Ladányi László (Budapest, 1907. okt. 24.) író, újságíró. A második világháborút megelőző években a budapesti Új Idők munkatársa volt. A negyvenes és ötvenes években verseskötetei, költői elbeszélései és rádiójátékai jelentek meg. 1957-ben kivándorolt Izraelbe. Főleg költeményeket és elbeszéléseket írt. Ezeket az Irodalmi Újság, az Új Kelet és más izraeli lapok közölték. Herzl- és Nordau-díjat kapott.

Ladányi László (Ladislao La Dany, Diósgyőr, 1914. jan. 14. – Hong Kong, 1990. szept. 23.) jezsuita szerzetes, újságíró. A budapesti Zeneakadémián hegedűszakot végzett. Azután egyetemi tanulmányokat folytatott, majd jogi doktorátust szerzett. 1936-ban belépett a jezsuita rendbe. A rend 1940-ben misszionáriusként Kínába küldte. Ott kínai nyelvet és jogot tanult. 1946-ban pappá szentelték. Utána a sanghaji jezsuita egyetemen tanított. A kommunista hatóságok 1949-ben kiutasították. Hong Kongban telepedett le. 1953-ban elindította China News Analysis nevű kőnyomatosát, amelyben 1982-ig rendszeresen tájékoztatott a kommunista Kínában folyó eseményekről és fejleményekről. Ez a hetenként-kéthetenként megjelenő tájékoztató nagy tekintélyt vívott ki a Kínával foglalkozó szakemberek körében. Több évtizedes kutatások alapján megírta a kínai kommunista párt történetét.

Lajossy Sándor (tkp. Tamás Sándor, Lajosmizse, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm, 1920. szept. 12. – Croydon, Anglia, 1989. febr. 8.) író, szerkesztő. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Angliában telepedett le. 1959-ben megalapította a Harsona Kiadót, 1960-ban elindította a Harsona című lapot, amely 1962-től Magyar Család címmel jelent meg. Verseket, elbeszéléseket, tanulmányokat, útirajzokat írt. Saját lapján kívül a többi között a Katolikus Magyarok Vasárnapjában, a Duna című értesítőben, a Kanadai Magyarságban, a Pásztortűzben, a Magyar Nőkben publikált.

Lakatos Imre (Budapest, 1922. nov. 5. – London, 1974. febr. 2.) matematikus, filozófus. 1945-ben a debreceni Tudományegyetem bölcsész karán doktorált. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumban és a kommunista pártközpontban dolgozott. 1948–49-ben aspiráns volt Moszkvában. Marxista ideológiai cikkei jelentek meg a Szabad Népben. 1950-ben letartóztatták, hazaárulási bűnügybe akarták belekeverni, de perre nem került sor. 1953 végén szabadult, utána rehabilitálták, majd az MTA Matematikai Kutatóintézetébe került. 1956 november végén Nyugatra menekült. Angliában telepedett le. Cambridge-ben egyetemi tanulmányokat folytatott. 1960-ban doktori fokozatot szerzett filozófiából. Ugyanabban az évben a London School of Economics előadója lett, 1965-ben docens, 1969-ben tanszékvezető tanár. Logikával, a matematika és filozófia viszonyával, tudománybölcselettel foglalkozott.

Lakatos Mihály (1900.) újságíró, író. Tizenhét éves korában az Ifjú Munkás című szociáldemokrata lap szerkesztője volt. 1918-tól a Népszavának dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába menekült és 1921-ben a Bécsi Magyar Újság munkatársa lett. Később visszatért Magyarországra, de 1938-ban újból külföldre távozott. Ezúttal Dél-Amerikába. 1940-ben Buenos Airesben egy magyar lap munkatársa, de más dél-amerikai lapoknak is dolgozott. 1960-tól a londoni szociáldemokrata Népszavában publikált. Elbeszéléseket, tárcákat, szatírákat írt.

