m. kir. honvéd-őrnagy, szül. 1819. febr. 16.; katonai pályáját 1832-ben kezdette meg az 5. tűzérezrednél. 1837-ben mint hadnagy a m. kir. testőrséghez neveztetett ki. Az 1848. események a bécsi equitatióban találták mint lovagló tanárt. Schweidel őrnagy alatt a magyar miniszterium rendelkezése folytán Magyarországba jött és a horvátok ellen küldetett. A pákozdi csata után a 17. huszárezred alakításával és felszerelésével bizatott meg. Részt vett az isaszegi, majd Aulich alatt a rákosmezei ütközetben, utóbb Budavár bevételével, a zsigárdi, peredi és Komárom alatti csatákban. A zsigárdi ütközetben a visszavonult magyar sereg megmentése majdnem kizárólag az ő érdeme. Ezért érdemrenddel tüntették ki. Mint a Bocskay-huszárok őrnagya s parancsnoka Komárom védelmére maradt és hasztalan igyekezett a szerencsétleneket kötelességükre visszatéríteni s a haditörvények elleni lázadásukat megmagyarázni; az elvakultak nem hallgattak többé a józan okokra; miért is ellentállásuk szept. 4. megtizedelésüket vonta maga után. K. szept. 13. ezredessé neveztetett ki s mint kapituláns hagyta el a várat. A kiegyezés után m. kir. honvédőrnagygyá és az 51. honvédzászlóalj parancsnokává neveztetett ki.
Munkája: A parlagi lovas önmaga által gyors kiképzése. Pest, 1865. Tizenöt ábrával.
Honvéd 1870. 15. sz. arcz.
Szinnyei Könyvészete és Komárom 1848-49-ben, Bpest, 1887.