érsek és főesperes, szül. Spalatóban 1200-ban, mert 1230-ban 30 évesnek mondja magát; iskolai kiképeztetését Bolognában nyerte. Korán kellett a spalatói egyház kanonokjává lennie, mert mint ilyen választatott meg 30 éves korában az akkor annyira fontos főesperesi egyházi hivatalra, melyet holtig viselt is. Tudománya, szigorú erkölcsei, kivált igazsága miatt honosainál nagy tiszteletben állott (így a többi között, midőn Spalatóban a fejetlenség miatt mindenféle rendetlenség harapódzott el, Tamás tanácsára határozták el, hogy idegen olaszt tesznek meg a város fejévé (podesta); és ugyancsak Tamást küldték ilyenért Anconaba); de éppen ezen tulajdonai miatt elkeseredett ellenségei is voltak, a többi között saját érseke is, Gancellus, a ki maga laza erkölcsű és a fegyelemmel keveset gondoló ember lévén, Tamás ellenségeinek pártjára állott. Ezek Tamást hamisan akarták a római szent szék előtt bevádolni; de ő megelőzte őket s fényes győzedelmet aratott ellenein és érsekén. Gancellus halála után, 1239 táján, csaknem egyhangúlag érseknek is megválasztotta őt a káptalan, de ellenségei, kivált a világi elem, oly támadást indított ellene, hogy a kitüntetésekre amúgy sem vágyó férfiú, önkényt lemondott az érseki székről. Magyarországban is járt követségben, egyházi és világi ügyekben, IV. Béla királynál kétszer is. A magyarok iránt feltünő rokonszenvvel viseltetik e szigorú ítélű történetíró, ki ugyan kevés emberről emlékezik meg magasztalólag, rólunk azonban nincs egy gáncsoló szava. A magyar történetnek fontos és érdekes részeit szőtte bele a művébe. Így kivált a tatárjárást. Ő az egyedüli, kitől történelmünk amaz érdekes epizódjáról értesülünk, mikor Imre király lázadó öcscsét Endrét, saját tábora közepén, fegyvertelen kézzel fogolylyá tette. Meghalt 1268. máj. 8. és eltemettetett Spalatóban.
Munkája: Historia Salonitanorum Pontificum atque Spalatensium. Amsterdam, 1666. (Kiadta Lucius, De regno Dalmaciae et Croatiae cz. gyűjteményében; majd Schwandner, Scriptores rer. Hung. III. kötetében: a tatárjárásról szóló fejezeteit; magyarra fordította Szabó Károly s kiadta becses jegyzetekkel: Magyarország tört. forrásai III. füzet. Kéziratának egyike Spalatóban, másika Párisban őriztetik.)
Czvittinger, Specimen 379 lap.
Horányi, Memoria III. 401. l.
Hauer, De Scriptor. rer. Hung. Viennae, 1777. I. 25. l.
Molnár János, Magyar Könyvház. Pest, 1795. VII. 308. l.
Fejérpataky László, Történetirás az Árpádok alatt (Figyelő III. 1877. Külön is).
Kath. Szemle 1896. 722. l. (Békesi Emil.)