átvitték a nem rég épült Szent-György monostorba. A láz elhagyta a kis Györgyöt; a szülők megvigasztalódva tértek haza s kis fiukat a szerzetesek felöltöztették a benedekrendiek ruhájába s bevitték a monostor csendes falai közé. Öt évig tanulta a trivium tantárgyait és a középkori szerzetesek szigorú szabályai szerint végezte éjjeli zsolozsmáit. A velenczeiek 990-995 körül nagyobb társaságot szerveztek Jeruzsálem meglátogatása végett; ezen zarándoklatban György atyja Gellért is részt vett és ott esett el a mohamedánokkal vívott csatában; a férjét sirató özvegy kérte a Szent-György monostor apátját, hogy fia ezentúl atyja nevét viselje, a mi meg is történt. Körűlbelől 25 éves korában (1005 táján) szerzetes társai perjelüknek választották. Apátja a monostori iskola tanítójává szemelte őt ki; ezért a quadrivium elvégzése végett 27-28 éves korában Bolognába küldte, hol a többi közt az akkor nagyon szükséges zenét és csillagászatot is tanulta. Az ötödik évben (1012-ben) visszahívták rendtársai, kik Vilmos apát halála után, 1012 körűl megválasztották a monostor apátjává. Később elhatározta, hogy néhány szerzetes társával a Szentföldre zarándokol és Betlehemben külön monostort alapít, hol ájtatosságban és buzgóságban tölti hátralévő napjait. 1015. febr. társaival együtt hajóra szállott; a vihar következtében azonban az istriai parton fekvő Szent-András szigetén az ottani monostorban keresett menedéket. Itt találkozott Razinát szent-mártoni apáttal, ki rábeszélte őt, hogy a magyarok megtérítésére fordítsa életét, és magával hozta őt Magyarországba. Szent-István apostoli királyunk udvarába jutott, a ki meggyőződvén jeles tulajdonságairól, reá bízta nyolcz éves fiának Imre herczegnek nevelését és hogy egészen hazánkhoz legyen kötve, az apostoli szent széktől kapott kiváltságánál fogva, azonnal kinevezte marosvári (csanádi) püspökké. Míg a királyi udvarban tartózkodott, részt vett az ottani országos ügyekben; tudjuk róla, hogy ez idő tájban Francziaországban utazott. Minthogy görögűl tudott és a görögök viszonyai iránt érdeklődött, nem lehetetlen, hogy a veszprémvölgyi apáczák számára kelt oklevelet épen ő készítette. Midőn Imre herczeg nevelését bevégezte, 1023-ban a Bakony rengetegeiben ujonnan épült bakonybéli monostorba vonúlt, hogy csendes nyugalomban az Istennek éljen. Marosvár meghódítása után, 1030-ban elvitték őt székhelyére Csanádmegyébe s azután itt élt püspöki hivatásának. 1038. aug. 15-re meghívta Szent-István főpapjait, hogy tőlük búcsút vegyen, és ő is jelen volt a király halálánál. Péternek hűséget esküdtek a magyar főurak, így G. is, ki rövid időn belátta, hogy csalatkozott benne, de Aba Sámuel követeinek is határozottan kijelentette, hogy nem fogja őt megkoronázni, sem a székesegyházba kisérni. 