ref. lelkész, szül. 1804. febr. 24. Balaton-Udvariban (Zalam.) S. Ferencz és Ágoston Lidia földmívelő szülőktől; tanulmányait Pápán végezte (1815-28), a midőn poeseos praeceptor lett, 1829-ben Neszmélyre ment akadémiai rektornak. Két év mulva Pozsonyba hívták nevelőnek. 1832. nov. papi vizsgát tett és B.-Füreden, 1833. Tót-Vázsonyban, majd Inotán alkalmazták segédlelkésznek, 1834. Sólyon administratornak; 1835. Kádártán (Veszprémm.) lett rendes lelkész. A veszprémi egyházmegyében 1855-70-ig tanácsbirói tisztet viselt, melyről agg kora miatt lemondott. Bölcselettel szeretett foglalkozni és Kantot követte; az egyházmegyei papi vizsgákon a bölcseletből szokott censeálni. Meghalt 1892. ápr. 21. Kádártán.
Tanuló korában verselni szeretett és több humorisztikus verse forgott közkézen. Tóth Ferencz felszólítására 1833. írta: «Csak buborék földi életünk...» kezdetű halotti éneket, mely a Pápán 1842-ben kiadott és a dunántúli ref. egyházkerületben használatban levő: «Halotti énekek»-ben megjelent.
Sok egyházi beszéde maradt kéziratban.
Uj M. Athenas 364. l.
Prot. Egyh. és Isk. Lap 1892. 22. sz.