Németországi bold. János (B. Joannes Teutonicus),
jogi doktor, dömés szerzetes, szül. körülbelől 1180-ban Wildhausenben (Hannover) előkelő szülőktől; a bolognai egyetemen hallgatta a jogot és ebből ottan doktori rangot is nyert. Pappá szenteltetvén, a pápa káplánja és gyóntatója lett; kiváló tudománya s erényeiért nagy tiszteletben és szeretetben állott úgy az egyházi, mint a világi nagyoknál és kivált II. Frigyes császárnál, kinek udvarában hosszabb ideig tartózkodott. Azonban a szerzetesi élet szigora után vágyakozván, szent Domonkos rendjének ruháját a rend alapítójától Bolognában 1220-ban kapta. Ezután minden fáradságát az egyházi szónoklásra és a rendnek Németországban való elterjesztésére fordította. Működésében kiváló segítségére volt nagy nyelvismerete, mert latinul, németül, francziául, olaszul és magyarul beszélt. Midőn így több évet töltött volna s mint a pápai követek titkára hazánkban is többször megfordult, a sz. Domonkos rend magyarországi tartománya főnökévé választá; nemsokára pedig boszniai ` püspökké tették őt, minden ellenkezése daczára, IX. Gergely pápa és IV. Béla magyar király 1233-ban, s ez utóbbi püspöki megyéjét a kalocsai érsekség alá rendelvén, őt szorosan a magyar hierarchiához kapcsolta. Ámde miután látta, hogy a bogumil eretnekek ellen hasztalanul küzd, jóllehet megyéjét gyalog járta be, hirdetve az Isten igéjét, 1237-ben végleg lemondott a püspökségről és újra kolostorba vonult vissza, de társai újra az ügyek élére állították; előbb a lombardiai tartomány főnökségét bízták reá s 1241-ben általános rendfőnökké (magister) választották. Miután e hivatalban tizenegy és fél évet buzgón eltöltött, meghalt 1253-ban Strassburgban. Az életében általa tett csodák (erről Ferrarius szerint IV. Béla m. király és neje is tanuságot tettek) következtében a boldogok közé soroztatott.
Munkája: Glossemata, seu commentaria super Decretum. (Ezen kézirati munkája László esztergomi nagyprépostnak könyvtárában megvolt, ki arról 1277. végrendeletében rendelkezik.).
Uj M. Sion 1877. 487. l.
Katholikus Szemle 1896. 539. l. (Békesi Emil).