Lánczos Kornél (Cornelius, Székesfehérvár, 1893. febr. 2. – Budapest, 1974. jún. 25.) fizikus, matematikus, tudománytörténész. A budapesti Tudományegyetemen 1916-ban matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. 1921-ben doktorált. Utána 1931-ig Németországban végzett kutatómunkát. 1928–29-ben Einstein munkatársa volt Berlinben. 1931-től az Egyesült Államokban tanított. 1946-ig az Indiana állambeli Lafayette-ben a Purdue Egyetemen a matematika-fizika tanára volt. Utána a Boeing Társaság kutatómérnöke lett. 1949-től Los Angelesben a Californiai Egyetemen folytatott kutatómunkát. 1954-ben egy írországi meghívást elfogadva a dublini Institute for Advanced Studies tanára lett. 1968-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig tanított. Kutatásai középpontjában az elektrodinamika, a kvantumelmélet, a mechanika variációs elvei, a numerikus analízis, a relativitás és általános térelmélet állottak. Tudománytörténeti munkásságát általános természettudomány-, matematika- és geometriatörténeti tanulmányok alkotják. Számos tudományos testület és szervezet tagja volt, több tudományos díjban és kitüntetésben részesült. Egy magyarországi látogatásakor hunyt el.

Landy Dezső (Löbl, Budapest, 1908. jún. 13. – São Paulo, 1990. ápr. 3.) könyvkiadó, könyvkereskedő, újságíró. A bécsi grafikai szakiskolában tanult. A harmincas évek elején testvérével átvette meghalt édesapjuk vállalatát, a Löbl Dávid és fia könyvkiadót. Ebből lett az Officina Kiadó, amely a jelentős budapesti kiadóvállalatok közé emelkedett. 1949-ben államosították. Landy Dezső 1950 májusában emigrációba ment, először Bécsben élt, majd 1956 decemberében kivándorolt Brazíliába. São Paulóban telepedett le és könyvkereskedést nyitott. Irodalmi tárgyú előadásokat tartott és cikkeket írt a többi között az Irodalmi Újságban, a Szivárványban, a buenos-airesi Magyar Hírlapban, amelynek são paulói kiadóhivatali vezetõje volt.

Lányi György (George A. Budapest, 1913. ápr. 30. – Oberlin OH, 1981. febr. 20.) politológus. Budapesti érettségije után Heidelbergben és a London School of Economics-on végzett egyetemi tanulmányokat. Az utóbbin Mannheim Károly tanítványa volt. A harmincas évek végén kivándorolt az Egyesült Államokba. A Harvard Egyetemen tanult 1950-ben az Ohio állambeli Oberlinbe került, ahol a helyi college-ban harminc évig tanított. Jászi Oszkár közeli barátja és munkatársa volt. Amikor Jászi 1957-ben meghalt, ő lett az utóda a politikai tudományok tanszékén. Jeles tanár volt, de keveset publikált. Néhány magyar írása a müncheni Látóhatárban jelent meg.

László András (Andrés, Szinna, Zemplén vm, 1910.) író, művészettörténész. Budapesten elvégezte a Színművészeti Főiskolát, Párizsban az École des beaux-arts-ot. Volt színész, rendező, kritikus. 1938-ban Spanyolországba költözött. Később Franciaországban telepedett le. Regényei és elbeszélései főleg spanyol és francia nyelven jelentek meg.

László Károly (Carl, Pécs, 1923. júl. 16.) író, kiadó, műgyűjtő. Egyetemi tanulmányait a pécsi Tudományegyetem orvosi karán kezdte, de nem fejezhette be. 1944-ben a németek Auschwitzba, majd Dachauba deportálták. 1945-ben szabadult és még abban az évben Svájcba költözött. Azóta ott él. Szondy Lipótnál pszichoanalízist tanult. Baselban modern művészettel foglalkozott, cikkeket és színdarabokat írt, színitársulatot szervezett, megalapította a Delta Galériát, 1958-ban elindította a Pandorma nevű művészeti kiadót és folyóiratot, gazdag műgyűjteménye van. Műkereskedelemből tartja el magát és vállalkozásait. Németül és magyarul ír.

