kir. országos középítészeti felügyelő; szül. 1818. febr. 25. Orosházán (Békésm.), hol atyja K. György tiszteletbeli főorvos volt. Iskolai tanulmányait Szegeden, Aradon és Temesvárott végezte; a bölcseleti tudományokat a pesti egyetemen hallgatta; ugyanitt szerezte meg 1839-ben a mérnöki oklevelet és mint mérnök ment 1841-ben Bécsbe, magasabb kiképzése végett. Innen visszatérve 1843-ban mint tiszteletbeli megyei mérnök commassatióval foglalkozott Wodianer báró s id. Eszterházy Mihály gróf birtokain. Mérnöki czikkei fölhívták Széchenyi István gróf figyelmét és ennek köszönhette, hogy az 1846-ban megindult Tiszaszabályozó munkálatoknál ő is részt vett és 1847-ben a bécsi Tiszaszabályozási osztály főmérnöke lett. Ettől fogva az alsó vidék vízszabályozó munkálataiban életfogytáig szakadatlanul részt vett. 1849 elején, mivel Ó-Kanizsán a forradalmi vérbiróságnak jegyzője volt, segédmérnökké degradáltatott és Kassára helyeztetett, hol 14 hónapig a Galiciába vezető út építésével foglalkozott. 1850-ben ismét Bácsvármegyébe került vissza már mint II. osztálymérnök. 1852. júl. 7. terjesztette be a Maros torkolatának javítására vonatkozó munka ismertetését, melyet ő és Katona írtak alá. Ezen előterjesztésnek azonban Szeged ellenállása miatt nem lehetett eredménye. 1853-ban, már mint ismét főmérnök, az első londoni kiállítás alkalmából magasabb külföldi tanulmányútra indult és beutazta Németországot, Hollandiát, Franczia- és Angolországot; honnét visszatérve 1854-ben a szegedi (csongrádi) Tiszaszabályozó osztályt is vezette. 1859-ben különösen az öntözések tanulmányozása végett Olaszországba utazott, mely útját 1864-ben ismételte. 1867-ben ismét külföldre utazott Hollandiába az ottani polderek (belvízlevezetés állandó vízemeléssel) tanulmányozása végett. Ő felsége rendeletére a cs. k. hadügyminiszterium a titeli s ezen alul a német-bánáti határőrvidék rengeteg ártereinek kiszárítását vette foganatba. Az ehhez szükséges tervezetek elkészítésével 1866 tavaszán őt bízták meg, ki a m. kir. helytartótanács engedelméből két évi szabadsággal e munka mellett még a tiszaszabályozás VI. folyamosztályát is vezette. Tervével 1867-ben elkészült, mire 1868-ban a határőrvidéki vízművek igazgatójává neveztetett ki. E közben saját szakmáján kívül a gazdasági téren is kitüntette magát, minek elismeréseül hat más gazdatársa között az 1867. párisi kiállításon buzájával díjat nyert. 1869-ben a Rába és Rábcza szabályozása terveinek kidolgozását is reá bízták. 1870-ben az öntözések és egyéb vizi munkák tanulmányozása végett ismét külföldre, Svájczba s Németországba utazott. 1872-ben a Temes és Béga szabályozása terveinek kidolgozásával bizatott meg; ezen megbizatásnak következménye lett az a nagyszabású működés, mely K. egész életének fénypontját teszi. 1871. jan. 19. az összes érdekeltség Temesvárott újra szervezkedett; Szapáry István gróf kormánybiztossá neveztetett ki s ez jelentékeny előleggel Képessyt bízta meg az árvédelemre vonatkozó terv elkészítésével. K. tanulmányait az összes bánáti vizekre kiterjesztette s azokra egységes terveket dolgozott ki, melyeket a közlekedésügyi miniszterium 1872-ben helybenhagyott s az újjáalakult Temes-Béga-völgyi vízszabályozó társulat is magáévá tett. Ugyancsak K. külön tervet dolgozott ki a Bégacsatorna hajózhatóvá tételére Temesvártól a Tiszáig, elkészítvén egyúttal a kostélyi új fenékgát és a topolovici új-zsilip terveit is. E tervek alapján 1873-ban inditotta meg a munkákat, melyeknek különösen a Bánságra korszakalkotó befolyása volt. 1874-ben középítési felügyelővé neveztetett ki. A törökbecsei takarékpénztárnak elnöke volt. 1876. okt. 25. hivatalos felülvizsgálati úton Temesvárott érte őt a halál.
Czikkei a 40-es években a Jelenkorban és Társalkodóban (A vízszabályozásokról, A lánczhídról), a Gazdasági Lapokban (1872. Hollandi vízemelő kerék); a Szegedi Hiradónak is munkatársa volt.
Munkái:
1. A magyar alföld hydrographiája, vízműszaki nézetek és javaslatok a földöntözés érdekében. Pest, 1867.
2. Javaslat a Bánát közbenső víz hálózatának szabályozásairól. Temesvár, 1873. (Ezen művéért az államtól elismerésül 1000 frtot és 200 arany jutalmat kapott. Ism. M. mérnök- és építész-egylet Közlönye 1874. Fekete Zsigmond; erre K. válaszolt és Fekete sem késett viszonválaszával, mire K.-nek Végszava az 1875. évfolyamban jelent meg.)
A m. tudom. akadémia 1875-ben 3000 frtos Fáy András-féle jutalommal harmadízben pályázatot hirdetett, hogy Magyarország sajátszerű viszonyainak tekintetbe vételével írassék meg a mezőgzdasági vízműtan; a jutalmat 1879-ben Kvassay Jenő nyerte el. Ezen pályázaton K. is részt akart venni; azonban a majdnem kész pályamű befejezetlenül hagyatékában maradt.
Arczképe: kőnyomat: Vereby Soma: Honpolgárok Könyve III. évf. Pest, 1868; fénynyomat Sárközy Imre munkájában.
Vereby Soma, Honpolgárok Könyve, III. Pest, 1868. arczk.
Budapesti Közlöny 1869. 129. sz.
Szinnyei Könyvészete.
Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője 1895. arczk.
Sárközy Imre, Régibb Vizí Mérnökeink Életéből, Budapest, 1897. arczk., és gyászjelentés.