ág. ev. lelkész, vidombáki (Brassóm.) származású; miután egy ideig Homoródon és Szász-Keresztúron tartózkodott, 1586-ban rektor lett a Bertalanegyházban (Brassó mellett), 1589. Vidombákon, 1590. Rozsnyón (Brassóm.); 1591-ben ugyanott prédikátor, 1595. Mártonhegyen, 1597-ben városi lelkész Brassóban; 1599-ben azonban betegeskedése miatt lemondott hivataláról és 1601-ben ismét hegyi prédikátor lett Brassóban és azon év márcz. 30. a veresmarti lelkészi állást fogadta el. 1604-ben a bertalani egyházban alkalmazták lelkésznek, miután egy évig állás nélkül volt; végre 1605-ben lelkész lett Höltövényben, hol 1619. ápr. 12. meghalt.
Munkája: Res actae quaedam in partibus Hungariae et Transylvaniae, consignatae a Simone Nösnero, Pastore Ecclesiae Heltvinensis. (A brassói könyvtárban őrzött eredeti kézirat 4rét 70 lap; a szöveg latin és német kevert nyelven van írva; 1570-től saját tapasztalatai után írta jegyzeteit. Ezen évtől 1619-ig megjelent a Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens. Neue Folge. Herausgegeben von Trauschenfels. Kronstadt, 1860. cz. gyűjtemény 59-80. l., előszóval Kurz Antaltól. Ezen krónikából kitűnik, hogy ő Bátori Gábor erdélyi fejedelem buzgó híve volt és gyűlölte mind azokat, kik annak ellenfelei voltak. Innen származhatott brassói főnökeinek személye ellen való gyűlölete, melyet azonban ingatag és pórias magaviselete is nagyban előmozdított).
Trausch, Schriftsteller-Lexikon III. 20. l.