Látóhatár. Irodalmi és politikai folyóirat. 1950 novemberében indult Zürichben. A 2. évf. 1. számától – 1951 elejétől – Párizsban, a 3. évf. 1. számától – 1952 májusától – Münchenben készült. 1952 júliusában és szeptemberében Egész Látóhatár címmel jelent meg. Az addigi sokszorosítástól a folyóirat 1953 elején tért át a nyomtatásra. Ezt a Látóhatár Baráti Társaság anyagi támogatása tette lehetővé. 1950–52-ben Borsos Sándor volt a felelős szerkesztő és kiadó, Vámos Imre a szerkesztő. Az Egész Látóhatár szerkesztéséért és kiadásáért Vámos Imre felelt. 1953-tól a felelős szerkesztő és kiadó Vámos Imre, a főmunkatárs Borbándi Gyula volt. A szerkesztőbizottságot Borsody István, Cs. Szabó László és Szabó Zoltán alkotta. E szerkesztőbizottság 1954 márciusáig működött. 1956 januárban Molnár József is főmunkatárs lett. 1957 végén ismét alakult szerkesztőbizottság. Ennek tagjai voltak: Borsody István, Cs. Szabó László, Határ Győző, Hatvány Bertalan, Ignotus Pál, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Tábori Pál. A szerkesztést Bikich Gábor, Borbándi Gyula, Horváth Béla, Molnár József és Vámos Imre végezte. Az utóbbi felelős kiadóként jegyezte a folyóiratot, amely 1955 elején különszámmal ünnepelte Jászi Oszkár nyolcvanadik születésnapját és néhány könyvet is kiadott. A nevesebb és gyakoribb szerzőkhöz tartozott a már említetteken kívül: Auer Pál, Barankovics István, Csokits János, Fejtő Ferenc, Fenyő Miksa, Just Béla, Kemény György, Kerényi Károly, Kibédi Varga Áron, Lesznai Anna, Márai Sándor, Polányi Mihály, Reményi József, Schöpflin Gyula, Veress Sándor. 1958 tavaszán a szerkesztőségen belüli egyetértés felbomlott, aminek következménye a szakadás lett. Miután a folyóirat a szerkesztők közös tulajdonának számított, a jogi bonyodalmakat elkerülendő Horváth Béla és Vámos Imre Látóhatár, Bikich Gábor, Borbándi Gyula és Molnár József Új Látóhatár címmel folytatták a kiadói és szerkesztői munkát. A Vámos és Horváth által szerkesztett Látóhatár rendszertelenül jelent meg. 1961 végéig – három és fél év alatt – mindössze kilenc száma látott napvilágot. A két szerkesztő 1962 februárjában visszatért Magyarországra. A folyóirat 1963 októberétől Budapesten jelent meg ismét. Felelős szerkesztője Horváth Béla volt. 1972-ben megszűnt. 1972 decemberében ezzel a névvel indult egy "válogatás a magyar kulturális sajtóból" alcímű újonnan alapított irodalmi tallózó folyóirat.

Látóhatár Baráti Társaság. Három író 1952 őszén kibocsátott felhívására alakult azzal a céllal, hogy a Látóhatár nyomtatásban való megjelenése lehetővé váljék és a folyóirat anyagilag megalapozódjék. A három kezdeményező – Borsody István, Cs. Szabó László és Szabó Zoltán – erre a célra személyenként 50 dollár felajánlását kérte. A Társasághoz – amelynek a nevezettek ügyvezetői voltak – 1955-ig hetvenöten csatlakoztak. 1954 márciusától Borsody István egyedül látta el az ügyvezetői feladatokat. A Társaság az 56-os magyar forradalomig működött. A tagok több mint huszonöt éven át tiszteletpéldányként kapták a Látóhatárt, majd Új Látóhatárt.

Lázár Miklós (Nyíregyháza, 1887. márc. 22. – Baden bei Wien, 1968. nov. 15.) újságíró, szerkesztő. Újságírói pályafutását 1905-ben a Magyar Hírlapnál kezdte. A Hét verseit, elbeszéléseit közölte. 1911-től a Pesti Naplónál dolgozott, 1913-tól mint politikai rovatvezető és vezércikkíró. Az első vh. alatt haditudósító volt. Tudósításai budapesti lapokban és egy berlini újságban jelentek meg. 1917-ben katonaként az orosz frontra került. 1917–19-ben a Déli Hírlap fel. szerkesztője. 1921-ben megindítja A Reggel című hétfői lapot, annak megszűnéséig főszerkesztője. 1925-ben a budapesti fővárosi törvényhatósági bizottság tagja. 1930-ban, valamint 1931-től 1936-ig országgyűlési képviselő. 1948-ban Nyugatra menekült. Az Egyesült Államokban telepedett le. A Szabad Európa Rádió megalakulása után (kezdetben Boda Bálint néven) annak New York-i külső munkatársa. 1954 novemberében a müncheni szerkesztőségbe került. Ott 1957 július végéig dolgozott. Utána visszatért New Yorkba, ahol nyugdíjasként élt.

