Kezdőlap

Thewrewk József (ponori)

ügyvéd, régiség- és történetbúvár, T. János dézsmaszedő, dévai jegyző és Götffy Borbála fia, szül. 1793. febr. 20. Déván (Hunyadm.); középiskolai tanulmányait a szászvárosi ref. gymnasiumban végezte, hol. 1813. maga is tanított és tanítványait a magyar nyelven kívül az aesthetikával is megismertette. 1817. Marosvásárhelyre ment kir. táblai jegyzőnek. 1820. letette az ügyvédi vizsgálatot és katholizált, azután Erdélyből Pestre utazott, hol felesküdött kir. táblai jegyzőnek és 1823. decz. 29. a magyarországi ügyvédi oklevelet is megszerezte. Eleinte Pesten akart megtelepedni mint gyakorló ügyvéd. Nagy értékű gyűjteményeinek eltolvajlása azonban annyira elvette a kedvét, hogy lakását Pozsonyban tette át, a hol aztán csaknem kizárólag az irodalomnak élt. 1828. egy festővel beutazta Magyarország nevezetesebb vidékeit, meglátogatta Kazinczyt s azontúl rendszeresen kezdett mindent gyűjteni, a mi a magyar irodalomra, történelemre és művészetre vonatkozik. 1845-ben átvette Orosz Józseftől a Hirnök szerkesztését, mely azonban azon év jún. 30. megszűnt. Ugyanazon évben nagy csapások érték, becses képgyűjteménye tűzvész áldozatává lett, azonkívül felesége is meghalt. 1852. Pestre ment lakni, vidéki gyűjtéseit azonban, melyek folyamán már sikerült a róla elnevezett codexet (mely az érsekujvári ferencziek adományából az akadémiai könyvtár tulajdona; kiadta és ismertette Volf György a Nyelvemléktár II. kötetében) felfedeznie, ezentúl is folytatta. Utolsó éveiben túlnyomólag szépirodalmi működést fejtett ki, bár nyelvészeti gyűjteményeinek kiegészítéséről ekkor sem feledkezett meg. Meghalt 1870. nov. 4. Budapesten.

Irodalmi munkássága nagyon sokoldalú volt, kiterjedt nem csupán a történelem, régészet és nyelvtudományra, hanem a társadalmi tudományokra (nevelés), sőt az egyházpolitikára is. Azonkívül sok ritka magyar dolgot ujra kiadott; sok új magyar szót (honvéd, urbér) alkotott és még több régi (különösen székely) szót elevenített fel. Népköltési és nyelvtörténeti gyűjteményei fiánál Emilnél vannak. Költeményei, czikkei felsorolvák Petrik Bibliographiájában.

Munkái:

1. Hóra-világ. Érzékeny játék négy felv. Szerzette András Elek. Némelly javításokkal közrebocsátotta. Pest, 1823.

2. Csik-szentiványi Kerekes Ábel életképe. U. ott, 1824.

3. Három értekezés Hunyady Székely János magyarországi kormányzó... törvényes ágyból lett születésének bebizonyítására. Jegyzetekkel közli. Pozsony, 1825.

4. Tíz csapás. Pest, 1830. (Versek.).

5. Gróf Vay Ábrahám életírása. Pozsony, 1830.

6. Anticyrai tobák. Írta a Tíz csapás szerzője. Esztergom, 1830. (Névtelenül).

7. Tolnai emlék. U. ott, 1830.

8. Néhai Galantai Balogh János több vármegyék főfő táblabírája és nyolcz országgyűlés hires követe életrajza. U. ott, 1830.

9. Alapmondások. Pozsony, 1830-31. Négy füzet.

10. Magyar anthologia. U. ott, 1832. Takács Gáspár arczk. Két kötet. (Horváth István, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás magyar királyoknak védelmeztetések a nemzeti nyelv ügyében. Dankovszky Gergely. A magyar nemzet maradéki az ősi lakóhelyekben sat.).

11. Honosi érzések. (Magyarul és németül). U. ott, 1833. (Egyedül a magyar szöveg).

12. Beretválkozótükör az új magyarok számára. U. ott, 1833. (Megyeri Károly, Nyelvpríty, vagy: Az új magyar író mint kérő. Vígj. 1 felv. Vegyesek).

