hirlapíró, szerkesztő, szül. 1816. ápr. 20. Szobotiston (Nyitram.); hol atyja Sch. János ág. ev. lelkész volt; 12 éves koráig a helyi iskolát látogatta s a latin nyelvet tanulta; innét Pozsonyba ment az ev. lyceumba, tanulmányait folytatandó; itten Hodzsa, Hurban és Stúr Lajos társaságában a szláv ifjak egyesületének buzgó tagja volt; tót verseket írt és szavalt; a szláv rokonnyelveket tanulta. Kilencz évet töltött Pozsonyban, mely idő alatt bölcseleti, jogi és theologiai ismereteit gyarapította. Midőn atyja betegeskedni kezdett, visszatért szülőhelyére és atyját helyettesítette papi és tanítói hivatalában; ennek halála után Bródba (Slavonia) költözött testvérbátyjához Sch. Mihályhoz, ki ott orvos volt; ott 1838-ban megtanulta a horvát nyelvet és nyolcz havi tartózkodás után 1839 nyarán Zágrábba utazott, hol Zsupán Ferencz nyomdájába állott be szedőnek; éjjel olvasott és írt czikkeket az ottani Croatia cz. német lapnak. 1841-ben már horvátul kezdett írni s így ismerkedett meg Gaj Lajossal, ki saját nyomdájába vette fel nyomdavezetőnek; írt a Gaj által kiadott Narodne Novine és Danica cz. lapokba s az utóbbinak 1843-tól 1846-ig szerkesztője is volt. Egyszersmind egy nagy könyvészeti munkán (Bibliographia illyrica) dolgozott, mely magában foglalta az összes illyr könyvészetet. Ekkor szerkesztette s tulajdonképen írta a Branislaw politikai hirlapot, mely Belgrádban jelent meg és melyben a magyarok ellen izgatott. 1846-ban Gajtól átvette a Narodne Novine szerkesztését; ebben Kossuth Pesti Hirlapja ellen heves polemiát folytatott és a horvát népet a magyarok ellen folytonosan lázította; 1849. júl., midőn a lap hivatalos lappá alakult át, megvált annak szerkesztésétől és megindította a szabadelvű-párt organumát Slovenski jug (A déli szlávság) cz. folyóiratot; ennek azonban már a 4. füzetét hatóságilag lefoglalták és 1850-ben végleg betiltották; ekkor febr. 2. a zágrábi község tiszteletbeli polgárának választotta. Még ugyanazon évben kiadta a Jugoslavenske Novine (Délszláv Hirlap) cz. hirlapot; ezt is csakhamar lefoglalták. Visszatért tehát az írói pályára és számos iskolakönyvet nyomatott; czikkeket írt a Neven és Katolicki List horvát lapokba. Azonban mindinkább tapasztalta, hogy a hirlapírásból meg nem élhet, tehát kenyérkereset után nézett. Miután a jogot tanulta, 1857-ben ügyvédi irodában keresett foglalkozást; emellett folytatta a szerkesztést is; 1858-ban átvette az elhanyagolt gazdasági lapot, melyet oly sikerrel szerkesztett, hogy a szláv gazdasági egyesület aranytollal tisztelte meg; részt vett a Pozor (Figyelő) politikai lap alapításában, melybe figyelmet keltő czikkeket írt és egy röpirata a horvát-szerb alkotmányról két hét alatt 2000 példányban kelt el. 1865-ben megvált a gazdasági lap szerkesztésétől és a Pozor szerkesztését folytatta, különösen arra törekedve, hogy a horvátok ne menjenek be a Reichsrathba; azonban már 1866-ban megvált a lap szerkesztésétől és ismét könyvek írásával foglalkozott. Meghalt a 70-es években.
Munkái:
1. Naputak za one, koji uče ditky čitati. Zágráb, 1850. (Bevezetés a gyermekeknek olvasásra tanítására.)
2. Austr. državni ustav. U. ott, 1850. (Az ausztriai alkotmány.)
3. Rěčnik němačko-hrvatski. U. ott, 1855-60. (Német-horvát szótár.)
4. Biljarstvo za vise gimnazije. Bécs, 1856-59. Két rész. (Az első horvát botanika), sat.
Wurzbach, Biogr. Lexikon XXII. 144. l.