Léderer Lajos (Lőcse, Szepes vm, 1904. szept. 14. – London, 1985. dec. 22.) újságíró. Jogi tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen végezte. Újságíró lett. Pályafutását 1926-ban a Pesti Hírlapnál kezdte, mint annak londoni tudósítója. Később Lord Rothermere magántitkára volt. A második világháború végétől egészen haláláig a The Observer című londoni lap kelet-európai szakértője és cikkírója.

Lehel Ferenc (Papos, Szatmár vm, 1885. nov. 13. – São Paulo, 1975. aug. 24.) festő, művészeti író. Tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában és a nagybányai szabadiskolában végezte. Festményei gyakran szerepeltek budapesti tárlatokon. Írói munkássága 1909-ben kezdődött "A művészet bölcselete" című könyvével. Az elkövetkező időben több más műve is megjelent. Ő írta az első monográfiát Gulácsy Lajosról és Csontváry Tivadarról. 1934 és 1935 között Nemzeti Művészet címmel folyóiratot adott ki. Ennek minden cikkét ő írta. A harmincas években képzőművészeti elemzéseket és műbírálatokat jelentetett meg. 1939-ben Angliába költözött. Belső építészként dolgozott Londonban, valamint történelmi, művészetbölcseleti és esztétikai tanulmányokat írt. Élete utolsó éveiben leányánál, São Paulóban lakott.

"Lehel" irodalmi pályadíj. Nevét Lehel Jenő üzletembertől és irodalompártolótól kapta. 1958-ban Rómában hirdették meg először a pályázatot. Az alapítványtevő a Magyar Máltai Lovagok Szövetségét bízta meg az alapítvány gondozásával. Ennek célja a külföldi magyar irodalom támogatása és fejlesztése "a keresztény magyar kultúra és az országnak a Nyugat védelmében játszott történelmi szerepe tárgykörében". A díj a pályanyertes mű kiadási költségeinek fedezéséből és a szerzőnek adományozott 800 dollárból állt. A díjazottak közé tartozott Domahidy András, Ferdinandy Mihály (kétszer), Ghyczy Zsuzsanna.

Lehoczky Gergely (Budapest, 1930. nov. 2. – Párizs, 1979. júl. 17.) író, újságíró. Középiskolai tanulmányait Budapesten kezdte és mivel szüleivel 1945 tavaszán Nyugatra került, Ausztriában és Franciaországban folytatta. Strasbourgban érettségizett 1949-ben. 1950-ben Párizsba költözött, a Sorbonne-on filozófiát hallgatott Az ötvenes évek első felében kezdett publikálni verseket, elbeszéléseket, irodalmi tárgyú újságcikkeket. Munkái a Látóhatárban, az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban jelentek meg. 1967–75: a Francia Rádió magyar adásának munkatársa. A Szabad Európa Rádió párizsi tudósítója. 1974-től haláláig az Irodalmi Újság segédszerkesztője. Egy párizsi reklámirodában dolgozott.

Lénárd Sándor (Alexander, Budapest, 1910. márc. 9. – Dona Emma, Brazília, 1972. ápr. 14.) író, költő, műfordító. Szüleivel 1918-ban Ausztriába került. Bécsben végezte iskoláit és egyetemi tanulmányait. Orvosi diplomát szerzett. 1938-ban, az Anschluss után Rómába menekült. A Vatikáni Múzeumban könyvtáros lett. 1946 és 1949 között a római Magyar Akadémia orvosa. 1951-ben kivándorolt Brazíliába. A német bevándorlók által lakott Blumenau mellett, egy Dona Emma nevű faluban telepedett le és orvosként dolgozott. Németül írt verseket és magyar költeményeket ültetett át németre. Lefordította latinra az angol A. A. Milne "Micimackó" című gyermekregényét, valamint Françoise Sagan "Bonjour tristesse"-ét. Magyarul, angolul és németül írt szépprózát, olaszul orvos-, művészet- és művelődéstörténeti cikkeket. A hatvanas évek végén az amerikai Charleston egyetemén görög és latin nyelvet tanított.