13. A korlátlan törvénytanuló. Hely n., 1833. (Költemény. 2. kiadás. Pozsony, 1845).

14. Hazafiúi elmélkedések. (Magyarul és németül). Pozsony, 1833. (Egyedül a magyar szöveg).

15. Sajtószabadság és censura. (Magyarul és németül). U. ott, 1833. (Magyar szöveg).

16. Honvéd. U. ott, 1834. (Nevelési czikkek, A sajtóról sat.).

17. Honbarát. U. ott, 1834. (A régiek nevelésmódja. Az erdélyi törvényes kir. tábla mellett törvényt gyakorló ifjúság).

18. Velenczei szappanpor az új magyarok számára. U. ott, 1834. (Vers és próza)

19. Két eredeti színjáték. U. ott, 1834 (A nefelejtskoszorú, nézőjáték 3 felv. A megtért, nézőj. 3 felv.)

20. Honszerető. U. ott, 1834. (Nevelési czikkek, XVI. századi hazai nyomdák, könyvismertetések).

21. Dictionarium Pentaglottum. Venetiis 1595. Recudi curavit. U. ott, 1834. (Szerzőnek: Faustus Verantius életrajzával).

22. Dicsőségesen uralkodó Ferdinánd császár és apost. király ő fels. születése öröminnepén. U. ott, 1835. (Költemény).

23. Epigrammák. U. ott., 1835.

24. Költőmívek. U. ott, 1836.

25. Udvari ember. Írta Gracian Boldizsár; ford. Faludi Ferencz. Ujra kiadta... U. ott, 1837.

26. Régiségbuvár. kiadta... I. kötet. 2. füzet. Wathay Ferencz prosaművei. Végvezekényi báró Baldacci Antal kőnyom. arczképével. U. ott, 1838.

27. Drága-Vilma. Szónyomozási játék Erdély helyneveivel. Gr. Csáky Antal és F. Büki Nagy Pál aczélm. arczképükkel. U. ott, 1841.

28. Katholicismus és protestantismus. Első füzet. Buda, 1841.

29. Soborsini báró Forray András csanádi főispán emlékezete. Pozsony, 1843.

30. Magyarok születésnapjai. Első közlés, az 1843-1844-iki hongyűlést illető. U. ott, 1844. (Hongyűlési emlény. 2. kiadás. Szerzőnek 1826 elején rézre metszett arczképével és betűrendes névjegyzékkel bővítve. U. ott, 1847. Második közlés, a multat és jelent illető. 3 rézmetszettel. U. ott 1846. A borítékon: «Hongyülési emlény» czímmel. 3. kiadás. Pest, 1861. Névjegyzékkel).

31. Keresztesy József 1799-iki magyar nyelvtudományi művének felfödözése s megismertetése. I. Mátyás király óta jelen korunkig készült és megtudhatott magyar nyelvtanok és némi nyelvészeti munkák előbocsátott följegyzése s itt-ott szemléjével együtt. U. ott, 1844. (Utazási Naplójából).

32. Dürer Albert 1510-iki mesterműve Pozsonyban, mellyet eddig sem kül- sem belföldi írók nem említenek. U. ott, 1844. (Németül U. ott, 1844.).

33. Werbőczy István diák műszavai. Régi magyarításokkal. U. ott, 1844.

34. Hála-ömledések. Főmélt. s Ft. Kopácsy József, esztergomi érsek... születésnapján, 1845-ik évi május 30. midőn élete 70. évét elérte. U. ott. (Ugyanaz: Pest. Költemény).

35. Szónoklati remekek. Pozsony, 1848.

36. Adalék az 1848-9. évi magyar forradalomhoz. 1. Magyarország orvmadara, Kossuth Lajos. 2. Történetészi adatok, jellemföstések, fölvilágosítások, igénytelen javaslatok. Előízletül egy terjedelmes munkából. Magyarul és németül. Első füzet. Bécs, 1849. (Több nem jelent meg. Németül: Pozsony, 1849.).

37. Érzelmek főm. és főtiszt. nagykéri Scitovszky János esztergomi érsek... érseki méltóságában Esztergomban 1849. decz. 16. történt díszes beiktatásakor. Esztergom. (Költ.).

38. Érzelmek az Esztergomban tartandó főpapi gyűléshez. Esztergom, 1850.

39. Érzelmek Nagys., Ft. Gasparik Kázmér úr tiszteletére, midőn nagy préposttá lett kineveztetését hallám. Váczon, Decz. 2. 1850. Pozsony. (Költ.).

40. Érzelmek Mltsgs. és Főt. Karner Antal ő nagyságának püspöki méltóságában történt beigtatásakor. U. ott, 1850. (Költ.)

41. Érzelmek a premontréi rendű szerzetesek szt. gyülekezetéhez. U. ott, 1850. (Költ.).

42. Érzelmek Szent Benedek tudós szerzetének tiszteletére, Nagy-Kikindán, Torontál vármegyében, nov. 7. 1850. U. ott, 1851. (Költ. Németül. U. ott, 1851.).

43. Érzelmek Dregály Dániel ur, az ágost. vallástételt követők nagy győri lelkésze tiszteletére. Kecskeméten, Pest-Pilis-Zsolt vármegyében, oct. 9. 1850. U. ott, 1851. (Költ. Németül. U. ott, 1851.).

44. Érzelmek sz. Ferencz szerzete nt. zárdájának tiszteletére. Baján, Bács-Bodrog vármegyében. Nov. 21. 1850. Pozsony, 1851. (Költ. Németül. U. ott, 1851.).

46. Érzelmek Szaniszló püspök tiszteletére, Veszprém, 1851. (Költ. Németül: U. ott, Pozsony, 1851.).

47. Érzelmek Szmodiss János kanonok tiszteletére. Veszprém, 1851. (Költ. Németül. Pozsony, 1851.).