1046. júl. vagy aug., midőn Endre és Levente az ország határát átlépték, egyszerre az egész országban föltámadt a nép s legyilkolta a német és olasz tisztviselőket. Ez volt a jeladás egyszersmind a keresztény vallás ellen való lázadásra is. Vata magyar főúr volt az első, ki elvetette a keresztény vallást s őseinek pogány vallásához tért vissza. Példáját ezren és ezren követték, többen Endréhez és Leventéhez mentek, a kik épen Pesthez érkeztek, követelték a herczegektől, hogy engedjék meg nekik pogány szokás szerint élni, a püspököket, papokat legyilkolni, a templomokat lerombolni, a keresztény vallást elvetni, a bálványokat tisztelni. Endre végre engedett (Levente pogány volt). Ölték, gyilkolták a papokat, rombolták, pusztították a templomokat. Az ország püspökei, köztük Gellért is, a király koronázó helyére Székes-fejérvárra siettek. Mivel pedig Endre akkoriban még nem érkezett oda, G. három társával eléje ment, hogy üdvözöljék őt; azt is reménylték talán, hogy a herczegtől védelmet nyerhetnek a veszélyeztetett kereszténység számára. Szept. 24., a Dyod faluban (mai diósi puszta) végzett reggeli mise után G. a keresztény sereg kiséretében 8-9 óra tájon elindult a Duna felé a pesti révhez. G. a roppant fáradalmak miatt nem tudott a többiekkel gyalog menni, kocsira ült és úgy sietett az utolsó küzdelem elé. A mai Rudasfürdőn alól a Szent-Gellért-hegy és Duna közt levő keskeny közön vitt az út keresztül. A pogányok Vata vezetése alatt itt foglaltak állást; a közeledő keresztény csapatot megtámadták és az egyenetlen harcz után lemészárolták. Gellértet egy kétkerekű talyigára kötözték, a hegy tetejére vonszolták és annak meredek részén lelökték a mélységbe. 1163-ban az apostoli szék a szentek közé avatta.
A mult században Meichelbeck Károly, a freisingeni egyház történetirója, a freisingeni káptalan levéltárában egy régi codexet talált, mely Szent Gellért püspök egyik művét tartalmazta ilyen czímmel: Deliberatio Gerardi Moresanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isigrimum liberalem. Batthyány Ignácz erdélyi püspök adta ki 1790-ben Gyula-Fehérvárt, hozzá csatolván Szent-Gellért nagy legendáját is. Az egész kiadvány czíme: Sancti Gerardi episcopi Chanadiensis acta et scripta hactenus inedita. (Ez értelmezése azon hymnusnak, melyet: A három ifjú éneke cz. ismer a keresztény világ. Nyolcz részből áll, G. kevéssel halála előtt irta; azért bevégzetlen. Ezen kiadás a gondatlan másolás miatt teljesen értéktelen, azért a mostani csanádi püspök Desewffy fogja újólag kiadni.)
Elveszett munkái:
1. Szent Pálnak a zsidókhoz irt levele első fejezetéről szólott, ezt magyarázta és értelmezte;
2. Szent János apostol első levelével foglalkozott;
3. dogmatikus műve a Szentháromságról;
4. művére ezen szavai utalnak: Sol apostolica praedicatio, ut in alio opere demonstratum reliqui, tropologice admittenda.
Iskolai dráma, melyet róla irtak: Gerardus S. Csanadiensis Episcopus, Apostolici Regni Hungariae Apostolus ac Martyr. Tragoedia Ab Illustrissi. Nobili, studiosa Juventute Gymnasii Societatis Jesu Scepusii in Scenam data. Anno Christi, 1650. Sept. 4. (Lőcsén; kézirata a budapesti egyetemi könyvtárban.)
Fejérpataky László, Irodalmunk az Árpádok alatt. Bpest, 1878.
Ompolyi M. Ernő, A bölcsészet Magyarországon, a scholastica korában. Bpest, 1878. 25-62. l.
Karácsonyi János, Szent-Gellért, csanádi püspök élete és művei. Bpest, 1887.
Szabó Károly, Emlékiratok a magyar kereszténység első századáról. Ford. Bpest, 1887. 49-88. l.
Fővárosi Lapok 1888. (266. sz. Sz. Gellért mint iró. M. E.)
Századok 1888. 57. l. (Pauler Gyula.)
Petrik Bibliogr. I. 888. l.
Budapesti Hirlap 1893. 220. sz. (Spinóza dr.)