Lendvai Pál (Paul, Budapest, 1929. aug. 24.) újságíró, szerkesztő. Elvégezte a Budapesti Külügyi Akadémiát. Újságíró lett. 1949–51-ben az MTI-nél, később a kommunista Szabad Népnél dolgozott. 1957 januárban az Esti Hírlap tudósítójaként lengyelországi útjáról nem tért vissza, hanem Ausztriába ment és Bécsben telepedett le. 1961-től a londoni Financial Times tudósítója, de dolgozott más angol, valamint osztrák és svájci lapoknak, rádióknak is. 1982 júniusától az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) kelet- és délkelet-európai osztályának vezetője. 1973-tól a Bécsben megjelenő Europäische Rundschau című politikai folyóirat főszerkesztője. Szerkeszti annak magyar kiadását, a budapesti Európai Szemlét is. 1980-ban professzori címet kapott.

Lengyel Emil (Budapest, 1895. ápr. 26. – New York, 1985. febr. 12.) politikai író, történész. A budapesti Tudományegyetemen 1919-ben jogi doktorátust szerzett. Kedvezőtlen elhelyezkedési lehetőségek miatt 1920-ban elhagyta Magyarországot. 1921-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Budapesti liberális újságoknak küldött cikkeket. Amerikai lapok, köztük a New York Times és a The Nation munkatársa volt. 1932-ben megjelent "Hitler" című könyvével nemzetközi érdeklődést keltett. Több könyvet írt európai és ázsiai politikai kérdésekről. Egyik alapítója és elnöke volt a New York-i Ady Társaságnak. 1951-től 1965-ig a New Yorki Egyetem, 1965-től a Fairleigh Dickinson Egyetem (Rutherford NJ) politikatudományi tanára.

Lengyel Menyhért (Balmazújváros, 1880. jan. 12. – Budapest, 1974. okt. 23.) drámaíró. Miskolcon felsőkereskedelmi iskolába járt, majd Budapesten újságíró lett. Drámaíróként 1908-ban "A nagy fejedelem" című darabjával mutatkozott be. Számos művét, köztük olyan jeles alkotásokat, mint a "Tájfun"-t, a "Sancho Panza királyságá"-t, a "Waterlooi csatá"-t, valamint Bartók "Csodálatos mandarin"-jának szövegkönyvét elismeréssel fogadta a kritika. Több színműve tartós közönségsikernek bizonyult. A Nyugat is közölte írásait. 1931-ben a Pesti Napló tudósítójaként Londonba került. 1937-ben az Egyesült Államokba költözött. Hollywoodban filmforgatókönyveket írt. Darabjai nyugat-európai és amerikai színpadokon is sikert arattak. A hatvanas évektől kezdve Rómában élt. Nem sokkal 1974-ben történt hazatelepülése után halt meg.

K. Lengyel Zsolt (Kolozsvár, 1960. nov. 23.) történész, szerkesztő. Iskoláit Kolozsvárott, Aradon, majd miután 1974-ben Németországba került, a hesseni Bensheimben végezte. Érettségi után a heidelbergi, majd müncheni egyetemen történelmet, politológiát és irodalomtudományt tanult. Magyar és német nyelvű tanulmányai, esszéi és szövegei 1983 óta jelennek meg rendszeresen, a többi között a Bécsi Naplóban, a Szivárványban és magyarországi lapokban. Publikált az Új Látóhatárban és a Motolla Körvonalak című irodalmi mellékletében is. 1983 óta a müncheni Magyar Intézet munkatársa, ahol az Ungarn-Jahrbuch tudományos évkönyvet és a Studia Hungarica könyvsorozatot gondozza. Az Új Erdélyi Múzeum szerkesztőbizottságának tagja. Közreműködött több nyugati magyar kiadvány sajtó alá rendezésében, valamint szerkesztésében. Erdély szellemi történetével foglalkozik.