48. Érzelmek Szücs János plébános tiszteletére. Veszprém, 1851. (Költ.).

49. Érzelmek Tamasko István János tanár tiszteletére. U. ott, 1851. (Költ.).

50. Érzelmek Tuoli Jurnevich József ny. tanár tiszteletére. Veszprém, 1851. (Költ.).

51. Érzelmek T. T. Wolf Antal Tivadar ur tiszteletére midőn szerzőt Klopstock Frigyes Gottlieb drámaköltészhez hasonlítá. Pozsony, márcz. 13. 1851. U. ott, 1851. (Költ. Németül. U. ott, 1851.).

52. Emlékezés Balaton-Füredre. Felső-Örsön, Veszprém vármegyében, kocsin ülve, nyárutó 8. 1851. Székesfehérvár, 1852. (Költ.).

53. Érzelmek Mélt. Ft. T. Fábry Ignácz ur kassai püspök ő Nagyságának püspöki méltóságában Kassán történt díszes beigtatásakor. U. ott, 1852. (Költ.).

54. Érzelmek Nagys. Ft. T. Királyhegyi Farkas Ferencz ur tiszteletére. Eperjesen, Sárosvárm. őszutó 19. 1851. (Költ.). U. ott, 1852.

55. Hódolat-kegyeleti érzelmek dicsőségesen uralkodó Első Ferencz József ő cs. kir. apost. Fölségének tiszteletére, midőn legmagasabb jelenlétével Magyarországot legkegyelmesben boldogítni méltóztatott. U. ott, 1852. (2. kiadás. Esztergom, 1852. (2. kiadás. Esztergom, 1852. Magyar és német szöveg).

56. Érzelmek Nméltgú Kunszt József ur kalocsai érsek... ő Nméltgának Kalocsán történt beigtatásakor. Székesfehérvár, 1852. (Költ.).

57. Érzelmek Méltgs Vajda Anna asszony ő Nagyságának tiszteletére. Késmárkon, Szepesvármegyében őszutó 15. 1851. U. ott, 1852. (Költ.).

58. Érzelmek T. t. Szemerei Szemere Pál ur tiszteletére. Pesten, télutó 19. 1852. a tisztelt tudós élete 67-ik és írói pályája 50-ik évében. Pest, 1852. (Költ.).

59. Érzelmek Fekésházy Tabódy Pál ur, ns. Bereg vármegye csász. kir. főnökének tiszteletére. Székesfehérvár. 1852. (Költ.).

60. Hunyadi Székely Mátyás serlege Rácz-Almáson, Fehér vármegyében, Tergoveczi. Modrovich Ignácz birtokában. Esztergom, 1855.

61. Hódolat P. T. J.-tól, P. Thewrewk Emil, Árpád, Aurél és Paulina atyjától, élete 65-ik és írói pályája 50-ik évében. Pest, 1857. (I. Hódolat-kegyeleti érzelmek I. Ferencz József... tiszteletére... 3. kiadás. II. Hódolat-kegyeleti érzelmek I. Ferencz József... és Erzsébet császárné... tiszteletére; utóbbi külön németül. U. ott, 1857.).

62. Emlékirat. U. ott, 1857. (A Nádasdy főnemzetségre sat. Költemények, magyarázatokkal).

63. Magyar nyelvkincsek Első Leopold és Hatodik Károly csász. és apost. fölségek fénykoraiból, függelékekkel. Gr. Zichy Antal arczképével. U. ott. 1858.

64. Érzelmek Mélt. Ft. Peitler Antal urnak, váczi püspöknek, püspöki méltóságában Váczon, nyárhó 17. 1859. történt díszes beigtatásakor. U. ott, 1859. (Költ.).

65. Összehasonlító székelytár. Megtoldva Sz. E. némely észrevételeivel. Esztergom, 1863.

66. Székely-koszorú. U. ott, 1863.

67. Székely-szamóczák. Pest, 1866.

68. Kiadta: Magyar Pantheon. Az 1825., 1826., 1827. Pozsonyban tartott országgyűlés emlékezetére. (Rézm. arczképek. Ism. Kazinczy Ferencz a Felsőmagyarországi Minerva 1827. 1339. l.).

Arczképeit: Wurzbach, Biogr. Lexikon 44. kötetében felsorolja.

Ponori Thewrewk József minden munkái és gyűjteményeiről némely baráti. Magyar, német, és illyr nyelven. Pest, 1852.

Nagy Iván Magyarország Családai X. 145. l.

Ferenczy és Danielik, M. Irók I. 640. l.

Moenich-Vutkovich, Magyar Irók Névtára. Pozsony, 1876. 61., 338. l.

Petrik Könyvészete és Bibliogr.

Zolnai Gyula, Nyelvemlékeink. Bpest, 1894. 36. l. (Thewrewk-codex).

Pallas Nagy Lexikona XVI. 151. l.

Irodalomtörténeti Közlemények II. 1892. 431. l., 1899. 475., 1901. 207. l.