Klingesor (Klingsor, Klinsor),
állítólag magyar (erdélyi) származású német költő, de kétségtelenül költött alak, a ki először a wartburgi dalnok-versenyről (mely a monda szerint 1206 körül volt) szóló XIII. századi német költeményben szerepel, melyben a Wolframtól legyőzött Ofterdingen Henrik őt hívja meg Erdélyből, de Kl. még Nasyon ördögnek segítségével sem tudja ellenfelét legyőzni. Tehát varázsló és az ördög czimborája, a mi igen valószinűvé teszi, hogy eredetileg azonos Wolfram Parzival-eposzának egyik főalakjával, Klinschor varázslóval, (A «Lohengrin» szerzője, 1290 körül, tudatos kapcsolatba hozza e két alakot egymással, de fölfogása egészen önkényes). Magyar, ill. erdélyi születésűvé azért tette a monda, mivel thüringiai szereplését kapcsolatba hozta szent Erzsébet születésével (1207), melyet állítólag, összes következményeivel együtt, előre megjósolt. Igy szerepel már Erzsébet történetének legrégibb forrásában, Apoldai Detrének Vita Sti Elizabethae (1289) cz. művében. De figyelmet érdemel, hogy a középkor Magyarországot és Erdélyt általában a varázslás és fekete művészetek hazájának tekintette. A mesterdalnokok utóbb művészelők azon megalaptói közé sorolták, kik I. Ottó császár idejében 962-ben a paduai egyetem előtt a mesterdalnoki művészetet a rágalmazók ellenében fényesen megvédték. Történeti adat nincs róla; alakja és egész szereplése világosan a monda terméke.
Kölesi és Melzer, Magyar Plutarkus. Pest, 1816. IV.
Unterhaltungs-Blatt, Presburg, 1816. 32., 33. sz.
Trausch, Schriftsteller-Lexikon II. 272., III. 588. l.
Fejérpataky László, Irodalmunk az Árpádok korában. Bpest, 1878.
Heinrich Gusztáv, Klingsor aus Ungerland (Philolog. Közlöny II., 1878. 137-146. l.)
Bachmann, Kleinere Schriften I. 315. l. azonosítója őt Hardegger XIII. századi német költővel, de a föltevés teljesen tarthatatlan.
Ersch und Gruber, Encyclopaedie II. 37., 125. l.
Kath. Szemle 1896. (Concilia Emil).