Lepold Antal (Szentfülöp, Bács-Bodrog vm, 1880. jan. 22. – Bécs, 1971. máj. 3.) pápai prelátus, művészettörténész. A budapesti Tudományegyetemen katolikus teológiát tanult. 1904-ben szentelték pappá. 1913-ban Csernoch bíboros Kalocsáról Esztergomba hívta, ahol titkár, majd irodaigazgató lett Csernoch megbízása alapján a prímási képtárral foglalkozott Az első vh. után a bazilika plébánosa lett. Régészeti kutatásokat folytatott. Megírta Esztergom történetét. 1934-ben kezdődött el vezetésével a régi királyi palota feltárása. Esztergom múltjáról több könyvet és tanulmányt publikált. 1946-ban kinevezték a bécsi Pazmaneum rektorának. Az osztrák fővárosban folytatta történeti és művészettörténeti munkásságát.

Leszlei Márta (Dósa Józsefné, Szekszárd 1923. máj. 20.) író, könyvtáros. A budapesti Tudományegyetemen 1941–44-ben nyelvészetet és irodalmat tanult. 1945 elején Németországba került. 1951-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. 1955–57-ben a NewYork állambeli Syracuse Egyetem hallgatója. 1957-ben szakkönyvtárosi képesítést nyert, az Egyetemi Könyvtár könyvtárosa lett. Később a könyvtárszakon egyetemi előadó. Regényeket és elbeszéléseket írt. A többi között a Katolikus Szemlében, a Nemzetőrben, az Ahogy Lehetben, a Kanadai Magyarságban, a Pásztortűzben, a Délamerikai Magyar Hírlapban publikált.

Lesznai Anna (Budapest, 1885. jan. 3. – New York, 1966. okt. 2.) költő, író, festő. Budapesten és Párizsban iparművészetet tanult. Verseket írt. Első kötete 1909-ben jelent meg. A Nyugat szerzői közé tartozott. Festői sikerét jelezte, hogy 1911-ben részt vehetett a Nyolcak társaságának kiállításán. Jászi Oszkár feleségeként szoros kapcsolatban állt a Huszadik Század polgári radikális köreivel is. A Tanácsköztársaság alatt az Iparművészek Szövetségének vezetője. 1919-ben Bécsbe emigrált. Új férjével, Gergely Tibor festőművésszel 1931-ben visszaköltözött Magyarországra. Budapesten az Atelier nevű tervezőiskolában tanított. Versei jelentek meg a Szép Szóban és más folyóiratokban. 1939-ben ismét emigrált. Az Egyesült Államokban telepedett le. Az Ohio állambeli Sandusky-ban, Bostonban, Cambridge-ben, majd a Massachusetts állambeli Wellesley College-ban festészetet tanított. Utána New Yorkban 1962-ig magántanítványokat vállalt. A müncheni Látóhatárban verseket és elbeszéléseket közölt.

Libro-Disco. Bécsi magyar könyvkereskedés. Az osztrák tulajdonban lévő üzlet Novák Rudolf cégének utóda volt. 1975 és 1988 között működött. Tost Erika vezette.

Lincoln-díj. Az Amerikai Magyar Alapítvány által adományozott díj olyan magyar származású vagy magyarokat támogató amerikaiak részére, akik kimagasló munkát végeztek szellemi, művészeti téren, a kölcsönös megértés, az amerikai magyar művelődés és közösségi élet fejlesztése érdekében. A díjazottak között volt Bay Zoltán, Fellner Vilmos, Kertész István, Kner Albert, Máday Béla, Rózsa Miklós, Solti György, Sziklay Andor, Udvarhelyi György, Vasváry Ödön.

