Kezdőlap

Spetykó Gáspár,

ügyvéd, Sp. Antal gombkötő-mester és Nagy Erzsébet fia, szül. 1816. jan. 5. Gyöngyösön (Hevesm.); a helybeli gymnasium VI. osztályát 1832-ben végezte; azután házi nevelő volt Csányon és Nagy-Fügeden (Hevesm.), később Galgóczon. Két évi nevelősködés után 1835. márczius 19. Szécsényben (Nógrádm.) a szent Ferencz-rend szerzetébe lépett, hol iskoláit is folytatva, a gymnasium VII. osztályából mint novicius tette le a vizsgát. 1836-ban a rendből kilépett. Elhagyatva, nyomorogva, egyideig újra nevelősködött; majd 1837 telén szülővárosában visszavonulva élt; ekkor az ott működő Balla színtársulatához szegődött és a szinésztársulattal 1838. jan. Vidéki név alatt Gyöngyösről távozott és Kalózon (Fehérmegye), 1839. Pesten és Jászberényben, 1840. Szabadkán és Egerben, 1841. Pápán és Arácson (Zalam.) járt. Balog (Kis) János színtársulatával 1840-ben Egerben volt, hol a Peleskei Notáriusban Baczur Gazsit személyesítette; ebben a szerepében később mint műkedvelő többször is föllépett. 1841 őszén Egerben, már mint első éves jogász, Egervár ostroma cz. darabban Ujfalusi Sándor színtársulatánál műkedvelőként lépett fel; 1842. Bács Károly színtársulatánál ugyanott ugyanazt a főszerepet játszotta mint II. éves jogász. Azon évben joggyakorlatra lépett és 1845. szept. 26. Pesten az ügyvédi vizsgát letette. Mint ügyvéd szülővárosában telepedett le, hol 1846. ápr. 24. törvénykezési jegyző, 1848. ápr. 24. városi ügyész lett, mely tisztét 1849. júliusig viselte. A szabadságharczban mint nemzetőr vett részt. Az 1849. május 14. tartott függetlenségi ünnepélynél az alkalmi feliratokat és verseket ő készítette. Hazafias tetteiért az absolut kormány 1852-ben az ügyvédségtől eltiltotta. Többszöri sikertelen folyamodása után 1858-ban ő felségéhez járult személyes kihallgatásra, hol a fejedelem megadta neki az ideiglenes ügyvédkedést akként: hogy köteles az újabb törvényekből vizsgát és esküt tenni; e vizsgát a pesti főtörvényszék előtt 1860. jún. 14-16. le is tette, s ügyvédi irodáját szabadon vezethette. Nagy pártolója volt a magyar zenének, s e czélra 1858. okt. a gyöngyösi czigányokat «zene-társaság» czím alatt három évre egyesítette s részükre karmestert fogadott, az igazgatóságot pedig ő maga vállalta el. Ünnepélyek és estélyek alkalmával felolvasásokat és szavalatokat tartott. 1861-ben megalakította az első gyöngyösi műkedvelő társaságot, mely négy évi működése alatt enyhített az inségesek sorsán. Kutatta Gyöngyös multját is, s e czélra érmeket és iratokat gyűjtött. Az írók és művészek körében többekkel állott barátságban, levelezett Vahot Imre, Beőthy László, Simonffy Kálmán, Sárosy Gyula és Zalárral. Meghalt 1865. okt. 17. Gyöngyösön.

A versírással már mint szerzetes foglalkozott, mikor néhány latin és magyar egyházi éneket írt. Nevelősködése és színészkedése alatt pedig a Regélő és Honművészbe (1837-38), az Athenaeumba (1838), a Koszorúba (1839-40), a Nemzeti Almanachba (1841) több költeményt írt; jogász korában a Közleményeknek rendes versírója és belmunkatársa volt; másodéves jogász korában a Regélő Pesti Divatlapba (1842) szini kritikákat írt; Müller Gyula Nagy Naptárában (1856-ra) jelent meg Gyöngyös város ismertetése 8 rajzzal; azután írt még költeményeket a Napkeletbe (1857-60), a M. Néplapba (1857), a Szépirod. Közlönybe (1858) és Sárosy «Az én albumom»-jába (1857).

Munkái:

Főmélt. Nagy Károlyi gróf Károlyi Lajos úrnak, T. N. Nyitra-vármegye főispánjának tiszteletére, midőn f. 1845-öd évi Május hó 26-án elnöki székét elfoglalná. Nagyszombat. (Költemény.)

Gyöngy-virágok. Pest, 1854. (Költemények. Ism. Budapesti Hirlap 1855. 725. sz.)

Kapás gazda. A gyöngyösi kapások sajátságos beszéd módja szerint. A Garay árvák javára 1854. évi febr. 22. napján rendezett tánczvigalom alkalmára kinyomatta a gyöngyösi casinói egyesület. U. ott, 1854.

Kazinczy Ferencz sírja fölött születése évszázados emlékünnepére írta és szavalta Avar. U. ott, 1860.

Spetykó Gáspár összes költeményei és prózai dolgozatai. Sajtó alá rendezte és kiadta ifj. Káplány József. Gyöngyös, 1883. (A költő életrajzával és fénynyomatú arczképével. Ism. Gyöngyös 27., 28. sz., Egyetértés 200. sz., Koszorú 31. l.)

Kéziratban: Világosi kincsásók, színmű egy felv.

Álneve: Avar, jegye: Sp. G.

Fővárosi Lapok 1865. 245. sz.

Ferenczy és Danielik, Magyar Irók II. 286. l.

Gyöngyös, 1878. 24., 25. sz.

Figyelő X. 1881.

Petrik Bibliogr.

Kiszlingstein Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona XV. 157. l.