Károlyi István, (nagy-károlyi gróf),
országgyűlési képviselő, K. György m. kir. főudvarmester és gróf Zichy Karolina fia, szül. 1845. febr. 3. Pesten; tanulmányait otthon végezvén, 1865-ben Firenzébe ment, hol anyjának szalonja gyűlhelye volt az emigratio kiválóbb tagjainak. 1866-ban belépett a magyar legióba és Klapka tábornok segédtisztje volt testvérével Tibor gróffal együtt. Midőn a fegyverszünet megköttetett és a legió feloszlott, ő és Tibor bizattak meg, hogy a legió haza kivánkozó tagjait a határra szállítsák. A határon mindkettőjüket elfogták, a Hotel Daunba internálták és csak Bismarck közbenjárása menthette meg őket a hadi törvényszék elé való állíttatástól. Ekkor Párisba költözött és 1867-ben tért haza. Azóta a főváros előkelő társadalmi mozgalmaiban tevékeny részt vesz. Átvéve a nagy-károlyi uradalmat, Szatmármegyének közéletében is kiváló szerep jutott osztályrészül; mint megyebizottsági tag több, a magyar nemzetiség érdekében tett indítványnyal lépett elő. Mint a jockey-club igazgatósági tagja s a nemzeti casinó igazgatója is szerepel. Díszelnöke a Caritás fővárosi jótékony egyletnek. Az 1872-75. országgyűlésen a főrendiház jegyzője volt. 1887-ben Nagy-Károly kerületben pártonkívüli programmal képviselővé választatott és azóta a parlament tagja. 1892-ben a szabadelvű párthoz csatlakozott és 1896-ban pártonkívülivé lett.
Országgyűlési beszédei a Naplóban (1887-1892. VIII. Véderő, X. Bihari vasutak, XVIII. Honossági tv., XXI. Fegyvergyár, Miniszteri jelentés, Kisdedóvás, XXIII. Közigazgatási reform). Elnöki beszédei a napilapokban vannak.
Sturm Albert, Országgyűlési almanach. Bpest, 1897. 267. l.