Listowel, Judith (Márffy-Mantuano Judit, Kaposvár, 1903. júl. 12.) újságíró. Középiskoláit Budapesten végezte, majd Angliában a London School of Economics-on egyetemi tanulmányokat folytatott. Nagy-Britanniában maradt és politikai újságíró lett. Tudósította a budapesti Nemzeti Újságot és a Pester Lloydot. 1933-ban férjhez ment Earl of Listowelhez, akivel bejárta a világot. Ennek élményeit írta le "This I Have Seen" című 1943-ban megjelent nagysikerű könyvében. A második vh. alatt először a tájékoztatási minisztériumnak dolgozott, majd 1942-től a hadseregnek volt polgári előadója. Rendszeresen tartott előadásokat a szárazföldi haderő és a tengerészet katonáinak. Felettesei szerint a legjobb előadók közé tartozott. 1944 októberében a lengyel Ian Kowalewski ezredessel megindította az East Europe and Soviet Russia című külügyi szemlét, amely 1954 végéig jelent meg. Sokat dolgozott a Tablet, a Listener, a Statist című lapoknak, de írt más újságoknak és az angol rádiónak is. Időszerű nemzetközi kérdésekkel, főleg afrikai és kelet-európai problémákkal foglalkozott.

Lóránt István (Stefan, Budapest, 1901. febr. 22.) újságíró, történész. Budapesten a Kereskedelmi Akadémián tanult. Utána Bécsbe, majd 1921-ben Berlinbe költözött. Újságíróként dolgozott. 1925-ben a lipcsei Das Magasin, 1926-ban a berlini Bilder Courir, 1926–33-ban a Münchner Illustrierte Presse szerkesztője. A nácik 1933-ban letartóztatták, de hivatalos magyar közbenjárásra szabadon engedték. Visszatért Budapestre, ahol a Pesti Napló munkatársa lett. 1934-ben Londonban telepedett le. Megalapította a Weekly Illustratedet. 1937–40-ben a Lilliput, 1938–40-ben a Picture Post főszerkesztője. 1940-től New Yorkban élt. Cikkeket írt a New York Timesba, a Life-ba, a Lookba, a Saturday Evening Postba. 1959–61-ben a Harvard Egyetemen tanult. Újságírói munkáját, a képes sajtó elterjesztése érdekében kifejtett tevékenységét díjakkal jutalmazták. 1928 és 1941 között több könyvet írt, amelyek közül a legsikeresebb a számos kiadást és fordítást megért "I Was Hitler's Prisoner" című munkája volt.

Lorsy Ernő (Ernst, Szilasbalhás, Veszprém vm, 1889. nov. 28. – New York, 1961. júl. 17.) újságíró, műfordító. Budapesten volt egyetemi hallgató, a Galilei Kör és más baloldali szervezetek tagja, majd újságíró. 1912-től a Pester Lloyd munkatársa. A 19-es Tanácsköztársaság alatt a külügyi sajtóosztályt vezette. Utána Ausztriába emigrált A Bécsi Magyar Újság szerkesztőségének tagja és vezércikkírója. Később Berlinbe költözött és német lapoknak dolgozott, majd Párizsban telepedett le. Károlyi Mihály titkára lett és sajtó alá rendezte annak emlékiratait. 1936-ban visszatért Magyarországra, de 1938-ban újból Franciaországba távozott, ezúttal végleg. A német megszállás után Észak-Afrikába, majd az Egyesült Államokba menekült. Újságírói és műfordítói munkából élt. Szemléletében közel állt Jászi Oszkárhoz, a polgári radikalizmus eszméit vallotta.

Lotz János (John, Milwaukee WI, 1913. márc. 23. – Chevy Chase MD, 1973. aug. 25.) nyelvész, tanár. Kivándorolt somogyvámosi munkás gyerekeként Amerikában született, de tíz éves korában, 1923-ban szüleivel visszatelepedett Magyarországra. Az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti Tudományegyetem magyar-német-angol szakán tanult. 1936-ban bölcsészdoktor a pécsi egyetemen. Utána Stockholmba került, ahol magyar lektor és az egyetemi magyar intézet vezetője lett. 1939-től magántanár, 1942-től rendes tanár. Stockholmi katedráját megtartva 1942-től vendégtanár a New York-i Columbia Egyetemen. 1946 és 1949 között az általános és összehasonlító nyelvészet rk. tanára, 1949 és 1967 között az általános nyelvészet r. tanára. 1953-tól 1965-ig az ural-altáji intézet igazgatója. 1959 és 1967 között az ural-altáji nyelvi és területi kutatások központjának igazgatója. Stockholmban 1957-ig volt tanszékvezető, 1959 és 1965 között mint vendégtanár működött. 1967-től négy éven át a washingtoni Center for Applied Linguistic főigazgatója, majd 1971–73-ban ennek az intézménynek európai igazgatója. Kutatómunkájának nagy részét ekkor Magyarországon végezte, és vendégtanárként Budapesten tanított. Magyar tudományos folyóiratokban is mind többet publikált. Magyar hang- és alaktannal, valamint verstannal foglalkozott. 1973 tavaszán az MTA tiszteletbeli tagja lett.

