Kezdőlap

Sándor István (jánosfalvi)

nyugalm. unitárius lelkész, szül. 1804-ben Lókodon (Udvarhelym.), hol atyja S. Lőrincz lévita volt; előbb toroczkói, 1816-tól szentkereszturi tanuló volt; innét a kolozsvári unitárius főgymnasiumba ment, hol tanulását bevégezte. Papi pályára lépett 1827-ben. Ez év tavaszán köszöntött be a szentábrahámi ekklézsiába. Innét 1829-ben visszatért Kolozsvárra, hol ideiglenes minőségben a papi szolgálatra felvétetett. Egyházi tanácsos lett 1883-ban. Kolozsvárról 1836. máj. a szováthi ekklézsiába rendeltetett. Nyugtalan természete tovább ragadta, már 1837. júl. 23. elrendeltetés következtében az árkosi ekklésiába is beköszöntött. És ezen elsőrendű ekklézsiában meg is nyughatott volna, de nem becsülte meg szerencsés helyzetét: Nőtlen életének daemona feldúlta itt is nyugalmát, megingatta papi állását, fél évig a szószéktől is eltiltatott. 1841. máj. 2. püspöki rendeletre a h.-karácsonfalvi ekklézsiába ment. Mint pap elismerésben részesült, tisztelték itt is. De tartós békére, állandó nyugalomra itt se talált. A szabadságharczot követő hallgatást parancsoló időben «elszólta magát», Heidte térparancsnokról kedvezőtlenül nyilatkozott; ezért bevádolták, 1849. szept. 17. Sz.-Udvarhelyt elzáratott, honnét vizsgálati fogságának végén 1850. szept. 20. szabadult ki. Fogsága ideje alatt a h.-karácsonfalvi papi állomás betöltetvén, oda nem mehetett vissza, hanem a gyepesire neveztetett ki. Nem volt zajosabb élete a gyepesinél. Végre menni kényszerült innét is. Cserélt a datki pap Hegyi Pállal, így jutott papságának ez utolsó állomására 1858-ban. De végre belefáradva folytonos küzdéssel, zivatarral teljes papi hivataloskodásába, 1867-ben jánosfalvi birtokára költözött; itt élte le életének haláláig terjedő korszakát. Mint egyházi szónok korának jobbjai közé tartozott. Jegyzője volt a Sepsi-Miklósvár és Udvarhely egyházkörnyékeknek árkosi és karácsonfalvai papsága alatt. Papsága minden állomásán nevezetes építkezéseket, javításokat hajtatott végre. Legnagyobb, legszebb érdeme pedig: a könyvszerzés, gyűjtés és egy szép könyvtár, mely egyetlen a maga nemében a Székelyföldön; könyvtáránál fogva (mely, unikumokban gazdag volt) levelezési viszonyban állott hazánk tudósaival: gróf Kemény József, Kovács István, Jakab Elek és több hírneves íróval, kiknek könyvtára példányaival szolgálni tudott s ebből nem csekély jövedelmet húzott. Folytonosan olvasott, jegyezgetett; olvasmányait, tapasztalatait leírta. Meghalt 1879. decz. 29. Jánosfalván.

Hirlapi czikkeket írt a Tudományos Gyűjteménybe, a Brassói Ujságba, a Vasárnapi Ujságba (1862. A templomok története, Azoknak a kik a könyvet megbecsülik, 1863. A seprűs-, kalános czigányok és tolvaj-czigányok, Oltárok története), és a Politikai Közlönybe.

Kéziratban maradtak: Székelyhoni utazás, Szentírásmagyarázó apostol, Elegyes szószármaztatás, Olympiai szent berek, Fejtegető Oedipus, Tudományos napló, Unitárius egyháztörténelem, Bibliai és közéleti tárgyak cz. munkák és naplójegyzetei.

Keresztény Magvető 1880. 148. lap. (Darkó Sándor.)