Lőkkös Antal (Gór, Vas vm, 1928. okt. 20.) költő, író, könyvtáros. Pannonhalmán teológiát és filozófiát, 1954-től a budapesti Tudományegyetem esti tagozatán magyar nyelvészetet és irodalmat tanult. Ezt megelőzően 1952 és 1954 között vasúti pályamunkás volt Balatonkenesén és a budapesti ferencvárosi rendező-pályaudvaron. Az 1956-os forradalom után Nyugatra menekült és Svájcban telepedett le. A genfi egyetemen latin-francia-magyar szakos diplomát szerzett. Azután a Nemzetközi Nevelésügyi Irodában tisztviselő, majd az Egyetemi Könyvtár tudományos munkatársa. Előadott a Könyvtárosképző Iskolában. A genfi könyvtártörténettel foglalkozó francia nyelvű írásait svájci szaklapok közölték. Magyarul verseket, elbeszéléseket, paródiákat, bírálatokat ír. Ezek megjelentek a többi között az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, az Irodalmi Újságban, a Nemzetőrben.

Ludányi András (Andrew, Szikszó, Abaúj-Torna vm, 1940. febr. 12.) politológus, kulturális szervező. Az Ohio állambeli Adán az Ohio Northern Universityn politikatudományt tanít. Kelet-közép-európai nemzetiségi kérdésekkel foglalkozik. A Magyar Baráti Közösség vezetőinek egyike, 1987 és 1990 között gondnoka volt. Közreműködik az Itt-Ott kiadásában.

Ludvig Nándor (Kaposvár, 1954.) költő, író. A pécsi Orvostudományi Egyetemen 1979-ben diplomát szerzett. Utána Budapesten tudományos kutatóként dolgozott. Verseit több folyóirat és irodalmi hetilap közölte. 1986 őszén New Yorkban telepedett le. Tudományos kutató az Albert Einstein College of Medicine-ben. Verseken kívül színdarabokat ír, amatőrfilmeket készít. Az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Szivárványban publikált.

Luka László (Budapest, 1932. okt. 2.) orvos, szakíró, szervező. Az 1953-as orvosperben hamis vádak alapján 7 évi börtönre ítélték. Az 56-os forradalomban a kőbányai gyűjtőfogház rabjainak parancsnoka. A forradalom leverése után Svájcba menekült. Zürichben folytatta orvosi tanulmányait, ott szerzett oklevelet. Pszichológiai diplomáját Genfben kapta, ahol azóta mint ideggyógyász szakorvos dolgozik. Több cikket publikált a ciklikus elmebetegségek katamnéziséről. Magyarul az Új Látóhatárban írt. 1977-ben életre hívta a Dies Academicus Hungaricus Genevensis nevű értelmiségi találkozót.

Lukács János Albert (John A. Budapest, 1923. jan. 31.) történész. A budapesti Tudományegyetemen 1946-ban történelemből doktorált. Utána Budapesten rövid ideig középiskolai tanár volt és még 1946-ban Nyugatra távozott. Kivándorolt az Egyesült Államokba. Ott először a Columbia Egyetemen adott elő, azután Philadelphiában a La Salle College tanára lett, végül az ugyancsak philadelphiai Chestnut Hill College-ba került, ahol történelmet ad elő. Széles körű publikációs tevékenységet fejt ki. Számos könyve jelent meg és folyóiratok gyakran közlik történelmi tanulmányait és esszéit.